Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-24 / 69. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1993. március 24., szerda Nem igaz, hogy nincs elegendő búza a megyében Jelentősen nőtt az őszi búza vetésterülete Beszélgetőpartnerünk a „Kócbaba kismama” / Az Eva-Neoton él és marad Csepregi Éva kisfiával, Dáviddal, aki az édesanyja időbeosztását illetően máris Góliátnak számít Máig sem jutott nyugvópontra a pár héttel ezelőtt útjára indított vita: van, vagy nincs elegendő búza az ország lakosságának folyamatos, biztonságos ellátásához.-Mi a helyzet Nógrád megyében? - Ennek tisztázása céljából kerestük fel dr. Tóth Szabolcséit, az FM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatal tanácsosát.-Egyes megyékben valóban volt búzahiány. Minket ez nem érintett, mert - a Nógrád Megyei Gabonaforgalmi Vállalat kereskedelmi osztályvezetőjétől kapott információk szerint - múlt év december 31-éig többletünk volt. Ezt - száz vagont - a vállalat eladta a nyíregyházi testvércégnek. Ezt is figyelembe véve a meglévő készlet elegendő lisztnek és takarmánynak. E mögött az húzódik meg, hogy a vállalat búzát külön nem ad el, az általa előállított takarmánykeverékekbe viszont a szükséges mennyiséget beleteszi. Jó érzéssel mondhatom: állami biztonsági tartalékként a megyei gabonaforgalmi raktáraiban 3 ezer 500 tonna búza van, amit az idei aratás megkezdésekor a kormány szabadíthat fel értékesítés céljából.-Állítólag kevés az étkezési búza, ezért a pékárukhoz takarmánygabonát is felhasználnak.- Ez nem igaz, mert a tavalyi aratáskor az étkezési búza aránya nagyobb volt, mint az azt Uszoda a vak társaknak-y /uu/i r> , i J\y ■ ■ \ (ABC-Europress) „Nagyon sajnálom a vak gyerekeket, de a sajnálat nem elég, mert inkább segítségre szorulnak. Egy látó gyereknek még elgondolni is nehéz, hogy ne láthassa a természet csodáit és az élet szépségeit, meg a szüleit. Minderre a tévéből jöttem rá, mert a környezetemben nem élnek vakok. Együttérzek a vak gyerekekkel, ezért is adok minden hónapban 1 forintot az uszoda felépítésére. Bár nagyon kevés pénz ez az egy forint, de talán ezzel is hozzájárulok a vak gyerekek öröméhez, szórakozásához" - fogalmazta levelében Bajomi Ildikó kisiskolás. Balogh Tibor, egykori vízilabdázó mutatta ezt a levelet, s mellette a legújabbakat Igar- ványról, Kompokról, Hódmezővásárhelyről. Naponta érkeznek az egy-két forintos fejalán- lások a budapesti vak gyerekek általános iskolája úszómedencéjének a felépítéséhez. A sportember valamennyi általános iskola igazgatójának írt levelet és kérte, támogassák a kezdeményezésüket. Számításaik szerint egy tanítási félév alatt hárommillió forintot tudnának a gyerekek összegyűjteni vak társaik javára. Az ötéves alapítványnak eddig hétmilliója van, az uszoda felépítésén fáradozók hisznek abban, hogy a gyerekek forintjain kívül számíthatnak felnőtt adakozókra is. Megszűnt a műhely Salgótarján. A Nógrádi Történeti Múzeumban gazdasági okok miatt megszűnt az ún. vi- deoműhely. Az 1984-től működött alkotóműhelyben az évek során több saját filmet, dokumentumot készítettek. Többek között itt jöttek létre azok az alkotások is, amelyek a Nógrád megyében élő képzőművészek életét és munkásságát méltatták, mutatták be. megelőző esztendőben.-Lesz-e elég kenyérnek és lisztnek való őszi búza a jövő évben?- Örömmel mondom az igent. Az őszi búzával bevetett vetésterület az 1992. X. hó 25-ei állapotnak megfelelően 11 ezer 022 hektár, ami 283 százaléka az 1991. évinek.-Ebben szerepe van a kormány különböző anyagi támogatásának is?- A kormány által biztosított vetési támogatásból - hektáronként 1500 forint - csak azok részesültek, akik ezt igényelték. Ezzel a lehetőséggel 45 nagyüzem élt is. A részükre kifizetett vissza nem térítendő vetési támogatás több mint 31 millió forintot képvisel. A magántermelők közül csupán 213-an kérték az előbbi támogatást. Hetvenkét hektár őszibúza elvetése után, több mint egymillió forintot kaptak vissza. Azért csak ennyit, mert az illetékesek, - köztük a sajtó -, nem tájékoztatták őket, milyen módon juthatnak hozzá a vissza nem térítendő hitelhez. Tetézte a gondokat az APEH által előírt procedúra is. Az előbbiek miatt jutottak hátrányos helyzetbe a mezőgazda- sági kistermelők. Ezt a nem kívánatos állapotot jeleztük az FM illetékeseinek.-Milyen más jellegű anyagi segítség szolgálta, illetve szolgálja a mezőgazdasági termelők talpon maradását? A Környezetvédelmi- és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázati felhívás Nógrád megye gazdasági, társadalmi helyzetének javítását is szolgálja. Az elkészítéshez szükséges útmutató a fejlesztési intézetnél, a köztársasági megbízott hivatalában és a megyei önkormányzatnál igényelhető. A munkahelyteremtő beruházásoknál mellékelni kell a beruházás helye szerinti illetékes települési önkormányzat véleményét, a pályázat tartalmától függően a területileg illetékes megyei munkaügyi központ, a megyei földművelésügyi hivatal, az FM Önálló Vadászati- és Egyre jobban keseredik a juhászember szája íze. Gürizik éjjel-nappal, haszon meg semmi. Van egy neves számadó juhász Kőhegyalja pusztán, közvetlen az erdőszegélyen. Négyszáz anyajuh istápolója, de inkább dédelgetője. Kecskés Imrének hívják. Pásztorcsaládból származik, az alvidékről került ide a dombok közé. Nem cifrázza a helyzetet.-Uram, jó ha nullára kijövök. De az egész családom talpon van érte! Jó kiállású, bodor fejű ember, piroslik az arca, duzzad az egészségtől. De ha nem így lenne, nem bírná az iramot. Kivált így tavaszba forduláskor, amikor már nyugtalankodik az akolbéli jószág, menne a legelőre, mert kibuggyant a fű, viszi a szél illatát. De itt a nyírás ideje is. Már jó néhány napja ellenek az anyák is. Kecskés Imre meg másodmagával birkózik a nyájért. Fele sége a legfőbb bojtárja. Eleven tekintetű, jó erőben lévő, formás asszony, bírja a munkát. Pilinyben pedig, a faluszéli házban egy pendülő szép hajadon a ház körüli dologra, meg a két kisebb testvér felügyeletére vigyáz. Egyszóval jó háttérrel dolgozik a juhász.-Nem is ezzel van baj kérem!!! - sóhajtotta. Harangozták a delet. A konyhából ebéd illata szivárgott a szobába. Nem sok maradásuk lehetett már Kecskéséknek,- Például a földadó elengedése. Ilyen címen 33 nagyüzem 20 millió forinthoz jutott. A kistermelők - akárcsak az előbbi esetben -, kellő információ hiányában nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ebből a kátyúból az egyedüli kivezető utat egy önálló megyei információs iroda létrehozásában látom, de nem a mi hivatalunkon belül, mert ez nem a mi feladatunk. Az igazsághoz tartozik, hogy az Állami Vagyonügynökség megbízásából Budapesten létrejött a kistermelőket szolgáló Piacfejlesztési Információs Alapítvány. Szolgáltatásait azért nem tudták és tudják igénybe venni, előnyeit hasznosítani, mert a megyei referensek nem a megyében, hanem Budapesten és Sárbogárdon székelnek. A megoldás csak a megyében egy-két fővel és két megyei székhellyel - Salgótarján, Balassagyarmat - képzelhető el.-Milyen lehetőségük volt a termelőknek az aszálykár okozta bevételkiesés valamiféle mérséklésére?-Amennyiben az aszálykár meghaladta a 15 százalékot, ott az eredeti 10 százalékos kamat- kedvezményt újabb 10 százalék növelte. Mi a bankoknak 12 üzem esetében - az ő kérésükre — javasoltuk a kedvezményes kamatozású hitel kiadását. Ezen kívül a megye nagyüzemei, a gödöllői és a GITR termelési rendszereken keresztül jutottak még az előbbi kamatkedvezHalászi Osztálya, a területi erdőfelügyelőség, közúti, vízügyi igazgatóság, a környezetvédelmi felügyelőség, ill. az utóbbi által szükségesnek tartott esetben a természetvédelmi, valamint a nemzeti park igazgatóságának állásfoglalását, a beruházáshoz hitelt nyújtó pénzintézet és a saját forrást igazoló bank nyilatkozatát. Az adható támogatás felső határa a munkahelyteremtő beruházásoknál a fejlesztési költség 30, az infrastrukturálisoknál 50 %. A területfejlesztési alapból csak az 5 millió forintot meghaladó munkahelyteremtő beruházást támogatják. Az odaítélésnél elmert az órát is sűrűbben nézegette a gazda. Nyugtalan mozdulattal simította le sűrű bajuszát, és rövidre fogta szavát. Kimondta, amitől ma minden igaz juhászember fél: haldoklik a juhászat. A szaporulat gyérül. A jószág minősége sem a kívánt. Az aszályt megsínylette a legelő, a legelőt meg a jószág. A nyúzón feltörték ugyan a gyepet, de több lett a kóró, mint a gyepes fű. Az Istenbércen, meg a Batán nem lehet a legelőt trágyázni se szerves, se műtrágyával, mert lent a völgyben a komrai víztározó. Az esővíz levinné a trágyalevet az ivóvizes tóba. Ezen a silányságon él hát a juh. így aztán elgémberednek a kosok, kedvetlenek az anyajuhok, hiába, hogy a vidék megej- tően szép és valamikor gazdagon virágzott. A jószágnak kell adni pótlást, szálas takarmányban is, szemesben is. De a takarmány árak olyan magasak, hogy rámegy a juhász gatyája is. Egy bunda gyapjúért pedig 160 forintot ha adnak. A tejről már ne is szóljunk, a kutyának sem kell, lakat alatt a szécsényi tejgyár. A bárány lenne még, ami reményt sugallna, dehát... ményhez, amennyiben számla- vezető bankjuk elfogadta kérelmüket. Egyébként a közvetlen anyagi támogatás 60 milliót képvisel. Ez az összeg nagyobb lehetett volna, ha a hitelkérelmek elbírálását az érintett bankok saját, hosszú távú és jól felfogott érdekükben konstruktívabban bírálják el.- Tekintettel földjeink állapotára, jelenlegi erőnlétére, milyen hektáronkénti őszibúza átlagterméssel számolhatunk?- A mai helyzetet figyelembe véve, átlagos időjárás esetén, hektáronként 3-3,2 tonnás termést tartok reálisnak. Azért nem többet, mert a tavalyi aszály tovább tart. Az idén az első két hónapban 51 milliméter csapadék került a földekbe a szükséges 120 milliméter helyett.- A tavasszal időszerű munkák elvégzéséhez milyen támogatásban részesülnek a megye mezőgazdasági termelői?- Áz ősszel kialakított és megvalósított támogatási kondíciók - vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes hitel - továbbra is a termelők rendelkezésére áll, amennyiben eleget tesznek a feltételeknek. Új elemként jelentkezik a gázolaj-támogatás. Minden mező- gazdasági termelő a mindenkori fogyasztási adó mértékszorzatának 33 százalékát, igénylés alapján, készpénz formájában az adóhivataltól visszakaphatja. Venesz Károly sőbbséget élveznek a térségi jelentőségű beruházások. A támogatásról szóló döntés érvényét veszti, ha az odaítéléstől számított három hónapon belül nem kötik meg az ezzel kapcsolatos szerződést. A támogatás arányos, késedelmi kamattal növelt összeg visszavonásával jár, ha a beruházás során a foglalkoztatási kötelezettség csak részben valósul meg. A támogatás teljes és késedelmi kamattal növelt visz- szavonásával jár, ha a beruházást nem helyezték üzembe, vagy a foglalkoztatási kötelezettségek átvállalása nélkül értékesítik ill. adják bérbe. Mert itt, Kőhegyalján most silányabb, meg gyérebb a szaporulat, mint szokott az lenni. Ahol pedig volna bárány, ott félvállról beszélnek a juhásszal. Mintha szívességet tennének neki, ha átveszik az árut tőle. Mesélte egy Harai nevezetű érdemes juhászember, hogy vitették vele a bárányt Nemtibe. Onnan valahová Verőcére, hogy majd ott átveszik, de az árát leszorították kilónként 140 forintig. A juhász ilyenkor nyel egy nagyot, felsóhajt a magas- ságos égig és adja a bárányt, nehogy a nyakán maradjon. Hogy a régi nagytekintélyű számadó juhászok nem forognak a sírjukban az egy csoda. De hogy a híres bacsa, Dér Pál idegei ebbe roppantak bele,,az biztos. És a kamionok mégis megtelnek. Titokzatos módon sokkal több báránnyal, mint amennyi itt, a mi vidékünkön megszületik. Honnan? A titkot Kőhegyalja pusztáról megfejteni képtelenség is lenne. Még az Isten szeme is kevés volna belátni, mi folyik a háttérben a juhászok kárára. Suttogják, azért ez a tenyésztők félvállról kezelése, az árak (Ferenczy Europress) A popszakmában csak az igazi kedvenceknek adatik meg olyan népszerűség, amely töretlen marad akkor is, ha az illető hosszabb időre kikerül a közönség látóteréből. Csepregi Éva vitathatatlanul igazi kedvenc. Hónapokra eltűnt ugyan a könnyűzene világából, a személye, dalai, együttese iránti érdeklődés azonban változatlan. A hajdani Kócbabát életének új főszereplője, Dávid parancsolta le egy időre a koncerttermek dobogójáról.- Májusban született Dá- vidka, s mivel a párom skóciai, ősszel már hármasban utaztunk ki az ottani famíliához Edin- burgba. Pár hónapi kintlét után az év végén jöttünk vissza. Most már jut egy kis időm arra, hogy szakmai életemet tervezzem, szervezzem, de persze még nagyon sok bennem a bizonytalanság. —Az elmúlt hónapok tehát zene és dal nélkül teltek el Csepregi Éva számára?- Teljes „üzemszünetről” szó sem volt, hiszen a párom zeneszerző, saját stúdiója van, s alkalmanként természetesen jómagam is vokáloztam vagy szólószámokat énekeltem. Szóval Skóciában születtek felvételek - magyar nyelven, ami nem éppen szokványos...- Térjünk vissza hazai földre: marad az Éva-Neoton csapat?- Természetesen. Akkor is folyamatos és rendszeres a kapcsolatom az együttessel, amikor éppen Skóciában vagyok; szinte naponta beszéltünk, beszélünk egymással. Következő lemezem leszorítása, mert a kereskedő megy a szlovák, a lengyel hegyekbe, ahol viszont szapora az állomány, meg olcsó. Bőven a bárány. Ott vásárolják fel, beiktatják a megyei létszámba és magyar áron adják tovább. Viszont nem kisebb emberek, mint a Szent Vendel Juh- és Kecsketenyésztő Egyesület vezetői állítják, vannak kereskedő emberek, akik az így össze verbuvált üzelmek során egy kamion bárány után ötszázezer(!) forint hasznot vágnak zsebre. Amikor idáig jutottunk a beszélgetéssel csend lett a szobában. Kecskés Imre az asztalra ejtette öklét.-Látja uram, hát így élünk mi, juhászok ... Az ebéd már tálalásra készen párolgott a tűzhelyen. De a gazda még nem adta jelét, hogy ehetnéke volna. Inkább fűzte mondandóját tovább. Nem lett szívderítő az sem. Mert ha egy vérbeli juhász fejében már az az eretnekség is megfordul, hogy valami más munka után kéne nézni, akkor az már a juhászat halálát jelenti. Kecskés Imre fejében már ez is megfordult. Azt fejtegette, ha lovakkal foglalkozna, tán hasznosabb is ugyan valójában szólólemez lesz, de Éva-Neoton néven jelenik meg. A lényeg, hogy az együttes él, van és marad. Anyai „árnyékomat” persze nem tudom átlépni; Dávidka miatt — ezt most már pontosan látom - igencsak át kell rendeznem az életem. Olyan értelemben ő máris Góliát, hogy nemcsak beleszól, de el is dönti, mikor és milyen intenzitással dolgozzak. Az idén egy koncertet tervezünk itthon és egy lemez elkészítésére vállalkozunk. Tűmé valószínűleg nem fér az időkeretbe, de persze ez a „nem” a későbbiekben még „igenné” is változhat, ha minden úgy alakul.-Nem fél attól, hogy a közönség kegyeiért folyó versenyben lemaradnak?- Az az igazság, hogy az elmúlt másfél évtizedben szinte megállás nélkül „hajtottunk”, így is, úgy is kellett volna idő lazításra, a további pályafutásom átgondolására. Most, ez a többé-kevésbé kieső egy év elég az ilyen értelmű feltöltődésre, de ahhoz kevés - legalább is hitem szerint -, hogy elfelejtsenek ...- Gondol valamiféle pálya- módosításra?- Elképzelhető ... ,de ilyen értelemben sem tudom még, mit hoz a jövő. Csak az biztos, hogy ezután is népszerű dalokat szeretnék énekelni, amelyek sok hallgatóhoz, nézőhöz szólnak. A pihenő jót tett a hangszálaimnak is - friss erőben várom a folytatást. Korn is Tamás lenne. Mondjuk igással vagy parádéssal, de hátassal is. Ezt a sportot most kedvelik az újgazdagok. Terep meg van, szűz is, gyönyörű is. Fel a fehérkúti erdőt szabdaló völgyön, ki az Istenbércre, onnan le a Komra- völgyig, meg még ki tudná merre a sejtelmes rejteken. Nem tudom a juhász hisz-e ebben, mert megkérdezte:- Mit szól hozzá? Ugye, nem rossz? Fanyar volt a hangja, ízetlen a szava. Nem hisz ő ebben. Inkább másban. Ez a kőhegyaljai juhászat biztos legnagyobb a megyében. Az értékét legalább negyvenöt-ötven millió forintra becsülik. Három juhász van ott egy-egy nyájjal. A juhállomány is háromszorozódik. És a telep ingó, ingatlan vagyonával együtt eladó. Jöttek már szemrevételezni, méghozzá arabok. Erről beszélgetve csillant meg először Kecskés Imre szeme.-No, ez az! Ahol juhászat van, ott juhász is kell! Nem igaz? Ez viszont szent igazság. Aztán, hogy miképpen alakul a jövő, azt megmondani most senki ne vállalkozzék. Annyi viszont biztos, a beszélgetésben elhaladt az idő. Az ebéd, ha nem eszik meg, elpang. A juhásznak is inkább a hodályban a helye, mint beszélgetni. Mert a hodályban most jönnek napvilágra a bárányok. Ott nyírják a gyapjat is ... Bobál Gyula Munkahelyteremtés, foglalkoztatási kötelezettség-vállalással Mi lesz veled juhászember?