Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-09 / 287. szám

8 HÍRLAP MAGAZIN 1993. december 9., csütörtök Szakasztott mai tányéros bot a kőkorból - Siklanak a gyerekek Alig százéves sport a síelés Az idén szokatlanul korán köszöntött be a tél. A téli spor­tok szerelmesei már ilyenkor előveszik a korcsolyát, a szánt és a sífelszerelést. Magyaror­szágon viszonylag kevés a síe­lésre alkalmas hely, ezért ki-ki anyagi lehetőségei szerint uta­zik el külföldi helyekre. Jégbástya a palotája Kevesen tudják, hogy Észak-Európa ősi regéiben is­tennője van a hónak. A neve Skandl: Thiazzinak, a fagyóri­ásnak a lánya, hegyormon álló jégbástya a palotája. Erről a Skadiról nevezték el Skandina­viern, azaz Skandináviát. De miként kerül a mítoszba síléc? Rödöy szigetén, Tjötta Helgalandnál a korai kőkor­szakból származó sziklaraj­zokra leltek. Két sítalpon álló férfi látható rajtuk. A kezükben hótányéros bot. Szakasztott olyan a felszerelésük, mintha a minap vásárolták volna. Alig száz éve sport a síelés. Erdetileg csak közlekedésre használták a lécet Északon. Ha­sonló okból kötötték fel a sílé­cet a XVII. századi alpesi fal­vakban az osztrák parasztok. Hócipő és lábszánkó Magyarországon 1884. de­cember 9-én jelent meg az első síről tudósító cikk a Herkules című sportlapban A hócipők címmel. Ekkor a sítalpat faci­pőnek, hócipőnek, a síelést láb­szánkózásnak, hócipő-korcso­lyázásnak nevezték. 1896-ban megjelent az első síelésről szóló honi könyv is. Címe: A láb­szánkózás kézikönyve. De hol van már a múlt szá­zadi sí? Az egykori faléceket napjainkra felváltották a sokré­tegű, erős, rugalmas műanyag, kétrészes automatakötések. A hajdan oly ijesztőnek tűnő al­pesi lejtőkön 200 kilométeres sebeséggel siklanak le a bajno­kok. Sőt, kialakult az új sport­művészet is, a síakrobatika: művelői lábukon sítalppal szal- tóznak, bukfenceznek vagy ropnak flamingótwistet a hó­színpadon. Hopp, szélsí-bob Egyre nagyobb tönegeket hódítanak meg az új hósportok is. így a wind ski, szélsí, a swingbo, avagy a síbob. Divat a monosi is, valamint a sírepülés. A fegyverkirály tanulságos története Mr. Sámuel Cummingsnak, a világ első fegyverkereskedő­jének története igen tanulsá­gos. Mondja el ő, első sze­mélyben! Levelét megírta Amikor vállalatom első iro­dáját létrehoztam, a világ kor­mányaihoz levelet küldtem. Megkérdeztem, vannak-e el­adásra szánt régi fegyvereik, vagy kívánnak-e új fegyvereket vásárolni? Abban az időben tel­jesen lerobbant főiskolai hall­gató voltam. Az irodám csupán egy bérelt postafiókból állt, pénzem sem volt. Ám volt egy ötletem, és ami a leglényege­sebb: ismertem a fegyveket. Sokáig süketnéma csend volt válasz helyett, így aztán azt mondtam magamnak: várok, és kísérletezek még hat hónapig. Eldöntöttem: ha válasz addig nem érkezik, akkor vagy vissza kell mennem jogot tanulni, vagy valami mást kell csinál­nom. Panamai meghívás Levelem elküldése után há­rom vagy négy hónappal levél érkezett Panama akkori rendőr­főnökétől, ahol abban az idő­szakban nem volt sem hadsereg, sem nemzeti gárda. Azokban az időkben magamat elnökhelyet­tesnek neveztem ki, mivel túl fiatalnak látszottam, és külön­ben is: más alkalmazottam nem volt. Ezért azután a panamaiak levelét az elnökhelyettesnek címezték. Elmondták benne, hogy van­nak régi fegyvereik, melyeket az évek folyamán koboztak el, és amelyektől most meg kíván nak szaba­dulni. Meghív­tak, hogy láto­gassam meg őket, tekint­sem meg a készletet, és tegyek ajánla­tot. Megköny- nyebbültem, hogy a levél Panamából jött, mivel vi­szonylag ol­csón és köny- nyen lehetett oda jutni. Ta­lálkoztam a rendőrfőnök­kel, aki meg­mutatta az el­adásra szánt régi fegyvere­ket, melyek összértéke megítélésem szerint úgy 22.000 USA dollár lehetett. Tudtam, hogy Amerikában a fegyvergyűjtők meg fognak őrülni ezekért az ócskaságokért. A rendőrfőnök hitellevelet kért, azt mondta, amint meg­kapja a fedezetet, küldi a szál­lítmányt a New York-i szabad kereskedelmi zónába. Persze, nekem nem volt pénzem, így visszatértem után kapcsolatba léptem egy olyan társasággal, amelyikről tudtam, hogy ilyen fajta termékek árusításával fog­lalkoznak. Hatvanezer dollárt kértem az általam ajánlott áruért és egy hitellevelet. Magamhoz vettem a megrendelésüket, a sa­ját panamai megrendelésemet, valamint a minisztériumi import engedélyt. Elmentem egy was­Mr. Sámuel Cummings, a fegyverkirály, áruival hingtoni bankba, ahol kértem, hogy nyissanak folyószámlát, és adjanak egy hitellevelet. Felszálltam a repülőre, és amikor Panamába érkeztem, a rendőrfőnök elmondta: ismeri Costa Rica nemzeti gárdájának a főnökét, aki a barátja és aki­nek szintén van olyan készlete, amely engem érdekelhet. Beindult az üzlet így hát oda is elmentem, mint ahogy elmentem Guatemalába, Mexico Citybe, Hondurasba.- Vagyis végre beindult az üzlet, és talán mondanom sem kell, ma már nem egy postafi­ókból áll az irodám. A világ legerősebb embere Küzdelem a mázsányi súlyú kőtömbbel N emrég Orange francia- országi város régi ró­mai arénájában talál­koztak a világ legerősebb emberei. A gladiátorokhoz és harci szekerek hajtóihoz méltó nyolc erős ember Európából, az Egyesült Államokból és Dél-Afrikából érkezett ebbe a délkelet franciaországi törté­nelmi városba. Orangenek van az egyetlen olyan arénája Európában, amely sértetlenül megőrizte teljes szépségét. Manfred Hoeberl Ausztri­ából, Riku Kirí Finnország­ból, a holland Berend Vene- berg, Walesből Gary Taylor, Gerrit Bandenhorst Dél Afri­kából, az izlandi Magnus Ver Magnusson és Harold Collins - a vasmedve - Amerikából érkezett a viadalra. Dániából csatlakozott hozzájuk Henrik Ravn, aki a francia Joseph Goicoetxea helyére lépett. (Különös módon francia ver­senyző nem vett részt a talál­kozón). Nyolc erős ember nyolc versenyszámban mérte össze erejét. A modem titá­nok harcát a nézők tömegé­nek moraja kísérte. A versenyzőknek először egy nyolc tonnás teherautót kellett eltol­niuk egy 25 méteres tá­von. Később mindegyi­küknek egy fatuskót kel­lett a mel­lükről a fe­jük fölé emelni, méghozzá a lehetséges legtöbbször 90 másod­perc alatt. Majd ezt követte a régi római birkózóver­seny által sugalmazott verseny­szám, mely szerint két ver­senyzőnek kellett lábújjhe- gyen egy előre kijelölt bűvös körben állnia. A két ver­senyző nem érinthette, meg egymást, a körön belül csu­pán a lábujjhegyek érinthet­ték a talajt, de még azok sem érhettek talajhoz a körön kí­vül. K ét nagy hordót kellett a hónuk alatt tartani a következő próbatétel- | nél. A trójai fal versenyszám­ban a résztvevőknek egy nagy szikladarabot kellett a falon átdobniuk. Ez a fal minden sorozat után magasabb lett. A kocsisétáltatásban fel kellett emelniök a kocsit, végigvinni a kijelölt versenypályán anél­kül, hogy a kerekek a talajt érintenék. Végül a kőszállításban kő­tömböt kellett felemelniük és elcipelniük egy adott távol­ságra - ötször. A kövek súlya folyamatosan emelkedett, 95, 105,115,125 és végül 135 ki­logrammra. A welsi Gary Taylor nyerte meg egyébként az erős emberek ver­senyét, s egyben kiérdemelte a világ legerősebb embere címet. ABC Europress 33 évesen több mint kétszer annyinak néz ki A zokogó anyát koraérett fia vigasztalta Betegesen koraérett gyerekek a mamával, aki saját nagyanyja is lehetne Mamanguape város (Brazília, Paraiba állam) egyik családjá­nak lakói különös ritka beteg­ségben szenvednek. Az anya, Maria Jósé dós Santos 33 éves, de 70 vagy 80 évesnek látszik. Tíz gyermeke közül három örö­költe tőle a Syndrom of lax cutis néven ismert betegséget, amely koraérett öregedést okoz. A ge­netikai betegség a bőrszövetek rendellenességét váltja ki. Gyermekei, Adrianio 11 éves, Luciano 13 éves és a kis Flavi- ano, aki csak egyéves, közép­korú férfiaknak látszanak. Tíz gyermekéből négy meghalt Maria Jósé családjának be­tegségét 1985-ben állapították meg, amikor Adrianót és Luci- anót Joao Pessoa-ban, a helyi állam fővárosának egyik kórhá­zában megvizsgálták. Az or­voscsoport kutatásokat végzett Maria Jósé családjának, vala­mint korábbi és jelenlegi férjé­nek családjain, azonban a roko­noknál egyáltalán nem tudták a betegséget kimutatni. Nem volt nyoma a betegségnek a szülei­nél, fiú és leánytestvérénél és az unokatestvérek körében sem. Maria Jósé 17 éves korában ment először férjhez. Az első fia, aki most 15 éves, egészsé­gesen született, jelenleg a nagy­szüleinél él. Maria második há­zasságából eredően négy hóna­pos állapotos. Az eddig szüle­tett tíz gyermeke közül négy már meghalt. A család egy nyomorúságos kunyhóban lakik, eltartásukról Adrianó és Lucianó gondosko­dik. Az apa, aki alkalmi mun­kákat végez, elhagyta őket, és jelenleg más asszonnyal él, csak időről-időre látogatja meg volt családját. Volt olyan nap, ami­kor Mária Jósé zokogásban tört ki, mivel nem tudott enni adni a családjának. Lucianó bújt hozzá és vigasztalta, mondván, ne sírj anya, ha én felnövök semmiben sem lesz hiány ebben a házban. Nem kellett sokáig nőnie ahhoz, hogy rájöjjön, testvérével, Ad- rianóval együtt az öreges kiné­zetükkel különböztek a hasonló korú fiataloktól, mely különös sajátosság nem csak a város la­kóinak kíváncsiságában nyilvá­nult meg, hanem különféle adományokban is. Ma már ismerik a gyerekeket a városban, akik mindig valami­lyen élelemmel vagy pénzzel térnek haza, melyet az utcákon, piacokon, a benzin-töltő állo­másokon kapnak. Visszautasította a plasztikai műtétet Maria Jósé azt állítja, hogy a kinézete miatt soha nem kellett semmilyen megalázó megkü­lönböztetéstől szenvednie. Vé­leménye szerint, amit Isten tett, azt nem lehet meg nem történtté tenni, ezért visszautasított min­den plasztik műtétre vonatkozó ajánlatot. Dr. Tavares de Meló genetikus orvos szerint, aki fi­gyelemmel kiséri a család külö­nös betegségét, a sebészi be­avatkozás lehet, hogy ered­ménnyel járna, azonban öt évenként meg kellene ismételni. Maria Jósé nem szereti, ha fiait öreg embereknek hívják, bár elismeri, hogy szimpátiát érnek el mindenkinél. A bará­taik, akikkel rendszeresen egy­ütt játszanak, az igazi nevükön szólítják, és normális játszótár­saknak tekintik őket. Lucianó és Adrianó rájött, hogy a mindennapi ellátásukhoz könnyebben hozzájutnak külön­leges kinézetük kihasználásá­val, mint megpróbálni tanulmá­nyokat folytatni, hogy vigyék valamire az életben. Amit e betegségről eddig megállapítottak: A Syndrom of lax cutis genetikai rendellenes­ség, nem gyógyítható, de nem rosszindulatú. Nem korai öre­gedést okozó betegség, csupán a benne szenvedő beteg bőrét érinti, mely a születéstől kezdve úgy néz ki, mint egy idős em­beré. A betegség nem halmozódó, azaz nem jelenti azt, hogy ha valaki eléri az ötvenedik életé­vét akkor 150 évesnek fog lát­szani. A betegség a testszöveteket összekötő molekuláris hiányos­ságából, valamint a bőr szövete­inek rugalmassági hiányossá­gából ered. A betegség jellem­zője, hogy ernyedtség és ráncok jelennek meg az arcon és a test többi részén. Bizonytalan, hogy meddig élnek Ötven százalék esély van arra, hogy ebben vagy hasonló betegségben szenvedő nő vagy férfi családjában legalább egy gyermek hasonló problémával születik. A betegség a tüdő és a szív abnormális működését okozhatja. Az USA-ban, Connecticut egyetemén létezik egy Human Genoma programmal foglal­kozó genetikai kutatócsoport, mely a betegség gyógyítható­sága érdekében a gének azono­sításával foglalkozik. A jelen­legi orvosi feljegyzések nem adnak tájékoztatást a betegség­ben szenvedők várható életko­ráról. Vannak ehhez hasonló más betegségek is, mint a Pro­geria és Wemer Szindróma. „Szárnypróbálgatás” az eresztvényi síparadicsomban

Next

/
Oldalképek
Tartalom