Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-08-09 / 106. szám

1993. május 8-9., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP Könyv készül Antall Józsefről Terv szerint, még ebben az évben könyv lát napvilágot Balassagyarmaton, a Novi- tas-B. Kiadó gondozásában a magyar miniszterelnökről. Siposhegyi Péter: Antall József című könyvének megjelentetését 60 ezer példányban tervezik. A fo­tókkal gazdagon illusztrált kötetben a szerző három műfajban kívánja bemutatni a miniszterelnököt. A könyvben lesz egy in­terjú-válogatás, ezen kívül a szerző publicisztikája és drámája. Országos tudományos­fantasztikus találkozó A Balassi Bálint Asztaltársa­ság művészeti egyesület és a József Attila Művelődési Köz­pont ismét megrendezi Salgó­tarjánban a tudományos-fan­tasztikus műfaj kedvelőinek or­szágos találkozóját. A HUN- GAROCON 1993 rendezvény- sorozat július 30-tól augusztus 1-jéig tart, az események a mű­velődési központban zajlanak majd. A találkozó alkalmából a szervezők pályázatot hirdettek tudományos-fantasztikus iro­dalmi és képzőművészeti alko­tások létrehozására, díjazás nél­kül, illetve a felolvasás és kiállí­tás ígéretével. A rendezők gazdag progra­mot állítottak össze. A tudomá­nyos-fantasztikus irodalom, képzőművészet és film kedvelői a többi között a műfajban is­mert, neves előadókkal talál­kozhatnak, többek között Schweier Lászlóval, Böszörmé­nyi Gyulával, Preyer Hugóval, de meghívták Makk István írót és Borbíró Mihály UFO-kutatót is. Két tárlat nyílik a művelő­dési központban, az egyik a pá­lyázati, a másik pedig Kuklis István kiállítása. Sci-fí-klubok találkozója, börze, non-stop vi­deofilm- és filmvetítés gazda­gítja a programot. —mér Ősrobbanás Varga István grafikája Csikász István: Május egymást szereti minden: zsibbad a május a szerelemben mint izmos kakaskák: rikoltoznak a fények a fákon zöld mundérban piros taréjjal nap-pisztolyokkal lövöldözve rám nem is vagyok: csak szédülés csak mámor körültáncolják vállamat sugár-rakéták visítozón: átfonnak megbilincselnek magam is fénnyé változom (A Vallatás című kötetből, Mikszáth Kiadó, Salgótarján, 1991) Menjünk Mátraalmás felé... Lóránt János régi műterméről és a müvésztelepról Lóránt János Munkácsy-dí- jas érdemes művésszel, aki je­lenleg Békésszentandráson él, nemrég akvarelljeiből nyílt kiál­lítás Erdőkertesen, legutóbb csaknem egy éve találkoztunk Salgótarjánban, amikor az or­szágos rajzbiennálé nagydíját vette át. Most a szarvasi Roszik Jánossal ismét az északi tájakon járt, megfordultak a salgótarjáni üveggyárban, Mátraalmáson és másutt. Hogyan emlékezik lá­togatására a régi tájakon? — Tarján után Parádsasvárra tartottunk, mondtam Jánosnak, menjünk már Mátraalmás felé, egyébként is útba esik, és majd­nem öt évet töltöttem a faluban. Nekiindultunk a hegynek, fura volt a kanyargó út, pedig milli- ószor megtettük autóval, a fü­lem viszont a szokott helyen kezdett pattogni. Felértünk a fa­luba, mondom, kanyarodjunk jobbra. A nagykapu nyitva volt, beálltunk az udvarra. Először a fákat vettem észre. A nyírfák, amiket ültettem, 4-5 centiméter vastagok voltak, most már el­érik a 20-30 centimétert. Az ezüstfenyő alig volt egy méter, most csaknem hét méter magas. Csodálatos volt látni, miként fejlődtek, erősödtek ezek a nö­vények. Aztán észrevettem az udvaron sorakozó autókat, sze­relőruhában mozgolódó embe­reket. A műteremhez vezető lépcsőn Olgi jött lefelé. Meg­örültünk egymásnak. Kérde­zem, mi van? Mondja, holnap lesz a Salgó rali, és versenyzők bérlik a faházakat. Mondom, kicsit felmegyünk a műterembe. Lóránt János Felmentünk, és olyan furcsa, szomorú érzés fogott el. Ilyes­mit akkor érezhet az ember, amikor visszatér a szülői házba, amit közben eladtak, és idegen emberek vannak a szobákban. Úgy érzem, míg a nyírfáim, a fenyő, a futó tuja megerősödtek, fejlődtek, a műterem, az alkotó­ház, amiért annak idején létre­hozták, kimúlt. Nem ismerem a részleteket, hogyan jutott ide a dolog. Egy biztos, a sok éven át működő nemzetközi művésztelep olyan értéket hozott létre, ami változó világunkban a fellazult érték­rend közepette maradandó alko­tásokhoz juttatta a múzeumot, a megyét. Azt mondhatnám, fillé­rekért házhoz hozta Európa, a világ kortárs művészetét. Jólle­het, ez ma holt értéknek számít, most mindent forintban, DM-ban mérnek, de rá kell döbbenni, hogy ez átmeneti időszak, és egyszer az értékek újra a helyükre kerülnek. A másik oldal. Nyilván, a meglévő épületegyüttes kihasz­náltsága nem volt egész éven át biztosított, és a falunak „csak” a művészek jelenlétét, valamint azt a ragaszkodást jelentette, amit a művészek magukkal vit­tek a világ országaiba. Ez nem sok, nem kevés. Újra át kellene gondolni a dolgokat. Szerintem, még úgy is megérné a megyé­nek tovább működtetni a tele­pet, ha évenként egy hónapra kibérelné a szuhai önkormány­zattól, és fogadná a művészeket. Manapság rengeteg alapítványi pályázat létezik. Lehet, hogy még Soros úr is biztosítani tudná — az őt ért támadások el­lenére — a szükséges összeget e nemes célra. Sasváron Rénes Gyuri ipar­művész várt bennünket. Tudod, a gyár lent van a völgyben, a termelés is. Az új Oster Párád Kristály Manufaktúra mégis je­lent hosszú távon valami kiutat, régi iparművészeiket újra visz- szahívták. Parádsasvárról ki­menet ott áll a kísértetkastéllyá vált SZOT-gyermeküdülő, ab­lakai betörve, ajtókeretei kie­melve, a hőközpont gépei szét­verve. Két őr háromévi bére — amióta gazdátlan az épület — ezreléke lett volna csupán az eddig összehozott vandalizmus okozta károknak. Meg kellene védeni értékeinket, később újra létrehozni őket már sokkal költ­ségesebb lesz. (bte) Salgótarjáni tárlat Balassagyarmaton Másfél éve nyitották még a balassagyarmati Fráter Erzsébet Leánykollégium galériáját, aminek azóta már lelkes törzs- közönsége is kialakult. A galé­riában május 15-ig a salgótar­jáni Balassi Bálint Asztaltársa­ság képzőművész tagjainak ki­állítása látható. Ez válogatott anyag. A tárlat ezelőtt a Madách Imre Városi Könyvtárban várta az érdeklő­dőket. Létrejötte a Balassi asz­taltársaság, valamint a balassa­gyarmati Komjáthy Jenő Iro­dalmi és Művészeti Társaság közötti jó együttműködés ered­ménye. St. Pölten-i festők és fotósok Salgótarjánban Az alkalom a Tarjáni tavasz rendezvénysorozata. A nyere­ség, hogy ízelítőt kaphatnak az érdeklődők Ausztria sokszínű mai kulturális életének néhány, a törekvések összehasonlítására is lehetőséget nyújtó folyamatá­ról. Már csak ezért is szerencsés választás, hogy a Bécstől nem egészen száz kilométerre lévő festői kisváros, a 41 ezer lakosú St. Pölten festői és fotósai mu­tatkoznak be Salgótarjánban. A St. Pölten-i kulturális egyesület festőművészcsoport- jának kiállítása a Balassi Bálint Könyvtárban nyílt meg. Az egyesületet, teljes nevén az Osztrák Vasutak St. Pölten-i Igazgatóságának Kulturális Egyesületét Kar! Klement alapí­totta 1964-ben. Az évtizedek során jeles professzorok tartot­tak szemináriumokat, amelye­ken az egyesület tagjai elsajátít­hatták a festészet és a grafika alapjait, megalapozhatták kép­zőművészeti munkásságukat. Hogy mindez eredménnyel járt, azt jelzik azok a sikeres kiállítá­sok, amelyeket Ausztriában és külföldön rendeztek az egyesü­let tagjai. A csoport jelenleg ti­zenöt tagból áll. Ők alkotják napjainkban az ország legerő­sebb művészcsoportját. Az ő tárlatukat tekinthetik meg most Salgótarjánban is az érdeklő­dők. Ami azonnal föltűnik a láto­gatónak, az a lírai hangulat, ami úgyszólván az egész teret be­tölti. Nem ismeretlen ez az észak-magyarországi régió tár­latlátogató közönsége előtt, hi­szen idehaza is megszokhatta és meg is kedvelhette az akvarellt, amelynek jeles művelői éltek és élnek közöttünk. Nem véletle­nül ad otthont Eger az akvarell-, Hatvan pedig a többi között a tájképbiennálénak. Táj, sőt Szép táj. Ez jelenti a kiállítás egyik meghatározó vo­nulatát. A művészek címként is használják ezeket a kifejezése­ket. A Táj címet például Wil- lach Josef, Huber Christine, Hofstetter Josef, a Szép táj címet Vogelauer Rupert, Petuely Christine, Eder Renate. De pél­dául Zagler Josef Vasút, Heber- lehner Heidi Borpince, Szőlő­hegy, Leeb Ilse Borpince, Nap­raforgómező, Fleck Herta A St. Pölten-i park című akvarelljei ugyancsak a tájábrázolás több­nyire visszafogott, ám mindig bensőséges megvalósulását je­lentik. Humanizált tájak ezek, amelyekben a szépség esztétikai minőségként van jelen. A har­mónia, a szépség piedesztálra való emelése, úgy tetszik, igen erőteljesen foglalkoztatja a mű­vészeket. Időnként az az érzése az embernek, hogy talán nem is e világban él, amelyben bizony sajnos jelen van a diszharmó­nia, az egyensúlytalanság. A portré, a csendélet is meg­jelenik a kiállításon, amelynek másik erőteljesebb vonulata a tanulmány, az akt. Többek kö­zött KalUnger Elisabeth, Mann Petra, Eder Renate, Mann Hannelore aktjai említhetők. Ha még emlegetjük Pernerstor- fer Willi Nicaraguái ideá-ját, Erdőrészlet-ét, Eigner Edmund Bányász-ál, Schellnhammer Franc Utolsó aratás-ál, Linder Josef A bécsi pálmahdz-át, ér­zékelhetővé válik az a rokon­szenves érzékenység, amivel a művészek a tájat és az embert szemlélik. Ami kicsit hiányzik a kép­zőművészeti tárlatról, a globális egyensúlytalanság állapotában, a határhelyzetben lévő világ ab­szurditása, illetve totális fenye­getettsége, pontosabban a mindebből következő gondo­lati, szellemi izgalom, az foko­zottan van jelen a St. Pölten-i fotóklub kiállításán a József At­tila Művelődési Központ fotóga­lériájában. Ez talán magából a fotográfiából is következik. Mindenesetre a tárlat rendkívül aktuális és a vizuális megoldá­sokat tekintve is érdekfeszítő. Ez a fotóklub 1936-ban alakult, tagja a szóban forgó kulturális egyesületnek, Ausztria egyik legismertebb klubja. Nem cso­dálom. Miként azt sem, hogy el­ismerések garmadáját tudhatják magukénak, a tagok összesen több mint hatezer nemzetközi kitüntetéssel rendelkeznek, s több mint ötszáz pályázati díjat kaptak. A klub tagjainak csak­nem félezer fotóját állították ki a Traun városbeli „Professzor Willie-Hengl" Múzeum fotó­csarnokában. Jelenleg 125 tag­ból áll a klub. Az egyesület irá­nyítója több mint két évtizede Jozef Benes. Nehéz és nem is egészen igazságos a kiállítók közül bár­kit is kiemelni, annyira egysé­ges és magas színvonalú ez a tárlat. Se szeri, se száma azok­nak a ragyogó fotográfiáknak, amelyek akár a táj, esetleg a környezetté degradálódott táj és az ember bonyolult viszonyát, akár a teremtett világ folyama­tainak döbbenetesen mély meg­határozottságát, akár az emberi nem és kultúrája tündöklő szinkretizmusát, vagy „csak” az értelmezett nézés, a látás egy­szeri és megmásíthatatlan gyö­nyörűségét kínálja. Csupán jel­zésként, és korántsem a teljes­ség igényével álljon azért itt né­hány példa: Payerl Franz Efiap Margaret és Joe, Fekete és fe­hér, Reiter Ervin Alacsony for­dulat, Lang Wolfgang Autó­törlő, Zehetmayer Christine Korán kezdi, Birkfellner Alfred Efiap A világ. Eg a világ, Kör­ték, s még sorolhatnám az alko­tókat, illetve a fotográfiákat. Benes Josef Efiap Templom, Fehér fej, Dűne, Remény című képei a látás és láttatás eredeti­ségével, másrészt a „tündén re­alizmus” természetességével tűnnek föl. Krendl Manfred Efiap Fehér lépcső, Az ajtó előtt, A hídon című képei gondolatiságukban is több réteget hordoznak, csak­úgy, mint például Berger E. Rudolf velencei etűdjei, Zehet­mayer Wolfgang Pillantás eső­be n-f. Ha mindezen kívül okkal em­lítjük még Weber Walter Efiap, Höller Peter, Miedler Erich Efiap, Effenberger Alexander, Meyr Kurt, Kraus Andreas im­ponáló kompozíciós biztonsá­gát, vagy éppen Heinz Leopold Efiap, Pehmer Christian, Mayer Rudolf, Pehmer Kari Efiap, Mayer Jozef Efiap érzékeny természetszemléletét, akkor nyilvánvaló, csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk erről a fotókiállításról. —mér Amatőr színházi fesztivál Salgótarjánban? A közönség érdeklődésére apellálnak Ezekben a napokban éppen a dixieland fesztivál vendégeitől hangos - szó szerint - a József Attila Művelődési Központ és környéke, a kulisszák mögött azonban már értelemszerűen előbbre is néznek.- Úgy hírlik, hogy az ősz fo­lyamán amatőr színházi feszti­vált terveznek rendezni Salgó­tarjánban. Jól tudom? - kérdez­tem Kojnok Nándortól, az in­tézmény munkatársától.- A hír igaz, de még az elején tartunk a szervezőmunkának.- Mi az, ami azonban máris publikus?- Az ötlet a KiViSzI színját­szó csoporttól származik, de mi készséggel felkaroltuk a kez­deményezést, hiszen egybeesik törekvéseinkkel. Az a vélemé­nyünk ugyanis, hogy szükség van egy olyan találkozóra, fesz­tiválra -nem az elnevezésen van a lényeg-, amely elsősor­ban a közönségre apellál s nem csupán a szakma „belterjes,, ér­deklődésére tart igényt, noha a megmérettetést is felvállalja. Egyébként a Nemhivatásos Színházak Országos Szövetsége és az Országos Diákszínjátszó Egyesület is pozitívan reagált szándékunkra és segíti az előké­születeket. Úgy tervezzük, hogy a fesz­tivál időtartama alatt minden ré­teg számára kínálunk progra­mot: az óvodásoktól kezdve, az általános, közép- és főiskolá­soknak, a felnőtteknek. Külön gondolunk a kuriózumokra kí­váncsi, a színházi különleges­ségek, — ha úgy tetszik avan- gard előadások - iránt fogékony közönségre.-Mikor és hol tervezik tar­tani az előadásokat?- A jövő évi színházi szezont e rendezvénysorozattal nyitjuk: szeptember 23-ától 26-áig. Ez persze a maximális program, ami mintegy 12-18 előadást je­lenthet a négy nap során, fel­téve, ha egy darabot többször is bemutatnak. A nagy közönséget, telt házat feltételező, főként a gyerme­keknek és a tanulóifjúságnak szánt előadások színhelye a mi intézményünk színházterme lenne, a kamaraelőadásoknak viszont a város más intézmé­nyei (esetleg a könyvtár, a mú­zeum, a Kohász Művelődési Központ, az öblösüveggyári Kossuth Művelődési Ház) ad­nának helyet.- Kényes kérdés következik: milyen anyagi háttere van e szép terveknek?- Ez annál is inkább lényeges dolog, mert mi a résztvevő egy­üttesek minden költségét sze­retnénk fedezni. Három pályá­zatot nyújtottunk be, bírjuk a városi önkormányzat támogató ígéretét s nem utolsósorban számítunk a bevételekre is. Vé­gül is a gazdasági feltételektől is függ majd hogy milyen nagy­ságrendben, hány napig tartóan szervezzük meg a fesztivált, amelyet - ha az első jól sikerül- kétévenként szeretnénk Salgó­tarjánban vendégül látni.- csongrády ­A Sirály halála Az 1973-ban alapított Művé­szetbarátok Egyesülete Művé­szet és Barátai című lapja má­jus-júniusi számában közli a Salgótarjánban élő Czinke Fe­renc esszéjét A Sirály halála címmel. A művész azonos című grafikai lapja kapcsán elmélke­dik ezen írásában a rajz miben­létéről, a képes kifejezés mai lehetőségeiről. Mint írja: „Ma valamirevaló értelmiségi in­kább befelé építkezik; a műal­kotás nem szereti a ricsajt, mert az a csenddel kezdődik.” A Ba­laton — szívem szerelme! - vallja a művész. Ez a lírai hang­vételű eszmefuttatás is Tihany­ban született, idén kora tavasz- szal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom