Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-16 / 216. szám

0L S cilQ v/vtaf 1 NEM SZOKÁS ÜLDOZOVERSENY ­oldal NOGRAD m MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK IV. ÉVFOLYAM 216. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT HELYISMERET YÍLT Dregelypalankon a VÁRKAPITÁNY vendéglő ifiIlii! Szeptember 17-tői minden pénteken DISCO Lakodalmak, családi űrnapok, üzleti tárgyalások rendezését vállaljuk. Érdeklődni az üzletvezetőnél: Erdélyirté Petényi Agnes Tel.: 35/367-002 Augusztusi áremelkedés Augusztusban — elsősorban az áfa-emelés hatására — 1,8 százalékkal emelkedtek a fo­gyasztói árak, ezen belül azon­ban az élelmiszerek ára egy hó­nap alatt 3,3 százalékkal drágult — közölték a Központi Statiszti­kai Hivatal sajtótájékoztatóján. Elmondták azt is, hogy az utolsó 12 hónap alatt 22,3 százalékkal nőtt az árszínvonal, az élelmisze­reké azonban 30,6 százalékkal. Érdekegyeztetés A gazdasági szférát el kell ha­tárolni a pártharcoktól, mert akár fél év alatt meg lehet rop­pantam a gazdaságot. Ezt Göncz Árpád köztársasági elnök jelen­tette ki a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének köz­gyűlésén. Az államfő külön hangsúlyozta a munkaadói és a munkavállalói érdekek egyezte­tésének fontosságát. Összefogás a mezőgazdaságért A kormány a jövőben rend­szeressé kívánja tenni az agrár­érdekegyeztető tárgyalásokat. Egyebek közt erről számolt be Medgyasszay László földműve­lésügyi államtitkár a Parlament szakbizottságának zárt ülésén. A bizottsági tagok többsége úgy vélte, hogy össze kell fogni a me­zőgazdaság támogatása érdeké­ben. Kevesebb nyilvántartott munkanélküli Augusztus végén 675 ezer munkanélkülit tartottak nyilván az Országos Munkaügyi Köz­pontban. Ez 2 ezerrel kevesebb a júliusinál. Felmérések szerint a nyilvántartásból kikerülő állás­talanok 30 százalékának sikerült elhelyezkedni. Az idén várható­an 300 ezer munkanélküli kerül­het ki az ellátásból. A Telelottó nyereményei A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a szeptemberi Telelottó játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottdnyercmények a jövedelemadó levonása után a következők: 4 találatos szelvé­nye 21 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 475.364 forint, három találata 2006 fogadónak volt, nyerményük egyenként 4147 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 62.874 darab, ezekre egyenként 159 forintot fi­zetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösz- szeg: 115.101.145 forint. A Fess Ruhagyár Kft. jánosaknai gyárában ezekben a napokban női háromrészes alkalmi ruhákat készítenek, melyeket Németország ruhaszalonjaiba szállítanak. Képünkön Fodor Sándorné meós a Tajti Imréné és Kazinczi Ferencné által vasalt ruhadarabokat ellenőrzi. -Fotó:Rigó Tibor­Fontos-e Nógrád megyének az 500 milliós támogatás? Törvénymódosítást kér a regionális tanács Először háromnegyed tízkor került patthelyzetbe a Nógrád Megyei Regionális Területfejlesztési Tanács kilenc órakor kez­dődő ülése Bátonyterenyén. Akkor derült ki ugyanis az úgyne­vezett „vizes” pályázatok kapcsán, hogy nem valósíthatók meg a beruházások. Szerdán délelőtt azért ült ösz- sze Bátonyterenyén a tanács, hogy tárgyaljon az átdolgozásra javasolt és a második félévre halasztott pályázatokról, ame­lyeket az önkormányzatok az 500 millió forintos kormánytá­mogatásra adtak be. Napirend előtt került szóba a pásztói UNIM1LL Kft.. E beruházás anyagi forrása a következőkép­pen áll össze: 27 millió saját fo- rás, egymilliárd hitel és 200 millió területfejlesztési támoga­tás - ilyen kockázatot az állam nem tud vállalni. Ha viszont ’93-ra és ’94-re 80 milliót kap az 500 millióból, akkor ezt 120 millióval kiegészíti a tárcaközi bizottság. Erről tegnap nem döntöttek. Jó hírnek indult: azon pályá­zókkal, akik pályázatát a tanács javaslatára a tárcaközi bizottság jóváhagyta, az ÁFI egy hóna­pon belül megkezdi a szerző­déskötéseket, és megkapják a pénzt. Rossz hírrel folytatódott: a támogatás a nettó beruházási összeg 70 százalékáig terjedhet, míg legutóbbi ülésén a tanács bruttóval számolt. Ez azt jelenti, hogy saját erőként az eddig gondolt 30 helyett 44 százalé­kos önerővel kell rendelkezniük a pályázóknak - ennyi nincs. Tehát hiába döntött pozitívan a tárcaközi bizottság, a beruházá­sok (ennél a napirendi pontnál a vízről volt szó) nem valósítha­tók meg. A megyéről szóló 1065-ös kormányrendelet után ugyanis született egy törvény, amelyik „überelte” a rendeletet, kereteket szabva a támogatás­hoz. Végül a tanács törvénymó­dosítást- kezdeményezett arról, hogy amely térségeknek kie­melt támogatást.határozott meg a kormányren­(Folytatás a 3. oldalon ) Szabad György fogadta a kínai miniszterelnök-helyettest Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke szerdán fogadta a Parlamentben a hivatalos látoga­táson hazánkban tartózkodó Zou Jiahua kínai miniszterel­nök-helyettest és az általa vezetett delegációt. A házelnök tájékoztatást adott a jogállamisághoz való visz- szatérés üteméről, parlamenti demokráciánk megújulásáról. Nagy figyelemmel vagyunk a kí­nai átalakulásra is, melynek so­rán a továbbéltetésre érdemes hagyományokat a gyorsuló ütemben kibontakozó moderni­zációval társítják. A kínai miniszterelnök-he­lyettes válaszában a küldöttség látogatásának céljaként a két nép barátságának elmélyítésén túl­menően a gazdasági, kereskedel­mi, műszaki-tudományos együttműködés fejlesztését jelöl­te meg az egyenlőség és a kölcsö­nös előnyök alapján. A megbe­szélésen jelen volt Szabó Iván pénzügyminiszter. Korda Sándor- évforduló Korda Sándor producer és filmrendező születésének 100. évfordulója alkalmából rendez­vénysorozatot szervez Túrkevén, a művész szülőhelyén a Korda Sándor Alapítvány — tájékoztat­ták szerdán az újságírókat. Kor­da Sándor születésnapján, ma nyitják meg a róla elnevezett filmszínházat, és felavatják mell­szobrát. A művész életét bemu­tató dokumentációs kiállítás 18- tól látható a Finta Múzeumban. A szeptember 19-ig tartó cente­náriumi ünnepi napokon több filmjét vetítik. A filmzenék kü­lön is meghallgathatók az Oros­házi Fúvószenekari Egyesülés előadásában. Budapesten szeptember 18- án, a Budapest Kongresszusi Központban zártkörű díszelő­adáson emlékeznek Korda Sán­dorra. Az 1930-tól Londonban élt művészt az angol filmipar egyik megteremtőjének tekintik. Az est fővédnöke John Birch an­gol nagykövet. A 62 éves korában elhunyt művész 160 alkotásnak volt pro­ducere vagy rendezője. Közülük tizenkettőt — például Az Arany­embert, a Vörös Pimpernelt, A bagdadi tolvajt — láthat a ma­gyar közönség szeptember 16- 30. között az Örökmozgó Film­színházban és a Bem moziban. Korda Sándor két, Magyarorszá­gon még nem vetített alkotását — A dobpergés és A négy toll című kalandfilmeket -, és az életét be­mutató dokumentumfilmet az HBO mozicsatornán mutatják be a művész születésnapján. Jeszenszky Géza Romániában Azzal a szándékkal érkeztem, hogy minden kérdésben nagyon nyíltan, nagyon őszintén beszél­jünk, nem azért, hogy konfrontá­ció jöjjön létre, hanem a kérdé­sek rendezése érdekében — je­lentette ki a bukaresti Otopeni repülőtéren, ötnapos romániai látogatása kezdetén szerdán dél­előtt a magyar külügyminiszter. Jeszenszky Gézát, akinek sze­mélyében 1990 januárja óta elő­ször látogat Bukarestbe a ma­gyar diplomácia első embere, a repülőtéren meghívója, Teodor Melescanu román külügyminisz­ter fogadta. Jelen volt Rudas Er­nő, bukaresti magyar nagykövet is. (MTI) Borsosberényi példa: aki nem dolgozik, ne is egyék Varrodát nyitnak munkanélkülieknek Borsosberényben nincs olyan személy, aki a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülne! Mi ennek az oka? Erről kérdeztük Varga Lászlót, a község polgármesterét.- Ha valakinek letelik a munkanélküli járadéka, annak megpróbálunk valamilyen állást szerezni, hiszen komoly terhe­ket jelentene önkormányza­tunknak a munkanélküliek jö­vedelempótló támogatásának kifizetése. Ennek felét az állam ugyan átvállalja, de a maradék is tekintélyes összeg!- Hol találnak állást a rászo­ruló munkanélküliek?- A munkaügyi központ rendszeresen kínál állásajánla­tokat. A járadék alól kikerülő­ket erre megpróbáljuk kiközve­títeni. Amennyiben nem vállal­ják el az ajánlott munkát, rögtön kiderül, hogy nem is akarnak dolgozni, és mivel nem hajlan­dók együttműködni annak érde­kében, hogy állásuk legyen, nem is kaphatnak jövedelem- pótló támogatást! A legújabb tervek szerint egy varrodát szeretnénk nyitni a községben. Október 1-jén in­dulna az üzem, ami a Ramona Kisszövetkezeten keresztül 30 helybelinek adna munkát. Mint a vállalkozás vezetőitől megtud­tuk, a szakképzetleneknek is adnának három havi betanulási időt, és azután véglegesítenék a dolgozókat. A varroda egyéb­ként 27 nőnek és három férfinak adna munkát.-Hányán kerülhetnek ki a munkanélküli járadékos ellátás alól a közeljövőben ?- Októberben 47 nő maradna állás nélkül. Egy részük elme­het előnyugdíjba, de többségü­ket a varrodában szeretnénk foglalkoztatni. Faragó Z. Azt gondolom ... Az elkeseredés joggal vitte ki a mezőgazdaság, a falu jö­vője miatt aggódó ezreket a Parlament előtti tüntetésre. Demokratikus viszonyok kö­zött a demonstráció a végső eszköz arra, hogy az állam­polgárok felhívják a törvény- és a döntéshozók figyelmét a változtatás szükségességére. Senki nem jókedvéből, netán úri vagy nép-nemzeti passzi­óból vonul ki az utcára. A szükség nagy úr. Méltóság, fenség volt eb­ben a tüntetésben, ugyanúgy, mint több más korábbiban, ahol az igazukat érző emberek nem acsarkodtak, nem ordí­toztak, egyszerű, emberi mó­don kinyilvánították vélemé­nyüket. Ez a nép már kisezer- szer bizonyította érettségét és bölcsességét. Ez a nép nem kíván tpbbet vezetőitől sem. Mert valóban megemészt­hetetlen, hogy minden ország kivételezetten kezeli a mező- gazdaságot, védi saját terme­lőinek az érdekeit, mi pedig szinte semmi védelmet nem nyújtunk. Tőlünk módosabb országokban is 30-40 száza­lékos támogatást ad az állam, míg mi megelégszünk 8 vagy talán még ennél is kevesebb százalékkal. Miközben a lehe­tetlent kérjük számon: a szo­lid árakat, a nemzetközi ver­senyképességet. Áz igazsághoz hozzátarto­zik, hogy a magyar mezőgaz­daság ellehetetlenülése nem most kezdődött. Megkezdő­dött már a nyolcvanas évek­ben, amikor egyre több köz­terhet raktak a vállára. Az el­vonás politikája a rendszer- váltás után azonban erősödött. Következésképpen a dániai színvonallal vetekedő mező- gazdaságunk törvényszerűen vált saját árnyékává. A mező- gazdasági árak a sokszorosára emelkedtek. Nem a termelők mohóságától... S való igaz, így nem mehet tovább. A mezőgazdasági termelők nem kívánnak lehetetlent a T. Háztól és a kormánytól. Azt kérik, vegyék komolyan a gondjaikat, és a pénzügyi ke­retek némi átcsoportosításá­val legsúlyosabb problémái­kat orvosolják. Ebben a vitá­ban én a szakemberek pártján állok. Múltam erre már meg­tanított. (sulyok) Békásmegyeri robbanás Befejeződött a romeltakarítás A Fővárosi Közterület-fenn­tartó Vállalat dolgozói kedden estére befejezték a békásmegyeri, robbanással megrongált épület környékén az üvegcserepek és a törmelék eltakarítását, amit hét nagy teherautó elszállított. Szer­dán reggel még tíz emberrel foly­tatták a távolabbi utcákban lévő törmelékek összesöprését, eltá­volítását. Továbbra is ügyeletet tart a helyszínen egy mentőautó és személyzete, valamint a fővá­rosi tűzoltóság egy fecskendős járművével egy tűzoltóraj. Amint dr. Szabó Károly tűzoltó­alezredes, a Fővárosi Tűzoltóság parancsnokának helyettese az MTI munkatársának elmondot­ta: a tűzoltók kedden az oltás után a romos lakásokban, első­sorban a legfelsőbb két emelet lezuhant paneléit tartó nyolca­dik emelet födéméit támasztot­ták alá, továbbá a detonációtól meglazult és kifelé dőlő homlok­zati paneleket rögzítették drót­kötelekkel, hogy le ne zuhanja­nak. A szerdán ügyeletet tartó raj feladata az volt, hogy a romok el­távolítása során fellelt lappangó tüzet, parazsat hatástalanítsa. Az ügyeletet addig tartják fenn, amíg a romos épületrész eltávolí­tásával megbízott kivitelező tel­jesen le nem bontja a sérült épü­letelemeket. A helyszínen felállí­tottak egy nagy toronydarut. A Fővárosi Gázművek a Jós utca 6., 8. és 10. számú épületekben továbbra is zárva tartja a gázt, s csak az épület helyreállítása után kezdi meg újra a szolgáltatást. Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól kapott felvilágosítás szerint a robbanás kedden haj­nalban Mádi Lajos Jós utca 8. számú lépcsőház 9. emeleti laká­sában történt, valamilyen isme­retlen eredetű anyagtól. Az eddi­gi felmérések szerint az épület­ben mintegy 250 millió forint ér­tékű kár keletkezett. A detoná­ció következtében hét személy vesztette életét, és további tíz ember könnyű sérülést szenve­dett. A rendőrség a szakértőkkel együtt folytatja az eset körülmé­nyeinek részletes vizsgálatait. A MAGYAR AUTÓKLUB Salgótarjáni Szervezete értesíti klubtagjait, hogy KÜLDÖTT- és VEZETŐSÉGVÁLASZTÓ közgyűlését 1993. szeptember 20-án (hétfőn) 16 órakor tartja a Balassi Bálint Könyvtár tanácskozó termében. (Salgótarján, Kassai sor 2.) Az elnökség a közgyűlésre minden klubtan' tisztelettel meghívja. Magyar Autóklub Salgótarjáni Szervezetének

Next

/
Oldalképek
Tartalom