Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-22 / 169. szám

1993. július 22., csütörtök SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 Szürke tények, rózsaszín remények Pásztori Sem kenyér, sem cirkusz? Már az ókori Róma uralkodóosztálya is tudta, hogy a köznép fékentartásának, lecsendesítésének legbiztosabb módja, ha ke­nyeret és cirkuszt, azaz munkát és szórakozási lehetőséget biz­tosítanak számukra. így mindenki megélhetése rendben van, s ha valakinek lármázni támad kedve, arra ott lesz a cirkusz, ahol kedvére kitoporzékolhatja magát. Ha a megélhetést, a kenyeret nézzük, Pásztó sincs kedvezőbb helyzetben a megye más telepü­léseinél. Rengeteg munkahely megszűnt, sokak kerültek utcára annak a legkisebb reménye nél­kül, hogy esélyük lenne: hama­rosan rendeződnek megélhetési gondjaik. Sok családnál nincs kereső, s a munkanélküli se­gélyből tengődnek. Érthető, ha egyre gyakrabban kerül sor éles szóváltásra a családi tűzhely mellett. Többen maradék pén­zükből az italban keresnek me­nedéket, míg mások a focimér­kőzések világába menekülnek, hogy ott, s ne hozzátartozóikon vezessék le, a bennük felgyü­lemlett keserű feszültséget. Annak a mintegy másféle­zernyi pásztói focirajongónak, akik rendszeresen kilátogatnak a labdarúgócsapat mérkőzése­ire, nagy örömet okozott, hogy hosszú évek után, a megyei I. osztályt megnyerve, az 1992— 93-as szezonra feljebb, az NB III-ba léphetett a PSE. Sőt, az idény végére a bajnoki tabella tizedik helyét elfoglalva fel sem merült senkiben a kiesés réme: bizton várhatják a következő NB III-as szezon kezdetét. Várják azt, ami úgy néz ki, nélkülük jön el. Nélkülük, mert súlyos anyagi nehézségek tá­madtak a pásztói labdarúgók további NB III-as szereplésé­ben. A helyzet komolyságát mu­tatja, hogy a városban terjengő szóbeszéd szerint, a csapat utol­jára állt össze a hét elején Pász- tón vendégszerepeit Kispest- Honvéd bajnokcsapata ellené­ben. A híreszteléssel, a csapat jövőjével kapcsolatban Kis Ká­roly, a PSE edzője a következő­ket nyilatkozta:- Nehéz helyzetben vagyunk, mivel a városi önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén, költségvetési hiányra hivatkozva, mereven elzárkó­zott a további működésünkhöz, NB III-as szereplésünkhöz kért 1.8 millió forintos támogatás megadásától. Mindössze egy tanácsot kaptunk: keressük fel a pásztói vállalkozókat, s tőlük próbáljunk pénzt szerezni. így egyetlen bevételi forrásunk a' lengyel piac működtetéséből befolyó bevétel, amely persze nem fedezi kiadásainkat.- Ha nem lesz elég pénz, mire számíthatnak a szurkolók?- Megfelelő anyagi háttér hi­ányában értelmetlennek látom indulásunkat az NB Ill-ban. Csak kudarcok várnának ránk. Jelenleg 12 fős a játékoskere­tünk, mivel Forgó és Galhács bevonul, Nagy P. megfelelő megélhetését biztosító munka­helyet talált, így ezen a szinten úgy néz ki nem folytatja, Kodák súlyos sérülése miatt talán az egész szezont kihagyja, Strehó munkahelyén állandó délutá- nos, így az edzéseket nem tudja látogatni. Ha az anyagiak nem rendeződnek, idény közben is számíthatunk a játékosállomány további gyengülésére. Minden­képp erősíteni kellene, ehhez azonban pénzre lenne szükség. A két ukrán és a román próbajá­tékosok tudásszintje biztató, de nekik is munkát, lakást kellene biztosítanunk ...- S mi lesz az edző sorsa?-Amíg az NB III-as szinten legalább a bentmaradásra van esélye a csapatnak, feltétlenül maradok, mert jól érzem ma­gam Pásztón. Ha nem jön össze az NB Ill-ban való indulás lehe­tősége, nekem is el kell gondol­kodnom a továbbiakon. Nem lenne szabad hagyni, hogy szét­essen ez a csapat, amelynek hosszabb távon is lenne esélye megkapaszkodni a felsőbb osz­tályban. A Magyar Kupában is az országos táblán vagyunk, s a közeljövőben egy borsodi, me­gyei I. osztályú csapattal küz­dünk meg a 64-be kerülésért.- A játékosok ?- Bizakodnak, s rendületle­nül edzenek. Persze a bizonyta­lanság ott mocorog mindenki­ben. Nagy Béla a Pásztói SE el­nöke kesernyésen fogalmazott, amikor két csalódásáról is be­szélt.- A PSE új vezetése múlt év januárjában azt az ígéretet kapta, hogy eltekintenek az elő­dök tartozásaitól, s nulláról in­dulhatunk. Nem így történt. 980 ezer forintos teherrel a nya­kunkban vágtunk bele a mun­kába, folyamatosan törlesztve adósságunkat. Közben a külön­böző cégektől kapott ígéretek, hogy segítenek munkát adni já­tékosainknak, nem valósultak meg. Tizenegy (!) labdarúgó megélhetését az egyesület kasz- szájából segítettük. Az idei első félévben kapott önkormányzati támogatás 916 ezer forintjából, 300 ezret azonnal adósságtör­lesztésre fordítottunk. Már ak­kor jeleztem, hogy ebből az összegből már nem jut a máso­dik félévre. Az egyik képviselő megbíztatott: ne aggódjak, a csapat léte politikai kérdés a vá­rosban, ennél fogva lesz pénz a második félévben is. Nos kap­tunk egyszer 73 ezret, majd 173 ezer forintot. Aztán a legutóbbi önkormányzati ülésen bejelen­tette a testület, hogy ne számít­sunk további támogatásra. Ha valóban politikai kérdés a lab­darúgók NB III-as szereplése, akkor el kellene gondolkodni a továbbiakon. Véleményem sze­rint jobb, ha ezer ember a sport­pályán kiabál, mintha a város­háza előtt... Megkérdeztük a városi ön- kormányzat művelődési, közok­tatási és sportbizottságának el­nökét, Tóth Lászlót is:- Szó sincs róla, hogy bizott­ságunk ne támogatta volna a PSE kérését. Mivel 2.7 millió állt rendelkezésünkre ebben az évben sportra fordíthatóan, egy­szerűen meghaladta a bizottság kompetenciáját a majd 2 milliós kérés. Négypontos, elvi támoga­tási javaslatot tártunk a testület elé, amely elfogadta azt. A fel­adat megoldása, hogy a neve­zési díj és a 200 ezer forintos támogatás összegét honnan te­remti elő az önkormányzat, a pénzügyi szakemberekre vár. Ahol nincs, ott felesleges dö­römbölni. A meccs talán még nincs tel­jesen lefutva. Azt is szem előtt kell tartani: jelezte számos drukker, hogy több, mint ezer pásztói adófizető és szavazó­polgár akarata, kívánsága, szó­rakozása, kikapcsolódása a tét akkor, amikor egy színvonalas NB III-as csapat képében, a fo­kozódó elszegényedés mellett, a polgárok számára legolcsóbb szórakozási lehetőséget fenye­geti a megszűnés veszélye. Egyébként pedig: hol vannak a város sportszerető nagyvállal­kozói? Vallus Tibor A belügyminiszter és a foci Dr.Boross Péter belügymi­niszter is megelégelte a magyar labdarúgás minősíthetetlen ál­lapotát, és levelet írt Gallov Re­zső államtitkárnak, az OTSH el­nökének. Az OTSH tevékenységét fel­ügyelő kormánytagként - nem kevésbé sportszerető emberként - egyre fokozódó aggodalom­mal tapasztalom mindazt, ami a magyar labdarúgás élvonalában történik. A nemzeti válogatott lehan­goló szereplése, a Magyar Lab­darugó Szövetség közgyűlése körüli események, a sportveze­tők nyilatkozataiból áradó el­lentmondások aggodalommal töltenek el. Felhívom Elnök urat, hogy az OTSH minden rendelkezésre álló jogszerű eszközzel lépjen fel a magyar labdarugósport helyzetének javítása érdekében. E sportág népszerűsége, köz­hangulatot befolyásoló szerepe különös figyelmet érdemel. Az eredménytelenség - párosulva sokmilliós játékosvásárlásokkal - joggal vált ki általános elle­nérzéseket, nehezítik az egyesü­letek gazdasági helyzetét célzó javaslatok kedvező elbírálását. Kérem, hogy a hivatal szigo­rúbban kísérje figyelemmel a magyar labdarúgásban történte­ket, és hivatalosan emelje fel szavát mindazon jelenségek el­len, amelyek a felemelkedést célzó sportpolitikai törekvése­ket akadályozzák. A közvélemény joggal igé­nyel tőlünk határozottságot.” / Ér Köszönetét mondunk ' mindazoknak, akik felejthetetlen fiunkat SZABÓ IMRÉT utolsó útjára elkísérték, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek- GYÁSZOLÓ SZÜLEI és TESTVÉREI Egyben köszönetét mondunk a Madzsar József kórház művese állomás főorvosának, doktorainak, nővéreinek, akik szeretett gyermekünket Szabó Imrét kezelték. | Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy JUHÁSZ JÁNOS (Janda) hosszú betegség után július 19-én elhunyt. Temetése július 23-án 16 órakor lesz a balas­sagyarmati1 temetőben. s GYÁSZOLÓ CSALÁD § Mi vár a Marseille-re? Párizs. Szoros gyűrűvel zárta körül szerdán a rendőrség a va- lenciennesi bíróság épületét, ahol délután kettőkor megkez­dődött a francia labdarúgó bun­dabotrány hatalmas érdeklődés­sel várt eseménye, az ügy részt­vevőinek szembesítése. Az ügyben eljáró ügyész és vizsgá­lóbíró hét személyt idézett meg: a Valenciennes három játéko­sát, akik ellen passzív korrup­ció, vagyis a vesztegetési pénz elfogadása miatt folyik eljárás, továbbá egyikük feleségét, aki tanúként szerepel, s aki átvette a vesztegetési pénzt az Olympi- que Marseille egyik játékosától. Vesztegetés vádjával kerül szembe a többiekkel ez a játé­kos, Eydelie; tanúként vesz részt a szembesítésen felesége, aki tudott a korrupciós ügyről. Ők valamennyien elismerik a vesztegetési kísérletet, amelyet egyébként még a mérkőzés ide­jén a csapat egyik érintett játé­kosa jelentett a mérkőzést ve­zető bírónak. Vallomásukkal szemben csupán egyetlen taga­dás áll: az Olympique Marseille igazgatója, Bernes szava. A többiek szerint ő volt az egész akció kezdeményzője és kivite­lezője, Bemes viszont tagadja ezt. Az igazgató egyébként az egyetlen vádlott, aki előzetes le­tartóztatásban van. Bibók mester Magyarral Már feléri a zsákot Balogh Gyula tanítványai közt Nem bunyósokat, ökölvívókat kívánnak nevelni Újra zajlik a bokszélet Salgótarjánban!-Az egész azzal kezdődött, hogy Győry József, a Magyar Profi Ökölvívó Szövetség el­nöke megkeresett: indítsuk be újra Salgótarjánban az ökölví­vóéletet - emlékezik vissza a közelmúlt történéseire Szabó János (Laska), a korábbi ismert bokszoló, aki harminc évet töl­tött el a szorítok világában. - Azzal a feltétellel mondtam igent, hogy segítőim: Bibók Mi­hály korábbi nehézsúlyú ma­gyar bajnok és Balogh Gyula háromszoros észak-magyar bajnok lesznek. Három hónap­pal ezelőtt vágtunk bele. Jelen­leg harminc fiatal látogatja a vá­rosi' sportcsarnokbeli edzésein­ket, s némelyikük igazán szépen fejlődik. Hamarosan Rómában is bemutatkozik 5-6 verseny­zőnk, egy nagy amatőr verse­nyen -jelezte Szabó János.- Amikor igent mondtam a hívó szóra, az lebegett előttem, hogy Salgótarjánban mindig sok jó bokszoló volt. Sajnáltam volna az időközben elvesző te­hetségeket - vetette közbe az egyik segítő Balogh Gyula.- Kár lett volna ezért a sike­res sportágért, ha nem támaszt­juk fel újra - vette át a szót Bi­bók Mihály.- Nem bunyósokat, verekedőket, hanem igazi spor­tembereket kívánunk nevelni. Olyanokat, akik vívják az öklö- zést. -vallus­Képek: Rigó Tibor Eljövendő Botosok, Hranekok vannak köztük? Az elmúlt évtizedekben is gyakran hangoztatták, hogy milyen jelentőséggel bír a sport. Igaz a szavak, és a tettek között komoly szakadék tá­tongott. Oly annyira, hogy a prefelált sportágak kivételével csupán az életben maradást biztosították, kevésbé szinpa- tikus szakosztályoknak. A foci mindig az első helyen állt. Ennek titka nem csupán a szurkolótábor nagyságában keresendő. A labdarúgásból mindig is jól lehetett élni. Igaz, a sportolók messze lemaradtak a jövedelem tekintetében a csapat köré szerveződött veze­Siker __ tői körtől. Ám még így is megérte... Hisz a közvéle­mény szinpátiáját elnyerők komoly tőkét kovácsoltak és kovácsolnak abból, hogy megmentőként, támogatóként ott legyeskednek a sikerková­csok körül. A kiadás és a bevétel is mil­liókban mérhető. Persze ko­rántsem biztos, hogy a haszon a befektetőé lesz... A sportvarázs komoly tit­kokat fed fel. Jelzi ezt, hogy senki nem meri megpiszkálni mélységé­ben a nagyok gazdálkodását. Vajh, mire használták fel, s miként a százezres támogatá­sokat? Kik és miért, milyen jogcímen kaptak honoráriu­mot? Valós tartalommal bír- nak-e a pénztárkönyvek; a bi­zonylatok?. .. Fogós kérdések. Persze, amikor jól megy egy csapatnak, senki sem meri fe­szegetni, hogy: miből? Miért? Sok, vagy kevés? A lényeg, a siker. Mindenki örül, gazdagodik - valahol. (gig) BATMAN FIJI» Batman Kupa • Salgótarján. Batman Kupa néven éjszakai amatőr tenisz- versenyt rendeznek az SKÜ te­nisztelepén július 23-án, pénte­ken. Nevezni aznap este 20 óráig lehet, 400 forintért. Közeleg az olimpia • Atlanta. Az 1996. évi nyári olimpia szervezőbizottsága ki-, jelölte azt a hat várost, amely otthont ad a labdarúgó torna előcsatározásainak. Az atlantai szervezők 14 jelentkező város közül döntöttek Birmingham, Boston, Dallas, Miami, OrA1™ lando, Washington mellett. Patrese jubilál »a v • Hockenheim. A vasárnapi Forma-l-es Német Nagydíjorf,Iu/ egyedülálló jubileumot ttnne<6si4 pelhet Riccardo Patrese. Az;",7íl olasz pilótának ugyanis ez leszon3t 250. Grand Prix-futama, és ez*«H rekordnak számít a versenyek r 44 éves történetében. A 39 éveSgsM sportoló eddig 12 ezer kört és> 50 ezer kilométert tudhat magatsa°l mögött, ami az autós gyorsasági/, n világbajnoki futamokat illeti.“*™’ Patrese, aki 17 éves Forma- l-esiK3<> pályafutása során 270 vb-pon-noiß tot gyűjtött, úgy nyilatkozott,-,^, hogy továbbra is fiatalnak érzi mii magát és nem is gondol a befe-0)sS jezésre. rigóm A „rangsor” Patrese mögöttüW. Piquet (brazil) 204, Prost (fran­cia) 192. Széthordták a Hatvant • Hatvan. Az NB I-be majd- „|3t nem feljutott Hatvan gárdájára moH irányította az UTE elleni osztá- ™H lyozó a figyelmet, s rövid idő "A alatt „szétkapkodták” a csapa­tot. Tuifel és Bíró Újpestre, Nvikós a; pitMC a BKV Előre játékosa lesz és ide szándékozik szerződni Ora- vecz is. Mogyorósi visszament az MTK-hoz és mivel Marti- nenkó és Sipeki visszavonult, tulajdonképpen csak a védelem ' f j maradt meg Hatvanban. A veze­tőknek - akik júliusban még az első osztály felé kacsingattak - most az okoz gondot, hogy kik­ből áll össze ősztől az együttes. Ma már lesz kapitány • Budapest. Rendhagyó az új 1 magyar labdarúgó szövetségi,,.,- kapitány személyének a nyilvá- nosságra hozatala. Csütörtökön a Nap TV (TV 1-es csatorna) Nap-kelte műsorában reggel'^ 7.20-kor kerül sor dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke és a kiszemelt szakember szerződé­sének az aláírására. n1“* Vándor kajaktábor • Pásztó. A Mikszáth Kálmán*1“'' Gimnázium és Postaforgalmi™11^ Szakközépiskola diákjai közül 20-25 fő részvételével idén is'"7 megrendezik július 25-3l-igj,“1^ Tokaj és Tiszafüred között az?,,,.,, immáron hagyományos kajak—— tábort. Augusztus 1-től a tisza- I füredi kempingben állótáboro-—H záson vesz részt mintegy 35il’- olyan pásztói diák, akik még'1’1™ nem tudnak kajakozni. A tábo-'■*.* rok megrendezéséhez támoga- ,ri tást adott a városi önkormány-; zat és a Szerencsejáték RT is. ,H' Mátraaljaiak külföldön i-.-;» • Gyöngyös. Négy gyöngyösi labdarúgó, Márkus Tamás, Pa- ’ tócs Tamás, Deli Gábor és Nagy Attila egy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Németor­szágban próbál szerencsét; j Márkus harmadosztályú, míg a többiek negyedosztályú klub­ban kaptak bizonyítási lehető­séget . ,(i! Egyiküknek sem ment köny- nyen a beilleszkedés, sőt az idény végén csak Márkus kapott új szerződési ajánlatot. Míg Pa- tócs Lichtensteinbe készül, a többiek sorsa bizonytalan. En­nek ellenére mindannyian úgy ítélik meg, hogy anyagilag jól jártak és nyelvtudásuk is gyara­podott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom