Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-16 / 216. szám

NÓGRÁDI. HÍRLAP BALASSAGYARMAT. BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Megbújva A volt kormányfő balesete 1993. szeptember 16., csütörtök A Nap kél: 6.23 órakor, nyugszik: 18.55 órakor. A Hold kél: 6.45 órakor, nyugszik: 18.39 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EDIT nevű kedves olvasóinkat Az EDIT germán eredetű név, jelentése: a birtokáért har­coló. Virága: fehér őszirózsa. A katolikus naptárban Szent Kor­nél pápa és Szent Ciprián püs­pök vértanúk. Kornél 251-ben lett pápa, és 253-ban szenvedett vértanúságot. Cipriánt vele egy időben választották meg Kar­thágó püspökévé, és 258-ban fejezték le hitéért. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: Napközben az időnként meg­növekvő gomolvfelhőzet mel­lett többórás napsütés várható, a szél nyugatira, északnyugatira fordul, és mérséklődik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 21 és 26 fok között várható. Autóbaleset érte Raymond Barre volt francia miniszterelnö­köt és magyar származású felesé­gét. Barre kocsijával Nizza köze­lében tartott Saint-Jean-Cap- Ferrat városában lévő háza felé, amikor az autó megcsúszott, és nekiütközött egy villanyoszlop­nak. A volt kormányfő csak köny­nyebben sérült meg, főként ki­sebb zűzódásokat szenvedett. Feleségét kisebb agyrázkódás érte, de nincs komoly sérülése. Várhatóan mindketten hania- rosan elhagyhatják a nizzai kór­házat, bár az orvosok még továb­bi vizsgálatot tartanak szüksé­gesnek Éva Barre esetében. Friss víz a Napkirály szökőkútjainak Friss vizet kap rövidesen a vi­lághírű versailles-i kastély park­jának hatalmas tó- és szökőkút- rendszere, amelyet lassan a ki­apadás veszélye fenyegetett. A francia állam és a területi önkor­mányzatok összefogásával 150 millió frankos költséggel új csa­tornarendszeren juttatnak bősé­ges mennyiségű vizet a természe­tes esésű rendszerbe. A Napkirály, XIV. Lajos nem sajnálta a költséget kedvelt kas­télya szökőkútjainak vízellátásá­ra: 34 kilométer hosszúságú csa­tornarendszerrel kötötte össze Versailles-t a távolabb lévő, de vízben gazdagabb vidékekkel — bár például nem tudta befejezni a rómaiak vízvezetékeihez ha­sonló aquadúc-hálózatot. Ez az ellátás évszázadokon át zavarta­lanul működött, de a környék hirtelen meggyorsult építkezé­sei, különösen egy teljesen új előváros létrejötte megbontotta a rendszert, elvette a vizet a kas­tély elől. A parkban az utóbbi években jószerével csak egy zárt rendsze­ren át tudták biztosítani a vízellá­tást, de ez kevésnek bizonyult: a vízszint csökkent, a vízfelületek elposványosodtak, a szökőkutak működését sem tudták rendsze­resen lehetővé tenni. A páratlan értékű műkincset jelentő víz­rendszert most megmentik: rendbe hozzák a régi csatorná­kat, és megépítik az új összeköt­tetést a nagy vízhozamú folyók­kal. NEMZETKÖZI TOP 10 ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 és 20 órától: Eddie Murphy A dzsentlemanus Színes amerikai filmvígjáték APOLLÓ KAMARA 17 és 19 órától: Frivol vallomások Színes, szinkronizált angol film BALASSAGYARMATI MADÁCH 17.45 és 20 órakor: Idétlen időkig Színes, szinkronizált amerikai film MADÁCH KAMARA 17.30 és 20 órakor: Életben maradtak Színes amerikai film Jelcin betegsége Gerincvelőideg-gyulladása miatt 40 napon át támasztófűzőt kell viselnie Borisz Jelcin orosz elnöknek. Ezt az államfő spa­nyol orvosai közölték Barcelo­nában, azt követően, hogy Jelcin megvizsgálása után visszatértek Moszkvából. Jelcin egészségi állapotáról kezelői úgy nyilatkoztak, hogy az nem ad okot aggodalomra. Bo­risz Jelcint nemrégiben vizsgálta meg a barvijai szanatórium egy orvoscsoportja, majd ortopéd fűzővel látta el. Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ff: 32/311-600 Balassagyarmat ff: 35/313-000 Ví. >L( i ti« IB I, jíiJ 11-, «I í if.,, A hívás ingyenes! 6. APACHE INDIAN NUFF VIBES WHAT S UP? 7. SWV RIGHT HERE LIFE 8. UB 40 HIGHER GROUND SOMEBODY DANCE 9. 4 NON BLONDES WHAT S UP? MR. WAIN FALLING IN LOVE 10. MARIAH CAREY DREAML0VER NIGHT IN MOTION USA HAPPY NATION 1. UB 40 FALLING IN LOVE SUMMER SUMMER 2. MARIAH CAREY DREAMLOVER TWO PRINCES 3. TAG TEAM WH00NP! THERE IT IS RUNAWAY TRAIN 4.J0DECI LATELY 5. SOUL ASYLUM RUNAWAY TRAIN PRAY 6. JANET JACKSON IF LIVING ON MY OWN 7. SWV RIGHT HERE IT KEEPS RAININ 8. MICHAEL JACKSON WILL YOU BE THERE THE KEY... 9. THE PROCLAIMERS I MGONNA BE RIVER OF DREAMS 10. TONY! TONI! TONE! IF I HAD NO LOOT Megnyuvasztották a Battisterót NÉMET 1.4 NON BLONDES 2. HADD AWAY 3. D.J. BOBO 4. CULTURE BEAT 5. UB 40 6. U 96 7. ACE0FBASE 8. L0FT 9. SPIN DOCTORS 10. SOUL ASYLUM ANGOL 1. TAKE THAT 2. FREDDIE MERCURY 3. BITTY MCLEAN 4. URBAN COOKIE COLL. 5. BILLY JOEL Kertészből milliomos Egyik napról a másikra millio­mos lett egy nyugdíjas kertészből Angliában, miután az általa ta­lált római érméket és kanalakat egy bíróság kincsleletnek minő­sítette. Ennek értelmében a kincs az államé, a megtaláló pedig jo­gosult a mai forgalmi értéknek megfelelő díjra. A kincskeresés elterjedt hobbi Angliában, és a 72 éves Eric La- wes nyugdíjas kertész is erre adta a fejét, amikor 300 fontért fém­detektort vásárolt. Tavaly no­vemberben egy farmer barátja megkérte, keresné meg elveszett kalapácsát. A kelet-angliai, Suf­folk megyei birtokon azonban a detektor a kalapács helyett ösz- szesen 14.780 ezüst és arany pénzérme és 200 más nemesfém tárgy — kanalak, kelyhek, fű­szertartók — nyomára vezette a kertészt. AIV-V. századforduló­járól származó római kincs akko­ri vásárlóértéke 1200 szolidus­nak felelt meg — ez körülbelül 700 ezer fontot (1,05 millió dol­lárt) jelent mai áron. A lelet tényleges mai forgalmi értéke azonban szakértői becslések sze­rint 10 millió font (15 millió dol­lár) közelében jár. A napokban hozott bírósági döntés értelmében a római kin­csek a British Museumot illetik, a kertész pedig megosztozik a dí­jon a farmerrel, akinek a nevét nem közölték. De már Lawes kertész is bánja, hogy kiléte nyil­vánosságra került: naponta ezer levelet kap, amelyben pénzt kér­nek tőle, vagy kincskeresésre akarják felbérelni, ráadásul ösz- szeveszett a feleségével, hogy mire költsék pénzüket. Nemcsak az idő vasfoga, a környezetszennyezés és vandá­lok rombolják Itália felbecsülhe­tetlen értékű műkincseit, hanem a jó szándékú beavatkozások is. A vita a restaurátorok felelős­ségéről a közelmúltban lángolt fel, amikor lebontották az egyik leglátogatottabb itáliai műemlé­ket, a firenzei Battisterót körül­vevő állványzatot. A koromré­tegtől megszabadított kereszte­lőtemplom a közönség legna­gyobb megdöbbenésére elveszí­tette eredeti, élénk zöld-fehér kontrasztját: a zöld márvány ki­fakult, a fehér pedig szürkés-sár­gás elszíneződést mutat. A Battistero e „megnyuvasz- tása” (az egyik tekintélyes kriti­kus titulálta így a vízfecskendő­vel végzett mosást) megosztotta Firenze közvéleményét, és a bot­rány nyomán az ügyészség vizs­gálatot indított annak megállapí­tására, hogy a helyreállítás során nem sértették-e meg a műemlék- védelmi törvényt. Valóságos hadjáratot folytat az olasz restaurátorok ellen Ja­mes Beck amerikai művészettör­ténész, aki nagyszabású tanul­mányt készített a Toscanában, főként pedig Firenzében, a rene­szánsz bölcsőjében végzett hely­reállítási munkákról. Beck már a Sixtusi-kápolna és a reneszánsz előhírnökének szá­mító Jacopo della Quercia fő műve, a luccai dóm féltve őrzött kincse, Ilaria deí Carretto sírem­léke helyreállításának módját is bírálta. Az amerikai tudós követeli, hogy fékezzék meg a buzgal­mukban szerinte több kárt, mint hasznot okozó restaurátorokat, és azt szeretné elérni, hogy nem­zetközi testületek felügyeljék a helyreállítási munkákat. A restaurátorok fővárosának számító Firenzében botrányok sorozata kíséri a műemlékek helyreállítását. A Piazza della Signoria újrakövezése ügyében már bírósági tárgyalásra is sor került, de vihart kavart az is, ami­kor a Battistero mozaikpadlójá­ba 400 lyukat fúrtak, hogy azok­ba erősítsék a turistaterelő korlá­tokat; amikor cementtel tömték el a dóm kupolájába (Brunelles­chi műve) fúrt állványzattartó lyukakat, vagy amikor hasonló célból csavarok százait fúrták be­le a Giotto által épített harangto­rony márványhomlokzatába is. A munkájukkal kapcsolatos vita elkedvetlenítette az olasz restaurátorokat. — A legkiáb- rándítóbb az, hogy bármit csiná­lunk, valaki mindig kritizál. Megszólnak bennünket, ha pi­szokban hagyjuk a műemléke­ket, ha hagyjuk őket tönkremen­ni, s akkor is találnak kivetniva­lót, ha restauráljuk őket. Az em­ber a legszívesebben hagyná a fe­nébe az egészet — panaszkodott Urano Tafani, a firenzei dóm fő­gondnoka. (MTI) NÓGRÁD MEGYEI HÍRLÁP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. • Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ.* Vezető szerkesztő: Vaskor István.« Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455,Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. «Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hr'rlapkézbesr'tő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési drj egy hóra 375, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint. « Előállítja: az Egri Nyomda Kft, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben, (élő). 11.00 Hírek. 11.05 Régi híres énekesek műso­rából. 11.25 A Szabó család. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? (élő). 13.00 Hírek. 13.30 Tanúim lesztek. 14.00 Hí­rek. 14.05 Klasszikusok minden­kinek. 15.00 Hírek. 15.05 Válo­gatott perceink. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Önkormány­zatok fóruma. 18.00 Esti Króni­ka. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 „Az em­ber csak egy nádszál...egy gon­dolkodó nádszál.” 20.00 Hírek. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.00 hírek. 21.05 Névjegy. Jordán Tamás. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Zabhegyezők. 23.00 Hírek. Urh- n: 16.00-17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Ro­mán nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyel­vű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Könnyűzene Norvégiából. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. (élő). 11.00 Hírek. 11.15 Énekes, grafi­kus, festő. 12.00 Nótafelvételek. 13.00 Hírpercek 13.10 Rádió­színház dokumentumműhelyé­nek bemutatója. 13.25 Kvízpró­ba. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Hírek. 17.05 Észkerék. Telefonos nyereményjáték. 17.32 Gordiusz. Magazin. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.05 Előzetes a Scorpions együttes koncerjéhez. 20.00 Szórakoztató biblia. Salo­me tánca. 20.30 Vallásos zenék. 21.00 Hírpercek. 21.10 Daráló. 21.40 Az Öregon együttes hang­versenye. BARTÓK 9.05 Pódium. Jean-Pierre Rám­pái fuvolázik. 10.00 Hírek. 10.05 Rációszínház. Másnap. Hangjá­ték. (ism.) 10.34 Barabás Sándor és Bikfalvy Júlia énekel. 11.00 Zenekari muzsika. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.27 Bemutatjuk új kórusfelvé­telünket. 14.00 Hírek. 14.05 Né­met nyelvlecke. 14.20 Átváltozá­sok a XX. században. Műszaki át­adás. 114.53 Havonscsina. Rész­letek Muszorgszkij operájából. 16.00 Hírek. 16.05 Muszikáról versben, prózában. 16.35 Fúvó­szenekarok felvételeiből. 17.00 Nézd a táncok nemeit. 17.30 Túl au óperencián. 18.00 Hírek. 18.05 Budapesti Bach hét. 19.05 Magyar képek. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét, (élő). 21.40 Régi fúvósmuzsika. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üze­nete. 22.20 Katedra. Barátságos bölcsességek. 22.50 Napjaink ze­néje. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55 Műsorismertetés, hírek, idő­járás, útinform 6.00 Reggeli kró­nika (Kossuth) 6.10 Észak-ma­gyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gaz­daságközeiben 7.00 Reggeli kró­nika (Kossuth) 7.10 Észak-ma­gyarországi eseményösszefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárásjelen­tés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi króni­ka 8.10 Keleti hangjegy 16.00­18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 9.00-12.00 Napközi 12.00 Déli egyenleg 12.12 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója 15.30 Szolgálatukra 16.00 Híradó 16.25 Telesport 17.00 Miami Vice. Amerikai krimisorozat. Miami sztori 17.55 Kölyökidő 18.25 Par­nasszus 18.40 Bűvös hatos 18.55 Gyereksarok 19.30 Híradó 20.15 Szomszédok. Teleregény. 167. fe­jezet 20.45 Friderikusz-show 22.10 24 óra 22.35 A kvartett mu­zsikusai. III. tétel: Száműzetés (Feliratos!) 23.25 Híradó 23.35 BBC-híradó TV 2 16.11 Fekete Villám kalandjai. Ka­nadai-francia filmsorozat. XXVI) 18. rész: A győzelem ára 16.35 Gyerekeknek 17.25 Mahol­nap 18.00 Körzeti híradók 18.35 Pénzforgatók. Angol tévéfilmso­rozat. XIII) 13. rész 19.30 Petruska (ism.) 20.10 Új a nap alatt 21.00 A retyezáti Nemzeti Park (ism.) 21.25 Mindent vagy semmit 22.00 Esti egyenleg 22.25 Gyökerek 23.03 Gaál István-sorozat. Zöldár. Magyar film (1965, ff.) DUNA TV 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Maga lesz a férjem (magyar filmvígjáték) 17.25 Az ókori Kelet 18.20 Mesesarok 18.45 Dunahíradó 19.00 Közép­európai magazin 19.05 VIII. Hen­rik magánélete (angol film) 20.35 Korda 20.55 Dunasport 21.10 Psalmus Humánus 22.15 Évfordu­ló 22.20 Hírösszefoglaló SZLOVÁK 1 9.00 Időszerű események 9.30 Aréna (ism.) 10.00 Derrick. Né­met bűnügyi tévéfilmsorozat. Szurkoló halála 11.00 Zina. Tévé­játék (ism.) 11.40 Teletext-hírek 16.50 Hírek 16.55 Kontaktus stú­dió 17.55 Szlovákia történelme 18.15 Gazdasági magazin 18.2Ó A hegy gyomrában. Új-Zélandi sci-fi sorozat, 8)4. 18.45 Was bedeutet das, Harvepíno? Es ist keine Boh­ne wert 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálkozásról 19.30 Idő­szerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Előszezon. Kanadai tévéfilm 21.35 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport­hírek 22.40 Téma 23.50 Teletext- hírek SZLOVÁK 2 17.00 Események, kommentárok 17.25 a Worldnet bemutatja... 18.05 Entrée libre (42.) 18.35 Egészségügyi magazin 18.50 Aar- cok és városok: Rajec 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű eseméyek 20.05 MTV slágerlista 21.00 Tu­risztikai magazin 21.30 Labdarúgó kupanap 22.10 Rózsát az ügyész­nek. Német film 23.45 Események TV 5 9.00 Filmek Afrikáról 10.30 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varie­téműsor 13.15 Banánhéj (ism.) 13.40 Kulturális magazin (ism.) 15.15 Víva — kult. magazin 16.30 Az egészségünkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.35 Oxi­gén 18.00 Kvízjáték 19.00 A médi­ák hatalma 20.00 Nem keU álmo­dozni! 21.30 Hasznos tudnivalók 23.00 Víva — magazin 0.45 A rajz­filmekről 1.15 Montreali bolondsá­gok SUPER CHANNEL 8.30 Európai hírmagazin 9.00 Su- per-üzlet 12.00 Tudományos ma­gazin 14.00 Videogenerátor 16.30 Elő videoshow 18.30 Környezet- védelem 19.00 Mr. Jones és a tör­vény 19.30 ECO-rekord 20.00 Sport 21.30 Európa-magazin 22.00 Hírek 22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.00 Gung Ho (film) 0.45 Videogenerá­tor PRO 7 9.05 A csoda (am. film) 11.20 Kez­deti nehézségek (ism.) 11.50 Rose- anne (ism.) 12.20 Vegas (krimi­sor.) 13.20 Nevada Clint (német­spanyol western) 15.00 Adderly (sorozat) 15.55 Mr. Belvedere (sor.) 16.25 Varázslatos Jeannie 16.55 Rajzfilmek 18.25 Hármak társasága (sor.) 18.55 Kezdeti ne­hézségek (am. sor.) 19.25 Rosean- ne (sorozat) 20.00 Híradó 20.15 Hot Spot (spanyol-amerikai film) 22.10 Houston Knights (sor.) 23.10 Megszállottság (am. krimi) 0.40 Hírek 0.50 Jaké és McCabe (ism.) 1.35 Hírek 1.45 A Hellions banda (ism.) 3.15 Hírek 3.25 Vegas (ism.) 4.10 Flipper (ism.) RTL 9.00 A Főnök 10.00 Gazdag és szép 10.30 227 11.00 Forró nyere­mény 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfield sztori 13.20 Kalifornia klán 14.10 Hét­köznapjaink 15.00 Hona Christen 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a fő­nök? 17.30 Borzasztó kedves csa­lád 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 S.O.S. hí­vás 21.15 Halálos hazugság (német thriller) 23.15 Darkman (am. hor­ror) 0.50 Borzasztó kedves család 1.30 Ki itt a főnök? 2.05 Ilona Christen 3.05 Hans Meiser 4.00 Robbanékony 4.25 A Főnök 5.30 Gazdag és szép SAT 1 9.15 Szomszédok 9.40 Trapper John 10.30 Bonanza 11.20 5x5 11.50 Szerencsekerék 12.30 Fiatal és nyugtalan 13.20 Trapper John 14.15 Szomszédok 14.45 Bonanza 15.45 Űrszekerek 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugar- baker lányok 19.00 Hírek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Wolf körzete 21.15 Talkshow 23.00 A vörös halál álarca (angol horror) 0.30 Űrszekerek 1.20 Su- garbaker lányok

Next

/
Oldalképek
Tartalom