Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-21 / 220. szám

HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ. RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Svájc — a modern kor „piramisai" Bár az esküvő időpontja nem ismert Arafat apa lesz? 1993. szeptember 21., kedd A Nap kél: 6.29 órakor, nyugszik: 18.44 órakor. A Hold kél: 13.07 órakor, nyugszik: 22.00 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁTÉ nevű kedves olvasóinkat A MÁTÉ bibliai név, jelentése: Isten ajándéka. A katolikus liturgikus naptár­ban Szent Máté apostol és evangé­lista. Jézus a vámszedő asztaltól hívta meg apostolai közé, amivel megbotránkoztatta a zsidó vallási vezetőket, mert a vámosokat nyil­vános bűnösöknek tartották, és megvetették. Máté írta az első evangéliumot. A hagyomány sze­rint az apostolok szétszéledése után Etiópiában hirdette a keresz­ténységet, s ott is szenvedett vérta- nű ságot. Várható időjárás ma estig: Továbbra is alapvetően derült, száraz időjárás valószínű, esőre csak elvétve lehet számítani. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 22 íok körül alakul majd. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 13.30 és 17.45 órakor: A sárkány Bruce Lee élete Színes amerikai akciófilm 20 órától: Életben maradtak Színes amerikai film APOLLÓ KAMARA 17 és 19 órakor: Kőbunkó Színes amerikai vígjáték BALASSAGYARMATI MADÁCH 17.45 és 20 órakor: A dzsentlemanus Színes amerikai filmvígjáték MADÁCH KAMARA 17.30 és 20 órakor: Egy asszony illata Színes amerikai film Jackson a Siratófalnál A jeruzsálemi Siratófalat látogatta meg a minap a vi­lág körüli turnéján izraeli koncertre készülő Michael Jackson. A fal köveit azon­ban nem érinthette meg, mert ebben megakadályoz­ták az ott imádkozó hívok — széksort toltak az útjába. A popsztárnak nem ez az első meghiúsult terve az ország­ban: eredetileg korábban tartotta volna első koncert­jét, de a vallási hatóságok et­től — tekintettel a zsidó újévre — eltanácsolták a szervezőket. Előfizetőink | figyelmébe i 1 A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ■a*: 32/311-600 Balassagyarmat •S : 35/313-000 Midm mp 18 „dói recjqd 0 críicy A hívás ingyenes! Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet elnöke és felesége, Szuha, gyermeket várnak — jelentette az ÁP ameri­kai hírügynökség egy tunéziai napilap értesülésére hivatkoz­va. A lap nem közölte, hogy mi­korra várható Arafat első gyer­mekének érkezése. Amikor az értesülés vasárnap napvilágot lá­tott, Arafat Kairóban tartózko­dott az Arab Liga külügyminisz­teri értekezletén, felesége pedig nem volt elérhető. A 64 éves Arafat és 30 éves felesége titokban esküdött, és a házasságkötést 1992 elején hoz­ták nyilvánosságra. Az idézett tunéziai lap szerint 1990. július Renoválják a New York-i előtt több mint egy évszázaddal épült Szabadság-szobrot, hogy meg­mentsék az összedőléstől. A 45 méter magas, Északke- let-Angliában felállított British Liberty egyik kaija eltört, és már az összedőlés veszélye fenyeget­te, amikor májusban hozzáláttak a sürgős renováláshoz, amely előreláthatólag 72 ezer font ster­lingbe kerül majd — közölte 27-én esküdtek, mások ellenben úgy tudják, hogy 1991 novembe­rében. Arafatné, egy ismert palesztin újságíró lánya nemrég azt mond­ta az AP tudósítójának, hogy még az Öböl-háború előtt ment férjhez, de pontos dátumot nem jelölt meg. (Az Öböl-háború 1991. januárban kezdődött.) Szuha a párizsi Sorbonne-on szerezte diplomáját politikatu­dományból, majd Arafat titkár­nőjeként dolgozott. Az utóbbi hónapokban aktívan kivette ré­szét a Palesztin Gyermeksegé­lyezési Alap munkájából. A kereszténynek született Szuha később áttért a muzulmán hitre. Raymond Bourke, a mentési program igazgatója. A szobrot — mint a Reuter tu­dósítása ismerteti — 1750-ben állították fel George Bowes föld- birtokos, liberális politikus vidé­ki birtokán. Erzsébet királynő édesanyja, az egykori Lady Eli­zabeth Bowes-Lyon távoli le­származottja a szabadpiac iránt elkötelezett földbirtokosnak. A dór oszlopon álló, 4,6 méter magas nőalak Gibside fölött Alaszkán az orosz pátriárka A hét végén Alaszkára érke­zett II. Alekszíj, Moszkva és minden oroszok pátriárkája, az orosz ortodox egyház feje, hogy a csaknem 200 évvel ezelőtt ér­kezett első ortodox misszionári­usok nyomdokaiba lépjen. Az orosz ortodox egyház 1794. szeptember 24-én alakult az észak-amerikai kontinensen, amikor misszionáriusok és szer­zetesek érkeztek a Kodiak-szi- getre, ahol orosz kereskedelmi kikötő működött. A pátriárka üdvözlésére nagy­számú hívő jelent meg Anchora­ge repülőterén. Ott volt Vlagyi­mir Ljukin, washingtoni orosz nagykövet is, aki üdvözlő beszé­dében hangsúlyozta, hogy az egyház köti össze Oroszországot és az Egyesült Államokat a Be- ring-szoroson keresztül. Napjainkban Alaszka 560.000 lakosából mintegy 20.000 az orosz ortodox egyház tagja, a legtöbbjük eszkimó, ale- uta és indián — a legnagyobb ki­terjedésű amerikai allam őslako­sai. II. Alekszíj pátriárka hat na­pot tölt Alaszkán. Erotikus órák Kiskorúak nem látogathatják a világ első, antik erotikus órák­ból rendezett kiállítását, amelyet szeptember 24. és október 11. között tartanak Firenzében, a Strozzi-palotában. A város rend­őrparancsnoka által elrendelt ti­lalom felháborodást keltett. — Nem kellett volna engedélyt kér­ni tőlünk. Olyan ez, mintha vala­ki megkérdezné a rendőrtől, hogy átmehet-e a sárgán? Vilá­gos, hogy nemet mondana — magyarázkodott a rendőrfőnök azokra a véleményekre válaszol­va, hogy Firenze, a reneszánsz bölcsője visszatért a sötét közép­korba. A maga nemében példát­lan rendezvényre a toszkán fővá­rosban zajló Nemzetközi Régi- ségbiennálé keretében kerül sor. A kiállított mintegy öt tucat re­mekmű, javarészt zsebórák, a múlt századi óraművesek kezét és fantáziáját dicséri. A huncut időmérő szerkezeteket erotikus ábrázolások, vésett, zománco­zott vágy épp mechanikus figu­rák díszítik. Vannak, amelyek is­mert erotikus irodalmi művek­ből, például a Dekameronból mentenek ihletet. Múzeumok­ból és magángyűjteményekből kerültek eloj s legtöbbjüket most láthatja először a nagyközönség. A kiállítás alkalmából a Blanc- pain cég — Montre Érotique né­ven — piacra dobta a világ első erotikus karóráját, amely ugyan­csak XIX. századi elődeiből me­rít ihletet. (Durham grófság) a jóindulaté állam szellemét hivatott jelké­pezni. A homokkőből készült szobrot erősen kikezdte az idő vasfoga. A renoválási munkála­tok több hónapot vesznek igény­be. A New York kikötőjében álló amerikai Szabadság-szobrot a világhírű Alexandre-Gustave Eiffel tervezte, és 1885-ben állí­tották fel a francia nép ajándéka­ként az Egyesült Államoknak. Kétszáz éves a Capitolium A washingtoni Capitolium nemrégiben töltötte be fennállásának 200. esztendejét. George Wa­shington 1973. szeptember 18-án rakta le az épület alapkövét. Az eredeti Capitoliumot a kongresszus először 1800-ban használta. Korábban üléseit New York­ban és Philadelphiában tartotta. A palotát felgyúj­tották és részben lerombolták a britek 1814-ben, az Egyesült Államokkal vívott második háborúban. 1819-ben újra megnyitották. Jelenlegi formáját a polgárháború idején kapta, amikor a szenátus és a képviselőház üléstermét, valamint a kupolát felépí­tették. Az új klasszicista épület 1,6 hektáron terül el. 540 helyisége és 658 ablaka van. Hat szenátusi és képvi­selőházi irodaházzal, valamint a kongresszusi könyvtárral alagutak kötik össze, amelyekben kis villanymotoros vonatok közlekednek. A két ülésterem közül a képviselőházé a na­gyobb. Ott mondtak beszédet külföldi vezetők, köztük Erzsébet királynő, Winston Churchill, Charles de Gaulle, Anvar Szadat, az iráni sah és Borisz Jelcin. 1954-ben három portoricói, aki hazájának füg­getlenséget követelt, lövöldözni kezdett a képvise­lőház karzatáról, és öt képviselőt megsebesített. Három bomba is robbant a Capitoliumban, 1915- ben, 1971-ben és 1983-ban, de senki sem sebesült meg. Az épület bejáratainál most érzékelők működ­nek. Ennek ellenére ez Washington legnyitottabb kormányzati épülete, ahol évente több mint hétmil­lió látogató fordul meg. George Washingtont és feleségét, Mártát a Capi­toliumban akarták eltemetni. Ä család azonban nem engedélyezte, hogy a koporsókat elszállítsák a virginiai Mount Vemonból, ahol eltemették őket. Számítógép és televízió van minden irodában, és a képviselők elektronikus berendezés segítségével szavaznak. A szenátus üléstermében azonban még mindig vannak köpőcsészék és tintatartók, s a sze­nátorok „aye” vagy „no” szavakkal adják le szava­zatukat. Renoválják az angliai Szabadság-szobrot NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 375, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László ______ HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őriünk meg, és nem adunk vissza.___ M AI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.00 Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.40-10.59 Napközben (ÉLŐ) 9.00 Hírek 10.00 Hírek 10.30 Mindennapi tudomány 11.00 Hí­rek 11.05 Társalgó 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hírek 13.05 Vendég a ház­nál 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok min­denkinek 15.00 Hírek 15.05 En­ciklopédia 16.00 Délutáni Króni­ka 16.20 Zenefórum 17.00 Hírek 17.05 Történelmi tükör 17.25 A Szabó család (ism.) 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hí­rek 19.05 Sportvilág 19.40 Ösz- szeállította Garaczi László 20.00 Hírek 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.00 Hí­rek 21.05 Népszerű dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.30 „Ember s polgár leszek” 23.00 Hírek. URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 10.00 Országgyűlés. 13.00-14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 8.05 Ezt hallgattuk anno... 8.50 Helykereső 9.00 Hírek 9.10 Ze­ne-szó 11.00 Hírek 11.03 Családi persely 11.15 Művészbejáró 12.00 Dalok 13.00 Hírpercek 13.10 Cigánynóták 14.00 „Min­denki másképp csinálja...” 15.00 Hírek 15.03 Musical, musical, musical 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek 17.05 Ami a szívedet nyomja 17.32 Premier 18.30 Helykereső 19.00 Hírek 19.05 Varázsgömb 19.50 Magyarorszá­gi szolvák népdalok 20.02 Köz­vetítés a József Attila Színházból. Svejk a hátországban 22.53 Könnyűzene BARTÓK 9.05 Pódium 10.00 Hírek 10.05 Ezredforduló (ism.) 11.40 Orszá­gok, tájak zenéje 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.10 Gyurkovics Mária és Rad- nai György operaáriákat énekel 14.00 Hírek 14.05 Auf Deutsch gesagt 14.20 Egetvívó asszony­szív 15.12 Zenkari muzsika 16.00 Hírek 16.05 Kíváncsiskodó 16.35 Régi kórusmuzsika 17.00 Kilátó (ism.) 18.00 Hírek 18.05 Masse- et: A navarrai lány. Kétfelvoná- sos opera 18.58 Barokk kamara­zene 19.35 Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét (ÉLŐ) kb. 21.40 Alfred Lauss müvek a Pro Brass együttes előadásában 22.00 Hírek 22.05 Az európai cigány­ság népzenéje XVIII/3. rész 22.30 Bach: Musikalisches Opfer MISKOLCI RÁDIÓ 5.55 Műsorismertetés, hírek, idő­járás, útinform 6.00 Reggeli kró­nika 6.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközei­ben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Észak-magyarországi esemé­nyösszefoglaló 7.30 Hírek, kör­zeti időjárásjelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak­magyarországi krónika 8.10 Csak mondom... 16.00-18.00 Keres­kedelmi adás. ( televízió ) TV 1 9.00-12.00 Napközi 12.00 Déli egyenleg 12.12 Egyensúly a ter­mészetben (ism.) 16.00 Híradó 16.15 Dick Tracy show 16.25 Ha­talom és szenvedély. Ausztrál té­véfilmsorozat. 17.15 Anyák 17.50 Kapcsolj be 18.05 Mese­lánc 18.25 Kérdezz! Felelek 18.50 Katolikus krónika 19.07 Esti mese 19.30 Híradó 20.25 A Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfilmsorozat. XIII/3. rész: A nagy kísértés 21,15 „Idejében és panaszmentesen...” 22.05 Egy el­süllyedt világ képei 22.20 Mon- dolat 22.45 Titkok és talányok. Amerikai filmsorozat. XIII/8. rész: A nindzsa 23.05 TS-Sport- varázs 0.45 Híradó 0.50 BBC-hí- radó TV 2 10.00 Parlamenti napló 16.05 Mit ér az ember, ha vidéki? 16.40 Gyerekeknek 17.25 Korforduló 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Körzeti híradók 18.35 Korkép 19.30 A boldog család. Német té­véfilmsorozat. XXVI/16. rész: Veszélyes kiruccanás 20.25 Stú­dió ’93.21.20 Mindent vagy sem­mit! 22.00 Esti egyenleg 22.45 24 óra 22.50 Ahonnan az Isten ki­ballagott. Dokumentumfilm DUNA TV 16.00 Hírek 16.05 Évforduló 16.10 Fekete Villám kalandjai (kanadai-francia tévéfilmsorozat 24. rész) 16.35 A kurta lábú pász­tor (magyar film, ism.) 17.45 Esz­tergom, az ezeréves város 18.20 Mesesarok 18.45 Dunahíradó 19.00 Az ember tragédiája. Tévé- film 21.15 Dunasport 21.40 Év­forduló 21.45 Hírek SZLOVÁK 1 9.00 Időszerű események 9.30 Forrás. Egyházi műsor 9.55 Egy­házi magazin 10.00 Nyújtsd a ke­zed! 10.15 Extra sportmagazin 11.15 Gazdasági magazin 11.45 Teletext-hírek 16.40 Hírek 16.45 Kontaktus Stúdió 17.45 Autó- sok-motorosok műsora 18.15 Gazdasági műsor 18.20 Fekete Villám kalandjai. Kanadai tévé­filmsorozat, 26/6. 18.45 Was be­deutet das, Harvepíno? Die Spat­zen pfeifen es von allen Dächern 19.00 Esti mese 19.10 Ladislav Chudík főzőleckéje 19.30 Idősze­rű események 19.57 Sport 20.05 Derrick. Német bűnügyi tévé­filmsorozat. A csapda 21.05 A társadalom mai szemmel 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat 21.35 Konfrontációk. Művészeti magazin 21.50 Rendőrmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport 23.05 Teletext-hírek SZLOVÁK 2 17.10 Események, kommentárok 17.35 Entrée fibre (43.) 18.05 Regionális műsor 18.15 Doku­mentumfilm 18.35 Egészségügyi magazin 18.45 Hallássérültek té­véklubja 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 A Worldnet bemutatja.,, 20.35 Ökológiai magazin 21.25 Sztrugackij: Szomorú társalgás gyertyafény mellett. Tévéjáték 22.45 Események 23.10 Teletext- hírek TV 5 9.00 Riportok 10.00 A nagyvi­lágból 12.00 Varietéműsor 13.00 Banánhéj (sor.) 13.30 Játékfilm 15.00 Vidám műsor nőknek 16.30 Az egészségünkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.40 Leonardo gyermekei 18.00 Kvízjátékok 19.00 A médiák ha­talma 20.00 Afrikai és svájci ri­portok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin 0.30 A jövendő fátylai 1.30 Vegyes mű­sor hajnalig. SUPER CHANNEL 9.00 Super-üzlet 12.00 Videodi- vat 14.00 Videogenerátor 16.30 Élő videoshow 18.30 Videodivat 19.30 Dante (sor.) 20.00 A lab­darúgás története 21.00 Európai hírmagazin 21.30 Eco-reköid 22.00 Hírek 22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.00 Joaoésakés 1.05 Videogenerátor PRO 7 8.45 A rózsaszín párduc (ism.) 10.55 Kezdeti nehézségek (ism.) 11.25 Roseanne (ism.) 11.55 Matlock (ism.) 12.55 A smaragd­erdő (ism.) 14.55 Adderly (sor.) 15.55 Mr. Belvedere (sor.) 16.25 Varázslatos Jeannie (am. sor.) 16.55 Rajzfilmek 18.25 Hármak társasága (sor.) 18.55 Utcai flört 19.25 Roseanne (sor.) 20.00 Hí­radó 20.15 Hideg veríték (am. krimi) 22.00 T.J. Hooker (sor,) 23.00 Éjszakai gyilkosság (am. krimi) 0.45 Hírek 0.55 Én, a kém (am. sor.) 1.45 Hírek 1.55 Vám­pírok klanja (ism.) 3.35 Hírek 3.45 Én, a kém (ism.) RTL 9.00 A Főnök (sor.) 10.00 Gaz­dag és szép (sor.) 10.30 227 (am. sor.) 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Ma­gazin 12.30 A Springfield-sztori (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Hétköznapjaink 15.00 Ilona Christen 16.00 Be­szélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (sor.) 17.30 Borzasztó kedves család (am. sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők (német sor.) 20.15 Co- lumbo (am. krimisorozat) 21.45 Quincy (am. sor.) 22.45 Dirk Back-show 23.15 L.A.Law (am. sor.) 0.10 Törvény és rend (sor) 1.10 Borzasztó kedves család (ism.) 1.45 Ki itt a főmnök? (ism.) 2.20 Ilona Christen (ism.) 3.15 Hans Meiser (ism.) 4.10 Robba­nékony (ism.) 4.35 A Főnök (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.) SAT 1 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bo­nanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (sor.) 13.20 Trapper John (sor.) 14.15 Szomszédok (sor.) 14.45 Bonan­za (sor.) 15.45 Űrszekerek (sor.) 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hírek/Sport 19.30 Szeren­csekerék 20.15 Népzene 21.10 Bűnügyi magazin 22.00 Tiltako­zás 23.00 Tévétükör 23.40 Eroti­kus magazin 0.10 Ki a legjobb fér­fi?

Next

/
Oldalképek
Tartalom