Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-08 / 235. szám

4 MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1993. október 8., péntek Vflflian Madarak II. Együtt marad a Cure Madonna a Wembleyben ítélkező számítógép A rotterdami Erasmus Egye­tem munkatársai olyan megszál­lottjai az elektronikának, hogy még a köznapi teendőket is szí­vesen bízzák a gépre. Legna­gyobb „teljesítményük”, hogy a teljes büntető törvénykönyvet betáplálták egy komputerbe, s hozzá kidolgoztak egy olyan programot, artlely nemcsak mi­nősíti az egyes elkövetett bűn­ügyeket, de figyelembe veszi a súlyosbító és enyhítő körülmé­nyeket, majd kijelzi a kiszab­ható büntetéseket. A szakembe­rek elnéző mosollyal szemlélték a számukra rendezett kompute­res próbapert, de elzárkóztak az alkalmazástól. Mindennapi életünkben az egyik legtöbbet használt berendezés a toilette. Japán mérnökök ezt is komputerizálták. Az új WC neve: TOTO. A szokásos 3 másodperc helyett 1 másodperc alatt öblít, s mindössze 6 liter vizet használ fel. Egyidőben szagtalanít és szárít is, s nem szükséges hozzá víztároló, amely a kis fürdőszobáknál sok helyet foglal el. Fotó: Ferenczy-Europress Londonban, a Wembley stadionban mutatta be a közönségnek legújabb showmüsorát Madonna. A stadionban 75000 ember fog­lalt helyet, s sokakat megbotránkoztatott a koncert néhány igen erotikus része. FEB-fotó Tavaly huszonkilenc légibaleset történt Mennyire biztonságos a repülő? A légikatasztrófák sokkoló híre tűnődésre készteti az uta­zót: ne menjen inkább autóval, vagy vonattal? Pedig statisztikai adatok szerint a megtett kilomé­terekhez arányítva a legkevésbé biztonságos busszal közlekedni. Ennél biztonságosabb a sze­mélyautó, a repülőgép, a vona­tok pedig -a repülőkhöz képest — másfélszer hosszabb távolsá­got tesznek meg halálos kime­netelű baleset nélkül. A légi közlekedés szakembe­reit jó ideje foglalkoztatja, ho­gyan lehetne még tovább csök­kenteni a balesetek számát. Egyszerre tízezer gép van a föld légterében, évente 1,1 milli- árdra rúg az utasforgalom. 1992-ben 29 légibaleset történt, ami 1097 ember halálát okozta. A balesetmentesség toplistá­jának élén az American Airlines áll, amely kilencmillió repülőu- tat tett meg hibátlanul. Az ugyancsak amerikai Delta Air­lines a második: négymillió út­tal és egyetlen balesettel. A harmadik helyet a British Air­ways foglalja el: hárommillió repülőút közül egy végződött balesettel. A Lufthansa a ne­gyedik. Sajátos csúcsot állítot­tak fel a SAS skandináv légitár­saság pilótái: 24 éve óta bal­esetmentesen kezelik a botkor­mányt. A szakemberek egy része a légi közlekedés biztonságának növelése érdekében a további elektronizációt részesíti előny­ben. Ugyanakkor kétségtelen - s erre a varsói légibusz-szeren- csétlenség is ráirányította a fi­gyelmet -, hogy a komputerizá­lás vészhelyzetben számtalan problémát is okozhat. Ezért minden bizonnyal a XXI. században sem ül majd egy komputer a pilóta székében. Legfeljebb csak a keze alá dol­gozhat ... Toronyi Attila Egyike volt Hitchcock azon jéghideg tekintetű, tökéletes szépségű szőke hősnőinek, akikben egy vadmacska termé­szete lapult: a skandináv beván­dorlóktól Amerikában született Nathalie Hedren modellt a Mes­ter 22 éves korában fedezte föl, s első főszerepével, a Madarak­kal egycsapásra karriert csinált. Ennek épp 30 éve. Nathalie, becenevén Tippi Hedren most ismét a kamerák elé áll, még­hozzá ugyanebben a mesében. Készül ugyanis a horror klasz- szikus mai változata, Hitchcock szellemében. A még mindig szőke, 52 éves színésznő - aki sok fiatal amerikai szemében csak az Oscar-díjas Melanie Griffith édesanyjaként ismert - ez alkalommal mellékszerepet játszik a filmben. A Madarak II. nem a Hitch- cock-klasszikus feldolgozása. A történetet a mába helyezték, épp ezért erőteljes környezetvédő felhangot kapott: a hollók és si­rályok életterük szennyezése miatt állnak bosszút az embere­ken. A technika is mai, a sza­badban fényképezett madárren­geteg mellett igazi félelmet az elektronikus úton mozgatott, élethű modellek keltenek majd. A bemutatót márciusra terve­zik. (Ferenczy-Europress) Koncz Zsuzsa 25. nagylemeze: Ne veszítsd el a fejed Robert Smith, a Cure veze­tője sértődött és dühös. Vagy ta­lán csak egy időre elment a kedve mindentől. Az angol kri­tikusok nagyon lehúzták a világ körüli turnéról forgatott filmjü­ket, meg aztán Pori Thompson is otthagyta a zenekart. Pedig például amikor a csupa gitár „Wish" című LP-ről játszanak színpadon részleteket, a gitáros kiemelt főszerepet kap, nélkü­lözhetetlen és pótolhatatlan a munkája. Igazán nem is a gitáros távo­zása miatt rosszkedvű Robert Smith, hiszen Rhompson mostmár rokona - a sógora -, és bízik benne, hogy ha szükség lesz rá, családon belül köny- nyebben ráveheti majd, hogy újra játsszék. A fiatal férj azon­ban egyelőre még felesége, Ja­net szavára hallgat, aki nem sze­retné, ha gyerekük apa nélkül nőne fel, mert a Cure - a zene! - elrabolja tőlük. Nagyobb baj, hogy elterjedt a híre, hogy feloszlik a zenekar. Smith állítólag lemondott minden megígért interjút, csak egy franciának, bizonyos Gilles Riberolles-nak engedett -, mert hát nyilatkozni valamit azért csak kell -, de neki sem túl so­kat. A kérdéseit (témáit) fel kel­lett írnia egy papírra, azokat az énekes sorbavette, az újságíró készíthetett róla egy-két fotót - ha többet akar, használja az ar­chívumot - és kész. A „Pori Thompson kiválása" címszó után Robert Smith ezt mondta:- Pori nem adott ám bele mindig minden apait-anyait a játékba a „Wish” felvételei közben. Imádta az „End"-et, a „Cut”- ot, a „Deep Green Sea”-1, és vége. Nem is játszott minden számban. Szóval volt vele baj elég. Aztán Janet rápa­rancsolt, és most otthon maradt. Hiszem, hogy ő volt a legjobb zenész a csapatban. De senki sem tudja, hogy mennyi tervét dobtam vissza, amikor például a „Wish”-t csináltuk. Otthon vett teli demószalagokat, és mikor meghallgattam, azt mondtam, sajnálom, de nem kellenek. Nem illettek a terveimbe, a Cure képébe. Mintha Captain Beefheart muzsikált volna, ami remek, de hát... Úgy készülnek a dolgaink, hogy mindenki hoz valamit: né­hány ötletet, dallamokat, riffe- ket, szöveget, elképzelést a hangszerelésre, mit tudom én, és akkor én eldöntőm, meg­mondom. hogy jó-e vagy sem, elbírja e azt a Cure vagy nem. Nem vagyok diktátor - legalább Képes technikatörténet A Temze-alagút 150 évvel ezelőtt, 1843. már­cius 25-én adták át a forgalom­nak az Isambard Kingdom Bru­nei által tervezett londoni Temze-alagutat Rothenhill és Wappin között. Az 1825-ben megkezdett ha­talmas építkezésnél Brunei az általa feltalált pajzsos alagútépí- tési módszert alkalmazta, amely lehetővé tette a munkát nedves, laza környezetben is. Az építés egy 16 méter átmé­rőjű akna elkészítésével kezdő­dött és ebben állították fel Bru­nei 22,25 láb magas és 27,5 láb széles pajzsát, amely 12 egymás melletti vaskeretből állott és minden keret 3 részre oszlott, azaz 36 rekeszből állt. Minden rekeszben egy-egy vájár, tehát egyszerre harminchatan dol­gozhattak. a munkálatok során tizenegy­szer tört be az iszap és a folyó vize az alagútba: a 18 évig tartó építkezés az emberi kitartás és tetterő kimagasló példája volt. K.A. Komputerizált „ülőke” Magánélete csak az övé Nem mindennapi esemény a könnyűzenei pályán a 25. nagy­lemez megjelenítése. Kell hozzá különleges tehetség, mű­vészi igényesség és meg nem fakuló népszerűség. Koncz Zsuzsa rendelkezik mindezzel, de őt a sikerek útján is aligha­nem az a mottó vezérelte és ve­zérli, ami új lemezének a címe: Ne veszítsd el a fejed...- Van kedvence a lemez 14 száma között?- Csak olyan dalok kerültek a korongra, amelyeket valamiért fontosnak tartok és szívesen énekelek. Kedvenccé azonban csak a koncertturné közben vá­lik egyik vagy másik, amikor már érzékelem, hogy a közön­ség hogyan reagál rájuk.- Kevesen tudjuk, hogy az al­kotótársak között van egy bizo­nyos Koncz András, az Ön fes­tőművész testvére...- Igen, a lemezborítók nagy­részt az ő munkái. Ezúttal nem készült „fekete-lemez”, csupán CD, így bizonyos esztétikai pluszt - amit a hatásos, színes nagy borító jelent - föl is kellett adni. De az adott lehetőségeken belül András most is kitűnőt al­kotott - csakúgy, mint a többi munkatárs.- Felsorolná őket?- Ismerős nevek, bevált csa­pat: Tolcsvay László, Bródy Já­nos, Bomai Tibor, Gerendás Pé­ter, Móricz Mihály. Különösen annak örülök, hogy Tolcsvay Lacival újra felfedeztük egy­mást, hiszen 12 évvel ezelőtt dolgoztunk együtt stúdióban. A tavaly októberi BS-koncert után határoztuk el, hogy felújít­Ma is népszerű az énekesnő juk a munkakapcsolatot; ott olyan biztatást, szeretetet kap­tunk a közönségtől, hogy úgy éreztük, ezt egy minél hama­rabb megjelenő anyaggal kell meghálálnunk.-A névsorból ezúttal is hi­ányzik Szörényi Levente. Végle­ges a szakítás?-Az élet folytonos mozgás, változás - amíg élünk, semmit sem lehet tehát véglegesnek mondani. Egyébként furcsa, hogy eféle kérdések hangsúlyo­san most fogalmazódnak meg, pedig lassan 14 éve nem dolgo­zunk együtt. Ez persze elég hosszú idő ahhoz, hogy arra kö­vetkeztessek: talán már nem is lesz további együttműködés. Ami persze semmit nem von le Levente értékéből, hiszen na­gyon tehetséges ember. Sokkal tartozom neki, s ezt akkor sem felejtem el, ha netán soha nem dolgozunk már együtt.- Mi a véleménye az új Szö- rényi-műről, az Atilla Isten kardja című rockoperáról?- Nagyon szégyellem, de még nem láttam. Igazoltan vol­tam távol, a bemutató idején nem voltam Magyarországon. Amikor visszajöttem, lemezem előkészületei már annyira igénybe vettek, hogy egysze­rűen nem jutott idő rá. De feltét­lenül bepótolom, mert barátaim sok mindent mondtak róla, amit magam is szeretnék „ellenő­rizni”. Különben is: egy régi munkatárs új alkotását illik megnézni.- Sok művész - kivált a pop­szakmában - szinte tüntet ma­gánéletével -. Ön viszont követ­kezetesen elhárítja az erre vo­natkozó kérdéseket. Különleges oka van rá, netán már „meg­égette" magát?- Nem, erre nem volt példa. Amikor mi a pályát kezdtük, a magánélet egyébként nem volt sajtótéma. Jómagam meg abban az értelemben unikumnak szá­mítottam, hogy abszolút „civil­ként” csöppentem bele a köny- nyűműfaj világába. S bár némi exhibicionizmus nyilván dolgo­zik bennem, ha már kiállók a színpadra másoknak énekelni, azért alapvetően szemérmes al­kat vagyok. Elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy le­gyen az életemnek egy olyan tartománya, amely csak az enyém. Valahogy úgy érzem, csak egy ilyen elkülönített ma­gánterület „birtokosaként” tu­dok olyat nyújtani a színpadon, amit az emberek elvárnak tő­lem. Gálik István is nem hiszem -, de tudom, mit akarok és a többiek ezt elfogad­ják. Pori egyszer freejazzal jött, ez világos, azt hiszem. Azt mondta, igazam van.- Hogy lesz ezután?- Csak azt tudom, hogy nem leszek, mint ahogy soha nem is voltam, popsztár. Amúgy iste­nigazából. Ugye, érthető? Nem leszünk Suede, arról szó sem lehet. Ki nem állom azt a Brett Andersont. Ha én címlapon va­gyok, biztos nem azért kerültem oda, amiért ő. De felejtsük el a Suede-et örökre. Nem érdekel. Hadd beszéljek inkább arról, hogy tervezek ugyan szólóle­mezt, de ez - vagy ez sem - je­lenti azt, hogy a Cure felbomlik. És hadd mondjam meg. hogy a filmünk, a „Show" igenis jó film, és jó a zenéjéből a lemez is. És rögtön utána kijön egy másik „live” album, a „Paris”, ami megint nem fog a kritiku­soknak tetszeni, mert most meg gyorsan követi egymást a két lemez a piacon, ugye. A „Pa- ris”-on régi számok is lesznek. Kíváncsi vagyok, észreveszik- e, hogy jókedvűen játszunk. Örülünk a régi slágereknek, és boldogok vagyunk, hogy olyan nagyszerűen fogadja őket a kö­zönség. Vass Imre resztmetszete. Megbékéltek az űrkutatás riválisai A világ a technikában, a tu­dományos együttműködések te­rén is sokat változott, még az űrkutatásban is, de lássuk a té­nyeket. Az amerikai űrkutatás a Dis­covery sikeres útja ellenére még mindig a sebeit nyalogatja. Az ok a Mars-szonda nyilvánvaló kudarca, egy sor elhalasztott űr­repülés és nem utolsósorban a törvényhozás akadékoskodása a NASA költségvetésének meg­szavazásánál. Ügy összesítve nem is kevés a gond... Bajban van az orosz űrkuta­tás is, amelynek gondjai - a po­litikai és gazdasági válságok miatt - ugyancsak nem cseké­lyek. Ezért mindkét országban örömmel fogadták a hírt, hogy a két hajdani rivális mostantól az együttműködés útját választja. Az amerikaiak a legnagyobb fantáziát a már működő „ex— szovjet” űrállomás, a MIR kö­zös hasznosításában látnák, de szóba jöhetne a bajkonúri kilö­vőközpont együttes korszerűsí­tése is. A Los Angeles Times által megkérdezett szakértők bíznak benne, hogy az amerikai dollá­rok segítik majd otthon tartani a képzett orosz tudósokat, akiket különben elcsábítanának a jól fizető nemzetközi vállalkozá­sok. A nagyszabású közös űrvál­lalkozás az amerikai cégeknek is üzlet lehetne. Együttes erővel megszerez­hetnék azoknak a megrendelők­nek egy részét is, akik most a francia Ariane rakétákra várva sorban állnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom