Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-11 / 59. szám

1993. március 11., csütörtök BATONYTERENYE ES KÖRNYÉKÉ HÍRLAP Ahogy csökken az esély, úgy fogy egyre az egészséges ember önbizalma Egy állásra huszonnégy jelentkező lenne- Az első roham már lement, amilyen menetrend szerint ér­keznek a körzetből a buszok, úgy érkeznek hozzánk napi két- három hullámban az emberek - mondja rövid bemutatkozásnak is beillőn Kecskés Imre, a Nóg- rád Megyei Munkaügyi Köz­pont bátonyterenyei kirendelt­ségének megbízott vezetője.- Ahogyan emelkedett a munkanélküliek száma, olyan mértékben kellett háromról ti­zenháromra emelni irodánk dolgozói gárdáját. Minden jel arra mutat, hogy lesz munkánk bőven, egyelőre nem lehet szá­mítani a munkanélküliség trend­jének változására.-Hogyan alakul a város és körzetében a munkanélküliek száma?- Február végi adatok szerint 2700 munkanélkülit tartunk nyilván, amely 19 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. Jelentős részük fizikai munkás, ezen belül is majd negyven százalékuk jól képzett szakmunkás. Viszonylag kisebb mértékű, 12 százalékuk a nem fizikai állomány. Véleményem szerin a legsúlyosabb gond, hogy erejük teljében, alkotó­kedvükben levő 28-45 év kö­zötti férfiak alkotják többség­ben a munkanélküliek táborát, akiknek ott a család, a tanulmá­nyaikat folytató gyerekek. Kö­zülük sokan, nehéz helyzetük miatt a napi megélhetés gondja­ival küzdenek, a munkanélküli segély mellett is.- Félő, hogy az említett A váróteremben mindig akad várakozó Gyurkó felv. számadat, csak bővülni fog.-Ha azokra gondolok, akik semmiféle segélyt nem kapnak sehonnan és esetenként alkalmi munkával tengetik az életüket, akkor a ténylegesen munka nél­kül levők száma 3009-3200 kö­rül mozoghat. Ide kívánkozik egy friss in­formáció, amelyet Máthé Já­nosáétól, a Bátonyterenyei Pol­gármesteri Hivatal munkatár­tól kaptunk: jelenleg 177 mun­kanélküli ellátásból kikerülő ré­szesül szociális támogatásban. További 293 kérelem érkezett, amelyet folyamatosan értékel­nek és bírálnak el a hivatal dol­gozói, a jogszabályban előírtak alapján.- Kínálnak-e állást a kör­nyező vállalatok?-Nagyon keveset. Mindösz- sze 114 kínálatot tartunk nyil­ván. Dicséretes, hogy a bátony­terenyei és a jánosaknai ruha­gyár 89 varrónői állást kínál. Ipari üzembe keresnek 14 fő minősített hegesztőt. Nemcsak kevés, de baj van az arányokkal is, hiszen alig kínálnak „férfi­munkát”. Durván számítva, 24 emberre jut 1 állásajánlat, de nem mindegy, hogy kiknek és hová?- Mi lesz a szénbányák meg­szűnése után?- Végnapjait éli a bánya. Még 300 ember dolgozik, de számuk is tovább csökken, s ennek a folyamatnak nem nehéz kiszámítani a végét. A felszá­molás alatt álló Nógrádi Szén­bányák volt dolgozóinak min­tegy fele Bátonyterenyén és a környező településeken él.- Velük mi lesz?- Megkapták az állami vég- kielégítést. Amíg azt fel nem élik, nem jogosultak munkanél­küli segélyre. Véleményem sze­rint ez igaztalan intézkedés. Szó van egy magánbánya megnyitásáról is, de még várni kell az új bányatörvényre. Sok embert megkeresnek toborzók, és kötik a szerződéseket Ajkára, Pécsre az uránbányába. Aki te­heti inkább elmegy. Vállalva a heti-kéthetenkénti legújabb kori ingázást a család bizton­sága érdekében. Főleg a fiata­labbak, a középkorúak teszik mindezt.- Mit tehetnek az itthon ma­radókért?- Nézze, álláskínálat mint említettem nagyon kevés van. A munkanélküli segély, még in­kább az önkormányzati segély csak átmenetileg enyhítheti a kínzó kényszerhelyzetben levők gondját. Tavaly 24 tanfolyamot indítottunk különféle szakmák­ban. Idén márciusban legalább ennyit tervezünk. Elismerésre méltó, ahogyan a környező ok­tatási intézmények tesznek és tenni akarnak a munkanélküliek átképzéséért.- Vajon hányán tudnak elhe­lyezkedni kocsmárosként, gépi forgácsolóként, faesztergályos­ként új munkakörükben?- Sajnos erről nincsenek ada­taink. Pedig erre nagy szüksége lenne mindazok számára, akik a munkanélküliek helyzetének javításával, az egyelőre még be­teg munkaerőpiaccal foglalkoz­nak. Még ebben a hónapban fölke­ressük körzetünk vállalatait, annak érdekében, hogy megbe­széljük mindazt, amit az eddi­ginél jobban tehetnénk közös munkánk hatékonyabb össze­hangolására a munkanélkülie­kért. Hogy a problémák mélyen gyökereznek, azt mindenki tudja. A magunk reszortján vi­szont mindent meg kell ten­nünk, ami segíti a javulást, s ezt nem tartom idealizmusnak. Megoldható a dolog! Együttes erővel.- Ereznek-e bizalmat?- Hullámzó a hangulat. Első időszakban önérzetükben sértett dacos emberek keresnek meg bennünket. Az új munkahely keresésének eltökélt szándéká­val. S aztán, ahogyan csökken az esély, úgy fogy az az egész­séges önbizalom, amellyel a munkanélküli annak idején el­indult. S amikor letelik az egy év, következik a szociális segé­lyezés időszaka. Tovább növek­szik a bizonytalanság. így fest mostanában a munkanélküliség anatómiája. Egyelőre csak kévésüknek sikerül - kitartással, új szakmá­val és ismeretekkel, alkalmaz­kodóképességgel és kellő sze­rencsével - a szó nemes értel­mében „eladni magukat” a munkaerőpiacon. Amíg egy át­fogó, jó irányú változás nem in­dul meg, addig ebben kell segí­tenünk. Szabó Gy. Sándor Rendhagyó ünneplés Lelkesen készülnek március 15-ére, nagy nemzeti ünne­pünkről való méltó megemléke­zésre a kisterenyei 3.sz. Általá­nos Iskola kisdiákjai. A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek mérsékeltebb ütemben végzik tanulmányai­kat, más iskolásbeli társaiknál. De az ünnep itt is ünnep. Még­hozzá - ahogy tervezik - nem is akármilyen lesz. Március 12-én, pénteken 11 órakor Petőfi-verseket monda­Arány(talan) Ma délután három óra­kor rendkívüli ülést tart Bátonyterenye város ön- kormányzati testületé. Többek között érdeklő­désre tarthat számot, a Matáv képviselőjének tá­jékoztatója a városban tervezett telefonhálózat­fejlesztésről. Köztudott, hogy milyen aránytalan­ság van a két városrész: Terenye és Bátony telefo­nellátottsága között az utóbbi javára. A terenye- iek nevében is kérdezhet­jük a Matáv és a polgárok képviselőitől: nem lenne időszerű az aránytalansá­got megszüntetni? nak el, majd néhány Kos- suth-nótával köszöntik március 15-ét. Az iskola történetében most első alkalommal mintegy rendhagyó módon iskolai szava­lóversenyt is rendeznek a gye­rekeknek, ezen a szép ünnepen. A rendezők már örömmel új­ságolták, hogy sok lesz az in­duló. Dicséretes a gyerekek szorgalma és igyekezete, elis­merésre méltó az őket felkészítő nevelők munkája, egyáltalán a kezdeményezés. Egyedül nem megy „Szabvány szerinti ivóvíznek nem elfogadható.” - Ez az ille­tékes hatóság sommás vélemé­nyei a lucfalvai kutak vizéről. De nem különb a nagy- és kis- bárkányi, márkházai, sámson- házai és nagykeresztúri víz mi­nősége sem. Ezért az érintettek, március 4-ei, együttes ülésükön közös ivóvízvezeték kiépítését határozták el Sámsonháza és Salgótarján között. A beruházás összköltsége 113 millió, amely­nek nagy része állami céltámo­gatás lesz, de nem elvetendő az az összeg sem —kb. 46 millió, - amelyet a társuló felek saját zsebből fedeznek. Nem zárnak be intézményeket! Szerkezeti átalakításról van szó A költségvetés idei elfogadá­sakor, a bátonyterenyei önkor­mányzati testület döntött arról, hogy gazdaságosság és takaré­kosság jegyében meg kell vizs­gálni, intézményeinek működé­sét és ahol szükséges tegyenek ésszerű szerkezeti átalakítást. A feladatot a művelődési, kulturá­lis és sportbizottság kapta, amelynek elnöke Szomszéd Ta­más, alpolgármester. — Mit végeztek eddig? - kér­deztük a tisztségviselőtől.-Félúton vagyunk. A kiste­renyei bölcsődét nem javasoljuk bezárni, de az itt dolgozók lét­számát igazítani kell a gyerekek számához. Épületének kihasz­nálása érdekében javasoljuk, hogy költözzön ide a családse­gítő központ. Az óvodákkal kapcsolatban, olyan javaslatot teszünk majd az önkormányzat asztalára, hogy két óvodában vonjanak össze gyerekcsopor­tokat. Javasolni fogjuk, hogy a bá­tonyterenyei művelődési köz­pontot és a városi könyvtárt vonjuk össze. Ezekről és to­vábbi javaslatainkról várhatóan májusban dönt majd a testület. Intézmény bezárásáról nincs szó, de az átalakítás érinthet embereket is. Július végére átadják Jó ütemben dolgoznak a városgazdálkodási vállalat építőmunká­sai a 209-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tornatermén. Jelenleg a falazási, födémszerelési munkálatokat végzik. Bár az éjszakai fagyok nem kedveznek, az építők ígérik, hogy a közel 40 milliós költséggel épülő beruházást július végén átadják. Ügyfélfogadás a nagybátonyi kapitányságon Nincs is olyan polgár, akinek ne lenne dolga a rendőrséggel. Gondoljunk csak a személyi igazolvánnyal, vagy éppen az útlevéllel kapcsolatos intézni valókra. De ott vannak a közle­kedésrendészeti teendők, for­galmi és vezetői engedéllyel, a rendszámmal kapcsolatos meg­oldani valók. A szabálysértési ügyekről már nem is beszélve. Mindezekkel kapcsolatban a bátonyterenyei rendőrkapitány­ság munkatársai hétfőnként 8-tól 17-ig, kedden délután 1-től 4-ig és pénteken 8-tól 12 óráig fogadják a polgárokat. Szerdai és csütörtöki napo­kon nincs ügyfélfogadás. Bátonyterenye és környéke Evangelizáció • Luciáivá. Március 15-étől 20-áig, a nagybőjti időszak szel­lemében, minden este 6 órakor evangelizáció kezdődik a köz­ségi evangélikus gyülekezet­ben. Szolgálattevő Ittzés István, érdi evangélikus diakónus lel­kész lesz. Megjelent • Bátonyterenye. Megjelent a Bátonyterenyei Hírvivő 4. évfo­lyamának márciusi száma. A lap részletesen foglalkozik az idei év városi költségvetésével, és az ebből megvalósítható elég szűkreszabott fejlesztési elkép­zelésekkel. új j társulás • Márkháza. Korábban Kis- bárkánnyal együtt közös kör­jegyzőségben volt a két község Nagybárkánnyal. Hogy volna jobb és célszerűbb? - keresték a megoldást a községek vezetői, egészen addig, amíg a közel­múltban nem született meg az új közigazgatási frigy: különvál­tak Nagybárkánytói. Márkháza körjegyzőséggé alakult és tár­sult tagjával Kisbárkánnyal együtt és külön is keresik az előrehaladás útját. Polgárőrségek • Bátonyterenye. Most szer­vezik a polgárőrségeket a vá­rosban. A tervek szerint egy alakul majd Kisterenye és egy másik Nagybátony városrész­ben. Jelenleg a körzetben Mát- ratemyén, Szuhán, Mátravere- bélyben és Nagy bárkány ban működnek polgárőrségek, ösz- szesen 120 önkéntessel. Holnapi számunkban „Rétság és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Hármas szövetségben a gyermekekért Berki Judit, a kisterenyei Ádám Zsigmond Nevelőotthon fiatal tanára legszívesebben mindent bemutatna: a kiváló famegmunkáló gépekkel fölsze­relt asztalosműhelyt, a szövő­szobát, vagy éppen a konyhát, ahol finomabbnál finomabb ét­keket készítenek a diákok. De maradjunk csak a szövő­műhelynél. Ötödik éve kezdte itt a munkát diákjaival Pethőné Szabó Piroska, népművész. Az­óta beérett a gyümölcs. Ennek nincs jobb példája mint az, hogy a szövőműhely legügye­sebb kismesterei - 15-20 éves lányok - számos meghívásnak tettek és tesznek eleget, ahol mesterségük fortélyait mutatják be az érdeklődőknek, magyarán tanítják a szövés rejtelmeit. Minderről bővebben inkább beszéljen a leilletékesebb: Pet­hőné Szabó Piroska.- Ezek a lányok itt élték meg életük első sikerét. Azt, hogy van nyoma kezük munkájának, s amit készítettek az szép, sok ember számára tetszik. Jelenleg már ott tartunk, hogy a szakköri munka kereteit kinőve, az or­szágban második kezdeménye­zésként kihelyezett szövőosz­tályt működtet az otthon falai között a bátonyterenyei 209-es számú ipari szakközépiskola. Ha megnézzük a szövőkere­teket, akkor láthatjuk leginkább a futók, falvédők, térítők, ta­risznyák művészi értékét, a szí­nek tisztaságát, a motívumok kidolgozottságát.- Ügy tudom nemcsak a szi­gorú tanárszemek, de az értő közönség is megcsodálhatta már ezeket a munkánkat.- Igen. Számos pályázatot nyertünk. Mégis a legemlékeze­tesebb sikert a hollókői Palóc Szőttesen értük el, ahol egy va­lóságos szövőműhellyel léptünk színpadra, dolgoztak is seré­nyen a lányok, nehogy szó érje a ház elejét. Mit mondjak volt vélemény, de inkább csodál­kozó, mintsem megszóló, sőt vastapsot is kaptunk. Talán nem lennék igazságos, ha nem említeném meg, hogy az említett ipari szakmunkás- képző intézet faesztergályos és gépivarró szakot is indított. A nevelőotthon 39 növendéke ta­nul, szerezhet szakmát az iskola nevelőotthonba kihelyezett ta­gozatán. Az ehhez szükséges gyakorlati tudnivalókat kivá­lóan felszerelt tanműhelyekben sajátíthatják el. Ezek korszerű Puporka Éva és Söregi Krisztina a szövőkeret előtt gépekkel való berendezése, a bátonyterenyei székhelyű Esélyteremtés alapítvány anyagi támogatása nélkül csu­pán nemes kezdeményezés ma­radt volna. Szerintem az alapítvány, az ipari szakmunkásképző és a ne­velőotthon hármas szövetség­ben próbál tenni a gyerekek jö- vőjééért. Természetesen ez az összefogás erősödhet, nyitott minden jó szándékú kezdemé­nyezés előtt. Szövőműhellyel kezdtük, vé­gezzük is azzal.- Közeli terveik?- A városban és néhány tele­pülésen faluműhelyhálózatot szeretnénk kiépíteni. Adnánk lányainknak a műhelyt és az alapanyagot. Munkájuknak sta­bil belföldi és külföldi piaca lesz, biztos megélhetéssel. De ez, ahogyan mondani szokták, már egy másik történet is le­hetne.- szgys -

Next

/
Oldalképek
Tartalom