Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-04 / 283. szám
1993. december 4., szombat SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 A két öreg róka, Dávid Róbert és Bandur Mihály rendbe tette a focicsapat szénáját Kesziben ma mindenkinek fülig ér a szája A keszi sikerkovácsok (balról): Dávid Róbert szaktanácsadó, Bandur Mihály edző, Baksa Tibor elnök Semmi kétség, Kesziben ma minden futbajlszurkolónak fülig ér a szája. És minthogy a faluban mostanság mindenki futballszurkoló, Kesziben ma mindenkinek fülig ér a szája. Még az asszonyoknak és a lányoknak is! Sőt - hogy lódítsunk már egy kicsit -, e napokban, hetekben kivételesen a csecsemők se a mamájuknak mosolyognak, hanem a focista bácsiknak. Maradjunk annyiban: ma az egész falu egy merő jókedvű vigyorgás. Most aztán van oka a mellek dagasztásának Kétségtelen, Karancskeszi- ben most jó oka van a mellek dagasztásának: a község focicsapata az őszi idény után a megyei II-ben a tabella tetejéről tekint vissza a többiekre. Csak egyszer ütütt be a mennykő, amikor a bárkányiak- tól otthon kaptak ki a fiúk. Meg kell mondani, hogy, ak- . kor az egyszer csakugyan megérdemelték. Ezek a legények ugyanis már kezdték azt hinni, hogy most már elég csak a trikót, a gatyát, a csukát és a lábszárvédőt kiküldeni a pályára, és máris magától megoldódik minden. Nos, megoldódott, ahogy megoldódott. így, ezzel a csúfos kikapással. A többi tizenegy meccsen viszont úgy ment minden, mint a karikacsapás, ezek a remek fiúk alaposan eltángálták mind az összes ellenfelet. Szegény ellenfelek: a huszonnyolc keszi gólra mindösz- sze néggyel tudtak válaszolni. Ebugattát, ezek után mi sem tudunk mást mondani: le a kalappal a srácok előtt, kiváló gárda ez a keszi legénység. Azért itt sem fonták kolbászból a kerítést Persze, Kesziben sem fonták mindig kolbászból a kerítést. Valamikor a gárda hosszú évekig oszlopos tagja volt a megyei bajnokságnak, utána azonban megszakadt a film... Kesziben eltelt egy évtized is, hogy egyáltalán nem volt semmilyen csapat a faluban. Alig több, mint hat éve, hogy újjáalakultak. Azóta a fiúk erőlködtek, az is előfordult hogy nem erőlködtek, mindazonáltal túl sok maradandót nem tudtak alkotni a megyei másodosztályban. Tapasztalt mesterek rendezték a sorokat Tavaly például, mint a bűn, olyan rosszak voltak. Az őszi szezon után az utolsó előtti helyen szerénykedtek. Nos, ekkor Kesziben kitalálták: uraim, ez már nem és nem mehet így tovább, valaminek okvetlenül történnie kell. A cselekvés ideje az idén februárban érkezett el, ekkor új vezetőséget választottak. A frissen sült főnökség, Baksa Tibor elnökkel az élen, igyekezett menteni a menthetőt. Sikerrel. Először is szakember kellett a csapat mellé. Szerencséjük volt, hiszen Dávid Róbertnek, az NB I-et megjárt, tapasztalt edzőnek a keszi pályától száz méterre van a telke. Megkeresték, és ő azonnal felajánlotta a segítségét. Beállt szaktanácsadónak. Es vitte magával az edzői kis- padra Bandur Mihályi., aki szintén régi .jtarcos” már a nógrádi futball „csataterén”. Ez igazi fesztivál A két tapasztalt szakember munkához látott. Igazoltak sebtiben néhány játékost. Fogtak gyorsan tizenöt pontot, s végül a tavaszi idényt az első tíz között zárták. Megmentették a menthetőt. Az új idény aztán már meghozta az igazi keszi fesztivált. A gárda - egy kivételével - csak nyert, nyert és nyert. De erről már szóltunk az elején. Most inkább soroljuk fel, kik szereplenek a sikercsapatban, íme: Herczeg József, Ákos János, Herczeg Zoltán, Barta Ákos, Bobál Zsolt, Mancsi Tamás, Polaneczky Péter, Szeles Tamás, Chován Péter, Dénes Zsolt, Streho Sándor, Kovács Zsolt. No, és a fiatalok: Varga Tamás, Máté Attila, Tarjáni Zoltán, Szol lös Tamás, Vesze- lovszki Zoltán, Szer érni Zsolt - nem véletlen, hogy velük az ificsapat is vezeti a tabellát. Most már irány a megyei első osztály Mi a siker titka? A két mester szinte egymás szájából veszi ki a szót: laváló a játékosállomány (hiszen Szeles például nemrég még az NB II-ben, Polaneczky és Streho az NB ni-ban kergette a „bogyót”), remek a csapategység, nincs különbség ke- sziek és nem kesziek között, és nem mellékes, hogy a srácok mindig nyerni akarnak. Hű, de ki ne hagyjuk a vezetőket, akik sokat tettek azért, hogy a keszi futball végre virágkorába lépjen. Most már irány a megyei első osztály, hiszen a feltételek adottak hozzá. Mondom, Kesziben ma mindenkinek fülig ér a szája... Balás Róbert Ha nyerünk — felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pénteken 308 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Ujj Sándor, Salgótarján, Zója krt. 9. (szelvényszáma: F.49.091.547) és Oláh Tibor, Nógrádmarcal, Kinizsi út 3. (szelvényszáma: F.49.091.548) alatti olvasónknak kedvezett, így az ö 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. Ujj Sándor Oláh Tibor 1. Bochum—Chemnitz i 1 2. 1860 München-Meppen 1 X 1 3. Saarbrücken-Rostock 1 X 1 4. Foggia-Udinese 1 X 1 5. Atalanta-Lazio X x 2 6. Cremonese-Piacenza 1 X 1 7. Juventus-Napoli Ix lx 8. Lecce-Inter 2 x 2 9. Milan-Torino 1 1 10. Reggiana-Cagliari x 2 x 2 11. Roma-Parma X 1 X 12. Ascoli-Padova I X 13. Pisa-Brescia X lx 14. Palermo-Acireale 1 1 Rali az őserdőben BANGKOK. Nem mindennapi autós rali versenynek vágott neki 49, jórészt amatőr pilóta vezette jármű. A thaiföldi határtól indulva Burmába tart a Thaiföld - Mianmar - Kína Barátság Karaván Túra elnevezésű „őrület”, amelyben 170 versenyző, kísérő, szerelő, szervező működik közre. A 2 ezer km-es rali Burma járatlan őserdőin, Kína teaföldjein vezet keresztül. A cseppet sem veszélytelen vállalkozás célja a turizmus fellendítése és a gazdaság élénkítése az elhagyatott területeken. Habár a rali mérlegét még nem lehet megvonni, de már most tervezik, hogy áprilisban megtartják a Kambodzsa - Vietnam - Laosz túrát. Téli pihenőre tértek a kézilabdázók Ez a Kábel nemigen szakad el A gyarmatiak továbbra is a középmezőnybe pályáznak Vége! Befejezte őszi szereplését a Balassagyarmati Kábel SE NB I/B-s férfi-kézilabda- csapata. Elégedetten tehetik el télire a fáradt hangszálaikat a törzsszurkolók. Zsinórban ötször Amikor az idény kezdete előtt beszélgettünk Lombos István edzővel, azt mondta, hogy a középmezőny elején szeretnének végezni. Az elvárásokra rögtön az első mérkőzésen alaposan rácáfolt a gárda, amikor tízgólos vereséget szenvedett a Kiskunmajsá- tól. Ezután viszont remek sorozatot produkáltak Cseri Péte- rék. Öt győzelmet arattak zsinórban. Ekkor a tabella első helyén állt az Ipoly-parti gárda. Minek volt köszönhető ez a szép menetelés? Elsősorban a fegyelmezettségnek, mind támadásban, mind védekezésben. Másrészt a csapat nagyon együtt volt, összerázódott. A húzóemberek, Cseh Attila, Cseri és Ocsóvái Zsolt mellé a gárda többi tagja is telCseri Péter, a BEK-győztes klasszis, a Kábel alfája és ómegája jes mértékben fel tudott nőni. De a vezetők és a játékosok is óvatosságra intettek. A sorozat megszakadt. Egy fájdalmas, meg nem érdemelt vereség érkezett menetrendszerűen (Dunakeszi 22-23) majd egy szinte kiütéssel felérő kudarc a mezőny leghátsóbb régióiba tartozó Nyírbátor ellen, és a ceglédi „zakó” amely, mondhatni benne volt a pakliban. Az újabb itthoni Szarvas elleni siker után sokan azt várták, hogy az utolsó mérkőzésen a fiúk felteszik az i-re a pontot. De a törökszentmiklósi legénység, amely kétségkívül jobb erőkből áll mint a gyarmati, nem adta meg a Kábelnek azt a kegyet, hogy győzelemmel búcsúzzon az ősztől. A tavasz elhozza a derűt Elkeseredettségre azonban semmi ok. A mezőnyben van két kiemelkedő - Cegléd, Tö- rökszentmiklós - és hat egyforma képességű - Tiszavas- vári, Kiskunmajsa, Kábel SE, Szarvas, Dunakeszi, Újkígyós — csapat. A kiesés rémálma nem fenyeget az Ipoly partján, a megszerzett 10 pont biztatást adhat 1994-re. Tavasszal pedig néhány játékossal, köztük a súlyos sérülés után felépült Gergely Sándorra! megerősödve még több örömet fognak okozni Nógrád megye sportszerető közönségének Balassagyarmat kézilabdás fiai. Hegedűs Henrik Kosárlabda NB I., férfiak, B csoport Nyírségi veszedelmek Bede Miklós (a labdával) a tarjáni szurkolók reményei szerint emlékezetessé teszi nevenapját SALGÓTARJÁN. Újabb nehéz erőpróba előtt áll a Salgótarjáni KK férfi- kosárlabda- csapata. A tarjáni fiúk az NB I-es bajnokság B csoportjának tizenkettedik fordulójában ' Nyíregyházán vendégszerepeinek. Az SKK az elmúlt két játéknapon vereségeket szenvedett, ezzel a felsőházba jutásért vívott harcban kedvezőtlen helyzetbe került. A nyírségi legénység az utóbbi napokban kiváló formába lendült, a hét végén 110-79 arányban valósággal kiütötték a Budafokot, majd a napokban 93-61-re győzték le a TFSE-t. A két ellenlábas gárda őszi, tarjáni csatáját nagy különbséggel a nyíregyháziak nyerték. Érdekesség, hogy immár a tarjániak színeiben lép pályára régi sikerei színhelyén a nemrég még a Nyíregyházát erősítő Dimitrij Skurin és Bede Miklós. A taijániak számára, mint egy falat kenyér, úgy kellene a győzelem. A srácok fogadkoz- nak, hogy ezúttal minden apait-anyait bevetnek a győzelemért. A pillanatnyi erőviszonyokat figyelembe véve azonban kétségtelenül a vendéglátók az esélyesek. Igaz, egyszer végre már az SKK-fiúk számára is ki kell, hogy jöjjön a lépés. A csoportrangadónak titulálható találkozó vasárnap 17.00 órakor kezdődik Nyíregyházán. Az SKK kerete: Dimitrij Skurin, Bede Miklós, Mirko Zsera- jics, Farkas Attila, Nádai Zoltán, Molnár Péter, Borók László, Fekete Csaba, Tóth Adám, Földesi Zoltán. A bajnokság állása 1. Siófok 9 2 908- 840 0.909 2. Nyíre. 8 3 986- 858 0.864 3. Dombóv. 7 4 1043- 947 0.818 4. Budafok 6 5 996- 996 0.773 5. Pécs 6 5 997-1035 0.773 6. Batta 5 6 951- 899 0.727 7. SKK 5 6 969- 948 0.727 8. Baja 4 7 910- 991 0.682 9. Miskolc 3 8 935-1022 0.636 10. TFSE 2 9 857- 989 0.591 Svájccal, Ausztriával, Dániával BUDAPEST. A tegnapi MLSZ vb-ülésen Verebes József szövetségi kapitány elmondta, hogy a válogatott januárban hosszabb edzőtáborozáson vesz részt. Nemzeti csapatunk március 9-én itthon Svájc ellen, majd március 23-án Linzben Ausztriával mérkőzik, míg április 20-án Dániában lép pályára. Rózsa kedden érkezik • BUDAPEST. Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára arról értesítette az MTI-t, hogy az Ausztráliában edzőtáborozó úszóválogatott nagy érdeklődéssel kísért hazaérkezésének pontos időpontja december 7-e, kedd, 13.20 óra. A csapat Ferihegy 1-en száll le. s fogadásukra az I-es számú VIP-csamokban kerül sor. Mint ismeretes, a 11 fős küldöttség - ha minden igaz - létszámban meggyarapodva tér vissza, hiszen a hírek szerint a társakkal tart a hazatelepülni szándékozó mellúszó világbajnok, Rózsa Norbert is. Hulk filmsztár lesz • NEW YORK. Hulk Hogan, a világhírű bajnok úgy döntött, hogy otthagyja a pankrátorok világát. Inkább filmsztár lesz. Első filmje máris elkészült, a címe sokat sejtető: Thunder in Paradise (Mennydörgés a paradicsomban). A már bemutatott film kirobbanó sikert aratott. Hogan már forgatja is második filmjét, a Mr. Mom-t. Pankrátorból színész Pelé nősül • GUARUJA." Pelé, a Fekete Gyöngyszemnek nevezett egykori kitűnő brazil labdarúgó megunta a magányt, újból nősülésre készül. Az 53 éves labdarúgó-legenda - polgári nevén Edson Arantes do Nascimento - 15 éve vált el első feleségétől, s most újból házasodni akar. Ki- választottja, Assiria Lemos, 35 éves pszichológusnő, akit tíz éve ismert meg New Yorkban. Jön Baranyai mester • SALGÓTARJÁN. A Palóc Karate Szövetség meghívására december 10-11-én Salgótarjánban tart edzéseket Baranyai Sándor 3 dános mester, a szövetség instruktora. Kiváló Stécé-ifi • SALGÓTARJÁN. A labdarúgó NB III-as ifjúsági bajnokság Mátra-csoportjában az SBTC fiataljai százszázalékos mérleggel zárták az őszi idényt. A bajnokság állása 1. SBTC 15 15 0 .0 62- 4 30 2. Szolnoki Sí 15 11 1 3 48-20 13 3. Monor 14 10 1 3 33-13 21 4. J.-berény 15 10 0 5 44-16 20 5. F.-abony 14 8 3 3 33-19 19 6. Pásztó 14 8 3 3 29-21 19 7. BLC 15 8 2 5 30-22 18 8. Gyöngyös 15 7 2 6 33-21 16 9. Dunakeszi 15 7 1 7 34-20 15 10. Szécsény 15 5 2 8 19-23 12 11. Karcag 14 5 1 8 29-35 11 12. Sz. Cukor 15 5 0 10 21-31 10 13. Kartal 15 4 0 11 21-47 8 14. Tenk 14 2 2 10 16-40 6 15. Bag 14 2 1 11 10-71 5 16. Apc 15 0 1 14 9-68 1 Népszerű Comaneci • BUKAREST. Egy közvélemény-kutató társaság felmérése szerint még mindig nagy népszerűségnek örvend Romániában a montreali olimpia hőse, Nadia Comaneci. A jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban élő tomásznő a megkérdezettek 39 százalékának volt a kedvence. Comaneci után a teniszező Ilié Nastase (21 százalék) és a labdarugó Nicolae Dobrin (18) következik a népszerűségi listán.