Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-22 / 93. szám

8 HÍRLAP ég-Ígérő 1993. április 22., csütörtök ...................... ■"»' A szegényes költségvetés kiigazításának sajátos példája Salgótarjánban Segítség a végzős középiskolásoknak " ~ Beledöfi-e kését a testület a SITI-be? Salgótarjánban, még 1989-ben egy honi viszonyok között ak­kor újszerűnek számító intézmény nyílt meg a fiatalok előtt: a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - rövi- debb nevén a SITI. Az intézmény hármas céllal jött létre: hogy információt adjon a belátogatóknak, lehetőséget nyújtson az azonos érdeklődési körű fiataloknak az egymásra találásra - és felvállalta a deviáns, a társadalom perifériájára sodródott tizen- és huszonévesekkel való törődést is. Egyébként így működik ma a tarjánin kívül Magyarországon további húsz, Európában pe­dig mintegy háromezer hasonló iroda. Tervezd meg a felkészülést! Ha bárki idegen betéved hoz­zájuk, a következő látvány tá­rulhat szeme elé: Fiatalok be­szélgetnek egymással, vagy az iroda alkalmazottaival, zenét hallgatnak, vagy éppen folyói­ratokat, napilapokat böngész­nek. Ki álláslehetőség után ku­tat. ki pedig tanácsot kérni jön - mert egyre több az olyan fiatal, aki nem tud mit kezdeni magá­val. Ez utóbbi pedig nem épp kellemes állapot. És jobb, ha az irodában köt ki, mintha Salgó­tarján számos italmérő helyének egyikén teszi próbára szerveze­tét: az az erősebb-e, vagy a sör, bor, vodka, konyak . .. így per­sze nem hoznak bevételt senki­nek. Hogy el ne felejtsük, azt ugyanis meg kell jegyezni: ez az iroda (is) úgy működik, hogy a városi költségvetésnek pén­zébe kerül, ám tevékenységéért nem kér pénzt, s nem is köte­lezhető bevételre. Ez pedig egy olyan városban, ahol a templom egere is tékozló fiúnak számí­tana, nehezen megemészthető probléma. Vagy feloldható ez az ellentét?- Valahogy biztosan, csak eddig még nem sikerült - mondja Ványi Bálint, a SITI vezetője. - A város magától nemigen lett volna képes anyagilag összehozni egy ilyen irodát. Az alapításhoz másfél millióval járult hozzá az akkori ÁISH. Az alapszerződésben benne van: ha öt éven belül az irodát a város más célra hasz­nálná, vagy megszüntetné, a pénzt vissza kellene fizetni - most már az utódnak, a Minisz­terelnöki Hivatal Ifjúságpoliti­kai Koordinációs Titkárságá­nak. Márpedig alakulásunk óta Holnap estére remek progra­mod ígérkezik, mert a fiú, aki már régen tetszik neked, meg­hívott vacsorára... Már most is csupa izgalom vagy, de egyet mégsem szabad elfelejtened: egy kicsit takti­kázni kell! Órákig állsz a tükör előtt, és egymás után próbálod fel az új pulóvereidet, új ruháidat. Nem tudsz dönteni, melyik is áll job­ban? Végül az alapos sminkelés következik. Hogy a megérde­melt eredmény ne maradjon el, mi is besegítünk néhány tippel. Öltözködni is tudni kell Bármilyen csinos is vagy egy elegáns, szuperszűk ruhában, mégse vedd fel, mert már a va­csoránál, már az előétel után el­kezdesz gömbölyödni - és ilyet a szűk ruhák bizony nagyon ki­emelnek. Hagyd a gyönyörű, pasztell­színű selyemblúzt is a szek­rényben, mert mágikusan vonzza a foltokat. Ha elegáns akarsz lenni, fesz­telenül akarsz viselkedni, akkor azt a kosztümöt vedd fel, ame­lyik egyszer már volt rajtad, és amiben kényelmesen érzed ma­gad. Óvatos Szépségápolás Mondj le az arcradírról az első randevú előtt, mert lehet, támadások kereszttüzében va­gyunk.-Kinek volna jó, ha meg­szűnnének?- Ez egy jó kérdés. Mindene­setre a városnak nem kellene még ránk is költeni. Mindig akadtak, akik szemet vetettek a helyiségre, mondván: jól ki le­hetne használni, s legalább jó pénzt hozna a konyhára, nem úgy, mint egy nonprofit intéz­mény. A támadások még a ta­nácsrendszerben megkezdőd­tek. A szomszédos József Attila Művelődési Központ akkori igazgatója is „integrálni” kí­vánta - ami még a mai napig nem sikerült. Ez sokaknak fáj. Bár, ahogy a dolgok állnak, ez koránt sincs levéve a napirend­ről. Ha megnézik az idei költ­ségvetést, ez rögvest kiderül.- Miért, hogy néz ez ki?- Az egy külön történet: ok­tóberben a testület elhatározott egy bizottsági vizsgálatot ügyünkben, úgymond, előkészí­tendő a költségvetést. Ettől kezdve folyamatosan érdeklőd­tem, főleg Bratinka Gábor mű­velődési osztályvezetőtől az el­képzelésekről, de mindig az volt a válasz, hogy a pletykák­nak ne üljek fel, nincs semmi, még gondolkodnak. Januárban Bratinka levelet írt Tóth Csabá­nak: elvállalná-e az irodát, il­letve annak egy-két tevékeny­ségét? A nekem adott válaszok még márciusig is változatlanok maradtak. Az októberben elhatározott ad-hoc bizottság március 4-én el is jött: Cserháti József, volt alpolgármester, a művelődési osztályról Sándor Zoltán vala­mint Czine Béla képviselő és hogy csúnya lesz utána a bőröd. Ne fesd ki magadat túl erő­sen, mert ha meleged lesz, el­kezd rólad csordogálni a festék, illetve a bőröd is zsírosán csil­loghat. Vacsora után ne rúzsozd újra a század. A vörös ajkak ugyan csábítóak, de nem kap az ember kedvet ahhoz, hogy megcsó­kolja. Társalgási témák Kerüld a társalgási sablono­kat, a közhelyeket. Ne mutogasd mindjárt az első alkalommal szeretteid fényké­peit. Nem kell elhallgatnod ko­rábbi barátaidat, de ne fecsegj róluk ki intim dolgokat. Egy férfi szereti, ha szüksé­ged van rá, tehát ne beszélj túl sokat arról, milyen fontos neked a függetlenség. Ám egy férfinak is kell a függetlenség, ne zúdítsd azért egyből az összes gondodat a nyakába. Nem kell, hogy téged mindig érdekeljen, ami őt, mert így majd később ülhetsz mellette meccsnézés közben. Ne játszd meg magadat, le­gyél olyan természetes, mint bármikor. A vacsora alatt ne egyél fok­hagymás ételeket és lehetőleg mondj le az olyan finomságok­ról is, amelyek a fogaid közé akadhatnak. Prókai Judit voltak benne. Mint önálló intézmény, a SITI jogál­lása csak testületi döntéssel vál­toztatható meg, a beolvasztás és az integrálás is. A költségvetést már egy ilyen napirend, vita és döntés megelőlegezésével ter­jesztette a művelődési osztály és a kulturális bizottság a testü­let elé.- És mit tettek a képviselők?- Őket egyszerűen félreve­zették, hogy ez „csak kisebb át­csoportosítás az ágazaton belül, de a végösszeg az változatlan”. Nekem több képviselő erősítette meg, hogy nem tudta pontosan, miről szavaz!- Mit mondott erre Bratinka Gábor?- Kérdésemre azt, hogy azért kevesebb az idei évre a pén­zünk, mert „fél évtől nem kell intézményvezető, gazdaságis, és még egy fővel csökkenteni kell a létszámot”. Netán Tóth Csaba kérésére, aki csak két főt hajlandó átvenni?! Tóth Csaba, a József Attila Művelődési Központ vezetője mosolyog:- Nekünk a SITI-re nincs szükségünk! Már csak azért sem, mert a mi költségvetésünk is olyan, hogy a fűtési, világítási és a bérköltséget sem fedezi.- Nem ezért adták ki bérbe a korábbi Galaxis klub helyét vál­lalkozóknak?- Tulajdonképpen azért, hogy ebből is legyen egy kis bevételünk - ám ez nem egy horribilis összeg, nem ez menti meg a „Józsit”.- Tehát amíg ön az igazgató, addig nem kell félni attól, hogy az információs iroda helyén mondjuk Götz-babákat - netán más egyebeket árulnának?- Én ezt nem szeretném!- Meddig szól igazgatói megbízatása?- Idén június 30-áig ... Sándor Zoltán, a városháza művelődési osztályának fő­munkatársa:-Nagy tévedés, hogy mi az iroda ellehetetlenítését tűztük volna ki célul. Anyagi nehézsé­Tanévi morzsák- Gyerekek, ki tudna példát mondani arra, milyen is a nehéz munka? - kérdezte a tanító néni a gyerekeket.- Például az én apukám munkája nehéz, mert örökös szenvedés árán keresi meg a pénzt. gei vannak a városnak, ilyen okokból vizsgáljuk felül még a Gerelyes Endre Művelődési Házat, és a városi tévét is a SITI-n kívül. Az igaz, hogy hét- vagy nyolcszázezret tud­nánk spórolni, ha az irodát megszüntetnénk, de nem ezt akarjuk! Bratinka Gábor: - Én is azt mondom: szó sincs megszünte­tésről. Az ad-hoc bizottság je­lentése még nem készült el, ami alapján a kulturális bizottság vezetője majd előterjeszti az ál­láspontjukat. Egyébként arról sincs - nem is lehet - szó, hogy a „Józsi” bekebelezné az irodát.-A félelem tán abból ered, hogy a kulturális bizottság veze­tője a művelődési ház beosz­tottja. És állítólag a „Józsinak" a SITI helyisége kell! Erről mi a véleménye?- Kun Zsuzsának - mint a kulturális bizottság vezetőjének - nincs joga dönteni SITI-ügy- ben, ő csak javaslatot tehet. Kun Zsuzsa: - Az ad-hoc bi­zottság a kulturális bizottságnak már beszámolt a SITI ügyében, de az információkat nem tartot­tuk elegendőnek. Azt visszauta­sítom, hogy a művelődési köz­pontban fájna a foga bárkinek is a SITI helyiségére. Ilyen senki agyában nem fordult meg, te­kintve, hogy akkor is ott fognak működni, ha esetleg átveszi őket „a József Attila”, bár az in­tegrált szervezeti struktúrában természetesen csak kisebb lét­számmal. Azt mindenesetre alapkérdésnek tartom, hogy egy ötvenezres megyeszékhely mit tud kezdeni a fiataljaival. Fog­lalkozni kell velük, mert rend­kívül rosszak ennek a nemze­déknek az életkilátásai. Ha bárki idegen betéved hozzájuk, a látvány ma válto­zatlan. S hogy mi lesz holnap, azt ma még nem lehet tudni. Egy biztos: Tarjánt a követ­kező fél évben sem veti fel a pénz. S közben a fiatalok élet­kilátásai nemigen javulnak számottevően. Balázs József- Miért? Tibiké, mi a te pa­pád foglalkozása?- Fogorvos. * Egy szülő felháborodva vonja kérdőre a tanárt:- Azt mondja meg, miért adott a fiamnak matekból egyest?- Azért, mert rosszabb osz­tályzat nem létezik. Horváth J. S orozatunkban a felké­szítő, felvételiztető taná­rok és pszichológusok tanácsaival az érettségi és fel­vételi vizsgára készülő diá­koknak szeretnénk segíteni. A sorozatot a Nemzeti Tan- könyvkiadó bocsátotta ren­delkezésünkre. Ez alkalommal Valaczka András tanár ad ötleteket a fel­készülési terv elkészítéséhez. J ó kedvvel tanulj! Ha nem szívesen tesszük azt, amit teszünk, nem sok jó követ­kezménye lesz. Ha a tanulás gondolata kellemetlen szá­modra, nyűgnek, tehernek ér­zed, tisztáznod kell magadban az érzés eredetét. A kellemetlen érzés forrása lehet: kényszer, gyenge tanárok, korábbi sikerte­lenségek, pesszimizmus. Ha pontosan behatárolod a problé­mádat, az már fél siker. A tisz­tázás során ne érd be homályos érzésekkel, hanem mindig töre­kedj arra, hogy egyértelműen definiáld a kellemetlen érzés okait. S okat gondolj azokra a vonzó lehetőségekre, ame­lyeket ez a felkészülés fog megnyitni előtted. Csak ha a vizsgára való felkészülés gon­dolata örömmel tölt el, ha úgy érzed, gazdag, tartalmas évek állnak előtted, s te mindezt ak­kor is élvezni fogod, ha munká­val jár, akkor számíthatsz si­kerre. A tanulást nem lehet úgy elkezdeni, hogy egyik napról a másikra egyszer csak leülsz a több száz oldalas könyvek mellé. A tanulást elő kell készíteni: szellemi bemele­gítéssel, ráhangolódással. Ha ez kimarad, egy-két nap alatt ösz- szeroppanhatsz és feladhatod céljaidat. Amennyiben a meg­előző időszakban sokat olvastál, tanultál, valószínűleg edzett az intellektusod. Ha azonban az utóbbi hónapokban nem olvas­tál mást, mint krimit vagy újsá­got, fogadj el néhány jó taná­csot. M indenekelőtt figyelmed összpontosításának ké­pességét kell megfelelő szintre hoznod. Akinek kocogás közben állandóan légszomja van, aligha indulhat el egy futó­versenyen. Éppen így te sem kezdhetsz komoly felkészü­lésbe, míg figyelmed folyton megbicsaklik. Gyakorlási al­kalmat kínál egy film, amit megnézel, vagy akár napjaid eredménye is. Ha tudatosan kí­sérletezel, megtalálod azt a kapcsolót a koponyádban, amelynek segítségével át tudsz állni a koncentrált figyelemre. L egyen felkészülési terved, mérd fel pontosan, hány hét áll rendelkezésedre a vizsgákig, és oszd be egyenlete­sen az anyagot. Nem elég csu­pán átgondolnod, hanem feltét­lenül készítened kell egy pon­tos, legalább hetekre lebontott menetrendet. H agyj a felkészülési idő végére egy-két tartalék hetet, s ha netán egy-egy anyagrésszel nem tudsz a terv­nek megfelelően haladni, ekkor bepótolhatod. Legtöbbször ugyanis az okozza a problémát, hogy látva, nem haladsz a terv­nek megfelelően, félredobod az egészet. Ezt nem engedheted meg! Ha mégis kudarcok érnek, ne keseredj el. Néhány napra tedd félre a tanulást. Fontos azonban, hogy utána tudj újra­kezdeni. G ondold végig tudsz-e ha­tékonyan olvasni. A leg­főbb hiba, amit az olva­sás során elkövethetsz: a részle­tekre, a mondatokra figyelsz, s közben nem törődsz azzal, hogy mit is akar mondani a szöveg. Milyen tehát az olvasástech­nika? Mindig az egészet áttekin­teni előbb, s azután figyelni a részletekre. Ha egy könyvbe kezdesz, gondold át a címét, fusd át a tartalomjegyzéket, nézz bele az előszóba. Próbáld kihámozni, akárcsak felszíne­sen is, hogy egyáltalán miről van szó. így már rendelkezel egy vázlatos képpel arról az egészről, amelybe a részleteket beépítheted. Ekkor következhet a mondatról-mondatra történő olvasás. S okan azt hiszik, a régen tanult ismeretekre nem számíthatnak. Valójában ezek a hajdani információk ak­kor is nyomot hagynak emléke­zetünkben, ha látszólag teljesen elfelejtettük őket. Észrevétlenül könnyebbé teszik a tanulást. Ezért sose idegenkedj attól, hogy elővedd korábbi füzetei­det, jegyzeteidet, bármilyen el­avultnak tűnjenek is. V égül ragadj meg minden olyan alkalmat, ahol be­szélhetsz a szakterüle­tedről, hiszen a felvételi vizsgán is ez lesz a feladatod. N emcsak az anyag memo­rizálása a teendőd, ha­nem annak visszaadását is gyakorolnod kell. Amikor 6 még kissrác volt Sztálin után szabadon 1953. március 5. Akik már éltek ekkor, tudják, mit jelent ez a dátum, tudják, hogy ekkor egy hatalmas birodalmat meg­nyomorító diktátor halt meg: Sztálin. Csuhraj, a neves ren­dező egyik filmjében nemes egyszerűséggel tavaszi jégzaj­lással illusztrálta a „szabadu­lást”, mi pedig némi iróniával és jó adag lokálpatriotizmussal annyit mondhatunk, Sztálin Olexa Miki ment, Olexa jött. Ugyanis ezen a napon látta meg a világot Olexa Miklós, aki ma a balas­sagyarmati Belsőépítész Kft. ügyvezető igazgatója. Vele be­szélgettünk ifjúságáról.-Összességében azt mond­hatom, hogy kellemes gyer­mekkorom volt. Szüleim tiszt­viselők voltak, anyukám gép­írónő, édesapám pedig a föl­dhivatalban dolgozott, nem mondom, hogy olyan nagyon jól éltünk, de rosszul sem. Az mindenképpen jó volt, hogy maximális szabadságban nőt­tem fel. Abban az időben ren­geteg gyerek galeri „üzemelt” a városban, én az Óváros térihez tartoztam, ott laktunk. Tulaj­donképpen állandóan csavarog­tunk, jöttünk-mentünk, kijár­tunk az Ipoly partra, a töltésre (akkor még nem volt szabá­lyozva a folyó) télen korcso­lyáztunk, nyáron fürödtünk, sportot űztünk abból, hogy mindezt többnyire tilos helyen tettük. (Akkor még szigorúan vették a határ őrizetét.)- Egyébként rossz gyereknek számított, mondjuk gyakran ve­rekedett?-Nem, ezt nem mondhat­nám. Az igaz, hogy mindig ott voltam, ahol zajlott az élet, de ezeknek az „akcióknak” nem én voltam az értelmi szerzőjük.- A gyerekektől gyakran kérdezgetik, hogy szeretik-e a tanulást. Persze tudom, egy „épkézláb csemete" erre több­nyire nemmel válaszol, mégis megkérdezem, önnek milyen élményei vannak az iskoláival kapcsolatban?- Nem voltam sohasem az a kifejezett elméleti ember, kie­melkedően jól soha nem tanul­tam, de rosszul sem. Inkább a gyakorlati dolgok vonzottak, arra emlékszem, hogy gyerek­ként gyakran betértem a Kos­suth Lajos utcába, ahol hajdan egy virágzó asztalosműhely üzemelt, s tudom hogy a „se­géd urakkal” mennyit játszot­tunk. Persze jó pár éve már en­nek, mégis jól emlékszem a műhely hangulatára, nem csoda, hogy az általános iskola végén, mikor a pályaválasztás Olexa Miklós kérdése előkerült fel sem me­rült más alternatíva, mint a bu­dapesti faipari technikum. — Ugorjunk négy évet az időben, s bár biztos vagyok ab­ban, hogy a pesti évek mara­dandó élményt jelentettek, mégis arra lennék kíváncsi, hogy mi történt a középiskola befejeztével?- Hazajöttem, s az Ipoly Bú­torgyárban helyezkedtem el. Szép éveket töltöttem el a gyárban, a gyakorlati tapaszta­lataim nagyrészét is ott szerez­tem: s onnét indult el a valódi és önálló pályafutásom.- fenyvesi ­Taktikai jó tanácsok az első randevúra (kizárólag) leányoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom