Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-15-16 / 112. szám

1993. május 15-16., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Amit a TIT Nógrád Megyei Egyesületéről tudni érdemes Ezzel a kissé száraz, de az in­formációgazdag tartalmat annál pontosabban kifejező címmel látott napvilágot Salgótarjánban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egye­sületének kiadványa a Mikszáth Kiadó közreműködésével. Az idei programokat, ajánlatokat is tartalmazó kötetet dr. Agócs Jó­zsef állította össze és dr. Csong- rády Béla szerkesztette. Horváth József, a TIT me­gyei egyesületének igazgatója bevezetőjében hangoztatja: a kiadvány kimondottan a pontos tájékoztatást tűzte ki céljául, vagyis azt, hogy az 1841-ben alakult, tehát több mint másfél évszázados múltú szervezet ho­gyan vesz részt a megye köz- művelődésében, szellemi életé­ben, az értelmiség aktivizálásá­ban. A kor új kihívásai között emlegeti az egyesület igazga­tója a felnőttek átképzésének megnövekedett társadalmi szükségleteit, a diplomameg­újító, kiegészítő továbbtanulást, amelynek több módját kínálja a TIT a tanfolyamrendszerű okta­tás keretében. A végzett, úgy­nevezett klasszikus ismeretter­jesztés, a nonprofit jellegű to­vábbképzés anyagi bázisát szinte kizárólag saját bevételei­ből fedezi a TIT. Ez tehát igen változatos tevékenységi formá­kat jelent. A TIT főhivatású tartalmi munkatársai közé tartozik Sal­gótarjánban Horváth József, dr. Agócs József, Molnár Katalin, Tari János, Balassagyarmaton Molnár Istvánná, Pásztón Tóth Imréné. Az érdeklődő szinte minden, számára Szükséges in­formációt megtalál a kötetben. A többi között, tájékozódhat a klasszikus ismeretterjesztés je­lenlegi formáiról, a nyári egye­temről, a TIT Uránia észlelő és bemutató csillagvizsgálóról, az egészségnevelési programokról, a környezetvédelmi oktatóköz­pontokról, köztük a Domyay Béla környezetvédelmi oktató- központról. Külön fejezet fog­lalkozik a Salgótarjánban, Ba­lassagyarmaton és Pásztón szervezett felnőttképzési tanfo­lyamokkal A kiadvány pontos címeket, telefonszámokat, jelentkezési lapokat is tartalmaz.-th---------»-----------------------------------------------------------------------------------------------------­S zínházi estéh Pctlinicl*9 Anya és leánya: Törőcsik Mari és Moldvai Kiss Andrea Vjj Alig néhány napra QmJ rá, hogy a dixieland C muzsika Salgótar- J jánba varázsolta New Orleans és környéke hangulatát, az amerikai dél sajá­tos atmoszférája újra megjelent a József Attila Művelődési Központ színpadán. Annál is inkább, mert Tennessee Willi­ams -aki e vidék szülötte- Üvegfigurák című drámáját önéletrajzi elemek szövik át. A vágy villamosa és más vi­lágsikerű darab szerzője ötéves korában megbénult s bár később felépült, soha nem erősödött meg teljesen. Neurotikus, dep­resszióra hajlamos húga egy agyműtét áldozata lett. E két katartikus élmény ha­tása ötvöződött Laura Wingfield alakjának életre hívása során. A testi hibás huszonéves leányzó lelkileg sem teljesen egészsé­ges. Távol a világtól rejtőzkö­dik, külső kapcsolatok nélkül él. A számára szépnek tűnő - való­jában giccses - üvegállatkák babusgatásában talál vigaszta­lást és abba az érzelmi szálba kapaszkodik, mely a gimnázi­umban az iskolaelső fiúhoz, az őt „Barna petúniának” nevező Jim O’Connorhoz fűzte. S mit tesz a a sors? Almai lo­vagja - aki nem vitte sokra, mert csak a cipőraktámokságig jutott csakúgy, mint Laura bátyja, Tom - egyszercsak meg­jelenik náluk. Anyja ugyanis addig unszolta Tomot, hogy ta­láljon Laura számára egy férj­nek való tisztességes fiút, míg az meg nem hívta vendégségbe raktárbéli kollégáját, Jimet. Laurának felejthetetlen ez az este, egyik kábulatból a má­sikba esik: fél a találkozástól, rosszul lesz amikor bekövetke­zik, bájával, hamvasságával lángra gyújtja a fiút, túlesik élete első csókján, kezdő tánc­lépésein, amikor bekövetkezik a baj. A mámoros keringőzésben összetörik a legkedvesebb állat­figurát: s az egyszarvúból se- szarvú lesz. De még ezt a mér­hetetlen fájdalmat is tetézi Jim őszinte vallomása: nem jön többé, mert nem jöhet, vőle­gény, küszöbön az esküvője. Ennyi csupán a darab cse­lekménye, de annál gazdagabb érzelemvilága. A fiatalkori hó­dításaira büszke anya, akit elbi- tangolt férje magára hagyott a két gyerekkel, eszelősen félti Laurát a vénlányságtól. A csa­ládfenntartó szerepet is betöltő Tom számára szűk mind a rak­tár, mind az anyja által behatá­rolt tér: éjszakánként eljár ott­honról s színesebb életre, ten­geri kalandozásokra vágyik ... Hát igen: Williams többnyire vonzó, rokonszenves hősei mindig szeretnének valamit - ami túlmutat a kézzelfogható javakon - elérni, de rendszerint hiábavalónak bizonyul igyeke­zetük. Tehetetlenségük okozza tragédiájukat. A Szolnoki Szigligeti Szín­ház előadásában az anya alakját Törőcsik Mari játssza, mester­ségbeli tudásának ismert ele­meit kamatoztatván, de - nyil­ván nem Taub János rendezői elképzeléseitől függetlenül - az igazi főszereplő a Laurát meg­személyesítő Moldvai Kiss Andrea. Az ifjú színésznő nagy fegyelemmel formálja meg sze­rencsétlen sorsába - így is, úgy is - beletörődni kénytelen leány figuráját. Mucsi Zoltán és Kere­kes László korrekten megoldják- még a felesleges narrátorság- gal együtt is - kevésbé fajsú­lyos feladatukat. A felhőkarcolók árnyékában játszódó történet kitűnő díszle­teit Szegő György tervezte. A jövőben a Művész Színhá­zat vezető Törőcsik-Taub páros- ha nem is a Száz év ma- gány-hoz fogható teljesítmény­nyel - de szépen búcsúzik Szolnoktól. - csongrády ­Radios István kepei szülőfalujában A legkisebb fiú visszatért Iskolagalériát avattak Nógrádmegyerben H ol van Nógrádmegyer? A térben és időben van, mint minden emberi te­lepülés. Továbbá, meghatároz­zák helyi gazdasági, társadalmi viszonyai, lakosságának réteg­zettsége, szociális viszonyai, az adott lehetőségek által formált szellemisége, az őrzött vagy el­felejtett hagyományok, ame­lyekből mindenütt létrejön va­lamely adott mentalitás. Ezt a település lakói hordozzák. A többi között, e mentalitás által is különbözik egyik falu, vagy város a másiktól, jóllehet e kü­lönbözés gyakorta csak a tudo­mányos vizsgálódás, vagy a művészet által válik nyilvánva­lóvá. Nem minden településnek van művésze. De ha van, akkor a település általa, illetve mun­kássága által kiterjedhet a tér­ben és időben. Radics István festőművész Nógrádmegyer szülötte. S bár nem ott él, ahol a művész van, kicsit ott van Nógrádmegyer is, ami egyébként térben a Cserhát északi lábainál fekszik, időben története a 13. századik nyúlik vissza. Fényes Elek táji, mező- gazdasági termelési adottságait jónak mondotta. A 18-19. szá­zadban több kisebb-nagyobb kastély, kúria épült. Mocsáry Antal még egy boszorkánytör­ténettel is szolgál, ami a faluban esett meg. Mindez természete­sen csupán jelzés lehet hét év­század történetéről. Ami aktuá­lissá teheti a jelzést, az egy most történt, a falu számára minden­képpen hosszú távra szóló ha­tással bíró kulturális esemény. Nógrádmegyerben április vé­gén iskolagalériát avattak. Ez­után már a képzőművészet is fo­lyamatosan jelen lesz a falu tör­ténetében, hiszen a galéria nemcsak az iskoláé, hanem az egész falué, sőt, talán a közvet­len környéké is. Már az avató­ünnepségre is többen eljöttek a szomszédos településekről, de még Salgótarjánból is. Az ava­tóünnepség — helyesen — va­lódi, nagyszabású társadalmi eseménnyé vált, többek között, a polgármester, az önkormány­zat képviselői, társintézmények vezetői, az egyház képviselője, vállalkozók és sok-sok érdek­lődő volt jelen, s vett részt az avatást követő fogadáson, ahol, mint mondani szokták, fehér asztal mellett további tervekről is szó esett. Természetesen, ün­nepelték a falu szülöttét, Radics Istvánt is, akinek kiállításával nyílt meg az iskolagaléria. An­nál is inkább, mert ő azok közé tartozik, akik sohasem felejtik el szülőföldjüket. Az iskolának már korábban elegáns zománc­falat készített, társadalmi mun­kában. Idén nyáron pedig föl­avathatják a művelődési ház homlokzatát díszítő sgrafptóját. Mégis, ez a kiállítás az első szü­lőfalujában. Radics István „visszatérése” kicsit mesebeli, hiszen a négy testvér közül ő a legkisebb, a többiek ma is Nógrádmegyer­ben élnek. Csak ő ment világgá. S most e galériabeli nyitó tárlat­tal visszatért. Elvitte, s hor­dozza magában a szülőfalut régi történeteivel, hagyományaival, helyi színeivel, de a képzőmű­vészet szférájába emelve, íme, vissza is hozott mindent. Köz­ben azonban Nógrádmegyer ízeit, szellemiségét is hordozó művészetét megismerte fél Eu­rópa, tűzzománcai nemzetközi hírre emelkedtek. Madárlátta műtárgy például a jelen kiállításon az Okos szüzek, Balga szüzek című zomámc- képe. amely sikert aratott Fran­ciaországban, Limouge-ban a nemzetközi zománckiállításon. De zománcképei Frankfurt am Mainban, Pozsonyban is ott vol­tak. Pár évvel ezelőtt pedig a pesti Vigadó Galéria reprezen­tatív zománckiállításán az ő ké­pei képviselték Nógrád megyét. S ez csak néhány példa. Radics István évtizedek óta foglalkozik tűzzománccal, úgy tetszik, e műfajban aratta eddig a legna­gyobb sikereket. Az emlegetett zománcképeken kívül a nóg- rádmegyeri tárlaton ott van még az ismert Matyó ritmus, a Csa­lád is. A kiállítás nagyobbik része azonban most akvarell. E- mű­fajban szintén figyelmet ér­demlő eredményeket mondhat magáénak. Akvarelljei közel állnak a hagyományos tájkép­festéshez, tiszta, üde színvilág és kompozíciós biztonság jel­lemzi őket. Mindenekelőtt a nógrádi táj és az itt élő emberek megjelenítése a művész célja. Ezek az akvarellek, köztük pél­dául a Cserhátsurány, A szécsé- nyi Állomás, Karancskeszi, Fa­luvége, Cserháti tavasz, Mátra- keresztes, Kútnál a szeretett vi­déket úgyszólván a dokumen­tum pontosságával mutatják föl, ugyanakkor mégis az általáno­sabb érzés, a ragaszkodás lírai erejével hatnak a nézőre. N éhány igen nagy érzé­kenységű és finomságú tollrajz, linó- és karton­metszet utal a művész munkás­ságának műfaji sokféleségére is. Egyúttal e műfajok bemuta­tása jól szolgálhatja az iskolai művészeti oktatást is, mintegy bemutatva a műfajok jellem­zőit. —mér Radics István tűzzománca Mikszáth­napok Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napokat rendez má­jus 16-tól 30-ig a szlovákiai Szécsénykovácsiban, Nagykür­tösön, Ipolykéren, Bussán, Nagycsalomján, Szklabonyán, Kékkő várában a Mikszáth Kálmán Alapítvány a Rákóczi Szövetség védnökségével a CSEMADOK területi választ­mánya és minden érintett alap­szervezet. A kulturális progra­mok mellett a fő esemény a Mikszáth-emléknap lesz Szkla­bonyán és Kékkő várában. Kékkőn a Mikszáth-szeminári­umon Fáhry Anna és dr. Praz- novszky Mihály tart előadást. Nógrád az Osztrák—Magyar Monarchiában, 1867-1918 Időszaki történeti kiállítás a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban Mindenki bolond, aki túlélte Ferenc Józsefet, mondotta Krúdy Gyula Boldogult úrfiko- romban című regényének re­zignált öregura, sokak nosztal­giáját kifejezve egy hosszú kor­szak, a „boldog békeidők” iránt. Ez a korszak 1867-től 1918-ig tartott. S bár a kortársak szá­mára nyilvánvalóan nem min­dig és nem mindenki számára volt boldog, társadalmi, nemze­tiségi, szociális és más békét­lenségek is szaggatták, Ma­gyarország számára mégis ek­kor érkezett meg a gazdasági, társadalmi modernizáció: ma úgy mondanánk, az Európához való fölzárkózás lehetősége, ami ellentmondásossága elle­nére meg is történt, nagy lendü­letet vett a kapitalista fejlődés, a polgárosodás, a többi között lét­rejött az az infrastruktúra, amely a mai létezésnek is alapja. Már majdnem Európa lettünk. Legalábbis, közel kerül­tünk hozzá. Aztán újra eltávo­lodtunk, a kelet-közép-európai régió más népeivel egyetemben. „Túléltük” Ferenc Józsefet. Tú­léltünk mást is, nem utolsó sor­ban egymást. Már aki túlélte. Itt tartunk most. Hogy mikor élünk majd a sok túlélés után, az vál­tozatlanul az aktuális kérdések közé tartozik mind a mai napig. Sebaj, túlélésben legalább kez­dünk profikká válni. Mindez arról jutott eszembe, hogy nemrég, a Tarjám tavasz programjaként az osztrák követ jelenlétében megnyílt, s most is látható a Nógrád az Oszt­rák-Magyar Monarchiában, 1867-1918 című időszaki törté­neti kiállítás a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban. A kiállítás látogatói rövid ideig láthatták Csontváry Kosztka Ti­vadar, a világhírű gácsi patikus 1914-ben Ferenc Józsefről ké­szített nagyméretű szénrajzát, az első Csontváry-művet Salgó­tarjánban, ami időközben már „visszatért” Pécsre, ahonnan kölcsön kapták a rendezők. A tárlat azonban maradt. S itt van még a művész gyógyszerész diplomája, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kölcsönzése. S ami a lényeg, az érdeklődő be­tekintést nyerhet abba a folya­matba, amelynek következmé­nyeként a hagyományokban és ugyancsak kötött struktúrákban létező palóc vidék, Nógrád me­gye annak idején elindulhatott a modernizáció útján, a szén, a gőz, az elektromos áram koráb­ban ismeretlen áldásai mentén. Miként azt a kiállítás rendezői, a múzeum munkatársai írják: „Az új világ a polgári szellemi­ség és gondolkodás kialakulá­sának, fejlődésének folyamatát indította el, olyan személyisé­gek révén, mint Bérczy Károly, Mikszáth Kálmán, Csontváry Kosztka Tivadar, Róth Flóris, Gerber Frigyes, Borbély Lajos. A munkálatokban — ki-ki meggyőződése szerint — részt vett a főispáni kar.” Tegyük hozzá, a kor helyi irodalmi, művészi életéhez tartozik még, legalábbis egy időben, a Tisza Kálmán-féle politikát támogató Mikszáthon kívül például a Lo­sonchoz kapcsolódó Lehár Fe­renc, Hubay Jenő, vagy Kom­játhy Jenő költő, Kubányi Lajos festő, hogy csak néhányukat említsük az ismertek közül. E megjegyzéssel mindjárt a kiállítás egyik hangsúlyos ré­szére is utalás történik, ami azokat a neves személyiségeket mutatja be, akik az 1867-es kie­gyezés utáni megyei politikai berendezkedésben aktív szere­pet vállaltak. Közöttük elsősor­ban politikusok, gazdasági, mű­szaki szakemberek, művészek találhatók. A tárlat a továbbiakban azt mutatja be, hogy a salgótarjáni iparmedencében lévő kőszén, s az erre épülő ipar (vas, üveg) hogyan alakította át a hagyo­mányos struktúrákat, illetve a döntő szerepet vivő osztrák, német és angol tőke hatására hogyan jöttek létre a kor nagy vállalatai, miként alakult a vas­útépítés és a kapitalista fejlő­déshez nélkülözhetetlen pénzin­tézeti hálózat, a bankok, a taka­rékszövetkezetek hogyan hálóz­ták be a megyét. Ide tartozik az is, hogy miként alakult a műve­lődésügy Nógrádban, hiszen az 1868-as Eötvös-féle népoktatási törvény kezdeti hatása már itt is korán érzékelhető. Az iskolai és az azon kívüli művelődés köz­pontja e korszakban kétségkívül Losonc volt. Ott szerveződött és kezdte működését az első taní­tóképző főiskola. Mellette a ba­lassagyarmati iskolarendszer, és végül a Salgótarjánban léte­sült állami, illetve vállalati fenntartású iskolák szerepe volt meghatározó Nógrád megyé­ben. A kiállítás további része arra az ellentmondásra utal, amely a hagyományos palóc falu szoká­sainak és tárgyainak lassú vál­tozását érzékelteti a megválto­zott körülmények között. A ha­gyományos paraszti gazdálko­dáson túlmutatott néhány me­gyei nagybirtokos és nagybir­tok, mint például a nógrádgár- donyi Mailáth-birtok, ahol a gépesítésben, állattartásban korszerű gyakorlat indult el. A nagybirtok és az erős középbir­tok szakmai törekvései nyomán alakult ki például a speciális „Ipoly-menti magyar tarka”- ként ismert szarvas- marha. Végül, de nem utolsó sorban a „nagy háború”, vagyis az első világháború élményét dolgoz­ták föl a rendezők. Ennek né­hány résztvevője még él. Ebben az időben két jelentős katonai egység állomásozott Nógrád­ban, Losoncon a 25-ösök (gya­logság és tüzérség), Balassa­gyarmaton a 16-osok (gyalog­ság és huszárok), akik a világ­háború legkeményebb csatáiban vettek részt, kezdetben az orosz fronton, a háború végén pedig az olaszon, Isonzó vidékén har­coltak. A háború fényképei, tár­gyi dokumentumai láthatók a kiállításon, amelynek befejező része a Monarchia megszűnésé­ről szól, vagyis a köztársaság létrejöttéről. A jelmondat, Egységben és szétbonthatatlanul, érvényét veszítette. —mér Balga szüzek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom