Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-14-15 / 189. szám

1993. augusztus 14-15., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP A belügyminiszter lakossági fórumon találkozott az érdeklődők­kel. Képünkön a hallgatóság. Fotó: Gyurkó Péter „Rengeteg hibát követtünk el” Falufórum, miniszterrel Hont község történetében egyedülálló nap volt a tegnapi: először vendégeskedett a falu­ban miniszter! Boross Péter, a belügyi tárca vezetője látogatott el a településre. Ott volt Farkas Gabriella, az MDF alelnöke, Bilecz Endre, országgyűlési képviselő, és Csekey László, az MDF megyei elnöke is. Fél háromkor a környékbeli községek polgármestereivel ta­lálkozott Boross Péter zártkörű megbeszélésen. 16 órától a he­lyi MDF szervezet által rende­zett fórumon vett részt. Döcö­gősen indult volna a beszélge­tés, ha a miniszter úr nem veszi át a kezdeményezést, előadást tartva a választások óta eltelt időszakról. Kiemelte a mező- gazdaság és a privatizáció sze­repét, ami - elmondása szerint - hibásan kerül ugyan megvalósí­tásra, és nem is a legtisztessége­sebb körülmények között fo­lyik, de eredményként értékelte, hogy egyáltalán megvalósulhat. Nem is a BM első számú em­bere, azaz a rendőrség vezetője szólalt volna meg, ha nem mondja a következőket az előb­biekkel kapcsolatosan: „szor­galmas dolgozók, ügyeskedők, és gazemberek mindig akadtak. Nagyon nehéz azonban ügy or­ganizálni, hogy a harmadik ré­teg mindig börtönben legyen.” Kijelentette: a „másik oldal” politikai erői összeroppantak volna az elmúlt két évben a kormányzás súlya alatt. Előadása után a felmerülő kérdésekre válaszolt. Megtud­tuk, hogy Csurka Istvánt kö­vetve eddig 1100-an léptek ki a pártból. Faragó Zoltán Ami a bánki paravánok mögött volt (Folytatás az 1. oldalról) Bánkra, s mi, akik személyesen is részt vettünk a találkozón lát­hattuk az eredményt. A színpa­dot a lehetséges legkisebb mére­tűre szűkítették berendezői: a kontár módon felállított paravá­nok a kritikusnál is kritikusabb mértékűre csökkentették a fel­lépő csoportok élet- és mozgás­terét, aminek negatív hatását csak fokozták a rendkívül sze­rencsétlenül elhelyezett mikro­fonok. Honnan is tudhatná a nagyközönség ezek után, hogy a műsor legelső fellépője, a va- nyarci lakosú Apko Mari néni még ma is ugyanazt az archai­kus szlovák nyelvet beszéli, mint a 17. század elején élt ősei! Nem tudhatja a szerencsétlen, mert ugyanúgy nem hallotta, mint a gyerekeket, akik szépen táncoltak ugyan, meg szépen is énekeltek, csak éppen hangju­kat nem közvetítette a huszadik század végi technika! No igen, a szépen hímzett törölközők a színpadszéli paravánokon! Enyhén szólva is méltatlanul szegényes díszlet egy ilyen rangú rendezvényhez! Az ese­mény után talán már maga a tervező is belátja! Aztán felfigyelt-e valaki arra az űrre, amit a környékbeli szlovák falvak asszonyainak sátra, valamint annak hiánya okozott? Ki ne emlékeznék jó szívvel a galgagutaiak rétesére; a káposztás kalácsra, amit a né- zsai asszonyok készítettek, vagy a juhtúrós, káposztás sztrapacskára, amit viszont Te- rényről hoztak készítői - még tavaly is! Az idén valamennyien távol maradtak a rendezvényről. Távol maradtak aztán a népi iparművészet képviselői is; üre­sen tátongott a legalább húsz mestert befogadni kész sátor: ketten voltak csak. Két bástya­ként a ponyvatető két vége alatt. Hogy a nemzetiségi lapok úgy­szintén hiányzó szerkesztőségi standjairól már ne is szóljak! Nesze neked szervező munka, ha ugyan lehet rólad beszélni, ha már egyszer úgyis elmarad­tál! Az újságíró persze a kibic szerepét tölti be a legtöbb eset­ben, s valószínű nincs ez más­ként most sem! S az ilyennek ugyebár, semmi sem drága! Mert igaztalan lennék, ha nem ismerném el a hazai stáb tagjainak munkáját: hogy ké­szültek szívvel-lélekkel; várták, s fogadták a csoportokat, szál­lodáról gondoskodtak, ebédel­tették, vacsoráztatták azok tag­jait; kalauzolták őket igazi, vendégszerető házigazdaként. De hisz éppen erről van szó! Ébredjünk hát végre, hogy ki­tűnő szakembereink vannak idehaza is! A széles fővárosba mentünk lám, pesti szakembert felkérni, s eszünkbe nem jutott, hogy fölmérjük a magunk lehe­tőségeit. Magát a műsort a me­gyei közművelődési központ munkatársai szervezték-rendez- ték; vajon megkérdezték-e tőlük a bánkiak, hogy megbírkóz- nak-e a bérbe kiadott feladatok­kal is? Aligha! Hogy ünneprontás? Legyen! De talán lesz annyi haszna, hogy a legközelebbi alkalomra mindannyian tanulunk belőle. S ennek kilátásával akár az ünne­prontás ódiumát is örömmel vállalom... Hubai Grúber Miklós Traffipax H Augusztus 14-én, szombaton 6-14 óra között a Rétság- Szendehely - Rétság belterülete - Bánk - Nagyoroszi - Dré- gelypalánk útvonalon számít­hatnak traffipaxos ellenőrzésre az autósok. Vasárnap ugyaneb­ben az időszakban reggel hattól délután két óráig a Salgótarján - Bátonyterenye - Kisterenye - Nagybátony - Maconka - Nemti, Nádújfalu, Mátraterenye belterülete - Bátonyterenye Ózdi út szakaszon várható traf­fipaxos sebességmérés. Társadalmi munka • Nagyoroszi. A községben a Lehel tér, illetve a Madách út végén lévő lakótelep lakosságá­nak öszefogásával kőburkolatot kapott az utca. A felhasznált anyagokat és a fuvart is az érin­tett lakók fizették. Gyógyszerészfórum • Bátonyterenye. Szombaton 10 órakor a lakosság gyógysze­rellátásának javításával, lehető­ségeinek megfogalmazásával foglalkozó nyílt gyógyszerész­fórum lesz az Ady művelődési központban. Pásztón az eredetileg szállo­dának épített három szintes csipkeház I. emeleti lakói nem éppen zökkenőmentesen, de a kiköltözésüket lakóhelyükről. A Zsigmond Étterem és Kávéház­zal egybeépített épületet a helyi önkormányzat az ingatlantőzs­dén keresztül értékesítésre aján­lotta fel. A már bezárt vendég­A rendezvény támogatója a Nógrád Megyei Hírlap is Akár kezdődhetne is a Vidám vásár Ilyen érdekes, program gaz­dag vidám vásár még nem volt a megyeszékhelyen, mint ami­lyen agusztus 19-e és 22-e kö­zött lesz. Ebben az egy mondat­ban akár össze is lehetne fog­lalni a tegnap, a salgótarjáni Czikora kisvendéglőben tartott sajtótájékoztató fő mondandó­ját. Ercsényi Ferenc, alpolgár­mester a szervezőbizottság ne­vében kiemelte: minden együtt van a III. Vidám vásár megren­dezése érdekében; s mindez an­nak köszönhető, hogy az egész város összefogott a sikerért. A sajtótájékoztatóra megjelent a vásár különkiadványa is, ami részletesen ismerteti a kulturális és sport, valamint egyéb prog­ramokat. A kulturális programok sorát a fiatal korosztályoknak szóló műsorok nyitják meg augusztus 19-én este. Augusztus 20-án az ünnep jegyében délelőtt a gyermekműsorok, vetélkedők után délután folklór-együttesek lépnek fel. A tervezett progra­mokhoz képest változás, hogy a A sajtótájékoztatón Ercsényi Ferenc alpolgármester tájékoztatta a jelenlévőket a vásár előkészületeiről. Fotó: KKJ ragyolciak helyett a beszterce­bányai Urpin együttes lép fel. Amíg 20-án az ünnepélyesebb hangvételű addig augusztus 21-én a könnyedebb műsorokat mutatják be a központi színpa­don. Lesz ifjú tehetségek mű­sora, élő Maksa-híradó, rock and roll és diszkóparty. A sportprogramok közül a 11-es rúgó versenybe és a szkanderversenybe bárki bene­vezhet. Augusztus 22-én rende­zik meg Balassagyarmat és Sal­gótarján között a Zelenka István emlékfutást, amely egyben a két város közötti javuló kapcsola­tokat is szimbolizáló futás lesz. Bizonyára nagy érdeklődés kí­séri majd az SBTC sporttelep és környékén zajló nemzetközi szárazbiatlon-versenyt. A vásáron lesznek rendőr­ségi- és tűzoltó-bemutatók, köz­lekedésbiztonsági vetélkedő, egészségvédelmi szolgáltatá­sok. Látható majd Czine Béla kisállatkertje, lesz kutya- táp-kóstoló verseny. Támogatók nélkül a vásárra nem kerülhetne sor. Az előké­szítésben és támogatásban sze­repet vállalt a BIT-NODISZ, a József Attila Művelődési Köz­pont, a megyei sportigazgató­ság, a városi sportcsarnok, a Nógrád Volán Rt., a Vo- lán-Transped Kft., a Posta Jár­műtelep, a Komáromi Sörgyár Salgótarjáni Kirendeltsége, a Pat-Press Bt., az ORISS Bt., a Superinfo, László József vállal­kozó, Sturmann Béla, az ÉMÁSZ Salgótarjáni Üzleti­gazgatósága, a VGÜ Kft., a RI­TAS Kft., a Magyar Hirdető, a megyei és a városi rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, a tűzol­tóság, a polgári védelem,s nem utolsósorban a mentők. A Nóg­rád Megyei Hírlap szerepéről szerényen csak annyit: szer­kesztőségünk a fő támogatók közé tartozik.- pádár ­Vér adási csúcs Szécsényben Az elmúlt évek eredmé­nyeit tekintve, csaknem két­száz fős részvételükkel kie­melkedő teljesítményt értek el az év első felében megtar­tott, idei első véradásukon a szécsényi lakosok. Az au­gusztus első felében megren­dezett, második véradónapon azonban megdöntötték saját csúcsukat. Itt ugyanis a pontos adatok szerint összesen kétszázhá­rom donor adott vért. A szer­vezők szerint a sikert a lako­sok, a helyi OTP, a polgár- mesteri hivatal és az intézmé­nyek vezetőinek jó hozzáál­lása segítette elő. Kíváncsiskodó Nyújtsák be kérelmüket a pásztói panaszosok! Pásztó térségében, a 21-es számú főút szomszédságában a háztáji ültetvényeken ke­resztül mély árkokat ástak a közelmúltban, kábelfektetés miatt. A tulajdonosok hozzá­járulását és beleegyezését azonban senki sem kérte a munkálatok elvégzéséhez. Ki fogja megtéríteni a keletkezett kárt, amit a kiesett termés mellett a föld megmunkálá­sára, illetve a vetőmag beszer­zésére fordított költségek után is szeretnének megkapni a telkek tulajdonosai? Ezt kér­dezte egy pásztói olvasónk.- A pásztói polgármesteri hi­vatal Pásztó közigazgatási terü­letére a tulajdonosok (nem a bérlők) előzetes hozzájárulásai mellett területfelhasználási en­gedélyt adtak a telefonkábel építésére - kaptuk a választ dr. Tasi Borbálától, Pásztó jegyző­jétől. A telefonkábel beruházója a MATÁV Rt. budapesti beru­házási irodája. A keletkezett zöldkárokat a kivitelező válla­lat, a Közép-Tisza Vidéki Ví­zügyi Igazgatóság (Szolnok) té­ríti meg a bérlőknek vagy tulaj­donosoknak, akik károsultak a kivitelezés során. A földterületek bérlőinek, tu­lajdonosainak a keletkezett zöldkár pontos leírását és álta­luk becsült összegét tartalmazó kérelmet kell benyújtaniuk - a KÖTIVIZ1G kihelyezett irodá­jába, Pásztóra a Verseny utca 2. szám alá - , melynek összegét a kivitelező vállalat köteles meg­téríteni. A polgármesteri hivatal már korábban felhívta a KÖTI- VlZIG-et a felmerült megfize­tési kötelezettségére, és remél­hető, hogy az érintettekkel kö­zös megegyezésre jutnak a ká­rok rendezése során. Ezúton is kérünk minden károsultat, hogy mielőbb nyújtsák be a fentiek szerint szerint kérelmüket a KÖTIVIZIG pásztói irodájá­hoz. Van-e realitása, hogy visz- szaállítanák a salgótarjáni Apolló moziban az este tíz órakor kezdődő kamara jel­legű filmvetítést? Erre kere­sünk legközelebb választ. Visszaadja-e a képviselő a mandátumát? A morált nem írja elő a választójogi törvény Sántít a választójogi törvény. Nyilván ezt akarta valamikép­pen áthidalni a Szabad Demok­raták Szövetsége, amikor úgy döntött, ígérvényt írat alá kép­viselő-jelöltjeivel. Ez pedig azt tartalmazza, hogy amennyiben az SZDSZ-színekben bejutott országgyűlési képviselő megvá­lik a frakciótól, illetve a párttól, automatikusan visszaadja a mandátumát. Viszonylag gyakori a parla­menti átülések száma. Nógrád megyei képviselőink közül Bi­lecz Endre véleményét kérdez­tük meg az SZDSZ ötletéről. Bilecz Endre szabaddemokra­taként lett képviselő, majd megválva a párttól, független­ként folytatta parlamenti tevé­kenységét egészen addig, amíg be nem lépett a Magyar Demok­rata Fórumba. Ha ez az ígér­vény az 1990-es választásoktól élne, Bilecz Endre már nem le­hetne parlamenti képviselő - morális szempontok alapján. A teljességhez ugyanis hozzátar­tozik, hogy a választójogi tör­vény szerint a képviselő a vá­lasztóktól kapja a mandátumot. Az ígérvény aláírásának tehát jogi következménye nincs. „Csak” erkölcsileg kérhető számon. Bilecz Endre első válasza az volt, hogy az SZDSZ dolgaiba elvből nem szól bele. További érdeklődésünkre elmondta, hogy nem látja értelmét az ígér­vénynek. Arra a kérdésünkre, hogy nem tartja-e jogosnak, hogy a bejuttató párt azt várja el a be juttatóitól, hogy négy évig az ö színükben dolgozzon, azt felelte: nincs ilyen a tör­vényben. - Dudellai ­Szentmisék és körmenetek Balassagyarmat közelében, a nyírjesi Szent-völgyben, az úgynevezett „Szűz források” közelében, - az első tó partján - került sor augusztus 7-én a vá­ros új kálváriájának megáldá- sára. Mint Ipolyvölgyi Németh Jó­zseftől, a balassagyarmati ima­bázis lelkipásztorától megtud­tuk, a „Szűz forrásoknál” eső­mentes időben szentmisét és könyörgő körmenetet tartanak a minden vasárnap,. 11 órai kez­dettel, továbbá az első szomba­tokon, áTúSnapóY 13-ik napjain, illetve a Mária napokon. Leg­közelebb holnap, augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vi­gíliáján tartanak keresztúti ájta- tosságot és imaórát 16 órai kez­dettel, amit 18 órától szentmise követ. Augusztus 15-én, Nagy­boldogasszony ünnepén imaóra, majd 11 órakor szentmise és körmenet lesz a kegyhelyen. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ______________________példányban_____________________ hónap ra. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:________________ Cím e: (város, község, irányítószám). utca, házszám:. Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. J Pásztón is zajlik az élet Kényszerköltözés a csipkeházban látó egység után az I. emeleti üres szobák is lakatlanok lettek, igaz mint hírlik, nem sokáig. In­formációink szerint a közeljö­vőben Pásztón átadandó új gyár, az Englo-Ungam osztrák cég alkalmazottainak egy cso­portja veszi majd igénybe a nyolc szoba-konyhás szállodai részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom