Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-24 / 274. szám

1993. november 24., szerda MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Holnap indul - Értékes díjakat lehet nyerni Kérdések és válaszok az AIDS-ről Az AIDS— re nem gon­dolni annyi, mint nem tö­rődni a jö­vőnkkel. Bár szinte min­denki hallott erről a beteg­ségről, de senki sem beszél róla szívesen. Pe­dig a veszély fennáll, és vé­dekezni csak akkor vagyunk képesek, ha megismerjük. Ezt sze­retné elősegí­teni a salgó­tarjáni Nép­jóléti Köz­pont és la­punk három részből álló sorozata há­rom egymást követő na­pon. Az ol­vasók értékes díjakat nyerhetnek a decem­ber 1-jei sorsoláson. Az első rész holnap olvasható. A munkaidő nagy részét a kapcsolgatás teszi ki Új posta, régi telefonok (Folytatás az 1. oldalról) — Csak a telefonvonalak átkö­tése miatt került sor utoljára a postára — mondta Báli Péter jegyző. - A mostani nagyobb területű, kényelmesebb kiszol­gáló helyiséggel rendelkezik, és a lakók számára is könnyebb megközelíteni. A Budapest-Vidéki Postai­gazgatóságról érkező vendégek - Szathmári Géza igazgató, Ba- kalár Tibor beruházási osztály- vezető és Petró László magasé­pítési üzemvezető - is megte­kintették az új létesítményt, me­lyet a helyi önkormányzat fi­nanszírozott. A község polgármester, Ko­vács Béla kiemelte: a postával mindig jó kapcsolatuk volt. Jobban már csak akkor örülné­nek, ha végre a helyasi önkor­mányzat is crossbar-rendszerű telefonnal kapcsolódhatna be az információáramlásba, de ez nem rajtuk, és nem is a postán múlik. Ennek - úgy látja - sok­kal mélyebb gyökerei vannak. Mihály Gyöngyi hat eszten­deje dolgozik a zabari postahi­vatalban. Bár rokonai Zabaron laknak, ő Heves megyéből, Szederkénypusztáról jár be na­ponta.-Nagyon vártuk már, hogy elfoglalhassuk új állomáshe­lyünket - mondta. - A munka- feltételek jóval kényelmeseb­bek, mint korábban. (Mivel már van összehasonlítási alapja, el­mondta azt is: Heves megye csücske már rég szakított a kézi kapcsolású telefonnal, ez Nóg­rád perifériáján még várat ma­gára. A munkaidő nagyobbik részét a telefonos beszélgető­partnerek „összekötése” teszi ki. A mindennapi olvasnivalót is sokan itt veszik meg. A napi­lapok „top-listáját a Nógrád Megyei Hírlap és a Népszabad­ság vezeti, a színes újságok „dobogósai”: a Kiskegyed, a Zsaru, és a TVR-hét.- balázs ­Három város sikeresen pályázott A kistérségek fejlesztéséről tanácskoznak Hollókőn Az Országos Foglalkoztatási Alapítvány (OFA) Kistérségi fejlesztési programok című pá­lyázatán sikerrel szerepeltek és ezzel elnyerték az OFA támoga­tását: Balassagyarmat, Szé- csény és Rétság városok és tér­ségeik. A kutatás célja, hogy feltárja a kistérségek foglalkoztatási gondjait, megkeresse a gazda­ság kitörési pontjait és fejleszté­sének új lehetőségeit. E témában lesz tanácskozás november 26-án, pénteken 10 órakor Hollókőn a Panoráma panzióban. Az érintett önkor­mányzatok polgármesterei mel­lett részt vesznek a találkozón a Munkaügyi Minisztérium, az OFA, az MTA Közgazdasági Intézet, a Földművelési Minisz­térium, az ABIC Rt. és a Kö­zép-Magyarországi Agrárka­mara vezető munkatársai is.- szgys ­Olajszőkítés nincs, számlamanipulációk vannak Tizenkétmilliós csalást vizsgál a főkapitányság Az olajhamisítás országos botránysorozatának nagyobb pe­tárdái már korábban felrobbantak. Sokáig úgy tűnt, hogy Nóg­rád megyében nem történik, semmi. Azután mégiscsak történt itt is ez-az. A nagyobb ügyeket követte a kisebbek felderítése. Amint ezt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon meg­tudtuk, Nógrádban nem a HTO „szőkítése” terjedt el, hanem a számlákkal való manipulálás. Az eddigi ügyekről Nyerges Péter rendőr őrnaggyal, a me­gyei főkapitányság gazdaság- védelmi osztályvezetőjével be­szélgettünk.- Őrnagy úr, nemrégiben hírt adtunk már róla, hogy Nógrádban is divat lett a ház­tartási tüzelőolajjal való üzérkedés. Valójában mi van a hír mögött? Az adóhivatal ellenőrzött- Az országos nagy ügyek felderítése nyomán most már napirenden van a HTO-val kap­csolatos kisebb ügyek felderí­tése is. Persze ezek csak vi­szonylagosan nevezhetők ki­sebbnek. Itt nálunk eddig nem tapasztaltuk, hogy szőkítené­nek, hiszen erre utaló körülmé­nyeket nem találtunk. Az tény, hogy az olajügyletek kapcsán az APEH ellenőrzéseket tartott az olajtermékeket forgalmazó cé­geknél, s talált egy-két figye­lemre méltó dolgot. A számlák alapján eddig konkrétan 8 mil­lió forint áfacsalást állapítottak meg. Ez az összeg tulajdonkép­pen árkülönbözet: az áfa és az adó vonzatából adódik.- A nógrádi olajügyekről eddig hallani sem lehetett. Ennek az az oka, hogy nem voltak ilyen ügyek, netán ke­vésbé csalafinták az itteni vál­lalkozók? Repülőbenzines csalafinták- Az olajügyek Nógrádban később kezdődtek, mint orszá­gosan hallani lehetett. Az tény, hogy nálunk nagyságrendileg kisebbek az esetek, mint az or­szág más területein. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy itt kevésbé csalafinták a vállal­kozók, mint másutt. Itt egyelőre több cégről tudunk, ahol több tízmilliós ügyletet bonyolítottak le. Az itteniek is megkeresték a gyorsabb gazdagodás csator­náit, az országosan ismert mód­szerek itt is előfordulnak. Egyik ilyen lehetőség volt a repülő- benzinnek, a kerozinnak a be­szerzése és továbbadása. Az ér­dekeltek ezt potom árért vették meg, s amikor a saját káeftéjük- ben értékesítették, már 92-es benzinként szerepelt ez az áru. Készpénzért bárki hozzájuthat Ebben az ügyletben 12 mil­liós adócsalásról van szó, amit vizsgált és megállapított az adóhivatal. Ennek az ügynek a további vizsgálatát az osztály vette át.- Van-e már arról tudomá­suk, hogy a merész vállalko­zók honnan szerezték be a csaláshoz használt olajat, hi­szen Magyarországon a MÓL Rt. tudta nélkül nem könnyű bármiféle olajhoz hozzájutni?- A kérdés érdekes. Ugyanis Magyarországon nincs szabá­lyozva, hogy ki vehet olajat. Ha valaki készpénzzel fizet, a ku­tyát sem érdekli, hogy hová, mire kell neki, hadd vigye. Emellett rengeteg vállalkozás kapott arra lehetőséget, hogy hozzon be olajat. Az olaj útja a behozataltól azonban sokszor követhetetlen lesz. Pásztói cég szállított a Volánnak- Köztudott, hogy a külön­féle tüzelőolajok gázolajként való használata károkat okoz a motorokban. Korábban hal­lottunk arról, hogy a Nógrád Volánnál ilyen olajok miatt tönkrement az autóbuszok adagoló berendezése. Megfe­lel ez a valóságnak?- Ennek a kérdésnek a meg­válaszolására sokkal illetéke­sebbek a közlekedési vállalat szakemberei. Éppen azért azt javasolom: tőlük kell megkér­dezni, hogy történt-e ilyesmi. Mert az tény, hogy egy pásztói cég szállította a Volánnak az üzemanyagot. Pádár András Traffipax • November 24-én, szerdán 6-tól 14 óráig a 22-es út Szé- csény - Endrefalva - Szalma- teres - Karancsság közötti sza­kaszán, valamint a nevezett te­lepülések belterületén lehet számítani rendőri sebességelle­nőrzésre. Tárlat és koncert • BALASSAGYARMAT. November 24-én, szerdán 16.30 órakor a Rózsavölgyi Márk Ze­neiskolában rendezik a helyi és az ipolysági zeneiskola növen­dékeinek hangversenyét. A koncert előtt Ember Csaba nyitja meg Bacsúr Sándor Tűz­zománcok című tárlatát. A falu legidősebbje • SÁGÚJFALU. Kilencvenhe- tedik születésnapját ünnepli no­vember huszonhetedikén Ru­bint István, a település legidő­sebbje. A polgármesteri hivatal ez alkalomból felkeresi és kö­szönti a község egyetlen, még a múlt században született lako­sát. Tisztelet a véradóknak • RÉTSÁG. A Vöröskereszt területi szervezete a véradók tiszteletére ünnepséget rendez november 24-én 15 órai kezdet­tel a városi művelődési köz­pontban. A megjelenteket Ju- hászné Kincses Helén, a Vörös- kereszt megyei titkára fogja kö­szönteni. Jubileumi műsor • PÁSZTÓ. Megalakulásának 10. évfordulója alkalmából ün­nepi műsort rendez a Rozma­ring népdalkor november 27-én, szombaton 15.00 órai kezdettel a városi művelődési házban. Koncertre készülnek A balassagyarmati zeneiskola Flatissimo fuvolaegyüttese Kanyó András vezetésével készül a december kilencedikéi koncertre, amelyet a cseh nagykövetségen tartanak. A próbán Kanyó And­rástól balra: Nagy Júlia, Kalmár Aliz, Bárány Adrienn, Széles Annamária, Benkő Petra, Perneczky Zsófia, Ember Dániel és Kanyó Dávid. Gyurkó Péter felvétele Télapó várja a leveleket SALGÓTARJÁN. A Vö­röskereszt megyei szervezete az ünnepek előtt szeretne eljutni kis szeretetcsomagjaival a ma­gányosokhoz, elesettekhez. Az akció remélhetően meg­nyeri a város kisdiákjait, akik az iskolákhoz eljuttatott felhívás­ból is megtudhatják: számítanak segítségükre, aktív közerműkö- désükre. A szervezet aktivistái azt ké­rik tőlük, hogy a városházán november 30-áig várakozó Té­lapó puttonyába helyezzék el rászoruló ismerőseik neveit és a pontos címeket. A levélben - ha tudják - lehetőleg azt is írják meg, hogy minek örülnének le­ginkább a megnevezettek. A vöröskeresztesek decem­ber 5-e és 23-a között viszik házhoz az ajándékokat. Kis se­gítőiket pedig jutalmul meghív­ják a Fő térre, a mindenki kará­csonyfája állítására. (mj.) Atképzik a munkanélkülieket Rászorulóknak segítenek a hátrányos terepen SALGÓTARJÁN. A Népjó­léti Képzési Központ egyre több lehetőséget nyújt a megye szo­ciális szakembereinek felkészí­tésére, a szakma összefogására. Működésük egy esztendeje alatt eddig mintegy félszáz különféle rendezvényt, tanfolyamot, szakmai konferenciát szervez­tek, amelyen a megyéből, a ré­gióból és az ország különböző részeiből csaknem kétezren vet­tek részt. A fokozatosan bővülő szociá­lis szakképzésen belül - a me­gyei munkaügyi központ pályá­zati finanszírozásával - indítják a munkanélküliek átképzését. A napokban megtörtént - több fokozatú - felvételi be­szélgetéseken 25 személyt vá­lasztottak ki a november 24-én induló szociális asszisztens­képző tanfolyamra. Az érettsé­gire épülő képzés egyéves, in­tenzív jellegű; középfokú szakmai képesítést nyújt. A hallgatók az elméleti felkészü­lés során társadalomismeretet, családszociológiát, pszicholó­giát, szociális munkaelméletet, ön- és társismeretet, kommuni­kációt, egészségügyi ismerete­ket és szociálpolitikát tanulnak. Az ezerötszáz órás képzésnek csaknem negyven százaléka gyakorlati jellegű, ami a szociá­lis „terepeken” végzett valósá­gos esetmunkákat is magában foglalja. A képzést vezető szakembe­rek abban bíznak, hogy megfe­lelő munkahelyek várják a vég­zős szociális asszisztenseket, akik a társadalmi szükségletek­nek megfelelően a rászorultak problémáinak megoldásában végezhetnek hasznos tevékeny­séget a megye szociális intéz­ményeiben és az önkormányza­toknál.- démosz ­Hulladékbomba MÁTRANOVÁK. Novem­ber 26-án ülnek asztalhoz a he­lyi önkormányzat és a székesfe­hérvári ÓCEÁN Bt. képviselői, hogy tárgyaljanak a falu határá­ban tervezett hulladéklerakó ügyében. Amint arról már ko­rábban írtunk: a Nógrádi Szén­bányák árverésén az önkor­mányzat is részt vett, de nem a falué lett a terület. A községháza képviselői biz­tosítékot akarnak arról, hogy a fehérváriak nem veszélyeshul- ladék-lerakót akamak-e létesí­teni a Besenyőbércen. AZ ÍLLAMimt™ tint'l l ÉS KUBÍSI (üPfltVAMAI A MÁGIÁI NEMZETI EANKNÍl IW. mratrr 24. ktkvftt 1 Ételi Vételi árf*- KMúi Kiadási ári»- Pelkalia*- tfpna Kttá hink« tar- írttá hank« tar- nU kamat rimámmal árf. Uxák«am% ári mákéra« \ 1993.11.24. 94/a 98.20 - 9X.X0 - 18-44 91/fc 94.45 23.86 95*7 22A6 16.35 95/* 90.16 2126 91.67 2126 22X 95/fc 90.48 22.06 91.85 21 06 0.56 95/c 9334 23.62 9423 22.62 14.14 95/f 92.46 22.79 91.61 21.79 6.71 95/* 95.59 2238 96.87 2138 5.61 95/1 95.73 22.41 97.07 21.41 3.95 96/a 9032 20.90 92.52 19.90 14.92 96/fc 92.85 21.84 91.38 2031 14.62 96/t 92.76 21.78 91.32 20.78 13.71 96/f 92.42 2132 94.14 2032 9.11 97/t; 89.90 20.73 91.99 19.73 13.17 98/a 99.50 - 100.10 - 12.42 BnUú árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség | ■apjáig felhalmozott kamat Cí Harmincöt település részesedhet Módosul a mezőgazdasági földhasznosítás támogatása Sok érdeklődő kereste fel a megyei földművelésügyi hiva­talt a földalapi támogatással (az 1800 illetve 500 forint/hektáros összegekkel) kapcsolatban - tudtuk meg Frisch Oszkártól, a hivatal vezetőjétől, aki ez alka­lommal a változásokról is tájé­koztatta lapunkat. A hivatalvezető elmondta, hogy pályázati felhívást tettek közzé a gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott és munkanélküliséggel erősen súj­tott településekre vonatkozóan, ahol a településhez tartozó szán­tóterület átlagos értéke nem ha­ladja meg a hektáronkénti ti­zenhét aranykoronát. A pályázati kiírás és a támo­gatható települések köre a kö­zeljövőben módosulni fog. A tervezet szerint az a földhasz­náló, aki ötezer négyzetméter fölötti földet, május 31-ei álla­potnak megfelelően hasznosí­tott, és gondoskodik a termő­föld termőképes állapotban tar­tásáról, illetve mezőgazdasági termelést folytat, ez év decem­ber 10-éig pályázhat a támoga­tásra. A pályázatot a magánszemé­lyek a hivatalos közlönyben való megjelenés után a helyi önkormányzattól beszerezhető nyomtatványon igényelhetik. Ezt majd az önkormányzatok terjesztik fel a támogatást fo­lyósító Állami Fejlesztési Inté­zethez. A támogatásokat az ön- kormányzatok fizetik ki. A jogi személyű pályázók adatlapjukat a megyei földmű­velésügyi hivatal igazolása, il­letve jóváhagyása után közvet­lenül az Állami Fejlesztési Inté­zethez küldik. Az ÁFI a bank­számlára utalja a támogatási összeget.- Jó hír - mondta Frisch Oszkár -, hogy a támogatható települések száma Nógrád me­gyében huszonhatról harminc­ötre emelkedik. A támogatás a Magyar Közlönyben való meg­jelenése után vehető igénybe. Erről az érintetteket értesíteni fogjuk. (d. i.) Kíváncsiskodó Törvény szerint jár a tizenharmadik havi bér A bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola peda­gógusai attól tartanak, hogy az intézmény által igényelt pótköltségvetés miatt nem kapnak tizenharmadik havi fizetést. Van-e alapjuk aggá­lyuknak? Nagyfalusi Edit, a bátonyte­renyei önkormányzat oktatási­művelődési osztályvezetője vá­laszolt a kérdésre.- A közalkalmazotti törvény szerint jár a pedagógusoknak a tizenharmadik havi bér. Az ösz­szeg kifizetésének időpontjáról illetve annak fedezetét biztosító anyagi forrásáról a képviselő- testület dönt. Tavaly is kaptak a pedagógusok tizenharmadik havi bért, amelyet akkor, január 31-éig folyósítottunk számukra. Horvát József bárnai olva­sónk - korábban a salgótar­jáni ötvözetgyár dolgozója volt, jelenleg munkanélküli - azt hallotta: ismét megkezdi termelését az említett üzem. Vajon igaz-e a hír? - Erre vár választ Kíváncsiskodónktól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom