Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27-28 / 72. szám

} Államszékház a várban — A Budai Vár világhírű mű­emlék épületeiben kap majd he­lyet a mindenkori miniszterel­nökség — ismertette tegnap Ka­tona Tamás államtitkár. Hosszú távon a Sándor-palotában kap helyet a Miniszterelnökség, a Karmelita-kolostor épületeben pedig a Miniszterelnöki Hivatal. A volt Honvédelmi Minisztéri­um Dísz téri romépületét alakí­tanák át köztársasági elnöki pa­lotává, egyfajta államszékházzá oly módon, hogy a helyreállítan­dó két meglévő szintre harma­dikként egy kongresszusi termet emelnének. A volt Teleki-palota helyén, a jelenlegi üres telken pe­dig államfői rezidenciát építenének. Kitüntették Annus Antalt A Magyar Köztársaság elnöke — a miniszterelnök előterjeszté­sére — Annus Antal altábor- nagynak, a Honvédelmi Minisz­térium közigazgatási államtitká­rának a szovjet csapatok kivoná­sával kapcsolatos kormánymeg­hatalmazotti feladatok magas színvonalon történt megvalósí­tásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje A Csillaggal kitüntetést adomá­nyozta. Az elismerést Göncz Ár­pád tegnap a Parlament Nándor­fehérvári Termében nyújtotta át. A Dunánál A Dunánál címmel fotóalbu­mot jelentetett meg a Miniszter- elnöki Hivatal Kormányszóvi­vői Irodája a nagymarosi vízlép­csőrendszer történetéről és kro­nológiájáról. Kodolányi Gyula, mint az album egyik kezdemé­nyezője hangsúlyozta: nem di­rekt politikai eszközökkel, ha­nem a fotóművészet erejével kí­vánták megvilágítani az erőmű­építkezés környezeti hatásait. Hitelekért — értékpapír Náray László pénzügyminisz­tériumi főosztályvezető bejelen­tette: lezárult a tavalyi év végén megkezdett hitelkonszolidáció. A bankok összesen 102,6 milli­árd forint névértékű követelést adtak el az államnak és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Rész­vénytársaságnak. A megvásárolt hitelekért az állam értékpapírt ad cserébe. Forint­leértékelés Nem azért vált szükségessé a forint 2,9 százalékos leértékelése a konvertibilis valutákhoz ké­E est, mert januárban, február- an kedvezőtlenek voltak az ex­porteredmények — mondotta Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke tegnap az MTI kérdésére. A döntést — amelyet a kormány a Magyar Nemzeti Bankkal közösen ho­zott meg — az indokolja, hogy meg akarták állítani a forint rela­tívfelértékelődését a konvertibi­lis valutákhoz képest, elsősorban a márkához viszonyítva. A múlt év második felében a márka ár­folyama a forinthoz képest 5 5 fo­rint körül alakult, az idei első ne­gyedévben 51 forintra csökkent, vagyis a forint jelentősen erősö­dött. Természetesen ebben első­sorban az játszott szerepet, hogy a márka jelentős mértékben gyengült a dollárhoz képest. A Fidesz küldöttségét Gore alelnök is fogadta Az a tény, hogy Albert Gore alelnök is fogadta a Fidesz kül­döttségét, példaértékű jelzés, hogy az Egyesült Államok nagy­ra értékeli a magyarországi vál­tozásokat, és az ország demokra­tikus rendszerét a legszilárdab­bak egyikének tartja a térségben. Ezt mondotta Szájer József, a Fi- desz-delegáció vezetője csütör­tökön este magyar tudósítóknak. A küldöttség a hét végén fejezi be tíznapos amerikai látogatását. Szájer beszámolt arról, hogy az alelnökkel tartott találkozón Kelet-Közép-Európa és a kör­nyezetvédelem összefüggései, valamint a magyar belpolitika kérdései voltak napirenden. (MTI) Nem változik a benzin ára A forint 2,9 százalékos leérté­kelése miatt kismértékű áreme­lés lenne ugyan indokolt, ám a benzin ára az elkövetkezendő napokban nem változik — mondta az MTI érdeklődésére Sebestyén Béla, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt.) vezérigazgató-he­lyettese pénteken. Hozzátette: a múlt havi világpiaci ármozgások és a március 26-ától érvényes fo­rintleértékelés 1 forint körüli ár­emelést indokolna, ám ezt a MÓL egyelőre nem érvényesíti. Ahhoz, hogy a jelenlegi árakat a MÓL ne változtassa, elengedhe­tetlen, hogy a világpiaci arak se emelkedjenek. Kőolajipari szakemberek és megfigyelők szerint a jó idő és a turistaszezon kezdetével az üzemanyagok ára várhatóan a világpiacon emelkedni fog. Miért nem tudunk méltóképpen ünnepelni? Háromszázhatvanöt szürke hétköznap Március 15-e alkalmából leplezték le Salgótarján legújabb köztéri szobrát. Alig pár száz helybeli jelenlétében. A Madách gimnáziumnál megtartott ünnepség sem vonzott sok embert. - Elmentem volna - szabadkoztak azok a tarjániak, akiket arról kérdeztünk, hogy részt vettek-e a megmozduláson de beteg­ség, egy kedves családtag érkezése, esetleg valami halaszthatat­lan feladat gátat szabott ennek.-Annyi minden megélt már az ember. - György Jenő salgó­tarjáni nyugdíjas szerint az ő korában, 89 évesen, már csak a betegségek tudják felzaklatni az idősebbeket.-Lassan nem lesz mit en­nünk, mert nem lesz pénzünk, hogy megvegyük az alapvető dolgokat, s maguk ezt firtatják? - mondja Lantos Mária. - Hát csoda, hogy engem nem érdekel ez az egész ünneplősdi? Erről van szó. Senkit sem foglalkoztatnak a kiválasztott napok akkor, amikor az átlago­sak is nehezen döcögnek. S las­san elmossa az idő a hajdani re­zsim letűnt ünnepkörét. Holott egyes történészek szerint sem március 21-dikét, sem április 4-dikét nem lehet a magyar his­tóriából kirekeszteni, legfeljebb csak politikai indíttatásból.-Ami 1919 március 21-ével kezdődött, azzal nemcsak egy szűk katonai réteg értett egyet, a magyar tisztikar nagy része is. A nemzet tulajdonképpen vég­veszélyben volt, s az akkori uralkodó osztály nem vállalta a vezető szerepet. Az más kérdés, hogy a hatalomra került inter­nacionalista, idealizmustól sem mentes irányzat eleve bukásra volt ítélve. Dr. Horváth István történész, a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója az első vi­lágháborút és a negyvenötös időszakot követő eseményeket is érdemesnek tartja arra, hogy megemlékezzünk róluk. (Folytatás a 3. oldalon) A polgármesterek ellen: Bizalmatlansági indítvány? Az Országgyűlés hétfői plená­ris ülésén dönt két olyan önálló képviselői indítvány napirendre tűzéséről, amely az 1990. évi, kétharmados többséggel elfoga­dott önkormányzati törvényt, il­letve a polgármesteri tisztség el­látásának egyes kérdéseiről szóló törvényt módosítaná. A két in­dítványt egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő közösen dol­gozta ki. Élőteijesztésük arra irányul, hogy bizalmatlanság esetén az önkormányzati képvi­selő-testület megválhasson a te­lepülés polgármesterétől. Mile Lajos (MDF) és Tom­pa Sándor (MSZP) által benyúj­tott indítványok értelmében a polgármester a 10 ezernél több lakosú településen önmaga is bi­zalmi szavazást kérhetne a kép­viselő-testülettől, de a települési képviselők egyharmada is bizal­matlansági indítványt terjeszt­hetne elő a polgármesterrel szemben. A bizalmatlanság ki­mondásához a települési képvi­selők több mint felének szavaza­ta lenne szükséges, és ezután megszűnne a polgármester tiszt­sége. Ezt követően az önkor­mányzati törvény alapján új pol­gármestert kellene választani. Az önálló indítványok parla­menti elfogadása esetén a pol­gármester munkaviszonya nem­csak a választójog elvesztésével, az összeférhetetlenség kimondá­sával, vagy az illető halálával, hanem a bizalmatlanság kimon­dásával is megszűnhetne. A két képviselő elképzelései szerint a törvénymódosítások a kihirdetés napján lépnének életbe. Számos országban nem kell a hozzátartozó beleegyezése Konferencia a donorkérdésről Magyarországon az elmúlt év­ben mintegy kétezren haltak meg közúti balesetben. Ez idő alatt a jelentett potenciális donorok száma csupán 108 volt. A két adat közötti jelentős különbség csökkentése, a transzplantációs igények jobb kielégítése, a bete­gek életkilátásainak növelése ér­dekében tegnap egész napos konferenciát rendeztek Buda­pesten a donorkérdésről, a San­doz Pharma Ag támogatásával. Elhangzott: ami a hazai gya­korlatot illeti, megfontolandó a kegyeleti jog bizonyos kiterjesz­tése annak érdekében, hogy egy potenciális donor esetében a hozzátartozónak joga legyen en­gedélyezni vagy megtagadni a szerv-, illetve szövetkivételt, ha az illető életében nem tett konk­rét nyilatkozatot. Magyarorszá­gon a jogszabályok előírásai sze­rint gyógyító célú szervkivétel csak akkor nem végezhető, ha az ellen a személy — még életében — tiltakozott. Számos országban ugyanis szükséges, másutt vi­szont nem kell a hozzátartozó beleegyezése. Az egész világon tapasztalható donorhiány azon­ban — úgy tűnik — abba az irány­ba kényszeríti a törvényhozókat, hogy a tiltakozás hiányát mint beleegyezést fogadják el. Műszaki Magazin Megjelent a Műszaki Magazin első szama, amelyet a Műszaki és Természettudományi Egyesüle­tek Szövetségi Kamarája (MTESZ) és a nemet Vogel Ver­lag közösen ad ki. A lap elsődleges céljának azt tekinti, hogy a magyar reálértel­miségi szakembereket lássa el friss tnformációkkal. Ezért úgy a magyar, mint a külföldi műszaki és tudományos, kutatási újdon­ságokról tudósítani kíván. Á lap­nak ez évben a most napvilágot látott számán kívül még három úgynevezett mutatványszáma kerül az olvasók kezébe. Ezek­hez az érdeklődők — a lap 25 ezer példányban jelenik meg szá­monként — ingyen juthatnak hozzá. A sikertől függően az új­ság a jövő évtől akár havi rend­szerességgel is megjelenik. Tegnap délután kezdődött Balassagyarmaton a második orszá­gos zeneiskolás fuvoladuó találkozó. A nyitókoncerten elsőként a Balassagyarmati Kamaraegyüttes (képünkön) rövid műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. A fesztivál ma a zeneiskolai ta­nulók bemutatóival folytatódik. Fotó: Gyurkó Péter A királynő és a hódolói Fuvola. A hangszerek király­nőjének nevezik ezt a küllemre is szép „instrumentumot”, mert a hangja sokakat megbabonáz. Nem meglepő hát, hogy két évente immár egy hagyományt teremtve, összegyűlnek Balas­sagyarmaton a fuvolamuzsika és a közös zenélés szerelmesei.- 1991-ben fogalmazódott meg az igény, hogy Balassa­gyarmat otthont adjon az or­szágból ide érkező ifjú zené­szeknek és megrendezzük a fu­voladuók versenyét - mondta dr. Németh György polgármes­ter pénteken, a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában a zeneis­kolás fuvolások második orszá­gos találkozójának megnyitó­ján. A rendezvényt - amelyre az ország harmincnyolc zeneisko­lájából közel kétszáz növendék és majd’ száz tanár jött el -, el­sősorban azzal a céllal hívták életre, hogy a fuvoladuó, trió és kisegyüttesek kamarazenélését népszerűsítsék, s egyben bemu­tatkozási és a szakmai megmé­rettetés lehetőséget biztosítsák az ígéretes tehetségű fiatal mu­zsikusoknak. A fesztiválra több hazai és külföldi fuvolaművészt is meg­hívtak, így a zsűriben olyan ne­ves zenészek ülnek, mint Pröhle Henrik, Csetényi Gyula, Dratsay Ákos, T'ósér Dániel, akik valamennyien egyben el­ismert zenepedagógusok is. A tegnapi megnyitót köve­tően, a Balassagyarmati Kama­raegyüttes műsora után a meg­hívott művészek is felléptek azon a koncerten, amelynek egyik résztvevője a méltán nemzetközi hírű Doppler Trió volt. A trió tagjai az olaszor­szági Campobasso város Lo­renzo Perodi Konzervatóriumá­nak tanárai, három olyan dara­bot mutattak be, amely Ma­gyarországon most hangzott fel először. A fesztivál a szombati ver­senyt követően vasárnap dél­előtt gálaműsorral és a díjki­osztó ünnepséggel zárul. Az előzetes program szerint két ka­tegóriában és több korcsoport­ban hirdetnek majd eredményt. S hogy erre a mostani ese­ményre miért jöttek el az Ipoly-parti városba közel két­szer annyian mint két esztendő­vel ezelőtt, nem nehéz választ adni, hiszen — Ember Csabának, a gyarmati zeneiskola igazgató­jának szavaival élve - nem ven­dégként, hanem régi vagy új ba­rátként köszöntötték az ide se­reglő zenészeket, zenerajongó­kat”. - fa ­Magyar Pulitzer-díj átadása Haririadszor adták át a magyar Pulitzer-dijakat. Az elismerést teg­nap ünnepélyes keretek között a Pesti Vigadóban vehették át a kura­tórium által kiválasztottak. A díjazott újságíróknak — Bolgár Györgynek és Simkó Jánosnak (Magyar Rádió), Váncsa Istvánnak (Elet és Irodalom), Bánkuti Andrásnak és Murányi Gábornak (Köztársaság), Csatár Imrének és Csicsery-Rónay Istvánnak (Magyar Nemzet), illetve az Esti Egyenleg Szerkesztőségenek és a Fekete Doboz Alapítványnak — Vásárhelyi Miklós, a kuratórium elnöke nyújtotta át az elismerést. A Pulitzer-család 1990-benjarult hozzá — az amerikai újságíró-díj alapítójának magyar származására való tekintettel —, hogy Magyar- országon is kioszthassák a Joseph Pulitzer-emlékdijat. Az alapítvány létrehozását Fábry Pál amerikai üzletember és a Magyar Hitelbank vállalta magára. A díj pénzjutalommal is jár: 200 ezer forintot és 1000 dollárt kapnak az elismerésben részesülők. Visegrádi védelmi miniszterek Brüsszelben Csehszlovákia szétválása óta vasárnap első alka­lommal találkoznak az immár visegrádi négyek vé­delmi miniszterei. A helyszín Brüsszel lesz, ahol egy nappal később rendezik meg az Észak-atlanti Együttműködési Tanács védelmi minisztereinek értekezletét. Az MTI érdeklődésére a Honvédelmi Miniszté­riumban azt is elmondták, hogy az értekezleten Für Lajos honvédelmi miniszter felszólalásában meg­erősíti azt a magyar álláspontot, miszerint az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsot olyan szervezetnek tekintjük, amely nagy lehetőségekkel rendelkezik a NATO-tagállamok és az együttmű­ködő partnerek erőfeszítéseinek egyeztetésére, a válságmegelőzés, a válságkezelés és különösen a békefenntartás területén. A tanácskozáson a honvédelmi minisztereknek lehetőségük nyílik kétoldalú megbeszélésekre is. Für Lajos várhatóan a kanadai és a brit védelmi mi­niszterrel, valamint az amerikai védelmi miniszter- helyettessel találkozik négyszemközt. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom