Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-10 / 58. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1993. március 10., szerda Madách-díjat kapott az amatőr színjátszó mozgalom kiemelkedő egyénisége Máté Lajos mindig hazamegy Balassagyarmatra .. . A Nógrád Megyei Közgyűlés Madách Imre díjjal tüntette ki Máté Lajos rendezőt, a Magyar Művelődési Intézett drámai osztályának vezetőjét. A pécsi születésű Máté Lajos 1949-ben magyar-angol-német szakon végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd négy éven át a Színművészeti Főiskola rendezői szakán volt hallgató. Mint rendező több budapesti és vidéki színházban is dolgozott. Mégis, elsősorban, mint a hazai amatőr színjátszás nagy egyéniségét tartják számon. Rendezők egész sora nőtt fel a keze alatt, s mint a fesztiválok zsűrielnöke szakmai értékeléseivel és buzdító szavaival a mai napig formálója az egész magyar amatőr színjátszó mozgalomnak. Szenvedélyéről, az amatőr színjátszáshoz való kötődéséről faggattam a a kitüntetettet:- Botcsinálta népművelő vagyok, mert eredeti szakmámat tekintve színházi rendező voltam. De valami furcsa módon pályakezdésemtől kapcsolatom volt az amatőrökkel. Amikor még rendezőként dolgoztam Budapesten, már akkor is patronáltunk csoportokat, vidéken pedig az amatőr színjátszó rendezők képzésében vettem részt. És ezt nagyon megszerettem. Úgy gondoltam, váltok és 1972-ben léptem be az akkori Népművelési Intézetbe, ahonnan az idén megyek majd nyugdíjba. Tehát itt többet „húztam le” az éveket tekintve, mint a hivatásos pályán.-Amikor belépett az intézet kapuján, országosan már erősödőben volt az amatőr színjátszás.- Igen, bár a tulajdonképpeni felfutás már 1968-ban megkezdődött. Az egész Európán végigsöprő diákforrongásoknak valahogy beszivárgott a hatása a vasfüggöny résein és ez erősen érződött az amatőr színjátszásban is. Ez az izgalmas, mozgásban lévő világ hozott engem ide. Bár én egy kicsit mindig óvatosan kezelem ezt, s hogy úgymondjam a színházszerűbb dolgokkal foglalkoztam. Akkor még nagyon erősen működött az irodalmi színpadi forma, aminek Debreczeni Tibor volt az apostola.- Hogyan került kapcsolatba Balassagyarmattal ?- Egy véletlen folytán. A városban már 5-6 éve megrendezték a Madách Imre Irodalmi Színpadi Napokat, s történt, hogy Debreczeninek és az azóta elhunyt kiváló szakembernek, Bicskey Gábornak valamilyen konfliktusa támadt a helybeliekkel, s nekem kellett, mint új A népművelő rendező embernek helyrehozni a dolgokat. Akkor még Hemerka Gyula volt a művelődési ház igazgatója és Mészáros Ágnes a művészeti előadó. Nekiláttunk a szervezésnek, és amikor három év után az úgynevezett lírai ora- tórikus műfaj kimerült, akkor újítottunk. Fábián Zoltán íróval és Debreczeni Tiborral együtt kitaláltuk, hogy a baráti szocialista országok irodalmát kellene bemutatni. így is történt. S mindjárt a lengyelekkel kezdtük, mert a lengyel művek hallatlanul népszerűek voltak a magyar amatőrök között. A bemutatóknak óriási sikerük volt. Nagy segítséget kaptunk a Lengyel Kultúrától. Aztán jött a szovjet, az NDK-beli irodalom és a többi ország. És mintha a történelem előrevetítette volna a képét, nem megszűntek, de elfogytak a baráti országok. Akkor következett a kamarajátékok fesztiválja, és versmondó versenyeket is rendeztünk. Amikor Kecskeméthy Lilla lett az igazgató, és jubileumhoz érkezett a Madách Imre Irodalmi Színpadi Napok, akkor azt mondtuk, ne legyen előzsűrizés, hanem aki jön, jön és bemutatja amit tud.- Merész elképzelés volt, mert ezek az elözsűrizések inkább politikai, mint esztétikai mérlegelést jelentettek.- így van, és erről nagyon sok mindent lehetne mesélni. Egy Becket darab egy alkalommal első lett, s akkor az Ac- zél-titkárságról telefonon érdeklődtek, hogy miért éppen Becket darabja nyert. Korill Ferenc visszatelefonált, hogy: mert ez volt a legjobb! Sok hasonló, ma már humorosnak tűnő dolog is történt. Közben megalakult a nem hivatásos színházak szövetsége, ami azt jelenti, hogy egy kicsit az intézeti feladatokat is átvette. S ekkor találták ki, hogy legyen egy összmagyar fesztivál, amelyet a másik évben a meghívásos, hagyományos fesztivál követ majd. Tehát a határon túlról és hazulról is bemutatkoznak az együttesek. Ennek jegyében született meg az idei januári szemle is.- Több mint húsz éve jelen van az eseményeken itt az Ipoly-parti városban. Milyenek a benyomásai?- Csak a legjobbakat tudom mondani. A város vezetői, polgárai, diákjai és a megye kulturális vezetői is mindig magukénak érezték, -bármilyen formája is volt a bemutatóknak -, a négynapos eseményt. Nagyon jó házigazdák a gyarmatiak és meggyőződésem, hogy csakis kisvárosban szabad fesztiválokat rendezni. Volt egy nagyon kedves kollégám, Dévényi Róbert, aki együttesével rendszeresen szerepelt Balassagyarmaton. Ő a Nyírjes szerelmese volt. Lehetett bármilyen nehéz próba, szoros nap, mindig talált legalább egy félórát, hogy kimenjen a Nyírjesbe. Egyszer nyáron megnézem a Nyíijest, hogy megértsem barátom nosztalgikus kötődését.-Ebben a nehéz gazdasági helyzetben hogyan látja az amatőr színjátszás jövőjét? Van a fesztiváloknak jogosultságuk?- Feltétlenül meg kell tartani ezeket, mert a pártállami időkben ezeken a kis réseken mindig besugárzott az önálló magyar gondolkodás. Most, amikor egy viszonylag szabad világ jött el, visszalépni ezektől a formáktól iszonyú merénylet lenne. Persze minden megváltozott. A pártállami időben mindent „állam apuka” adott. Nem számítottak a milliók. Felét föntről, a többit meg a tanácstól kapta a rendező. Átváltozott a népművelés támogatási rendszere, s általában pályázatokkal támogatják s célokra adnak pénzt. Tagja vagyok az Amatőr Színházak Nemzetközi Szövetségének. Sokáig az elnökségben is dolgoztam. Nyugaton úgy volt, hogy aki amatőrködött, az maga is áldozott erre. Nálunk alig volt önálló kezdeményezés, s most a dolog megváltozott. Tehát most nekünk kell sokmindent majd kitalálni és bizony kegyetlenség kimondani: szemléletet kell váltani, ami nagyon nehéz.- Örült a Madách díjnak?- Nagyon örültem. Úgy éreztem, hogy ezzel megbecsülték azt a munkát, amit 1972 óta végeztem. Azt kell mondjam - és ez érdekes - hogy nekem Balassagyarmathoz külön kötődésem nincs, de ha a városba érek, mindig úgy érzem, hogy haza jövök. Szokács László A mosolyt nem pénzért adják Az ókorban még úgy hitték, a humor az emberi testben keringő nedvek összessége; arányuk, keveredésük szabályozza a kedélyállapotot, a vérmérsékletet. Nem ez az észjárás beszél belőlem, amikor azt mondom: szikkadunk. Ámbár lehet, hogy óvatos kérdőjelet kellene tennem a szó után, lehet, hogy belső forrásaink elapadása csupán átmeneti folyamat. Az sincs kizárva, hogy azok a bizonyos nedvek csupán ideiglenesen keverednek rosszul egymással, belső világunkban túlságosan is fölerősítve indulatos hajlamainkat. Az mindenképpen biztosnak látszik, hogy arányeltolódás következett be: sokkal köny- nyebben gurulunk méregbe és sokkal nehezebben nevetjük el magunkat. No, azért korántsem csak belsőnk előnytelen átalakulása, az a bizonyos sikkadás mindennek az oka. Tudom: a kor, az élet, a világ, társadalmunk változásai sem a könnyedség irányába mutatnak. Nem belőlünk pusztult ki a humor, a helyzet lett véresen komoly. Valószínű azért tenyészik annyi gond, nyomorúság, baj körülöttünk, mert megingott a hitünk. Ezzel együtt kiveszett belőlünk a nevethetnék. Nem ártana újragondolni a dolgokat, a mosolyban ugyanis van valami sajátos filozófia: mintha azt felelném a világnak, ha nem is békülök meg a képtelenségeivel, ha nem is tudok változtatni rajtuk, azért nem hajtok fejet előttük, nem adom meg magam, azzal védekezem, ami ellen ő sem tud mit tenni. A világ megítélése alkat, jellem, szellemi alapállás dolga, ez határozza meg, hogy miképpen válaszolok a kihívásaira. A nevetés egyedül az ember kiváltsága, ha beletörődünk korunk zaklatottságába, helyzetünk bizonytalanságába, úgyszólván „mosolyszünetet” tartunk, akkor az életünk válik szegényebbé. S ez az elszegé- nyesedés nem anyagi természetű, szellemileg fenyegető: a világhoz való viszonyunk ella- posodására utal. Valamennyi gondunkat, bajunkat nem az anyagi-gazdasági szűkösséggel kellene magyaráznunk, hiszen a mosoly nem váltható meg pénzzel. Nem biztos, hogy a gazdagabb ember derűsebb. Gazdagodás közben ugyanis szegényedni is lehet. Jómagam azért optimista vagyok: nemigen tudok elképzelni fölemelkedést, magasabb szintre jutást úgy, hogy közben az ember egyre szomorúbbá válik. A szellem a magasban derűsebb, onnan nézve reménykeltőbb a világ. Persze a mosolyra, humorra nincs recept, talán csak annyi, hogy: vegyük a dolgokat kissé könnyebben, vagy ahogy mondani szokás: nem kell úgy mellre szívni. Kazinczi Anikó Sajtótájékoztató - unyi almasalátával Március 15-én: Magyar Tükör és Piros Pont Tegnap, március 9-én közebéddel gazdagított sajtótájékoztatót tartottak Unyban, ahol két új hetilapot mutattak be. Mindkét hetilap első száma március 15-én jelenik meg. A sajtótájékoztatón Végh Antal, a Magyar Tükör, és Csukás István, a Piros Pont főszerkesztője szólt a két új lap céljáról, mindenekelőtt a tartalmi elképzelésekről. A hazai lapstruktúrában a Magyar Tükör és a Piros Pont hézagpótló szerepet kíván betölteni, a magas színvonalú közírás és szépirodalom közlésével. A bemutatkozó sajtótájékoztatót követő közebéd ugyancsak meglepetésnek számított, 12 fogásos menüjével, amely két- fenekű üstben főtt gyümölcspálinkával kezdődik, a többi között, szerepel benne Bujdosó Dezső bácsi disznótorosa Perbálról, unyi almasalátra, sza- mosháti kapros dübbencs, és végül döbbenet. A hetilapok leendő olvasói mégis úgy vélik, a „13. fogás”, vagyis az újságok tartalma, a kellemes meglepetés lesz a lényeg. - mér KRESZtudorok Szécsény. A város és a városkörnyék öt általános iskolájának diákjai mérték össze tudásukat a településen nemrégiben megrendezett KRESZ-vetélke- dőn. Az alsótagozatosak mezőnyében első helyezést ért el Búzás Gábor nagylóci tanuló. A második helyet a varsányi Pusztai Nelli, a harmadikat - szintén Varsányból - Dulai Violetta szerezte meg. A felsősök közül Kiss Gábor nagylóci diák érte el a legjobb eredményt. Második helyen végzett a nógrádmegyeri Toldi János, a harmadik a szécsényi Ferkó Gergely lett. Akiért az irat szól Útjára kelt egy irat, a nagylóci polgármesteri hivatal elöljáróinak jóvoltából. Úticélja a társadalombiztosítási intézet. De amíg odaér, orvosok kezén kell átmennie. Sok orvosén. De az államigazgatási elöljárók vigyázó tekintetüket nem veszik le az aktáról. Mert akiért ez a papirat szól, az Magdus Sándor az állat- gondozó Zsunypusztáról. Nem hírneves ember, nem díszíti, soha nem díszítette mellét fényes kitüntetés, különösebb elismerést sem kapott soha senkitől, de ember! Mindmáig! Szarvasmarha gondozó, akit a hajnal ébreszt, a késő este kísér pihenőre, mert ő a jószágért van. Azért hétköznap is, ünnepen is, ha úgy adódik éjjel is, meg nappal is. És ő teszi a dolgát szótlan, mert ez lett a kötelessége. Érte, Magdus Sándoré szól az irat. . . Eljutott szenvedése a hivatalhoz. Nem ő panaszkodott. Segítséget sem ő kért. Beletörődve sorsába, gondozta a szorgosan a gondjaiba vett jószágokat. Zsunyban, nem is olyan régen, a polgármester szólította a puszta népét, menjenek, szóljanak gondjaikról, ha van. Az örömöket is szívesen megosztja velük az elöljáró. Mentek az emberek, de Magdus Sándor nem ment. Vajon miért nem? Ki tudna hallgatag gondolatába látni? Talán restellte volna fájdalmát kiteregetni? Emberi mivoltát, semmivé tevő keservét feltárni? Nem ment, hallgatott. Pedig akkor éjjel a legkisebb porcikáját is ízekre tépő fájdalmát csak az ordítása enyhítette. Az udvarra rontott, egy hasáb fával verte sajgó testét. A fájdalomtól sajog minden porcikája mérhetetlenül. Elromlott a látása. Hogy menet közben ne ütközzön, előre nyújtott kézzel közlekedik. Ezt is lopva, hogy senki ne láthassa. így él Magdus Sándor az állatgondozó .. . Nem az égiek hozták rá betegségét. Nem. A földiek tisztességgel végzett munkája közben lett szerencsétlen. Őszi szeles időben a hollókői dombok alatt tisztabúzát vetettek. Kenyérnek valót. Ott állt a vetőgépen farosként. Egyengette a gabonát, hogy szépen sorjázzon a barázdába. A gép fedelét nem is zárta le, jobb, ha földbe szem előtt hullik a mag. Dombra értek. Ott pajkosab- ban kergetőzött az őszi szél. Belekapott a vetőgépbe, s mintha felmarkolta volna a méreggel csávázott búzát, belevágta Magdus Sándor szemébe. Egy életre elvesztette a látását. Égyik szemét kioperálták, a másik pedig elhalványult. Soha többé nem jött rendbe. Csak annyira maradt jó, hogy a jószágokat el tudja látni. A nyugdíjon még innen, de az egészsége jóval is azon túl. Mert a szeme pusztulását a testének minden porcikája szenvedi. De most már az elöljáróságon neki kopogott az írógép. Útjára kelt egy irat, hogy az igazán meggyötört, szenvedő ember, aki soha magáért egy szót nem szólt, mentesülést kapjon. Csak az az akta elérkezzék végcéljához! Magdus Sándor javára ... Bobál Gyula Fábián Gyöngyvér tárlata Fábián Gyöngyvér, salgótarjáni születésű festőművész „Arc - más” című kiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor a közeli napokban Budapesten, a Duna Galériában. A tárlaton Molnár Zsolt - aki szintén salgótarjáni származású és egykoron a megyei lap munkatársa volt - mondott megnyitóbeszédet. A kiállítás március 21-éig látható. Pályázat az áprilisi műemléki világnapra A műemléki világnap megtartását 1983-ban kezdeményezte az ICOMOS elnöksége és az UNESCO még ugyanabban az évben elfogadta a javaslatot, így megrendezésére 1984 óta kerül sor Magyarországon és a világ számos országában. Hazánkban, és Nógrádban is immár kilenc éve lassan hagyománnyá válik április 18-án a műemlékekről, az építészeti örökségről való megemlékezés. Napjainkban a privatizálás és az ország nehéz gazdasági helyzete számos veszéllyel fenyegeti épített örökségünket, ezért különösen fontos, hogy minél szélesebb rétegek figyelme irányuljon a műemlékvédelem nélkülözhetetlenségére. Hisz nem maradhat fenn az a nemzet, amely elveszti történelmét, nem becsüli a régi korok embereinek keze munkáját. Ezért az ICOMOS magyar bizottsága és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal pályázatot írt ki valamennyi magyar sajtóorgánum számára, a műemléki világnap tiszteletére. Nem a szerzők, hanem maguk a lapok pályázhatnak. A pálya- műveket április 30-áig lehet beküldeni az Országos Műemlék- védelmi Hivatalba. Ismeri ön Európát? Europolitikai kislexikon (1.) Öreg kontinens fiatal államokkal Európát gyakran nevezik az ’’öreg kontinensnek.” Ez kétségkívül helyénvaló elnevezés a földrész írott története és igazán nagy múltú kultúrája alapján, de a politikai térkép „újkori” módosulása viharos változásokról tanúskodik az elmúlt három-négy esztendő eseményei nyomán. A három felbomlott állam- szövetség, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia helyén a kontinensen tizennégy, az Európa és Ázsia határán fekvő Kaukázusban további három új ország, vagy inkább régi-új ország jött létre. Á Media World által készített és több világlap hasábjain közölt összeállítás a földrajzkönyveket helyesbíti a legutóbbi adatok alapján. Az alábbiakban az országnév és az ehhez fűződő esetleges megjegyzés után zárójelben a főváros, majd a területnagyság, valamint - népszámlálás híján - az egyelőre becsült lélekszám olvasható. Bosznia-Hercegovina (Szarajevó), 51,130 négyzetkilométer, 4,5 millió. Cseh Köztársaság (Prága), 78.864 négyzetkilométer, 10,4 millió. Észtország (Tallin), 45.100 négyzetkilométer, 1,6 millió. Fehér- Oroszoroszág, amely Beloruszként is szerepel a napi híradásokban (Minszk), 207,600 négyzetkilométer, 10,3 millió. Horvátország (Zágráb), 56,500 négyzetkilométer, 4,7 millió. Jugoszlávia, ez a hivatalos országnév a Szerbiából és Montenegróból összetevődő Kis- Jugoszláviát jelenti (Belgrád), 102,173 négyzetkilométer, 10,4 millió. Lettország (Riga) 63,700 négyzetkilométer, 2,6 millió. (Folytatjuk)
