Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-16 / 164. szám

1993. július 16., péntek PÁSZTÓ ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Aszfaltozzák az utakat A holland úr csodálkozott, elnök-jogtanácsosos határozttan fogalmazott „A szövetkezetek szétveréséhez nem asszisztálunk” Jobbágyi. Az önkormányzat által adott megbízásnak megfe­lelően, az Egri Útépítő Rész­vénytársaság dolgozói az első ütemben aszfaltburkolattal lát­ták el az Arany János út, a Sport és a Fáy úti szakaszt. Jelenleg az Arany János, a Fő út és a Sport utca közötti részeken he­lyezik el a kellően megalapozott Kálló. A polgármester asz- szony szervezésében és a falu­házban lebonyolított cigány­akadémia befejeződött. Har­minc, átlagosan harminc éves, három1 vagy többgyermekes édesanya kapott meghívót a részvételre. A foglalkozásokat hetente két alkalommal a délutáni órákban tartották. Előadást tartott Lakatos Menyhért cigányíró, aki a saját művein keresztül mutatta be a cigányság műveltségének jelen­tőségét, helyzetét, szólt a jelen és a jövő feladatairól. A résztvevők megismerked­hettek a háztartás-vezetés ten­útalapra a jó és biztonságos köz­lekedést jelentő aszfalt-burkola­tot. Eddig a változó időjárás nem zavarta az idesereglett dol­gozók tevékenységét. Az ön- kormányzat ezzel eleget tett az idei költségvetésben szereplő feladatnak. Képünk a templom­oldal feljárójánál készült. Fotó: Herbst Kinga nivalóival. A közösen elkészí­tett milánói makarónit pedig jó étvággyal elfogyasztották, melyhez a szükséges alapanya­gokat az önkormányzat biztosí­totta. Varga Lajosné, a helybeli ál­talános iskola igazgatója, a la- kás-és kertkultúráról beszélt. Farkas Annamária védőnő filmvetítéssel egybekötött elő­adást tartott az egészségneve­lésről. Az előadók között szerepelt még Halász Márta általános is­kolai tanárnő is. A rendszeres résztvevők ajándékként szakácskönyvet kaptak. Oskó Gáhorné dr. a Dél-nóg­rádi Mezőgazdasági Szövetke­zet igazgatóságának elnök-jog­tanácsosa. Élete egyik fontos időszakának tartja a szövetkeze­tek átalakulását, amelyben meghatározó szerepe volt. A korábbi káliói nagy szö­vetkezetből, négy kisebb lett. Jó érzéssel mondja, hogy a külön- válókkal sikerült megértettni, hogy csak együtt, egymás segít­ségével, a kölcsönös bizalom alapján, az érdekek összehango­lásával és egységes megvalósí­tásával tudnak a jelenben és a jövőben létezni, talponmaradni. Hét közgyűlés, töménytelen szervezőmunka, közös, min­denki számára előnyös útkere­sés és gondolkodás után az új nagyüzemek adósság nélkül kezdték meg önálló életüket. A fennálló hiteltartozást az el­nök-jogtanácsos asszony ve­zette Dél-nógrádi Szövetkezet vállalta magára.- A csődegyezségben vállal­taknak megfelelően, az esedé­kes törlesztést rendszeresen fi­zetjük - mondta örömmel a hangjában az elnökasszony. — Tavaly nyáron 62 millió forint volt a tartozásunk, jelenleg 26 millió az adósságunk, beleértve a társadalombiztosítást is. Fe­dezetként két és félszeres va­gyont produkáltunk. Remé­nyünk van arra, hogy a teljes tőketartozást július végéig ren­dezzük - állította a bizonyáara sok munkától kissé fáradtnak látszó Oskó Gáborné dr.-Hogyan, miképpen? Netán vagyonfeléléssel?- Az új gépműhelyért hu­szonöt millió forintot kérünk. Ehhez jön még a kárpótlási je­gyek értéke. Vevőre vár a szol­gálati lakásunk. A központi iro­dában - ahol most vagyunk - három szobában dolgozunk, a többit bérbe adjuk, vagy disz- kont-lerakatot hozunk létre. A dolgozók által bennhagyott üz­letrész harmincöt százalékát is csak hiteltörlesztésre használ­hatjuk fel.- A kallói szövetkezeti szétvá­lás, illetve újjáalakulás nem­csak speciális, hanem egyedi is a megyében,- Sőt, az országban is. Az új kapcsolatrendszert a kettős tag­ság jellemzi. Mindenki tagja a saját, ugyanakkor a Dél-nógrádi Mezőgazdasági Szövetkezetnek is. Mivel mind a négy faluból - Kállóról, Erdőkürtről, Erdőtar- csáról, Vanyarcról - egyforma képviselettel rendelkeznek a nagyüzemek gazdái, egyenlő eséllyel képviselhetik az érde­keiket.- Az ön kérésére nemrégiben egy holland úr járt itt, aki tüze­tesen megvizsgálta az újjáala­kult gazdaságokat.- Jacobs dr., az NMCP hol­land alapítvány képviselője ne­hezen értette meg a nálunk ho­nos földvisszaadással kapcsola­tos gyakorlatot. Úgy tudta, hogy katasztrofálisan sok a megmű- veletlen területek nagysága. Ná­lunk az ellenkezőjét tapasztalta. Az állami földek kivételével minden területet megművel­tünk. Szerinte a kisszövetkeze­tek jó irányba haladnak, meg­győződése, hogy hatékonyab­ban is dolgoznak majd. Eredeti, új. hasznosítható tanácsot nem kaptunk, azt viszont hangsú­lyozta - ami eddig többé-ke- vésbé megvalósult —, hogy fog­junk össze, segítsük egymást. Nagyon elcsodálkozott, sőt, furcsállotta is, hogy a föld tu­lajdonba adása során szétparcel­lázzuk a nagyüzemeket, amikor náluk éppen az ellenkezője tör­ténik: erősödik a koncentráció.-Mi az, ami bántja, izgatja, foglalkoztatja önt és a paraszt­ságot?-Az alacsony jövedelmező­ség mellett, a legnagyobb gon­dot a bizonytalanság jelenti. Amennyiben az Országgyűlés netán megtárgyalná és elfo­gadná - a szövetkezeti paraszt­ság által elutasított, de benyúj­tott - szövetkezeti törvény mó­dosítását - amely kizárólag po­litikai célokat szolgál -, akkor végük van a szövetkezeteknek. Ehhez viszont nem asszisztál­nak a vezetők, mert teljes ki­szolgáltatottságot jelent szá­mukra és az új tulajdonosokra. Ráadásul spekulációs folyama­tot indíthat el.- Szavaiból erőteljesen su­gárzik a szövetkezetek iránti el­kötelezettség, a jelenért, jövőért való aggódás és tenniakarás.-A diplomám megszerzése óta, vagyis 1977-től a szövetke­zetben dolgozom. Fantasztiku­san szeretem a mezőgazdasá­got, a benne dolgozó becsületes, szorgalmas, felelősséggel tevé­kenykedő embereket. Akárcsak eddig, továbbra is tántoríthatat- lanul értük dolgozom. Ha előre láttam volna, hogy a mostani megbízásom mivel jár, nem biz­tos, hogy igent mondok az el­nöki tisztség elvállalására. Venesz Károly A rendszeres résztvevők szakácskönyvet kaptak Befejeződött a cigányakadémia A keszegek bekapták a csalit A Palotás és Vidéke Sporte­gyesület négy tagja a minap hajnali 4 óra óta figyelte, hogy mikor akad horgukra a tóban úszkáló ponty vagy keszeg va­lamelyike. A reggeli órákig két keszeget sikerült megakaszta­niuk. A harmadikat ottjártunk- kor Harmos István fogta ki. Közben az ilyenkor szokásos tréfálkozások sem maradtak el. Nevetve mesélték, Hannos azért lökte le a horogról a min­tegy nyolc kilót nyomó pontyot, mert zsíros, a sógora nem sze­reti. Mint megtudtuk a pecások- tól, az egész évre szóló hor­gászengedélyért háromezer fo­rintot fizettek. Jó halászlé lesz belőle - mondja Harmos István. Egyre többen lépnek be a víztársulásba Akik a Duna vizét isszák Vanyarc. A település közel három hete kap jó ivóvizet a ki­épített dunai gerincvezetéken. A beruházást kivitelező Alterra Korlátolt Felelősségű Társaság dolgozói jelenleg a ví­zakna-órákat szerelik és kötik be. Amennyiben a szerződésben vállalt kötelezettségüket teljesí­tik, úgy augusztus 34-ig a laká­sok 82 százalékában lesz a ve­zetékes ivóvíz. Látva a sikeres munkát, mind többen kérik fel­vételüket a víztársulásba. Az előzetes számítások szerint a lakások 90 százalékában fo­gyasztanak majd egészséges, jó ivóvizet. A gerinchálózat kiépítéséért és a vízórák bekötéséért laká­sonként 30 ezer forintot kell fi­zetni. Ezt tíz évre szóló részlet- fizetéssel tehetik meg az érintet­tek. A hálózat üzemeltetésével egyelőre a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot bízták meg. A későbbiekben a képvi­selő-testület foglalkozik majd a működtetéssel kapcsolatos lehe­tőségekkel és tennivalókkal, és igyekeznek a legolcsóbb lehető­séget megtalálni. Pásztó és környéke Sok a munkanélküli • Héhalom. A községben I 17 a munkanélküliek száma. Zö­mében nőkről van szó, de szép számmal vannak férfiak is. A ráta másfélszerese az országos átlagnak. Jövedelempótló tá­mogatást eddig tizenöten kap­tak. Gravitációs mérés • Erdőkürt. A budapesti Geo­fizikai Szolgáltató Kft. kutató csoportja a Földtani Hivatal ál­tal jóváhagyott községi terüle­teken - a MÓL Rt. megbízásá­ból - szénhidrogén kutatásával kapcsolatos geofizikai munká­latokat végez október 20-ig. Szolgálati lakások • Jobbágyi. A helyőrségi klubban július 18-án este Kará­csony István ezredes, parancs­nok és Vizoviczki István őr­nagy, lakásügyi előadó tájékoz­tatja az egybegyűlteket a hely­őrségi lakások értékesítésének feltételeiről. Új emberekkel ® Palotás. A második negyed­évben négyen dolgoztak köz­hasznú munkán a községben. Az önkormányzat a harmadik negyedévben ismét négy mun­kanélkülinek tud eképpen ke­nyérkeresetet biztosítani. Mivel az előzőleg foglalkoztatottak munkájával nem voltak meg­elégedve, új emberekkel végez­tetik el a feladatokat. Szabadságon • Szarvasgede. A polgármes­teri hivatal épületében lévő var­roda dolgozóinak szabadsága augusztus 3-ig tart. Holnapi számunkban „Szécsény és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó A gyerekek ingyen kapták a kakaót, a tejet és a kenyeret Városszépítők és környezetvédők tábora Takarítják a romkertet. Felvé­telünkön balról jobbra: Pusz­tai Dávid és Parászka Ottó A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat pásztói szerve­zete a helyi városszépítő egye­sülettel immár hatodik alka­lommal rendezte meg a város­szépítő és környezetvédelmi tá­bort június 28 és július 11 kö­zött. A húsz résztvevőnek - hat - tizenhat éves gyerekeknek - igen gazdag programban volt részük. A hasznos, közérdeket szolgáló tevékenységüket ki­rándulásokkal és túrákkal, mú­zeumlátogatással kötötték egybe. Felkeresték a gyöngyösi Mátra Múzeumot, megtekintet­ték a pásztói műemlékegyüttest. A gyerekek reggelenként a Vá­rosi Társadalmi Egyesületek Szövetségének helységében ta­lálkoztak, s a tízórai elfogyasz­tása után indultak a program szerinti helyre. A táborozok megismerkedtek a norvég környezetvédelem is­kolai programjával, felmérték a városközpontban lévő Kövicses patak tisztaságát, szebbé tették a Fő utcát, rendezték a múzeum kőzetanyagát, rendbetették a vi­lágháborús emlékmű környékét, gyomtalanítottak a parkban, ki­takarították a városközpont par­kolóját. Egésznapos túrán tájé­kozódtak a Mátrában, megfi­gyelték a természetet, tanúbi­zonyságát adták főzési tudomá­nyuknak, s megmártóztak a bükkszéki strandon. A fizikai elfoglaltságot egy­bekötötték a szellemi erőpróbát jelentő természetvédelmi és vá­rostörténeti vetélkedőkkel. Ott- jártunkkor már eldőlt, hogy az állatokkal kapcsolatos vetélke­dőt Pusztai Dávid és Mészáros Dániel nyerte meg. A leg .. a leg . . a leg ... szintén az álla­tokkal kapcsolatos ismeretek felmérésében Pusztai Dávid, Mészáros Dániel és tív ne Kata­lin lett az első. A tábor résztvevőinek né­hány tagjával a Társadalmi Egyesületek Szövetségének he­lyiségében váltottunk szót.- Tavaly is voltam itt, s most is jól érzem magam - foglalta össze tömören a véleményét Mucsina Tamás, akinek itt van a testvére is. Kérdésemre, hogy a felnőttek becsülik-e környeze­tüket, így felelt: - Jobban is vi­gyázhatnának. Parászka Valentin így foly­tatta: - Először vagyok a tábor­ban. A barátom. Szabó Ádám mondta, ha jövök, akkor ő is itt lesz. Jól döntöttünk ... Testvére, Ottó is velük tar­tott. Ő igen gazdag pénzgyűj­teményével rukkol elő. A legré­gebbi érme 1762-ből való, és magyar. Szüleivel együtt Uk­rajnából települtek át, és itt vet­tek családi házat maguknak.- Otthon a szüleim megkér­dezték: mit csináltunk egész nap, mivel foglalkoztunk? El­meséltem nekik ...-Az apuka pedig bejött, és érdeklődött, hogy mennyit gya­logolunk - egészíti ki az előbbi­eket Tóth Imréné, a TIT városi szervezetének vezetője, aki Kecskés Ildikóval együtt látta el a tábor vezetését. A gyerekek három napos Velence tavi prog­rammal fejezték be a táborozá­sukat. A kiadásokhoz a Város és Fa­luvédők Szövetsége 35 ezer, a Természetvédők Szövetsége 20 ezer forinttal járult hozzá. A pásztói Avonmore Kft. döntően ír tulajdonosai szívesen és in­gyen biztosították a tízóraihoz szükséges tejet, kakaót, a hely­beli Rákóczi úti magán pékmes­ter pedig ingyen adta a finom, jó étvággyal elfogyasztott kenye­ret. V.K. Mag az őszi vetéshez Az erdötarcsai szövetkezet magtisztítójából kikerülő búzát még- egyszer megtisztítják, csávázzák, s utána az őszi vetéshez hasz­nálják fel. Képünkön (balról jobbra): Majoros József és Borbély István gépkezelők. Fotó: Herbst Kinga

Next

/
Oldalképek
Tartalom