Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-15 / 266. szám

1993. november 15., hétfő BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Beleszólhatnak saját ügyeikbe, de kevesebb pénzt ad a társadalombiztosítás Háziorvosok felemás helyzetben Dr. Molnár Pál, a 3. számú körzet házi gyermekorvosa az egy éves Szombati Lacikát vizsgálja Dr. Bartalné dr. Borszéki Er­zsébet főmunkatárs: „Válla­lom a kettős szerepemből adódó összeütközést.” A január elején bekövetkezett munkáltatói változás - tudniil­lik, hogy a házi orvosok most már nem a kórházhoz, hanem az önkormányzathoz tartoznak - kedvező irányba mozdította-e Balassagyarmat egészségügyi alapellátását? Előnyt vagy hát­rányt jelent-e ez a gyógyításra szorulóknak, továbbá a város­ban háziorvosi szolgálatot ellátó három gyermek és hat felnőtt orvosnak? A betegek nem érzik az előnyt- A korábbi központosítás lebontásáról van szó. Ugyanis az önkormányzati törvény egyértelművé tette, hogy az alapellátás színvonalas működ­tetéséért az önkormányzat fe­lelős - magyarázta a munkálta­tóváltást indokát Dr. Bartalné Dr. Borszéki Erzsébet, a ba­lassagyarmati polgármesteri hi­vatal egészségügyi osztály fő­munkatársa, korábbi városi tiszti főorvos.- Erezhető-e valamiféle ja­vulás az orvosi ellátásban?- A lehetőségekhez mérten igen. Mindazonáltal a működési feltételeknél látványos előrelé­pésről nem beszélhetünk. A be­tegek nem érzik, hogy a korábbi munkáltatónkhoz, a kórházhoz, vagy a mostanihoz, az önkor­mányzathoz tartozunk-e. Jó a kapcsolatunk a kórház gyer­mekosztályával. Hátrány vi­szont, hogy szaporodott az átté­tel: gyarapodott a papírmunka, többet kell telefonálni - kapcso­lódott dr. Szálkái Júlia, az 1-es körzet házi gyermekorvosa.- A július elsejétől bevezetett új pénzfedezeti rendszer követ­keztében a társadalombiztosí­tástól kapott összeg 25-30 szá­zalékkal csökkent - egészítette ki az előbbi gondolatot dr. Molnár Pál, a 3-as számú kör­zet házi gyermekorvosa. Egyetlen panasz sem érkezett-Hogyan érinti a munkál­tatóváltás az orvosokat? ­kérdeztem dr. Bartalné dr. Bor­széki Erzsébet főmunkatársat.- Az orvosok beleszólhatnak saját ügyeikbe, s közvetlenül felelősek a velük együtt gyógyí­tók munkájáért. Ugyanakkor anyagi előnyt nem jelent szá­mukra a munkáltatóváltás, ám ez nem az önkormányzat jó szándékán múlik. Kollégáink szakmai tudását a képviselő-tes­tület elismeri, a betegek hálásak a körültekintő, eredményes ke­zelésért. Az egészségügyi osz­tályra az utóbbi négy és fél év­ben egyetlen panasz sem érke­zett szakorvosainkra. Arra tö­rekszünk, hogy a jövőben se csökkenjen az egészségügyi el­látás színvonala, megőrizzük betegeink bizalmát, növeljük szakmai megbecsülésünket, ja­vítsuk felkészültségünket.- Ejtsünk szót a gondokról is!-Az egészségügyben dolgo­zók bére meglehetősen ala­csony. Közalkalmazotti szinten az alsó határ nyolcvan százalé­kát kapják. Gondunkat csak központi segítséggel lehetne megoldani.- Szabad legyen tolmácsol­nom gyermekorvosaink kíván­ságát. Kérik, az önkormányzat vállalja át a rendelők működte­tési kiadásait: a világítás, a fűtés költségét. Ha igenlő választ kapnak, megfontolják, hogy vállalkozó orvosként dolgozza­nak ezután. Különben a tötjvény szerint a képviselő-testületnek kell megteremteni a nem kis feladat ellátásához nélkülözhe­tetlen feltételeket. Elsősorban orvos vagyok- Okoz-e önnek valamilyen belső konfliktust a jelenlegi kettős szerepvállalás? Tudni­illik, hogy egyrészt az önkor­mányzat alkalmazottja, más­részt kollégáinak szakmai fő­nöke.-Én elsősorban orvos va­gyok. Kötelességem a törvény­ben előírtak gyakorlatba való átültetésének szorgalmazása. Ez ugyanúgy érdeke a betegnek, mint a háziorvosnak. A kettős­ségből fakadó összeütközéseket vállalom, mert az önkormány­zat méltányolja érdekeinket.- Előnyt, vagy hátrányt je­lent-e, hogy a polgármester is szakmabeli?- Csupán annyit várunk el tőle, hogy jobban fogadja el szakmai indokainkat, mint eset­leg mások. Eddig nem volt ko­moly vitára okunk. Venesz Károly A szennyvízhálózatért • • Ot falu összefogott A nógrádkövesdi, a galgagu- tai, a berceli, a szécsénkei, a becskeiek önkormányzatok úgy döntöttek, hogy közösen építik ki községeikben a szennyvízhá­lózatot. Megbízták a megyei közgyűlést, készíttesse el a ta­nulmánytervet, s a pályázatok megfogalmazásában, összeállí­tásában is segítsen. Amennyi­ben sikerül előteremteni a szük­séges pénzt, úgy 1995-ben megkezdődnek a beruházási munkálatok. Új polgármester Bercelen Időközi választást tartottak a községben a korábban elhunyt polgármester, Nándori Ferenc megüresedett tisztének betölté­sére. A megtisztelő pozíció elnye­résére három független jelölt indult. A szavazásra jogosult ezerhatszáz állampolgár közül kilencszázan járultak urnák elé. Közülük Jánvári Andrásné öt­száznyolcvannyolc szavazatot kapott, s így elnyerte a polgár- mesteri tisztet. Bércéi elsőszámú vezetője nagy közigazgatási gyakorlattal rendelkezik. Korábban igazga­tási főelőadóként dolgozott. Megbízatáasa közel egy évig, a következő választásig tart. Világít még a régi lámpa Szívesen szemlélik a gyerekek a galgagutai általános iskola tájfolyosóján látható állandó kiállítás használati eszközeit, tárgyait. Felvételünkön: Dián Éva tanítónő, Bágyon Erik, Szabján Katalin és Dián Anikó hajdanvolt lakásberendezése között időzik. Gyurkó Péter Halló! Telefont szeretnénk NÓGRÁDKÖVESD. A Ma­táv szakemberei nemrégiben ad­ták át az új nyolcszáz vonalas crossbar telefonközpontot. Azokat a helybeli, szécsénkei és galgagutai telefontulajdonoso­kat kapcsolták be a hálózatba, akiknek eddig is volt készülé­kük. A szabad vonalak meg­szerzésére a belső hálózat kiépí­tése után lesz lehetőség. De csak abban az esetben, ha a cég kiépíti az úgynevezett op­tikai kábelhálózatot Balassa­gyarmat és Nógrádkövesd kö­zött. Ezidáig Nógrádkövesden huszonhatan, Galgagután tizen- ketten, Szécsénkében négyen, Becskén húszán jelezték, hogy szeretnék beköttetni^t^jgjymt, s vállalják az ezzel járó kiadáso­kat. Az új központ üzembe helye­zése feltehetően újabb állam­polgárokat ösztönöz telefonbe- köttetésre. A jelentkezési ked­vet csökkentheti azonban, hogy az optikai kábel kiépítésére elő­reláthatóan csak 1995-ben nyí­lik lehetőség. Tudniilik hiány­zik a pénz a fejlesztésre. Az érdekeltek ennek ellenére bíznak benne, mégsem kell oly sokáig várniuk; a Matáv két év­nél korábban megszerzi az anyagiakat a beruházásra. Sárguló lapokban Babonák A szerelmes lány bizonyos füvet, melyet csak a beavatott kuruzsló asszony ismer, egy kendőbe kötve a keblén hord, ha a fű a meghatározott időig el nem szárad, akkor az illető le­gény viszont szereti. Ha pedig elfonnyad, akkor vele fonnyad a legény szerelme is. * * * Mikor két óra együtt üti el va­lamely órát, az tüzet jelent. S vannak olyanok, kik, ha ilyet hallanak, megesküsznek rá, hogy valahol tűz lesz. (A Nógrádi Lapok és Honfi Híradó egyik 1885-ben megje­lent számából.) Műemlék jellegű kastély ad otthont a berceli gyógyszertárnak. Hét település lakói vásárolják itt a gyógyszert. Felvételünkön Kovácsné Püspöki Emőke vezető gyógyszerész és Maruszki Jó- zsefné a készítmények állítja össze. Gyurkó Péter Nagy betűkkel a község történetében Húszmilliós ivóvíz BECSKE. Műszakilag átad­ták a községben kiépült vezeté­kes ivóvízhálózatot. A beruhá­zást a múlt nyár derekán kezd­ték, jelenleg a hiánypótlási és kiegészítő feladatokon dolgoz­nak a kivitelező vállalat szak­emberei. Ezáltal megteremtődik annak lehetősége, hogy a Duna vízgyűjtő területéről, Nagyma­rosról - a Dunamenti Regioná­lis Vízmű közreműködésével - eljusson a jó ivóvíz az ottho­nokba. A beruházás húszmillió fo­rintba került, a lakossági hozzá­járulás portánként harminchate­zer forint. Többen egy összeg­ben tettek eleget a fizetési köte­lezettségüknek, ily módon hate­zer forintot takarítottak meg maguknak. Akik hitelt vettek fel, tíz év alatt törlesztik adós­ságukat. A fejlesztés eredmé­nyeként - beleértve a közülete- ket is - háromszázhét lakásban van egészséges ivóvíz. Az ese­mény óriási fordulatot hozott a falu életében: nagybetűkkel ke­rül be Becske krónikájkába. Munka mégcsak volna ... Támogatásra fordítják a fejlesztési pénzt MOHORA. Nem szerepelt a község idei költségvetésében a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatása, márpedig ez mind nagyobb tehertétel. A kia­dás fedezetének előteremtése érdekében át kellett csoportosí­tani a meglévő pénzt. Mivel nem volt más lehető­ség, így a fejlesztésre szánt ösz- szeg egy része is ide került. Je­lenleg 28-an részesülnek jöve­delempótló támogatásban, s vizsgálják 9 ember ez irányú jogosultságát. Hamarosan további 23-mal gyarapszik az önkormányzat ál­tal fizetett munkanélküliek száma. Kevesebben lennének, ha elfogadnák a helyi Drogu- nion Gyógynövény Feldolgo­zónál és a Samodis Kft-nél fel­kínált állasokat, de - mint meg­tudtuk — nincs jelentkező. Balassagyarmat és környéke % CSERHÁTHALÁP. Regio­nális együttműködés keretében szándékozzák kiépíteni a gáz­vezetéket, és a lakásokat a rend­szerre rákötni. A lakosság 70 százaléka igényli az új szolgál­tatást. Előzetes számítások sze­rint, családonként 70 ezer fo­rinttal kell hozzájárulni a költ­ségek fedezéséhez. A többi pénz saját erőből állja, továbbá pályázat útján kívánja előterem­teni az önkormányzat. Átalakul a vízmű • ÉRSEKVADKERT. Állást foglalt a képviselő-testület a pa­tikák eladásával és a Nógrád Megyei Vízmű Vállalat átalaku­lásával kapcsolatban. Az előb­bivel kapcsolatban felhatalmaz­ták a megyei önkormányzatot, hogy peres ügyekben képviselje a község érdekeit. Döntöttek abban is, hogy részt vesznek a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. megalakításában. A falu a volt Nógrád Megyei Víz- és Csator­namű Vállalat vagyonából neki járó harminc millió forinttal tár­sul be a káeftébe. Rászorulók • DRÉGELYPALÁNK. Tíz átmeneti segélykérelem ügyé­ben dönt legközelebbi ülésén a település vezetőtestülete. A szociális bizottság előterjesz­tése alapján, elsősorban a rászo­rultság megalapozottságát vizs­gálják. Az anyagi támogatást kérők többgyermekes családok, idősek, valamint a cigány etni­kumhoz tartoznak. Gyermektalálkozó • TERÉNY. Az általános isko­lások első országos gyerme­könkormányzati találkozóját két megyénkbeli faluban, Né- zsán és Terényben rendezték az idén. A másodikat a jövő év ele­jén, Szabadszentkirályon és Mágocson tartják. A terényi is­kolásokat nyolc diák és két pe­dagógus képviseli. A gyermek­találkozó szervezését és lebo­nyolítását a Települési Gyer­mekönkormányzatokat Segítő Egyesület vállalta magára. Német nyelvoktatás • BERCEL. Harmadik éve ta­nítják a német nyelvet az általá­nos iskolában. Ebben az okta­tási évben hatvankilenc gyer­mek sajátítja el az idegen nyelv alapjait, heti két órában. Fotók a naptárhoz ® GALGAGUTA. Karmann János grafikusművész régi ott­honában készített diafelvétele­ket Gyürky Tibor helybeli pe­dagógus a jövő évi szlovák nap­tárhoz. A felvétel napján a ház udvarán népviseletbe öltözött gyermektáncosok mutatták be tudásukat, Bágyon Zsuzsa nép­tánc-oktató vezetésével. Közmeghallgatás • CSERHÁTHALÁP. No­vember 17-én délután a műve­lődési házban a polgármester és a képviselő-testület közmeg­hallgatást tart. Az oldalt szerkesztette: Venesz Károly Gyógyszertár a kastélyban

Next

/
Oldalképek
Tartalom