Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04-05 / 206. szám

1993. szeptember 4-5., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Becsengettek „És ha azt akarjuk (mondja Sokrates), hogy az állam jö­vendő őrei csúfságos dolognak tartsák az egymással való könnyelmű ell enségeskedést, azt sem szabad olvasniuk, hogy az istenek hadat viselnek az is­tenek ellen, egymásra törnek és egymással harczolnak, ami ugyancsak nem igaz. Távol le­gyen tőlünk az is, hogy elmond­juk és kiszínezzük nekik a gigá­szok harczát, s az isteneknek és hősöknek más sokféle vissza­vonását rokonaikkal és hozzá­tartozóikkal. Ellenben ha meg akarjuk őket győzni arról, hogy polgárember sohase szokott polgártársának ellensége lenni, s hogy ez nem illő dolog, akkor kell, hogy az öreg embe­rek, öreg asszonyok és általá­ban az össtes öreg személyek ugyaníly értelemben beszélje­nek kezdettől fogva a gyerme­keknek, s a költőket is rá kell kényszeríteni, hogy meséiket így szerkesszék meg.” E szem­pontból tehát rossz mese a gye­rekeknek a homéri költészet az istenek gonoszságáról. Ráadá­sul az eposzköltők mesebeszéde szerint, az istenek még bűvész­kednek is, más-más alakot öl­tenek, s ez bizony megronthatja a gyermekek jellemességét. Ez vonatkozik a drámaírókra is. A gyerekeknek pedig mind az is­tenekről, mind a hősökről csak a jót'szabad elmondani. Mert hiszen, ami rossz létezik a vi­lágban, az kizárólag az embe­rek bűnéből ered. Ilyen egy­szerű az egész. Mármost, ha e régi görög vélekedést olvassa az ember (persze, van más régi görög vé­lekedés is), akkor a nevelés tör­ténete igen egyszerű lenne. Egyébként, minden korban vol­tak is törekvések a nevelés ily módon történő leegyszerűsíté­sére, egy, ugyancsak régi ke­letű „mintaállam" létrehozása jegyében, ahol „nincs kétféle foglalkozású, vagy sokoldalú ember", azaz, mindenkinek megvan a maga kiszabott és megváltoztathatatlan helye, amibe jó, ha egyszer s minden­korra belenyugszik. Szerencse, hogy nem az ókorban élünk, így olvashatjuk Homéroszt, az eposzköltőket, drámaírókat, lírikusokat is, a többi között, a huncutul ravasz- kodó istenekről, a hősök csetlé- séről-botlásáról, magunk dönt­hetjük el, mi a jó és mi a rossz nekünk. Most már csak az van hátra, hogy megtanuljunk ol­vasni, megtanuljuk látni az ösz- szes öreg személyek (és persze a fiatalabbak) cselvetéseit, s ki is kerüljük azokat, ha majd egy­szer felnövünk, annyi „ mintaál­lam’’ után egyszerűen csak egy jól működő, minden tekintetben változatosan színes országban, ami egyelőre még hiányzik. „Iskoláskor, iskoláskor, szep­temberben kivirágzói" — írta egy nem túlságosan ismert kor­társ magyar költő valamelyik szeptemberben, amikor szintén becsengettek, mint most ezen a héten. Jó tanévet diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. —th— Mikszáth Kálmán: ... a frázisok nemzete vagyunk Mert az meglehet, hogy megbűnhődte már e nép a múl­tat s jövendőt, hanem hát az a nagy hiba, hogy úgy látszik, a jelent kell még a legjobban megbűnhődnie valamikor. * * * A frázisok korában élünk, és a frázisok nemzete vagyunk. * * * ... szerep kell a magyarnak. A szerep tetszik neki. S nem ő vi­szi a szerepet, hanem a szerep viszi őt. * * * Azért hát jó lesz el nem biza­kodni, hogy mi ilyen meg olyan zseniális nép vagyunk, akiknek csak bele kell fogni valamibe, s mindjárt sikerül. Ha kilenc esz­tendeig fekszünk is hortyogva a bundán, egyet kell ugranunk hipp-hopp, s mindjárt utolérjük Európát. Olyan tündérbocskor csak a népmesékben van, amely oda Szentendrei ünnep A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amelyet Nógrád megyéből is rendszere­sen sokan látogatnak, szeptem­ber 24-én ünnepli építése meg­kezdésének negyedszázados év­fordulóját. Ez alkalomból nyit­ják meg harmadik tájegységü­ket, a Nyugat-Dunántúlt. Szep­temberben és októberben 59 bemutatót tartanak, az október 31-i zárásig. visz, ahová akarjuk, ezen a gyarló világon nem varr ilyet a varga, hanem csak a szorgalom. * * * Magyarország a tapintat or­szága, és inkább tíz bűn, mint egy tapintatlanság. ífí sjc A magyar ember szereti ke­resni az igazságot. De nem sze­reti megtalálni. És ha mégis megtalálja, mindjárt beleun: ej­nye, de kellemetlen pofája van! * * * Az erő megszerzi magának a tekintélyt, de a tekintélyes sza­marak már igen sok bajt okoz­tak az országnak. * * * Végre hát mégis sikerült ne­vezetes emberré lennem, ami nem nehéz Magyarországon, ha az ember valami olyat tesz, amit nem kellene — csak olyat ne tegyen, amit tenni kell, mert az ilyennel nem lehet feltűnni. A felszín alatt Most kergetem a tengert, a mindent magával sodró, kék óriást. Kergetem és hívom mélyét, mert felszínen tékozolni kár. Még nem tudom, mi úton és mi térben érem el kezed, hidd azt, te tenger és én vízcsepped vagyok. Nálunk a buták és okos em­berek egyaránt akarnak szere­pelni. Roppant konkurencia van. * * * Lengő zászlók látása mindig bizonyos szárnyalást kölcsönöz a magyar embernek. * * * ... amelyik nemzet nem be­csüli meg a nagy embereit, an­nak nem is születnek többé nagy emberei. * * * Boldog nép, melynek annyi hőse volt, hogy nem is emlék­szik mindenikre! Boldog nép! Szegény hősök! * * * Az ankétok arról nevezetesek Magyarországon, hogy nem szokott eredményük lenni. (Az én jeles mondatom című kötetből. Mikszáth Kiadó, Sal­gótarján, 1992) Első dal Én szeretlek, mert oly kevesen szeretnek bárhonnan jöjj, és bárki légy, hozzám tartozol. Látom, a házad fenn ragyog az égen, keresel valakit, megleled valahol majd. Rubint Zsuzsa versei: rfi II II -u II II • 1 lunodo női arcok Farkas Zsuzsa grafikái E zen a héten, szeptember 2-án nyílt meg a balassa­gyarmati Madách Imre Városi Könyvtárban Farkas Zsuzsa grafikusművész kiállí­tása. A művész 1929-ben szüle­tett Pakson. Az egri tanárképző főiskola földrajz-rajz szakán végzett, 1961 óta Nagykanizsán él, azóta szerepel rendszeresen kiállításokon. Balassagyarmat­tal való kapcsolata családi ere­detű, ily módon mostani bemu­tatkozása kicsit „hazajövetel­nek” is számít. A művész akvarelleket és tusrajzokat készít. Előbbiek fő­ként táj- és városképek, vala­mint portrék, utóbbiak pedig csaknem kizárólag portrék, il­letve kevésalakos kompozíciók. Jelen balassagyarmati kiállítá­sán is ezek láthatók, összesen mintegy 28 mű, kevesebb akva- rell és több rajz. Indázó, „magányos” vonalai vallomások az életről. Ő is azt vallja, amit sokan a művésze­tekben, nincs megragadóbb az ember arcánál, amin otthon van a derű és a szomorúság, a kitá­rulkozás és a magány, a belső feszültség és a lét kívánása, az élmény és annak hiánya. Farkas Zsuzsát elsősorban tehát az em­beri, főként a női arc élménye inspirálja képalkotásra, de nem pusztán a látható arc megisme­rése, a látvány dekorativitása, hanem mindaz, ami a látható tartomány mögött van. Mun­kásságában a legdöntőbb sze­rephez az érzékeny vonalrend­szerek jutnak. Ez a képalkotási módszer színes és eleven, len­dületé' el elragadó. Vonalai pontosan fejezik ki az arc belső ritmus ;t, a tűnékenység édes 1 is fájdalmát. Miután igen sok á fiatal női portré, ez a tű­nékenység roppant jellemző szerephez jut rajzaiban. A láto­gató sokáig gyönyörködhet a burján ó vonalak egyensúlyá­ban, egy-egy arc szépségében a világ szépsége tárni elénk, már-már a harmóniák illúziója. Közérthető és humánus ez a művészet, alkalom a tűnődésre arról a világról, amelyben élünk. Az arc mint motívum meghatározza ezt a művészetet, ami végső soron mégis az élet szépségéről beszél, noha ennek mind szervesebb része az ere­dendő magány. A tárlaton látható akvarellek között említendő mindenekelőtt kettő. Az egyik a Szürkekala­pos, a másik a Kónya Ilona portréja. Harmadikként a ve­gyes technikával készült Kék­hajú is ide sorolható. A megélt és esztétikummá alakított élet drámája sajátos meghittséget kölcsönöz ezeknek a lapoknak. Nyitott arcok néznek ránk e ké­pekről, s ezek a merengés, a tö­rékenység, ugyanakkor a meg­tartó, belső erő hordozói. S ha már itt tartunk, a művész 1988-ban elkészítette a Pénzes Géza portrét, amely most ugyancsak látható a kiállításon a sok-sok leány és asszony kö­zött. A balassagyarmati nyári tárlatról Két forró hónapon át várta az érdeklődőket a balassagyarmati Horváth Endre Galériában a nyári tárlat, a városban élő képzőművészek hagyományos­nak szánt éves szemléje. Már a tavalyi kiállításon is bizonyossá vált, hogy ez a tárlat, a rendezők és a résztvevők szándéka szerint azt az új helyzetet is tudatosí­tani kívánta, amely a helyi kép­zőművészeti műhelyekben is változásokat hozott, mind tar­talmi, mind pedig formai tekin­tetben. Ennek oka elsősorban a fiatalabb nemzedékekhez tarto­zók hangsúlyosabb megjele­nése, ami itt új hangot is jelent a városlakók számára. Az idei nyári tárlat szerves folytatása volt a tavalyinak, mindazonáltal kevesebb újdon­ságot hozott, „hangütése” is szerényebbnek bizonyult. „Hi­ányzók” is voltak, köztük pél­dául Csemniczky Zoltán és má­sok. Meggondolandó az is, hogy az Ipoly-parti városka ké- pes-e évenként nagyszabású nyári tárlatot rendezni az itt élők éves terméséből, nem fá­rad-e ki idő előtt a kiállítás-so­rozat? Két-három évenként ta­lán nagyobb hangsúlyt kaphatna, a helyi művészeti életben ez a tárlat. Mit láthatott az érdeklődő közönség az idei kiállításon? A teljesség igénye nélkül né­hány hangsúlyra kívánjuk föl­hívni a figyelmet. Réti Zoltán Varjak és galambok című olaj­képsorozata jelentette az egyik vonulatot. Az idén hetvenéves művész mostanában érthetően gyakran szerepel műveivel a közönség előtt. Munkásságát több részletben állították, illetve állítják ki a városban, akvarell- albumát nemrég adták ki. Mindez tisztelgés is az eddigi életmű előtt. A három festmény jelképes értelmű, voltaképpen a jó és a rossz küzdelméről szól, előbbit a galambok, utóbbit a varjak képviselik. A művész a jó győzelmét áhítja, a fehér ga­lambok végül is győzedelmes­kednek a fekete varjak fölött. A tiszta kompozíciós rend a klasz- szikus tartalmat erősíti. Figyelmet érdemelt a „három Telek” együttes jelentkezése a tárlaton. Az apa, idős Telek Zol­tán naturalista kompozíciója mellett a két fiú, Telek Balázs és Telek Zoltán merőben más tö­rekvéseket képvisel. Előbbi Szilfid újjászületése című mun­kája grafikai frissességével tű­nik ki, utóbbi Ornamentika című óriásvászna a poszttasiz- mus jegyében fogant mű, rész­ben a szürrealista automatiz­mus, részben az erőteljes ér­zelmi töltés és a változatos mo­tívumtartomány sajátos elegye. Csach Gábor Bocca della veritá című kompozíciói több tételben vonultatják föl az emberi társa­dalmi és létkomédia néhány elemét, nem utolsósorban az erotika és a halál mögöttes tar­tományaira is utalva. Budavári Ilona Zene és Kalapos portré című festményeinek expresszi- vitása érdemel figyelmet, ami kissé Jánossy Ferencre emlé­keztet, mindazonáltal további egyéni lehetőségeket hordoz magában. Ugyancsak az exp­resszivitás erőteljessége ragad meg Adorján Attila Venyigeszú és a plankton című képén. Ko­vács Alfonz olajképei, a Vén ha­jós, a Fallo-attak in aetermum és a Céhmesterek a termékeny és egyéni motívumgazdagságot jelzik. Karmann János Ősi ol- tár-a, ez a fából, vászonból, más anyagokból készült tér­plasztika monumentális sejtel- mességet sugall, szimbolikájá­nak értelmezését elsősorban a nézőre bízva. Nagy Márta most két festményt mutat be Fák, há­zak, tavasz, illetve Kora tavasz címmel. Ezek a hiperrealiz- musra utaló képek munkássá­gának újabb vonulatát jelenthe­tik. Róza Cecília igen érzékeny és gazdag grafikai anyagot mu­tat be. Csikász István korábbi. Burns Vidám koldusok című verséhez készített metszetsoro­zatának néhány lapját állította ki, Lengyel Péter rajzaiban foly­tatja grafikai munkásságában azon törekvését, amelynek je­gyében a valóságból kiindulva kívánja fölmutatni az ember sorsát a múló időben. —mér Vitorlások Réti Zoltán rajzai Nyár — fürdőzök Zenélő szentkép A Nemzeti Arcképtárért Rózsahegyi György grafikus és festőművész a Művészetbarátok Egyesületének Művészet és Ba­rátai című lapja szeptem­beri-októberi számában felhívja a magyar művészet barátait, a műgyűjtőket, a képzőművésze­ket, intézményeket, pártállásra való tekintet nélkül a Nemzeti Arcképtár Alapítvány létreho­zására, támogatására és a hon­foglalás 1100 éves évforduló­jára, 1996-ban történő megnyi­tására. Ez az első időszakban mindenekelőtt komoly, feltáró jellegű kutatómunkát, doku­mentálást kívánna. Ez idő alatt kellene megoldani a méltó elhe­lyezést is. Az alapítvány fel­adata lenne az állandó kiállítás mellett bizonyos évfordulókhoz kapcsolódó, időszakos kiállítá­sok megszervezése is. Máris több mint egy tucat kör, egyesü­let, alapítvány és magánsze­mély csatlakozott a Nemzeti Arcképtár Alapítványhoz, köz­tük például Csohány Kálmánná, a pásztói Csohány Galéria ala­pítója. Farkas Zsuzsa művészetének egyik jellemzője, a múltidejű- ség nemcsak az arcok sokasá­gában tükröződik. Ugyanez jel­lemzi a rajzok azon sorát is, amelyeken tájak, tárgyak tűn­nek föl. Akár egy szekér, amely mintha önmaga emlékeként állna a tájban, emlékeztetve a múltra, a történelemre, a mun­kafolyamatokra, amelyeknek része volt, az évszakokra, ame­lyeken átdöcögött, az eltűnt igavonókra, az ugyancsak em­lékké vált emberekre, a poros vagy sáros dülőutak melankoli­kus szomorúságára, a hajdan volt életre, a mindig múló időre. E z a fajta emocionalitás, az emlékezet működésének egyedisége, ezen belül az életpártiság, illetve a szép vá­lasztása ugyancsak Farkas Zsu­zsa törekvéseinek lényegéhez tartozik. Van amiről nem be­szél, de amiről szól, az utal arra is, amit elhallgat. Az érzelem ebben a művészetben a létezés alapkérdéseire adott válaszként van jelen, e szempontból akár egyetemesnek is fölfogható ez a művészet. —te Salgóbányáról, egy bánya­tisztviselő hagyatékából került elő az a zenélő szentkép, ame­lyet ezen a héten ajándékozott a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumnak Glemba Rudolf. Ez a fajta kép nem túlságosan gyakori. Sajnos, a zenélő szer­kezetet már korábban kiszedték belőle, s így nem tudni, milyen melódiát játszott. Mindazonál­tal értékkel bír, eddig ilyen még nem volt a múzeumi gyűjte­ményben. Ilyen típusú képet, il­letve zenélő automatikát, me­chanikus szerkezetet a múlt század végétől készítettek. A kép 70x30-as méretű, kere­tezett. A korabeli keretet koráb­ban átfestették. A mű egyházi környezetben - mint egy „góti­kus” oltárkép - a Szent Csalá­dot mutatja be< Ennek tagjai, Jézus, Mária, Szent József szí­nes, égetett gipszből készültek, ők a kép fülkéjében láthatók. Különlegesség, hogy a szobor- csoport talapzatán a Szent Jó­zsef mesterségére utaló sze- kerce és falénia látható, Mária pedig guzsallyal, kenderkészí­tés közben van jelen. A kép történetéhez tartozik, hogy a Szent Család kultusza Szent Borbála tisztelete mellett a bányászok között hajdan igen erős volt. (te)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom