Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-18 / 269. szám

1993. november 18., csütörtök NŐI DOLGOK HÍRLAP 9 Hiába, a hó az nagy úr .. . Inkább egyedül, mint megalázva Búrt Reynolds és Lőni Anderson 1988-ban esküdtek meg, ideális művészházaspárnak mutatkoztak. Ez év júniusában a férj beje­lentette, hogy válni akar, mert megtalálta azt az asszonyt, aki iga­zán boldoggá teszi. Lőni - képünkön - közös gyermekükkel a né­gyéves Quintonnal Kaliforniában maradt. FEB-fotó z az én formám. Hivatalos vagyok Csitárba, el nem utasítható melegséggel invitálva, és készülök is régen nem érzett izgalommal és tes­sék, leszakadt a hó. De milyen váratlan bőséggel! Szeretem a telet, de leginkább kint az er­dőn. Ott az igazi! De az ország­úton . ..? No, nem! Az én csotrogány kocsimmal? Biztosan az első ki­lométernél árokba farolnék. így hát elmaradt Csitár. Ez nem az a Csitár! Ez itt a megyében a Cserhát szegélyén lapul, a völgyben, alig pár kilométerre az Ipolytól, közben Orhalom- mal. És itt vége, mert ott a ha­tár. Azért erre is vannak he­gyek, de innen fentebb lombos erdővel, közepében a Nagy- héggyel. Csitár körül csak dombok. A lejtőkön teraszosra taposott legelők. Az emelkedőt megtörő pihenőkön gyümöl­csös. A patak mentén hordalé- kos szántó, micsoda termőföld­del! Abba a földbe akár beleha­rapni is lehetne. A csitári asszony Mit ad a véletlen, a tarjáni piacon az eladók sorfalában egy csitári asszony. A vásárlók nagy forgatagában törékenyen feketéllik a kórházi botját szo­rongatva. Előtte fehér, kibontott zsákocskában frissen hántott dióbél, a másikban szürkéink a mák. Szája keskeny, szemei be­szédesek, mert tekintete szélié­ben, hosszában jár. Az emberek hömpölyögnek, gondterhelt arccal alkudoznak. Zeng-zúg tőlük a csarnok. Az öregasszony csak motyogja, vegyenek tőle is! Nem figyelnek rá, elnéznek fel­ette. Délfelé ráún az egészre. Kicsi portékáját gondosan ösz- szecsomagolja, csendesen, ahogyan jött, botjával barát­ságban, elballag az autóbuszál­lomás felé. Az éppen induló járatra száll kicsire kuporodva, kikandikálva szemére húzott fekete kendője alól. Véletlen, ott ismét találko­zunk. Lemondóan legyintve mondja: Odébb a karácsony-Az embereknek nincs pén­zük - A kendő alól pislogva várja a választ. Mit lehet erre felelni? Legfel­jebb azt, hogy kicsit odébb még a karácsony. Később biztosan akad dióbélre, mákra is néhány forint. Izeg-mozog az ülésen, két kézzel botjára támaszkodva ta­gadásra ingatja a fejét. A kendő alatt kicsinek tűnik ráncoktól szabdalt arca. Féloldalról vesz vizsgálat alá. Ezt kivédendő említem Herc- zeget, Csikaszt, meg jó néhány más falubéli cimborát, végül Molnár Jóskát a gulyást. - El- komorodik. Csak éppen, hogy hallani, amint motyogja: - Meghaltak.. .-Molnárnak én vagyok az özvegye, a Bözse! - Rámnéz.- Ugye, ezt már nem tudta? Bözse mama viszont tudja, hogy a háborút jártakra szakadt a legtöbb gond. Abba rokkantak bele és haltak el. Volt idő, amikor tőlük vagon­tételben vitték az uborkát. A völgyi szántó nagyon termékeny volt. Bözse mama a gyümöl­csöst emlegeti kint a Fityén, de a fák már száradnak, gaz lepi a tövüket. Kint a falu felső fem­jén, Molnár Jóskának országra szóló szép gulyája volt, pedig délceg csendőrből lett gulyás. Csendőrségéért nem is szólon- gatták meg. Bözse nenémék is gyarapodtak szépen. Házat épí­tettek, palotának is illőt az alsó soron, Bözse mama lakja. A gyerekek a városban. Széttekint, hogy senki ne hallja és így mondja :- Nekünk nem volt rossz! Most meg ... - elhallgat, mint akit rajtakapnak. Máshol jobb a vásár Zavarában kis csomagját rendezgeti az ülés aljában. Amikor felnéz, cinkosan villan a szeme és mintha a legnagyobb titkát árulná el, súgja:- Hogy Turjánban nem vásá­roltak? Semmi baj, majd Duna­kesziben! Ott jobb a vásár, van pénz . . . Elégedett arccal hátradől a busz puha ülésén. Mintha elsi­mulnának ráncai is. Derülten rámnéz és biztat, hogy menjek már ki Csitárba és megkeressük a régiek közül, akik még élnek.- Főzök majd egy jó feketét. . . Dehát a hó . . . Bobál Gyula Feminista Hálózat kontra nőgyógyászok Psota Irén a színházról, a magányról Mikor legszebbek a nők? (FEB) Tagadja vagy bevallja: a szebbik nem sok tagja küzd személyiségzavarral, kisebbségi érzéssel, mert - csúnyának tartja magát. Pedig az önbiza­lom-vesztés többnyire meg­előzhető volna, ha a külsejükkel elégedetlen hölgyek belegon­dolnának: a szépség-történe­lemben majdnem annyi fordulat volt, mint az „igazi” történe­lemben. Holnap is, a következő évez­redben is a boldogságtól viruló szerelmes nő lesz a legvonzóbb, s a szülés után kicsinyét szop­tató, fürdető asszony a leg­szebb. Az ő - esztétikailag talán nem hibátlan - alakjukon, vo­násaikon olyan harmónia tükrö­ződik, amelynek szépítő hatá­sával a legrafináltabb szerek, ruhák sem versenyezhetnek. A kisebbségi érzet, a csúnya­ság-komplexus ellen azonban életük minden szakaszában so­kat tehetnek a nők. A „belső” plasztikai műtét része, hogy ve­gyék tudomásul testi adottsága­ikat, s ne próbáljanak erőszakot tenni külsejükön. Az ápoltság, az ízléses öltöz­ködés szintén szépít. Kórházba vagy lakásba érkezzen a gólya? „Férfi vagy nő sohasem küzd oly ke­ményen, mint amikor egye­dül, tanuk, ta­nácsadók és bizalmasok, bátorítás, út­mutatás és szánalom nél­kül küzd" - vélte Charlotte Bronte az idős kor egyik sötét árnyáról, a magányról tű­nődve. A társ- talanság nem kivételez; oda­szegődik is­mert, hírneves emberek mellé is. Hogyan tud együttélni vele vagy hogyan próbál szaba­dulni tőle? - erről beszélgettünk Psota Irén­nel, aki nem ér rá unatkozni - többet játszik, mint bármikor: a Madách Színház öt repertoár­ban egy fiúm, vele muszáj járni-kelni” darabjában is láthatja a közön- ség.- Az első szerelmem, a szín­ház nem lett hűtlen hozzám, de én szívesen „félrelépnék” - té­vézni, filmezni. A rádiózás nem az én műfajom, s a szinkron sem, mert hangban nem szíve­sen bújok más bőrébe. A szín­ház más, ott egész személyisé­gemben azonosulhatok a sze­reppel.-Jó ideje egyedül élek. Az úr, akit magánynak hívnak, né­hány éve megkérte a kezem és nem akarja elereszteni. Nem kellemes állapot. De erősebb egyéniség vagyok, mintsem bárkinek felajánlkozzak: itt va­gyok, tessék engem szeretni.- Barátaim? Természetesen vannak - főleg házaspárok és „civilek” a pályán ... Isten mentsen a színházi barátságok­tól, hisz kollégáim ugyanolyan gondokkal-bajokkal küszköd­nek, mint én. Van viszont egy „fiúm”, vele muszáj foglalkoz­nom, jámi-kelni... Másfél éves yorkshire terrier.- Végül is meg lehet szokni a magányt. Mert még mindig jobb, mint az egyéniséget fel­adva megalkudni. Inkább élek hát egyedül, mint egy megalázó kapcsolatban. Szabó Margit A házasság humorából Kisírt szemmel fogadja oda­haza a vezérigazgatót a fel­esége. Az assszonv rájött, hogy férje szeretőt tart. A di­rektor nem is tagadja.- Nézd fiacskám, az én be­osztásomban ez természetes. Egyébként lenézik a többiek. A feleség valamennyire megnyugszik, mire az igaz­gató elhatározza, hogy kissé kedvében jár a nejének. Egy este elviszi színházba is.- Látod szivecském az a magas szőke ott a miniszter szeretője. Az a kis fekete, meg a helyetteséé. Az a töltöttga­lamb meg előttünk a harma­dik sorban az államtitkáré. Az asszony nézelődik, majd nagy szemekkel ránéz a fér­jére:- A miénk a legszebb. (Bényei József gyűjtéséből) (FEB) A nők körében mind többen vélik úgy, hogy a gyer­mek világra hozatalának a csa­ládi fészek, az otthon a legjobb kerete és környezete. A Femi­nista Hálózat a leghatározottabb szószólója ennek.- A fejlett nyugati országok­ban ma már az asszonyok nagy része saját lakásán, bábaasz- szony segítségével hozza vi­lágra gyermekét. Az életadás gyönyörű, de gyötrelmes aktu­sát testileg—lelkileg egyaránt könnyebb megélni a megszo­kott környezetben, ismerős ar­cok között. S aki igényli, attól nem szabad megtagadni ezt a lehetőséget - érvel Acsády Ju­dit, a Hálózat ügyvivője. A Magyar Nők Szervezeté­nek ügyvivője, dr. Újvári Ibo­lya mondja:- Olyan gyakorlatot kell kia­lakítani, hogy az asszonyok - az orvosi vélemény ismeretében - maguk dönthessék el: kórház­ban vagy otthon szülnek. De a kisbaba és az édesanya érdeke is azt kívánja, hogy az utóbbit csak akkor vállalják, ha szükség esetén a mentő, az orvosi segít­Az év válása ség perceken belül biztosítható. Orvosi körökben nagyok a fenntartások a szülések „haza- költöztetésével” szemben.- A gyermek világra hozata­lakor adódhatnak olyan komp­likációk, amelyeknek elhárítá­sára csak kórházban van mód - mondja dr. Garamvölgyi György szülész-nőgyógyász. Sok lakásban nem biztosíthatók a szükséges higiénés körülmé­nyek, s kérdés, van-e elegendő olyan szülésznő, aki nemcsak az anyát, hanem a picit is el tudja látni.-Egyre több a baba-barát kórház, ahol az anya és az új­szülött szinte minden időt egy­ütt töltenek. Pártoljuk az apás szülést is, ám mióta adott a lehe­tőség, csak a házaspárok öt szá­zaléka él vele. - borgó ­Rómeó és Jeanette Párizsban ismét műsoron van a világhírű színdarab. A két fősze­replő Christian Vadim és Fabrice Abehrard. A képen Christian édesanyjával, Catherie Denevue-vel a premieren FEB-Fotó Asszonysorsok Libapásztorból lett menyasszony A kkoriban mifelénk az volt a szokás, hogy szinte gyerek fejjel, a li- bapásztorságból kerültünk az asszonysorsra. Még be sem töl­töttem a tizennégy évemet, férjhez kellett mennem. Sze­rencsére az anyósomék jók vol­tak hozzám. De nem sokáig asszonykodhattam, mert kitört a világháború, az uramat elvit­ték a frontra. Azután tudtam meg, hogy viselős vagyok. Nehéz idők Már a fiam is megszületett, akit az apja nevére, Józsinak kereszteltettem, de az uramat nem engedték el szabadságra sem. Nehéz idők voltak azok, háború, éhség, szenvedés. Ab­ból állt az életem, hogy éjt nap­pallá téve dolgoztam, hogy meglegyen a betevő falatunk - meséli a 86 éves Erzsi néni, akinek máig sikerült megőriz­nie mosolygós, fiatalos arcvo­nását.- Talán a legnagyobb kínt az örök várakozás, bizonytalanság okozta számomra. Még éjsza­kánként is fel-felriadtam, min­den kutyacsaholásra, minden kis zörejre az ajtóra szegeztem a tekintetem. Nincs annál na­gyobb csapás, mint feszült ide­gekkel állandóan várni, várni. Hiába, az uramat nem láttam többet. Később küldtek egy ér­tesítést, amiben megírták, hogy fogságba esett és ott a vérhas­ban meghalt. így aztán még reményem sem maradt. „Tenni kellett a dolgomat” Napokig enni sem bírt a bá­natban. Valahogy aztán össze­szedte magát, mert rákényszerí- tette az élet.-Nem hagyhattam el ma­gamat, tenni kellett a dolgomat. Aztán a sok szerencsétlenség után nagy lelki megnyugvást adott, amikor vége lett a hábo­rúnak. Nem volt kire támasz­kodnom, mégsem voltam elke­seredve. Az az érzés hajtott, hogy a fiamat fel kell nevel­nem. Parasztok voltunk, a föld­ből éltünk. Kapáltam, kaszál­tam, napszámba jártam, min­den munkát magam csináltam. Valahogy a sok tennivaló arra is jó volt, hogy elterelje a gon­dolataimat sorsomról. Takaros asszony lévén ké­sőbb még kérői is akadtak.- Ismert mindenki, tudták, nem futamodok meg a gondok­tól bajoktól. Még a bíró is kére­tett. De én már nem akartam senkihez sem kötni az életem. Úgy határoztam, hogy egyedül maradok, azt az egy fiamat majdcsak felnevelem valahogy. Egy kis malackát minden év­ben tartottam, hogy legyen kis szalonna, füstölthús. Kikosara­zott kérőim gúnyolódtak is ve­lem: - Hallod-e, Bözsi, ha ki­csivel élelmesebb lennél, egy nyáj disznód is lehetne! Bányászhalál- Lassacskán felcseperedett a fiam is, ügyes, dolgos fiata­lember, bányász lett belőle. Nem mintha kevesebb szenve­déssel járt volna a paraszti munkánál egész nap egy kis vá- jatban fejteni a szenet. Húsz­éves korában megnősült, szüle­tett is két szép unokám. Együtt laktunk, jól kijöttem a me­nyemmel is, egy rossz szó el nem hangzott közöttünk. De úgy látszik, a balsors hű társammá szegődött...- Huszonnégy éves volt a fiam, amikor rászakadt a bá­nya, az egyik lábát le kellett vágni, mert összeroncsolódott. A műtét során vérmérgezést kapott és napok leforgása alatt meg is halt. A hit erőt ad Mindenkit elveszítettem, aki fontos volt számomra. Úgy éreztem akkor, hogy elszakadt minden szál, ami a földi léthez kötött. De a két életrevaló kis- unokám kijózanított: értük ér­demes volt tovább dolgozni. A sok szenvedés ellenére soha nem lázadtam az Isten ellen, mert hiszem, ő jelöli ki életünk útjait, s talán megjutalmaz majd az alázatosságomért. Életem vége felé közeledve tudom már megítélni, milyen sokat jelentett számomra a hit. Mindig táplálta bennem az erőt, hogy elbírjam hordozni terheimet. Kazinczi Anikó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom