Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-09 / 158. szám

4 HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1993. július 9., péntek .. Az én igazi első lemezem” Maria McKee, a vezető fran­cia szaklapok serint, nagyszerű Lp-t készített. Recenzorai júni­usban a hónap lemezének sza­vazták meg. A „You götta sin to get saved” négy év szünettel követte most az előző albumot, és az énekesnő szerint is sikerre számíthat végre.- Szeretném világgá kiáltani, hogy ez az a lemez, amit tény­leg igazi és így első munkám­nak tartok - mondja Maria csaknem lelkendezve. Pedig fá­radt. Sok volt egyszerre a fellé­pés, és kezdi unni a szállodákat, egyre nehezebben viseli el az újságírók kérdéseit, akik állan­dóan a Lone Justice-ról faggat­ják, amin pedig már túl van, ami már nem érdekli. . . Vagy alig. A maga útját járja. Majdnem úgy néz ki, mint a lemezborítón, no de érthető: nincs színpadon, a világ szeme előtt. Ül egy hotelszobában, és - beteg. Látszik a szemén, ér­ződik a hangján. Erősen meg­hűlt valahol. Tartja magát.- Maradjon csak, beszélges­sünk nyugodtan. De ígérje meg, hogy nem azt fogja írni a leme­zemről, hogy „olyan countrys akármi, gyenge soulbeütéssel”. Pár pillanattal előbb alig tudta visszatartani feltörő, szinte gyerekes és nagyon is érthető örömét, aztán hirtelen komoly lett, most kedvesen mo­solyog. Hogy a francia riporter, Ducray, ígért-e bármit is. nem árulja el, de tény, hogy a lemez­ről nem ír még pár szavas mél­tatást sem. Maria McKee igyekszik könnyednek látszani, nem tö­rődni bajaival: nevet, illik vagy sem, haját igazítja, rendezné hirtelen.-Nézi, ugye, hogy hol a hí­res eleganciám. Hol a bájos an­gyal? Sehol. Most nem is érde­kel. Ezért nem kell az emberre semmiféle imázst aggatni. Ki­vagyok, bár hírül sem annyira, mint a „Shelter”-turné után, amikor azt mondtam a Lone Justice-nak, na jól van. fiúk, áll­junk meg és legyen vége örökre. Nem mondom, fáj még mindig a szívem azért a zeneka­rért. hiszen én teremtettem meg, és soha nem gondoltam, hogy olyan őrülten lesz vége. A leg­végén már úgy éreztem, meg­fulladok. Még ma is azt mon­dom, az a turné tett bennünket tönkre. Meg kellett adnom a A párizsi Broussais kórházban egy orvoscsoport sikeres, teljes tüdőátültetést hajtott végre. Dr. Jean-Paul Couetil, aki a híres angol sebészcsoporttal dolgozott együtt, vezette a műtétet. Másfél évig tartott számára, amíg kidolgozta a technikáját a műtétnek. A műtét 10 órán át tartott. A sikeres átültetés után, a beteg már el­hagyta a kórházat. Az orvoscsoport 16 tagú volt. Korszakos lé­pése ez a tüdősebészetnek. A csoport tagjai számos műtétet fog­nak végrehajtani, ha megfelelő donorjuk van. (FEB-fotó) Ha a megyeszékhelyen sétál az ember, jártában-keltében megakad a szeme a falakat Sal- gótarján-szerte elcsúfító falfir­kákon. A falfirkálás még nem is lenne baj, amennyiben a kivite­lezés ízléses. Azonban a némi­képpen tetszetős graffitik eldu­gott helyeken, a külvárosban, aluljárókban találhatók, tehát nem szembetűnőek. Ami szem­betűnő, az a városszerte, for­galmas helyeken, többnyire fe­ketével felfestett gusztustalan és ordenáré feliratok tömkelegé. Az Évi 2. Üzletház felső szintjének térre néző falfelülete sokmindennek mondható, de szépnek semmiképpen nem, ugyanis tele van firkálva ne­vekkel, „szerelmi vallomások­kal”, trágár és durva kifejezé­sekkel. Megkérdeztük az erre járókat, hogy mi a véleményük a művészinek egyáltalán nem nevezhető "alkotásokról".- Borzalmas - válaszolja egy fiatal lány.- Szerintem undorító - mondja egy középkorú hölgy - Már elég régóta ilyen ez a fal. Nem is értem, miért nem taka­rítja ezt le valaki. Ezt mi sem értjük. Megkeres­tük hát Nagy Imre őrnagyot, a városi rendőrkapitányság sajtó- szóvivőjét.-Milyen módon bünteti a rendőrség a fdlfirkálókat?- A falfirkálás a rongálás szabálysértési körébe tartozik. A mi feladatunk ebben az eset­ben a rongál ók elfogása. A bün­tetést - ami általában pénzbír­ságot jelent - a polgármesteri hivatal határozza meg. Ha a rongálás nyomán keletkezett anyagi kár meghaladja az 5000 forintot, akkor indít a rendőrség eljárást, rongálás szabálysérté­sének alapos gyanúja miatt. Ezután a polgármesteri hiva­tal műszaki osztályvezetőjével, Kenyeres Istvánnal beszéltünk.- Az önkormányzat milyen szankciókat léptetett életbe a falfirkátok megfékezésére?-A képviselő-testület tavaly decemberben elfogadott egy ha­tározatot, amelyben a falfirkálás szabálysértésnek minősül és egy bizonyos határig az önkor­mányzat bünteti a rongálókat. A határozat továbbá kimondja, hogy az épületek falaira kerülő falfirkákat az épülettulajdono­soknak nyolc napon belül el kell tüntetniük.- A rongál ókra mekkora pénzbírságot rónak ki?- A szabálysértési eljárás so­rán kiszabható pénzbüntetés 10.000 forintig terjedhet, ezen kívül az egyéb anyagi kár - pél­dául a falfelület újrafestésének költségei - is behajtható, amennyiben a károsult igényt tart rá. „Hallgattassák meg a másik fél is” alapon, nyomába szegőd­tünk a város egyik „legneve­sebb” firkászának.- Volt már dolgod a rendőr­séggel?- Igen. Kaptak már el festés közben.- És hogyan büntettek?- Általában pénzbírságot kel­lett fizetni.- Előfordult már, hogy lefest- tették veletek a falat?- Igen. Volt már olyan, hogy le kellett mázolni amit előzőleg felfestettünk.-Ha jól tudom te csinálsz szép, ízléses graffitiket is. Mire jók akkor ezek az ocsmány fel­iratok a falakon?- A szép graffitiket lefestik és büntetnek is értük. Ha a szer­veknek nem tetszenek a szép falfirkák, akkor csinálunk nekik rondákat. Egyfelől ez az álláspont is érthető. Csakhogy ez sem meg­oldás. N.K. Új kungfufilmet forgatnak Dragon: The Bruce Lee story (A sárkány: Bruce Lee története) címmel új kungfufilmet forgat az Universal filmgyár. A fűmmel egyidőben forgattak egy másik kungfufilmet is, melynek során meg­ölték a film főszereplőjét Bruce Lee fiát, Brandon Leet. Partnere Lauren Holly. (FEB-fotó) kegyelemdöfést. így a jobb.- Kollégáimmal együtt azt mondtuk, úgy szavaztunk, le­gyen az új McKee-korong a hó­nap lemeze. Ha tényleg olyan jó maga szerint is, mit mond, mi­ért? — Ó, én érzem, hogy jó! - ki­ált fel az énekesnő. - Mert nem törődtem semmivel és senkivel. Mert felszabadultan énekelek. Úgy amerikaiasan, ahogy mondják: a szívemből, az egész bensőmből. Jólesően és isteni­gazából. Az érdekelt, ami vala­mikor még 17-18 éves korom­ban: maga az éneklés. Itt igazán élvezem, hogy énekelek. Meg­tagadtam és elutasítottam min­denféle koncepciót, mérlege­lést, különösebb meggondolást. Azt mondtam, hadd ne fűzzek már egyetlen hamisat se az igazgyöngyök közé. Ehhez volt kedvem, és boldogan szorítom magamhoz, mert ez az én igazi első lemezem, mert szeretem. .Nagyon tetszik. És végre kiénekli, rajongva, szabadon kiadja magából a gos- pelt, a Van Morrison-számokat, Dusty Springfieldet s a többit sorban. Mindent, ami esztendők óta él, lüktet és munkál a szívé­ben és a lelkében. Vass Imre Megvalósulhat a rakétaépítők régi álma, a sci-fi szerző Verne Gyula látomása, amelyet az Űr­utazás a Holdba című könyvé­ben leírt: rakéta startol a vilá­gűrbe, elvégzi a feladatát, majd visszafordul és újra landol a földön. Az amerikai McDonnell Douglas léghajózási és űrhajó­zási konszern reméli, hogy kö­zelebb jutott ennek megvalósí­tásához. A Los Angeles melletti Huntingdon Beach székhelyű cég bemutatta a nyilvánosság­Többször felhasználható űrrakéta nak „Delta Clipper” DX-C-nek nevezett űrhajójának prototípu­sát: egy könnyű súlyú, egylép­csős, folyékony hidrogénnel meghajtott rakétát, amelyet többször lehet felhasználni. Az 1:3 léptékben megépített, 12 méter hosszú prototípust már ezen a nyáron egy sor próbának vetik alá. A DC-X 180 méteres repülési magasságot fog elérni, majd ezt követően függőleges helyzetben landol. A második kísérleti fázisban további, ma­gasabb és hosszabb repülések következnek. Az ezt követő utolsó fázisban a rakétát hatezer méteres repülési magasságban vízszintes helyzetbe állítják, majd a landoláshoz újra függő­leges helyzetbe hozzák. Kifej­lesztése 60 millió dollárba ke­rült és 18 hónapig tartott. A cég szakértői szerint már az évszá­zad végén sor kerülhet az első igazi „Delta Clipper” startjára, amellyel az űrrepüléseknél szo­kásos mai költségek 90 százalé­kát meg lehetne takarítani. A rakéta - a karbantartási munká­latokat követően és újra feltan­kolva - már nyolc órával a le­szállás után ismét startolhat. A kaliforniai Stanford egyetemen kikísérleteztek egy robot mér­nököt. Jozeph Engelberger robotja félő, hogy elveszi majd a munkát az embertől. (FEB-fotó) Képes technikatörténet Az E-vitamin óv Két új vizsgálat, amelyet az USA-ban összesen 120 ezer fér­fivel és nővel végeztek, iga­zolja, hogy az E-vitamin na­gyobb adagokban 40 százalékig tudja csökkenteni a szívbeteg­ségek kockázatát. Az oxidációt gátló vitamin ugyanis csökkenti a „rossz” koleszterin által oko­zott károkat. A vizsgálatokból ismeretes, hogy az LDL az oxi­dációs folyamat után az artériá­kat zsíros lerakódással beszű­kíti. Az E-vitamin haszna mindkét vizsgálatban megmu­tatkozott, függetlenül a vér ko­leszterinértékeitől. A tudósok véleménye szerint azonban to­vábbi vizsgálatok szükségesek, hogy a lehetséges mellékhatá­sokat ki lehessen zárni. Chipekkel a lopások ellen Az értékes érmék gyűjtői bi­zonyára elborzadnak a gondo­lattól, hogy drága érméikbe kis lyukakat furassanak, bennük apró mikrochipeket rejtsenek el. Mégis, ami az érméknél furcsá­nak tűnik, az más értéktárgyak esetében komolynak szánt ötlet, hogy ellopásukat megakadá­lyozzák. A brit ID-Link cég forgalmaz erre a célra megfe­lelő mikrochipeket, amelyeket antik bútorokba vagy értékes képek kereteibe fúrt kis lyu­kakba helyeznek el, később bármikor lehetővé téve a tulaj­donos azonosítását. A chipek ugyanis speciális scannerrel ki­olvasható rejtjelzett kódokat tar­talmaznak. A rádióhullámokkal működő scanner az adatokat érintés nélkül, több méteres tá­volságból is megérti. A cég ada­tai szerint már néhány ezer ér­téktárgyat elláttak ilyen chipek­kel. Tüdőátültetés Párizsban Ballon és csapkodószárny Tilos a borotva és a komputer (FEB) Fel- és leszálláskor nem használhatnak az utasok elektromos berendezéseket, mert a kibocsátott sugárzások műszaki zavarokat okoznak a repülőgép műszereiben. Ezzel az intézkedéssel az American Airlines követte a többi légitár­saságot, amelyek ezt már ré­gebben bevezették. Az United Airlines például csak 3 ezer mé­teres magasság felett engedé­lyezi az utasoknak a komputer használatát, a Delta, az USA Air és a Nipon Airway gépein pedig tilos CD-t használni. A bécsi Jacob Degen koráb­ban csapkodószárnyú repülőgé­pet készített, ami a gyakorlat­ban nem vált be. 185 évvel ez­előtt 1808-ban olyan kísérletet végzett, hogy a hidrogénnel töl­tött léggömb kormányzását megoldja a korábbi csapkodó- számyú gépével, míg a felszálló erőt a ballon adta meg. Ez a szerkezet csak teljes szélcsend­ben tudott néhány métert re­pülni. Később Degen ezzel az impozáns felszerelésével mu­tatványosnak csapott fel, de 1812-ben Párizsban olyan imp­resszárió kezébe került a pro­dukciója, aki a közönségnek akkorát lódított, hogy azok az egész szerkezetet összetörték. A rendőrségnek kellett rendet csi­nálnia, a feltalálónak és az imp­resszáriójának menekülnie kel­lett a helyszínről. Degen ezután felhagyott a ballonkísérleteivel, állítólag 1817-ben egy óramű­Degen csapkodószárnnyal kormányzott léggömbje. vei hajtott helikoptert készített, amely valóban repülésre alkal­mas volt. Bizalmas faxlevelek műanyag borítékban A leveleket egyre inkább faxok váltják fel. Az elektro­nikus postán történő továbbítás ma már nemcsak sokkal gyor­sabb, hanem általában olcsóbb is. mint a hagyományos levél­küldés. A címzettek ennek a hátrányát azonban kénytelenek elviselni: az írások védő borí­ték nélkül jönnek ki a gépből, kitéve bárki kíváncsi tekinte­tének. Problémát különösen az okozhat, ha egyes vállalatok­nál csak egyetlen készüléket használnak és az érkezett fa­xokat küldöncök osztják szét. Segítséget igér a svéd Seal System cég új biztonsági fax­készüléke, amely valamennyi beérkező levelet beforrasztja egy plasztikborítékba. A ké­szülék az irat valamennyi olda­lát kinyomtatja, majd két mű­anyag fóliával ellátott henger között áttolja. A készülék a faxlevelet csak a fóliákat egy­mással összeheggesztve adja ki. A fólián át a fedőlap olvas­ható, amely csak a címzettről tartalmaz információt. Robot mérnök Irkafirka

Next

/
Oldalképek
Tartalom