Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-20 / 245. szám

2 KÜLFÖLD 1993. október 20., szerda Román segítség Moldovának Románia 30 ezer tonna ben­zinnel és dízelolajjal, valamint 500 tonna kenőanyaggal segíti ki a jelentős energiahiánnyal küsz­ködő Moldovát. Az ehhez szük­séges összeget Bukarest abból a 20 milliárd lej hitelkeretből fi­nanszírozza, amelyet még koráb­ban hagyott jóvá Chisinaunak. Románia moldovai nagykövete elmondta: a két ország illetékes minisztériumainak képviselői már meg is állapodtak a részle­tekről. A bejelentés után moldo­vai illetékesek annak a remé­nyüknek adtak hangot, hogy Bu­karest valóban teljesíti az általa vállaltakat. A múlt hónapban ugyanis Románia még azt a meny- nyiséget sem szállította le telje­sen, amire szerződés kötelezte. Az Eurodisney kedvezményei Új közönségcsalogató intéz­kedéseket jelentett be Európa talán leghíresebb szórakoztató központja, a Párizs közelében lé­vő Eurodisney. A park — ame­lyet súlyosan érintett a turizmus­ra fordított összegek világméretű csökkenése, s ezert az elmúlt ki­lenc hónapot 1,5 milliárd frank veszteséggel zárta — most a holt­szezonnak számító téli időszakra dolgozott ki válságkezelő, a szol­gáltatások árát csökkentő prog­ramot. A szállodákban — a két legdrágább hotel kivételével — január elejétől legalább 20 száza­lékot engednek majd az árból. Az éttermek és az emléktárgy­árusító üzletek szintén olcsób­ban adják majd portékáikat. A belépő — amely jelenleg 225 frank a felnőtteknek és 150 a gyerekek számára — már no­vember elsejével 175, illetve 125 frankra csökken. A The Economist a kelet-európai gazdaságokról A kelet-európai országokban évi átlagban 5 százalékos gazda­sági növekedés valószínű 1994 és 1997 között — ezt írta a The Economist című brit hetilap mi­nap megjelent számának gazda­sági mutatókat elemző oldalán, a washingtoni Planecon tanácsadó céget idézve. A jóslat Magyaror­szágon valamivel több mint 5 százalékos növekedést valószí­nűsít a következő három évre évi átlagban. A rövid elemzés sze­rint a vasfüggöny felvonása óta minden kelet-európai országban elszabadult az infláció, csökkent a GDP, de Magyarországon — átlagosan 25 százalékkal — vi­szonylag alacsony volt a pénz­romlás üteme, és a legenyhébb volt a termeléscsökkenés. Christopher figyelmeztette Milosevicet Warren Christopher amerikai külügyminiszter figyelmeztette Slobodan Milosevic szerb elnö­köt arra, hogy a NATO esetleg légicsapásokat mér a szerb állá­sokra, ha nem fejezik be Szaraje­vó ostromát. Az amerikai kül­ügyi szóvivő, Michael McCurry közlése szerint a külügyminiszter névre szóló üzenetben hívta fel a szerb vezető figyelmét a lehetsé­ges súlyos következményekre. Azokra a nyilatkozatokra cél­zott, amelyeket a NATO adott ki augusztus első felében, kilátásba helyezve az esetleges légicsapá­sokat arra az esetre, ha a szerb erők nem vetnek véget Szarajevó ostromának, illetve nem teszik lehetővé a segélyszállítmányok bejutását a sokat szenvedett vá­rosba. Bili Clinton elnök külön kiemelte akkor a légicsapások le­hetőségét. Hosszú szünet után a hét vé­gén újultak fel a Szarajevó elleni tüzérségi támadások. A szerb erők harckocsikból, akna- és gránátvetőkből zúdítottak tüzet a boszniai fővárosra, ahol jelen­tések szerint tizenhármán veszí­tették életüket. Benazir Bhutto lett a miniszterelnök Benazir Bhutto asszonyt, az október 6-i választásokon csekély fö­lénnyel az első helyen végzett Pakisztáni Néppárt vezetőjét választot­ta meg Iszlámábádban az új nemzetgyűlés az ország miniszterelnöké­vé. A 40 éves politikus asszony 121 szavazatot kapott, riválisára, a Pakisztáni Muzulmán Ligát vezető Mohamed Navaz Sarifra pedig 72 képviselő voksolt. Bhutto asszony tegnap délután tette le a hivatali esküt. Kormánya több kisebb párt és független politikus bevonásával koalíció lesz. A Néppárt a választásokon csak viszonylagos többséget szerzett a parlamentben, és így a kisebb pártok támogatására szorul. Az 1977-ben katonai puccsal megdöntött, majd később kivégzett Zulfikar Ali Bhutto állam- és kormányfő lánya 1988-90 között már betöltötte a kormányfői tisztséget. Tengeri blokád Haiti körül Hétfőn éjfélkor, közép-euró­pai idő szerint tegnap hajnalban érvénybe lépett a tengeri blokád Haiti körül. A szigetországhoz közeli vize­ken az amerikai haditengerészet hat hajója, három kanadai, egy francia es egy argentin hadihajó cirkál, s hamarosan csatlakoznak hozzájuk venezuelai és holland egységek is. A Haiti köré vont gyűrű az ENSZ Biztonsági Taná­csa által elrendelt kereskedelmi embargó betartását hivatott ga­rantálni; a döntés értelmében teljes fegyver-, lőszer- és olaj- szalh'tási tilalom sújtja a puccsis­ta rezsimet, emellett zárolták az ország valamennyi külföldi pénzügyi forrását, bankszámlá­ját. A nemzetközi szervezet azt követően határozott a szankci­ókról, hogy Cedras nem mon­dott le hadsereg-főparancsnoki tisztségéről október 15-én, noha arra kötelezettséget vállalt a de­mokrácia helyreálh'tásáról és a puccs után emigrációba kény- szerített köztársasági elnök, Je- an-Bertrand Aristide visszatéré­séről júliusban kötött megálla- odás aláírásával. Ugyancsak a elyén maradt Michael Francois, a rendőrség vezetője, aki az 1991. szeptemberi katonai hata­lomátvétel másik főszereplője volt. Az ENSZ és Washington a büntetőintézkedésekkel egyben arra is reagált, hogy a puccsista rendszert támogató szélsőjobb­oldali fegyveresek a szigetor­szágban provokált zavargások­kal lehetetlenné tették a békefo­lyamat segítésére érkezett ENSZ-erők partraszállását. A terrorosztagok megölték az Aristide elnök által kinevezett új kormány igazságügy-miniszte­rét, s hírek szerint a kormány tag­jai jelenleg gyakorlatilag illegali­tásban vannak, további merény­letektől tartva. Cedras legutóbbi nyilatkoza­taiban azt állította, hogy tovább­ra is tiszteletben tartja a megálla­podást, s Aristide október 30-án visszatérhet Haitire. Ugyanak­kor lemondása feltételéül szabta, hogy a parlament előbb szavazza meg az államcsíny résztvevőit érintő amnesztiatörvényt. Landol az első „jövevény”... Magyar földön a MIG- 29-esek Mint ismert, hazánk hu­szonnyolc MIG-29-eshez jutott a szovjet államadós­ság ellentételezéseként. Valamennyi gép állomás­helye Kecskemét. Szántó György képriportja az első „vasmadarak" érkezésé­nek izgalmas pillanatait örökítette meg... Újra változatlan feltételekkel jegyezhetők KÁRPÓTLÁSI JEGYEKÉRT Magyarország legsikeresebb befektetési alapjának a ELSŐ PILLÉR INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP befektetési jegyei december 3-ig a BUDAPEST BANK, az IBUSZ BANK, a MEZŐBANK fiókjaiban és a BRÓKER irodákban. MIÉRT a PILLÉR a legsikeresebb? MIÉRT jegyeztek tavasszal több mint 1,8 milliárd Ft értékű befektetési jegyet? MERT dupla értékű ingatlanrészhez juthat a napi kárpótlási-jegyárfolyammal szemben! MERT 3 db 1000 Ft-os kárpótlási jegyért 4 db 1000 Ft-os befektetési jegy váltható! MERT a befektetés biztonságos; a PILLÉR vagyona nagy értékű budapesti belvárosi ingatlanokban van (pl.: K&H Bank székház, Budapest Bank székház). MERT az ingatlanok értékének növekedésével a jegy értéke is folyamatosan nő. MERT már 1994 februárjában hozamot fizet, készpénzben! NE FELEDJE, HOGY 1 + 1 + 1 AZ NÉGYRE MEGY! További információkért forduljon: Állami Vagyonügynökség Ügyfélszolgálatához, 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. Tel.: (36-1) 129-4650, 129-4800 a PRUDENT-INVEST Befektetési Alapkezelő Rt-hoz, 1027 Budapest, Csalogány u. 23. Tel.: (36-1) 201-6809 a Budapest Bank, Mezőbank, IBUSZ Bank fiókjaihoz és a brókerirodákhoz! BEFEKTETÉSI JEGYEK JEGYZÉSI HELYEI: ARGENTA TOP BRÓKER RT, BUDAPEST VÁRMEGYE U. 3-5.; BUDAPEST ÉRTÉKPAPÍR RT, BUDAPEST DEÁK F. U. 5.; CO-NEXUS RT. BUDAPEST ROHAM U. 1.; GYŐR BATTHYÁNY ÚT 23.; DEBRECEN KÁLVIN TÉR 2/A.; ELSŐ MAGYAR-ANGOL BRÓKER RT. BUDAPEST RÉVAY U. 12.; LUPIS BRÓKERHÁZ RT. BUDAPEST VÁCI U. 11/B., FÉLEMELET; MICROBRÓKER KFT. BUDAPEST HŰVÖSVÖLGYI ÚT 75/A.; NEW YORK BRÓKER BUDAPEST KFT., BUDAPEST RÁKÓCZI ÚT 1-3.; K&H BRÓKERHÁZ BUDAPEST ALKOTMÁNY U. 21.; PAKETT BRÓKER RT. BUDAPEST SEMMELWEIS U. 2.1/5; TALENTUM RT, BUDAPEST AKADÉMIA U. 7.; BUDAPEST BANK FIÓKJAI: PÉCS SZÉCHENYI TÉR 6.; EGER DOBÓ TÉR 9.; MOHÁCS VÖRÖSMARTY TÉR 6.; GYÖNGYÖS FŐ TÉR 19.; SZIGETVÁR RÁKÓCZI ÚT 25.; SALGÓTARJÁN DIMITROV U. 2.; KECSKEMÉT DOBÓ KÖZ 13-15.; GÖDÖLLŐ SZABADSÁG TÉR 6.; KISKŐRÖS KOSSUTH L. U. 2.; SZIGETSZENTMIKLÓS LOSONCZI U. L; BÉKÉSCSABA IRINYI U. 3.; RÁCKEVE KOSSUTH L. U. 47.; MISKOLC MINDSZENTHY TÉR 4.; SZENTENDRE SOMOGYI B. PART 18.; SZEGED KLAUZÁL TÉR 4.; NAGYKŐRÖS ENCSI ÚT 2.; BICSKE KOSSUTH U. 7.; SZOLNOK JUBILEUM TÉR 5.; SZÉKESFEHÉRVÁR LISZT F. U. L; SZEKSZÁRD GARAI TÉR 4.; MARCALI SZÉCHENYI U. 3.; PAKS DÓZSA GY. U. 10.; KAPOSVÁR MÁJUS 1. U. 3.; TAMÁSI SZABADSÁG ÚT 54.; GYŐR BAJCSY-ZS. U. 18.; SZOMBATHELY KÖZTÁRSASÁG TÉR 29.; SOPRON SZÍNHÁZ U. 5.; TAPOLCA FŐ TÉR 15.; DEBRECEN VÁR U. 6/A.; ZALAEGERSZEG KOSSUTH U. 45-49.; IBUSZ BANK BAJA SZENTHÁROMSÁG TÉR 7.; BALATONFÜRED PETŐFI U. 4/A.; BÉKÉSCSABA HAÁN L. U. L; SZENT ISTVÁN TÉR 5.; BUDAPEST AJTÓSI DÜRER SOR 10.; ÁRPÁD U. 112.; BAROSS TÉR 11/B. (KELETI PU.); BARTÓK BÉLA ÚT 9.; DÉLI PU.; ERZSÉBET KRT. 6.; FERENCZIEK TERE 5.; GÁBOR ÁRON U. 3.; JÓZSEF A. U. 18.; KÁROLY KRT. 3/G; KÁROLY KRT. 17-19.; KÖRÖSI CS. SÉTÁNY 3.; KOSSUTH L. U. 32-36.; KOSSUTH L. U. 97.; MARGIT KRT. 67.; OKTOGON 3,; ŐRS VEZÉR TERE,; TERÉZ KRT. 55. (NYUGATI PU.); TERÉZ KRT. L; VIGADÓ U. 6.; CEGLÉD SZABADSÁG TÉR L; DEBRECEN PIAC U. 11-13.; DOMBÓVÁR DOMBÓ PÁL U. 17.; DUNAÚJVÁROS VASMŰ U. 10/A.; EGER BAJCSY-ZS. TÖMB (BELSŐ); ESZTERGOM LŐRINCZ U. 1.; FONYÓD SZENT ISTVÁN U. 4.; GÖDÖLLŐ SZABADSÁG TÉR 7.; GYŐR SZENT ISTVÁN U. 29-31.; GYULA HÉTVEZÉR U. 3. : HAJDÚSZOBOSZLÓ HŐSÖK TERE 4.; JÁSZBERÉNY LEHEL TÉR 17.; KALOCSA SZENT ISTVÁN KIRÁLY U. 28. KAPOSVÁR TELEKI U. 1-3.; KAZINCBARCIKA EGRESSY U. 46.; KECSKEMÉT DOBÓ KRT. 9.; SZÉCHENYI TÉR 1-3.; KISKŐRÖS PETŐFI TÉR 6.; KISKUNFÉLEGYHÁZA GORKIJ U. 2.; KŐSZEG VÁROSHÁZ U. 3.; MEZŐKÖVESD MÁTYÁS KIRÁLY U. 123.; MEZŐTÚR SZABADSÁG TÉR 29.; MISKOLC SZÉCHENYI U. 3-9.; NAGYKANIZSA ERZSÉBET TÉR 21.; NYÍREGYHÁZA ORSZÁGZÁSZLÓ TÖt 10.; PAKS TÁNCSICS U. 2-4.; PÉCS SZÉCHENYI TÉR 8.; SALGÓTARJÁN FŐ TÉR 4. ; SÁROSPATAK RÁKÓCZI U. 3.; SÁTORALJAÚJHELY KOSSUTH TÉR 26.; SIÓFOK FŐ U. 174.; KELE U. 1-3.; SOPRON VÁRKERÜLET 4L; SZÁZHALOMBATTA MÁJUS 1 TÉR 9.; SZEGED KLAUZÁL TÉR 2.; SZÉKESFEHÉRVÁR ADY E. U. 2.; SZEKSZÁRD AUGUST IMRE U. 1-3.; SZENTENDRE BOGDÁNI U. 11.; SZOLNOK KOSSUTH U. 18.; SZOMBATHELY SZÉL K. U. 3-5.; TATABÁNYA GYŐRI U. 1/A.; VÁC SZÉCHENYI U. 4-6.; VESZPRÉM KOSSUTH U. 6.; ZALAEGERSZEG DÍSZ TÉR 4.; 8900 // MEZŐBANK BAJA TÓTH K. TÉR 7.; BÉKÉSCSABA MUNKÁCSY U. 2.; BUDAPEST HOLD U. 16.; BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 74.; BUDAFOKI ÚT 20.; PATAKHEGYI ÚT 83-85.; CSORNA SZENT ISTVÁN TÉR 29.; DEBRECEN VÁRMEGYEHÁZA U. 5.; DUNAHARASZTI IPAROS U. 2.; EGER KOSSUTH U. 13/A.; FELSŐNÁNA DÓZSA GYÖRGY U. 6.; FŐT SZABADSÁG U. 44.; GYŐR BAROSS GÁBOR U. 10.; KAPOSVÁR ZÁRDA U. 22.; KECSKEMÉT BATTHYÁNY U. 10.; KEREPESTARCSA VASÚT U. 42.; KESZTHELY KOSSUTH U. 49.; KŐSZEG RÁKÓCZI U. 1.; KUNHEGYES SZABADSÁG TÉR 9-11.; LENTI ZRÍNYI U. 3.; MAKÓ SZABADSÁG TÉR 3.; MÁTÁSZALKA KOSSUTH U. 4L; MEZŐKOVÁCSHÁZA ALKOTMÁNY U. 53.; MISKOLC DÉRYNÉ U. 10.; MÓR DEÁK FERENC U. 29.; MOSONMAGYARÓVÁR MAGYAR U. 28.; NAGYATÁD KORÁNYI U. 4.; NAGYKANIZSA KIRÁLY U. 14.; NYÍREGYHÁZA BETHLEN GÁBOR U. 30.; PÉCS ALKOTMÁNY U. 12.; SALGÓTARJÁN KASSAI SOR 6.; SÁSD RÁKÓCZI U. 17.; SZEGED TISZA LAJOS KRT. 7-9.; SZÉKESFEHÉRVÁR GYÜMÖLCS U. 23.; SZEKSZÁRD SZÉCHENYI U. 22.; SZENTES PETŐFI U. 1.; SZOLNOK MÁRIA U. 23.; SZOMBATHELY MÁRTÍROK TERE 12.; TATABÁNYA MÁRTÍROK U. 81/B.; TÚRKEVE PETŐFI TÉR 2-4.; VESZPRÉM ÓVÁROS TÉR- 10.; VÉSZTŐ WESSELÉNYI U. 2.; ZALAEGERSZEG ADY ENDRE U. 43.; ZIRC PETŐFI SÁNDOR U. 4. s A várakozás feszült pillanatai

Next

/
Oldalképek
Tartalom