Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-11 / 35. szám
1993. február 11csütörtök NŐI DOLGOK HÍRLAP 9 Szíveskedjenek jól kiveszekedni magukat! Mindössze nyolc perc kell ahhoz, hogy házasságát helyrehozza - állítja John Dilley amerikai pszichológus. Javasolt módszerének lényege, hogy ha konfliktus felhői gyülekeznek a házaspár feje fölött, kerítsenek sort egy nyolc perces perpatvarra. Ennyi idő éppen elegendő arra, hogy jól kiveszekedjék magukat. Fontos feltétel azonban, hogy a perlekedők a házasság megmentésének közös szándékával mondogassanak oda egymásnak. Az első lépést akkor kell megtenni, amikor az egyik fél valamiért „begurul”. Rövid csillapodási idő után nyugodtan, csöndesen szóljon élete párjának: „Szeretnék veled beszélni”. Adjon 10 perc gondolkodási időt, hogy partnere rááll- jon a dialógusra. Ha pedig igenlő a válasz, ön határozza meg a témát, társa a helyet és az időpontot. Második lépés - a beszélgetés. Vigyen magával órát: pontosan kettő percet használjon fel problémájának felvázolására és ugyanennyi időt adjon párjának véleménye kifejtésére. Fontos, hogy mindketten az eredeti témánál maradjanak - egyikük se A súlyosabb problémákról később tárgyaljanak! evezzen más problémák vizeire. (Azok megbeszélésére új „tárgyalást” kell kitűzni!) Célszerű , ha az „ügy” apróbb részleteivel kezdik mondókájukat, s csak jó egy perc eltelte után térnek rá súlyosabb kifogásaikra. Harmadik lépés, egyben a vita leglényegesebb szakasza: 2 perc önnek, 2 pedig élete párjának arra, hogy javaslatot tegyen a közös probléma megoldására. Mindketten a saját fejükkel gondolkodjanak, ne úgy, hogy „van egy problémám, amit neked kell megoldani...” Negyedik lépésként - meglepődve fogják tapasztalni - megegyeznek. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nincs olyan megoldás, amely mindkét félnek egyformán jó. A kompromisszumban egyiküknek valamivel többet kell engednie, mint a másiknak. Bármelyik eset forog fenn, amiben megállapodnak, azt iktassák be a házirendbe. Dilley szerint ha a férj és a feleség már a házasság első konfliktusain is a „nyolcperces veszekedés” módszerével jut túl, később érzelmi és szexuális életük legkényesebb problémáival is könnyen megbirkóznak a mágikus 8 perc alatt. Nem fut ki, nem savanyodik meg Hogyan bánjunk a tejjel? Régen csak bosszúságot okozott, ha összement, kifutott, megsavanyodott a frissen vett tej - manapság az efféle baleset a pénztárcát is érzékenyen érintik. Ha azonban megfogadunk néhány „tejútmutatást”, kevesebb megy veszendőbe. A tej és minden azzal készülő étel roppant érzékeny a szagokra: magába szívja és megőrzi az idegen ízeket és aromákat. Ezért feltétlenül különítsünk el edénykészletünkből néhány lábost, amelyet csak tejforralásra és tejberizs, madártej készítésére használunk. Alapszabály, hogy forralás előtt az edényt alaposan ki kell öblíteni hideg vízzel - így nem kozmái oda, nem ragad a tej sűrűje a lábos aljához. Forralás után hagyjuk szabadon az edényt, s csak akkor fedjük le, ha már teljesen kihűlt. A forralásnak vannak fortélyai, amelyekkel megelőzhetjük a kellemetlenségeket. Ha előzetesen kevés vajjal körbekenjük az edény peremét, akkor sem fog kifutni a tej, ha véletlenül ott felejtjük a tűzhelyen. Sokan nem szeretik a forraláskor képződő kártyát és fogyasztás előtt leszedik, kiöntik a zsírtartalomtól függően vékonyabb vagy vastagabb fölét. Ha azonban a még nyers tejbe egy kevés cukrot teszünk és forralás közben állandóan kevergetjük, forrás után pedig - a lábost hideg vízbe téve - tovább kavar- gatjuk, nem lesz föle a forralt tejnek. Gyakran a frissen vásárolt tejről otthon derül ki, hogy már savanykás. Ne öntsük ki, hanem tegyünk bele egy késhegynyi szódabikarbónát és azonnal forraljuk föl; nagyon valószínű, hogy nem fog összemenni. A savanyú tej egyébként tésztába, kalácsba teljes értékű alapanyag. ízletes és egészséges az aludttej is, amihez gyorsan hozzájuthatunk, ha az amúgy már nem egészen friss tejhez egy kiskanál tejfölt rakunk. Itt az új tavaszi divat Angela Bowie könyve A világhírű popsztár, Dawid Bowie volt felesége - képünkön - viharos életükről írt könyvet, mely a napokban került a piacra. A hölgy magas, félmeztelen és verekedős Női boksz, vagy más? Az első híradás arról szólt, hogy Debrecenben Foxi-Boxi SC néven női profi ökölvívó-szakosztály alakult. Amikor azonban az egyik „bokszo- lóhölggyel” sikerült beszélnünk, hamar kiderült, nem pontosan erről van szó. A Foxi-Boxi stimmel, a többi nem nagyon. Az elnevezés ugyanis nem egy szakosztályt takar, hanem egy show-műsort - tájékoztatott Lehotai Sarolta, az egyik keményöklű amazon.-Ennek keretében ukrán lányok ének- és táncszámokat adnak elő, s ezek között következik a mi küzdelmünk.- Vagyis a női boksz.- Nem egészen, ugyanis a háromszor egyperces mérkőzéseken nemcsak ütjük egymást, hanem birkózunk is. Esetenként egy-egy pofon is elcsattan, vagyis inkább pankrációról van szó. No, meg még mást is csinálunk, ami egy ilyen műsorhoz hozzátartozik. _ 9 ? ?- Vetkőzünk is. De csak félmeztelenre. . . Ebben legalább tényleg olyanok, mint a profi bokszolok. Felül semmi, alul egy nadrág.. .- Igaz, hogy újsághirdetésben toborozták a csapatot?- Úgy tudom, de nekem egy barátnőm szólt, hogy van-e kedvem. Rögtön igent mondtam, s nem is bántam meg. Tetszik a munka, kitűnő a társaság, a lányok - valamennyien tizennyolc-huszonhárom éves fiatalok vagyunk - igazán jóban vannak egymással.- De azért pofozzák egymást. Vagy csak imitálják a verekedést?- Szó sincs róla. Én mindig az utolsó párban lépek a ringbe, s ellenfelemmel igazán nem kíméljük egymást. Pedig higgye el, 182 centimmel, 68 kilómmal szép pofonokat tudok kiosztani.-Ráviszi a lelke, hogy a ringben megüsse a barátnőjét?- Ez a dolgom. Három percig ütjük egymást, mint a répát, utána pedig összeölelkezünk. Hiába, az igaz barátságnál nincs szebb dolog... (szekeres) Párizsban a nagy ruhatervező cégek bemutatták a tavaszi divatot. Felvételünkön a Scherrer divat kreációja: a csíkost kombinálták a pettyessel. Természetesen a kalap elmaradhatatlan! Asszonysorsok Még egyszer, utoljára A magas, vékony női alak szinte elvész a vastag bundában, úgy néz ki, mintha karóra akasztottak volna egy szőrmés ruhadarabot. Az arc merev, a barna szemek a végeláthatatlan távolba néznek. A száj sarka dacosan felfelé görbül... De a legtöbbet mégis a kéz árulja el: az ujjak szorosan fonódnak egy másik, egy kicsi kézre, mintha azt soha nem akarná elengedi. Anya és leánya - Márta és Kismárti - eltűnik a szürke tömegben. A kicsi nem tudja, hogy nővére halálának köszönheti az életét, s talán az lenne jó, ha később sem ismémé meg a szörnyű titkot. Ili, a testvér hosszú, szőke hajú, kék szemű kislány volt. Apjától örökölte szemének színeit, melyekért anyja külön imádta. Amíg a kislány el nem unta, fésülgette, bájosabb- nál-bájosabb frizurákat csinált neki. Egy-egy beszerző körútjáról szebbnél-szebb ruhákkal jött haza. Ezt követte a próba, amikor a „kis hölgy” egyenként magára vette az új darabokat, s a tükör előtt nézegette tetszetős mását. Tudatosan kényeztette Ilit. Azt gondolta, miért ne? Ha jó neki és nekem is, akkor hát mi a rossz ebben? - hangoztatta. Férje és mások a fejüket csóválták erre, s megjegyezték: csak majd meg ne bánd. Neki lett igaza. Ili nem élt vissza anyja hajlíthatóságával, s kettejük között egyre mélyebb barátság szövődött. Ez azért is lehetett így, mert Márta - mivel „egykéje volt” - elhatározta, hogy nem engedi magányossá válni a lányát. Ha tehette, együtt bújócskázott, fo- gócskázott, labdázott, kacagott a gyerekkel. Sokan megirigyelték a pajtáskodásukat, mely persze, úgy vált lehetségessé, hogy a férje besegített neki. Hányszor várta meleg vacsorával az oviból jövő Ilit és a feleségét, aki titkárnő volt egy menő cégnél. Az egyéb házi munkát sem testálta Mártára, derekasan kivette a tennivalókból a részét. A „két nőnek” így juthatott bőven ideje egymásra. Mikor Ili nyolcadikból kimaradt, anyja segített, hogy bejusson a gimnáziumba, ahol aztán a tanulással igazán nem volt baja. A lány bizonyítani akart, Márta pedig méltányolta ezt, s úgy akart a gyereke közelében maradni, hogy a jelenléte semmiképpen ne jelentsen számára terhet. Ez félig-med- dig sikerült is: a bajban elérhető volt, de egyébként tisztes távolból figyelte, hogy halad a gyereke. A másodikos gimista Ilcsit legelőször húsvét vasárnapján fogta el egy komolyabb rosz- szullét. Szédült, meg is tánto- rodott, homloka verítékezett, elhagyta az ereje. Az egész legfeljebb tíz percig tartott. Az ijedt szülők egymást nyugtatgatták, mondván, biztosan valami múló. hormonális zavarról van szó. Két hét múlva azonban ismét jelentkezett a gyengeség, a már ismerős tünetekkel. Aztán három, majd két naponként jött elő. Ili nyurga és sápadt volt, de más külső jele nem volt a betegségének. Elvitték az orvoshoz, ahol alaposan kivizsgálták, s megállapítottak egy erős vérszegénységet. Gyógyszereket, injekciókat és rengeteg vitamint rendeltek, friss levegőt ajánlottak a fiatal lánynak. Márta kimondhatatlanul aggódott. Rossz sejtelem gyötörte, de azért következetesen porba dugta a fejét. Nem akart tudni semmi rosszról. Ám hiába. A gyereke negyedik orvosa közölte vele: Ilinek vérrákja van. Erre ő toporzékolva rohant vissza az első doktorhoz, akitől az őszintétlenséget kérte számon. Melléfogott. Ez az ember a férjével igen, csak vele nem közölte, milyen nagy a baj. Azt mondta, az asszony labilis idegrendszere tartotta ettől vissza. Nemsokára szembe kellett nézni a rettenetes ténnyel: Ilinek már csak pár hónapja van hátra. S mit tett erre az anya? Próbálta tartani a lelket mindnyájukban. Kivette áz összes szabadságát, az összes megtakarított pénzüket és kettesben a lányával felutaztak Pestre. Szórták a pénzt az éjszakai bárokban, háromcsillagos szállodákban mulattak. Voltak percek, mikor nem hitték, milyen közel az az utolsó nap. Ili olyan volt már akkor, mint egy törékeny kis madár. Aztán egy reggel örökre kialudt szeméből a fény. Pár hónap telt el a temetés óta, mikor a gyötrődő harminckilenc éves Márta úgy döntött: neki bármi áron kell egy gyerek, másként beleőrül a mérhetetlen gyászába. M. J. Félmeztelen hölgyek mérkőzés közben
