Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-10 / 133. szám

1993. június 10., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Irodalmi műsor gyerekeknek Az ünnepi könyvhét alkalmából kedden délelőtt a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban kisiskolásoknak adták elő Havas Ju­dit „Útibatyu” című irodalmi műsorát, melyet a gyermekkönyv­tár szervezett. Gyurkó Péter felvétele Környezetvédelmi konferencia Fokozatosan álltak át a japán rendre Bátonyterenye. Az Észak-magyarországi Környe­zetvédelmi Egyesülés és a „Zagyva-völgye emberi kör­nyezetéért” Alapítvány szerve­zésében kerül sor a III. Zagyva-völgye környezetvé­delmi konferenciára június 10-én, csütörtökön délelőtt 10 órától az Ady Endre Művelő­dési Központban. Dr. Tarján Lászlóné, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium (KTM) államtitkára és dr. Rótt Nándor, a parlament kör­nyezetvédelmi bizottságának elnöke a konferencia védnökei, házigazdái pedig Nagy Mihály Bátonyterenye és dr. Dobro- voczky István Pásztó polgármes­terei. A programból: dr. Rótt Nán­dor a magyarországi környezet- védelmi politika irányait ismer­teti, Simon Márton Péter, a KTM helyettes államtitkára e politika megvalósulásáról be­szél. Bölkényi Imre, a Kö­zép-Duna-Völgyi Környezet­védelmi Felügyelőség osztály- vezetője a Zagyva vízminőségé­ről és az ezzel kapcsolatos fel­adatokról szól, Szántó Zoltán főelőadó pedig a Zagyva-völgy hulladékos helyzetét elemzi a Salgótarján és Hatvan közötti szakaszon. Nagy Mihály a regi­onális szeméttelepről, dr. Kecs­keméti Sándor, az Észak-ma­gyarországi Környezetvédelmi Egyesülés igazgatója az alapít­ványról tart előadást. (Folytatás az I. oldalról) nélkül, három műszakban ter­meltünk. Hasonló a helyzet az idén is. A nem speciális kíván­ságokat két héten belül és órára pontosan teljesítjük — állítja Varga László. - Amennyiben a kormány elfogadja az új lakás- koncepciót, akkor a belföldi pi­acon is növeljük eladásainkat. Az expónál előnyt jelent szá­munkra, hogy a külföldi beru­házók egy része már ismeri termékeinket. A mára kialakult viszonyla­gos biztonságban meghatározó szerepe volt a vezetésnek és az irányításnak. A termelés feltételeinek meg­teremtése mellett nagy gondot fordítottak a megbízható, fize­tőképes partnerek felkeltésére, kintlévőségeik csökkentésére. Ezzel kapcsolatban a japán tu­lajdonos helyi megbízottja, Shi- zuo Horio, az ügyvezető-igaz­gatóhelyettes a következőkép­pen minősít:- Lépésről lépésre tanulták meg a magyar vezetők a japán Lesz-e fűtés október 15-én Salgótarjánban? - ezzel a kér­déssel hirdetett sajtótájékoztatót a salgótarjáni önkormányzat SZDSZ-frakciója tegnap 14 órára. Tamássy István frakcióvezető elöljáróban kijelentette, hogy értetlenül állnak a testület jú­nius 7-ei döntése előtt, melyet a város hőszolgáltatásáról hoztak. Mindezt csupán szakmai meg­gondolásokból teszik. - hang­zott el a tájékoztatón. Egy éve tartó huzavona, csőd, felszámo­lás után a képviselő-testület el­fogadott egy határozatot, amely szisztémát. Néhányuk Japánban vett részt továbbképzésen. Az ott töltött idő nem volt hiába­való. Nálunk a munka a legfon­tosabb, a cél érdekében min­denki összefog, a magyaroknál nagyobb súllyal szerepel a csa­lád. Horio úr jó kapcsolatokat alakított ki Magyarországon. Fia másodéves zeneakadémiai hallgató és a MÁV szimfoniku­soknál zenél, felesége pedig in­gyen tanítja a japán nyelvet az rt. dolgozóinak. E témakört Varga László eképpen zárja le:- Ä belső kommunikációhoz szükséges angol nyelvet minden vezető beosztású beszéli. Más­fél éve így zajlanak a vezetői megbeszélések. Van jövője a gyárnak Hogyan látják saját magukat, miként vélekednek lehetősége­ikről, a fizikai dolgozók?- Nincsenek megrendelés­gondjaink, hála Istennek szük­a hőszolgáltató vállalat feletti tulajdonosi jog visszaszerzésé­nek érdekében 87 millió forint­nyi hitel felvételéről döntött, melyből a vállalat tartozását egyenlítenék ki. A határozat egy pontja tartalmazza azt az egyedül elképzelhető technikai megoldást, mely .szerint egysé­ges hőtermelő-hőszolgáltató egységet kell létrehozni. El­mondták, hogy ezt a megoldást az SZDSZ-frakció már egy éve javasolta a polgármesternek. ség van munkánkra. Ismerve a salgótarjáni lehetőségeket, nem panaszkodhatom a bérre sem. Ebben a nehéz gazdasági hely­zetben megnyugtató, hogy to­vábbra is igénylik tevékenysé­günket, még ha feszített tempót is kell diktálnunk - mondja Borda Tibor, aki 1989 májusá­ban került ide a szécsényi BRG-ből. Kasírozó művezető­ként dolgozik.- Anyagilag jobban jártam, s olyan érzéssel jövök dolgozni, hogy a gyárnak van jövője. Megszoktam a japán követel­ményeket. A munkás javaslatát, amennyiben reális, akkor elfo­gadják - folytatja Deák Péter.- Nem bántam meg a cserét, bízom a jövőben, abban, hogy termékeinket továbbra is el tud­juk adni - vélekedik Varga Pé­ter karbantartó lakatos. A tavalyi nyereséges gazdál­kodás eredményeként a közgyű­lés átlagosan 20 százalékos bér- fejlesztést szavazott meg, amely megfelel az országos átlagnak. Venesz Károly Véleményük szerint, a mostani helyzetben már értelmetlen, sőt felelőtlen lépés a nagy összegű hitel felvétele. Felelőtlen lépés még akkor is, ha a testület olyan garanciákat fogadott el, amely szerint a hitelfelvétel nem lehet több 87 milliónál, s 3 évig nem lesz díjemelés. Kazinczy István és Tolmácsi Ferenc szerint az elfogadott megoldás több kérdést is felvet: elsőként azt, hogy ha a hődíj évekig változatlan marad, s Traffipax • Június 10-én, csütörtökön 6 órától 14 óráig Salgótarján bel­területén a Füleki út - Buda­pesti út - Karancs út - Rákóczi út - Csizmadia út - Budapesti út - Somosi út térségében lesz sebességellenőrzés. Ezen kívül 14 és 22 óra között a 21-es fő­úton Kisterenye belterületén és Mátraverebély külterületén, a 23-as útin Nemti - Nádújfalu közötti lehet ellenőrzés. Búcsúhangverseny • Salgótarján. A Kodály Zol­tán Általános Iskolában június 10-én, ma délután 17.30 órakor rendezik meg a nyolcadikos ének-zene tagozatos osztály bú­csúhangversenyét. Telekeladás • Felsőpetény. A község kép- viselő-testülete telekvásárlási kérelmekről döntött. Az új bolt melletti két új ingatlan közül az egyiket családi ház építésére, a másikat pedig büfé létesítésére értékesítették. A telkekért az új tulajdonosok 40 forintot fizettek négyzetméterenként. közben a 87 milliós hitelt is visszafizetik, akkor hogyan termelődhetett a hőszolgáltató­nak vesztesége ezen díj mellett korábban? Ha a hőszolgáltató nem volt veszteséges, akkor hová költötte el a pénzt? S vé­gül, ha ez a díj mégsem lesz elég a működtetésre, s a város költségvetése nem terhelhető, akkor ki viseli majd az újabb csőd és felszámolás terheit? Mindezek máig nyitott kérdések maradtak. Gusztos István szerint a városvezetés az „utánunk az özönvíz” politikáját folytatja. (Szabó) Most még meleg van ... Osztrák támogatás Nógrád fejlesztésére Eltűnteket Az oktatás botrányágazat (Folytatás az 1. oldalról gazdasági programot jelent. „A projekt kinyitja majd Nógrád megye kapuját az osztrák vállal­tok előtt, akiknek figyelmét fel­hívjuk majd a lehetőségekre” - jelentette ki a nagykövet. Örömmel szólt arról, hogy a sajtótájékoztatót megelőzően, reggel Göncz Árpád köztársa­sági elnök fogadta a magyar és osztrák szakembereket. A fél­órás eszmecserén Göncz Árpád örömét fejezte ki, hogy újabb együttműködés jött létre, s kü­lön hangsúlyozta, hogy egy ne­héz helyzetben lévő megye megsegítéséről van szó. Remé­nyét fejezte ki, hogy ez az egy­üttműködés segít majd a recesz- szió megállításában. A Nógrád megyei közgyűlés elnöke, Korill Ferenc röviden ismertette a megye nehéz hely­zetét. Elmondta egyebek között, hogy a munkanélküliség 21 százalékos, ám egyes kisebb te­lepüléseken a 35-40 százalékot is eléri. Szólt arról is, hogy a megyének nem volt válságke­zelő programja, tapasztalt part­nerre volt szükség, ezért esett a választás Ausztriára. Az osztrák szövetségi kor­mány által 1992-ben elindított ZOÓR (Közép-keleteurópai Régió Segélyprogram) lehető­séget adott a megyének egy önálló pályázat benyújtására. Á megye önkormányzata több hó­napos előkészítő munka után, tavaly márciusban benyújtotta pályázatát az osztrák kancellári hivatalhoz. A pályázat, illetve a támogatás egy általános gazda­ságfejlesztési, térségfejlesztési terv előkészítését célozza meg az első fázisban. Ezen belül, mint modell, elkészül Hollókő és belső Nógrád idegenforgalmi fejlesztési programja. A bilateriális szerződés két részből áll. Egyrészt van egy támogatási szerződés, amelyet az osztrák kancellári hivatal kö­tött a megye önkormányzatával, másrészt áll egy munkavállalási szerződésből, amelyet a megye, mint munkáltató kötött az Oszt­rák Gazdaságkutató Intézettel (WIFO), mint munkavállalóval, a munkavállalás összegéig. Eb­ben a konstrukcióban biztosít­ható volt, hogy egy olyan prog­ram készüljön - a szerződésbe beépített garanciák által -, amely egyértelműen a megye számára és érdekében jön létre. A szerződés szerint a program első részét 1994. végéig kell tel­jesíteni. Dr. Szaló Péter, a Környe­zetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára is üdvözölte az együttműködést, és a kormány támogatásáról biz­tosította a jelenlévőket. A sajtótájékoztatón jelenlévő osztrák szakemberek is elmodn- ták véleményüket, elemezték az együttműködést. Az osztrák kancellári hivatal képviseleté­ben jelenlévő Ulrich Stacher miniszteri tanácsos, főcsoport­vezető hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az együttmű­ködésbe a lakosság bevonása. Nem lehet kívülről gyógyítani a „sokkterápiát”. Szólt arról is, hogy Ausztria nehéz éveket élt át a háború után, és az 1970-es években a recesszió is kemény próbára tette az országot. Van tehát tapasztalatuk, ami a válsá­got illeti, és annak kezelésére is. Bécs főváros, és tartomány képviseletében dr. Friedrich Brunner főtanácsos kijelentette, hogy Bécs is támogatja a prog­ramot, és elsősorban az lesz a szerepe, hogy segítsen abban, hogy az önkormányzatok tevé­kenységét modernizálja. A sajtótájékoztató zárásaként az osztrák Gazdaságkutató Inté­zet (WIFO) képviseletében dr. Felix Butschek egyetemi ma­gántanár, projektvezető mutatta be a nyolcvan éves intézetet, amelyben az 1960-as évek ele­jén angolszász tapasztalatok alapján kezdték vizsgálni, és készítették el az osztrák tarto­mányok regionális fejlesztési programját. Részletesen szólt az osztrák szakember: mi történik majd Nógrád vonatkozásában? A nagyhírű intézet szakemberei szorosan együttműködve ma­gyar kollégáikkal, megvizsgál­ják majd Nógrád megye ipari helyzetét, a szolgáltatást - ezen belül is az idegenforgalom fej­lesztési lehetőségeit a mező- gazdaság és a munkaerőpiac helyzetét. Ä sajtótájékoztatót követően a nagykövetség kertjében foly­tatódott az eszmecsere, ahol bemutatkozott a hollókői asz- szonykórus, akiket a Düvő egy­üttes kísért. Szokács László Kívánsciskodó Megkezdték a kifizetéseket Hangverseny Salgótarján. A Pedagógusok és Barátaik Egyházi Kórustár­sasága, a volt Salgótarjáni Pe­dagóguskórus 35 éves fennál­lása alkalmából jubileumi hangversenyt ad a zeneiskola nagytermében június 15-én. A műsorban rajtuk kívül közre­működik a finnországi Lieksa Város Vegyeskara és a szlová­kiai Füleki Férfikar. A rendez­vény után a kórus tagjai és a meghívott vendégek számára ünnepi fogadást tartanak. Kodák Józsefné kérdezte Bátonyterenyéről: miért késik a május 31-ei határidővel ígért szénpénzkifizetés? Molnár Istvánt a felszámolás alatt álló Nógrádi Szénbányák Vállalat humánpolitikai osz­tályvezetőjét kértük válasza­dásra:-Január 1-jétől nem mi, ha­nem a budapesti nyugdíjfolyó­sító igazgatóság fizeti a szén­pénzt. Ettől függetlenül egészen biztosan tudom, hogy már meg­kezdődött a szénpénzek folyósí­tása. Nógrádból valamivel több mint tízezer bányásznyugdíjas adatait küldtük meg a fővá­keres a rendőrség A bátonyterenyei rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya két fi­atal lány felkutatásához kéri a lakosság segítségét. Gyermek­korú Lakatos Erzsébet Bátony­terenye Dankó út 22. szám alatti lakos 1993. június 2-án 7 órakor a lakásról eltávozott, azóta is­meretlen helyen tartózkodik. Személy leírása: 160-165 cm magas, vékony testalkatú, gön­dör vállig érő barna színű hajat visel. Arca hosszúkás, fülei enyhén elállóak. Az eltűnéskor viselt ruházata: fehér blúz, ró­zsaszín nadrág, fehér sportcipő. Fiatalkorú Lakatos Izabella Bátonyterenye,Dankó út 16. szám alatti lakos 1993. június 2-án 7 órakor távozott el lakásá­ról és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: 155-160 cm magas, közepes testalkatú, korához képest fej­lett. Haja színe fekete, rövidre vágott. Feje kerek, fülei fejhez simulóak. Szeme színe sötét­barna. Az eltűnésekor viselt ru­házata: fehér hosszú nadrág, fe­hér blúz, fekete vászoncipő. Amennyiben a két személy eltűnésével kapcsolatban bárki, valamilyen érdemleges adattal rendelkezik, úgy értesítse a bá­tonyterenyei rendőrkapitánysá­got a (32) 353-647 telefon­számon, vagy bármely rendőr- kapitányságot. rosba, ahol mindezt pontosítot­ták és rendben találtak. Orszá­gosan ez 100 ezer embert érint. Már több bátonyterenyei jogo­sult is megkapta a 8 ezer 620 fo­rint összegű szénpénzt. Folya­matosan zajlik a kifizetés, ezért a tisztelt kérdező türelmét kér­ném. Egy mátramindszenti olva­sónk kérdezi: másodfokú or­vosi bizottság elé rendelték rokkantságának megállapí­tása végett, mivel egyedül nem képes utazni közlekedési eszközökön. Megilleti-e kísé­rőjét az útiköltség-térítés? A Parlamentben kedden befe­jeződött az oktatási törvény ál­talános vitája. Az utolsó napon Fodor Gábor és, Horváth László képviselők (Fidesz) mintegy kétszáz módosító indítványt nyújtottak be. Az utóbbi tegnap Salgótarjánban a Fidesz koordi­nációs irodájában sajtótájékoz­tatón ismertette pártja fenntartá­sait a törvényjavaslat sokadik változatával szemben. Horváth László elmondta, hogy változatlanul stratégiai ágazatnak tartják a közoktatást, ami azonban - a sok huzakodás nyomán - hovatovább egyre in­kább botrányágazatnak nevez­hető. Fontos egyeztetések ma­radtak el, a különböző fórumo­kon elhangzott vélemények nem tükröződnek a javaslatban, amely állami monopóliumot akar biztosítani az oktatás min­den szférájában. Átfogó szerke­zeti változásokat irányoz elő, de -mint a közalkalmazotti tör­vény esetében - nem jelöli meg a financiális forrásokat. Követ­kezetesen a nemzeti alaptan­tervre hivatkozik, az pedig nem létezik. Hiányoznak a végrehaj­tási utasítások, jogszabályok, amelyek nélkül pedig a törvény „ezerféleképpen” alkalmazható. A Fidesz szerint nem szabad megváltoztatni az egységes is­kolázás tizennégyéves korhatá­rát, mert a korai szelekció fel­gyorsítja a társadalmi szegregá­ciót. A fiatal demokraták nem tartják jónak, hogy az önkor­mányzatokra csak intézmény- fenntartó szerep vár, az ehhez szükséges anyagi fedezet nél­kül. Az oktatási törvényjavaslat nem biztosítja az intézmények világnézeti semlegeségét, nem érvényesíti megfelelően a diá­kok jogait. Félő, hogy „lyukas”, végre­hajthatatlan törvény születik s a választások utáni kormányzat első dolga a korrekció lesz. Ezért lenne célszerű egy keret­jellegű törvény elfogadása. A jelenlegi kormány arra tö­rekszik, hogy az erő pozíciójá­ból kierőszakolja a törvény megszavazását és szeptember 1 -jei bevezetését, holott még az sem tisztázott, hogy ennek mi­lyen vonzata lenne a pótkölt­ségvetésben. - y. a. ­MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ___________________példányban __________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:______________________________________ C íme: (város, község, irányítószám)_________________________ u tca, házszám:_________________________________________ Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom