Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-28 / 148. szám
4 HÍRLAP OLVASÓKTÓL - OLVASÓKNAK 1993. június 28., hétfő Köszönet a polgármesternek Védtelen gyermekvédelem A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének Nógrád Megyei Tagszövetsége nevében a Hírlap hasábjain keresztül köszönetét mondok Pásztó város polgármesterének és munkatársainak eddigi munkájukért és fáradozásukért, mely nagyban elősegítette a mi tevékenységünket a városban és környékén. Szervezetünk Nógrád megyében a múlt évben alakult meg. Mint minden közösség, a miénk is küszködött, küszködik kisebb-nagyobb problémákkal, főleg terem- és anyagi gondokkal. Sajnos az országos szervezettől anyagi támogatást nem kaptunk, mivel ők sem kaptak az államtól annyit, hogy a vidéki tagszervezeteknek is*juttassa- nak. ő* e msvfi&or íA ,:-A, Pásztó város polgármestere, dr. Dobrovoczky István segítségünkre volt az elmúlt évben: 40 ezer forintot utalt a Nógrád megyei MCDSZ számlára, és a cigánycsaládokat is segélyezte lehetőségeikhez mérten. Sőt, ígéretet kaptunk arra, hogy termet biztosít számunkra, és idén is 40 ezer forinttal segít nekünk. Természetesen mi is azon leszünk - miután megkapjuk az épületet -, hogy a cigánysággal kapcsolatos problémákat megoldjuk. Többek között azt is szeretnénk elmondani, hogy az idei gyermeknap alkalmából kaptunk 20 ezer forintot, amiből kirándulni vittük a kisgyermekeket. özv. Balázs Sándorné Szurdokpüspöki Emberi példa Az emlékezés, a tisztelet szép példáját mutatták a napokban Balkó György és Edőcs János baglyasal- jai lakosok. Az orvosi rendelő előtti bányászemlékművet mosták le, illetve annak környékét tették rendbe. Mindez emberi jóérzésre vall: arra, hogy nem csak rongálok, hanem védelmezők is vannak. Olyanok, akik a megemlékezést, a szépet, a jót tiszteletben tartják, és ezért dolgoznak is. Ők méltán megérdemlik az elismerést, a lakosság megbecsülését. Köszönet ezért a szép és áldozatos munkáért. Reméljük azt, hogy e szép és nemes példát követve, e peremváros szépítéséért és annak rendbentartásáért minél több lakó, illetve polgártársunk kiveszi a részét e szép és nemes munkából. Zubor Károly Baglyasalja „Minden olyan gyermeknek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg van fosztva családi környezetétől, vagy aki saját érdekében nem hagyható meg e környezetben, jogosult az állam különleges védelmére és segítségére. Ez a helyettesítő védelem történhet csatádnál való elhelyezéssel, örökbefogadással, illetőleg szükség esetén megfelelő gyermekintézményekben való elhelyezés formájában." (Idézet A gyermekek jogairól New Yorkban, 1989. november 20-án kelt nemzetközi egyezményből, amit a magyar országgyűlés is elfogadott.) Ennek tükrében nézzük meg, mi is történik ma a Nógrád megyei gyermekvédelemben? A Nógrád Megyei Közgyűlés 1993. május 27-én döntött a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer átalakításáról és a nagy nevelőotthonok lebontása, illetve a családilakás-otthonos modell kialakítása mellett voksolt. Ezen program végrehajtása céljából elrendelte:- a kislétszámú horpácsi nevelőotthon megszüntetését;- két családi ház vásárlását;- a Nógrád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet le- költöztetését Bátonyterenyére. „A két intézmény egy épületben történő működtetéséről és telephelyeik fenntartásáról az Adóm Zsigmond Nevelőotthon gondoskodik.” (Kiemelés a határozatból.) Vagyis a családi nevelés zászlaja alatt, „szakmai megújulás” jelszóval megmarad a legnagyobb és legdrágábban működtethető nevelőotthon, és továbbra is az emberi természettől idegen feltételek közé zárja a gondozottakat. Mi, a gyermekvédelemben dolgozó pedagógusok évek óta tudjuk, hogy a nagy nevelőotthoni rendszer életképtelen, mivel az onnan kikerülő gyermekek túlnyomó többsége társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzd, képtelen az önálló életvitelre és gyermekeik szintén e rendszer neveltjei lesznek. Ezek tudatában a bátonyterenyei épületmonstrumban megvalósítani a családi modellt pedagógiai nonszensz! A „makarenkói táborok” ideje lejárt! Arról, hogy családiasnak kiáltunk ki valamit, még nem lesz az! Pedagógiailag vitatható az is, miért nem a megszüntetett horpácsi nevelőotthon közelében vásárolták meg a két lakást? Hiszen a kis települések erkölcsi ereje még ma is működik, és ez jól szolgálná a lelkileg, olykor testileg is meggyötört gyermekeink nevelését és élhetnének tovább saját megszokott környezetükben. Közel két évtizede dolgozom a gyermekvédelemben. Ennek alapján állítom, hogy a legeredményesebben és legolcsóbban a nevelőszülői hálózat biztosítja gyermekeink nevelését. A gyermekvédelem ezen területének sokkal nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést kellene biztosítani! A mostani döntés azonban e nevelői hálózat leépítésének veszélyét is magában rejti, hiszen a nevelőotthon és a gyivi fúziója arra ösztönzi az intézeti gyámot, hogy elsősorban az épületen belül helyezze el a gyermekeket, ugyanis annak működését biztosítani kell. Végezetül: a gyermekvédelmi törvény megjelenése előtt ki dönthet a gyermekvédelem jövőjéről? Ki védheti meg a teljes összeomlástól? Szabolcsiné Csábi Margit Salgótarján A „sasok legyet ettek”! Hozzászólás az ,y évtizedek” sajtótájékoztatójához A Nógrád Megyei Hírlap 1993. évi május 27-ei száma „Vádirat a skinhead és az Angyal-ügyben" címmel közölte három vezető ügyész - közöttük a megyei főügyész - nyilatkozatát a szóban lévő ügyekről. Mint a skinhead-ügyben eljáró védőnek, legyen szabad nekem is véleményt nyilvánítanom, hogy ne maradjon egyoldalú a lakosság tájékoztatása. A cím ötletét egy régi római közmondás adta: „A sas nem eszik legyet.” A sast ugyanis a madarak királyának tekintették, megkülönböztetvén például a verébtől, ami köztudottan ugyancsak madár. Rátérek a tárgyra. Az utóbbi évtizedekben nagyon sok hasonló sajtótájékoztató volt, amiről Balázs József újságíró természetesen a koránál fogva nem tudhat. A teljesség igénye nélkül, röviden emlékeztetnék néhányra: MAORT-per, Grősz-per, Mindszenty-per, Rajk-per, Nagy Imre-per, hogy csak a kiemelkedően mocskos nagy pereket említsem. Megyénkből is megemlítek egy párat, abból az időből, amikor az ügyészek és a bírák még a „fehér házból” kapták az utasításokat, ezekből is csak néhány olyant, amiben védő voltam. (Mert ezeknél sokkal több volt.) így: a palotási téesz, a jobbágyi ktsz., egy gmk. ügye. (Az utóbbiba egy kétgyermekes családapa és egy fiatal nő 7 hónapig volt előzetes letartóztatásban, ám a végén bíróság elé sem merték állítani őket. A szóban lévő fiatal nő olyan súlyos idegösszeroppanást kapott, amit élete végéig rokkantként fog viselni.) És végezetül megemlítem a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat ügyét, ebben is többen hónapokig voltak előzetes letartóztatásban és számukra már kevés vigaszt jelentett, hogy végül a Legfelsőbb Bíróság a helyére tette az ügyet nem nagy dicsőségére a megyei bíróságnak. Meg kell jegyeznem, az akkori megyei bírák közül már egy sincs a porondon.) Szóval az említett ügyeket is sajtótájékoztató előzte meg, ez a közös vonás mindegyik ügyben, de úgy látom, az ügyészi apparátus nem akar tanulni a múlt hibáiból. Érintőlegesen említést kell tennem arról, hogy az ilyen sajtótájékoztatók ‘ után, amikor majdan a bíróság ítéletet hoz, akkor általában a közvélemény felhördül: ezért a cselekményért csak ennyit kapott? Olyankor már nem szoktak sajtótájékoztatót tartani. A szóban lévő sajtótájékoztatóról szóló cikk emígyen fejeződik be: „A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő H. J. skin- headnek vallja magát, de azok egyik csoportjával sem vállalt eddig nyílt közösséget. Kettejük tettéért (társa) öngyilkossága után egyedül kell viselnie a felelősséget. ” Miután május 27-étől e vonatkozásban helyreigazítást senki nem kért, így levonható a következtetés: az ügyész úrnak ez a véleménye. Polgári jogi hasonlattal élve, az adós meghalt, tehát a kezesnek kell fizetni. Az emberölést (vagy ahogyan általában nevezni szokták: gyilkosságot) az követi el, aki embert előre megfontolt szándékkal megöl. Ha bántalmazok valakit, de ölési szándék nélkül, ám a sértett halálos sérülést szenved, akkor halált okozó testi sértés büntette valósul meg. Etikátlan lenne most arról írnom, hogy a cselekmény hogyan zajlott le. Egy dolog valamit tudni - és egy dolog valamit bizonyítani. Ez a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, felesleges tehát a közvélemény idegeit borzolni, még feleslegesebb éket verni a különböző népcsoportok között. Meg kellett volna hagyni az ügyet annak ami: halált okozó testi sértés. 1992. november 6-án történt az esemény, 7-én reggel hat órakor a rendőrségi gyanúsítottként! kihallgatásnál már az 1992. évi október 23-ai Kossuth téren történteknél tartottunk. A legmagasabb szinten megkezdődött a politikusok között az iszapbirkózás. (Bizonyíték erre, az akkori országos sajtó.) Ha ennek az ügynek az áldozatát például Kovács Gergelye nek hívják, akkor ez az ügy régen befejeződött volna, nem ingáztak volna országgyűlési képviselők Budapest - Salgótarján -Eger között. Mivel az ügyészi szervezetnek pártsem- legesnek kell lennie, ezért nem emlegethetnek lappangó fasizmust, hogy egy folyamatban lévő ügyben ezt látják, mert akkor joggal kérdezné a közvélemény: nálunk, Nógrád megyében egy 16 éves kölyök testesíti meg a fasizmust? A megyei főügyészség géppuskával lő egy szúnyogra. Nagyon s’okat lehetne még erről az ügyről írnom (ez az ügy megérne akár egy lakossági fórumot is ), de nem teszem. A vádat előterjesztették sajtótájékoztatón, - a védelem inkább a bíróságra hagyatkozik. Befejezésül szólnom kell azonban még valamiről. A vád- és védőbeszédeket a bíróság előtt szokták előterjeszteni. A vádló és a védő egyenrangúak a bíróság előtt. A vádlóban és a védőben feszülhet indulat (szokott is elég gyakran) - de nem árt, sőt kívánatos, ha az anyagi igazság megközelítése érdekében megpróbálnak tárgyilagosak maradni. Rosszat tennék védencemnek, ha arról akarnám meggyőzni a bíróságot, hogy nem bűnös, de csak a bírósági tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás alapján tudok végső állásfoglalásra jutni. Dr. Szepesi Gábor főügyész- helyettes úr a sajtótájékoztatón közhírré tette a vád állásfoglalását. Hogy a jogkérdésben az „aljas indok” minősítésben hogyan vélekedik, engem az még nem zavarna. Őt viszont már zavarhatná, ha nem jönne be „az aljas indok” - ami viszont már az ügyésztől megkövetelhető tárgyilagosságot erősen megkérdőjelezheti. Ezek után semmiképpen nem lenne etikus, ha a bírósági ügyszakban ő képviselné a vádat sőt, mivel a megyei főügyészség három prominense nyilatkozott, így a Nógrád Megyei Főügyészségnek kellene elfogultságot bejelenteni -, képviselje a vádat egy másik megyei főügyészség. Dr. Németh Lajos ügyvéd, Salgótarján Közel az első helyhez Ebben az évben is megrendezték - Homokon - a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók Koncz Dezső országos tanulmányi versenyét, ahová a eserhátsurányi gyógypedagógiai intézet öt tanulója is bejutott s ott kiváló teljesítménynyel, szoros küzdelemben a második helyezést érték el, egy ponttal lemaradva az első helyezettektől. íme a „dobogós,, tanulók névsora: Fúró Nikoletta (Jobbágyi), Gálik Zoltán (Nógrádsipek ), Imre Gábor (Hasznos), Matyóka Krisztián (Bércéi), Orsós János (Szátok). E kis intézmény részéről ez nem kis teljesítmény, mely dicséri a tantestület következetes munkáját, a felkészítő tanárok, Kiss Józsefné és Bobák Valéria igazgató-helyettes időt nem kimélő fáradozását. Koplányi Mihály igatgató Cserhátsurány „Most búcsúzunk, és elmegyünk...” Ha a megszokás elhatalmasodik az emberen, főként, ha a megszokott tárgy kedves számára, és a pozitív események eltörpítik a kellemetlenebb élményeket, a szakítás bizony könnyekre fakaszthat. A közhelyszerű mondások pedig, amelyeket sokan hangoztatnak, remélve bennük a vigasztalás megoldását, nem enyhítenek a tapasztalatlanok számára még furcsa, időleges érzéke seken. Az intellektualitás világában élünk. Kevesen hallgatnak az érzéseikre, vagy ha figyelembe is veszik azokat, észszerűséget keresnek bennük, szavakba, mondatokba öntik. Pedig a „kimondott” hangulatok már nem érzések, hanem azoknál sokkal közönségesebb, érzékszervvel felfogható jelenségek. Én mégis ezt teszem. Hogy miért? Mert az intellektualitás világában élünk! Mert a hasonló benyomásokkal küszködök talán megsejtik érzéseim és az ő impresszióik közötti egyformaságot. „Ne sírj ifjúság múlásán”, kezdi Juhász Ferenc Rezi bordalát, a felnőtt olvasó pedig bizonyára meglepőnek találja, hogy éppen ezzel a sorral hozakodom elő. A Földön ugyanis minden Homo Sapienst foglalkoztat az öregedés kérdése, mégha a felettünk lévő generáció, a többet megélt magabiztosságával és iróniájával nem veszi kellő komolysággal a kamaszok vívódásait, amit pedig ő maga is átélt. A ballagó diák szeméből sem pusztán a megszokottól való szakítás csalja ki a könnyeket, hanem tudat alatt vagy felett talán az ifjúság múlásával való szembenézés is. Mert minél rövidebbeket kell lépnünk a valódi ifjúsághoz, egyre inkább kifelé érezzük magunkat belőle. Tóth Henrietta a pásztói Dózsa iskola végzős diákja Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol Az ápolási díjra való jogosultságról Olvasónk tartósan beteg hozzátartozójának - nevelőszülőjének - otthoni ápolását végzi már hosszú idő óta. Ápolási kötelezettségének teljesítése mellett heti pár órát igénylő más munkát is végez, amiért kevés, de mindenképpen szükséges anyagi ellenszolgáltatást is kap. Hallotta, - és lapunk e témából megjelent cikkéből is tudja -, hogy ápolási díjra lenne jogosult, de addig nem meri kérelmét előterjeszteni, amíg választ nem kap arra a kérdésre, hogy aka- dálya-e egy vállalkozót kisegítő munkavégzése annak, hogy kérelmének kedvező elbírálását remélhesse? Az olvasónk által is hivatkozott cikkünkben már rámutattunk, hogy a szociális ellátások jelentős részét újra szabályozta a Magyar Közlöny 1993. évi január 27-ei számában közzétett 1993. évi III. törvény, melynek eredményeként a szociálpolitika reformja is megkezdődött. Számos családban az egészségügyi intézményi kezelést nem igénylő tartósan beteg személy ápolását a család, vágy a család egy tagja végzi. Az ilyen otthoni ápolást vállalók és végzők szociális támogatására szolgál a törvény 40-44. paragrafusaiban megfogalmazott ápolási díj. A szociális törvény korábban is ismerte és alkalmazta is jogrendszerünk, de e törvény többek között az ápolási díjra vonatkozó rendelkezéseket is újra szabályozta. A kérdés kapcsán most a jogosultak körét pontosítjuk és kiemeljük, hogy kinek nem jár ápolási díj. Ápolási díjra jogosult a jegyes kivételével valamennyi hozzátartozó, tehát a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, illetve a testvér házastársa is. A kérdező esetéhez igazodva kivonatosan ismertetem, hogy nem jár ápolási díj, ha az ápolási díjra jogosult terhességi, gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, táppénzben, baleseti táppénzben részesül, vagy ha az ápolási díjra jogosult nyugellátásban, illetőleg nyugdíjszerű ellátásban vagy munkanélküli ellátásban részesül. A törvény megengedi, hogy az ápoló ápolási kötelezettségének teljesítése mellett jövedel- mezéssel járó munkát végezzen. Korlátként szabja azonban, hogy ez a munkavégzés a havi teljes munkaidő felét ne haladja meg! A fentiekre figyelemmel nyújtsa be olvasónk az ápolási díj iránti kérelmét a települési önkormányzathoz. A kérelemhez csatolja a háziorvos arra vonatozó szakvéleményét, hogy az ápolt önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre, gondozásra szorul. Ne hallgassa el azt sem, - hiszen nem törvényi akadály - hogy más munkát is végez, de igazolja, hogy az a munkaideje a havi teljes munkaidő felét nem haladja meg. Jó, ha tudja, hogy a 18. életévét betöltött tartós beteg esetében, - tehát olvasónk esetében is - az önkormányzat mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy az ápolási díjat megállapítják-e vagy sem. Ha megállapítják, az ápolási díj összege nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 60 százalékánál. Az ápolási díj folyósításának időtartama szolgálati időre jogosít, tehát nyugdíj- szerző idő is! Dr. Verebélvi
