Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-08 / 32. szám

\ BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. FEBRUÁR 8. HÉTFŐ IV. ÉVFOLYAM 32. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT A Nógrád Megyei a megyei napilap Jó munkáját kimagasló jutalékkal honoráljuk! Érdeklődni a 16-455-ös tclcfonszámon vagy személyesen a Sajtóházban lehet Susán Ferenc terjesztési előadónál. g (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) 1 Turistával uta Viszik a dollárt Az elmúlt évben háromszorosára növekedett a lakossági turistavaluta-felhasználás — közölték a Magyar Nemzeti Bankban. Tavaly a magyar állam­polgárok 344 millió dollár értékben vásárolták a pénzintézeteknél éves keretükből konvertibilis va­lutát, míg 1991-ben csak 114 millió dollár értékben. A jelentős növekedés oka, hogy az 1992 közepén a korábbi 50-ről 300 dollárra növelték meg a lakos­sági turistakeretet. Az első félévben még csak 53 millió dollár volt a felhasználás. Az MNB adatai szerint 1992-ben 2,5 millióan váltottak ki konverti­bilis valutát. Tavaly az előzetes adatok szerint mintegy 600 millió dollár aktívumot termelt ki az idegenforga­lom. A beszolgáltatott zsidó ékszerekről Az Alkotmánybíró­ság várhatóan kedden hirdeti ki határozatát a volt egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló tör­vényről, miután előző­leg a mai teljes ülésen még folytatja az ügyben már korábban megkez­dett alkotmányossági vizsgálatot. A testület sajtófőnö­kének tájékoztatása sze­rint a holnapi ülés napi­rendién szerepel az 1944-ben beszolgálta­tott zsidó letéti éksze­rekkel kapcsolatos in­dítvány is. A testület to­vábbá megvitatja azt az indítványt is, amely sé­relmezi, hogy 45 évnél fiatalabb személy nem lehet alkotmánybíró, il­letve hogy az Alkot­mánybíróság határoza­taival szemben nincs he­lye fellebbezésnek. Szaktitkárságok az SZDSZ-ben Az SZDSZ szervezetének megújítását, a párt országos köz­pontjának átalakítását vitatta meg szombaton a legnagyobb el­lenzéki párt Országos Tanácsa. A Mérleg utcai SZDSZ-központ átalakításával — szem előtt tart­va a felkészülést a ’94-es válasz­tásokra — profi pártapparátust szertnének megteremteni — mondta el Wekler Ferenc, az SZDSZ pártigazgatója. Az új szerkezetnek megfelelően a no­vemberi küldöttgyűlésen meg­választott 11 tagú — politikai döntéshozó — ügyvivői testület mellett pártalkalmazottakkal dolgozó szaktitkárságok álltak fel. Bombariadó Bombariadó miatt vasárnap, beszakadt a Demokratikus Charta rendezvénye a budapesti Petőfi Csarnokban. A rendez­vény megkezdése után — 10 és 12 óra között — egy idős női hang telefonált a Petőfi Csar­nokba, és bejelentette, hogy déli 12 órakor négy bomba robban az épületben. Demokrata Koalíció A Demokrata Koalíció IV. or­szágos küldöttgyűlésén szomba­ton, Budaörsön, a tavaly elhunyt pártelnök, Forrai Sándor helyé­be György Istvánt, az elnökség eddigi tagját választották meg a testület élére. A tanácskozás al­kalmával tartott sajtótájékozta­tón az űj elnök utalt arra: a párt a már feloszlott Hazafias Válasz­tási Koalíció utódpártjának vall­ja magát, a Nyugdíjasok Pártjá­val, a Magyar Néppárt — Nem­zeti Parasztpárttal működik együtt. A pártnak jelenleg 200 vidéki szervezete van. Brutális családi dráma A Szabolcs Megyei Rendőr­főkapitányság eljárást indított egy 42 éves nyírkátai lakos ellen, mert pénteken Nyírcsászáriban a szeméttelepen, a délutáni órák­ban 38 éves feleségét, nyírkátai lakost — annak betegsége miatt — egy dróthuzallal megfojtotta, húsvillával több alkalommal mellbe szúrta, majd a húsvillával öngyilkosságot követett el. Mindketten a helyszínen meg­haltak. Gabonakészlet: nincs akkora hiány A gabonakészleteket bemuta­tó, egymásnak ellentmondó köz­lésekért az illetékeseket hibáz­tatja tájékozatlanságukért Hor­váth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Orszá­gos Szövetségének főtitkára. Az MTI-nek elmondta: valószínű­leg nincs akkora hiány, ami indo­kolná az állami tartalékkészletek megnyitását. Néhány megyében azért történhetett mégis így, mert szinte senki nincs tisztában azzal, mennyi búza van a termelőknél, illetve a kereskedőknél az or­szágban. Valószínű, hogy a termelői készletek már kifogytak, vagy hamarosan elfogynak. A gazdál­kodóknak ugyanis tőke kell a ta­vaszi munkák megindításához, Február 27-én ezért nem várhatnak tovább esetleges készleteik értékesítésé­vel. így hamarosan csak a keres­kedőknél maradnak tartalékok, amelyeknek nagyságáról azon­ban nincs megbízható informá­ció. Azt sem tudni még ponto­san, hogy valójában hány malom rendelkezik megfelelő tartalék­kal. Reálisan az idei termésből 3,5 millió tonna búza várható. E mennyiségből 2 millió tonna jut belső felhasználásra, a többi ét­kezési minőségi termékkel pedig az addigra valószínűleg teljesen kimerülő állami tartalékokat kellene feltölteni. Remélhetőleg a tavalyi ta­pasztalatok alapján ezt időben, reális áron meg is teszik. Új kisgazdapárt születik Új kisgazdapárt létrehozását határozták el a 16-os ügyvivő testület (a Független Kis gazda - párt ideiglenes központját és a 36-osparlamenti frakciót képvi­selő grémium) által szombatra összehívott ülés résztvevői. Az új árt megalakítását az a helyzet ényszerítette ki, hogy a Függet­len Kisgazdapárt úgynevezett ideiglenes központjának nem si­került megszereznie Torgyán Jó­zsef elleneben a párt jegyzési jo­gát. Minderről az ügyvivő testü­let tagjai: Németh Béla és Le- hoczky Gyula, valamint Németh Zászlót bontott a Magyar Anyák Nemzeti Pártja, szomba­ton Pápán. Sokorayné Teli Ágnes elnök az új párt célja és program­ja kapcsán hangsúlyozta: nemze­ti politikai szervezetükbe kíván­ják tömöríteni azokat a nőket és férfiakat — bárhol élnek a világ­ban —, akik arra törekednek, hogy a magyar ifjú nemzedék fé­lelemtől és nélkülözéstől mente­sen, biztonságban, szeretetben, fizikailag, szellemileg egészsége­sen, edzetten, hazája, történelme Béla a 36-ok parlamenti frakció­vezető-helyettese számolt be. A politikusok elmondták, hogy korszerű gazdasági progra­mot, minden társadalmi rétég irányába nyitott, az agrárértel- miseget és a városi munkásságot, polgárságot is felölelő pártot kí­vánnak létrehozni. Bejelentet­ték: a február 27-re összehívott nagygyűlésen kerülne sor a meg­alakulásra és a pártprogram elfo­gadására. Az új szervezet neve lehet: Kisgazda és Polgári Párt, Konzervatív Kisgazda es Polgári Párt, Polgári Kisgazdapárt. és a természet tudatos szereteté- ben nőhessen fel. Törekvésük a főállású anyaság elismerése oly módon, hogy a gyerek 10 éves koráig megfelelő támogatás mel­lett az anya otthon maradhasson és ez az idő számítson munkavi­szonynak. A zászlóbontó ünnepségen több parlamenten kívüli párt és szervezet is képviseltette magát, így a Magyar Nemzeti Párt, és az 56-os Szövetség is. (MTI) Folytatódik a Klapka-per Nem találmány — csak lelemény? Békeblokád Rendőri intézkedés vetett vé­get szombaton Szeged határá­ban, az E5-ÖS úton annak a „blo­kádnak”, amelyet a Társaság a veszélyeztetett népekért elneve­zésű német szervezet 22 tagú csoportja alkotott, elzárva a for­galom elől a röszkei határhoz ve­zető utat. A csoport tagjai a rendőrségtől arra kértek enge­délyt, hogy az E5-ös út egyik el­ágazásánál, a füves területen tarthassák meg szimulált, jelké­pes békeblokádjukat a vajdasági magyarok, a boszniai muzulmá­nok és a koszovói albánok védel­mében. Az eredetileg választott terület helyett azonban a főutat zárták le elő kordonnal, transz­parensekkel. Folytatódik a német állampol­gárságú Klapka György 1992. szeptember 21-én megkezdő­dött büntetőpere. Az MTI érte­sülése szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban nem február 8-án, hanem 15-én tár­gyalja az ügyet. Mint emlékeze­tes, az ügyészség csempészet, va­lamint különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett devizagazdálkodás megsértése bűntette miatt emelt vádat. Az MTI információja szerint az ügyészség Klapka György bű­nösségét alátámasztani látszó okiratokat szerzett be Németor­szágból, amelyeket már eljutta­tott az ügyet tárgyaló bíróság­hoz. Mint ismeretes, a Klapka el­leni egyik vád az volt, hogy a gépkocsi-kereskedelemből szár­mazó, forintban képződött nye­reségét értéktelen áruk behoza­tala révén devizásította, majd a devizát kivitte az országból. A tárgyaláson a védelem mindvé­gig vitatta, hogy a vádlott által Magyarországra behozott áruk — számítógépek, szoftverek és találmányok — valóban értékte­lenek. Ám a Német Találmányi Hivatal megküldött irataiból ki­tűnik, hogy a Klapka György ál­tal Magyarországon „találmány­ként”, 120 millió forintért érté­kesített elgondolások egyikesem minősült sohasem találmánynak Németországban, ahol a szaba­Dorogházán szombaton délelőtt dr. Várkonyi József, a Köztársasági Megbízott Nógrád Megyei Hi­vatalának vezetője avatta fel az új orvosi rendelőt. Felvételünkön Bakos Albert, a község polgármes­tere köszönti a megjelenteket. Fotó: Kulcsár Gabriella Jó hangulatú, kulturált földárverés Csitáron Becsület is van a világon 4 csitárijnűvelődési ház nagytermében pénteken került sor a korábban meghirdetett árverésre. A helység teljesen megtelt az érdekeltekkel és az érdeklődőkkel. A falu ötszázöt lakosa közül a törvényi előírásoknak megfelelően negyvenhatan helyezték le­tétbe kárpótlási jegyüket, 6.000 forinttól 207.000 forintig, hogy részt vehessenek a licitáláson. A számbavétel ideje alatt az árverésre kijelölt, kifüggesztett földtérképek előtt Várkonyi At- tiláné, a földrendezési bizottság vezetője beszélgetett a kárpót­lási jegy tulajdonosaival arról, miként licitáljanak, majd ismer­tette, mikor nem kaphatják vissza kárpótlási jegyük 20 szá­zalékát. A letétbe helyezés befejezése után Tatár Kiss Sándor, a me­gyei kárrendezési hivatal meg­bízottja, mint az árverezési ak­ció levezetője ismertette a szö­vetkezet által kárpótlásra kije­lölt területeket: Kiscsitár, Kas- télyos, Bisókás, Halompart, Pusztatemplom, Szelespart, András területén. Összesen több mint 90 hektár 41 aranykoronás (Folytatás a 3. oldalon) A bérelt kocsin buktak le V égigrabolták fél Európát Kárpótlást követel Nagymaros A nagymarosi önkormányzat igényt tart a vízlépcső-építés ide­jén kisajátított öt Duna-parti in­gatlan tulajdonjogára. Eredeti­leg jogot formált az osztrák ven­dégmunkások elhelyezésére épült szállóra és a mellette lévő, tíz házból álló lakótelepre is. (Ezeket a Kincstári Vagyonkeze­lő Szervezet árverésre alcaija bo­csátani, s vásárlóként már jelent­kezett is egy kanadai befektető cég, amely az épületegyüttesben hazatelepülő idős magyaroknak kíván otthont berendezni.) Most azonban az önkormányzat beje­lentette: az utóbbi épületekről hajlandó lemondani, viszont mi­hamarabb birtokba kívánja ven­ni a Budapesti Műszaki Egyetem volt üdülőházait, amelyekben kaszinót, utazási irodát alakítana ki. dalmi jog elnyeréséhez szüksé­ges vizsgálatokat el sem végez­ték. A vádirat szerint Klapka György számítógépes progra­mokat is behozott az országba, s azokat — szintén a saját érdekelt­ségű kft.-ivel — úgy vetette meg, hogy azt állította: a szoftverelc szerzői jogával is rendelkezik. A Német Szoftverforgalmazó Cégek Szövetsége — ugyancsak az ügyészség megkeresésére — közölte, hogy a Klapka által megvett programok szerzői jogát a forgalmazó cégek soha, senki­nek nem adják el, így e jogokkal a vádlott nem is rendelkezhe­tett. (MTI) Franciaországban élő magyar bűnözőket fogott el a német rendőrség. A banda vezetőjét, a Párizs közelében élő 41 éves An­gyal Sándort több bankrablásért keresték, de elfogatása után beis­merte: az elmúlt húsz évben vé­gigrabolta fél Európát, Hollan­diától Svájcig. Két bűntársa szin­tén magyar származású: a 30 éves Kovács Attila és a 43 éves Tóth Pál. A német és a francia rendőrök közös erőfeszítéssel jutottak a banda nyomára. Még a múlt év őszén egy háromtagú, álarcos, fegyveres banda 92 ezer márkát rabolt a németországi Hallschlag egyik bankjából. A szemtanúk vallomása alapján megállapítot­ták, hogy a rablók egy francia Mensáros László 1926. január 26-án született. Pályafutása alatt játszott a Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, s leghosszabb ideig a Madách Színház társulatának volt a tagja. Hosszú pályafutása alatt számos emlékezetes alakítást nyújtott: Hamlet, Rómeó, megformálta több Moliére és Csehov darab rendszámú gépkocsival mene­kültek, s mivel a rendszámot is megjegyezték, kiderült, hogy a kocsit Párizsban bérelték. Ennek alapján a francia rendőrség ki­nyomozta, hogy a kocsit Angyal bérelte. Ettől kezdve figyelték, s amikor megtudták, hogy ismét kocsit bérelt, s Németországba indult vele, értesítették német kollégáikat. Ők február 3-án Bit- burg közelében állították meg a francia rendszámú autót, három utasával, akiknél három lőfegy­vert, álarcokat és más, rablásra használt eszközöket találtak. Mint bevallották, éppen egy újabb németországi bankfiók ellen készültek rablótámadás­ra. címszerepét. Játszott a Koldus­operában, az Ármány és szere­lemben, a Ványa bácsiban és a Kései találkozásban. Számos já­ték- és tv-filmben nyújtott mara­dandó élményt a nézőknek: ját­szott az Aranysárkány, a Szevasz Vera, a Nyár a hegyen, Az ember tragédiája, A magyar ugaron produkciókban. (MTI) (MTI) Elhunyt Mensáros László Mensáros László Kossuth- és Jászai-díjas kiváló művész életének 67. évében vasárnap elhunyt — tudatta a gyászhírt a Magyar Táv­irati Irodával a Madách Színház. Magyar Anyák Nemzeti Pártja

Next

/
Oldalképek
Tartalom