Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-29 / 303. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. DECEMBER 29., SZERDA IV. ÉVFOLYAM 303. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT LAPUNKBAN: Több mint száz diák színjátéka Pásztón (4. oldal) Milliókat veszítettek az őrhalmiak (5. oldal) Focitörténet: Köztünk, de távol Taliga, alias Furik (7. oldal) Hóakadályok Az ország nyugati felében továbbra is akadályozza a közlekedést a lehullott nagy mennyiségű hó. A határőrség tegnap egy időre lezárta az országba irányuló forgalmat Hegyeshalomnál és Rajkánál. A hátárzárat délután feloldották. A honvédség is segít az elakadt gépkocsik mentésében. Késtek a vonatok, és zavarok voltak a távközlésben is. Figyelőszolgálat a Tiszán Annak ellenére, hogy hétfőn délben Tokajnál 709 centiméterrel tetőzött az árhullám, s megkezdődött a lassú apadás Tisza- eszlár és Tokaj között, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVI- ZIG) területén, a Tisza gátjain, töltésein és az ügyeleteken továbbra is száz szakember teljesít éjjel-nappal figyelő szolgálatot. A Tisza balparti — Tiszafüred és Rakamaz közötti — szakaszán továbbra is első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A folyó Tiszaeszlártól délre tovább árad. Ungár Klára kilépett A Fidesz vezetése a sajtóból értesült arról, hogy Ungár Klára kilépett a pártból. A fiataldemokraták illetékese az MTI-nek elmondta: kedd délig nem volt információ arról, hogy Ungár hivatalos formában is megtette volna lépést. Boross: eligazított Boross Péter miniszterelnök tegnap a Parlamentben megjelent a közigazgatási államtitkárok szokásos heti értekezletén. A miniszterelnök szólt a választásokig hátralévő időszak jogszabályelőkészítő feladatairól, azok ütemezéséről, felhívta az államMás kárán tanulnak az autósok S aját kerekén nem gördült tovább a minap ez a Lada, miután jócskán megcsúszott a jeges úton.A Bátonyterenye és Mátraverebély közti, szentkúti elágazóból kellett elszállítani a póruljárt, AGR 673-as rendszámú gépjármüvet. Okos ember a más kárán tanul - tartja a mondás. Az intő példák eddig hatásosnak bizonyultak: kedden viszonylag csendes nap volt az úgy eleteken - tudtuk meg lapzárta előtt. De ma és holnap? Kun Király József felvétele Öt év helyett valószínűleg 2-3 év alatt kell határozni a vevőknek Fennmarad a vételi jog a bérlakásokra A kormány a bérlakások esetében fenn kívánja tartani a vételi jogot, de a bérlőknek 5 év helyett valószínűleg 2-3 év alatt kell határozniuk vételi szándékukról. Ezt Józsa Fábián, a Belügyminisztérium politikai államtitkára mondta el azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a lakástörvénynek a vételi jogot szabályozó paragrafusait. Ez a döntés mintegy 500 ezer lakásbérlőt és 100 ezer helyiségbérlőt érint. Maximált ár nem lesz Józsa Fábián rámutatott arra: a jövőben csak ajánlásként kerülhet be a törvénybe az eladási ár maximuma, ami a piaci ár 50 százaléka. Ettől azonban eltérhetnek az önkormányzatok, remélhetőleg azonban csak lefelé teszik ezt, hiszen jelenleg is ezt a gyakorlatot folytatják. Az államtitkár bízik abban, hogy az ön- kormányzatok megnövekedett mozgásterüket nem fogják a bérlők terhére érvényesíteni, de erre a kormány az A Ikotmánybíróság döntése után nem tud garanciát adni. Szélsőséges eladási árajánlat esetén bírósághoz is fordulhatnak a bérlők. A politikai államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a kormány fenn kívánja tartani a részletre való vásárlást lehetőleg változatlanul a bérlők, vagyis a vételár maximum 10 százalékának lefizetése után 25 éves részletfizetésre vehetnék meg a lakásukat mégpedig úgy, hogy az első hat évben nem kell kamatot fizetniük. Szabadpiaci lakbér? Józsa Fábián ugyanakkor nem zárta ki, hogy akik nem kívánnak vagy nem tudnak élni a vételi joggal, azoknak a jövőben esetleg szabadpiaci lakbért kell majd fizetniük. A kormány egyébként fenn akarja tartani a lakásbérlők elővásárlási jogát is, azaz ha a megadott időn belül nem élnek vételi jogukkal, és később az önkormányzat értékesíteni kívánja lakásukat, akkor a bent lakó elsőbbséget élvez a vásárlásnál. Józsa Fábián a jövőre nézve aggályosnak tartja: az Alkotmánybíróság határozata értelmében az önkormányzatokat nem lehet arra kötelezni, hogy a lakáseladásokból származó bevételüket lakásépítésre, illetve felújításra fordítsák. Félő, hogy ezért tovább romlik a bérlakások állaga. A helyiségbérlet esetében a vételi jogot nem lehet fenntartani, de az elővásárlási jog azonban megmarad. A kormányzat a törvénybe garanciákat kíván beépíteni, hogy az önkormányzatokkal kötött bérleti szerződések minél nagyobb biztonságot jelentsenek a vállalkozók számára. Nem kell felfüggeszteni Józsa Fábián végezetül elmondta, hogy a lakáseladásokat nem kell felfüggeszteni, azok továbbfolytatódhatnak a meglévő rendeletek alapján. A kormány az elképzelések szerint január közepén megtárgyalja a Belügyminisztérium előterjesztését, és azt február elején sürgősséggel az Országgyűlés napirendjére tűzeti. A jogszabály minden bizonynyal 1994. március 31-én lép hatályba. (MTI) A címzett Göncz Árpád A Phralipe levele Harmincnégy roma szervezet vezetője fogadta el az Osztojkán Béla vezette Phralipe Független Cigány Szervezet keddi tanácskozására a meghívást. A találkozó egyik célja az volt, hogy a résztvevők megvitassák, miként juttassák kifejezésre akaratukat a közelgő országgyűlési választásokon. Osztojkán Béla elmondta: a jelenlévők álláspontja megoszlott abban, hogy a képviselet biztosításához pártokat keressenek-e meg, vagy önálló cigány szervezetek útján jussanak a parlamentbe. Abban azonban egyetértettek a tanácskozás résztvevői, hogy a legjobb az lenne, ha a nemzetiségek alanyi jogon, pártoktól függetlenül küldhetnének képviselőket a parlamentbe. A tanácskozáson jelenlévő vezetők közül tizenhármán írták alá azt a Göncz Árpádhoz címzett levelet, amiben arra kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a módosított választójogi törvényt, mert az szerintük alapjaiban sérti a kisebbségek jogait. Osztojkán Béla az eseményen bejelentette, hogy kilép az SZDSZ-ből. (MTI) Pánikra semmi ok Balassagyarmaton Idegméreg a padláson Nagy mennyiségű idegmérget találtak Balassagyarmat egyik középületének padlásán - röpítette fel tegnap a hírt az egyik országos napilap. A párját ritkító leletre az épület felújítását végző munkások bukkantak rá. Bűnügy vagy vétkes hanyagság? Sem az egyikről, sem a másikról nincs szó ... Dr. Kiss Tamás alpolgármester mindenekelőtt helyesbített, mikor telefonon érdeklődtünk: a talált szer ugyanis - bár messze nem ártalmatlan, semmiben nem különbözik a háztartásokban használt mindennapos fertőtlenítőszerektől. Eredeti rendeltetése szerint a nyílt, gödrös ámyékszékek fertőtlenítésére használták volna, egy esetleges járvány idején. Nem oly veszélyes tehát, s főleg nem idegméreg a padláson talált 150 liternyi kresol.- Lehet tudni, hogy miként került oda?-Igen. Előkerült ugyanis a szer egykori szállítólevele is. Ennek tanúsága szerint az akkori egészségügyi minisztérium szállíttatta le még 1955 májusában a városi főorvos címére, de mert - hál'Istennek - nem volt rá szükség, véglegesen a padláson maradt.-Úgy tűnik, valóban nagyobb a dolog füstje, mint a lángja. Használható-e ma is a szer, vagy meg kell semmisíteni?- A szakértők szerint ma már sokkal modernebb, sokkal hatékonyabb fertőtlenítőket használnak, mint a kresol. S mert a veszélyes anyagok (hulladékok) tárolásának - meg azok megsemmisítésének is - megvan a külön jogszabálya, a padláson talált anyagot az utódintézmény, a tisztiorvosi szolgálat elszállította, a saját raktárában tárolja - egészen az előírásszerű hatástalanításig. - hgm Frontok egymás nyomában Változékony, szeszélyes idő járja. Hideg- és melegfront váltogatja egymást, amelytől főleg a beteg, frontra érzékeny emberek szenvednek. Szerencsére nem ilyen egyértelműen súlyos a helyzet. Mindezt Madarász Zoltán, a Nógrád Megyei Mentőszolgálat fődiszpécsere is megerősítette tegnap:- Most egy esős, nyirkos melegfront „áldásait” élvezzük. Ennek ellenére a mai napot szerencsésen megúsztuk, a rohamkocsit is csak egyszer kellett bevetnünk. (Folytatás a 8. oldalon) A PM a lakásfinanszírozást tiszteli Kölcsöntőke az OTP-nek titkárok figyelmét a közigazgatás napi politikamentes vitelére, a működése folytonosságának biztosítására, a rend és a fegyelem szükségességére. Ausztria-Iottd A nyerőszámok: 1,2,5,7,33, 41 — a pótszám: 37 A joker nyerőszáma: 634111. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt. A 12 db 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 354 594 schillinget fizetnek. Az 5-ös 20 589, a 4-esek 426, a 3-asok 30 schillinget érnek. A következő hétre átvitt jackpot 15 956 713 schilling. A 2 darab telitalálatos jokerre egyenként 1.871.699 schillinget fizetnek. Az állam 5 milliárd forint ösz- szegű alárendelt kölcsöntőkét nyújt hazánk legnagyobb lakossági bankjának, az Országos Takarékpénztár és Bank Rt.-nek. Bár a pénzintézet tőkehelyzete, pénzügyi pozíciója lényegesen jobb a hazai bankok átlagánál, indokoltnak tartják megerősítését, mivel a jövő évtől az eddiginél nagyobb mértékben kíván beszállni a jelentős kockázatokkal járó lakásfinanszírozásba. Mindezt Szabó Iván pénzügy- miniszter mondta kedden Budapesten újságíróknak azután, hogy a PM és áz OTP képviselői aláírták az alárendelt kölcsöntőke nyújtásáról szóló szerződést. Szabó Iván bejelentése szerint az 5 milliárd forint része annak a 186,7 milliárd forintnak, amelyet idén az állam a bank- és hitelkonszolidációra fordít. Ennyivel erősíti meg tőkéjükben az állam a bankkonszolidációba bevont pénzintézeteket, az OTP-t, az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapot, a takarékszövetkezetek egy részét és az adóskonszolidáciooa bevont cégeket. (MTI) Képeslapok — mozgássérültek javára Együttműködési megállapodást kötött a Mogáskorlátozot- tak Egyesületeinek Országos Szövetsége és az Européer Kereskedelmi Kft. arról, hogy a jövő évtől közösen adnak ki és terjesztenek mozgássérült festőművészek tervei alapján készült képeslapokat. A képeslapokat korábban az 1990-ben alakult HIT Alapítvány gondozta és terjesztette. A HIT Alapítvány a képeslapok árusításából befolyt pénzt a mozgáskorlátozott gyerekek életkörülményeinek javítására fordította. Három évvel ezelőtt az eladott képeslapok után több mint 500 ezer forintot, tavaly és tavalyelőtt pedig már 2,5 millió forintot utaltak át a mozgáskorlátozottak számlájára. Az idén novemberig a megyei mozgás- korlátozott egyesületek, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, valamint a fogyatékos gyermekek sport- és úszóegye- súletei számára összesen 1,5 millió forintnyi támogatást tudtak adni e tevékenységből. Az Européer ügynökei kikerülve az aluljárókat csakis könyvesboltokban, áruházakban, hivatalokban és kis részben magánházaknál folytatnak majd árusítást, minden esetben számlát adva a vásárlásról. Az állami vagyon utáni járulék teljes hiánya ellenére Adóbevételekből: plusz milliárdok Az SZJA-űrlapokat január 15-ig postázzák Előreláthatólag mintegy 18 milliárd forinttal meghaladják majd az ez évi adóbevételek a pótköltségvetésben tervezett mértéket — jelentette be Mina- rik György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke a szervezett keddi évvégi sajtótájékoztatóján. Az 19931as adóbevételek várhatóan elérik a 858 milliárd forintot. A fő adónemek közül legnagyobb összeggel a személyi jövedelemadó, valamint az általános fogyasztási adóból befolyó összegek haladja majd meg az előirányzatot. Ugyanakkor jelentős lesz az elmaradás az úgynevezett állami vagyon utáni járulék, valamint az egyéb adók esetében. Az előbbiből, noha a terv 6 milliárd forintra szyl, nem lesz bevétel, míg az utóbbiból a tervezett 16 milliárd forintnak csupán a fele, mintegy 8 milliárd forint folyik majd be az államkasszába. Az APEH elnöke szerint az állami vagyon utáni járuléknál az elmaradás oka az, hogy a tervezettnél gyorsabb volt az átalakulás a gazdaságban. Az adóhivatal az idén fokozott figyelmet fordított az ellenőrzés fejlesztésére. Az 1993- ban lebonyolított mintegy 250 ezer ellenőrzés során az ÄPEH revizorai összesen 41 milliárd forint nettó adóhiányt állapítottak meg, ami 26 milliárd forinttal több mint 1992-ben. Nőtt azoknak az eseteknek a száma is, amikor az adóhatóság a feljelentés eszközével élt: 1992-ben még csupán 273 feljelentést tett az adóhatóság, az idén viszont már 667 büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményezett adócsalás miatt. Ezekben az ügyekben az adócsalás összege eléri a 2,7 milliárd forintot. Minarik György elmondta azt is, hogy elkészültek a jövő évi személyi jövedelemadó bevalláshoz szükséges nyomtatványok, s már meg is kezdték a postázásukat. Úgy számítják, hogy január 15-éig mindenki meg is kapja az 1993. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallására szolgáló űrlapokat. Akik mégsem kapnák meg az egység- csomagot, azok az APEH ügyfélszolgálati irodáin kérhetnek és kapnak ingyenesen a forma- nyomtatványokból. Az adóhatóság, mint minden évben, idén is azt kéri az adózóktól, hogy minél hamarabb küldjék el bevallásaikat, főként azok, akik visszaigényelnek befizetett adóelőlegeikből. A visszaigénylőknek maguknak is érdekük a bevallás mielőbbi teljesítése, hiszen így gyorsabban kapják meg a nekik járó összeget. (MTI)