Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-13 / 188. szám

4 HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1993. augusztus 13., péntek Külföldi sztárpletykák A Lollapalooza turné Spielberg a jövőről forgat Woody Allen az amerikai filmrendező ismét válik - ez al­kalommal a Tri Star Pictures stúdiótól, s ősztől régi barátjá­val, Jean Doumanian-nal forgat együtt. A stúdió nem igazán harcolt azért, hogy Allen ott maradjon, s ennek nyilván az az oka, hogy legutóbbi közös film­jük alig hozott valamit a kony­hára. A Férjek és feleségek egy egyetemi tanárról szól, aki egyik tanítványával csalja meg a feleségét; a film akkor került a mozikba, amikor kitudódott, hogy a rendező otthagyja Mia Farrow-t, mert együtt él foga­dott lányával.) Doumanian apró magánstú­diója, ahová Allen elszegődött, eddig nem jeleskedett világhírű produkciókkal. Woody Allen szeptemberben kezdi el első forgatását barátjával; filmjük címe Az 1993 őszi program lesz, a főszereplő pedig az Al- len-filmeken gyakran látott két színész, Dianne Wiest és John Cusack. * * 5H Lánya lehetne a neves francia filmrendezőnek, Claude Lelo- uch-nak a 24 esztendős Ales­sandro Martinez, az új kedves. Az „Egy férfi és egy nő” híres rendezője a vörös hajú római lányra, Alessandrára bízta legú­jabb filmje, a „Tout ca...pour ca" főszerepét - és egyben a szívét is. Lelouch divatfotókon látta meg először a lányt, aki akkor még nem színészettel fog­lalkozott, hanem a római opera táncosnője és a neves Patou-di- vathihnökíYíjfcs sáridra Marlines miatt hagyta ott a filmrendező hat év múltán a negyedik fel­eségét, akitől három gyer­meke van. A filmforgatások Casanovája büszkén vallja: „Mindhárom feleségemet filmforgatás közben ismer­tem meg, ha nem vagyok szerelmes, úgy a forgatás sem megy..." És hogy igazán pi­káns legyen a dolog, az új Lelouch-filmben Alessandra Martines mellett szerepet kap a rendező két el­vált felesége is. * * * „Az emberiség csupán a föl­dgolyó 20 százalékát hasz­nálja” —. mondja az óceánok egyik legismertebb "búvára", Robert Ballard. A Woods Hole- i Tengerkutató Intézet tudósa szerint a túlnépesedés leveze­tője nem a világűr, hanem az óceánok mélye lesz: az ember­iség meg fogja találni a módját, hogy a tengervízben is tartósan berendezkedjen. Ezt a gondola­tot ragadta meg a neves film­rendező, Steven Spielberg, amikor egy szenzációsnak ígér­kező tévéfilmsorozaton kezdett el dolgozni. Spielberg új hőse egy család lesz, amely kü­lönböző kalan­dok részese a tengeren. Az események időpontja 2018, amikor a világ­kormány sok energiát fektet a tenger benépe­sítése, energia­illetve ásvány­készleteinek hasznosításába. Ennek kereté­ben járja a vi­zeket egy mélymerülésű tengeralatt­járó, a DSV, s amellett, hogy kutatásokat folytat, őrjárati feladatokat is el­lát az óceánokon. A jármű ál­landó kísérője Darvin, a delfin; vele a személyzet fejlett techni­kai eszközök segítségével tud „beszélgetni”. A rendező ezút­tal is hű önmagához, és a „Jura park” című sikerfilmhez hason­lóan, számítógép-irányítottá lé­nyekkel népesíti be alkotását. A „Sea Quest" - ez a sorozat címe - sok viharral küzdött meg, mire eljutott odáig, hogy az NBC televízió mégis elké­szítteti a produkciót. A közvetí­tési dij 1 millió dollár. * * * Tizenöt kilóval nyom ma ke­vesebbet Daniel Gelin, a fran­ciák kedvelt filmszínésze, mint egy esztendővel ezelőtt. Csoda­diétájának titka: tizenkét hó­napja hetente csak egy pohár whiskyt enged le a torkán, míg azelőtt naponta egy egész üveg­gel megivott. Ezt a nem éppen kellemes titkot - mármint az iszákosságot - Gelinnek most ha akarta, ha nem. be kellett val­lania, ugyanis mindenféle pletykák kezdtek terjedni az egészségi állapotáról. Valami­lyen súlyos betegséget gyanítot­tak, sőt, néhányan már rákot emlegettek. A fogyás oka azon­ban a színész harminc évvel fia­talabb új felesége, aki nem akart egy kövér, öreg emberrel élni, és megszervezte a fogyókúrát. Sok sárgarépával, kevés hússal és minimális alkohollal. A recept bevált, mert Gelin havonta könnyebb lett egy kiló­val. Mit lehet erre mondani: ilyen a jó feleség Lelouch új kedvese: Alessandra Perry Farrell majdnem két éve tartó nagyszabású karaván- turnéja a Lollapalooza-tour jó­val hosszabb életű már, mint megannyi más, országosra ter­vezett körút. És mennyiről mondtak (s mondanak) le a szervezők még idejében, az in­dulás előtt, mert csak a tervek­ből is látszik, nem lesz annyira jövedelmező, hogy megérje a költségeket, a vesződést, a munkát! A Farrell túra vállalkozása más. Azt hiszem talán azt kell előre venni, hogy óriási hit van benne. Ha az álmain kívül nem lenne, nem lett volna hite, bele sem vágott volna - mondja Far­rell. A. közönség nemcsak hangversenyekre hivatalos, ha­nem vursli, cirkuszi és afféle Luna parki mutatványokra is befizet. Ha megunják az embe­rek az alternatív rock koncerte­ket, a Soundgarden, a Red Hot Chili Peppers, a Ministry, vagy a Pearl Jam muzsikáját — vagy egyáltalán nem is kíváncsiak rá -, megbámulhatják a tűzköpő- ket, légtornászokat, kötéltánco­sokat, akik lehet, hogy éppen háló nélkül produkálják magu­kat, és ha úgy tetszik, próbára tehetik saját erejüket, ügyessé­güket, szerencséjüket valame­lyik bódénál. Vannak standok, ahol a nép ehet, ihat kedvére, még az amerikaiak számára is egzotikus ételeket és italokat. Vonul a roppant karaván vá­rosról .városra és Farrell szerint még kifizetődő a nagy alternatív cirkusz, még mindenki megta­lálja a számítását, szervezők is, zenekarok is, bűvészek és üdítő­ital-árusok is... Mert alkohol nincs a Lallapalooza italos standjainál. Perri Farrell pályája Bro- oklynból indult, nevet Jane’s Addiction énekeseként szerzett magának, később búcsút mon­dott a zenekarnak és megszer­vezte a Lollapalooza túrát. Ba­rátai a kezdetektől együtt dol­goztak vele, á legtöbben, mások azonban menetközben csatla­koztak hozzá, miután óvatosan kitapasztalták, mi is a nagy­szerű Farrell ötletében. Az min­denképpen, hogy rengeteg em­ber dolgozik együtt, jól megis­merik egymást, mindenkiben erősödik a tűrés, a belátás, a tü­relem. A Jane’s Addiction volt énekese és nagy álmodozója nagyon szeretné, ha a Lollapa­Képes technikatörténet A hőlégmotor Az Ameriká­ból elszárma­zott svéd felta­láló, John Ericsson (1803-1889), aki Stephen- sonnak egyik versenytársa volt, a híres ra- inhilli moz­donyversenyen és kitűnt a ha­jócsavar tökéle­tesítésével is. Híres találmá­nya volt az 1823-ban szer­kesztett hőlég- motor, amelyet gőz helyett a felhevített és ki­terjeszkedő levegő hajtott meg a dugattyú segítségével. Ericsson elvei szerint szerkesztett hő­Napváros születik Hollandiában 25 ezer fő befogadására al­kalmas biovárost akarnak létesí­teni Hollandiában. A Napvá­rosnak keresztelt települést 2025-ben szeretnék átadni a környezeti és a humánbiológia szempontok messzemenő figye­lembevételével. A Napváros létrehozását az egészség és a természet meg­óvásán túl rendkívül konkrét érdek is sürgeti: a holland vidék elnéptelenedése. Ezért fogott össze három ki­sebb hollandiai város, Heer- huggoward, Alkmaar és Lange- dijk, hogy kezdőbetűikből nevet adjanak a Napvárosnak, HAL- nak keresztelve. HAL város la­kói a természettel való teljes szinbiózisban élnek most. „Pi­henés, sport, természetbe ol­vadó otthonok” - hirdetik má­ris. A környezetvédelmi mintává ros lakóépületei között olyan üvegkerteket létesítenek, amelyben virágot nevelhetnek, vagy akár gyümölcsöt is ter­meszthetnek a lakók, hiszen ki­zárják az arrafelé igencsak ki­számíthatatlan időjárási viszo­nyokat. HAL város energia- szükségletét - amennyire csak lehet - napenergiából fedeznék, a napfényt felfogó kollektorok segítségével. A holland hatóságok - a jelek szerint - igen komolyan veszik a tervet. A kormány arra tesz kí­sérletet, hogy a nagyvárosok környékén. 30-50 kilométeres sugárban olyan HAL-rendszerű településeket hozzon létre, ame­lyekkel tehermentesítheti a hol­land metropoliszokat. Napelemes fűnyíró Egy brüsszeli feltaláló megunta a fűnyírást és kifejlesztette a na­pelemmel működő, teljesen automata robotot. A gazdi így üldö­gélhet, a gép magától dolgozik. Újra sok lett az eszkimó Túlnépesedés fenyegeti a világot? A túlnépesedés, valamint az ezzel együttjáró élelemhiány veszélye ismét ott kopogtat a világ ajtaján. Erre a következte­tésre jutott a legáltalánosabban vett nemzetközi problémákat vizsgáló, washigtoni Worldwath Intézet, az éhség kontinensét, Afrikát alapul vevő tanulmányai során. Ez a tény sok ember­ben kelt aggodalmat. Jelenleg 5 milliárd 840 mil­lió ember népesíti be a földgo­lyót (egyes becslések „csak” 5,5 milliárdot említenek) és számuk évi 91-97 millióval gyarapszik. Jóllehet, a család- tervezési kampányok nem vol­tak eredménytelenek: ezek nélkül különösen Kínában és Indiában máris kritikus állapo­tok uralkodnának. 2025-re va­lószínűsíthető a 8,5 milliárdos világnépesség. A növekedés azonban várhatóan igen egye­netlen lesz. Afrika mai 700 mil­liós lakosága például 2025-ig várhatóan több mint duplájára, 1600 milliárdra emelkedik majd. Természetes növekedés Ennek az embertömegnek természetesen táplálkoznia kell. Az intézet adatai szerint az egy főre eső gabonatennés 1950 és 1984 között még csak­nem 40 százalékkal nőtt, azóta viszont mintegy nyolcszázalé­kos visszaesés következett be. A korábbi biztató adatok hát­térbe szorították az aggodal­makat, ám a legújabb statiszti­kák fényében ezek újra elő­térbe kerültek. A gondok alapvető okát nem abban látják, hogy a világgaz­daságot manapság recesszió sújtja, hiszen az Egyesült Ál­lamok, Japán vagy Németor­szág az átmeneti gyengélkedés után valamikor csak vissza­nyerheti korábbi konjunkturá­lis húzóerejét. Sokkal inkább az jelenti a problémát, hogy a világ elérkezett a növekedés természetes határaihoz, már ami a szántóföldek, az édesvíz, s a tengerek készleteit illeti. Hoszú távon mindenképpen így tűnik, s rablógazdálkodásai csupán ideig—óráig lehet meg­oldást találni a környezet, va­lamint a következő nemzedé­kek kárára. Az emberiség ellátásának problémája láncot lakot. Mi­után a nagy sivatagok termővé tétele még nem kerülhetett na­pirendre, a termőterület legfel­jebb az erdők, elsősorban az esőerdők kiirtásával növelhető; az édesvíz viszonylag korláto­zott mennyisége nem teszi le­hetővé a tetszés szerinti öntö­zést. Az ötvenes évektől a nyolcvanas esztendők derekáig megkilencszereződött a műtrá­gya felhasználása, sok helyütt már itt is határokhoz érkeztek, több gabonát nem adnak. Vé­gül, de nem utolsósorban, a vi­lágóceánok halállományát sem lehet tetszés szerint kiszivaty- tyúzni. Természetesen vannak területek még jelentős tartalé­kokkal, de most általában van szó világunkról, ahol FAO- becslések szerint az idei csak­nem százmilliós népességnö­vekedéssel szemben egy-egy százalékkal csökken a gabona- termelés (1932 millió tonnára), s az állatállomány (1.05 milli­árdra). Egyre nő a veszély Azonnali segítség nélkül el­viselhetetlen helyzet jöhet létre Angolában, Szomáliában és Szudánban. A következő éh­ségzóna a közép-afrikai Ruan­dában alakulhat ki; s hasonló veszély fenyeget Irakban, Af­ganisztánban, több közép­ázsiai országban, illetve - a háborús cselekmények követ­keztében - Boszniában. Csodaszereket, recepteket a washingtoni intézet sem tud javasolni. De egy gondolko­dásra serkentő jelentést minde­nesetre már letett az asztalra. S már ez sem kevés. Réti Ervin looza közönsége - a diákok, s általában az amerikai középosz­tály gyermekei - felfogná és el­fogadná végre a dalok szövegé­ben lévő üzeneteket és figyel­meztetéseket, és elkezdene együtt munkálkodni először is az ottani világ megváltoztatá­sán. Hatalmas feladat, de egy­szer majd csak megoldható, s ez megváltással ér fel. Mindenek előtt azonban az egymás tolerá­lására elfogadására van szük­ség. Csak legyenek együtt az emberek: egyenek, igyanak, szórakozzanak együtt. - Nem kell, hogy pár napra egy helyre összejöjjenek, mint ahogy va­lamikor összegyűltek Woods- tockban: - A Lollapalooza ka­ravánja mindenhová elmegy. És aki fizet, hogy szemfény­vesztőket, mimeseket. artistákat lásson, és megkóstolja a külön­leges ételeket, az kíváncsian elmegy a koncertek helyére is, és meglehet, hogy megváltozott gondolatokkal tér haza. Farrell gyakran fogalmaz fel­tételes módban, de mégis hiszi, hogy álmai egyszer valóra vál­nak. Vass Imre rri •• •• i Torok őstextil A chicagói egyetem tudósai megtalálták a világ legrégebbi textildarabját. Az egyetem köz­leményéből kiderül: a Törökor­szágban talált textildarab Krisz­tus előtt mintegy 7000-ből származik. Ez az anyag tehát idősebb, mint az eddig talált ha­sonló leletek. A mintegy 7,5- szer 3 centiméter nagyságú tex­tília valószínűleg vászon, amely egy darab agancsra ragadt, s fel­tehetően valamilyen szerszám fogantyújaként szolgált. A textilt a Tigris folyó felső folyásánál lévő Cayonu ásatási helyen, Törökország déli részén találták, mintegy 50 kilométerre Diyarbakir várostól, ahol a chi­cagói egyetem tudósai az isz­tambuli egyetem kutatóival dolgoznak együtt. A leletből ki­derül, hogy sokkal korábban készítettek már textíliákat, mint ahogy azt eddig bebizonyítot­ták. Az eddigi legrégibb lelet maximum Krisztus születése előtt 6500-ból származik. Követ óvnak Az ásványokban gazdag föld alatti tóba süllyesztik a napó­leoni időkből a Louvreba ke­rült piramis köveit, remélve, hogy gyorsan regenerálódnak. légmotorokat laboratóriumi munkáknál a múlt századfordu­lón is használták. K.A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom