Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24-26 / 300. szám

NÓGRÁDIHÍRLAP 1993. december 24-26., péntek-vasárnap A Nap kél: 7.30, 7.31, ill.: 7.31 órakor, nyugszik: 15.57, 15.58, ill.: 15.58 órakor. A Hold kél: 12.48, 13.22, ill.: 14.04 órakor, nyugszik: 2,58, 4.00, ill.: 5.00 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁDÁM, ÉVA, valamint ISTVÁN nevű kedves olvasóinkat! Az ÁDÁM bibliai eredetű név, jelentése: földből való. Áz ÉVA bibliai eredetű név, jelentése: élők anyja. Virága: fehér jácint. A katolikus liturgi­kus naptárban Ádám és Éva emlékezete. Mint az emberiség ősszülői, Isten iránti engedet­lenségükkel kiestek Isten ke­gyelméből, a Sátán uralma alá kerültek és magukkal rántották az egész emberiséget, mert bű­nük és következménye minden leszármazottjukra átszáll. Jézus éppen azért jött a világra, hogy a bűn szerint az ősszülők meg­bánták bűnüket, bocsánatot nyertek, így helyet kaphattak a szentek naptárában. Az ISTVÁN görög eredetű név, jelentése: koszorú. A kato­likus liturgikus naptárban Szent István első vértanú ünnepe. Jé­zus eltávozása után az aposto­lok segítője volt az evangélium terjesztésében és a jótékonyko­dásban. [időjárás Várható időjárás az ünnepek alatt: Az előrejelzések szerint elég hideg lesz a levegő. Nagyobb mennyiségű csapadék nem vár­ható, helyenként azonban ki­sebb havazás előfordulhat. A három napon a legmagasabb hőmérséklet -4 és +3 fok között ingadozik. Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján. Erzsébet tér 6. Kutyaegyüttlét Legközelebb: hétfőn Lapunk mai, karácsonyi száma a háromnapos ünnepre kínál olvasnivalót. Legköze­lebbi lapszámunk december 27-én, hétfőn a szokásos terje­delemben és változatlan áron je­lenik meg. A szerkesztőségben december 26-án, vasárnap ügyeletet tartunk: várjuk, fogad­juk olvasóink észrevételeit. Feketepiaci valuta­árfolyamok 1 ATS 8,6 - 8,80 forint 1 DM 60,5 -62,00 forint 1 USD 99,0-101,0 forint 1 SU 2,8 - 3,0 forint A nap humora A falon függő kis feszületnek, az összetartó szobamelegnek vagy Géczi Béláék gazdaszeretetének köszönhető a meglepő békesség? A nagykeresztúri családi házban mindenesetre a kutyus is erőt vett magán a szeretet ünnepének közeledtén, és vigyázva tűri a két hollófekete és egy cirmos cica közelségét. Vagy épp a macskák fékezik magukat? De ez már legyen az ő titkuk e különös csend­élet szereplőiként. Fotó: Mikuska István Minden sorozatnak vége szakad egyszer Lebukott a pásztói bűnbanda ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 24- én: 13.30 órától 25- 26-án: 15.30, 17.45 és 20 órakor: Dennis a komisz Színes, szinkr. am. fiivígjáték APOLLÓ KAMARA 25-én és 26-án: 16.30 és 19.00 órakor: Kickboxer 2. Színes, amerikai akciófiim BALASSAGYARMATI MADÁCH 25-26-án: 14.45, 17.00 és 19.30 órakor: Nagy Durranás 2. Színes, szinkr. am. filmvígjáték KAMARAMOZI 25-26-án: 17.00 és 19.30 órakor: Apáca-Show Színes, amerikai filmvígjáték PÁSZTÓI MÁTRA MOZI 25-26-án: 18.00 órakor: Kickboxer B. am. film I Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ff: 32/311-600 Balassagyarmat ff: 35/313-000 ALrlfi rap IS i. itií íví. ii.|. A hívás ingyenes! Az idén az őszi hónapokban egyre több feljelentés érkezett polgármesteri hivataloktól, iskoláktól, vállalkozóktól, hogy gátlástalan betörők ga­rázdálkodnak. A Pásztói Rendőrkapitányság már eb­ben az időszakban nagy erő­vel nyomozott az elkövetők után, de több esetben csak a betörés tényét könyvelhették el a rendőrök. Az ismeretlen betörőknek időközben gusztusuk támadt nagyobb fogásokra, több pénzre is. Elhatározásukat tett követte: betörtek Pásztó egyik tekinté­lyes vállalkozójához, a Bihari Holdinghoz, s több mint félmil­lió forinthoz jutottak. Ez tovább növelte mohóságukat, s elhatá­rozták, hogy még nagyobb pén­zes helyet keresnek maguknak, így jutottak el Heves megyében az ivádi postahivatalhoz. Ez volt az a pont, ahol a bu­kás bekövetkezett. A postahivatalban két „mac­kót”, azaz páncélszekrényt akartak felnyitni, de beletört a bicskájuk. Ezen a helyszínen megmenekült 400 ezer forint. A betörők akkor még nem tudták, hogy a rendőrség figyeli őket, s már csak órák kérdése a lebuká­suk. A rendőrök az ivádi esetet követően csaptak le rájuk, s ak­kor derült ki, hogy a bűnbandá­ban hárman vannak. A rendőr­kézre került B. Zoltán, B. Tibor és V. Attila pásztói lakos. Elfogásuk és őrizetbe vételük a rendőri összefogás eredmé­nye: a Pásztói Rendőrkapitány­ság és a megyei főkapitányság A Nyugdíjasok Nógrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete a megye valamennyi nyugdíjasának nagyon boldog karácsonyi ünnepeket, boldog új évet kíván!. A MEGYEI ELNÖKSÉGI SZADOCZKI ÉVA Születésnapod és névnapod alkalmából köszöntenek Szüleid és bátyád, Zoltán / •• Az AVU megyei ügyfélszolgálatának tájékoztatója Az Állami Vagyonügynök­ség pályázatot írt ki olyan va­gyonértékelő munkára, amely az Állami Vagyonügynökség „kastélyprogramjába” tartozó ingatlanok vagyonértékelését végzi el. Elsősorban azoktól a Magyarországon bejegyzett cégektől várnak ajánlatot, akik építészeti, műemlékvé­delmi és műemlékhasznosí­tási jártassággal rendelkez­nek. Az ajánlatok beérkezé­sének határideje: 1994. ja­nuár 14. 14.00 óra. Az ajánlatokat az ÁVÜ Ik­tató 1133. Budapest, Pozso­nyi út 56. címre kell elküldeni 3 példányban. Részletes felvi­lágosítás a Technika Házában (Salgótarján, Rákóczi út 11.) működő ügyfélszolgálatnál. Ügyfélfogadási idő: hétfő - csütörtök: 9.00-től 16.00 óráig, péntek : 9.00-től 14.00 óráig. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ______________________példányban_____________________ h ónapra. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:________________ C íme: (város, község, irányítószám). utca, házszám:. Az előfizetési díj: egy hónapra 375.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) negyedévre 1125 Ft (9 lapszámot ingyen kap) egy évre 4140.- Ft (52 lapszámot ingyen kap!) aláírás | Kérjük a megrendelő lapot a kiadó kézbesítőjének átadni, | • vagy eljuttatni a sajtóházba. (3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.) • NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető' igazgató. • Felelős szerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. • Felelős ki­adó: S0ÓS SÁND0RNÉ, az AS M megyei irodavezetője. • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/311-504. Telex: 229109. Felelős szerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311-504. • Az előfizetői példányok kézbesítését és az árusítást a Budapest Vidéki Postaigaz­gatóság (1360 Budapest, Postafiók 5.) Nógrád megyében működő postahivatalai végzik. Előfizethető az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodájában, valamint a te­rületi ügynökségeknél (Salgótarjáni ügynökség: Takács Tamás, Salgótarján, Pécsköút12/C. Telefon: (32) 311-422, üzenetrögzítővel. Balassagyarmati ügynökség: PrivátTransz Bt., Dudok György, Balassagyarmat, Kővári utca 11. Telefon: (35) 310-429. Pásztói ügynökség: Pál és Társa Bt. 3070 Bátonyterenye, Rimay út 12. Telefon: (32) 354-652), ügynökségek terjesztőinél, kézbesítőinél közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 forint, negyedévre 1125 fo­rint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. * Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Horoszkóp december 27-től január 2-ig Meggyőzőbb A vendéglőben kérdezi a pin­cértől a főszakács:-Mit írt a panaszkönyvbe a vendég?- Semmit, csak beleragasz­totta a rántott szeletet. bűnügyi nyomozóinak céltuda­tos munkája hozta meg a sikert. A nyomozás eddigi adatai szerint a különböző hivatalok­ból, intézményekből mintegy 800 ezer, a Bihari-cégtől 500 ezer forint értéket vittek el. A további vizsgálat során azonban még tetéződhet bűnlajstromuk. Az ügyész indítványára a Pásztói Városi Bíróság tegnap délután döntött előzetes letar­tóztatásba helyezésükről. P. A. KOS (III.21-IV.20) Szerelem: Ha most összegezni próbálja az el- i múlt évet, bizony be kell látnia, hogy mennyi minden futott zá­tonyra saját hibá­jából. Ha van elég önkritikája, a következő időszakban tanul a hi­bákból. Hivatás: Nehéz hóna­pok következnek, és most segít­ségre sem számíthat. Egyedül kell megvívnia a harcot, és csak tiszta eszközökkel győzhet. BIKA (IV.21.-V.20.) Szerelem: Nem kell mindjárt rémképeket lát­nia, ha a partnere esténként késik, vagy a szilveszteri bulin másra is rá­mosolyog. A le­hető legrosszabb taktika a „kutyaharapást szőré­vel” módszer, azaz azonnal azt keresni, kivel bosszulhatná meg. Hivatás: Eddig se fecsérelte ide­jét fölösleges dolgokra, most még inkább be kell osztania az plptpt IKREK (V.21.-VI.21.) Szerelem: Ön most vonzóan kedves. Termé- I szetes hát, hogy í mindenütt a tár­saság közepe, amit egyesek nem néznek jó szemmel. De hát azlkrek-szülöttet nem lehet kordában tartani. Aki ezt próbálja, máris elveszett. Hi­vatás: Akkor a legboldogabb, ha nélkülözhetetlennek érzi magát. Alighanem ezekben a napokban tetőzik boldogsága! RÁK (VI.22.-VII.22.) Szerelem: Ne le­gyen meggondo­latlan, elég egy Árossz szó vagy légy félreérthető gesztus, és máris vérig sérti azt, aki pedig mindenben a kedvét keresné. Hivatás: Az év utolsó hetében messze elkerüli a munkahelyét, és családjával, ba­rátaival foglalkozik, vendégség­be jár, vagy éppen távoli tájakon barangol, hogy az új évre feltöl­tődjön. OROSZLÁN (Vn.23.-Vm.23.) Szerelem: Sokan az esztendő utol­só perceiben lé­giekben valahol /nagyon messze 'járnak, gondola­tuk távoli mély­ségek után kutat, s nem is tudják titkolni, hogy a nagy társaság el­lenére lélekben mennyire magá­nyosak. Hivatás: Rengeteg ten­nivaló marad az esztendő utolsó napjaira, és bizony áthúzódik a fárasztó munka az új év első he­teire is. SZŰZ (VIII.24.-IX.23.) Szerelem: Akár családos, akár egyedül él, ezek­ben a napokban i boldognak érzi (magát. Egyen­súlyt talál önma­ga és a környeze­te között, és ez a harmónia telje­sen átformálja gondolkodását. Hivatás: Szerencsére már nem sok tennivaló akad a munkahe­lyén, így szabadságot sem kell ki­vennie, mégis pihenhet. MÉRLEG (IX.24.-X.23.) Szerelem: Nem tud dönteni, ki mellett horgo­nyozzon le. És amíg tétovázik, amíg mérlegel, mindkét válasz­tottja odébbáll, mert egyikük sem szereti a bizonytalanságot. Hivatás: Az óesztendővel együtt elbúcsúzhat egy nehéz munka­helyi feladattól is, az új év sokkal élvezetesebb teendőkkel várja. SKORPIÓ (X.24.-XI.22.) Szerelem: Part­nere most több gondoskodásra vágyik, s még az eddiginél is nehe­zebben viseli, ha azt tapasztalja, hogy a „második sorba” szorul. Hivatás: Legyen óvatos a frontális ütközéseknél, ne vitatkozzon kenyéradójával olyan dolgokról, amelyek távol állnak öntől. A közlekedésben vagy a gépekkel sem árt az óva­tosság! NYILAS (XI.23.-XII.21.) Szerelem: Amíg ön azon kesereg, »v hogy senki nem ykA érti meg, a part- / 1 nere amiatt szo- 1 morkodik, hogy / képtelen önnek segíteni, mert nem hajlandó elárulni neki, hogy mi bántja. Öntse ki bátran a szí­vét, s ketten találnak megoldást! (Talán nincs is baj). Hivatás: Á váratlanul érkező pénz feletti örömében lemond egy kedvező ajánlatot. Kár! BAK (Xn.22.-I.19.) Szerelem: Bár uralkodó bolygó­ja, a Szaturnusz i önt szigorúságra szoktatta, azért az év utolsó heté­ben önnek is sza­bad egy kicsit la­zítani. Sőt még flörtölni is! Ettől még nem lesz oda a jó híre. Ön tudja, hol a határ! Hivatás: A ré­góta várt lehetőség újra megcsil­lan, de nem mindenki tud élni a sors kínálta keggyel, s megint várhat heteket. VÍZÖNTŐ (I.20.-H.20.) Szerelem: Akár magányos, akár l választott már ( párt magának, 1 most elveszíti a fcg. . i fejét, és olyan ka­landba kevere­dik, amelyről tudja, hogy nem tart sokáig, s in­kább az érzékiség, mint az érzel­mek uralkodnak benne. Hivatás: Újra megtalálja helyét abban a közösségben, ahonnan nemrég még annyira elvágyódott, mert „nem értették meg”. HALAK (II.21.-III.20.) Szerelem: Élvezi az életet, és sem­mi által nem en­gedi magát ki­zökkenteni. Ün­nepelni akar egész héten, és ehhez partnert keres. Ne féljen, találni fog! Hivatás: A munka ugyan nem oly sürgős, hogy ne várhatna egy hetet, de felettesei nem néznék jó szemmel, ha most szabadságra menne. Próbáljon meg alkalmazkodni a többiek­hez. Herczeg Kata (Átvéve a Tvr-hétből) Ma kell vásárolni! A mai napon az élelmiszerüz­letek, a műszaki boltok és az áruházak csökkentett munka­időben fogadják a vásárlókat, íme néhány nagyobb üzlet nyit­vatartási ideje: Balassagyarmat Móricz Zsigmond úti ABU áruház 6-tól 13 óráig Ipoly Áruház 9-től 12 óráig Salgótarján Centrum Áruház 8-tól 12 óráig Lakberendezési Áruház 9-től 12 óráig Csemege Meinl 7-től 13 óráig Beszterce telepi ABC áruház 7-től 13 óráig Pásztó Nógrádi S. ltp. ABC áruház 6,30-tól 12 óráig Műszaki áruház 8,30-tól 12 óráig Karácsony első és második napján sem az élelmiszerboltok, sem az áruházak, műszaki üzle­tek nem tartanak nyitva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom