Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29-31 / 124. szám
1993. május 29-31szombat-hétfő HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP Éneklő kislányok Réti Zoltán rajza Új rovat: az Északi kilátó Megjelent a Palócföld idei második száma Megjelent a Palócföld márciusi-áprilisi száma Salgótarjánban. A lap a költészet napja kö- szöntójeként közli Mezey Katalin: József Attila a változó világban című kisesszéjét, ami elhangzott a vers salgótarjáni ünnepségén. A szépirodalmi anyag részeként Géczi János és Sinka István versei, valamint Dippold Pál és Fekete Miklós elbeszélése olvasható a jelen számban. Érdeklődésre tarthat számot a mostani Palócföld központi gondolata, ami a többség és kisebbség témakörébe vág, valamint egy kezdeményezés, az Északi kilátó című rovat megindítása. A Napjaink rovat hangsúlyos tanulmányát Kovács László Imre írta Többség és kisebbség címmel. Ebben a szegedi politológus néhány gondolatát írja meg a magyar választójog ürügyén. A Párizsban élő Nyéki Lajos Magyar politikai kiskátéjának részletei los/ik gazdagabbá a témakör iránt ér deklődők ismereteit. Mikeni a/i a szerző írja a kiskátéban „A tömegek lebecsülése mindig nagyon hathatós elnyomóeszköz . . Az Északi kilátó című rovat e számtól kezde módon nyújt arra, hogy a Szlovákiában zajló Határon túli magyar színházak A határon túli magyar színházak fesztiválját immár ötödik alkalommal rendezik meg Kisvárdán május 29-étől június 7-éig. A fesztivál megnyitó ünnepségére ma este kerül sor a várszínházban. Ezzel kezdődik a városban a színházi évad, amely augusztus közepéig tart. A fesztivál ideje alatt tizenhat színtársulat nyolcszáz résztvevője mutatkozik be csaknem félszáz előadáson. Az idén is ízelítőt kaphat a közönség az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai magyar nyelvű színjátszásból. S először lesz jelen a fesztiválon a torontói Magyar Színház, valamint egy Ausztriában élő magyar művésze. A színházi találkozó keretében előadásokat szerveznek Kassán, Ungváron, Beregszászon és Szatmárnémetiben is. szellemi folyamatokat, a kultúrában végbemenő változásokat, a létező irányzatokat stb. folyamatosan figyelemmel kísérhesse az olvasó, csakúgy, mint a szlovák-magyar kapcsolatok alakulását. Kafer István: Magyar-szlovák jegyzetek címmel írt tanulmánya ez alkalommal a Literárny tyzdennik egy számának magyar vonatkozásait elemzi, mottóként Vladimir Mi- nác egy sorával, miszerint: „A magyarok a szlovák politika végzete”. A szlovák irodalmi hetilap tavaly júliusban „lapot cserélt” az Élet és Irodalommal, vagyis pár oldalt kölcsönösen lefordítottak egymás számára. Kafer István kulturális szemléjét e szlovák lap idei január 23-ai számának szemlézésével kezdi. Elemzései abból a gondolatból indulnak ki, hogy - tetszik, vagy nem tetszik - szlovákoknak és magyaroknak a jelenben és a jövőben is együtt kell élniök. Következésképpen egymás mélyebb megismerése az együttélés alapfeltétele. A jelen számban a továbbiakban Tarján Tamás kritikai szemléje, Losonczy Tóth Árpád, Csapody Miklós, Kovács Győző tanulmánya, valamint Szokács László interjúja érdemel figyelmet. - th Réti Zoltán tárlatai Balassagyarmaton Küzdő fák, ragyogó napok Réti Zoltán, Balassagyarmaton élő festőművész hetvenéves. Nagyorosziban született 1923-ban, Érsekvadkerten töltötte gyermekéveit. Középiskoláit Balassagyarmaton és a miskolci tanítóképzőben végezte. A képzőművészeti főiskolán 1943-ban kezdte meg tanulmányait, de közbejött a háború, így azokat 1969-ben fejezte be. Közben zenetanári oklevelet szerzett. Tanított Kiscsalomján, Csesztvén, Nyíregyházán (Halmosbokor), Patvarcon, és Balassagyarmaton több helyen. 1963-tól 1983-ig a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója volt. Balassagyarmat 1992-ben díszpolgárává választotta. Régóta a Nagy Iván utcában él, műtermének ablakai kis gyümölcsöskertre néznek. Csönd veszi körül, de nem elszigeteltségben él. Ez az év számára, úgy tetszik, részben az ünneplésé. Ünnepli a kisváros, amelyben él, de amelynek ismételten ő ad ajándékot. Úgy volt, hogy idén életműkiállítást rendeznek műveiből. Ez azonban megfelelő méretű kiállítóhely hiányában elmaradt. „Helyette” viszont jelenleg három tárlata is látható Balassagyarmaton. Mindhárom válogatott anyagot mutat be, s a művész munkásságának különböző rétegeiről ad számot. A kiállítások hatása szép egységgé áll össze a lélekben. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést, Réti Zoltán ugyanis „lelkes művész”. Képi naplóként is fölfogható munkássága a megélt és esztétikummá alakított létezésről szól, amelyben szerves egységként van jelen az ember, valamint a tájat és az univerzumot egyaránt jelentő természet, másrészt a társadalmi lényként is létező ember egymás közötti viszonyait alakító drámája, amelyet végső soron úgynevezett történelemként tartunk számon. Művészetének lelkiségét, belső feszültségét éppen a transzcen- deciával átitatott valóságközelség, a nagyon is a földbe gyökerezett ember metafizikai vágyakozása jelenti. Mint annyi más esetben, a kevésbé figyelmes néző Réti Zoltán esetében is ösztönzést érezhet arra, hogy a képek „külső” jegyei, esetleg témái alapján formáljon véleményt e művészetről. E szerint, Réti Zoltán a nógrádi táj és az itt élő ember autentikus festője. A művész maga sem tagadja nóg- rádiságát, ez munkásságánka lényegéhez tartozik. Számára a szülőföld a meghittség forrása, a múló idő szomorúságával telített létezési hely. A nógrádi táj belső szerkezetét és színeit tökéletesen ismeri, mindez szinte a kisujjában van. Tényleg nógrádi festő, a szó legszorosabb értelmében. Ugyanakkor azonban úgy gondolom, ezek a tájak az idő múlásával egyre inkább a kozmosz felé nyílnak, meghaladják önmagukat. A „külső" harmónia, ami gyakorta oly föltűnő a képeken, mindinkább egy nagyobb egység „irányába” mutat. Ez azonban az értelem számára fölfoghatatlan irány, vagyis a transzcendencia valósága. Azt is mondhatnám, ez Réti Zoltán művészetének titka. Ez a tájak lágysága mögötti keménység, korántsem ígér felhőtlenül boldog álmot annak, aki ezt kutatja. A mostani három kiállítás közül kettőben merülhet föl ez a gondolat a látogatóban. A Palóc Múzeumban látható válogatás, - mintegy 35 olajkép és akva- rell - a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig terjedő időben született műveket tartalmazza. A Horváth Endre Galériában csaknem kizárólag a kilencvenes évek termésének válogatása tekinthető meg, ugyancsak körülbelül 35 kép és akva- rell. Itt-ott azért kicsit „keverednek” a művek, de ez nem baj. Inkább azt jelzi, hogy ez a két kiállítás voltaképpen egy. Harmadikként a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában látható zenei témájú rajzok és plakátok fogadják az érdeklődőt. De maradjunk az első két tárlatnál. Úgy tetszik, Réti Zoltán a korai ábrázolástól fokozatosan, ám egyértelműen haladt a mind elvontabb vizualitás és a szimbolika felé. Ebben a zene és az irodalom is segítette, Madách Imre, Komjáthy Jenő, Mikszáth Kálmán, hogy csak néhány nevet említsek. Már korábban is föltűnt az, amit a kilencvenes években is folytat, hogy minden képnek legyen irányultsága, belső mozgása, ezáltal zeneisége. A többi között, ezért születtek meg képein a nagyméretű fák is, jelezvén, nagyon szép az élet, de küzdelmes. Meg kell küzdenie a gyökérnek és az ágnak a létezésért. És egyik fa jobban küzd, mint a másik, akárcsak az ember. A szépséghez hozzátartozik, hogy a nem kívánatos jelenségeket is le kell győzni, elsősorban önmagunkban. A többi között a Küzdő ágak sorozat, a Tavaszi ágak, a Bánk című triptichon küzdelmes szépsége, más tekintetben a Varjak és galambok sorozat föl- kavarodottsága utal az elmondottakra. Tegyük hozzá, a művész árvalányhajas képei sem virágábrázolások, vagy avitt történelmi reminiszcenciákra való emlékezések, hanem a tisztaság utáni vágy vizuális kifejezései, a mindenség zenéjére fülelő ember próbálkozása arra, hogy legalább valamit jelezzen a hétköznapi vergődésben. Nem függetlenül e gondolatkörtől, külön említést érdemel a Szívemben hordom a lángot című festmény, ami voltaképpen Komjáthy Jenő „portréja”. Arra utal, hogy az ember benne él mind az univerzumban, mind a földi valóságban. A lángot is, a napot is mindenki hordozza szívében. Az univerzum és a földi valóság találkozása az ember tudata. Gyakorta elfeledkezünk erről a csodától, s időnként a tudattalanság veszélyes társadalmi méreteket is ölthet. A költő kék szeméből mintha a kozmosz mélysége tekintene a nézőre, s ugyanakkor vörös és sárga színek suhognak át a képen. - mér Országos fazekaspályázat A Magyar Művelődési Intézet idén júliusban megrendezi a XII. országos fazekaspályázatot Siklóson. A pályázat célja, hogy olyan népművészeti fazekas alkotások készüljenek, amelyek a különböző tájegységek hagyományait őrzik és azokat korszerű formában dolgozzák föl. A pályamunkákat július 9-éig lehet beküldeni a siklósi városi művelődési központ címére: 7800 Siklós, Kossuth tér 15. Az eredményhirdetés július 31-én lesz Siklóson a vár kiállítótermében. Pályázni csak új alkotásokkal lehet, maximum öt tárggyal (a készletek egy alkotásnak számítanak). Ha a formakészítő nem azonos a díszítővel, mindkét alkotó nevét fel kell tüntetni. Pünkösdi dal Maconkáról Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja, holnap lesz, holnap lesz a második napja. Itt a bunkó, bele ne tapod- junk, mert ha beletapodunk, semmi se lesz belőlünk. Lányok ülnek a toronyba aranykoszorúba, arra mennek a legények sári sarkantyúba. Jól megfogd, jól megfogd a lovad kantárját, ne tiporja, ne tapossa a pünkösdi rózsát! Ha jó lányok volnátok, nekem dicsérnétek. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Népfőiskolái közgyűlés A Magyar Népfőiskolái Társaság idei közgyűlését május 28-án rendezte meg Szentendrén, a művelődési és információs központban. Nógrádból a Síéter Ferenc Nógrád Megyei Népfőiskolái Egyesület képviselői vettek részt a közgyűlésen. Ez alkalommal a jelenlévők részletes beszámolót hallgattak meg az eddigi tevékenységről, s a feladatokat vitatták meg. sdnhád esték A hintáslegény igazsága Balassi Bálint: Borivóknak való Áldott szép Pünkösdnek Sőt még az végbeli jó vitéz gyönyörű ideje, katonák. Mindent egészséggel látóAz szép szagú mezőt kik gató ege, széllel bejárják, Hosszú úton járókot könyMost azok is vigadnak, az nyebbítő szele! időt mulatják. Te nyitod rózsákot meg illaKi szép füven lévén bánik jó tozásra, lovával, Néma fülemile torkát kiálKi vígan lakozik vitéz baráttásra, jával Fákot is te öltöztetsz sokS ki penig véres fegyvert színű ruhákba. tisztíttat csiszárral. Neked virágoznak bokrok, Újul még az föld is mindészép violák, nütt te tőled. Folyó vizek, kutak csak neTisztul homályábul az ég is ked tisztulnak, te veled. Az jó hamar lovak is csak Minden teremtett állat megbenned vigadnak. indul te benned. Mert fáradság után füremedt Ily jó időt élvén Isten ketagokot gyelmébűl. Szép harmatos fűvel hizlalod Dicsérjük szent nevét fejenazokot, kint jó szűbűl, Új erővel építvén űzéshez Igyunk, lakjunk egymással inokot. vígan szeretetbűl. „A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek színpadra, olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket az öregasszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták” — írta Molnár Ferenc a Pesti Naplóban, 1909-ben, a Liliom megszületésének évében. Az azóta eltelt közel egy évszázad folyamán számtalan felfogásban, stílusban bemutatták már Molnár színművét, amely a fent idézett eredeti céltól eltérően alkalmat ad szívfacsaró, köny- nyes melodrámai értelmezésre éppúgy, mint népieskedő harsány előadásmódra vagy éppen egy szikár szociográfiai tabló megrajzolására. Nos Závoczki Endre ligeti kikiáltó történetének legújabb változata ügyesen „szlalomozik” a buktatók között s sikerül kikerülnie mind a giccsgyanús szentimentalizmust, mind a társadalomrajz érzelemmentes, rideg kórképét. Bujtor István, aki a Székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Tatabányai Népház - Játékszín közös produkcióját rendezte, - Molnár Ferenc szándékával egybeesőén - a mesék hagyományai szerint érvényesülő igazságra, a hiteles lélektani szituációkra helyezte a hangsúlyt. Gáspár Sándor Liliomában nem a mutatványos vagány- sága, nem a csirkefogó nagyvonalúsága, hanem egy megalázott ember büszkesége, szere- tetéhsége és sorsának bizonytalansága rajzolódik ki. A nagy- hangúság, a függetlenségre törekvő önérzetesség Gáspárnál meleg szívvel, mély, őszinte érzelmekkel párosul. Murányi Tünde hasonló szerepfelfogása alapján érthető, hogy Liliom miért őt — Julit — választja élete társául a vursli- ban körülötte rajzó hölgykoszorúból. Mértéktartó a beteljesült szerelem óráiban éppúgy, mint a gyorsan megözvegyült fiatalasszony szomorúságában. A visszafogottságtól, a belső feszültségtől lesz igazán hiteles és drámai Murányi Tünde alakíkerül a tétovázó Liliomot rossz útra csábítania. A néhány mondatos eipzód- szerepekben is ismert művészek -Bozóky István, Kautzky József, Kiss Gábor, Szakács Eszter- lépnek fel, bizonyítva, hogy Bujtor nem hakniszínházat csinált. A külvárosi legenda hangulatát Fehér Miklós kifejező, gyorsan változtatható díszletei segítenek megteremteni. Találóak Jánoskuti Márta jelmezei is. Liliom és Muskátné (Gáspár Sándor és Kállay Bori) tása. A kebelbarátnőt, a másik falusi lányból vállalkozónévá gazdagodott Marit Jónás Rita játssza helyenként eltúlzott gesztusokkal. Az operettszínpadon hangban és mozgáskultúrában rendre jónak bizonyuló Kállay Bori súlytalan Muskátné. Nem elég dörzsölt sem a bosz- szúvágyban, sem Liliom visszaszerzésének szándékában.Incze József rafinált Ficsúr, akinek siKülön is említésre méltó a „tüchtig” szélhámos Ficsúr „jellemábrázoló” ruházata. Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban Molnár Ferenc darabja az 1992/93-as színházi évad záróelőadását jelentette, (már csak egy bérleten kívüli nyári kabaré van hátra) s igazán méltó befe jezése volt az egészében kitűnő szezonnak. - csongrády -
