Nógrád Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-21 / 17. szám
1994. január 21péntek SZÉCSÉNY ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Idén elkészül a csarnok NAGYLÓC. Már most látható, hogy a település legimpozánsabb épülete lesz a készülő iskolai tornacsarnok, amelyről felvételünk készült. Költségeit tekintve is jelentős - harmincmilliós - beruházásról van szó, az összeg egy részét pályázaton nyerték. A korábbi enyhe időjárásnak köszönhetően az elmúlt hetekben külső munkálatokat is végezhettek a kivitelező - a szécsényi Universal Kft. — szakemberei. Az építkezést a tervek szerint június végén fejezik be. Falugyűlés ENDREFALVA. Az eddig végzett önkormányzati munkáról számolnak be, s az idei tervekhez kémek lakossági javaslatokat a január 21-i, pénteki, a klubkönyvtárban tartandó falugyűlésen. Ugyanitt, 15 órától megkereshetik a helybeliek a vezetőket. • R11MÓC. A turisták jobb tájékozódását, eligazodását szolgálja a nemrégiben elkészült falutérkép, amit értékesíteni fognak a helybeliek. A színes, ösz- szehajtogatható lapon - német és magyar nyelven - olvasható a település rövid története. Közérdekű tudnivalók, utcanévjegyzék, s a legfontosabb helyi telefonszámok is megtalálhatók rajta. Szertárból bolt • BENCZÚRFALVA. Szé- csény településrészén átalakítják és felújítják a volt tűzoltó- szertár épületét. A munka célja, hogy alkalmassá tegyék és bérbe adják táp- és termény értékesítés céljaira. Játék a megfejtőknek • SÁGÚJFALU. A faluszépítő és művelődő egyesület nemrégiben megjelent kalendáriumában keresztrejtvényt is találnak az ifjabb olvasók. A megfejtést beküldők között az egyesület a Kubinyi-Prónay kastélyról készült Puzzle-játékot sorsol ki. Az iskolai tornacsarnok felépítésével régi hiányt szüntetnek meg a helybeliek Polgárvédelmet tanultak a gyermekek Mandarinszínű kis vakond nyert a kabaiapályázaton Tévesen közölt telefonszám bonyodalmai Szécsényben- Halló, 1-es számú körzeti rendelő?- Nem! Ez a 2-es.- Én dr. Dudás István háziorvosommal szeretnék beszélni!- Sajnos nem tudok segíteni, S a szomszédos rendelőben dolgozik.- Kivel beszélek?- Dr. Szilágyi Ernő háziorvossal . . . Naponta többször megismétlődik A fentihez hasonló párbeszéd naponta többször ismétlődik mostanában Szécsényben. Mindez enyhén kifejezve zavarja az orvosi ellátás menetét. Történt ugyanis, hogy az új, ez évre szóló telefonkönyvben a szécsényi 1-es és a 2-es körzeti orvosi rendelők telefonszámát felcserélték, és így nyomtatták ki. Mi ezek után a megoldás? - adódik a kérdés. A lehetséges megoldások Az első lehetőség a legegyszerűbb. Át kell kötni a telefonközpontban a hívószámokat. A második megoldás, hogy hívószámok tárcsázása után megszólaló telefonhoz kell átköltöztetni a körzeti rendelőintézeteket. Van egy harmadik is: A háziorvos személyét a telefonkönyvben közölt hívószámokhoz igazodva kell megválasztani. Igen ám, de mi lesz azokkal, akik megszokásból a rossz hívószámot tárcsázzák? Mert talán nem kell mondani, milyen bosszúságokat okoznak azzal, hogy feleslegesen zavarják a betegellátást, s esetleg értékes perceket veszítenek ... Tudnivalók mindenkinek A tanácstalanoknak talán mi is segíthetünk az alábbi tájékoztatással. Aki az 1-es körzet orvosi rendelőjét, és dr. Szilágyi Ernő háziorvost keresi telefonon, az a 370-554-es számot tárcsázza! Aki pedig a 2-es számút hívja és dr. Dudás Istvánnal, a háziorvosok csoportvezetőjével kíván beszélni, az a 370- 176-os számot tárcsázza! Legfrissebb információnk szerint sajnos, a „telefonszámcsere” nem egyedi esete a fenti. (rácz) Gazdakört alakítottak MAGYARGÉC. Szécsény vonzáskörzetében sorra alakulnak a gazdakörök. Néhány napja ezen a településen is megtartották első ösz- szejövetelüket a helyi kistermelők, valamint a gazdálkodással foglalkozni kívánók. Megismerkedtek a tagság előnyeivel, tájékoztatást kaptak az érdekvédelmi munkáról és a szakismeretek szerzésének lehetséges formáiról. Felhívták a figyelmüket arra: a folyamatos tájékozódás kulcsfontosságú. Tresó Antal újra vállalkozik A hattyúdalt követi az induló Három évvel ezelőtti prognózisa nem vált be, a vállalkozására nehezedő terhek nem átmeneti jellegűek, mint gondolta. Talán a lehetőségeit is túlbecsülte - így megszűnik egy szécsényi vállalkozás. A Tresó és Társa lakatosipari Kft. végnapjait éli.Mi lesz?- Huszonhét szakembert foglalkoztattam, akik a „fellendülés” időszakában alig győzték a megrendeléseinket teljesíteni. Aztán beszűkült a piac. Kevesebb szakmunkára volt szükség. Nyílászárók, nagy térfogatú acéltartályok, szellőző berendezések, forgácsolt alkatrészek készültek nálunk. Mi vállaltuk és végeztük el a budapesti nagybani piac két hatalmas vásárcsarnokának a lakatosipari munkáit. Az olasz exportlehetőségek, a Matáv megrendelései, az alvállalkozói munkák biztató jövőt sejtettek - emlékszik visz- sza. így bátran vágott bele ipartelepi koncepciója megvalósításába Tresó Antal. retű tégla előállításával rajtolnak. A későbbiekben pedig lehetőségeik alapján fokozatosan bővítik a termékskálát. A téglagyár munkalehetőséggel kecsegtet (archív felvétel) Nem titok- A húszmilliós tervem fedezetét nagyrészt saját erőből álltam, az ipartelepen gyorsan felépült az ötszáz négyzetméteres zárt üzemcsarnok, és félig kész a másik háromszáz négyzetméteres is. A dolgozók szociális elhelyezése a legkorszerűbb. Minden alapvető közművel, ipari árammal, telefonnal, faxszal rendelkezünk, még a földgázvezeték is itt van - sorolja. Tudomásom szerint kevés ilyen lehetőség van a városban.-A rövid lejáratú hiteleimet kifizetem, cégeknek nem tartozom. Természetesen a dolgozóim is megkapják a pénzüket - mondja a férfi.- A tartozások rendezése után a maradandó vagyonomat újra működtetem - jelzi jövőbeni szándékát. Bizonyára olyan a távlat, amely jövedelmezőbb a piac változó igényeihez jobban igazodik.- Nem titok, hogy eszközeim nagy részétől megválók, ezt „profilváltásom” is így kívánja, de a telephely a tulajdonom marad. Aztán majd meglátom, hogy milyen módon döntsék további sorsáról... Valóban kiválóak a telephely lehetőségei, és úgy hírlik, hogy máris vannak, akik megvennék.-Én már döntöttem: társtulajdonosként a budapesti Verba Kft.-vei fogok dolgozni - közli a jövőre vonatkozó tervét. Életre kel a téglagyár A Verba, mint vásárló, valamint a Mályi Tégla és Cserépipari Vállalat - a szécsényi téglagyár anyacége - aláírta a vételről szóló szerződést. Nem titok az sem, hogy a pestiek és néhány más vállalkozó hamarosan ismét működtetni kívánja a gyárat. Korszerű technológiát vásárolnak és minőségi kismé- Ismét negyven embernek nyílik majd itt alkalma munkát vállalni - említi örömmel. Ez a helyzet „többszakmás,” tehát sokoldalúan képzett dolgozókat feltételez - utal az elvárásokra. Hozzáteszi: - alkalmazottaink is számítanak erre. Enyém a telephely Tresó Antal nemrégiben találkozott leendő társaival. A városban keringő kósza hírek kapcsán a következőket jegyezte meg mintegy válaszul:- Nincs összeomlás, enyém a kocsi, a lakás, a telephely. Nem éli fel vagyonát, mint sokan teszik. Újra vállalkozik a saját javára, és megélhetést nyújtva másoknak. Sőt, lehetőségei szerint továbbra is támogatja a várost, elsősorban azon a területen, amely a szívéhez nőtt: a minőségi- és a tömegsportban. Rácz András Holnapi számunkban „Salgótarján és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Az oldalt szerkesztette: Mihalik Júlia Kész a falutérkép Ha van mit eladni, nem érdemes habozni! Kíváncsi lehet a turista Máté Csaba, Szécsény Turizmus Tanácsának titkára SZÉCSÉNY. A város nevét viselő turizmus tanács létét egy ideig homály fedte. A kezdeményező helyi vezetés szándékosan rejtette fátyol mögé az üj testületet, amely pedig még az elmúlt esztendő vége felé annak rendje s módja szerint megalakult. N em titkolták az okot sem. Előbb tegyen le valamit az újdonsült szerveződés, s azután már nyugodtabb lélekkel mutatkozhat be. Máté Csaba, a tanács titkára a létrehozás körülményeiről többet is elárult:- Valójában a kanadai CESO-cég szaktanácsadójának javaslatát fogadtuk el, ő adta az ötletet, amely távlataiban a település gazdasági felemelkedését hivatott elősegíteni. Az ajánlás így szólt: ennek a városnak van mit eladnia, rendelkezik olyan műemléki és egyéb értékekkel, amelyekre kíváncsi lehet a turista. Kíváncsi lehet, ha tudomást szerez ezek ittlétéről.-A kulcsszó tehát a megismertetés, a propaganda, amely úgy működik, mint egy összekötő híd. Tételezzük fel, hogy sokan igénybe veszik, vagyis eljönnek Szécsénybe. Ez viszont már megkívánja a szolgáltatások fejlesztését, ami gazdasági előrelépést jelenthet - mondta elképzeléseiről a fiatalember. Az ügy érdekében ugyanis igen fontos megtalálni azokat az embereket, akiknek érdeke a turizmus erősítése. A tanács felállása azt jelzi, eddig jól dolgoztak, mivel az intézmények vezetőin kívül vállalkozók is elfogadták a tagságot. A korábbiak tanulságai alapján fő feladataik közé sorolják a párhuzamosságok, átfedések kiküszöbölését. Az utóbbi időben ugyanis olykor egyszerre zajlottak a különböző rendezvények, s ezzel egymás sikerét nyirbálták meg. Az önkormányzat pénzén megtervezték a nevezetességeket bemutató színes kiadványt, és készül a várostérkép is. Áz első nagyobb munkát a városnap adja, az eredményt pedig - majd meglátjuk. (mj.) Szécsény régi városrészét eddig is sok látogató nézte meg A júniusig tartó „polgári védelmi év” keretében zajló programok egyikét a gyermekeknek szervezték. Arról a rajzpályázatról van szó, amelynek kabalája egy mandarinszínű kis vakond. Rövidített néven: Mandi. „Ő” az, aki saját menedékhelyét az Erdőszéle népe szolgálatába állította egy hatalmas vihar során. A rajzok bemutatták, hogy a Mandi által megóvott, ellátott, kimenekített állat- és madárcsapatok miként indultak a még bajban lévő társaik segítségére. Mandi, a kis vakond korántsem elégedett meg ennyivel: megszervezte az Erdőszéle népe egyéni és közös védelmét is a fenyegető veszélyektől. Á színes rajzokat és képaláírásokat tartalmazó füzetecskében volt egy társasjáték is, amely újabb ismereteket közölt a Mandi menedékhelyéről.- A pályázóknak azt kellett lerajzolni és a BM Tűzés Polgári Védelmi Országos Parancsnokságra küldeni, amelyik a legértékesebbnek bizonyult - tájékoztat Révay Endre pv. őrnagy, a szécsényi körzet polgári védelmi parancsnoka. Tőle tudtuk meg, hogy a kedves, előrelátó, segítőkész, hősiesen helytálló Mandit a Nógrád megyei gyermekek is megszerették.- Megyénk tizenhárom településének általános iskolájából érkezett dolgozatokat díjazott az országos zsűri. A szécsényi parancsnokság működési körzetéből a rimóci, Erdélyi Bea, a magyargéci Gyürki Beatrix, és a szécsényi Hugyecz Péter kapta meg a Mandit ábrázoló játékfigurát. Hasonló díjat kapott a nagylóci Ispán Szabolcs és Sári Anett, valamint a nógrádsipeki Szentéi Zsolt.. R.A.