Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-12 / 109. szám

NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. május 12., szerda A Nap kél: 4.11 órakor, nyugszik: 19.10 órakor. A Hold kél: —,— órakor, nyugszik: 10.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PONGRÁC nevű kedves olvasóinkat A PONGRÁC görög eredetű név, jelentése: nagyon erős. Védő­szentje: Szent Pongrác vértanú gyermek, akit nevelőszüleivel együtt 304-ben kivégeztek, mert Marcellusz pápát rejtegették. A népies meteorológiában az első „fagyosszent”. Híres viselője volt: Galsai Pongrác újságíró, irodalom- történész. 12 év börtön a szatírnak Egy fiatal magyar lány is áldo­zatául esett még 1991 januárjá­ban annak a franciaországi sza­tírnak, akit most 12 évi börtönre ítélt a lyoni bíróság. A lány „au pair” munkát vállalt Franciaor­szágban, és egy holland barátnő­jével sétált, amikor megállt mel­lettük egy gépkocsi. Vezetője fegyverrel kényszerítette az au­tóba a lányokat, majd egy elha­gyott helyen megerőszakolta és kirabolta őket. Feljelentésükre indult meg a nyomozás. A rend­őrség kiderítette, hogy a Fran­ciaországban élő, de olasz állam- polgárságü, példás családapá­nak ismert férfi öt fiatal nőt erő­szakolt meg. Hatoslottó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint az 1993. évi 9. számsorsoláson a hatoslottó­szelvények nyereményei a jöve­delemadó levonása után a követ­kezők: 6 találatos szelvény 1 da­rab volt, nyereménye: 11.764.561 forint, 5 plusz 1 talá­latos szelvény nem volt, 5 talála­tos szelvények száma 36 darab, nyereménye egyenként 84.493 forint, 4 találatos szelvények szá­ma 3129 darab, nyereménye egyenként 1296 forint, 3 talála­tos szelvény 59.560 darab volt, nyereménye egyenként 85 fo­rint. A következő játékhétre átvitt 5 plusz 1 találatos nettó nye­reményösszeg: 2.027.837 fo­rint. 1993. május 12. STV műsora 21.00HTV30 film A zsarnok szíve - magyar film Rendezte: Jancsó Miklós V ________________________/ E lőfizetőink figyelmébe A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kéijük jelezni a (32) 16-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján •B : 32/11-600 V1.11■ i it, 18 cf.jlól (5 , A hívás ingyenes! ^[időjárás Várható időjárás ma estig: Az ország nagy részén folytató­dik a derült, száraz idő, csupán né­hol lehet még egy-egy zápor, ziva­tar. A délkeleti, keleti szél helyen­ként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 22 és 27 fok között várha­tó. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 és 20.00 órakor: Úszó erőd Színes amerikai akciófilm APOLLÓ KAMARA 17.00 és 19.00 órakor: Reszkessetek, betörők 2. Színes amerikai film BALASSAGYARMATI MADÁCH 15.30, 17.45 és 20.00 órakor: Köbünké (?) Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték MADÁCH KAMARA 18.00 órakor: Prospero könyvei Színes amerikai film 20.00 órakor: Bumeráng Színes, szinkronizált amerikai film Programok Salgótarján József Attila Művelődési Központ 9.00 óra: kilósruha-vásár 17.00 óra: Nógrád Megyei Fotóklub foglalkozása Gerelyes Endre Művelődési Ház 17.00 óra: dzsiudzsicu klub Balassagyarmat Mikszáth Kálmán Művelődési Központ 17.00 óra: nyugdíjasklub 18.00 óra: jógaklub Helytörténeti gyűjtemény 17.00 óra: Hemerka Gyula családtörténeti előadása Bátonyterenye Ady Endre Művelődési Központ 14.00 óra: számítógépes klub foglalkozása Mozgalmi ház 16.00 óra: nyugdíjasklub Pásztó Városi Művelődési Központ 09.00 óra: kilósruha-vásár 15.00 óra: gyermeknéptánc 17.00 óra: Rozmaring népdalkor Szécsény Városi Művelődési és Ifjúsági Centrum 17.00 óra: konditoma 19.00 óra: jóga Szügy Művelődési Ház 18.00 óra ifjúsági klub NEMZETKÖZI TOP 10 ANGOL 6. THE BELOVED (SWEET HARMONY) 1. BLUEBELLS (YOUNG AT HEART) 7. paul McCartney (HOPE OF DELIVERANCE) 2. SNOW (INFORMER) 8. CO. R0 & TARLISA (BECAUSE THE NIGHT) 3. SUB SUB FEAT, MELANIE WILLIAMS (AIN’T NO LOVE) 9. DANCE 2 TRANCE (P. 0WER OF AMERICAN NATIVES) 4. NEW ORDER (REGRET) 10. HADDAWAY (WHAT IS LOVE /REMIX/) 5. SYBIL (WHEN I’M GOOD AND READY) 6. CAPPELLA (U GOT 2 KNOW) USA 7. JADE (DON’T WALK AWAY) 1. SILK (FREAK ME) 8. SHAGGY (OH CAROLINA) 2. SNOW (INFORMER) 9. WHITNEY HOUSTON (I HAVE NOTHING) 3. DR. ORE (NOTHIN’BUT A ’G’ THANG) 10. ROBINS. NÉMET (SHOW ME LOVE) 4. WHITNEY HOUSTON (I HAVE NOTHING) 5. VANESSA WILLIAMS & BRIAN McKNIGHT (LOVE IS) 1. SNOW (INFORMER) 6. JADE (DON’T WALK AWAY) 2. HADDAWAY (WHAT IS LOVE) 7. SWY (I’ M SO INTO YOU) 3. DR. ALBAN (SING HALLELLUJA) 8. SPIN DOCTORS (TWO PRINCES) 4. ACE OF BASE (ALL THAT SHE WANTS) 9. P.M. DOWN (LOOKING THROUGH PATIENT EYES) 5. 2 UNLIMITED (NO LIMIT) 10. PAPERBOY (DITTY) Hírek a nagyvilágból • Washington. Nem csekély meglepetést okozott az amerikai külügyminisztérium, amikor hétfőn hivatalosan közölte, hogy - az európaiak vonako­dása miatt - a szerbek elleni tervek végrehajtását tovább kell halasztani. A szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy - amint azt az európaiak igénylik - megvárják a hét végi boszniai népszavazás kimenetelét. A meglepetés fo­kozódott, amikor kitűnt, hogy a washingtoni bejelentéssel egy- időben az Európai Közösség külügyminiszterei üres manő­vernek minősítették a népsza­vazást. Bili Clinton elnök erede­tileg azt ígérte, hogy már a múlt hét végén bejelenti, milyen új katonai lépésekkel kívánja meg­fékezni a szerb agressziót. A NATO-szövetségesek azonban (Olaszország és Törökország kivételével) ellenzik a tervezett légicsapásokat és a bosnyákok felfegyverzését. Egyúttal az amerikai törvényhozás és a közvélemény többsége is a ka­tonai fellépés ellen van, attól tartva, hogy az Egyesült Álla­mok hosszú, megnyerhetetlen háborúba bonyolódik. Ennek tudatában Clinton elnök hétfőn már nem is tett említést Bosz­niáról . • Bangkok. A korábbi jelenté­sekkel ellentétben százhuszonö­tén vesztették életüket hétfőn Bangkok egyik külvárosában, egy játékgyárban pusztított tűz­ben. A katasztrófa során négy­száznál többen sérültek meg - jelentette be kedden Csavalit Jongcsaijud thaiföldi belügy­miniszter. Elmondása szerint a sérültek közül 300 embert kel­lett kórházba szállítani égési sé­rülésekkel vagy füstmérgezés­sel. A tűz a játékbabákat gyártó üzem négyemeletes épületének első emeletén keletkezett, s azt az eddigi vizsgálat szerint rövi­dzárlat okozta, s nem működött a riasztókészülék sem. # Párizs. Magyarország azt óhajtja, hogy mielőbb jöjjön létre az európai unió. Ez nem­csak az abban résztvevő orszá­gok érdeke, hanem Magyaror­szágé és az egész közép-euró­pai régióé is - jelentette ki Mar- tonyi János külügyi államtitkár a nemzetközi kapcsolatok fran­cia intézetében megtartott elő­adásában. Martonyi János rá­mutatott: a külpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus van nemcsak a pártok, hanem az ál­lampolgárok túlnyomó több­sége között. A szomszédos or­szágokkal kialakítandó kapcso­latok célja, hogy megteremtsék a térségben a megbékélést és az együttműködést, annál is in­kább, mert ez előmozdíthatja és meggyorsíthatja a régió minden országának csatlakozását az Eu­rópai Közösséghez. A regioná­lis politika sikere nélkül egyet­len ország, Magyarország sem bizonyíthatja, hogy méltó egy nagyobb közösség, a majdani Európai unió tagságára. # Szarajevó. Alábbhagytak kedden hajnalban a formailag szövetséges muzulmán és hor- vát erők között vasárnap kirob­bant harcok Hercegovina fővá­rosában, Mostarban. A szem­benálló felek a jelek szerint be­tartják a két közösség politikai vezetői által hétfőn kötött tűz- szüneti megállapodást. # Peking. A pekingi szállo­dákban május elejétől minden külföldi turistának napi egy dol­lár értékű városfejlesztési hoz­zájárulást kell fizetnie a szállo­daköltségen felül. Az új rende­let nemcsak a turistákat érinti, hanem a hosszabb ideig Pe- kingben tartózkodó külföldieket is, ha apartman-hotelekben lak­nak. Megfigyelők szerint a 2000. évi olimpia megrendezé­sére pályázó Peking a pályázat­tal összefüggő építkezések költ­ségeinek egy részét akarja így fedezni. • Washington. Az Egyesült Államok légügyi vitába kevere­dett több partnerével is, három év alatt 10 milliárd dolláros veszteséget felhalmozó légiköz­lekedési iparának érdekeit vé­delmezve. A Clinton-kormány- zat megtorló intézkedéssel fe­nyegeti a Qantas ausztrál légi- társaságot. Washington 10-ről 7-re csökkenti a Qantas heti nonstop amerikai repülési en­gedélyeinek számát, ha az ausztrál kormány - miként ígéri - május végétől heti háromról kettőre csökkenti a Northwest Sydney-Oszaka-New York út­vonalra vonatkozó repülési en­gedélyeinek számát és további korlátozásokat vezet be. Az amerikai közlekedési miniszté­rium egyelőre mérlegeli, milyen intézkedést hozzon Japán ellen, amely megtagadta a Tokió és Sydney közti repülés jogát a United Airlines légitársaságtól. • Zágráb. A horvát vasutasok által még hétfőn este Zágrábban megkezdett vadsztrájk kedden reggelre egész Horvátországra kiterjedt, és megbénította a vas­úti közlekedést az országban. A dpa jelentése szerint a horvát fővárosban hétfőn feltehetően azért tört ki a meglepetésszerű vasutassztrájk, mert nem fizet­ték ki a vasúti dolgozóknak áp­rilisi bérüket. • Washington. Szembefordult Clinton elnök gazdasági prog­ramjával az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája, ame­lyet az üzleti élet egyik legbefo­lyásosabb lobbizó érdekcso­portjának tartanak. A kamara a parlament minden tagjához le­velet juttatott el, melyben el­lenzi a tervezett adóemeléseket. Az energia-különadó, a vállalati nyereségadó és a külföldi hono­ráriumok után fizetendő adó emelése közel egyharmadát adná a 327 milliárdos többlet- bevételnek, amelyre 5 év alatt törekszenek szert tenni. NOGRAD MEGYEI HÍRLAP , az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SI I VÖK LÁSZLÓ * Vezető szerkesztő: Vaskor István * Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSLI-, az AS-M megyei irodavezetője * Szerkesztőség és kiadóhivatal: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Pf. 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542, 32/10-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504 * Terjeszti: a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Bp. XIII., Lehel u. 10/a 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Posta­bank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft., Eger. Vincellériskola út. 3. Felelős vezető: Kopka László igazgató. HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben, (élő) 11.00 Hírek. 11.05 Rigórádió. 11.35 Róka­csárda. 5. rész. 12.00 Déli króni­ka. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Fa­lurádió. (ism.) 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál. 13.15 Fúvós muzsika. 13.30 Dicsérjétek az Urat! Egyházi műsor. 14.00 Hí­rek. 14.05 Klasszikusok minden­kinek. 15.00 Hírek. 15.05 A Ha­tárok nélkül naplója. 16.00 Dél­utáni Krónika. 16.20 Zenefórum, (élő) 17.00 Hírek. 17.05 Hír-vi- dék/élő) 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Összeál­lította Géher István. 20.00 Hírek. 20.05 Népzenei emlékeim. Béres János sorozata. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Tér­idő. Tudományos figyelő. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Teríté­ken. 23.00 Hírek. URH-n: 16.00- 17.00 Az Amerika Hanga magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyel­vű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű mű­sor. 23.00 A BBC késő esti ma­gyar műsora. PETŐFI 8.05 Slágerparádé. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. (élő) 11.00 Hírek. 11.15 Szív küldi. 12.00 Cigányze­nészek hangalbuma. 3. rész. 13.10 Derűre is derű. Játéküzem. Szakonyi Károly hangjátéka. 14.00 Pihenőidő, (élő) 17.00 Hí­rek. 17.05 Kölyökrádió. 17.32 Ziccer. 18.30 Segíthetünk. 19.00 Hírek. 19.05 „Karcolatok”. Be­mutatjuk Kovács Ákos szólóle­mezét. 20.00 Magatartásformák. 21.10 Hatodik érzék. 22.00 Bors Őrmester Szív-klubbjának öreg zenészei. 1. rész. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 A rossz orvos. 3. rész. 10.50 Ri- enzi. Részletek Wagner operájá­ból. 11.40 Népdalkórusok, hang­szerkettősök. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.13 Zenekari muzsika. 14.00 Hírek. 14.05 Cubes. Francia társalgás. 14.20 A jobbik élet. 8. rész. 15.06 Romantikus operákból. 16.00 Hírek. 16.05 A Zathureczky em­lékverseny győztesei. 1. rész. 16.35 Magyar zeneszerzők rész­fúvós kamarazenéjéből. 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája. 18.00 Hírek. 18.05 A magyar ze­ne évszázadai. 19.35 Kapcsoljuk a zeneakadémia nagytermét! A Magyar Rádió (élő) 21.30 A Ja­nus Pannonius Tudományegye­tem női kamarakórusa énekel. 22.00 Hírek. 22.05 Operabérlet. 23.00 Fiók. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsoris­mertetés, hírek, időjárás, útin- form 6.00 Reggeli krónika (Kos­suth) 6.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközei­ben 7.00 Reggeli krónika (Kos­suth) 7.10 Eszak-magyarországi eseményösszefoglaló 7.30 Hírek, időjárás 7.40 Tájak, sorsok, élet­képek 8.00 Észak-magyarországi krónika 8.10 Színe és fonákja 16.00- 18.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35-12.05 Napközi. Benne: 9.00 Kedves Celnie. Francia film­sorozat (ism.) 10.00 A klinika. NSZK filmsorozat (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képúj­ság 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Csodálatos világ, XXII/6. 17.00 Northwood. Kanadai tévé­filmsorozat, 38/25.17.30 MOST 18.00 Hol-mi? 18.25 Napközi 18.45 Esti mese 19.00 Miami vi­ce. Amerikai krimisorozat 20.00 Híradó 20.40 Nagy Lajos: Há­rom boltos kisasszony. Tévéfilm 22.05 AKTuális 22.25 Világ-pél- da-tár 23.20 Mint Makó Jeruzsá­lemtől TV 2 15.40 Testestől, lelkestől. NSZK tévéfilmsorozat (ism.) 16.25 Kér­dezz! Felelek 16.45 Ószkár tudja 17.05 Észbontó 17.25 Gyerekek­nek. Denver, az utolsó dinosza­urusz (ism.) 17.50 Eleitor kalan­dor 18.10 . Regionális híradó 18.25 Ön választ! 19.05 Opera­mesék. Verdi: Otelló 20.10 Lab­darúgó KEK-döntő 22.00/22.45 Esti egyenleg 22.25/23.10 Nap­zárta előtt. 22.45/23.30 Vissza­térés Malaveilbe. Francia tévé­film DUNA TV 16.00 Hírek 16.05 Évforduló 16.10 Csongor és Tünde II/1. 17.30 A tenger 18.05 Nótaszó 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Kórház a város szélén XX/ 6. 20.00 Szerelmem, Elektra (magyar film) 21.15 Gazdakör 21.45 Dunasport 22.15 Évfordu­ló 22.20 Hírösszefoglaló SZLOVÁK 1 9.00 Időszerű események 9.30 Tao Tao 9.55 Óvodások műsora 10.25 Slovart art 11.10 Célpont 11.40 A rock and roll fénykora 12.25 Rendőrmagazin 12.30 Te- letext-hírek 16.40 Hírek 16.45 Telefonos magazin 17.45 Kredit 18.20 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. 18.45 Was bedeutet das, Harvepíno? Ich halte dir die Daumen 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Idősze­rű események 19.57 Sporthírek 20.05 A Strauss dinasztia. Oszt­rák dok.film a sorozat forgatásá­ról 20.50 Az én hét csodám. Mi­lan Lasica műsora 21.20 900 má­sodperc a könyvekről 21.35 A Tan-San expedíció 22.00 Idősze­rű események 22.30 Sporthírek 22.40 Az 5 a 40-ből nyerőszáma­inak sorsolása 22.45 É. Greener: Jankó Král prybeli lázadása. Té­véfilm SZLOVÁK 2 16.20 Regionális műsor 16.30 Események, kommentárok 16.55 Szlovákia-Románia EB selejtező férfi kézilabda-mérkőzés 18.25 Este País (19.) 18.50 Környezet­védelem 19.15 Gazdasági maga­zin 19.20 Esti mese 19.30 Idősze­rű események 19.57 Sport 20.10 AC Parma-Royal Ántverpen. Labdarúgó KEK döntő 22.15 Vállalkozók magazinja 22.50 Események, kommentárok TV 5 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai körkép 12.00 Varieté­műsor 13.15 Banánhéj (sor.) 13.40 A könyvem nélkül soha! 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízmusor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 Goldoni-vígjáték 22.50 Le az álarcokkal! 0.25 Vegyes műsor hajnalig SUPER CHANNEL 12.30 Üzleti tudósítások 13.00 Napirend 13.30 Eco-rekord 14.00 Helyszín 14.30 Dzsem 16.30 Élő videoshow 18.30 Bo­nanza (am. sor.) 19.30 Richard Diamond (soró 20.00 Környe­zetvédelem 21.00 Napirend 21.30 Üzleti hét 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.00 Hírek 22.48 Piacgazdaság 23.00 A te­rület (film) PRO 7 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.40 Bluegrass I. (am. film) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 „Colt” a biztonság kedvéért (am. sor.) 13.50 Az utón a Fórum felé bo­lond dolog történt (film) 15.25 Harttól Hartig (am. sor.) 16.20 Rajzfilmek 18.05 kezdeti nehéz­ségek (sorozat) 18.35 Bili Cosby- show 19.05 San Francisco utcáin (am. sor.) 20.00 Híradó 20.15 Matlock (am. krimisor.) 22.05 Jake és McCabe (am. sor.) 23.00 Pszichológiai játék (am. /ilm) 0.35 Hírek 0.45 Highwayman (ism.) 1.35 Hírek 1.45 Rendőrsz­tori II. (ism.) 3.15 Hírek 3.25 Kő­kemény ötös (ism.) RTL 9.00 A Főnök (am. sor.) 10.00 Gazdag és szép (am. sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó — játék 11.30 Családi párbaj — já­ték 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) 15.00 Gyilkosság a hobbija (am. sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.) 17.30 Bor­zasztó kedves csaláa (am. sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (német sor.) 20.15 Kameruni há­zunk (film) 22.15 Tévétükör — magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Alaszka (am. sor.) 1.00 Borzasztó kedves család (ism.) 1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.) SAT 1 10.00 Néma angyal (film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szeren­csekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan (am. sor.) 14.20 Szom­szédok (ausztrál sor.) 14.50 Kali­forniai nap alatt (am. sor.) 15.45 A bosszúállók (am. sor.) 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit — játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Boldogság a réten (színházi közv.) 22.00 Be­szélgetés 23.25 A profik (angol sor.) 0.25 A bosszúállók (ism.) 1.20 Akut (ism.) j.

Next

/
Oldalképek
Tartalom