Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-10-11 / 159. szám

NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ. RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Szabályszegők Nem robbanás, hanem a mun­kavédelmi szabályok figyelmen kívül hagyása miatt bekövetke­zett baleset okozta a minap há­rom ember halálát Romániában, a Drobeta-Turnu Severin-i RO- MAG nehézvízgyárban — tűnik ki a szerencsétlenségről szóló be­számolókból. Egy tartály szige­telését vizsgáltak túlnyomásos nitrogénnel. A munkálatok ter­vében csak a tartály külső elle­nőrzése szerepelt, de a vizsgáló csoport tagjai — két munkás és a munkálatokat irányító mérnök — az ilyenkor szükséges védőin­tézkedéseket elmulasztva, nem megfelelő vegyvédelmi felszere­léssel, bemásztak a tartályba, és megfulladtak. Hálás tyűk Minden nap ingyen juta regge­lire elfogyasztott tojáshoz egy élelmiszerkereskedő a Schwäbis­cher Alb (Németország) egy kis falucskájában, Urspringben. „Precíz rendszerességgel, min­den nap reggel hét és kilenc óra között lerakja tojását egy tyúk az üzlet elé kitett papírkosárba” — mondja büszkén Erwin Fink. A dologhoz az is hozzátarto­zik, hogy tavaly augusztusban a kereskedő megmentette a tyűk életét — kihalaszta egy esőzesek következtében megduzzadt pa­takból. A nyilvánvalóan halás természetű szárnyas közvetlenül ezután megkezdte a mindenna­pos tojáslerakást a papírkosár­Orosz rablók a lengyel utakon Lengyelország területén egyre sűrűbben követnek el útonállási a volt Szovjetunió állampolgárai. Olyan különös esettel azonban még nem találkoztak a lengyel rendőrök, mint amilyet a közel­múltban jelentett egy orosz pópa és felesége. A házaspár egy BMW-vel és egy Audival tartott Németor­szágból hazafelé. Amikor az or­szágúton rájuk esteledett, beáll­tak egy erdei parkolóba, hogy a kocsikban aludjanak. Hajnalban oroszul beszélő fegyveres férfiak rángatták ki őket a kocsikból, s átkutatták csomagjaikat: 3000 dollárt találtak. A pópa könyö­rögve elmondta, hogy a pénzt egy németországi missziótól kapták, nyomorgó orosz gyer­mekek megsegítésére. A rablók erre rövid tanácskozás után csu­pán 100 dollárt vettek el, a többit otthagyták, de a 8.000 dollárt érő BMW-t elvitték. Ismeretlen Leopardi-levél Párizsban eddig ismeretlen Leopardi-levelet találtak, amely­ben a XIX. századi olasz költő kiöntötte szívét Napóleon uno­kahúgának — közölte a minap az Editions Allia francia kiadó. Az Allia, amely a Giacomo Leopardi által írt levelet 5.700 dollárért vette egy árverésen, központi darabnak szánja azt a költő születésének 200. évfordu­lója alkalmából 1998-ban rende­zendő ünnepségeken. A levél 1833-ban íródott, amikor Leopardi Firenzében tar­tózkodott, Charlotte Bonaparte hercegnő pedig Londonban élt. A hercegnő híres irodalmi sza­lonjában találkoztak először Fi­renzében. Leopardi, akinek írásai a szkepticizmus új korszakát nyi­tották meg az olasz irodalomban, arról számol be levelében, hogy miként vesztette el a politika és a társadalom fejlődésébe vetett minden reményét. „Semmit nem írok. Semmit nem olvasok, és megpróbálok olyan keveset gon­dolkodni, amilyen keveset csak lehet. Ha nem is fejlődöm vissza kifejezetten, mindenesetre hatá­rozottan egy helyben topogok” — panaszkodik a költő. Olasz irodalomtörténészek megállapítása szerint a most elő­került levél bizonyítéka annak a mélységes változásnak, amely bekövetkezett annak az ember­nek az életében, aki boldogtalan volt a szerelemben, és akinek megrendült az egészsége. Amerikai divat Ruhák — zöldségből, gyümölcsből 1993. július 10-11., szombat-vasárnap A Nap kél: 4.57 órakor, illetve: 4.58 órakor, nyugszik: 20.41 órakor, illetve: 20.40 órakor. A Hold kél: 23.17 órakor, illetve: 23,39 órakor, nyugszik: 11.49 órakor, illetve: 11.51 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AMÁLIA valamint LILI nevű kedves olvasóinkat A mai AMÁLIA a germán eredetű Amalgerga (jelentése: bátor) becéző rövidülése. Vé­dőszentje: Szent Amália, a mai Belgiumban élt özvegy. Virága: kaktuszdália. A vasárnapi LILI több név német és angol becézője. Védő­szentje: Szent Liliosa, akit a ke­resztényüldöző mórok 852-ben Hispániában lefejeztek. Virága: viola. A katolikus liturgikus nap­tárban Szent Benedek apát, Eu­rópa védőszentje, a bencés rend alapítója. I^i^ldöjárás] Várható időjárás ma és hol­nap Erősödik a nappali felmele­gedés. Többnyire derült lesz az égbolt, csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, de csa­padék ilyenkor sem várható. Tovább mérséklődik az észak- nyugati szél. A hőmérséklet maximum 24, 29 fok között várható. ( mozi ) SALGATARJÁNI APOLLÓ MOZI szombat-vasárnap 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Drágám, a kölyök (marha) nagy lett Színes, amerikai filmvígjáték APOLLÓ KAMARA 16.30 és 19.00 órától: Lorenzo olaja Színes, amerikai film KERT MOZI csak szombaton 21.00 órától: Dől a lé Színes, amerikai film BALASSAGYARMATI MADÁCH 17.45 és 20.00 órakor: Az 57-es utas Színes, amerikai akciófilm MADÁCH KAMARA 18.00 és 20.00 órakor Jól áll neki a halál Színes, amerikai film Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a Budapesten megtar­tott 28. heti lottósorsolás nyerőszá­mai a következők: 4, 15, 18, 61, 65 Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ■S“: 32/311 600 Mid,, 18 <™ld „-„I 6 „s, A hívás ingyenes! Fokozott harc a cápák ellen Hongkongban Hongkong gyarmati kor­mányzata közölte, hogy cápael­hárító hálókat feszítenek ki, és más védelmi intézkedéseket hoz­nak a turisták által leginkább lá­togatott part szakaszokon, mi­után ebben az évben már két em­ber esett áldozatul cápák táma­dásának. Júniusban — mint arról annak idején hírt adtunk — két fürdő- zőt téptek szét a ragadozó fehér cápák: egy nászútján levő férfit és egy ötgyermekes édesanyát. Mindkét tragikus eset egy hét le­forgása alatt történt. A férfit ért halálos kimenetelű támadást kö­vetően a The Standard című hongkongi lap felfogadott egy ausztrál cápavadászt, hogy ejtse el a gyilkos ragadozót, de az egy heti üldözés után üres kézzel tért vissza. A most bejelentett rendszabá­lyok keretében növelik a partok­ra ügyelő motorcsónakok szá­mát, és őröket állítanak fel a cá­páktól különösen veszélyeztetett partmenti szakaszokon. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk megyés nem adunk vissza. ^ ^ _ Nyári zápor után Továbbra is lopnak, akárcsak a szarkák A bűnözésben a most záruló héten sem következett be lé­nyeges visszaesés. Igaz, nagy horderejű életellenes cselekmé­nyek, nagy értékre elkövetett lopások, rablások nem követ­keztek be, de annál több a ki­sebb értékű lopások száma. Eb­ből igen sok történt az elmúlt héten. Ezek az eltulajdonítások a legtöbb esetben nem haladják meg értékben a nyolc-tízezer forintot, ami azt mutatja, hogy a lakosság döntő része nem ren­delkezik nagy értékekkel, kö­vetkezésképpen a bűnözőknek is meg kell elégedniük ennyi­vel. Miért követik el - általában - a bűncselekményeket? Statisz­tikai felméréseket ugyan nem készítettünk, de az elkövetések döntő részét nem az unalom és a tétlenség váltotta ki, hanem sokkal inkább az anyagi ellehe­tetlenülés, a munkanélküliség, az egyre inkább elharapódzó ki- látástalanság, de belejátszik ebbe a pénz társadalma elleni lázadás és a tehetetlen düh is. Kifűrészelt fenyők, kitépett bokrok Június 30-ára virradóra Sal­gótarjánban az Évi II. áruház előtti parkosított területen va­laki / vagy inkább valakik / a dísznövényeket kihúzgálták a földből és szétdobálták, a dísz­fákat kettétörték. Ezzel a vandál cselekedettel mintegy 10 ezer forint értékű anyagi kárt okoz­tak, de sokkal nagyobb az er­kölcsi károsodás. Július 1-jére virradóra B. Sándor salgótarjáni lakos kerí­tését törték össze, a kertben lévő két darab fenyőfát pedig kifűrészelték. Itt sem több az anyagi kár, mint 10 ezer forint. Csupán az az elgondolkodtató, hogy mindezek az esetek a vá­rosközpontban és olyan sűrűn lakott utcában történtek meg. mint az Acélgyári út. Úgy lát­szik, hogy még mindig nem kö­zös érdek környezetünk vé­delme, s annyira közömbösek vagyunk, hogy semmit sem me­rünk tenni mindannyiunk és egymás értékeinek védelme ér­dekében. Vigyázzunk az értékeinkre! Csodálatra érdemesek a nyu­gati filmeknek azok a jelenetei, amikor a főhős - de lehetnek mellékszereplők is - csak úgy lezser módon az út szélén hagyja a kocsiját. Le sem zárja, s nem lopják el. Sőt, a kocsiból sem visznek el semmit, irigy­lésre méltó helyzet. Nálunk ez másképpen van. Bizonyítja az is, hogy július 3-án az esti órák­ban a salgótarjáni ifjúsági váltó­tábor területén az egyik bérelt faházba a nyitva hagyott ajtón bement valaki. A baj ott kezdő­dött, hogy a faház lakójának, A.-né T. Judit, budapesti lakos­nak több mint 40 ezer forintját vitték el. Az ismeretlen tettes kézrekerítésére a rendőrség megindította a nyomozást. A szomorú tanulság viszont az, hogy az ajtót nem szabad nyitva hagyni, az értékeinket pedig magunknál kell hordani. Hja kérem, ez nem a film világa! Ajtó, ablak lefeszítve Július 5-én reggel kellemet­len meglepetés érte a pásztói Csillag-téri öregek napközi ott­honába járókat. Ugyanis hétfőre virradóra ismeretlen bűnelkö­vető az ajtót befeszítve behatolt az otthonba és ellopta a video­magnót. Sz. Lajos, balassagyarmati lakos is megdöbbent ezen a reggelen, amikor a vegyesbolt­ját ment kinyitni, ugyanis azt már feltörve találta. Az ismeret­len tolvaj az ablakrácsot feszí­tette le, és az ablakon át hatolt be az üzletbe, ahonnan külön­féle cigarettákat és kozmetiku­mokat vitt el. Ezzel 27 ezer fo­rint kárt okozott a kereskedő­nek. A rendőrség mindkét eset­ben megkezdte a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyitott ajtón ment be lopni Bizonyára tanul az esetből T. Tibor kisterenyei lakos, akihez az ismeretlen tolvaj akadályta­lanul jutott be. A tulajdonos családi házának ajtaja ugyanis nyitva maradt, s így jutott a tol­vaj különféle ékszerekhez. A gazdától elvitt aranylánc, kar­kötő és pecsétgyűrűk értéke 50 ezer forint. Kizuhant a vonatból Az állomásfőnökség július 5-én 18 óra 10 perckor értesí­tette a rendőrséget, hogy Salgó­tarján külső-pályaudvaron a 13-as szelvény Ä szektorában egy mozgó vonatból kiesett személyt találtak. A szerencsét­lenül járt M. Mihály salgótarjáni lakos sorkatonai szolgálatát tölti, súlyos, életveszélyes sérü­léseket szenvedett. A baleset kivizsgálását azon­nal megkezdte a rendőrség. Az eddigi adatok szerint bűncse­lekményre, idegenkezűségre utaló körülményeket, nyomokat nem találtak, a kiskatona való­színűleg a vonat váltókon tör­ténő áthaladásakor veszítette el egyensúlyát és lezuhant a lép­csőkről. 17 ittas vezető, csaknem 500 szabálysértő Súlyos kimenetelű baleset nem történt megyékben Köztudomású, hogy a múlt hét végén országos közúti elle­nőrzési akciót tartott a rendőr­ség. Ebben az akcióban részt vettek a Nógrád megyei rend­őrök is. A tapasztalataikról Só­lyom József rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának veze­tője adott tájékoztatást. Az alezredes elmondta, hogy a mind nagyobb számú nyugati gépkocsi tulajdonosai között jellemző az erőfitogtatás, az ag­resszivitás, a durva, szándékos szabályszegés a közutakon. Igen magas a megyében az ittas járművezetések száma, és igen kedvezőtlen az ezzel kapcsola­tos baleseti statisztika is. Még mindig nem vált gyakorlattá a bekövetkezett baleseteket eny­hítő biztonsági övék használata. Továbbra is jellemzőek a sebes­ség helytelen megválasztásával, a megengedett sebesség túllépé­sével járó balesetek. Az akció során a megye főbb útvonalain, de a balesetveszé- lyesebb mellékútvonalakon is fokozott ellenőrzés alá vonták a közlekedőket. Noha a tömeg­kommunikációban előre jelez­ték a kétnapos ellenőrzést, en­nek ellenére a két nap alatt 17 járművezető bizonyult ittasnak vezetés közben, és mintegy 500 járművezetővel szemben kellett szigorúbb rendőri intézkedést lefolytatni. Ezek jelentős része gyorshajtás, engedély nélküli vezetés, nem megfelelő mű­szaki állapotú járművekkel való közlekedés miatt történt. Sze­rencsére a két nap alatt me­gyénkben súlyos következ­ménnyel járó közúti közleke­dési baleset nem történt. A.H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom