Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-10 / 133. szám

HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. június 10., csütörtök Terven kívül: Moszkvában Az alkotmányos tanácskozás keretében ma terven kívüli együttes ülést tartanak — erősí­tette meg az osztankinói tévének Szergej Alekszejev, az orosz ál­lamfő tanácsadója. Alekszejev szerint a plenáris ülés beiktatását egyfelől a szombati nyitónapon történt események nyomán ki­alakult feszültség enyhítése, másrészt bizonyos elvi, az alkot­mány egészét érintő kérdések megvitatása teszi szükségessé. Az orosz parlament két háza szerdán együttes ülésén tekintet­te át az alkotmányos tanácskozás menetét. Tiltakozik az RMDSZ A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség nyilatkozatban adott hangott megdöbbenésé­nek, és a nemzetközi közvéle­mény segítségét kérte azzal kap­csolatban, hogy a Legfelsőbb Törvényszék hétfőn megerősítet­te a Cseresznyés Pál ügyében a Maros megyei bíróság által ta­valy júliusban kiszabott tízéves börtöntüntetést. Az 1990. márci­usi marosvásárhelyi összecsapá­sok magyar résztvevőjére gyil­kossági kísérlet címén szabtak ki ezt. Cseresznyésről videofelvétel készült. Ez azt mutatta, hogy egyszer beletalpalt a földön he­verő Mihaila Cofariuba, aki ké­sőbb felépült ebből, és több más (ismeretlen személytől eredő) sérüléséből. Korrupcióval gyanúsított miniszter A dél-koreai számvevőszék vizsgálatot folytat több milliárd dolláros katonai megrendelések elosztása ügyében, és korrupció­val gyanúsít egy volt védelmi mi­nisztert, továbbá tíz vezető kato­nai személyiséget. Li Dzsong Ku volt miniszterről és társairól fel­tételezhető, hogy a katonai ipari szállítók lepénzelték őket — kö­zölte a számvevőszék tanácsá­nak szóvivője. A gyanúsítottak között van Ro Te Vu elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója és a haditengerészet egyik vezető tisztje is. Mit fizet a Két Lotti? A 23. heti „Két Lotti” nyerő­számai: 5, 27, 51 és 4, 30, 58. A játékban 6 és 5 találat nem volt. A 6-osokra jutó nettó nyere­mény 6.884.082 Ft, halmozó­dik. A 3 találatosok nettó nyere­ménye: 17.432 Ft. A 2 találatosok nettó nyere­ménye: 392 Ft. Minden 37. szelvény nyertes volt. Magyar—szlovák vízmegosztási tárgyalások Még nem tisztázott szomszédunk szándéka Magyarország nem alkudozni kíván a közeljövőben sorra kerü­lő magyar-szlovák vízmegosztási tárgyalásokon — mondotta Tatár György, a Külügyminisztérium miniszteri biztosa szerdán az MTI érdeklődésére, hanem azt szeretné tisztázni, hogyan viszo­nyulnak a szlovákok az európai környezetvédelmi elvek alapján kidolgozott EK kompromisszu­mos javaslathoz. Eszerint télen 50, nyáron 60-80 százalék, át­lagban kétharmadnyi vízmeny- nyiséget kellene átadni a rajkai térségben az eredeti Duna-me- derbe. Ez a 2000 köbméter/má- sodperces átlagos vízhozamnál 1000, illetve 1600 köbmétert je­lent másodpercenként. A kieső energiatermelés kompenzálásá­ra pedig a felek az EK közremű­ködésével kereshetnének megol­dást. A szlovákok az eddigi tár­gyalásokon nem adtak magyará- zatotarra, hogy miért nem, illetve miként fogadható el nekik ez a megoldás. A magyar tárgyalóde­legáció elsőként erre vár választ, nem pedig az alkudozást arról, hogy esetleg az 50-200 köbmé­wm A bó'si monstrum továbbra is fejtörést okoz tér/másodperces vízmennyiség helyett a szlovákok vállalnák a 400-500 köbméteres vízátadást is. Magyarország pozsonyi nagy- követsége már szerdán felvette a kapcsolatot a helyi illetékesek­kel, tisztázva a tárgyalások meg­kezdésének lehetőségét. Vida Gábor akadémikus, a vízmegosztási kérdéssel foglal­kozó szakember az MTI érdeklő­désére elmondta: Magyarország az EK kompromisszumos javas­latban szereplő vízmennyiséghez ragaszkodik, ez ugyanis még ép­pen elfogadható. Ezzel a megol­dással még lehet energiát is ter­melni, igaz, kisebb mennyiség­ben. Mivel az energiatermelés mennyisége összességében sem meghatározó, az akadémikus szerint a szlovákok inkább presz­tízskérdés miatt ragaszkodnak a nagyobb vízmennyiséghez. Meggyilkolták a Yichy-kormány belügyminiszterét Kedden párizsi otthonában agyonlőtték René Bousquet-t, a náci Németországgal kollaborá­ló francia Vichy-kormány rend­őrségének főtitkárát — azaz lé­nyegében az akkori kormány belügyminiszterét. Bousquet több ezer francia zsidó össze­gyűjtését és deportálását rendel­te el 1942-ben. A merényletet követően a rendőrség elfogta az ötven év kö­rüli Christian Didier-t, akinek beismerő vallomását a TF1 tele­vízió be is mutatta. A TF1 szerint Didier 1987-ben merényletet kí­sérelt meg a lyoni Gestapo főnö­ke, Klaus Barbie ellen, akkor négy hónap börtönre ítélték. Bousquet ellen 1991-ben Pá­rizsban, majd 1992-ben Bordea- ux-ban emeltek vádat emberiség ellen elkövetett bűntett címén. Az AFP szerint René Bous­quet-t konkrétan azzal vádolták, hogy 1942 augusztusában leszál­lította a koncentrációs táborba hurcolható zsidó gyermekek korhatárát. Rendelkezése alap­ján további 194 gyermeket küld­tek haláltáborokba. A fellebbvi- teli bíróság ezekben a hetekben döntött volna arról, hogy bíróság elé állítsák-e a volt rendőrfőnö­köt, több mint ötven évvel az események után. A francia zsidóság képviselői elítélték a merényletet, mond­ván : ez megfosztotta Franciaor­szágot attól a lehetőségtől, hogy felfedje az igazságot kollaboráns múltjáról. — Senkinek nincs joga az önbíráskodáshoz — mondta Jean Kahn, a francia zsidóközös­ség vezetője. — Teljesen elbor­zadtam. Igazságot akartunk, és nem bosszút — állította Charles Libman, egy — a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó — ügy­véd. Franciaországban többen úgy vélik, hogy a merénylőt elkeserí­tették az igazságszolgáltatás hosz- szadalmas eljárásai, és ezért kö­vette el tettét. Mások szerint csu­pán el akarták hallgattatni Bous- quet-t, hogy ne derüljön fény a nácikkal együttműködő Vichy- kormány kínos titkaira. (MTI) Washington helyesli és bátorítja Amerikai kormányférfi a visegrádi együttműködésről Az illetékes, aki nevének mel­lőzését kérte, elmondotta: Wa­shington és Moszkva együttmű­ködése az ENSZ-ben a boszniai kérdésben nem jelzi, hogy Orosz­ország szerepet kapna Amerika közép-európai politikájában. A nyilatkozó közölte, hogy igen korlátozott a lehetőség a visegrá­di országok bekapcsolódására az orosz segélyprogramokba, és el­mondotta: közeli megegyezésre számítanak a szabadalmi jogvé­delemről folyó amerikai-magyar tárgyalásokon. A tájékoztató cáfolta a nézete­ket, hogy Washington, figyelmét Boszniára és Moszkvára össz­pontosítva, elhanyagolná a ke- let-közép-európai országokat. Utalt arra, hogy tanúja volt, ami­kor történetesen Gore alelnök és Göncz Árpád washingtoni talál­kozója után jelezte a Fehér Ház a külügyminisztériumnak: a tény, hogy az elnök és helyettese ilyen behatóan tárgyalt a térségből ér­kezett vezetőkkel, félre nem ért­hető jelzés a tárcának. Ennek tükrében dolgoznak azon, hogy a véglegesen most felálló új kor­mány vezető tagjai felkeressék ezeket az országokat, és folytas­sák a politikai párbeszédet. Napirenden van az új buda­pesti, varsói, és az első pozsonyi nagykövet kiválasztása, és azok várhatóan ősszel elfoglalják posztjukat. Nem dőlt még el, hogy e fővárosokban hivatásos diplomaták, vagy más, jeles és megfelelő felkészültségű szemé­lyiségek nyerik el a megbízást. Washington helyesli és bátorítja a visegrádi országok együttműkö­dését — Aspin védelmi miniszter nem véletlenül említette azt hét­végi beszédében. Ésszerű, hogy a nagyjából hasonló fejlődési szin­tű államok történelmük pozitív hagyományaira építve, a KGST mesterséges keretei helyett igazi, sokrétű és demokratikus együtt­működést keressenek — mondta a nyilatkozó, hozzátéve: bár­mennyire is értékelik e tömörü­lést, nem kívánják különleges el­bánásban részesíteni, mert az amerikai politika célja az egész térség átalakításának támogatá­sa. Egyébként — főleg gazdasági tekintetben — hasznosnak ígér­kezik a Kárpátok Eurorégió kez­deményezés is. A kérdésekre, hogyan áll a vi­segrádiak régi igénye, hogy gaz­daságukkal bekapcsolódhassa­nak az orosz segélyprogramok­ba, a válasz javarészt negatív volt: a kormányzat nem kérheti a törvényhozástól, hogy ne hazai, hanem külföldi árukat vásárolja­nak a segélyek céljára. Vizsgál­ják, milyen lehetőség van a viseg­rádiak szolgáltatásainak igény- bevételére, például az orosz táv­vezetékek felújításánál. Egyéb­ként például magyar gyógysze­rek vásárlásáról a jogvédelmi vi­ták miatt sem lehetne szó: a kül­ügyminisztériumban viszont úgy látják, hogy a közelmúlt wa­shingtoni fordulón — kölcsönös engedmények után — közeled­tek az álláspontok, kirajzolódtak a szabadalmi jogviták ügyében a megállapodás elemei, és a követ­kező, júliusi fordulókon elkép­zelhető a megegyezés. A lengyel hírügynökség azon kérdésére, hogy miként értékel­nék, ha a szociáldemokraták (a volt kommunisták) a szeptembe­ri választás után bekerülnének a kormányba, a nyilatkozó han­goztatta: amerikai szempontból a lényeg, hogy szabadon válasz­tott kormányok folytassák a de­mokratikus, a piacgazdasági re­formok politikáját. Nem tarta­nak a „litván tényezőtől”, hiszen történetesen a volt kommunis­tákból álló litván vezetés elődjé­hez hasonlóan a piacgazdaság, a nyugati kapcsolatok mellett van — emellett erősebb keleti gazda­sági kapcsolatokat szorgalmaz, ami ésszerű. Az a lényeg, hogy mi egy párt programja és hogyan cselekszik. Jogos sok választó kérdése, hogy a nemrég volt kommunis­ták valóban megszabadultak-e korábbi nézeteiktől— de nem le­het automatikusan állapítani, hogy aki a korábbi rendszert tá­mogatta, az ma nem lehet a de­mokrácia, a piacgazdaság híve — mondotta a vezető diplomata. (MTI) Érvénytelen engedéllyel Indokolatlanul tartóztat­ták fel a magyar határon a Hemofarm Pharmaceutical számára érkező szállítmá­nyokat — kifogásolta minap a Tanjug jugoszláv hírügy­nökség. Bartha András, a határügyi főosztály illetéke­se elmondta: a jugoszláv gyógyszergyártó cégnek ér­kező legutóbbi szállítmányt azért nem engedhették át a határon, mert annak enge­délye már érvénytelen volt. (MTI) Kérdőjelek Kiszámolósdi? Számolnak a honatyák és a frakciók, számolnak a pártok, á' koalíciósok és az ellenzékiek, számol a sajtó és az olvasó, egyszó­val mindenki számol. A feladvány látszólag egyszerű: megvan-e még, megmarad-e a kormánytöbbség, avagy elveszti parlamenti túlsúlyát a koalíció? Ehhez pedig csak összeadni és kivonni kell — figyelembe véve a kizárások, átülések nyomán kialakult hely­zetet. Egyetlen „apró” probléma, hogy a pillanatnyi helyzet mo­mentán áttekinthetetlen... A számháború kimenetele a fontos ? Félreértés ne essék: érde­kes és nem is lényegtelen, mi a parlamenti sokismeretlenes po- li(matema)tikai műveletek végeredménye. De sokkal-sokkal fontosabb, hogy 215 milliárdos deficit mellett be kell-e léptetni — s ha igen, mikor — a 10 százalékos áfát; mennyivel emelked­nek az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek és egyéb „kemény” cikkek árai. Milyen kompenzációs megoldásokkal lehet mentesí­teni az új inflációs hullám terheitől legalább a legszegényebb réte­geket? Vagy: milyen garanciákkal, hitelkonstrukcióval juthat­nak törvényben is megígért béremelésükhöz a közalkalmazot­tak, mit jelent a gyakorlatban a szociális juttatások körében az ál­lampolgárijogosultság helyett érvényesítendő rászorultság elve? Megannyi tisztázandó, mérlegelendő kérdés és vitatéma — amely alighanem ezerszer jobban érdekli az átlagpolgárt, mint a parlamenti pártszektorok határainak módosulása. Válasz — vakáció előtt? A Parlamentben folyó „kiszámolós­di” közben (helyett?) alighanem elsősorban ezekkel a súlyos kérdésekkel kell a honatyáknak szembesülniük, s minden erőt, figyelmet az optimális válaszok megtalálására összpontosítani­uk. Július második hetében vakációra megy a tisztelt Ház — az idő tehát rövid, a felelősség pedig nagy. A háztáji esélylatolgatás, a szavazótáborok méricskélése és a színfalak mögötti lázas „dip­lomáciai manőverezés” persze, nem bűn. De csak ezzel foglal­kozni — hiba... (FEB) Ki löki ki az irodájából a leváltott vezér- igazgatót? Indzsev makacs Ivó Indzsev, a BTA néhány nappal ezelőtt leváltott vezér- igazgatója a hétfői bolgár napila­pokban megjelent nyilatkozatá­ban bejelentette, hogy nem haj­landó alávetni magát az elbocsá­tásáról szóló kormánydöntésnek mindaddig, amíg Zselju Zselev köztársasági elnök világosan ál­lást nem foglal ügyében. Az egyetlen bolgár hírügy­nökség vezérigazgatója közölte, hogy továbbra is hivatalában marad, s akik illegitimnek tartják őt posztján, azok „lökjék ki” iro­dájából. Indzsev, akit csaknem két és fél évvel ezelőtt Zselev elnök ál­lított rendeletileg a BTA élére, elbocsátása után találkozót kért a köztársasági elnöktől, aki azonban elzárkózott ettől. / A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az IBUSZ Rt az alábbi irodája franchise rendszerben történő üzemeltetésére pályázatot hirdet: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 46-48. Az IBUSZ iroda bérlője teljes üzleti csomaggal védett jogokat szerez meg a turizmus területén, meghatározott időtartamra, hogy a rendszer egy egységét (irodát) az IBUSZ neve alatt, annak standardjai szerint, valamint az IBUSZ hálózathoz tartozásból eredő előnyöket élvezve saját hasznára, saját jogon nyereségesen üzemeltesse. Azoknak az idegenforgalomban jártas, az előírt képesítéssel rendelkező vállalkozóknak a jelentkezését várjuk, akik elkötelezetten, hosszú távon kívánnak a idegenforgalom területén tevékenykedni. Részletes felvilágosítás: IBUSZ Marketing Igazgatóság 1053 Budapest, Ferenciek tere 10. Telefon: 118-7680, Fax: 117-7723 Kérésére írásos tájékoztatót küldünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom