Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06-07 / 31. szám
1993. február 6-7., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 VÍGASZTALÓ Az Axel Springer-Magyarország kft. Nógrád megyei irodája és a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége által az elmúlt hónapokban meghirdetett játékokra összesen mintegy 15 ezer megfejtés érkezett be. Sajnos minden kedves résztvevőnket nem tudtuk jutalmazni, ám úgy gondoltuk az eddigi „nyeretlenek” között kisorsolunk két vigaszdíjat. A február 4-ei húzáson a szerencse úgy hozta, hogy Fösvény Éva (Pásztó, Hősök út 24.) egy microhul- lámú sütővel, Singlár Mónika (Salgótarján, Déryné út 9/A) kedves olvasónk pedig egy videomagnóval lett gazdagabb. Gratulálunk nyerteseinknek! A művésztelep tárlata Hoppon maradtak a pilinyiek a licitnél Az 1974-ben indult és 1991-ben megszűnt salgótarjáni nemzetközi művésztelep egykori résztvevőinek alkotásaiból rendezett kiállítás látható jelenleg a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ klubjában. A kiállított művek a Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből valók. Annak idején Csohány Kálmán, a Magyar Képzőművészek Szövetségének alelnöke írta a művésztelepről: „A salgótarjáni nemzetközi művésztelep nyitott kapuján a testvémépek művészei térnek vissza hazájukba itteni élményeikkel, alkotásaikkal, szívükben egy-egy kis darab Magyarországgal, egy-egy kis darab Palócfölddel, hogy hírvivői, követői, ismertetői legyenek a vendéglátó megyének, országnak.” Hogyan látták a művészek Nógrádot? A többi között, erről is szól ez a mostani tárlat, ahol Jozef Fedora, Mészáros Géza, Szentgyörgyi József, Fábián Gyöngyvér, Nistor Cotta, Seres János, Alzbeta Stefunkova, Ma- zsaroff Miklós, Jerzy Przybil, Bácskái Béla, Barczi Pál, Ku- dáösz Emese, Fikret Iszlamov, Alexander Bobkin, Szemethy Imre, Bálványos Fiúba, Alexander Eckerdt, Feró Kral, Alzbeta Stollmanova, Janina-Biala Szypula, Iványi Ödön és Czinke Ferenc műveit tekinthetik meg az érdeklődők.-mér (Folytatás az 1. oldalról) Maradjunk tehát a háromszögben. Szécsényfelfaluban Macák Sándor a földrendező bizottság vezetője. Magabiztosan kijelenti, hogy sikeresen túl vannak az első felvonáson. Tudvalévő, a község szántóterületét hirtelen dombok, lejtők képezik erdőfoltokkal tarkítva. Megszámlálható a művelésre igazán alkalmas terület. Tizen- ketten jelentkeztek földárverésre, tehát termőföldre és kisebb erdőszékre, amelyek kalapács alá kerülhetők. Az igény- jogosultak nyolcvan-százezer forint értékű kárpótlási jeggyel rendelkeztek. El is kelt a Kuta, a Pástiból 18 hektár, közel öt hektár legelő, aztán a Nyúlásban az erdőfoltok. Mindez ötszász aranykorona értékben került az illetők birtokába. Ebben a községben az lett a figyelemre méltó, hogy akik még nem kapták meg a kárpótlási jegyüket, azoknak térítésmentesen földet adnak, miután a földrendező bizottság és a szövetkezet kijelöli a bérlőt, és vele egyéves haszonbérleti szerződést köt. Ebben is teljes egyetértés alakult ki a bizottság, a szövetkezet és a leendő birtokosok között. De azokról is gondoskodnak, akik nem jogosultak kárpótlási jegyre, de földet akarnak művelni. Részükre bérleményként juttatnak területet 200 forint/ aranykorona-értékben. Zökkenőmentesen zajlott le Endrefalván is az árverés. Erről adott tájékoztatást Kiss István, a község polgármestere. Itt a folyamat abban különbözött az előbbitől, hogy jó minőségű termőföld került kalapács alá. Nevezetesen az Endrefalva és Szécsény között elterülő Mocsár dűlő egy része. Az árverésen tizenhatan vettek részt és elkelt a Mocsár, a Hegyneki, a Laca és a Mogyorós erdő egy-egy része. A kikiáltási ár 3000 ezer forintról 500 forint/ aranykoronára esett. Igaz délelőtt tíz órától délután négy óráig folyt a művelet, de végeredményben az idő mindenkinek megérte, a résztvevők elégedetten álltak fel. A háromszög „fekete báránya” Piliny lett. Itt legkisebb a szántó, a minősége sem a legjobb. Legnagyobb az erőterület. Az országúttól innen hegyek, dombok, legelő, régi időket idéző gyümölcsösmaradékok. A terület kirándulásra, hétvégi telkek kialakítására inkább alkalmasabb, mint művelésre. Mégis harmincnégyen jelentették be igényüket a kárpótlási jegyük értékének megfelelő területre. A földrendező bizottság elnöke Holes János. A gond azzal kezdődött, hogy a különböző településeken felvásárolt és saját kárpótlási jegyeknek már nem maradt fedezete. Elkövették azt a hibát, hogy az árverést megelőzően a földrendező bizottság nem is egyeztette, hogyan kívánja megoldani a földrendezést, mert - ahogyan el is hangzott -, nem is üléseztek. A szántóterület java tagi birtokban van, és a fennálló törvények szerint az nem háborítható. A szövetkezet pedig ott követte el a hibát, hogy az erdő kárára a szántóterületet védte annak alapján, hogy az erdőbizottság is az erdőterületek kijelölését szorgalmazta. A kárpótlási jeggyel rendelkező szomszéd községbeliek, de maga a helybeli bizottság elnöke ismerték fel elsőnek, hogy az erdő jelenti a nagyobb jövedelmet. Az erdő értéke ugyanis három aranykorona hektáronként, mert csak a talajt, nem a rajta lévő fát értékeli. Ez egy törvénykezési hézag, talán mostanában módosítják. Ugyanis az erdőterületről letermelt fa bruttó egymillió forint jövedelmet is hozhat a tulajdonosnak, mivel egy kocsi fa ára ma 14-15 ezer forint. Ennyi értéket képviselő kárpótlási jegyért akár 8-10 hektár erdő is megvehető. A Várhegy is ilyen felismerés után lett értékes, és vásárolta meg néhány személy. A Várhegy valamikor zártkert volt, de annak idején nagyon hibásan tagosították. A _ tulajdonosok most igényt tartottak rá. Erre vonatkozólag megegyezés történt a földrendező bizottság, a földhivatal, a kárpótlási hivatal és a szövetkezet között. De mivel tagosították, kárpótlásra jelölték ki. A Piliny községen kívüliek felismerve ennek a területnek a szépségét, hétvégi telkek kialakítására való alkalmasságát, a saját és a felvásárolt kárpótlási jeggyel a terület értékét olyan magasra licitálták, hogy a helybeliek a versenyben nem tudtak méltó partnerek lenni. A Várhegy így két élelmes, kárpótlási jeggyel rendelkező személlyé lett. Most aztán folyik a vita és egyre élesedik, mert a Várhegyen túl az aránytalan kijelölés kijavítására keresik ugyan, de nem találják a kivezető utat. Hogy a gondokat ki oldja meg? A földrendező bizottság, a szövetkezet, vagy a II. törvény által létrehozott földkiadó bizottság, földhivatal? - az az elkövetkező napokban, hetekben dől el. De a gondot meg kell oldani, hogy az átalakulás ne sebeket, hanem megnyugvást hozzon a földművelő embernek. Bobál Gyula Traffipax • Szombaton délelőtt tíztől este 20 óráig a Balassagyarmat - Ér- sekvadkert - Rétság - Szendehely - Katalinpuszta - Rétság - Nagyoroszi - Dejtár - Balassagyarmat útvonalon, vasárnap délután kettőtől este 10 óráig a Salgótarján - Pásztó - Hasznos - Pásztó - Jobbágyi szakaszon lehet sebességmérés. Új vezető • Salgótarján. Árvay Rezsőné ügyvezető igazgató személyében új vezetője van az egykori Salgótarjáni Síküveggyárnak, jelenlegi nevén Glasunion Kft-nek. Az igazgatónő ezt megelőzően a kft. egyik résztulajdonosánál, aFerunion Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott. Helyettesei Tóth Sándor és dr. Görőcs Sándorné: az előbbi a termelésért és a fejlesztésért, utóbbi a pénz- és az adminisztrációs ügyekért felelős. Étkezési kedvezmény • Hont. Az elszámolható étkezési alapanyagnorma felemelése miatt az óvodások és az iskolások naponta tíz forint étkezési kedvezményben részesülnek, melyet az önkormányzat biztosít. Ennek összege összesen 80.000 forint, amit a testület már átutalt az intézményeknek. Pályázatok • Nógrádsáp. A községi ön- kormányzat pályázatot nyújtott be az Egészség megőrzéséért alapítványhoz a fogászati rendelő berendezéseinek kiegészítésére, és műszerezettségének, felszereltségének javítására. Külön pályáztak a gyógyszertár építésére is: 1,4 millió forintot igényeltek a már megkezdett munkálatok befejezésére. Közgyűlés • Bátonyterenye. Részarány- tulajdonosok közgyűlésére kerül sor február 6-án 10 órakor az Ady Endre Művelődési Központban, ahol megválasztják a földkiosztó bizottságot. Pedagógusfórumot tartottak Balassagyarmaton Gyakori a rosszindulatú híresztelés A bátonyterenyei ISZI az expóra készül Biennálé születik „Valóban elhibázott a közalkalmazotti törvény, s reméljük mihamarabb megtárgyalja a parlament az ezzel kapcsolatban tett, mintegy negyven pontból álló módosítási javaslatunkat” - mondta dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára azon a nyilvános gyűlésen, melyet csütörtökön délelőtt Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban rendeztek a város pedagógusai számára. A fórumon - amelyet az államtitkár az új oktatási törvény tervezetéről s a nemzeti alaptantervről tartott előadása nyitott meg - részt vett dr. Karsai Péter, az országgyűlés oktatási bizottságának elnöke, dr. Szabó Lajos, a regionális oktatási központok igazgatója, Kovács Gábor balassagyarmati országgyűlési képviselő, az oktatási bizottság elnökhelyettese, valamint dr. Kiss Tamás alpolA Magyar Kábelművek Balassagyarmati Kábelgyára tavaly 330 millió forint nyereséget realizált, s ez meghaladta az egy évvel ezelőtti vezérigazgatói utasításban foglaltakat. Ugyanakkor - várhatóan április 1-jével - 60 dolgozónak felmondanak. 1992 utolsó negyedében látott napvilágot a hír, amely szerint egy vezérigazgatói utasítás alapján a kábelművekből az idén várhatóan négyszáz embert kell elbocsátani, akkor azonban még nem tisztázták, hogy az intézkedés konkrétan miként gármester is, akik válaszoltak az előadást követően feltett kérdésekre. Ember Csaba, a balassagyarmati zeneiskola tanára elmondta, hogy nézete szerint az oktatásüggyel összefüggő nehézségek bizonyos hányada megszűnne, ha a rendelkezésre álló forrásokat ésszerűbben használnánk fel. A közalkalmazotti törvénnyel kapcsolatban pedig többek közt megkérdezte, hogy miért nem értékelik anyagilag is a pedagógusok intenzív továbbképzését. Dr. Kálmán Attila válaszában elmondta, az említett törvény akkor lenne teljes és kevésbé félreérthető, ha ezt kiegészítené a pedagógusokra specifikus, közoktatási törvény, de ennek létrejöttét az ellenzék - szerinte nem feltétlen konstruktív módon - akadályozza. Kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban a médiák információiból nem kell érinti az egyes gyárakat, így a balassagyarmatit. Az ezzel kapcsolatos pontos elképzeléseket az idei vállalati tervkoncepció tartalmazta: a cég egészét tekintve egyelőre 180 embert küldenek el, ennek egyharma- dát a gyarmati gyárból. A javaslatot a vállalati tanács elfogadta. Mint azt Czelleng János, a balassagyarmati gyár igazgatója elmondta, hogy elsősorban az improduktív munkahelyek felszámolására, a párhuzamos tevékenységek összevonására törekednek. Megtudtuk, a létszámracionalizálás pontos termindent felülbírálat nélkül elfogadni, hiszen gyakori a kormány és a minisztériumok munkájával kapcsolatos rosszindulatú híresztelés, pedig „sok felelős beosztásban lévő szakember a korábbi években a tudományos élet kiválósága volt, például dr. Jeszenszky Gézát amerikai egyetemeken választották vendég professzornak, dr. Andrásfalvy Bertalan neves néprajztudósként közismert.” A jelenlévők azonban hangos zúgással adtak hangot nemtetszésüknek, akadtak, akik csendben megjegyezték, hogy a miniszter akkor miért nem maradt etnográfus ... Az összességében szokványosán csendes fórumon - amely a koradélutáni órákban zárult -, a tervezett tandíjrendszerről, az egyházi iskolákról, és a speciális képzést folytató tanintézményekről is szó esett.-fenyvesivének kidolgozásával, és a szakszervezetekkel való tárgyalások lefolytatásával a Budapest Investment Rt. munkaügyi kapcsolatok irodájának szakembereit bízták meg, akiknek javaslatot kell tenniük a szervezeti struktúra ésszerűsítésére, s arra, melyek azok a tevékenységek, amelyeket a gyár dolgozói önálló vállalkozásokba tömörülve végezhetnének. Az, hogy pontosan kiket és milyen formában küldenek el a Magyar Kábelművek balassagyarmati gyárából, várhatóan március végére, április elejére dől el. A tavaly ősszel Bátonytere- nyén megrendezett nemzetközi bemutató és vásár sikere arra inspirálta a rendezvény főszervezőjét, a 209. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet vezetőségét, hogy komolyan megfontolják az 1996-os világkiállításon való részvételüket. Bocsó Imre, a szakmunkásképző vezetője elmondta, hogy kidolgoztak egy nagyobb tervet, melybe Bátonyterenye, valamint annak vonzáskörzetében lévő települések önkormányzatait is bevonnák. Az elképzelések szerint az expo idejére megszervezett program központi rendezvénye a ruhaipari képzéssel foglakozó • • Ülésezett a berkenyéi testület A berkenyéi képviselő-testület pénteken ülést tartott. Megtárgyalták az ez évi költségvetést, és ezzel párhuzamosan módosították az iskolai és az óvodai napközi konyháján felhasználható nyersanyag- normákat is. Ehhez kapcsolódva önkormányzati rendeletet is alkottak, az új térítési díjak mértékének meghatározásáról. Tárgyaltak a köztisztviselők, illetve a polgármesteri hivatal dolgozóinak munkavégzéséről, a munka- és a pihenőidő pontos meghatározásáról, a juttatásokról, illetve a jutalmazásokról. Megvitatták az egészség- ügyi ellátással kapcsolatos, új tervezetet is, ami a község házi- és gyermekorvosi ellátásának zökkenőmentességét szolgálja. Végezetül az 1993. évi üléstervet is jóváhagyták. iskolák nemzetközi divat- és népviselet-bemutatójával egybekötött vásár lenne, (amelyet méltán nevezhetünk akár bien- nálénak is, hiszen 1992 után, 1994-ben is szeretnének egy hasonló seregszemlét rendezni), a ’96-os expón pedig a szakmunkásképző programjait az ön- kormányzatok által szervezett bemutatók egészítenék ki. Az javaslat azért óriási jelentőségű, mert ezzel a térséget egyre inkább sújtó foglakoztaA Kercseg úton, az úgynevezett nagy kanyarban lévő, nem is olyan régen kialakított autóparkoló helyén garázsokat akarnak építeni, pedig előírás, hogy a környékbeli lakások számának legalább 80 százalékának arányában parkolóhelyet kell biztosítani. Ha ez megvalósul, hová állíthatják majd le gépjárművüket a lakástulajdonosok? - Ezt kérdezte egy salgótarjáni olvasónk.-A kérdező azt kifogásolja, hogy kialakított autóparkolót szüntetnénk meg, ezért először azt kell tisztázni, hogy ez nem kialakított autóparkoló - válaszolta Pintér Andrásáé, a salgótarjáni polgármesteri hivatal műszaki osztályának csoport- vezetője. A Kemerovói építkezés felvonulási területéről van szó. A faépület betonaljzatát használták az ott lakók parkolótási gondok enyhítése is lehetővé válna. A szakmunkásképző - imént csak érintőlegesen felvázolt elképzeléseit - eljuttatták a világ- kiállítási pályázati bizottsághoz, ahonnét pozitív visszajelzést kaptak: elfogadták a javaslatot, azonban a leglényegesebb kérdés, nevezetesen, hogy a bemutató költségeit pontosan ki fedezze, a finanszírozási terv elkészülte után dől el. ként. Ezen a területen szeretnének garázsokat építeni a Keme- rovó-lakótelepiek, ehhez kérték a főépítész engedélyét. Ezt még nem kapták meg, mert a benyújtott tervek nem feleltek meg.- Ez tehát nem érintené az említett 80 százalékos arányt?- A parkolóhelyek számát a lakótelep tervezésekor figyelembe kellett venni. Ezt a helyet a tervező nyilván nem vette figyelembe a szükséges területek kialakításánál. Tehát szó sincs arról, hogy parkolót szüntetnénk meg. Ezzel egyszerűen rendezettebb lesz a terület. Lórik István pásztói olvasónk tette fel rovatunk következő kérdését. Azt szeretné tudni, hogy a pásztói téesz nyugdíjasaként van-e joga a szomszéd települések - Mát- raszőlős és Tar - közigazgatási területén árverésre kijelölt termőterültre licitálni? Létszámracionalizálás a kábelgyárban Hatvan dolgozónak mondanak fel (fá) Kíváncsiskodó Nem szűnik meg, mert nem is volt parkoló