Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-26-27 / 147. szám
Krisna tiszteletére (Fotó: Gál Gábor) A rendező épp forgatott Halál, munka közben Párizsban 72 éves korában elhunyt Robert Lapoujade francia festő és filmrendező. Mint festő, Lapoujade 1939 után írókról és filozófusokról — így André Bretonról és Jean-Pa- ul Sartre-ról — készített portréival, csendéleteivel és a munka világának jeleneteit megörökítő festményeivel vált ismertté. Mint filmrendező, gyakran készített politikai elkötelezettségű játék- és.rövidfilmeket. Lapoujade első, egész estét betöltő filmje — a „Le Socrate” (Szókratész) — korunk egy gondolkodó emberének élettörténete, s a zsűri különdiját nyerte el az 1968. évi velencei filmfesztiválon. 1973-ban a Cannes-i nemzetközi filmfesztiválon játszották Le sourire vertical (A függőleges mosoly) című filmjét. A festő és filmrendező Lapou- jade-ot a Les memoires de Don Quichotte (Don Quijote visszaemlékezései) című trükkfilmforgatása közben érte a halál. Guinnes-rekord Maratoni beszéd Mangosutu Buthelezi dél-afrikai zulu vezető 11 napon át elnyúló, folytatásokban előadott maratoni beszédjével bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a történelem legkitartóbb szónoka. A rekordok könyvének egyik szóvivője közölte: Buthelezi teljesítményét az 1994-es űj kiadásban külön kategóriában, a valaha mondott leghosszabb beszéd címén örökítik meg. Buthelezi, aki a Mandela vezette Afrikai Nemzeti Kongresz- szus riválisának számító Inkatha Szabadság Párt vezetője, a törvényhozó gyűlés előtt mondta el hosszú lélegzetű beszédjét, 1993. március 12-e és 29-e között. A 64 éves fekete vezér nem egyfolytában, hanem átlagosan 2 és fél órát szónokolt a vita 11 napján. A világ legnagyobb fapipája (FEB-fotó) N BALASSA Ó GRÁD íj™ HÍRLAP GYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA1993. június 26-27, szombat-vasárnap A Nap kél: 3.48 órakor, illetve: 3.49 órakor, nyugszik: 19.45 órakor, illetve: 19.45 órakor. A Hold kél: 11.29 órakor, illetve: 12.45 órakor, nyugszik: 23.05 órakor, illetve: 23.33 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JÁNOS valamint LÁSZLÓ nevű kedves olvasóinkat A mai JÁNOS ősi héber eredetű név, jelentése: Jahva kegyelmes. A katolikus naptárban Alexandriai Szent Cirill püspök és hittudós emlékezete. A vásrnapi LÁSZLÓ szláv eredetű név, jelentése: dicsőséges uralkodó. Híres viselője volt: Németh László regényíró, esszéista. A magyarországi katolikus naptárban Szent László király ünnepe. [időjárás Várható időjárás ma és holnap estig: Eleinte még gyakran erősen felhős lesz az égbolt, és szórványos eső, zápor, néhol zivatar várható. Többnyire derült, napos, száraz idő várható. Országszerte megerősödik az észak- nyugati szél, eleinte viharos széllökésekre is számítani lehet. A hőmérsékleti maximum 23 -28 fok között várható. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ MOZI szombat-vasárnap 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Halhatatlan szerelem Színes, amerikai film APOLLÓ KAMARA 16.30 és 19.00 órától: Drakula Színes, erotikus, amerikai film KERT MOZI csak szombaton 21.00 órától: Doors Színes, zenés film BALASSAGYARMATI MADÁCH szombat-vasárnap 15.30 és 20.00 órakor: Halhatatlan szerelem Színes, amerikai film 17.45 és 22.00 órától: Veszett Kutya és Glória Színes, amerikai film MADÁCH KAMARA 18.00 órától: Fehér sivatag Színes, amerikai film Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján "ZT: 32/311-600 Vt,l„ 18 .,,1.1 6 A hívás ingyenes! Ot emberöltőnyi börtön — erőszakért Egy kaliforniai bíróság 342 évnyi börtönt szabott ki egy 52 éves emberre, miután bebizonyosodott, hogy a vádlott sorozatosan nemi erőszakot követett el saját leányán — jelentette a Reuter. Mint a tárgyalás kiderítette, David Barnard 1984 és 1988 között összesen 111 esetben követett el szexuális bűntényt, s valamennyi esetben saját gyermeke volt az áldozat. A testület 17 éves börtönbüntetést rótt az anyára is, mert az összejátszott az apával, és fenyegette a leányt, amikor az feljelentette szüleit. A bíró szerint a most 18 éves lány valóságos horrorjeleneteket élt át otthonában. A sértett, aki időközben a berkeley-i egyetem tanulója lett, a tárgyalás után bejelentette, hogy két héten belül férjhez szándékozik menni. Új kezelési mód Új kezelési módot fejlesztettek ki az amerikai kutatók a gyermekeknél súlyos és néha halálos kimenetelű tüdőfertőzések megelőzésére. A coloradói orvosi egyetem dr. Jessie Groothius vezette kutatócsoportja az emberi vérből vonta ki azt a hatóanyagot, amelynek segítségével 72 százalékkal csökkenteni lehet a légzőszerveket megtámadó RS-vírus okozta súlyos megbetegedés kockázatát a gyerekeknél — írja a Reuter hírügynökség. Elsősorban az RS-vírus okolható a kisgyermekkori vírusos tüdőgyulladásért, amelynek következtében csupán az Egyesült Államokban évente 91 ezer gyerek kerül kórházba, és 4500 hal meg. A kutatóorvosok a felnőttek vérében található RS-vírus antitestek nagy koncentrációját használták fel a fertőzés legyőzésére. A felfedezés annál is jelentősebb, mivel az RS-vírus ellen nem létezik oltóanyag, és súlyos fertőzés esetén csekély a kilátás a gyógyulásra — nyilatkozta dr. Groothius. A lottő nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 26. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: 9, 34, 37, 81, 84 ÄDäJÄMik ATV ViKEND 8.00-12.00 08.05 Mese 08.35 Telefonos játék 08.45 Kapásjelző 09.00 Győzzön az igazság amerikai film 10.15 VIKEND Szandi, Viki és barátai 11.35 Pop-rock lexikon 11.55 László atya 5 perce VIKEND-Fiataloknak 13.00- 17.00 Benne: 14.00 Nincs menekvés - angol film ATV VIKEND 20.00- 24.00 Benne: 21.00 Győzzön az igazság amerikai film Vasárnap TV PLUSZ 12.00-16.00 NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Mauyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Postafiok 96. Telefon: 32/316-455,Telefax: 32/312-542,32/310-589.Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. «Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Mindent loptak, ami elmozdítható * "ÍSenTfi'éteiTsole dolga akätff'"' 13teH>ei5Íe. Á rendőrség lopis a rendőröknek megyeszerte. Az adatok tanúsága szerint nem csökkent a lopások, a rongálások száma, és egyre többen vezetnek ittasan. A felvonulási épületből lopott Lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indított a rendőrség nyomozást ismeretlen tettes ellen. A bűnelkövető június 16-ára virradóra a V. Ferenc, pásztói lakos épülő családi házához tartozó deszkából készült felvonulási épület oldalát megbontotta, és onnan egy darab gázpalackot és ötven méter locsolótömlőt vitt el. Ezzel a tulajdonosnak mintegy 11 ezer forint kárt okozott. Kifosztotta a hibás Trabantot Elvetemült fickó okozott kellemetlen meglepetést F. Ottó nézsai lakosnak, aki az úton lerobbant Trabantját kénytelen volt Alsópetény határában hagyni. Amikor visszatért az AYX-500 forgalmi rendszámú gépkocsihoz, azon már nem találta rajta a kerekeket. A gépkocsi ablakát betörték, a tettes az utastérből elvitte az autósrádiót, a motortérből pedig az akkumulátort és a benzintankot. A sáska módjára pusztító bűnelkövető mintegy húszezer forint kárt okozott a tulajdonosnak. Az ismeretlen tettes ellen a rendőrség megkezdte a nyomozást. Levetkőztek, de már nem tudtak felöltözni Kellemetlen helyzetbe került néhány sportoló, aki június 22-én a salgótarjáni sportcsarnokban levetkőzött sportolni. Amikor befejezték a programot, és szerettek volna felöltözni, kiderült, hogy többüknek a ruhája és a cipője hiányzik. A rendőrség a kárvallottaknak ugyan ruhát és cipőt nem tudott adni a hazatéréshez, de azonnal megkezdte a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A meglopott személyeknek összesen mintegy 30 ezer forint kárt okozott a tolvaj. Elvitték a szerszámkészletet Bizonyára átmeneti zavart okozott a szécsényi UNIVER Korlátolt Felelősségű Társaság munkájában, hogy az egyik éjszaka feltörték azt a konténert, amiben a munkákhoz szükséges szerszámokat tartották. A ri- móci munkahely közelében kihelyezett konténerről lefeszítették a lakatot és 100 ezer forint értékű különféle szerszámot vitbűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes kézrekerí- tése érdekében indította meg a nyomozást. Elvitte a fűtőolajat Az ismert intézkedés után igencsak nehézzé vált azoknak a helyzete, akik a fűtőolajjal manipuláltak. Vannak azonban olyanok, akiknek nem számítanak a rendelkezések, ha szükségük van rá, megszerzik a fűtőolajukat. Az ilyen gátlástalan tolvaj kárvallottja lett K. Károly káliói lakos, akinek az udvaráról loptak el 550 liter fűtőolajat. Ezzel 40 ezer forint kárt okoztak a tulajdonosnak, aki csak abban reménykedik, hogy a rendőrség nyomozása révén ismertté válik a lopást elkövető ismeretlen tettes. Nem magától repült el A Nógrád községbeliek a napokban megdöbbenéssel tapasztalták, hogy valaki az 1848-as emlékműről letörte és elvitte a turulmadarat. A polgármester azonnal bejelentette az esetet a rendőrségnek, s a rétsági rendőrkapitányság nyomozói tüstént megkezdték az ismeretlen elkövető kilétének felderítését. Mint megtudtuk, ezzel a barbár cselekedettel nemcsak mintegy 30 ezer forintnyi anyagi kárt okoztak a nógrádiaknak, hanem erkölcsi kárt is, amit összegben nem lehet kifejezni. Meglopták a diszkóban Bizonyára R. Katalin bujáki lakos is megemlegeti azt a napot, amikor a szécsényi Para- diso diszkóban meglopták. A hölgynek az útlevelét és a gépkocsivezetői engedélyét vitte el az ismeretlen tettes, aki ellen a rendőrség okirattal való visszaélés vétségének alapos gyanúja miatt indította meg a nyomozást. Elfogták a rablás tettesét A balassagyarmati rendőrkapitányság rablás bűntettének alapos gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki R. Julianna gyáli lakos ellen, aki még tavaly novemberben 100 ezer forintot lopott el G. József nóg- rádkövesdi lakostól. Ezután menekülése közben a károsultat gázsprayval lefújta. A kiadott elfogatóparancs alapján a székesfehérvári rendőrkapitányság rendőrei R. Juliannát elfogták, és a balassagyarmati kapitányságra szállították. Fiatalkorú bünbandát fogtak el A salgótarjáni rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának segítségével nemrégiben tett pontot egy szerteágazó lopás- és rablássorozat végére. A sorozat hónapokkal ezelőtt, valamikor tavaly ősszel kezdődött. Az elkövetett bűnügyek tettesei Cs. K .B.B és Cs. G., valamint B.R. és B. Z. együttesen és külön-külön sorozatban követtek el különféle értékű lopásokat. A zömében fiatalkorú elkövetők kapzsisága és mohósága nem ismert határt. A kezdeti „sikerek”, a könnyű pénzszerzés lehetősége valósággal belehajszolta őket az újabb bűnök elkövetésébe. Mondhatni azt, hogy ezek a fiatalok válogatás nélkül elloptak mindent, ami a kezük ügyébe került. Az esetek döntő többségében salgótarjáni garázsokat, gépkocsikat törtek fel és fosztottak ki. Végül azonban a lopásoktól eljutattak a rablásig. A nyomozás és a vizsgálat időszakában sorra fény derült gátlástalan cselekedeteikre, amelyekkel súlyosan megkárosították a kárvallott állampolgárokat. A gyanúsítottaknál megtartott házkutatások alkalmával a bűncselekmények során ösz- szelopott tárgyak egy részét sikerült a rendőrségnek lefoglalni. Az eljárás során a gyanúsítottak közül három személyt előzetes letartóztatásba helyeztek. Az elkövetett bűnügyek közös felderítése a városi kapitányság és a megyei főkapitányság nyomozói együttműködésének szép példája. A vizsgálat befejezésével az iratok a megyei főügyészségre kerültek. A kárvallottak azt remélik, hogy a bűnösök mielőbb megbűnhődnek cselekedeteikért. A.H.