Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-05 / 103. szám
1993. május 5., szerda SPORTTÜKÖR HÍRLAP Kézilabda NB II. Férfiak, Északkeleti csoport Megremegett a kezük Balmazújváros-Bgy. Kábel SE 28-26 (17-12). Balmazújváros, 800 néző, v.: Bányász, Némedi. Kiállítás: 4, ill. 4 perc. Hét méteres: 2/2, ill. 2/2. Bgy. Kábel SE: Ocsovai (kapus), BÁN (6), Kürtössy, CSERI (7), Kovács J.. KERTÉSZ (7), Cseh (4). Csere: Szukán (kapus), Sa- gyibó (2). Kis E. Edző: Lombos István. Igazi rangadót játszottak a csapatok. A Kábel SE közel állt ahhoz, hogy meglepetést okozzon, azonban a döntő pillanatban megremegett a kezük, s hibáztak a siker kapujában. Ezzel a győzelemmel, a Balmazújváros tnár megnyerte a bajnokságot. Havas* Kálmán Teljesítménytúra után Gazdag program A szép idő jó szolgálatot tett a túra résztvevőinek Több mint kétszázan álltak rajthoz az immár hagyományos Karancs 35 teljesítménytúrán. A kitűnő túraidőben igen nehéz pályát jelölt ki a Nógrád megyei Természetbarát Szövetség. A túrázóknak a Közgazdasági Szakközépiskolából indulva meg kellett mászniuk a Karancs igen meredek oldalát, hogy a 729 méter magas csúcs kilátójáról gyönyörködhessenek a festői szépségű Palócföld tájaiban. A Karancstól Somoskőújfalu, majd Salgóbánya, Rónabánya. Pécskő voltak a 35 kilométernyi útvonal főbb állomásai. A 211 induló közt most első ízben vállalkozott a megméretésre 12 hegyi kerékpáros. A gyalogtúrázók közül rekordidő, 4 óra 15 perc alatt teljesítette a távot Földi Mihály, aki Mezőberény- ből érkezeit. A kerékpárosok közül a salgótarjáni Marosszéki Mihály bizonyult leggyorsabbnak, ő 4 óra 5 perces idővel ért célba. A megyei Természetbarát Szövetség vezetői alig szusz- szanva, már egy újabb kirándulást készítenek elő. Az Ágasvárra hívják a természet kedvelőit. A május 21-22-23-ára tervezett találkozón, a túrázók többsége az Ágasvár lábánál, a turistaház melletti réten veri fel sátrát. - veres Támogatók, támogatottak Társadalmunk a piacgazdaságra való áttérés útját járja, próbálgatja, de leginkább csak nyögi. A vállalkozó is, a dolgozó is és a sportegyesületek is. És a sajtó is. Mindenhol kevés a pénz. szűk az anyagi keret. igyekszik mindenki minden lehetőséget megragadni a pénzszerzésre vagy a megtakarításra. Éppen ezért hatványozottan nehéz a sportegyesületek működtetésének biztosítása, a versenyek rendezési költségének előteremtése. Különösen a „kicsik”, a diáksportkörök, és a tömegsport szervezői vannak kiszolgáltatott helyzetben. Kevés költségvetésükből örülnek, ha működésük szűkös' feltételeit biztosítani tudják, nemhogy rangosabb versenyek rendezésére gondolhatnának. A merészebbek talán igen. De tudják, hogy ehhez a vállalkozásukhoz külön forrás(ok)ból kell biztosítaniuk az anyagiakat. Megkezdik hát a házalást, hogy támogatót, szponzort hajtsanak fel. Nem valami felemelő érzés. Kis hazánkban azonban a támogatók sem krőzusok, s nem szór(hat)ják a pénzt egyszerűen azért, mert ők sem dúskálnak benne. Ha sikerül is őket „megdumálni”, akkor is általában feltételekhez kötik a támogatást. Ha például helyezés eléréséhez vagy a rendezvény helyén történő reklámozásról van szó, akkor a dolog neheze rendeződik is, mert ezek az esetek viszonylag könnyen megoldhatóak. Más a helyzet akkor, ha a támogató nevének feltüntetését kéri a sajtótudósításban. Ez már reklám, amiért fizetni kell, amit viszont ő nem akar megérteni. Nem tudja belátni, hogy a sajtó is a piacról él. Azt viszont tudja, ha nincs sajtóbeli megemlítés, akkor pénz sincs. Esetleg annak hiányában még verseny sem. Ördögi kör, mely szereplőit szorosan körbefogva tartja. Nem lehetne valami magyaros huszárvágással esetleg rést nyitni rajta?- keti Kitűnő hangulat a 29. Szabad Föld Kupán Helytálltak a szécsényiek A névadó szerkesztőség 1961-ben kérte fel Barcza Gedeon nemzetközi nagymestert, korunk egyik tekintélyes sakkszakíróját, hogy a lap hasábjain ismertesse meg olvasóival a sakkjáték szabályait, méltassa a szellemi sport értékét - utalt a több mint harminc évvel ezelőtti kezdeményezésre Sárái Ferenc, aki a labdarúgó Szabad Föld Kupa elindítása után, a sakkjáték népszerűsítését, a versenyszerű játék országos méretűvé tételét is kezdeményezte. Az amatőr sakkozók népszerű Feri bácsija a Szabad Föld c. hetilap munkatársa és az országos döntők fő szervezője, Szécsényben is a sakkjáték népszerűsítésén szorgoskodott.- Az első versenyszerű feladványok sikeres megoldása következtében, ugrásszerűen növekedett az amatőr sakkozók tábora. Segítettük ezzel a szabadidő kulturált eltöltését, miközben formálódott a sakkozók személyisége - magyarázza az önfegyelemre, megfontolásra, a sakkozótárs iránti tiszteletre nevelő sport szépségeit.- Szécsényben kik találkoztak?- Első sorban a vidék legjobb amatőréi, a kiscsapatok, azok, akik bajnokságban nem vesznek részt. De itt volt az Igazságügyi Minisztérium csapata is. Szám szerint 16 öt fős csapat, 14 serdülő fiú és 9 serdülő lány versenyzett a Szabad Föld Kupa elnyeréséért, s az Antal András keramikus iparművész által készített egyedi díjakért. — Milyen volt a szécsényi döntő? A- z eddigi legszínvonalasabb. kitűnő volt a szervezés, a jók voltak a feltételek, gazdag voll a szabadprogram. A város és a környezete érzékelhetően összefogott. A régi sakkbarátok egymásra találtak és sok újabb barátság is született - sorolja mindazokat a tapasztalatokat, amelyek növelték az országos döntő értékét. A versenynapokon és az eredményhirdetésen is megjelentek a szponzorok és mindazok az érdeklődők, akik művelik, segítik, támogatják a sakk- sportot. A verseny egyik legmaradandóbb pillanata volt, amikor a kardoskúti juhászember az Igazságügyi Minisztérium jogászával mérkőzött. De felejthetetlen momentum volt a 70 éves Fülöp József és a 6 éves nagy- lóci Búzás Zoltán versenyzése is, akiket különdíjjal jutalmaztak. A csapatversenyt az újszá- sziak nyerték meg a Szécsény I. és a Naszály csapatai előtt. A serdülő lányok egyéni versenyének a győztese Bagdi Tímea naszályi kislány lett. Második helyezést ért el a Fehérgyarmatról érkezett Farkas Beáta, harmadikat pedig Berta Somogyi Orsolya, aki Kalocsáról jött a döntőre. A legjobb megyei versenyző a balassagyarmati Aradi Nóra lett, akit két nagylóci kislány, Szeles Tímea és Péter Mária követtek. A serdülő fiúk versenyét maximális teljesítménnyel a „sakk dinasztia család” legfiatalabb tagja, a naszályi ifjú Szobi Géza nyerte. Második az újszászi Asztalos Viktor, míg a harmadik helyezést a Földesről érkezett Tóth Gábor vitte el. A legereményesebb megyei versenyzőnk a balassagyarmati Szabó András. A hagyományoknak megfelelően átadták a tábladíjakat is. Ezt Halaj András, és Kánya András, a szécsényi csapat tagjai vehették át. Zárógondolatai közt jelentette be Sárái Ferenc, hogy a jubileumi 30. sakk Szabad Föld Kupa országos döntőjét 1994. június 17-19-e között Mezőhegyesen, a Kupagyőztesek Kupáját pedig Kecskeméten rendezik meg 1994. április 9-10-én. A rendezők nevében Varga Tibor, Szécsény város polgár- mestere köszönt el a vendégektől. Rácz András Kupasiker A balassagyarmati Kiss Árpád Diáksportkör négy sportágban, 280 tanuló részvételével rendezte meg immáron ötödik alkalommal a Kiss Árpád kupát. Eredmények. Sakk: 1. Kiss Árpád DSK, 2. Dózsa DSE, 3. Ifjúsági DSK. Egyéniben; I. korcsoport: Lukács Nikolett (Kiss Á.DSK), Gyócsi Péter (Dózsa DSE). III. korcsoport: Kozma Irén (Ifjúsági DSK), Hansel Sándor (Kiss Á.DSK). Asztalitenisz: 1. Rákóczi DSK, 2. Kiss Árpád DSK, 3. Dózsa DSE. Egyéni legjobbak; II. korcsoport: Kovács Gábor (Rákóczi DSK). III. kresoport: Bobák Róbert (Cserhátsurányi DSK), Orgoványi Zsófia (Rákóczi DSK). Kézilabda; II. korcsoport: 1. Kiss Á. DSK, 2. Dózsa DSE, 3. Magyarnándor DSK. 4. Érsek- vadkert DSK. A legjobb kapus: Szabó Zoltán (Dózsa DSE). A legjobb mezőnyjátékos: Virág Emil (Érsekvadícert DSK). Gólkirály: Kovács Gábor (Kiss Á. DSK). Mezei futás; 1. Dózsa DSE, 2. Kiss Á. DSK, 3. Érsekvad- kert DSK. Egyéni legjobbak; I. korcsoport (1 km): Széles Nikolett (Kiss Á. DSK), Tóth Péter (Dózsa DSE). II. korcsoport; Fazekas Katalin (Dózsa DSE), Kovács Gábor (Rákóczi DSK). III. korcsoport (1,5 km): Gajdos Katalin (Kiss Á. DSK), Kovács Péter (Rákóczi DSK) és Révész László (Dózsa DSE) holtversenyben. Az összetett verseny végeredménye: 1. Kiss Árpád DSK. 2. Dózsa DSE, 3. Magyarnándor DSK, 4. Rákóczi DSK 5„ Ifjúsági DSK. 6. Ér- sekvadkert DSK. 7. Szent Imre DSK, 8. Cserhátsurány DSK. Röplabda, Universitas kupa területi döntő Nógrádiak nélkül a finálé A északi-keleti régió egyetemi-főiskolai röplabda kupa területi döntőjének a megrendezését a Pénzügyi- és Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézete vállalta magára. Az érintett területről három-három női, illetve férfi csapat vett részt a megméretésen, amelyet a pénzügyi és számviteli főiskola tornatermében rendeztek meg. Eredmények: Nők: St. PSZF-Hajdúböszörmény 3-0 (3, 1. 8), Debreceni TK-Hajdú- böszörmény 3-0 (5, 2, 7), Debreceni TK-St. PSZF 3-1 (-9, 12, 9, 8). Végeredmény: 1. Debreceni TK, 2. St. PSZF, 3. H.-böszörm. Férfiak: Egri TK-St. PSZF 3-1 (-13, 3, 9, 0), Debreceni TK-St. PSZF 3-0 (5, 6, 12), Eger-Debrecen 3-0 (1,2, 1). Végeredmény: 1. Egri TK, 2. Debreceni TK, 3. St. PSZF. A torna legeredményesebb edzője különdíjat Benyáts Ba- lázsné (Debrecen) és Hajdú Pál (Eger) kapták. A legjobb teljesítményt nyújtó játékos címet Bakonyi Mónika (Salgótarján) és Kövics Csaba (Eger) érdemelte ki. Bagyinszki Jenő JELENTKEZESI LAP A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG az 1993. évre is meghirdeti a XX. LABDARÚGÓ TEHETSÉGKUTATÓ AKCIÓT az 1979. augusztus 1. és 1981. július 31. között született FIÚK részére NÉV: SZÜLETÉSI ÉV HÓ NAP LAKHELY: MEGYE; IRÁNYÍTÓSZÁM; VÁROS, KÖZSÉG; UTCA; SZÁM; IGAZOLT LABDARÚGÓ IGEN HOL: NEM Jelentkezés: levélben vagy személyesen a megyei labdarúgó-szövetségnél St. Füleki út 14. Jelentkezési határidő május 10. EXPRESS UTAZÁSI RT. Salgótarján, Mérleg út 5. Tel.: 10-757, Fax: 10-799 GYERMEKNAPRA | AJÁNDÉKOZZON AZ EXPRESS SHOP-ból! Iskola- és utazótáskák, sporttáskák, neszeszerek széles választéka várja Önt! Slágerlistás focisták # München. A német labdarúgó Bundesligában szereplő FC Bayern München labdarúgó- csapatának tagjai nemcsak az ellenfél kapuját ostromolják, hanem a slágerlistát is. Az elmúlt héten CD-n forgalomba került új Bayem-induló (FC Bayern - forever number one) néhány nap alatt I0 ezer példányban kelt el, s a legjobb úton halad afelé, hogy a slágerlistára kerüljön. Ahhoz ugyanis, hogy listás legyen, el kell érnie a 30 ezres eladott példányszámot. Nagyobb nyerési esély # Salgótarján. A következő héttel kezdődően két pályázónak adunk lehetőséget, hogy tippjeikkel nyerjenek a Szerencsejáték Rt.-vel közösen szervezett, „Ha nyerünk, felezünk!” elnevezésű játékunkban. Megvesztegetés? # Lafayette. Richard Haik bíró elvetette T. J. Jemison, az amerikai nemzeti baptista konvenció elnöke ellen felhozott vádakat. Jemisont megvesztegetéssel vádolták a nemi erőszak miatt hat év börtönbüntetésre ítélt, egykori profi nehézsúlyú világbajnok Mike Tyson ügyével kapcsolatban. A bírósági tárgyaláson a vádlott bebizonyította. hogy nem igaz az állítás, amely szerint 1 millió dollárt ajánlott volna fel a Tysont perelő Desiree Washingtonnak, ha a sértett visszavonja feljelentését. Fociznak az énekesek # Budapest. Remekül szerepelt a magyar együttes a svájci Winterthurban rendezett 24. színházi labdarúgó Európa-baj- nokságon. A Budapesti Állami Operaház csapata a 19 induló közül a második helyet szerezte meg. A kétszer kilencperces találkozók során a gárda először a weimariakat verte 2-0-ra, majd a zürichiek ellen 0-0-ás döntetlent ért el. Következett a csoportdöntő, a tavalyi győztes Velencével. Ez a mérkőzés is 0-0-ra végződött, de büntetőkkel a magyar együttes jutott tovább. Az elődöntőben a milánói Scala csapata ellen nyertek az operások 2-0-ra, majd a döntőben a würzburgiakkal szemben, tizenegyes-párbajban maradtak alul. Nem várt autóssikerek Az esélyesek győzelmével fejeződött be az I. Spectrum Kupa, amelyet a Főnix Motorsport SE rendezett a Hungaro- ringen. A magyar autóversenyzők két év után térhettek vissza a mogyoródi pályára s remek időben, mintegy 200-an indultak az Alpok Duna Kupa és az országos bajnokság futamain. A rajthoz állók között három Nógrád megyei autósport egyesület, a Vajvoda Autósport, a Mátradrog SE és a Szojka Autósport versenyzői is elindultak, s nem várt nagy sikert aratva nyertek összesen 19 dobogós helyezést egyéniben, csapatban, kategóriánként és összesített eredményeik alapján, abszolútban. Eredmények; szombat: 1. futam. H csop.: (1600 köbcenti alatt) 1. Vajvoda Sándor, 3. Kiss Róbert. Abszolútban: 3. Vajvoda S„ 6. Kiss R., E csop.: (1600 köbcenti alatt) 2. Szojka Ferenc. Abszolútban: 4. Szojka F„ A csop.: (1600 köbcenti felett) 2. Keill József. Abszolútban: 4. Keill J„ N csop.: (1600 köbcenti alatt) 1. Nyitrai József. Abszolútban: 4. Nyitrai J„ Csapatban: 3. Vajvoda Autósport, 4. Mátradrog SE. Vasárnap, 2. futam. H csop.: (1600 köbcenti alatt) 1. Vajvoda S„ E csop.: (1600 köbcenti alatt) 2. Szojka F„ A csop.: (1600 köbcenti fölött) 2. Keill J„ N csop.: (1600 köbcenti alatt) 1. Nyitrai J., Csapatban: 2. Mátradrog SE, 3. Vajvoda Autósport. Abszolút sorrend vasárnap: H-csoport: 1. Móczár Péter (Móczár Motorsport, Mercedes) 3:42.18 p 2. Vajvoda Sándor (Vajvoda Autósport, Skoda 130) 4:02.75, 3. Bertalan Zsolt (Hungária Biztosító SE, BMW) 4:04.31 A-csoport: 1. Cserkuti József (Hungária Biztosító SE, BMW) 3:39.02 p 2. László József (Mátradrog SE, BMW M3) 3:57.13, 3. ifj. Kesjár János (Hungária Biztosító SE, Ford Fiesta) 4:10.46 N-csoport: 1. Klink János (Spectrum ICO, Ford Escort) 3:48.91 p 2. Várhegyi Sándor (Hód Team, Toyota) 4:19.40 3. Nyitrai József (Mátradrog SE, Suzuki) 4:24.73. E-csoport: 1. Szász László (HB, Opel Lotus) 3:27.47 p 2. Szigetváry Mátyás (Volán SC, Ford Reynard) 3:31.34, 4. Szojka Ferenc (Szojka Autósport, MTX Formula) 3:45.56. Az Alpok-Adria Kupában is rajthoz állt Vajvoda Sándor, aki kategóriájában a második helyet érdemelte ki. A hét végén Ádándon rendezték a Ralicross OB 2. futamát, ahol a Hideg Team és a Vajvoda Autósport versenyzői is érdekeltek voltak. A nagy nevekkel teletűzdelt nevezési lista 47 indulója közül 22-en a H csoportnak annak a felében álltak rajthoz, amelyben Határ István is szerencsét próbált. A salgótarjáni versenyző az erős mezőnyben beküzdötte magát az abszolút tizenkettőbe, ahol kategóriáját megnyerve, a döntő abszolút ötödik helyét szerezte meg. Annak tudatában, hogy a tucatnyi fináléba jutott verseny- gép közül kilenc erősebb kategóriába tartozott Határ „szekerénél”, (Ferjáncz Attila az 1-es pozícióból indulva kétszer „be- sokallt,” majd feladta a versenyt), nem hétköznapi bravúrt hajtott végre. További eredmények: A csop.: 5. Baky József ( Vajvoda Autósport). N csop.: 7. Palágyi József (Vajvoda Autósport). Csapat: 2. Vajvoda AS, 3. Hideg Team.