Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-03 / 101. szám
4 HÍRLAP OLVASÖKTÖL OLYASOKNAK 1993. május 3., hétfő Az önkormányzat is csak addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér Mély hivatástudattal gyógyítanak Manapság a sajtó olvasói egyre gyakrabban találkoznak panaszos hangvételű élményekkel, kritikus észrevételekkel mind a magán-, mint a társadalmi élet területein. Talán e felgyorsult világban senki sem teszi nagyszerűen a dolgát? Az egyre szűkülő anyagi feltételek, a megélhetés fokozódó nehézségei nem szükségszerű, hogy együtt járjanak a pesszimizmussal, az elismerő szó hiányával. Betegségemből adódóan pár hetet töltöttem a Madzsar József Nógrád Megyei Kórház sebészeti osztályán. Itt találkoztam a számomra eddig ismeretlen kórházi élettel, a betegek egymás iránt érzett aggodalmával, izgalmával s a gyógyulás nehezen múló perceivel. Közvetlen tapasztalatot szereztem, hogy a kórház, mint munkahely, milyen szigorú elvárásokat fogalmaz meg minden itt dolgozó számára: az orvosoknak, s munkájukat segítő, más munkakörben dolgozóknak egyaránt. A sebészeti osztályt dr. Csiky Miklós főorvos vezeti nagy szaktudással, emberséggel és fáradhatatlan hivatásszeretettel. Méltán vívta ki szűkebb és tá- gabb környezetének elismerését, mint kiváló szakember. A közelmúltban Salgótarján Város Önkormányzata a Pro Űrbe kitüntetés adományozásával fejezte ki eddigi példaszerű gyógyító munkája iránt az egész város elismerését. Szakmai munkásságának hírneve már régen túljutott az ország határain. Európa hírű szakember. Saját magával megfogalmazott igényessége jellemző minden kollegájára, munkatársára egyaránt. Példaszerű a gyógyulni vágyók s az itt dolgozók kapcsolata. Mindezt a sebészeti osztály dolgozóinak szakmai igényessége és humanitása közvetíti, segítve a betegek igényét, hogy mielőbb gyógyultan térhessenek vissza otthonukba. Igen! Nagyszerű emberek dolgoznak az egészségügy e fontos területén. Nem panaszkodnak, nem dicsekednek. Egyszerűen, s igazi helytállással végzik fáradhatatlanul gyógyító munkájukat. Köszönöm! Nádasdi István Salgótarján Szeretnék reagálni a Nógrád megyei Hírlap 1993. április 7-ei számában megjelent Önnön kardjukba dőlnek az újlakpusztai polgárok? cikkre. Én vizslási születésű vagyok, így mindig érdekelt a településem sorsa - sőt ha egyeseknek ez furcsa is - szülőfalum, Vizslás sorsa is. Fentiekből adódóan a megtartott falugyűlésen mindig megjelentem, amióta visszajöttem lakni. Ugyanis tizenhat évig Salgótarjánban is laktam. A falugyűléseken mindig szomorúan tapasztaltam, hogy kevesen voltunk és azok nem jöttek el, akik a legtöbbet háborogtak. Szerintem sok emberből hiányzik a megértés. Például az egyik falugyűlésen az évente fizetendő négyszáz forint terület- fejlesztési adót sem szavazták meg, de öt perc múlva már nagyobb lélegzetű beruházás megvalósítását kérték. Természetesen én ezt nem hagytam szó nélkül. Válaszuk: Udvarias buszvezető Én a buszon utazva mindig figyelemmel kisérem a vezetők magatartását, az utasokhoz való viszonyát. A mátranováki vonalon dolgozó sofőr - úgy tudom Kuborczik Péternek hívják - rendkívül segítőkész és a tőle telhetőén mindent megtesz az emberek érdekében. Megérdemli, hogy példaként említsük. Takács Lajosné Salgótarján Akinek inge, vegye magára! Közel 40 éve élek Salgótarjánban, de soha nem láttam ilyen szemetesnek, mint manapság. E képet nem a periférián készítettem, hanem közel a városközponthoz, a Füleki úton. Pontos helyszín: a Salgó út és az MDF székház közti foghíjas telek. P. Tóth László 1945-47-ben is voltak kemény dolgok Március 27-28-ai számuk 3. oldalári olvasható: „Elfeledkez-' nek az 1948-ig tartó időszakról, hogy akkor, ha jól-rosszul, de mégiscsak demokrácia működött Magyarországon.” Ezzel kapcsolatban néhány személyes élményem jut eszembe: Hatóságom 1945. január '■ ával Tápéra helyezett. A közegháza új „demokratikus” urai lettek megveréssel fenyegetni, ha merek az ifjúsággal foglalkozni. Megtiltották a nyugdíjas plébános bútorainak kiadását. Amikor ezt írásban kértem, fenyegetés volt a válasz. Barátaimat fogságba vitték. Se vádemelés, se kihallgatás. Többször mentem panaszra a főis- páni hivatalba, de a titkárnál beljebb nem jutottam. Kecskeméten voltam 1945 őszén. A rendőrkapitány szerelmét visszautasította egy leány, ezért került börtönbe ... Novemberben jártam a kecskeméti internáló táborban: 9-10 éves gyermekek voltak szüleikkel élősdiektől elárasztott tégla- íákások között. S nem voltam egyedül az országban ilyen tapasztalatokkal: Másütt is tömegek sínylődtek fogságban anélkül, hogy közölték volna velük rabságuk okát, ki sem hallgatták őket, bírói ítéletet nem hoztak. A délbudai internáló tábor parancsnoka csendőrtiszt volt. Sok „érdemet” szerezhetett a rabok hátrányára. 1946-ban Rajk László tűrte a po- litikai rendőrség kínzásait és megszavaztatták a „hóhértörvényt”. Az ellenálló képviselőkkel elkezdték a szalámi-taktikát. Nagy Ferenc és Tildy Zoltán belement, mert azt remélték, hogy a békeszerződés megkötése után helyrehozzák e megalkuvást. Diákok megkínozva aláírtak jegyzőkönyveket tanáraik ellen. A rendőrség éjjelente fegyvereket rejtett el iskolákban, aztán másnap „megtalálták”. A sajtó lázított a reakció fészkei, az egyházi iskolák ellen, megírták, hogy a bajai gimnáziumban összeesküvés bűnjeleit találták, pedig az egész város tudta, hogy a rendőrség oda sem ért. A Teréz körúton egy szovjet katona szóváltás közben a járókelők szeme láttára agyonlőtte társát. Erre az Andrássy útról egy halálra kínzott ember hulláját a közeli romház padlására vitték, egyenruhát húztak rá és meg kellett írni a lapoknak, hogy Kálót egyenruhás ölte meg a szovjet katonát. Ezen a címen oszlatta föl Rajk a katolikus egyesületeket. 1946 decemberében politikusokat tartóztattak le s megakadályozták az ügy kivizsgálását. 1947 januárjában további kisgazda képviselők mentelmi jogát fölfüggesztették. Február 25-én a gerinces Kovács Bélát, a magyar nép által választott többségi párt főtitkárát oroszok letartóztatták. Truman, az USA elnöke akkor kimondotta, hogy ezt nem fogja nézni ölhetett kézzel. Aztán csak nézte. Konzekvencia? Kovács Géza lelkész Tolmács — Adjál, ha neked van. — És ezt olyan mondta, akinek jövedelme több volt akkor - bevallása szerint - mint az enyém. Ugyanezen gyűlésen felvetettem a társadalmi munka lehetőségét, természetesen erre sem sok jelentkező akadt. (Csináltassa meg az önkormányzat az árkot, azért fizetjük az adót - amit viszont nem akartak fizetni- szöveggel.) Az önkormányzat fogadónapját valóban Rigó Istvánnénál (újabb támadások megelőzése érdekében közlöm, hogy nővére vagyok. )tartotta, de nem az úgynevezett kocsmában, hanem a mellette lévő helyiségben. Egyébként régebben a bisztróban voltak a falugyűlések és az akkor senkit sem zavart, mivel a bisztró tulajdonosát nem ismerték, így nem tudták kikezdeni. Apropó bisztró! Amikor ennek megépítését megkezdték, szavazni kellett. Orvosi rendelő vagy bisztró? Bisztró mellett döntöttek. Úgyszintén elvették a fiatalok részére kialakítható klubhelyiség megteremtését is. Akkor sokaknak nem jutott eszébe, hogy esetleg később gyermeke lesz, a másiknak unokája és az nem a bisztróba szeretne menni, hanem az óvodába. Mi nagyon sokat dolgozunk, szüleim erre neveltek, mégis nagyon nehéz a megélhetés. Elhiszem azt, hogy aki a sültgalambot várja reggelente az utcán a szájába repülni, annak még nehezebb. A falusi életnek a városi élethez képest az a hátránya, hogy többet kell dolgozni, hisz ott a kert, ami a szorgos embereket kényszeríti. A cikk olvasása kapcsán szomorúan tapasztaltam, hogy az emberek egy része nagyon igazságtalan, csak kapni szeretne. Irigyen figyeli azt. aki meg tud élni, a munkát bezzeg nem irigyli. ami ahhoz tapad. Az ilyen ember végignézhetné Rigónénak vagy más szorgosan dolgozó embernek egy napját, A gyerekeket senki nem kérdezte meg Megdöbbenve olvastam a Nógrád Megyei Hírlap április 24-ei számában a Nevelt gyermekeit követeli a „gonosz” mostoha című cikket. Én ugyanis jól ismerem Maglódi Mónikát, a Tari család fogadott gyermekét, mert két nyári cserkésztábort is töltöttem vele együtt és ők is tagjai voltak a nagycsaládosok egyesületének. Móni nevelőszüleiről sohasem panaszkodott, sőt, mikor róluk kérdeztem, elmondta, hogy nagyon szereti őket, jobban mint édesanyját. A cserkésztalálkozókra, kirándulásokra .rendszeresjen jártak, pedig Szirák nincs nagyon közel és van, aki a saját gyermekéért nem tett volna annyit, mint Tari Gyula és felesége fogadott gyermekeikért. Másrészt nem tudom megérteni, hogy a gyivi miként bánhat úgy a gyerekekkel, mint valami közönséges csomagokkal, melyeket kézről kézre lehet adni. Tudomásom szerint a gyermekeket senki sem kérdezte meg, szeretik-e nevelőszüleiket, vagy meg akarnak tőlük válni. Pedig szerintem ez a legfontosabb. Lehet, hogy nem így van, de én tizenhárom évesen így látom a dolgot és meggyőződésem, hogy a három gyereknek jobb dolga sehol sem lehet, mint Tádéknál volt. És ha egy szülő ellen ennyi vádat tudnak felhozni, akkor ilyen alapon sok embertől lehetne elvenni saját gyerekét. Azt pedig, aki feljelentette a Tari családot, nagyon elítélem, mert hä volt mersze feljelentést tenni, akkor tettét is vállalnia, kellett volna. Remélem a gyerekek visszakerülnek Tádékhoz minél előbb. Szakái Kinga Salgótarján Három kérdés A fentiekhez csatlakozva szeretném tudni, hogy ezek után hol keressem a barátnőmet, Maglódi Mónikát? Vége a cserkészéletnek is? Nem lesz több közös nyaralás? Szakái Georgina Salgótarján és azután mondhatna véleményt. Újlakpusztán sok a szorgos ember, azok nem is nagyon érnek rá háborogni. Szerettem volna olvasni a cikkben - a sok rossz mellett - azt is, hogy tervben van a gázszerelés, a telefonbekötés, ha nem is azonnal. Továbbá arról sem tesz említést a megkérdezettek egyike sem, hogy az önkormányzat télapóestet rendezett, pénzbeni ajándékozással egybekötve. Szeretne falugyűlést tartani, de az emberek erre sajnálják a két órát. Hiányoltam továbbá, hogy a vasúton túl élő újlakpusztai lakosságot nem kérdezték meg az építendő úttal kapcsolatban, hisz a sárban ők járnak és ők is itteni lakosok. Sajnos, akik tudják, hogy az önkormányzat is csak addig nyújtózkodhat, amíg a takaró ér, azokban sincs megédés. Juhász Istvánná Vizslás-Újlak Kakaóbál Április 17-én az IKU (Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió) a 2-6 éves korosztály számára kakaóbált rendezett. Kedves - a gyerekek által jó! ismert - mesezenékkel szórakoztatták őket, melyet a rendezők maguk hangszereltek és adtak elő, így igazán jó kapcsolatba kerültek a közönséggel, amelyik fergeteges tánccal jutalmazta őket. Volt ovis karatebemutató, „tátika", rajzfilmvetítés. Az izgalmakat fokozta a tombola, valamint a kakaóivó verseny. A jó hangulatú műsor alatt a gyerekeket és a szülőket meleg kakaóval és péksüteménnyel vendégelték meg. (A helyi művelődési ház is előállhatna hasonló kezdeményezéssel, mert ez a rendezvény másodsorban az egyház híveinek majdani gyarapítására is szolgált, ezért kell azon szülők gyerekei számára is rendezni valamit, akik emiatt maradtak távol. Az óvodáskorúak szórakoztatásával szervezetten itt még senki sem foglalkozott, így az IKU úttörőnek tekinthető.) Köszönet a bál támogatóinak, hiszen minden jóhoz ingyen juthattunk hozzá. Pásztor Zoltánná Szécsény Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol Jár-e a 40 éves jubileumi jutalom? Olvasónk levelében írja, hogy munkája során mindig közalkalmazott volt, 1992. április 1-jétöl rokkant nyugdíjas. A nyugdíjazáskor megállapított szolgálati ideje 35 év és 181 nap volt, melyben benne foglaltatik a 3 évi ipari tanulói idő is. Nyugdíjazáskor nem kapta meg a 40 éves jubileumi jutalmat, noha megítélése szerint ez őt megillette volna. Kérdezi, hogy jár-e neki és ha igen, milyen jogszabály alapján? Az 1993. január 4-ei lapunkban is foglalkoztunk a közalkalmazottakra vonatkozó jogi kérdésekkel és köztük a közalkalmazottakat megillető jubileumi jutalommal is. Csak ismételni tudom, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 78.§-ának (1) bekezdése alapján illeti meg jubileumi jutalom a közalkalmazottat abban az esetben, ha 25, 30, illetve 40 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Foglalkoztam azzal is, hogy a közalkalmazottnak járó jubileumi jutalom - noha az elnevezés megegyezik a régi munkakönyvében megfogalmazott juttatással - új, a közalkalmazotti törvény alapján járó juttatás, ezért csak azt a közalkalmazottat illeti meg, aki a jogosultságot 1992. július 1-jétől kezdődően szerzi meg, mivel a közalkalmazotti törvény 1992. év július 1. napjától joghatályos. Olvasónk levelében hivatkozik a régi Munka Törvénykönyvének 48.§. (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre, mely szerint neki a nyugdíjazásának évében esedékessé vált, ezért ki kellett volna fizetni a 40 éves jubileumi jutalmat, mert több mint 35 éve volt! Olvasónk valóban jól tudja, hogy az ő esetére még a régi Mt. előírásai voltak az irányadóak, de feltehetően megzavarta őt a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény és annak végrehajtási rendeletéi, mert a T. 54. §. (1) bekezdése -a nyugdíj idejének megállapítása szempontjából beszámítható szolgálati időre vonatkozik! Hivatkoznunk kell a sokszor módosított 19/1979. (XII. 1.) MüM rendeletre is, mely szerint munkaviszonyban töltött időként csak az 1950. január 1 -je előtti szakmunkástanulóként töltött időt lehetett figyelembe venni, azt követően azonban szakmunkástanulóként töltött idő a munkaviszonyba már nem volt beszámítható és más jogszabályok is csak a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatán folytatott tanulmányi időt rendelték munkaviszonyban töltött időként figyelembe venni és a jubileumi jutalomnál is beszámítani. Jó volna pontosítani a munkaviszonyra és a szolgálati időre vonatkozó fogalmakat és az időpontokat is. Ezért hivatkozunk az 1992. július 1-jén hatályba lépett 1992. évi XXII. törvény - az új Munka Törvénykönyve- 11.§ (1) bekezdésére is, mely szerint a munkaviszonnyal kapcsolatos igény 3 (három) év alatt évül el. Az új Mt. 205.§ (1) bekezdése szerint a törvény hatályba lépése előtt létesített munkaviszonyból származó igényre az igény keletkezésekor hatályos jog, az igény érvényesítésének rendjére e törvény rendelkezései az irányadóak. Javasoljuk olvasónknak, hogy forduljon a salgótarjáni munkaügyi bírósághoz, ahol minden tisztázható és ha járna a 40 éves jubileumi jutalom, annak kifizetése is elrendelhető ítélettel. Dr. Verébéivi
