Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-30 / 201. szám

NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. augusztus 30., hétfő A Nap kél: 6.00 órakor, nyugszik: 19.29 órakor. A Hold kél: 18.22 órakor, nyugszik: 4.17 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon RÓZA nevű kedves olvasóinkat A RÓZA latin név, jelentése: rózsa. Védőszentje: Viterbói Szent Róza ferences harmad- rendi, akinek a teste ináig épen maradt. Virága: rózsa. 1 cfc [időjárás] Várható időjárás ma estig: Az évszakhoz képest hűvös idő várható. Eleinte még több­nyire erősen felhős lesz az ég­bolt, ám északnyugaton, észa­kon már hosszabb időre felsza­kadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 17-22 fok között vár­ható. Heti prognózis A héten kedden-szerdán gyakran lesz felhős az ég, és új­ból várható zápor, zivatar. Ez a csapadékhullám a hét közepére hagyja el a Kárpát-medencét, kissé tartósabb javulás tehát csak a hét végére várható. Hű­vösek lesznek az éjszakák, egy- egy esős nap után ködfoltok is képződnek. Általában 8-13 fok között lesz a legalacsonyabb hőmérséklet, 15-20 fok között a legmagasabb hőmérséklet. Orvosmeteorológia Átmeneti szünet után ked­den, szerdán meleg-, majd hi­degfronti hatásra kell felkészül­ni. A melegfrontra érzékenyek a szokásosnál ingerlékenyebbek lesznek, a zaj- és fényhatásokra egyaránt a szokásosnál erőtelje­sebben reagálnak s csökken fi­gyelemösszpontosító képessé­gük — a járművezetésnél ezért fokozott elővigyázatosság indo­kolt. A hidegre érzékenyek ese­tében részint a reflexidő csök­kenésével, részint a megszo­kottnál indulatosabb, agresszí­vebb magatartással kell számolni. Antall József ugyanazt a hibát követte el — olvasom —, mint a két világháború közötti korszak ura: ahogyan Horthy, úgy ő is figyel­men kívül hagyta és lebecsülte a szélsőjobbot. A kor parancsa tehát: (szélső)jobbra nézz...! Zenészek Hír(felen)kék... ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 és 20.00 órakor Idétlen időkig Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték APOLLÓ KAMARA 17.00 és 19.00 órakor Charlie: Minden kutya a mennybe jut Színes, szinkronizált, angol-amerikai rajzfilm BALASSAGYARMATI MADÁCH A franciaországi Grasse-ban tartott hagyományos jázminünnep alkalmából mintegy 600 ezer franknyi papírpénzt mártottak meg az illatos fürdőben, így egy csomó 100-as és 200-as címletű bankjegy újabban jázmin- és rózsaillatot áraszt. S még mondja valaki, hogy — a pénznek nincs szaga... Egy 56 hektáros táblára licitálva veszett össze két Tolna megyei fa­lu — Harc és Zomba —, miután minkét fél ragaszkodik az érintett földhöz. Még olyan áron is —jelentették ki —, hogy esetleg kézbe kell venni a vasvillát. A Harc-álláspontláttán mondták a zombaiak: ez a Harc lesz a vég­ső... Egyik hajnalra porig égett a kelet-törökországi Van városában egy szálloda —jelentik a hírügynökségek —, amelyben főként illegálisan működő orosz ”éjszakai pillangók” laktak. Hiába, na: a ’’fecskendők” teljesítménye is véges... A szabadság levegője Szombatonként késő este ve­títik az ötvenes évek magyar filmjeit, mintha kizárólag felnőt­teknek szóló, ledér alkotások lennének. Ilyenkor Európa bol­dogabb fele vagy alszik, vagy horror-, esetleg szexfilmet néz, itthon azonban az egykori politi­kai pornográfia képes lenyoma­tát élvezhetjük. Olyan történetek ezek, ame­lyeken a fél ország nevelkedett annak idején. Ha néha a jószán­dék is szerepet játszott bennük, legtöbbször a hazugság, a tuda­tos félrevezetés, az új, „szocialis­ta embertípus” kialakítását szol­gálták. Mai szemmel nézve oly­kor mulatságos, majd borzonga­tó, egyszer-másszor megható képsorok követik egymást, egy totalitárius rendszer hagyatéka­ként, amely arra törekedett, hogy az élet egészét megszabja, miután leszűkítette arra, amit ő értéknek tartott. A hét végén a „Csak nézünk mint a moziban...” című sorozat egy olyan darabjához érkezett, amely fordulópontot jelentett. A Csodacsatár 1956-ban készült, s ahogy alkotói elmesélték: a sza­badság levegőjében született. Az október 23-át megelőző időszak a szellemi pezsgés korszaka volt. Mindenki azt várta, hogy meg­újul az ország, s a kiszabadult szellemet többé nem lehet visz- szazárni a palackba. Ez a szatíra egy olyan mecha­nizmust mutat be, amely futball- sikerekkel igyekszik egy orszá­got elbűvölni, a kenyér és a cir­kuszijátékok közül csak az utób­bit nyújtva. Akkoriban nagyon is érthetőek voltak az utalások, a szereplőket könnyen beazonosí­tották, a idézők. Most ezért is volt hasznos a késői bemutató előtt meghallgatni a szerzőgárda val­lomásait. Különösen az író, Mé- rey Tibor visszaemlékezése volt izgalmas, aki a korabeli szellemi folyamatok egyik motorja volt, s később el is kellett hagynia az or­szágot. De a tájékozatlan szemlélő számára is üde filmnek tűnhet a Csodacsatár. Átsüt rajta a ritka történelmi pillanat, hogy szívük szerint komédiázhattak, bölcsel- kedhettek benne. Nem csoda, ha egyes jeleneteket az 1957-es be­mutató előtt át kellett dolgozni, de még így is betiltották ezt az al­kotást. A szombati vetítés ezért ősbemutatónak számított. Jól esik beleszippantani a „szabadság levegőjébe”. Ezért érdemes volna a sok 30-as, 40-es években készült alkotás között a televízió programjába máskor is beilleszteni a Csodacsatárt. 17.45 és 20.00 órakor Nyom nélkül Színes, amerikai pszicho-thriiler MADÁCH KAMARA 18.00 és 20.00 órakor Kampókéz Színes, szinkronizált, amerikai horror film Előfizetőink figyelmébe A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kéijük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótaiján, Erzsébet tér 6. I Lelkisegély telefonszolgálat | Salgótarján “ff: 32/311-600 I Miden íi, 18 erőid 6 craq. jii A hívás ingyenes! J (szilvás) (gábor) Sebvarrás helyett szuperragasztó Az orvosok hamarosan ra­gasztót használhatnak a bőrön ejtett vágások összevarrása he­lyett a műtétek után - közölte egy brit kutató. Dr. Alan Roberts, a bradfor- di egyetem bioanyagokkal fog­1993. augusztus 30. 19.13 Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (Szovjet filmvígjáték) 21.00 Talen kardja (USA kalandfilm) lalkozó laboratóriumának veze­tője elmondta a Reuter brit hí­rügynökség tudósítójának, hogy az új „szuperragasztó” kémiai anyagok valóságos koktélja. — A sebek felületi bezárásához nincs már szükség varrásra, és ugyanígy nincs szükség vastag kötésekre sem — jelentette ki Roberts egy sajtóértekezleten. — Ezt az anyagot jól lehet használni például a harctéren megsebesült katonák kezelésé­nél — fűzte hozzá. Roberts szerint csoportjának 8 évre volt szüksége a ragasztó kifejlesztéséhez. Az anyag egy éven belül a sebészek rendelke­zésére fog állni, minthogy a kli­nikai kísérletek sikeresek vol­tak. A ragasztó kevesebb, mint 10 másodpercen belül lezárja a vágást, és Roberts szerint szá­mos előnye van a varrással szemben. így például nem sérti meg a szöveteket. A hegképző­dés is mérsékeltebb lesz. Ezen felül: a testnek olyan részein is lehet alkalmazni, ahova nehéz hozzáférni tűvel. A ragasztót tárolni lehet mindaddig, amíg használatára szükség van. Dr. Roberts azt hiszi, hogy hasznos lesz olyan esetekben, amikor emberek utcai balesetek során sérülnek meg- Az orvostudomány terüle­tén szerénynek kell lenni, de azt hiszem, egy lépést tettünk előre — hangoztatta dr. Ro­berts, hozzátéve, hogy a ragasz­tó sohasem lesz majd képes tel­jesen pótolni sebek bevarrá- sát. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. *Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK — ......—......—......—--------—-------—............—____——------í ... i__ ( rádió ) KOSSUTH 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben. Magazin, (élő). 11.00 Hírek. 11.05 Szonda. Tu­dományos magazin. 11.35 Tom Jones. 15. rész. 12.00 Déli Króni­ka. 12.30 Ki nyer ma? (élő). 13.00 Hírek. 13.05 Vallási híra­dó. 13.30 Krisztus közöttünk. Katolikus műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 15.00 Hírek. 15.05 Nyitni- kék. Kisiskolások műsora. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Zenefó­rum. 17.00 Hírek. 17.05 Eco- mix. Gazdasági magazin. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág 19.40 Irodalmi Ariadné. 20.00 Hírek. 20.05 A népzene hagyo­mányőrzői. 20.30 Határok nél­kül. 21.00 Ébrek. 21.05 Európa 1968. Hangjáték. 21.27. Két szimfonikus költemény. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Gazda­sági-politikai magazin. 23.00 Hí­rek. URH-n: 13.00 -14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 15.00 Közvetítés az Országűlés- ről. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Slágerturmix. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. (élő) 11.00 Hírek. 11.15 Sárga tengeralattjáró. 12.00 Nótakalendárium. 13.00 Hírper­cek. 13.10 Hogy tetszik lenni? 14.00 Kettőtől — ötig. Kívánság­műsor. 17.00 Hírek. 17.05 Kö- lyökrádió. 17.32 Ziccer, (élő). 18.30 Látatlanul. 19.00 Hírek. 19.05 Garázs. 19.30 Előzetes Bon Jovi és Billy Idol koncertjé­hez. 20.30 Fáy András szerzemé­nyeiből. 21.00 Hírpercek. 21.10 Mozimagazin 93. szeptember. 22.05 MR. Karinthy Színpad. Nyakig a színházban. 23.00 Hí­rek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Papírszeletek. Arany János írása­iból. 10.45 Leonard Warren és Raina Kabajvanszka operaáriá­kat énekel. 11.40 Pászti Miklós népzenei feldolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny dél­időben. 13.32 Kamarazene. 14.00 Hírek.14.05 Down to Earth. Angol nyelvlecke. 14.20 A nagyratörő. 6. rész. 14.58. Tosca. Részletek az operából. 16.00 Hí­rek. 16.05 Kóruspódium. 16.30 Eszperantó híradó. 17.00 Új Hangoló. Magazin fiataloknak. 17.30 Behár György fúvósművei­ből. 18.00 Hírek. 18.05 Korunk zenéje. VI)4.19.05 Az emberiség nagy kalandja. 19.30 Montpelli- er-i Fesztivál — 1992. 21.13 Ba­rokk operákból. 22.00 Hírek. 22.05 Uj Zenei Újság, (ism.) 22.35 Esti fúvószene. 22.55 Rá­diószínház. A világ peremén. Pirkko Saisio színművének rádió­változata. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55 Műsorismertetés, hírek, idő­járás, útinform 6.00 Reggeli kró­nika (Kossuth) 6.10 Észak-ma­gyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gaz­daságközeiben 7.00 Reggeli kró­nika (Kossuth) 7.10 Eszak-ma- gyarországi eseményösszefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárásjelen­tés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi króni­ka 8.10 Keleti hangjegy. Beély Katalin zenés öszzeállítása 16.00­18.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 9.30 Walt Disney bemutatja (ism.) 11.35 Játék. 12.00 Déli egyenleg 16.00 Híradó 16.10 Szórakaté- nusz. 16.25 Hatalom és szenve­dély. Ausztrál tévéfilmsorozat. 17.15 Kalendárium 18.00 Cimbora 18.35 Szerencsekerék 19.30 Híra­dó 20.05 Volt egy ember. Donáth Ferenc élete. 21.05 24 óra 21.30 Titkok és talányok. Amerikai film­sorozat. XIII)5. rész: Kísértetek 21.55 (H)arcképek 22.35 Híradó 22.40 BBC-húadó TV 2 14.05 A Hét (ism.) 15.00 Parla­menti napló 17.10 Gyerekeknek 17.30 Civil kurázsi 18.10 Körzeti híradók 18.25 Medicina. 18.35 Zöldpont 19.05 Frici, a vállalkozó szellem. 16. rész 19.30 Haladás — Videoton-Waltham bajnoki labda­rúgó-mérkőzés 21.25 Kapcsolatok 22.00 Esti egyenleg 22.25 A TV 2 filmklubja: Emlékek, álmok, vá­gyak. Carlos Saura néljány filmjé­ből. Az odú. Spanyol film (1*969) DUNA TV . 16.00 Hűek, műsorismertetés ' 16.05 Évforduló 16.10 80 napálatt a Föld körül Willy Foggal 16.35 Rosszemberek (magyar film) 18.15.,, Örökségünk 18.25 Mesesarok 18.45 Dunahíradó 19.00 Lila ákác (magyar filmvígjáték) 20.15 Ore­gon 1. 21.00 A polip (olasz bűnü­gyi tv-filmsor. 21.55 Évforduló 22.00 Hírösszefoglaló SZLOVÁK 1 9.00 Hírek 9.10 Valóban így van ez?! 9.50 Triangel 10.35 A World- net bemutatja... 11.05 Tangó 11.55 Teletext-hírek 16.15 Hírek 16.20 A legkedvesebb nővér. Svéd film 16.50 Népszerű melódiák 17.30 Az éveket nem állítod meg. Maga­zinműsor 18.15 Marco Polo köve. Olasz kalandfilmsorozat, 26)26. 19.00 Esti mese 19.10 Számítógé­pes játék 19,30 Időszerű esemé­nyek 19.57 Sporthírek 20.05 Az egyetlen szent. Videofilm 21.00 Az SZK elnök és vendégei 21.45 Hon­nan jövünk és merre tartunk. Dok.műsor 22.00 Időszerű esemé­nyek 22.30 Sport 22.40 Kulturális magzain 23.10 Teletext-hírek SZLOVÁK 2 16.40 Körzeti adás 16.50 A World- net bemutatja... 17.20 Triangel 18.05 Külföldi tudósítások 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű esemé­nyek 20.05 Az emberek és a világ. Német dok.filmsorozat 20.50 Ext­ra sportműsor 21.50 Bűnügy a ze­nés kávéházban. Cseh film (ff.) 23.15 Film és video 23.40 Esemé­nyek 00.05 Teletext-hírek TV 5 6.00 Banánhéj 6.30 Telereggel 9.00 52 címoldal 10.00 Vulkánok felett 11.00 Művésztalálkozó 11.35 Kvízjáték) Varietéműsor 13.40 Tudjunk többet! 15:30 Állatbará­tok műsora 16.30 Negyven fok ár­nyékban 19.00 Vidám nyelvi játk 19.30 Belga híradó 20.00 Az élet mérkőzése 21.00 A France 2 híra­dója 21.30 Játék határok nélkül 22.40 Hongkong III. 24.00 Éjféli társaság 1.10 Vegyes műsor hajna­lig SUPER CHANNEL 8.00 Hírek, 8.30 Videodivat 9.00 Super-üzlet 12.00 Videogenerátor 16.30 Élő videosHÖw 18.30 Bo­nanza 19.30 Detektívek 20.00 Sport 21.00 Indigó 21.30 Eco-re- cord 22.00 Hírek 22.30 Riportok 22.48 Piacgazdaság 23.00 Gengsz­tertörténet PRO 7 5.10 Lassie 5.35 Flipper 6.00 Mr. Belvedere 6.25 Rajzfilmek 7.50 Varázslatos Jeannie 8.15 Hármak társasága 8.45 Bűnvadászok 9.45 Az ördögsziget asszonyai 11.20 Kezdeti nehézségek 11.50 Rosean- ne 12.20 Dokumentumfilm 12.40 Air Force 13.40 Őrültek háza 15.10 Bűnvadászok 16.10 Mr. Bel­vedere 16.35 Varázslatos Jeannie 17.05 Rajzfilmek 18.25 Hármak társasága 18.55 Kezdeti nehézsé­gek 19.25 Roseanne 20.00 Híradó 20.15 Gideon pallosa I-II. (kana­dai-francia film) 24.00 Riporterek 0.30 Mancuso, FBI 1.30 Hírek 1.40 Zero Boys 3.10 Hírek 3.55 Én, a kém RTL 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00 A Főnök 10.00 Gazdag és szép 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Maga­zin 12.30 A Springfield-sztori 13.20 Kalifornia klán 14.10 Bal­eseti osztály 15.00 Gyilkosság a hobbija 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? 17.30 Borzasztó ked­ves család 18.00 Fiatalok magazin­ja 18.45 Híradó 19.10 Robbané­kony 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Columbo 22.10 Quincy 23.05 Kulturális magazin 23.30 Gongshow 0.05 Berlin Break 1.00 Borzasztó kedves család 1.35 Ki itt a főnök? 2.05 A főnök 3.00 Be­szélgetés 3.55 Robbanékony 4.20 Gyilkosság a hobbija 5.30 Gazdag és szép SAT 1 5.15 Fiatal és nyugtalan 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 9.15 Szom­szédok 9.40 Trapper John 10.30 Bonanza 11.20 5x5 11.50 Szeren­csekerék 12.30 Fiatal és nyugtalan 13.20 Trapper John 14.15 Szom­szédok 14.45 Bonanza 15.45 Űr­szekerek 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lá­nyok 19.00 Hírek)Spprt 19.30 Sze­rencsekerék 20.15-Egy bajor Rü­gen szigetén 21.20 Igazi csoda 22.15 Hunter 23.00 Újdonságok és történetefc?3.45 Űrszekerek 0.35 SugcrbaWTr lányok 1.00 Filmesek órája_ —

Next

/
Oldalképek
Tartalom