Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-24-25 / 95. szám
1993. április 24-25., szombat-vasárnap SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 Labdarúgásról, kapitányválság idején: arccal az utánpótlás felé Akik nem „vacakolnak” tovább Belőlük még lehet labdarúgó - feltéve, hogy nem rontják el őket A menetrend szerint bekövetkezett kapitányi bukás és a „bukott” kapitány tévedéseinek szapulása sem terelheti el most már a figyelmet a magyar foci sikertelenségének alapvető okairól, azaz az utánpótlás-nevelés gyengeségeiről. A retorikában ugyan már jó ideje kitüntetett helyen szerepel az utánpótlással való alaposabb törődés, a valóságban azonban ez még mindig méltatlanul mellőzött terület. Pedig minden perc drága, s halaszthatatlanul meg kellene kezdeni az alulról építkezést. Kérdés persze, hogy átalakuló világunkban ki, azaz melyik „illetékes” és hol kezdje az elmozdulást, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Valószínű, hogy most már halaszthatatlan a sporttörvény, s benne a labdarúgásra is vonatkozó új jogszabályok megalkotása. Nem hiszem azt sem, hogy sokáig tartható a sportadóztatás jelenlegi szerencsétlen rendszere. Némileg reményt jelent a mostani helyzetben, hogy van az országban mintegy másfél tucat iskola, ahol nem vártak, nem „vacakoltak” tovább, hanem léptek - nemegyszer a labdarúgás illetékeseinek rosszallásától, jobb esetben közönyétől kísérve. A tavaszi szünetben jobbára ilyen renegát iskolák, illetve egyesületek kis focistái mérték össze tudásukat a Salgó-Toyota Kakuk serdülő-labdarúgótorna keretében. Olyan kis focisták találkoztak, akik a futball immár évtizedes mélyrepülése után talán megérdemelnék a nagyobb figyelmet és természetesen a megkülönböztetett támogatást is. Kérdés, hogy az OTSH 130 milliójának „lebontásánál” egyáltalán gondolnak-e rájuk. A rangos torna idei győztese a Békéscsabai 2. Sz. Általános Iskola „szárnyai” alatt működő Hungária SE serdülőklub csapata lett. Krnács István edző mene- dzser-testne velő:- Szilárdan hiszem, hogy a mi modellünk az egyik legjobb az országban. Jól kidolgozott módszerrel, sok helyről gyűjtjük össze a fociosztályokba a tehetséges gyerekeket. Naponta tartanak jól képzett szakemberek edzéseket számukra. Törekszünk arra, hogy hasonló képességű csapatokkal mérkőzzünk rendszeresen. Nyíregyháza, Eger, Szolnok korosztályos csapatai gyakori ellenfeleink, de sikerrel szerepeltünk már Brazíliában, Spanyolországban, Dániában és az Egyesült Államokban is.- Ezek szerint nincsenek pénzügyi gondjaik?- Nem dúskálunk a javakban, de nem is panaszkodhatunk. Több szponzor támogat bennünket, de beindult a gyerekek pénzért történő továbbadása is. Tavaly például 13 fős serdülő csapatunkat 250 000 forintért vette meg az Előre.- Milyen a kapcsolatuk a labdarúgás irányítóival?- Érdekes módon ebben az évben már kezdenek figyelni ránk. Beválasztottak a városi szövetségbe is. Úgy érzem, hogy fentebbről még mindig gyanakodva néznek ránk. A tavalyi győztes - az idei harmadik helyezés miatt kissé csalódott - nyíregyháziak edzője Mirgai László tanár úr:-A 14. sz. iskolába immár másfél évtizede az egész megyéből kerülnek 10 éves korukban kis focisták. Az órarend igazodik sportbéli elfoglaltságukhoz. Természetesen a tanulást sem szabad a gyerekeknek elhanyagolniuk a heti hat edzés mellett sem.- Mennyire becsülik meg anyagilag önöknél az edzőket?- Az erkölcsi elismerés sokkal nagyobb, mint az anyagi. Nekem 6500 forint az edzői díjam - de nem panaszkodom. Csaknem meglepetést okozott a Salgó-Toyota Kakuk tornán a Salgótarjáni Kohász FC serdülőcsapata. A csapat magját a Beszterce-lakótelep testnevelés tagozatos 6. osztályosai alkotják, akik már két ízben is jól szerepeltek a Szlivka László-emléktornán. Cséki Vik- torékát most Horváth Gyula, az SBTC korábbi utánpótlás-szak- ágvezetője menedzseli. Horváth kissé dühös az „elpuskázott” lehetőség miatt:- A későbbi győztestől csak mi tudtunk pontot elvenni, és hajszálon múlott, hogy a Békéscsaba helyett mi kerüljünk a négyes döntőbe.- Úgy tűnik, hogy újból közelít régi szerelméhez, az utánpótlás-neveléshez.- Kénytelen vagyok, mert más út a gödörből való kilábaláshoz nem vezet. Tudom persze, hogy még hosszú ideig nem kíséri kellő figyelem az utánpótlás-nevelést. Mint NB III-as edzőt, több megyében megismertek, néha éreztem a siker előnyeit is, de ki ismert, ki becsült Urbányi, Tarlósi, Jónás és mások nevelőedzőjeként? Kakuk József nem sajnálja a pénzt az utánpótlástól. A győztes fődíját ő ajánlotta fel.- Kapitány vagy utánpótlásnevelés? - tesszük fel a kérdést.- A válasz nem lehet vitás, én régóta az utóbbit tartom fontosnak, és elkeserít, amikor azt tapasztalom, hogy sokan csak szavakban támogatják az utánpótlás-nevelést. A fenti példák talán bizonyítják, hogy néhány helyen történt már példaértékű elmozdulás az utánpótlás-nevelés érdekében. Sajnos tömegességről nem beszélhetünk. Sokak szerint a labdarúgás jelenlegi irányítói, de talán az egész mechanizmus sem alkalmas arra, hogy megtegye a szükséges változtatásokat. Igaza van Gallov Rezső államtitkárnak, amikor azt mondja, hogy a labdarúgó szövetségeknek közelíteniük kellene az iskolákhoz. A közelítés azonban ma már kevés. Talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy alapozni kellene az iskolákra. Kétségtelen, hogy az utóbbi években sok tornaterem épült, de keveset beszéltünk arról, hogy legalább ennyi sportpályát zártak be. Márpedig létesítmények, na és persze jól képzett szakemberek nélkül nem lehet gyermekfocit (sem) csinálmni. Sajnos ma még kevés az olyan polgármester, mint a III. kerületi, aki 15 millió (!) forintot adott utánpótlás-nevelésre, nem várva gyors sikert. A focicsapat közösség is, és a labdát rúgó srácok legalább nem az utcán csellengenek - fogalmazta meg jó érzékkel. Természetesen az utánpótlás sikeres nevelésének több módja is létezhet. Úgy tűnik azonban, hogy a fociosztályok rendszere (különösen, ha a kollégiummal is párosul) az egyik legsikeresebb megoldás. Kár, hogy - érthetetlen okokból — a kívánatosnál kevesebb figyelem irányul rájuk. Pedig sok igazság van abban a kicsit talán nyers megfogalmazásban. hogy a futballban lehet továbbra is a jelenlegi módon vacakolni, de ha ezt tesszük, ne reménykedjünk kapitányok, -nemzeti „legendák” csodatevésében. A válogatott továbbra is sikertelen marad. Czene Gyula Mezei A Salgótarjánhoz tartozó Po- nyipusztán rendezték meg Nógrád megye mezeifutó-bajnoksá- gát. Eredmények: Lányok. 10 é.: 1. Grúz, 2. Gyöngyösi, 3. Sulyok (St.). 11 é.: 1. Széles (Bgy.), 2. Halász (St.), 3. Molnár (St.). 12 é.: 1. Hegyi, 2. Gerhát, 3. Kancsulik (St.). 13 é.: 1. Gulyás (St.), 2. Szabó B. (St.), 3. Fülöp (Bgy.). Csapat: I. SKDASE A (Gulyás, Szabó B., Szabó Zs.), 2. SKDASE B (Czene, Szabó E., Kormos), 3. SKDASE C (Kazinczi, Par- ditka, Manyasz). 14 é.: 1. Dudás, 2. Molnár, 3. Suhai (St.). Csapat: 1. SKDASE (Dudás, Molnár, Suhai). 15 é.: 1. Sche- pácz, 2. Koruhely (St.). 16 é.: 1. Horváth (Bgy.). Éeln.: 1. Kis A., 2. Sarló. Fiúk. 10 é.: 1. Ver- bovszki (Bgy.), 2. Drevenka (St.), 3. Kovács (St.). II é.: 1. Szolnoki (St.), 2. Sisa (Bgy.), 3. Kovács J. (Bgy.). 12 é.: 1. Zagyi (St.), 2. Molnár (Bgy.). 13 é.: 1. Varga (Bgy.), 2. Szívós (St.), 3. Kiss A. (Bgy.). 14 é.: 1. Fábri, 2. Deme, 3. Kopcsányi (Bgy.). Csapat: Bgy. (Fábri, Deme, Kopcsányi). 15 é.: 1. Johanesz (Bgy.). Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy BARNA NÁNDOR életének 45. évében váratlanul elhunyt. Temetése április 26-án, 15.00-kor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Nyitrai bosszankodik Fociforduló, kiesési rangadóval Ma csak győzni szabad! Pásztón összefutottunk Nyitrai Józseffel, a nógrádi autósport nagy öregjével. Nyitrai bosszankodik:- Ami a Mogürt-Salgó rali gépátvételénél velem történt, azt a mai napig nem tudom elfogadni. Ez egy nagy bürokrácia.- Miért, mi történt?- Előzetes nevezésemet a Mátradrog SE az 1500-as Lada Samarára nem adta le. Később kiderült, hogy ez a kocsi nem homológ, így gyorsan változtatnom kellett. Nagy nehezen sikerült egy vadonatúj Suzukit szereznem. Ezzel szerettem volna részt venni az N/2-3 ösz- szevont csoportban. Itt összesen tizenegy autó indult. Én vállaltam volna azt is, hogy kisebb kcm-es autómmal a magasabb kategóriában állok rajthoz.- Na és?- A tisztelt ralibizottság nem hagyott rajthoz állni. Hidegzuhany volt a javából - mondja az autóversenyző. Nyitrai korábbi versenytársa, Percze József már többször közbe akart szólni. így hát őt is meg kellett kérdeznem, mi bántja, hisz ő már évekkel ezelőtt hátat fordított az autózásnak.- Igen, visszavonultam, de hogy miért, azt még senki se kérdezte meg tőlem.- Tényleg, miért?- Hosszú a történet, de jó néhány évvel ezelőtt ez is éppen a Salgó ralin történt. Jó pozícióban utaztunk, és már közeledtünk a verseny vége felé, amikor elszálltunk, és totálTarján Kupa Vasárnap reggel 9 órai kezdettel a salgótarjáni sportcsarnokban első és második osztályos labdarúgópalánták számára teremfocitornát rendeznek, melyen két salgótarjáni és két bukárosra zúztuk autónkat.-Ne haragudjon, de ez vele jár az autóversenyzéssel.-Ezzel mindig is tisztában voltam, de azzal nem, hogy a verseny megkezdése előtt kiírnak egy díjat, a legjobb Nógrád megyei versenyző számára, és ezt egy Hiteka-versenyzőnek adják át, ráadásul az az illető az első gyorsaságin kiszállt a versenyből. Hát, ha a sportág vezetői ilyen sportszerűtlen munkát is tudnak végezni, akkor abban én nem kívánok részt venni. Ráadásul most valahogy Nyitra- ival is kiszúrtak ...-Akkor most két sértődött emberrel állok szemben?- Nem, nem, már túltettük magunkat az eseményeken, csakhát vissza-visszatér emlékezetünkben.- Ezek szerint Nyitrai úr nem adja fel?- Nem, csak a főpróbát el kellett halasztanom május elsejére. Remélem, a Hungarorin- gen már elhárul minden akadály, és végre kipróbálhatom az új Suzukimat. Az se lenne rossz, ha eredményt tudnánk produkálni. Zentai * * * Megértjük Nyitrai keserűségét, de azt, hogy nem indulhatott a Mogürt-Salgó ralin, csak magának köszönheti, ugyanis figyelmen kívül hagyta a szabályokat, melyek kikötik, hogyan és milyen feltételek mellett lehet közvetlenül a verseny előtt „átülni” az egyik autóból a másikba. - A szerk. dapesti Góliát FC-csapat vesz részt. A négy legénység körmérkőzés során dönti el a helyezéseket. Megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Rákóczi István testnevelő tanárról, aki haláláig a most részt vevő egyik petőfis csapatot edzette. Balázs Attila (SBTC-Salgglas) A hét végén újabb fordulót rendeznek a labdarúgó NB II. Keleti csoportban. A sorrendben a 22. játéknapon az SBTC-Salgglas ma, szombaton a BMTE-Törley csapatát fogadja a tóstrandi pályán 17.00 órai kezdettel. A budafokiak jelenleg 16 ponttal a 13. helyen tanyázik. A tarjániak egy ponttal szereztek kevesebbet a promontoriaknál, és az utolsó előttiek. A két csapat őszi mérkőzését a fővárosban a mai házigazdák nyerték 2-0 arányban. A mai mérkőzésnek papírforma szerint a Salgótarján lenne inkább az esélyese, de az SBTC-Salgglas ebben az évben hazai környezetben nem szerzett még egyetlen pontot sem. Talán most megtörik a varázs? B. Kovács Zoltán, a salgótarjániak edzője kérdésünkre elmondta, hogy a csapat egész héten jó hangulatban készült. Jót tett a társaság önbizalmának a múlt heti, bravúros tiszavasvári pontszerzés. Szerdán a Jászberény ellen be lett volna iktatva egy edzőmérkőzés, de az NB III-as csapat vezetői az utolsó pillanatban visszaléptek. Gondot okoz a szakvezetés számára, hogy Gyetvai László combizomsérülése miatt harc- képtelen. A középpályás mellett Tresó József és Sági László is különböző sérülésekkel bajlódik, de ha minden jól megy, ők a mérkőzésig rendbejönnek. B. Kovács azt fejtegette, hogy a mai kiesési rangadónak az eredménye szinte döntő fontosságú, ezért egyértelmű, hogy a hazai pályán játszó SBTC-Salgglas számára csak a győzelem az elfogadható eredmény. Az edző természetesen bízik csapata sikerében. A várható összeállítás: Szén - Kajli, Sándor, Sági, Homann - Balázs, Oláh, Novák - Kisbali, Horváth, Huny ás. A játékvezető: Ádám. * * * Az NB III. Mátra-csoportjá- nak 22. fordulójában a nógrádiak közül csak a BLC-N. Volán játszik hazai pályán. A szombati Dunakeszi-Füzesa- bony találkozó lesz a balassagyarmati Benkő István játékvezető búcsúmérkőzése. BLC-N. Volán (1 Q.)-Jászapáti (14) (szombat, 16.00, Balassagyarmat): A hazaiak számára kötelező a győzelem. Tipp: 1. Jászberény (3.)-St. Kohász (15.) (szombat, 16.00): Hűha! Tipp: 1. , Sz. MÁV MTE (l.)-Pásztó (9.): Nehéz. Tipp: 1. A megyei bajnoki fordulóra tippeljük: Tar-S. Öblös: 2, SVT-Hasznos: x, Nagybátony- Kazár: 1, Karancsberény-Kiste- renye: 1, Palotás-Karancsla- pujtő: x, Somos-Mátranovák: 2, Romhány-Nagylóc: 1, Őrha- lom-Érsekvadkert: x, Nagyoro- szi-Bercel: x, Berkenye-Nézsa: 1, Mohora-Rétság: x, Rimóc- Szécsény: 2. (Vasárnap, 16.00). (des) Fegyelmi büntetések • Salgótarján. A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a legutóbbi fordulóban kiállított játékosok ügyében a következő határozatokat hozta: Tari László (Ka- rancslapujtő) 1 mérkőzésről eltiltva, a végrehajtás május 31-ig felfüggesztve; Szépvölgyi István (Romhány) I mérkőzésről eltiltva; Kovács Imre (Romhány) 1 mérkőzésről eltiltva, a végrehajtás május 31-ig felfüggesztve; Balga László (Érsek- vadkert) 2 mérkőzésről eltiltva; Kanyó András (Őrhalom ifi) 3 mérkőzésről eltiltva; Csányi Attila (Nézsa ifi) 2 mérkőzésről eltiltva; Csányi Péter (Nézsa ifi) 2 mérkőzésről eltiltva. 3 sárga lapja miatt nem szerepelhet: Serfőző Péter (Mátranovák), Mihály László (Mátranovák), Varga Viktor (Őrhalom). Magic nem edző • Inglewood. Magic Johnson tagadta azokat a híreket, melyek szerint edzői állást vállalna az amerikai profikosárlabda-baj- nokság (NBA) valamelyik csapatánál. A KMPC rádióállomás jelentette be, hogy Johnson a Los Angeles Lakers trénere lesz. A hír alapjául az szolgálhatott, hogy a Lakers gyengélkedik a bajnokságban, 1976 óta a leggyengébb idényét éli meg. Körzeti bajnokság • Salgótarján. A labdarúgó városkörzeti bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Mihály gerge-Karancsság 6-1, Sóshartyáni TMS-Litke 1- 5, Pösténypuszta-Sóshartyáni Roma 1-2, Egyházasgerge- Sóshartyáni Roma 2-1. A britekre várva • Budapest. A magyar tenisz Davis Kupa-válogatott, miután az Euro-afrikai zónában a finnek elleni első akadályt sikerrel vette, a jövő hét végi forduló keretében - hazai környezetben - Nagy-Britannia legénységét fogadhatja. Az április 30. és május 2. közötti találkozó győztese már a legjobb 16 együttest felsorakoztató Világcsoportba történő feljutásért játszhat. Szentpétervári olimpia • London. „Evés közben jön meg az étvágy” - ez jellemzi a szentpétervári vezetőket. Az orosz város egyik elöljárója, Anatolij Szobcsak bejelentette, amennyiben sikeresen rendezik meg a jövő évi Jóakarat Játékokat, megpályázzák a 2004. évi olimpiát is. Remek Medvegyev • Moszkva. Az idei salakpályás teniszidény nagy felfedezettje az ukrán Andrej Medvegyev. A 18 éves tehetség a Monte Carló-i negyeddöntőig sorozatban 13 mérkőzését nyerte meg - 1993-ban 18 győzelem mellett mindössze 6 vereséget szenvedett el. A jövő bajnokának kikiáltott Medvegyev 16 hónap leforgása alatt a világranglista 226. helyéről a 11-re jött fel. Ha nyerünk, felezünk • A Ha nyerünk, felezünk!-já- tékunkra, melyet a Szerencsejáték Rt.-vel közösen indítottunk útjára, pénteken délben 339 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Gyetvai Gyula Nagybárkány, Petőfi út 39. sz. alatti olvasónknak kedvezett, fgy az ő 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel, s letétbe helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. A szelvény száma: F.37.579.213 Gyetvai Gyula tippjei: 1. Dresden-wStuttgart x 2. Frankfurt-Nürnberg 1 3. Hamburg-Dortmund x 2 4. K.-lautern-Leverkusen 1 2 5.Schalke-Bochum 1 ó.Uerdingen-Karlsruhe x 2 7. Freiburg-Hertha 1 x 8. Jena-Duisburg 1 2 9. Mannheim-Mainz 1 lO.Foggia-Torino x 1 l.Atalanta-Sampdoria lx 12. Napoli-CagIiari x 13. Parma-Roma 1 14.lJdinese-Milan x