Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-06 / 104. szám

1993. május 6., csütörtök SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 Új elnökség a sakkozóknál Salgótarjáni diákok merész vállalkozása Hegymászás az Alpokban Felkészülés közben A közelmúltban tartotta kül­döttközgyűlését a Nógrád Me­gyei Sakkszövetség az ÉRV székházában, Salgótarjánban. A megjelentek tájékoztatót hall­gattak meg az elmúlt időszak munkájáról, Andó Lóránt és Miklós Antal előterjesztésében. Az elvégzett munka értékelése után a szövetség előtt álló fel­adatokat határozták meg. A Megkülönböztetett figyelem kíséri a vasárnap sorra kerülő Mars Budapest Maraton futó­versenyt, amelyre már eddig is igen sok nevezés érkezett. így például a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium által meg­hirdetett iskolaversenyre a fővá­rosi XIII. kerületi Csata Utcai Az Érsekvadkerttől 4 kilomé­terre, északnyugaton elterülő Patak község csendes, rendezett kis település, mely nevét a falut átszelő Derék-patakról kapta. Lakói - 1136-an - vendégsze­rető, dolgos, békés emberek, akik a sportot, a sportolást sze­retik, és lehetőségeikhez mérten űzik, avagy támogatják is azt. A község eredetét az 1200-as évektől számítják, s 1400-ban már vásártartási joggal is ren­delkezett. A futballnak mindig nagy hagyományai voltak a község­ben, ahol már a II. világháború előtt is volt csapat. Azóta is rendszeresen részt vesznek a körzeti, vagy a megyei II. osztá­lyú bajnokságban. Jelenleg is ez utóbbi Nyugati csoportjában szerepelnek, ráadásul igen jól, hisz eddig a legkevesebb gólt kapták, és megelőzik több, nagy futballhagyománnyal rendel­kező község csapatát. Sikereikben nem kis része van a sportvezetésnek, Bállá István elnöknek, Sajgó Ferenc szakosztályvezetőnek és Busái Ottó játékosedzőnek. Munkáju­kat, anyagi lehetőségeihez mér­ten segíti az önkormányzat, de más lehetőségeket is igyekez­nek kihasználni. Tavaly például pályázat útján sikerült 80 ezer forintot elnyerniük, melyet a versenyzési feltételek javítására fordítottak, amit a fiúk igyekez­nek is lelkes játékukkal meghá­lálni. A csapat, amely zömében helyi játékosokra épül, erőssége a védelem, élén Kovács kapus­sal, de a többiek, Molnár, Budai megválasztott új elnökség tag­jai: Fenes Endre elnök, Andó Lóránt főtitkár. Lengyel Isn’án, Nagy János és Albert Ottó el­nökségi tagok. A küldöttközgyűlés úgy dön­tött, hogy Miklós Antalt - több évtizedes sakkszövetségi mun­kája elismeréseként - örökös, tiszteletbeli főtitkárrá választja meg. Általános Iskola 597 nevezést adott le, köztük tanárokét és szülőkét is. A MÁV 50 százalé­kos utazási kedvezményt bizto­sít a résztvevőknek, az Adidas Budapest Kft. pedig 5 százalé­kos vásárlási kedvezményt ad a három táv bármelyikén célba érkezőknek. O., és Sajgó F. is kitesznek ma­gukért. Á csatárok mostanában gyengélkednek, a gond a sok helyzet kihagyásával van, amit e sorok írója is tanúsíthat. Az együttes utánpótlása biztosított, és ez nagy reménnyel tölti el a szurkolókat a jövőt illetően. A falu lakóinak sport- és labdarú- gásszeretetét több tény is bizo­nyítja. Például az, hogy tavaly 40 ezer forintot adtak össze a csapatok szerelésének biztosítá­sára. Vagy az, hogy társadalmi munkában már eddig is besegí­tettek az öltöző felépítésébe, és használhatóvá tételébe. A sok segítő közül is kiemelkedett Fábián László, Gombár János és Pincze Nándor időt és fárad­ságot nem ismerő munkája. Tervbe vették, hogy elkészítik a pályát övező kerítést, és rende­zik az öltöző környékét is. A község sportja nem merül ki a labdarúgás egyeduralmá­val. Szintén közös összefogás­sal teniszpályát építettek a fiata­loknak, és a kultúrházban alka­lomszerűen sakk- és asztalite­nisz-edzéseket és -versenyeket is rendeznek. Patak viszonylag kis telepü­lés, melynek lakói már rájöttek a sport nevelő és szórakoztató erejére, és tudják, hogy ebben a „munkában” csak magukra tá­maszkodhatnak. Tudják azt, hogy talpon maradni, a közsé­get méltóan képviselni és fej­leszteni csak közös összefogás­sal lehet. S ebből mindenki - szurkoló, vezető és játékos - egyaránt kiveszi a részét. (Keti) Nem akármilyen vállalko­zásra adta a fejét a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium tizen­két diákja: júniusban megkísér­lik megmászni az Osztrák-Al­pok második legmagasabb csú­csát, a 3600 méteres Grosse Wenedigert. Teszik mindezt a Salgótarjáni Hegymászó Klub segítségével, amelynek elnöke. Orosz Mihály számolt be a nem mindennapinak ígérkező expe­díció részleteiről, előkészületei­ről.- Elöljáróban el szeretném mondani, hogy a 25 éve létező hegymászóklub gyökerei a Bo­lyai Gimnáziumba nyúlnak, és a hosszú évek során mindig szo­ros maradt a kapcsolatunk az alma materrel - kezdte az elnök. - Támogatjuk az iskolai odk-szakkört, időről időre el­visszük a fiatalokat magashegyi vagy barlangtúrákra. Az utóbbi két-három évben komoly, lelkes társaság állt össze, s eljutottunk addig, hogy immár ilyen nagy célt tűzhetünk ki magunk elé.- Egy ilyen út bizonyára gondos készülődést igényel.- Valóban. A felkészülést már tavaly elkezdtük a Ma- gas-Tátrában, és azóta is folya­matosan edzünk. A tavaszi szü­netben kivonultunk egy tanyára Istenmezejére, ahol a Nagy- Kövön végeztünk speciális munkát. A továbbiakban még vár ránk egy 3 napos mátrai hegymászótábor, majd egy negyvenöt kilométeres hegyi­túra 15 kilós hátizsákkal. Áki ezeket a megterhelő próbákat „túléli”, velünk jöhet.-Nem veszélyes ez a vállal­kozás? Nem felelőtlenség ki­vinni oda a gyerekeket?- Szeretnék mindenkit meg­nyugtatni: egyáltalán nem. A Grosse Wenediger egy nagy, havas hegy, de egyáltalán nem félelmetes. A hegymászók szá­mára rutinfeladat. A gyerekek­nek nem kell sziklát mászniuk, Az elmúlt hétvégén az NB Ill-as pásztói labdarúgók hazai mérkőzésére úgy mentek ki a szurkolók, hogy kedvenceik feledtetik a Heréd elleni őszi vereséget, s lehengerlik a ven­dégeket. Azon a majálisi dél­utánon azonban megkeseredett szájízzel, sűrű fogadalmak kö­zepette mentek haza a szurko­lók ... A herédiek mindkét baj­noki pontot elvitték a Pásztói SE-től, amely az utóbbi hetek­ben sorozatosan csalódást oko­zott játékával. hanem hóban, gleccsereken ke­resztül közelítik meg a csúcsot. Nem tudnak leesni sehonnan. Közben össze is leszünk kötve. Egy szó mint száz, mindenki teljes biztonságban lesz. Bo­nyodalmat csupán egy hirtelen időváltozás okozhat, mi azon­ban erre is felkészültünk. Hozzá szeretném tenni, hogy a Salgó­tarjáni Hegymászóklubnak hu­szonöt éves fennállása alatt egyetlen balesete se volt még. Bennünket nem vakmerősé­günkről ismernek.- Mit szólnak a túrához az is­kolában?-Örülnek neki, és támogat­ják. A tanároknak nem áll mód­jukban ilyen extrém túrákra el­vinni a fiatalokat.- És a szülők...?- Lassan megbarátkoznak a gondolattal, és elhiszik, hogy jó- Nem a csapat akarásával van gond - szögezi le Kis Ká­roly, a PSE labdarúgóinak edzője. -Morálisan kell ren­deznünk a sorokat. Egyik csa­patrész nyakába sem szeretném varrni mostani helyzetünket, de az okokat az egész csapat táma­dójátékában kereshetjük. Balog Zoli eddigi játéka számomra is kellemetlen meglepetés. Bízom benne, hogy megjön az önbi­zalma. Ami a védelmet illeti, teljesen új a felállás, ráadásul sérülések sújtanak bennünket. kezekben lesznek a gyerekeik.-Lányok is részt vesznek a hegymászáson?-Igen. Hozzáteszem, a cso­port lánytagjai semmivel sem ügyetlenebbek, és semmivel se gyengébbek a fiútársaiknál.- Mennyi idő alatt kívánnak felérni a csúcsra?- Egy nap alatt megjárjuk, oda-vissza. Ä hegy alatt lesz a sátrunk, onnan hajnali négy órakor nekivágunk az emelke­dőnek, és este tíz órára vissza kell érnünk a táborhelyre.- Az ilyen vállalkozások pénzbe kerülnek.-Az expedíció teljes költ­sége 300 ezer forint. A gyere­kek, illetve a szülők pénztárcája viszont eléggé szűkös, ezért várjuk mindazokat, akiknek módjukban áll támogatni vál­lalkozásunkat. Balás Róbert Ha megfogunk 6-7 pontot, nem lehet probléma. Elszámítottam magam: reméltem, korábban rázódik össze a csapat. Idei cél­kitűzésünk továbbra is a bent- maradás.-Ebben a csapatban benne van az idegenbeli győzelem, és sajnos, a hazai vereség is - mondja Nagy Béla egyesületi elnök - A továbbiakban a hazai mérkőzésekre kell koncentrál­nunk, de a hét végén Füzesa­bonyban sem föltartott kézzel lépünk pályára. -vt­Vasárnap indul a maratoni Kiscsapatok nyomában A pataki focisták erőn felül teljesítenek A megbolygatott csapatszerkezet még nem váltotta be a reményeket Gödörben van a pásztói futball? A BEK-döntöben Az osztrák Hypobank Südstadt lesz a Vasas-Dreher ellenfele a női kézilabda BEK-döntőben, amelynek első mérkőzését va­sárnap 11 órától rendezik meg a Fáy utcai sportcsarnokban. (Visszavágó egy hét múlva 14.30-kor Bécsben.) Az an­gyalföldiek 1982-ben megnyer­ték a BEK-et, s még 1978-ban és 1979-ben játszottak döntőt ebben a kupában. A 11 évvel ezelőtti csapatból Angyal Éva és Őriné Győrvári Györgyi a mostani keretnek is tagjai. / Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy SKRABÁK GUSZTÁV életének 57. évében elhunyt. Temetése 1993. május 7-én, 14.30 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD I Labdarúgó megyei II. osztály, Déli csoport Gólokban gazdag hazai győzelmek Az április 25-ei és a május 2-ai fordulók eredményei: Szarvasgede-Erdőkürt 2-1 (1—I). 200 néző, v.: Oláh. A sze­rencsésebb hazai csapat megér­demelten nyert a gyengélkedő vendégek ellen. Gl.: Batki, Sármán, ill: Ruska. Kiállítva: Radies J. Ifi: 1-0. Héhalom-Erdőtarcsa 6-1 (2-0). 300 néző, v.: Hegedűs. A nagyobb játékerőt képviselő csapat ilyen arányban is megér­demelte a győzelmet. Gl: Zsiga T. (2), Szita F. (2), Szűcs, Kár­páti, ill. Buna. Kiállítva: Szűcs J. Ifi: 16-3. Ecseg-Szirák 1-0 (1-0). 100 néző, v.: Farkas I. A szerencsé­sebb csapat nyerte a rangadót. Gl: Surányi. Ifi: 2-1. Csécse-Vanyarc félbesza­kadt. 200 néző, v.: Tóth. A má­sodik félidő 30 percében 3-2 vendégvezetésnél két, magáról megfeledkezett csécsei játékos megütötte a játékvezetőt, aki ezért véget vetett a mérkőzés­nek. Gl: Nágel, Bodó, ill.: Bácskái, Duhonyi, Mészáros. Ifi: 3-2. Jobbágyi-Kisbágyon 8-2 (2-1). 250 néző, v.: Szabó. A ta­lálkozó a rutinosabb és egysé­gesebb csapat győzelmét hozta. Gl: Megyesi T. (3), Csemer (2), Váradi (2), Jancsó T., ill. Jamb- rik, Baranyi. Mát rakeresztes-F elsőtold 1-2 (1-2). 100 néző, v.: Kodák. A nagy akarással küzdő hazai csapat megnehezítette a na­gyobb játékerőt képviselő ven­dégek győzelmét. Gl: Nagy, ill. Makkai, Szita. Kiállítva: Vincze J. Felsőtold-Buják 5-11 (2-1). 200 néző, v.: Kovács G. A gyengélkedő vendégeknek le­het, hogy ez a vereség a bajnoki címükbe kerül. Gl: Péter, Mak­kai (2), Babati, Szita. Ifi: 4-0. Szarvasgede-Jobbágyi 2-1 (2-0). 100 néző, v.: Farkas. A megtáltosodott hazaiak megérdemelten tartották otthon a két bajnoki pontot. Gl: Báthi, Sármán, ill: Medegyesi. Kiál­lítva: Bangó Cs. Ifi: 1-3. Erdötarcsa-Csécse 2-1 (1- 0). 50 néző, v.: Patvaros. Az utóbbi időben gyengélkedő Csécse ellen a lelkes hazai csa­pat megérdemelten tartotta ott­hon a két pontot. Gl.: Sándor (2), ill: Baranyi. Ifi: 0-8. Szirák-Kisbágyon 5-1 (1- 0). 100 néző, v.: Vass J. Sportszerű mérkőzésen meg­érdemelt hazai győzelem. Gl: Molnár, Novák, Kollár (2), Berkes, ill: Czimer. Kiállítva: Bakonyi L. Vanvarc-Ecseg 2-2 (2-0). 150 néző, v.: Zsiga. Igazságos döntetlen született. Gl: Radics, Bálint, ill. Murányi, Zsiga. Ifi: 2-2. Erdőkürt-Héhalom 1-1 (0-1). 150 néző, v.: Veres. A sportszerű mérkőzésen a ven­dégek sokáig vezettek, az eredmény a hazaiakra hízelgő. Gl: Tóth, ill. Szita. Ifi: 1-0. Mátraszőlős-Szurdokpiis- pöki 6-0 (0—0). Egy félidő alatt féltucat góllal nyerték a rangadót a szőlősiek. Gl: Kántor (2), Tóth (2). Kiss Gy. (2). Ifi: 1-3. Zentai József A bajnokság állása t. Buják 14 2 5 55- 33 30 2. Csécse 12 4 4 47- 20 28 3. Jobbágyi 12 2 4 77- 41 26 4. Vanyarc 10 5 5 54- 23 25 5. Héhalom 9 7 5 48- 32 25 6. Erdőkürt 10 5 6 47- 28 24 7. M.-szőlős 10 3 7 46- 33 23 8. Felsőtold 10 2 8 41- 30 22 9. Sz.-gede 9 4 8 42- 36 22 10. Szirák 8 5 8 50- 43 21 11. Ecseg 7 5 8 34- 33 19 12. Sz.-püsp. 7 4 9 48- 41 18 13. M.-ker. 4 2 12 38- 54 II 14. E.-tarcsa 3 2 15 21- 70 8 15. Kisbágyon 0 1 20 19-155 1 Új kézilabdás vezetés # Salgótarján. A Nógrád Me­gyei Kézilabda Szövetség a kö­zelmúltban tartotta meg tiszt­újító közgyűlését. Az elnökség beszámolt az elmúlt négy év munkájáról, majd a közgyűlés megválasztotta a szövetség új tisztségviselőit. E szerint a kö­vetkező ciklusban Babják János tölti be az elnöki funkciót. Tit­kár: Mulicza Ferenc. A játékve­zetői bizottság elnöke Alapi Sándor lett. A háromfőnyi új el­nökség fő céljának a halódó ké­zilabdasport újjáélesztését tűzte ki. Azt szeretnék, ha sokan ját­szanék és élveznék a megyében e nagy hagyományú, sok sikert megért sportágat. Tarjáni triatlon # Salgótar ján. A Palóc körver­seny következő erőpróbáját, a salgótarjáni triatlont május 8-án rendezik meg a tanuszodában és környékén. Nevezni 9 órától le­het a Gagarin Általános Iskolá­ban. A távok. Felnőtt (rajt: 11.00 óra): 1,5 km úszás - 40 km kerékpár - 10 km futás. Mini (rajt: 14.00 óra): 0.75 - 20 -5. Diák (rajt: 15.30): 3 - 8 - 8. Ez a verseny lesz egyben a me­gyei diákolimpia is. A korcso­portok 1-3. helyezettjei beke­rülnek a június 6-i, budapesti országos döntőbe. Kadlót eltávozott # Salgótarján. Lezárult Kadlót Zoltán átigazolási ügye. A sok­szoros bajnok, válogatott atléta a Salgótarjáni Kohász és Diák Atlétikai SE-ből a BVSC-hez távozott. Kadlót továbbra is Salgótarjánban él és edz, de a versenyeken már fővárosi szí­nekben indul. Szojka: harmadik! • Salgótarján. Tegnapi la­punkban közöltük a Spectrum Kupa autós gyorsasági verseny eredményeit, a felsorolásba azonban sajnálatos módon hiba csúszott. A szombati verseny­napon ugyanis Szojka Ferenc (Szojka Autósport) az E csoport abszolút versenyében nem az ál­talunk közölt negyedik helyen végzett, hanem felállhatott a dobogó harmadik fokára. Clinton, a vendég • A nehézsúlyú ökölvívó vi­lágbajnok magasrangú szurkoló megjelenésére számít a május 22-én Washingtonban sorra ke­rülő Jesse Ferguson elleni vi­lágbajnoki döntőn. Rock New­man, az amerikai bokszoló me­nedzsere hivatalosan is bejelen­tette, hogy Bowe nem mást, mint az Egyesült Államok elnö­két hívta meg a ringbeli találko­zóra. Bili Clinton még nem je­lezte, hogy elfogadja-e a meg­hívást, de amennyiben mégis a részvétel mellett dönt, úgy a profi nehézsúlyú ökölvívás tör­ténetében először lehet szemta­núja világbajnoki küzdelemnek a Fehér Ház első embere. Átépítik a pályát • A versenyzők nyomására 4 millió norvég koronás beruhá­zással átépítik a lillehammeri olimpia női lesikló versenyének pályáját. Az alpesi síelőnők éle­sen kritizálták a Hafjell lejtőt, mondván, annak vonalvezetése túl könnyű az olimpia rangjához képest. A rendezők végül úgy döntöttek, még mindig jobban megéri átalakítani a pályát, mint átköltöztetni a versenyt a férfi helyszínre, Kvitfjellbe. Senna átigazol? # A Forma-1-ben nagyon sze­rényen szereplő Ferrari Team tagadta, hogy tárgyalásokat kezdtek volna a brazil Ayrton Sennával a világbajnok pilóta esetleges átigazolásáról. Gian- carlo Baccini, a Ferrari szóvi­vője bejelentette, a brazil újsá­gok igaztalan állítást közöltek. Átugorja a Nagyfalat • Nem akármilyen teljesít­ményre vállalkozik egy brit kaszkadőr. A 33 éves Andy Kidd fejébe vette, hogy motor­jával átugrat a Kínai Nagyfalon. Az egyáltalán nem veszélytelen kalandra május 11-én kerül sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom