Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-03-04 / 78. szám

KÜLFÖLD 1993. április 3-4., szombat, vasárnap Az orosz válság folytatódik Haszbulatov mindent elkövet annak érdekében, hogy senki se akadályozhassa meg az elnököt alkotmányos tevékenységének gyakorlásában. Leszögezte: a hatalom minden szintjén készül­ni kell az idő előtti választások megtartására, s ennek legkoráb­bi időpontja ősz lehet. Haszbula­tov hangsúlyozta: minden erejét latba veti annak érdekében, hogy a felső hatalmi szférákban kiala­kult konfliktus ne érintse a nép érdekeit. Felszólította a hadsere­get, a belügyi és biztonsági ala­kulatokat: ne hagyják magukat belerángatni a konfliktusba. Megegyeztek az afgán politikai erők A két legjelentősebb, egymás­sal vetélkedő afgán modzsahed csoport megállapodott, hogy hattagú bizottságot hoznak létre az átmeneti kormány megalakí­tását akadályozó nézetkülönbsé­geik tisztázására. A UPI jelenté­se szerint a kormányzó Dzsami- at-i-Iszlámi és ellenlábasa, a Hizb-i-Iszlámi egyaránt három­három tagot delegál a bizottság­ba. A kabuli rádió közölte, hogy a Hizb-i-Iszlámi vezetője, Gul- buddin Hekmatjár rövid látoga­tást tett Kabulban, és megbeszé­lést folytatott Mohamed Szidiki Csarkri tájékoztatási miniszter­rel a javasolt kormányösszetétel- ről. Merényletek készülnek az USA-ban? Nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy egy jelentős terrorista csoport merényletek végrehajtá­sát tervezné az Egyesült Álla­mokban — állította a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) igazga­tója. William Sessions ezt azok­ról a fenyegetésekről mondta, amelyek a New York-i World Trade Center elleni robbantás el­követését vállaló levélben hang­zottak el. Az AFP jelentése sze­rint Sessions mindazonáltal nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a New York-i merénylet hatására más csoportok felbátorodnak, és hasonló akciókba kezdenek. Arafat intelme Jasszer Arafat, a PFSZ veze­tője óva intette Jichak Rabin iz­raeli kormányfőt az erőszakos cselekedetek folytatásától a megszállt területeken. — Rabin csak saját magának tesz rosszat, ha továbbra is a vasököl politiká­ját folytatja — mondta Arafat a monte-carlói rádió közel-keleti adásának adott nyilatkozatában, s hozzátette: — Az Intifáda addig folytatódik, amíg a palesztin zászlót ki nem tűzik Jeruzsálem falaira. A palesztin politikus egyben figyelmeztetett, hogy az Intifáda, amely most a hatodik szakaszban van, meglepetéseket okozhat következő periódusá­ban. Azt azonban nem közölte, hogy milyen „meglepetésekre” kerülhet sor. Magyar — francia mezőgazdasági kapcsolatok Erősíteni kívánja kapcsolatait a francia szövetkezeti szektorral a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). E törekvés jegyében hazánkba látogatott Josett Bu- chou asszony, a francia Közös Gazdálkodó Mezőgazdasági Csoportok, a GAEC Országos Szövetségének főigazgatója. Zsohár András, a MOSZ tit­kára szerint a francia példa kö­vethető lenne a magyar gazdák számára is. A francia szövetkezeti szak­ember elmondta, hogy a francia közös gazdálkodó csoportok működése egyrészt azt segíti elő, hogy a mezőgazdaság korszerű eszközökhöz jusson, másrészt a hagyományos, főként családi vállalkozói struktúra továbbélé­sét. A csoportot legfeljebb 10 csa­lád hozza létre, mégpedig úgy, hogy a gazdasági önállóságát is megtartja. Jelenleg Franciaor­szágban mintegy 48-50 ezer ilyen társulás működik 120 ezer taggal. A főigazgató e gazdálkodási for­ma előnyének mondta, hogy je­lentősen növeli a falu munkaerő­megtartó szerepét és a gazdák ver­senyképességét. „Belnémet” emberkereskedelem Egy mamuthitel háttere Most kiderült: már az ötvenes évek közpe óta sajátos emberke­reskedelem folyt a Német szövet­ségi Köztársaság és „az első né­met munkás-paraszt állam” kö­zött. A dolog lényege mindig az volt, hogy Bonn kemény nyugati márkában fizetett valamilyen berlini „humanitárius” gesztu­sért, például szabályosan megvá­sárolta egyes politikai foglyok ki­szabadítását, sőt gyakran — mert ez is jórészt pénzkérdés volt — azt a lehetőséget is, hogy elhagy­hassák az NDK-t. A német könyvpiac új érde­kessége egy olyan munka, ami a milliárdos nagyságrendű „belné­met” hitelek kulisszái mögé vilá­gít. Mint kitűnik belőle, a hetve­nes évek végén, amikor a világpi­acon a nyersanyag- és üzem- anyagárak a csillagos eget ostro­moltak, megkezdődött a Német Demokratikus Köztársaság vi­szonylag hosszú gazdasági agó­niája. Berlinben addig megszok­ták, hogy baj esetén nyugodtan fordulhattak a nagy moszkvai testvérhez, akinek politikailag fontos volt (pontosabban lett volna, mert sosem sikerült), hogy a fal keleti oldalán a tábor­nak valamiféle kirakata létesül­jön. A ’80-as években éppen az el­lenkezője történt: Moszkva nem tudott ellenállni a nyersanyagok áremelkedése csábításának, és elhatározta, hogy az NDK-nak az addigi 17 millió tonna olaj he­lyett csak évi 2 millió tonnát szál­lít. Ebben a pillanatban döntött úgy Berlin, hogy — a megszokott „valamit valamiért” alapon — Bonnhoz fordul. Az első lépés 1981. október 9-én egymindösz- sze ötvenmillió dolláros hitel- egyezmény aláírása volt az NDK polgárainak Nyugatra engedése fejében. 1981 decemberében Schmidt kancellár NDK-beli lá­togatása során pedig Berlin je­lezte: egymilliárd márkás ma- muthitef ellentételeként hajlan­dó leszállítani állampolgárai nyugdíjkorhatárát, és ezzel je­lentősen megnövelni az NSZK- ba kiengedettek létszámát. 1982 második felében már nemcsak Berlinnek, de Bonnak is sürgős lett a dolog: Schmidt re­ményei szerint egy ilyen egyez­mény akkora siker lenne kormá­nyának, hogy megmenthetné a baloldali koalíciót. Az egyez­mény és a siker elmaradt, 1982. október 1-jétől megkezdődött a Kohl-korszak. Akkor még senki nem sejhette, hogy az ügylet ép­pen Kohl koalíciós partnere, Strauss segítségével jön majd lét­re. Az egyezményt 1983 kora nyarán írták alá. Furán néztek volna arra, aki akkor azt mondja, 10 évre rá már nem kell ember­kereskedelmet folytatni a két Németország határain. Mert nem lesz köztük határ... (FEB) Kérdőjelek Véletlen a véletlen? Nyilvánvalóan véletlen, hogy Thomas Klestil osztrák elnök közvetlenül azt követően érke­zett Budapestre, amikor — hosz- szú viták után — Magyarország­nak végre sikerült aláírni partne­reivel a számunkra sok előnyt ígérő szabadkereskedelmi meg­állapodást az EFTA-val, Euró­pának a Közös Piac melletti má­sodik nagy gazdasági társulásá­val. Kevésbé véletlen, hogy a szerződés megkötése jórészt azért húzódott sokáig, mert ép­pen Ausztriával volt nehéz köl­csönösen elfogadható megálla­podásra jutni az oly fontos ma­gyar mezőgazdasági exportról. De az véletlen-e, hogy szomszé­daink közül — az elkerülhetetlen érdekkülönbségek ellenére — ép­pen Béccsel példás a viszo­nyunk? Acz osztrák államfő „általa na­gyon kedvezőnek értékelt fejle­ményekről” beszélt érkezésekor, amelyek alapján „csakis a Ma­gyarországgal való még szoro­sabb együttműködésben” jelölte meg a jövőt. Feledve a vasfüg­göny okozta oda-vissza keserű­ségeket? A legkevésbé talán arról van szó, hogy bármit is el kellene fe­lejteni az elmúlt évszázadok ta­pasztalataiból. A magyar-oszt­rák „páros” esetében különös­képpen igaz, hogy a történelmet sem megváltoztatni, sem átírni nem lehet, tanulni belőle viszont kötelező. Érdemes gondolkozni rajta: van-e különleges oka, ma­gyarázata annak, hogy éppen nyugati szomszédunkkal közö­sen vontunk le a múltból sok, a ma és a holnap jó viszonyát szol­gáló következtetést? Különleges a Budapest-Bécs kapcsolatrendszer? Az volt, most is az, de viszonyunk min­den szomszédunkkal egyedi, megkülönböztetett, tehát külön­leges. Miért járjuk mégis sikere­sebben a kompromisszumokra épülő megegyezések útját Auszt­riával, mint másokkal? Úgy tű­nik — egyebek között —, azért, mert nagyobb a türelmünk egy­más iránt. De ki hiszi, hogy elég, ha eb­ben a viharos múltú és zavaros je- lenű térségben a magyarok és az osztrákok türelmesek egymás­sal? A történelmi lecke ennél bo­nyolultabb. (FEB) Politikai kislexikon Morillon, a bátor békekatona Hajdanán a vezénylő generá­lisok paripájuk hátán, seregeik élére ugrattak, kivonták kardju­kat, s úgy vezették katonáikat a csatába. Kései utódjuk, Philippe Morillon négycsillagos francia tábornok beszállt fehérre festett, UN jelzésű terepjárójába, és a kéksisakosok konvojával a láng­ban álló Bosznia legfeszültebb térségeibe indult. S ott is maradt. Szinte állandó „bejelentőlapot” töltött ki: Srebrenicából a mu­zulmán bosnyákokat, Tuzlából a szerbeket menekíti, igyekszik a helyszínen hitelesíteni a szállon­gó híreket, nehogy a kitalációk az idegháború további éleződé- , séhez vezessenek: Mindehhez nem kevés politikai éleslátás és diplomáciai érzék szükséges, nem szólva a hidegvérről és sze­mélyes bátorságról. Hiszen a tá­bornok tevékenysége nem élet- biztosítás, egyszer már eltalálták a repülőgépét, és csaknem szitá­vá lőtték a kocsiját, szerencsére éppen senki sem foglalt helyet az üléseken. Az ötvenhét éves katonatiszt a marokkói Casablancában szüle­tett, s a Saint Cyr akadémia el­végzése után, 1956-tól Algériá­ban szolgált. Rövid ideig egy ide­genlégiós egység parancsnoka is volt, több magas kitüntetést ka­pott helytállásáért Franciaország érdekében egy olyan háborúban, amely — mint kiderült — nem szolgálta Franciaország érdekeit. Később a németországi francia csapatok kötelékében töltött be különböző fontos tisztségeket, parancsnoka volt a tried páncé­los hadosztálynak, majd vezér­kari főnöke a Metzben állomá­sozó első francia hadseregnek. A nyolcvanas évek közepe óta tá­bornok, idén januárban kapta meg a negyedik csillagot. Nem véletlenül jelölték a boszniai békefenntartó erők pa­rancsnokának: francia anyanyel­ve mellett kiválóan beszél ango­lul és németül, sokáig a francia- jugoszláv katonai együttműkö­dési bizottság elnöke volt, mi­után arab országban született, nem ismeretlen számára a mu­zulmán közeg, s katonadiplomá­ciai tapasztalatokra tehetett szert nemzetgyűlési főtanácsadóként is. Akik közel állnak hozzá, azt mondják, hogy amikor január­ban francia kéksisakosok szeme láttára meggyilkolták Hokija Tu- rajlic bosnyák miniszterelnök­helyettest, úgy érezte, hogy be­telt a pohár, s nem maradhat tét­len szemlélő. Ezért ment szemé­lyesen a „legmélyebb Boszniá­ba”, s felmérve az ottani hangu­latot, megváltoztatta eredeti ter­veit. „Ne féljetek, veletek mara­dok” — mondta a srebrenicai enklávé (beszögelés) hatvanezer bosnyák lakójának, s valóban el­intézte több száz idős ember, gyermek, asszony evakuálását. Ugyanígy cselekedett a tuzlai szerb enklávénál. Kedvenc szabadidő-eltöltése a vitorlázás, 1986-ban így szelte át az Atlanti-óceánt Új-Anglia és Franciaország között. Ha újra béke lesz Boszniában, szeretné körülhajózni a Földet, de egyelő­re veszélyesebb zátonyok között halad... (FEB) Vérfürdő a tárgyalóteremben Három halott és öt súlyos se­besült a mérlege annak a vérfür­dőnek, amelyet egy fájdalmában önmagából kifordult apa rende­zett az athéni katonai bíróság tárgyalótermében. A tettes fiát tavaly nyáron egy katonai jármű halálra gázolta. Á gyászoló apa, a jelenlévőket pisztollyal sakkban tartva, arra kényszerítette a teremőrt, hogy kötözze meg a balesetet okozó jármű vezetőjének két védőügy­védjét, akikkel ezután előadatta a szerencsétlenség lefolyását. A tettes végezetül célzott lövést adott le a két emberre, majd va­dul lövöldözni kezdett maga kö­rül, mielőtt saját magával is vég­zett volna. A két védőügyvéd és a tettes a helyszínen meghalt, öten megsebesültek, állapotuk életveszélyes. Karadzic: a BT-határozat katasztrofális hiba Kitör a harmadik világháború? Radovan Karadzic „katasztro­fális hibának” minősítette az ENSZ BT határozatát a bosz­niai légtérzárlat katonai erővel történő kikényszerítéséről. A döntés a boszniai szerb vezető szerint csak a konfliktus további kiszélesítéséhez vezethet, s ha kitör a harmadik világháború, annak ez a határozat lesz a nyi­tánya. Karadzic, akinek szavait a Tanjug hírügynökség idézte, a délkelet-boszniai Bilecában be­szélt, ahol a boszniai szerb parla­ment pénteken összeül, hogy ki­alakítsa álláspontját a Vance- Owen féle rendezési tervről. A muzulmánokkal és a horvátok- kal ellentétben a boszniai szer­bek elutasították a volt jugoszláv tagköztársaságot tíz tartományra felosztó térképet, amely területi hódításaik mintegy 25 százalé­kának feladására kényszerítené őket. A légtérzárlatnak a bosz­niai háborút alapvetően nem be­folyásoló és ezert inkább jelké­pesjelentőségű katonai érvénye­sítése elsősorban azt a célt szol­gálja, hogy a szerbeket a béke­terv elfogadására kényszerítse. A szerbek reakciója azonban — mutat rá az AP amerikai hírügy­nökség jelentése — inkább ellen­kező előjelű, és fokozott harci el­szántságot mutat. A boszniai ENSZ-erők soraiban érezhető az aggodalom amiatt, hogy a szerb milicisták támadásainak célpontjává válhatnak. ban lévő Hyatt szállóban lakik, míg Jelcin Vancouver legjobb­nak számító hoteljében, a Pan Pacificben — amely viszont japá­noké, mint Vancouverben egyre több minden. (A még néhány év­tizede túlnyomórészt angolszász nagyváros lakóinak immár 20 százaléka ázsiai, és arányuk, gaz­dasági befolyásuk rohamosan nő). A csúcstalálkozóról mintegy 3000 újságíró tudósít. A nemzet­közi sajtóközpontban nagy fi­gyelmet keltett Clinton elnök csütörtök esti annapolisi beszé­de, amelyben részben az ameri­kai, részben az orosz néphez szólt: honfitársait arról próbálta meggyőzni, miért jól felfogott nemzeti érdekük sikerre segíteni az orosz reformereket. Az oro­szokhoz intézett, szubjektív han­gú-felhívás moszkvai újságírók szerint hatásos, bár Jelcin hely­zetének ismerői aggódnak, hogy a Vancouverben varható — sze­rény — amerikai ígéretek vissz­hangja kedvezőtlen lehet. A fe­hér házi kiszivárogtatásokból bi­zonyosnak látszik, hogy Clinton elnök az elmúlt 1-2 évben a segé­lyekre már megszavazott össze­geken túl nem sokat ajánl most fel, s az egész „csomag” értéke csak egymilliárd dollár körül le­het. Washington mindenesetre abban bízik, hogy a támogatás így is hatásos lehet, amikor pél­dául lakásokat építenek a Balti­kumból hazatérő orosz tisztek­nek, beruházási alapot állítanak fel a magánszektor támogatásá­ra, gyógy- és tápszereket, tábori kórházat küldenek a nélkülöző Távol-Keletre, és segítenek az olaj- és földgázkitermelés fellen­dítésében. A Csendes-óceán partján fek­vő, 1,7 milliós kanadai nagyvá­ros szívélyesen, de különösebb izgalom nélkül tekint a hétvégi amerikai-orosz csúcstalálkozó elé, amelyről csak a biztonsági szervek élénkebb mozgása ta­núskodik. A fagyos északi ország egyet­len, viszonylag enyhe éghajlatú nagyvárosa mind keresettebb nemzetközi pénzügyi, idegen- forgalmi központ, amely kedve­ző — és festői — földrajzi helyze­te miatt is rendre ad helyet fontos nemzetközi tanácskozásoknak. Rendeztek itt már 1987-ben brit nemzetközösségi tanácskozást, a ’86-os Expón pedig vezető ál­lamférfiak tucatjai fordultak meg, így Bili Clinton és Borisz Jelein jo 24 órás tartózkodása tá­volról sem számít rendkívülinek. A politikusoknak fő verseny­társai a színészek: Vancouver­ben (megint csak a tájnak: a szi­§ etekkel szabdalt, magas hegyek arájában elterülő tengeroböl- nek köszönhetően) rendre for­gatnak filmeket, Flollywood vi­rághírességei gyakran láthatók a toronyszállodákban, s a halkü­lönlegességeikről híres étter­mekben. Jóllehet, lesz rövid múzeum- látogatás és hajókirándulás, Clinton és Jelcin találkozója el­sősorban munkajellegű lesz — amit az orosz elnök hazai helyze­te is parancsolóan előír. Mindkét politikus csak ma érkezik Vanco­uverbe: először Brian Mulroney, kanadai kormányfő tiszteletükre adott ebédjén találkoznak, majd délután lesz az első tárgyalási forduló, az egyetem elnökének a tengerre néző villájában. Clinton egyébként az amerikai tulaj don­Titkos alku nyomán Kínában Reformok és személyi kombinációk Li Peng kínai kormányfő újabb öt évre szóló megbízást ka­pott tisztének ellátására, pedig a kínai politika kívül álló elemzői kevés esélyt adtak neki erre egy évvel ezelőtt. Li, aki főszerepet játszott az 1989-es demokrati­kus mozgalom elfojtásában és a kínai gazdasági reformok befa­gyasztásában, tavaly ilyenkor megpróbált szembeszegülni a legbefolyásosabb kínai vezető, Teng Hsziao-ping reformgyorsí­tó terveivel. Ámikor ellenállásá­nak kudarca nyilvánvalóvá vált, pekingi megfigyelők általában úgy vélték, hogy a beinduló „re- formgőzhenger” félretolja az út­ból a konzervatív miniszterelnö­köt. Nos, a „gőzhenger” bein­dult, de nem tolta félre őt, sőt maga Li is felült rá. A tavaly októberben megtar­tott XIV. pártkongresszus célul tűzte ki az áttérést a tervgazda­ságról a „szocialista piacgazda­ságra”, ám ugyanakkor megerő­sítette a piacgazdasági reformo­kat visszahúzó kormányfő tagsá­gát Kína legfőbb intézményes hatalmi szervében, a kommunis­ta párt politikai bizottságának ál­landó bizottságában. Már önma­gában ez is igen valószínűvé tette kormányfői megbízatásának megújítását, s e feltevést csak erősítették a hatalom zárt világá­ból gyéren kiszivárgó, nem hiva­talos információk. Hogy mi tör­tént Li sikertelen reformfeltar- tóztatási kísérlete és a pártkong­resszus között, azt a kínai politi­kai döntéshozatal alapvetően tit­kos jellege miatt egyelőre bajos pontosan rekonstruálni, de töb- bé-kevésbé kirakhatok a kép körvonalai a nem hivatalos in­formációk mozaikkockáiból. Ki- szivárgott például, hogy tavaly nyáron Pejtajhóban (a sárga-ten­geri fürdőhelyen) titkos tanács­kozásra ült össze tényleges politi­kai döntéshozatalba beleszólni képes vezetők viszonylag szűk köre: benne a párt 80 év feletti „nagy veteránjai”, akiknek hiva­talos tisztségük többnyire nincs már, de a színfalak mögül még mindig ők és a kommunista párt hivatalban levő legfőbb vezetői irányítanak. Ezen a találkozón Tengnek láthatólag sikerült elfo­gadtatnia a konzervatívokkal pi­acgazdasági reformterveit, és megnyugtatnia őket afelől, hogy a gazdasági átalakulás nem idézi elő a politikai rendszer fellazulá­sát. Végül a gazdasági reformok igenlését és a politikai reformok elutasítását ötvöző program kö­zös platformként jelent meg a XIV. pártkongresszus határoza­taiban. A titkos alkunak volt egy má­sik, nem kevésbé fontos része is, amely a hatalmi pozíciók elosz­tására vonatkozott. Minden bi­zonnyal ennek a komplex, elvi és személyi alkunak az eredménye­képp maradhatott meg végül is posztján a piacgazdasági refor­mokkal eredetileg szembenálló kormányfő. Elképzelhető, hogy Teng ez ügyben kénytelen volt engedni a konzervatívoknak, de az is könnyen lehet, hogy maga Teng is számolt Li Penggel bo­nyolult személyi kombinációi­ban. Akár így, akár úgy történt, tény: a vezető párt- és állami tes­tületek személyi összetételén jól látszik az alku részvevőinek az a törekvése, hogy megteremtsék mind a gazdasági reform, mind pedig a politikai konzervativiz­mus személyi garanciáit. Ennek a törekvésnek a jegyében kerül­tek többségbe a legfelsőbb párt­szervekben a technokrata men­talitásé gazdasági reformerek, akiknek főleg a gazdasági célsze­rűség számít, s kevés az affinitá­suk a politikai, ideológiai kérdé­sek iránt. Legjelentősebb képvi­selőjük, Csu Zsung-csi bekerült a Politikai Bizottság Állandó Bi­zottságába, és a kormányban is ő lett a gazdasági reformok fő fele­lőse. Másfelől néhány kulcspozí­cióban meghagytak olyan politi­kusokat, akiknek szilárd politi­kai konzervativizmusához nem férhet kétség. Ebben a kombiná­cióban érthetően fontos szerepe maradt Li Peng kormányfőnek. Azokat a vezető politikusokat pedig, akik a közös platformra nézve veszélyesnek tűnhettek néhány mérsékelt politikai re­form óvatos emh'tésével, azokat magas, de hatalmi bázist nem biztosító tisztségekbe emelve igyekeztek „hatástalanítani”. Barta György Csúcstalálkozó előtt Vancouverben Clinton és Jelcin 24 órája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom