Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-29 / 175. szám
1993. július 29., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Ajándék Anna-napra Talán Anna-napra, talán nem, ám ez a lényegen nem változtat: a bujáki önkormányzat rendbehozatta a település szélén található Anna kápolnát, melyet nemrégiben a váci püspök áldott meg és szentelt újjá. Herbst Kinga felvétele Sajtótájékoztató a Nógrád Volán Rt-nél Sikerült elhárítani a műszaki katasztrófát Nincs sértődés a Dobroda völgyében A Nógrád Volán Autóbuszközlekedési Rt. átalakulásával kapcsolatos aktuális kérdésekről tartott sajtótájékoztatót tegnap délután Salgótarjánban Horváth József, a részvénytársaság ügyvezető vezérigazgatója. Bevezetőjében ismertette azokat a szervezeti változásokat, melyek a részvénytársasággá alakulással bekövetkeztek, majd a mondanivalóját három fő téma köré csoportosította: szólt az átalakulásról, az áfa változásából adódó tarifaemelkedésről, valamint a helyi közlekedés helyzetéről. Az átalakulással kapcsolatban kifejtette, hogy 1990 óta kemény válságkezelő program megvalósításán fáradoznak. Ugyanis ahhoz, hogy részvény- társasággá alakulhassanak a cég pénzügyi konszolidációját kellett megoldani először. Ezt a feladatot sikerült teljesíteni, s így létre lehetett hozni az egyszemélyes zártkörű részvény- társaságot. A részvénytársaságnak létrejöttek és működnek a szervezetei, az 5 tagú igazgatóság és az ugyancsak 5 tagú felügyelőbizottság. Az átalakulás mellett a másik fő cél volt a vállalat talpon maradásának biztosítása. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy ennek érdekében folyamatos racionalizálást hajtottak végre, aminek eredményeként 1989-től a több mint 2000 fős létszámot napjainkra 780-ra csökkentették. További létszámleépítést nem terveznek, de a munka alapján cserékre sor kerülhet. Felesleges eszközeiktől megszabadultak, szigorú költséggazdálkodást vezettek be, gazdaságtalan járatokat szüntettek meg, tarifát emeltek és bevezették az elsőajtós rendszert. Érdekességként emelte ki, hogy az első ajtón történő fel- szállásos rendszer bevezetése Kiket tart el az önkormányzat? Érsekvadkert. A településen élő keresőképes lakosság több mint 30 százaléka állás nélkül van, de egyre többen kerülnek ki a munkanélküli ellátás alól. Ez azt jelenti, hogy növekedni fog azoknak a száma, akiket az önkormányzatnak kell eltartania. Az, hogy az előbbi esetben kiket és milyen mértékben illet meg a szociális támogatás helyi rendelet szabályozza majd, amelyet a közeljövőben dolgoz ki a település ön- kormányzata. A tervezetet a falu helyi lapjában ismerhetik meg az érsekvadkertiek, s véleményezhetik is azt. ............................................ ó ta Salgótarjánban 52,5 , míg Balassagyarmaton 77 százalékkal több jegyet adtak el. Az idei első félévről szólva elhangzott, hogy a Nógrád Volán Rt. megközelítően 500 milliós árbevételre tett szert, s ezzel 9 millió forint adózás előtti nyereséget ért el. A vállalat gazdálkodásában stabilizálódás történt, tehát van remény a talpon maradásra. Az viszont kellemetlen, hogy új eszközök, új autóbuszok beszerzését nem tudják önerőből megoldani. Az augusztus 1-jétől esedékes és az áfa emeléssel kapcsolatos tarifaemelésről a vezérigazgató elmondta, hogy a balassagyarmati, a bátonyterenyei és a pásztói városi önkormányzat megértőleg és segítőkészen fogadta ezt a tényt, a salgótarjáni önkormányzattal ez a kérdés még nem rendeződött. Augusztus 1-jétől a vonaljegy ára Balassagyarmaton 21-ről 22 Ft-ra, Bátonyterenyén és Pásztón 22-ről 23 Ft-ra, míg Salgótarjánban 25-ről 26 Ft-ra emelkedik. Összességében a lehetséges 4 százalékos áfa-emelés a Nógrád Volánnál csak 3,86 százalék. Végezetül Horváth József a helyijárati közlekedéssel kapcsolatos helyzetet és elképzeléseket ismertette. Ez alapvetően összefügg azzal, hogy komoly gondot okoz az elöregedett autóbuszok pótlása. A Maiévtől vásárolt és Salgótarjánban beállított 4 darab csuklós autóbusz- szal sikerült elhárítani a műszaki katasztrófát, azonban távlatilag nem oldódott meg a dolog. Tekintettel arra, hogy a vállalatnak nem feladata a helyi személyszállítás, az önkormányzat által létrehozott ad hoc bizottsággal keresik a legcélravezetőbb megoldást. A tömeg- közlekedés egyelőre a megyében és a városokban megoldott, de az eszközpótlás feladatai el- odázhatatlanok. P.A. Az Iposz Magyar Kézműves Kamarája országos elnöksége ma regionális tanácskozást tart Budapesten, ahol a főváros és öt megye, köztük Nógrád ipartes- tületeinek küldöttei és ügyvezetői megtárgyalják a szövetség gazdaságpolitikai téziseinek vitaanyagát és a gazdasági kamarákról szóló legújabb törvény- tervezetet. Megyénkből többek között részt vesz Rázsó István a fórumon a salgótarjáni ipartestület ügyvezetője. Ot kérdeztük szándékairól.- Mind a két témát e hét hétfőjén megtárgyalta elnökségünk. A testület megállapította, hogy az előterjesztések teljes- körűek és részletesek.- Konkrétan? (Folytatás az 1. oldalról)- Szó nincs sértődésről. Csupán azt szeretnénk, ha az érintett települések polgárainak az érdekeit megfelelő hatékonysággal tudnánk képviselni. Mert most nincs így. Számtalan ténnyel tudnám bizonyítani, s nemcsak a tanácsban való képviseleti aránnyal, de nem teszem. Lényeg: a Dobroda társulás megalakításával egyidőben kérni fogjuk a tanácsban való képviseleti jogunkat, azt az ominózus 9. helyet. Egyébként általános képletként a helyzetünkről azt mondanám, hogy olyan „se itt, se ott” állapotban vagyunk. Különösen mióta a választási körzet meghatározásakor Szécsényhez és környékéhez csapták az érintett településeket. Földrajzilag, gazdaságilag, munkahelyek, közlekedés tekintetében mindig is a megye- székhely vonzásában éltünk. Tarjánhoz már nem, Szécsényhez még nem tartozunk. Tehát a tanácsi képviseleti helyért való törekvésünk csak a jéghegy csúcsa. De a kulcsszó a hatékonyabb képviselet, érdekérvényesítés, amely szerintünk mostanában csorbát szenved. Holles Miklós, a megyei közgyűlés területfejlesztési osztályának vezetője: A természet védelméért Bárna. A vonzó természeti környezet áldás és bizonyos mértékig teher is, főként ha az ott élők a természetjárást szeretnék „meghonosítani.”. Hiszen az értékek megóvását olyan feladatokkal kell ötvözni, mint a pihenőhelyek, turistaösvények, és a forráshelyek rendben tartása. A helyi önkormányzat az ilyen jellegű tennivalók egy részének elvégzésére - egyéves időtartamra - megtalálta a megoldást. Nem kellett mást tennie, mint hogy elfogadja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának együttműködési készségét, s egy közös pályázat elkészítésének gondolatát. A Nógrád Természetvédelmi Alapítványhoz benyújtott pályamunkájukkal ötvenezer forintot nyertek. A pénzt a természetvédelmi területek közül a Nagykő és a Szérkő védelmére fordítják. A Katolikus Népfőiskolái Szövetség országos cserkésztábort szervezett, melynek ezúttal is Ráróspuszta ad otthont, s amit - az előző évekhez hasonlóan - a litkei önkormányzat is támogat. Augusztus 1-től ötszáznegyven cserkész - németek és osztrákok is - tizenegy al- táborban, tíz napot tölt el ebben a környezetben. Augusztus 8-án Keszthelyi Ferenc, a váci me- Az elsővel kapcsolatban a következőket lehet összegezni. A parlament a törvények meghozatalánál nem hagyatkozik alapos, szakmai ismeretekre, emiatt sok esetben az általa hozott törvényeket nem lehet végrehajtani, szükség van a módosításukra. Azért, hogy otthonosan mozogjanak a különböző témákban, vegyék igénybe a vállalkozó kisiparosok szakmai hozzáértését. A testület szerint hosszú távú, stabil gazdaságpolitikára, kiszámítható, egyszerű, áttekinthető, több évre szóló adópolitikára van szükség. Ebben növelni kell - nem számszerűen - a helyi adók szerepét. Az egyéni vállalkozók elvárják, hogy társadalom-biztosítási és- Csak azért, hogy delegálási jogot kapjanak, nem érdemes társulást létrehozni. Ennél többre hivatottak a kistérségi társulások, s az lenne a legjobb, ha minél több lenne belőlük. Hiszen ezeknek az a célja, hogy nagyobb, átfogóbb feladatokat - víz, gáz, út - fejlesztéseket közös erővel oldják meg. S az sem titok, hogy az ilyen jellegű szövetkezések előnyt élveznek a kormánysegélyekre benyújtott pályázatok elbírálásánál. Szerencsére vannak már jó kezdeményezések. A Bárkányi-völgy fejlesztése közös összefogással, Nőtincs és környékének gázellátása együttes erővel. Indul a szennyvízprogram, kell is, hiszen Nógrádnak csupán tizenkét településén megoldott ez a problémája.- Lobbyznak-e a területfejlesztési tanácsban?- Az ottani képviselőktől függ, hogyan és milyen mértékben képviselik régiójuk érdekeit. Nem akarom bírálni a tanácsot, de téves az a nézet, hogy ott mindent képesek megoldani, s valami pénzosztó szerepe is van. Nincs döntési kompetenciája és nem rendelkezik anyagi forrással. Javaslatot tehet, ami szintén egy fontos lehetőség. Minden remény megvan arra, Egy biztos: noha kutyák is lesznek az augusztus 20 és 22 között sorra kerülő harmadik salgótarjáni Vidám vásáron, nem kerül ebek harmincadjára a rendezvény. Legalábbis erre lehet következtetni azután, hogy tegnap ismét összeült a programokat szervező bizottság a városháza épületében. A már említett ebek a rendőrség bűnügyi-technikai- és kutyabemutatóján szerepelnek majd, mely a második rendezvénynapon kerül sorra, délelőtt 11 órától. A program kimunkálása folyik, a „lepedő” (a pontos időrenddel ellátott forgató- könyv) augusztus negyedikén, szerdán készül el. A szervezők találkozóján ezúttal nem a műsorokról esett szó legfőképp. Az „apró” részleteket tisztázták, többek közötl azt, hogy le- gyen-e „lengyel” piac azon a területen a vásár időpontjában, gyés püspök, Salamon László, az országgyűlés jogügyi bizottságának elnöke, dr. Skultéty Sándor, címzetes államtitkár, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye köztársasági megbízottja, dr. Andrásfalvy Bertalan, volt kultuszminiszter, Bánffy György, színművész és dr. Marx Gyula, a népfőiskolái kamarák elnöke lesz a tábor vendége. az adótartozásaiknál megszüntessék a jelenleg diszkriminizá- ciót. A felszámolásoknál legyen kötelező a magánvállalkozóknak járó tartozás elsődleges kifizetése. A központi adóból az állam ne a bürokráciát növelje, hanem forgassa vissza a gazdaság fejlesztésére. A testület jónak tartaná, ha az 1988-ban bevezetett adózási elveket visszaállítanák. Szó volt még a szakmai utánpótlás államival azonos támogatásáról, az ellehetetlenült vállalkozók munkanélküli járadékellátásába való bevonásáról. A kamarai törvény kapcsán az új „Kiosz” szociális hálóját hiányolják és a törvény mielőbbi megalkotását szorgalmazzák. hogy ezek a társulások tovább élnek és a tanács sem a kormánysegély szétosztásához asz- szisztál csupán. Számos lehetőség van mindebben, amelyre az iméntiekben próbáltam is utalni.- Egyek vagyunk mindenben! - sommázza röviden véleményét minderről Vérségi Aladár litkei polgármester, s aztán kifejti mire is gondol.-A Dobroda-völgyi kistelepülések Etestől IpolytarnÓcig jó kapcsolatban élnek egymással, s elsősorban munkakapcsolatra gondolok. Polgármesterek, jegyzők hetente, kéthetente találkozunk egymással, tervezünk, mi kellene, mi legyen az elsőbb? Bár a mostani társulás tervét augusztus végéig kell az érintett községek önkormányzatainak elfogadni, meggyőződésem, hogy mindenhol igent mondanak. Ideje volt, hogy kiléptünk a nagy tarjáni régióból és megpróbálunk saját sorsunkon magunk alakítani, saját képviseletünket megteremteni. Természetesen évszázadok óta erősödő egymáshoz tartozás ez, amelyet most ezzel a közeledési formával is, csak tovább gazdagítunk. avagy sem. Végül arra az álláspontra helyezkedtek, hogy lesz, de csak a rendezvény központi helyétől távolabb. A szervezőbizottság vezetője, Ercsényi Ferenc alpolgármester is részt vesz azon a tárgyaláson, melyre csütörtökön reggel kerül sor a Nógrád Volán igazgatójával, hogy a várható óriási forgalomra való tekintettel a helyijáratokat azon a hétvégén lehetőleg sűrítve közlekedtessék: nehogy káoszt okozzanak az autósok a Tóstrand környéki közlekedésben. Arra az időre változik majd a parkolási rend is, hogy miként, erre szintén jövő héten derül fény. A 3. Vidám vásár szervezői azt ígérik: mostantól felgyorsulnak az események. Ezentúl minden szerdán 14 órakor találkoznak a városházán, és még időben tájékoztatják a sajtót mindenről. Balázs J. Salgótarjánban a baglyasi felüljárónál lévő vasúti sorompó az esetek nagy részében tizenöt, de akár húsz percig is le van eresztve, és az is előfordul, hogy a forgalom megállítása vaklármának bizonyul. E jelenség okára kérnek magyarázatot olvasóink. A kérdésre Palaczkos Tamás, a MÁV salgótarjáni állomásának forgalmi főnökhelyettese válaszolt.-Ez a probléma régi gond. Én mint autós ha egy lezárt sorompó előtt kell várakoznom - hasonlóan másokhoz - türelmetlen vagyok, azzal a különbséggel, hogy a MÁV helyzetét belülről ismerem, s tudom, hogy a sorompót a szigorú előírásoknak megfelelően kell kezelnünk. A szóban forgó sorompó a vasúti fővonal és egy fontos közút kereszteződésében van. A vasúti fővonal mellett vezet a MÉH-telep és a Vegyépszer iparvágánya, de itt bonyolódik le az erdészet, a Ferro Trans Kft. és a MÓL Rt. kezelési helyének forgalma is. A sorompót tehát nemcsak akkor kell lezárni, ha a fővonalon halad a Traffípax • Július 29-én, csütörtökön a gépjárművezetők reggel 6 óra és délután 14 óra között a következő útvonalakon számíthatnak traffipaxos sebességellenőrzésre: a 21-es számú főúton Salgótarján belterületén, a Füleki, a Bajcsy Zsilinszky és a Rákóczi úton, valamint Vizs- lás-Ujlakpuszta belterületén, a 22-es úton Kishartyán belterületén. Érdekegyeztetés • Karancsság. Megyei elnökséget hozott létre a Magyarországi Cigányok Önkormányzati Érdekegyeztető Képviseleti Szervezete. Ä községben megtartott alakuló ülésen Szilvási Istvánt bízták meg az elnöki teendőkkel. Két helyettese: Bara- nyi Béla és Oláh Béla. A testület összejövetelei céljára kért és kapott helyet az önkormányzattól. Pénz közmunkásoknak • Romhány. A községi ön- kormányzat a munkaügyi központtal együttműködve tíz fő közmunkást alkalmaz a közterületeket kezelésére és tisztántartására, illetve a zöldterületek ápolására. A közmunkások bruttó átlagbére 12 ezer forint körül van. Fogászat helyben • Herencsény. Befejezéséhez közeledik az új fogászati rendelő kialakítása. A 0,7 millió forintos tervezett összköltségű beruházás azonban csak akkor töltheti be funkcióját, ha sikerül beszerezni közel 300 ezer forint értékben a fogászati alapberendezéseket. Erre azonban nincs pénze az önkormányzatnak. Országos fotótábor • Salgóbánya. Országos fotótábor nyílik Salgóbányán augusztus 14-én. Ez alkalommal nyitják meg a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üvegcsamokában azt az országos fotószemlét is, amely jelenleg a Budai Várban látható. Üzemel a benzinkút • Palotás. Újra a gépjárműtulajdonosok szolgálatába állt a községi benzinkút. Nyitvatar- tás: hétfőtől szombatig 6-19 óráig, vasárnap 8-12 óráig. Lovastábor 9 Szirák. Augusztus 1-8-áig újabb egy hetes lovastábort szerveznek a helyi Kastély Szálló közreműködésével. vasúti forgalom, hanem akkor is, amikor ezeket az említett cégeket kell nekünk kiszolgálni. Minden vonat indulásának számos feltétele létezik. Ezek technikai-műszaki feltételek, amelyekben az embernek, a vasutasnak is szerepe van, a kettő kiegészíti egymást. Mivel balesetveszélyes üzem vagyunk, az előírások betartását szigorúan meg kell követelnünk, mert senkinek az életét nem veszélyeztethetjük. Teszik ezt olyanok, akik vandál módon rongálják meg a különféle biztosító berendezéseinket. Azt még el kell mondani, hogy indokolatlanul sohasem engedjük le a sorompót, annak minden esetben oka van. Az okok részletezése egy hosszabb cikk keretét is kimerítené. Éppen ezért elnézést kérünk a várakozásért, erre a jövőben is sor kerülhet. Elkerülhető lenne, ha a vasút és a közút szintbeli különbséggel keresztezné egymást. Több bátonyterenyei olvasónk kérdezi, hogy mi az oka annak, hogy a bátonyterenyei fogorvosok feladják praxisukat, vagy elmennek a településről? Stabil gazdaságpolitikára lenne szükség Módosításra szorulna az adórendszer Szabó Gy. Sándor Huszonkét nap múlva Vidám vásár Salgótarjánban Szerdán készül a „lepedő” Cserkésztábor Ráróson Kíváncsiskodó A sorompót ok nélkül sohasem engedik le