Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-04 / 29. szám
1993. február 4., csütörtök ARCOK-HARCOK HÍRLAP 7 Rémálom Berlinből avagy a hatalom televíziója 1989 februárjában Berlinben voltam egy mozis delegációval. Lipcséből furcsa-izgalmas hírek érkeztek, miközben estéről-es- tére fiatal filmesekkel, filmklubosokkal politizáltunk egy-egy tágas berlini lakásban, ahol a közelgő változások szelét nem lehetett nem érezni. Mindenki a lipcsei vásárhoz kapcsolódó polgárjogi megmozdulásokról beszélt, a hatalom arrogáns válaszait ízlelgettük, a Honecker-nyilatkozatot, hogy Berlinben száz év múlva is ott lesz a fai . . Mi viszont tudjuk, bizton reméljük, hogy ebből a jövendölésből egy szó sem igaz. . . Mégis; elmondom a házigazdának, hogy a nyugat-berlini tévéállomások kommentárja után szeretném hallani a keleti hírmagyarázatokat is. Mentegetőzöm; nekünk bizony Magyarországon megrögzött szokásunk lett, hogy a hírekről legalább két véleményt meghallgatunk, hogy mit mondanak a „hivatalosak”, és mit mond a Szabad Európa . . . Kinevetnek. A házigazda látványosan körbeérintgeti a különböző tévéállomások számait; a kapcsolótáblán tucatnyi ragyogó képpel bejelentkező állomás, egyetlen egy zug, fütyül riasztó sercegéssel. Elmagyarázzák, hogy az NDK hivatalos televízió műsorát itt az ég világon senki sem nézi, az itt senkit nem érdekel. A házigazda azért később mentegetőzik; lehet, hogy túlzás, de a mi családunkban, hogy egyáltalán ne is lehessen behozni a képet, elbabráltuk az antennát a gyerek, a nyolc éves fiú miatt, hogy még az álom-manót se „ezek” hazudják neki. Mert itt, a hazudozás, a durva hírszelekció, az ostoba tekintélynyalogatás olyan méreteket öltött, hogy már a művészek, értelmiségiek után a munkások, alkalmazottak se tudják elviselni a „keleti programot". Még csak eszébe sem jut senkinek, Honecker-tévét nézni. Minek? Csak a nyugati adásokat nézik. Csak arra kíváncsiak. Valamit azért régebben is hallottam én erről az egész ügyről, csak nem tudtam elképzelni ilyen végletes valóságnak. Hiszen ez olyan, mint egy rémálom. Iszonyatos és abszurd; a berlini barátaimnak olyan világban kell élniük, ahol a „nemzeti” tévéprogram ellen csak efféle képtelen védekezés marad. Elfordítják, megnyomorítják a központi antennát. Kiutálják a hatalom hazudozó tévéjét. A saját hazájukban! De még az indirekt módon politizáló műsorokat is kilökik, a mesét is. Micsoda szomorú világ . . . Négy év telt el. Nincs berlini fal. Honecker van, de Chilében . . . Itt is, ott is zajlik a rendszerváltozás. Olyan, amilyen . . 1993. január közepén Berlinben azon szörnyülködnek, a valódi változásokban reménykedő értelmiségi barátaim, hogy a tavalyi felmérésekhez képest duplájára nőtt azoknak a száma, akik nta a Német Szövetségi Köztársaság egyenrangú állampolgáraként nosztalgiákat melengetnek magukban még a Honecker-féle szocializmus iránt is. Ha lehet a közvélemény-kutatások adatainak. Milyen jó, hogy azért ez nálunk ma is másképp van, gondolkodom a különbözőségekről január 20-án este, két nappal a kormányzó párt országos gyűlése előtt, épp akkor, amikor a televízió főhíradójában tárgyilagosan és már-már a hivatalban lévő kormánnyal szemben reklámozzák nekem a magyar szélsőjobboldal teljesen szalonképesre fésült vezéralakját. Két-háromszori nekifutással, megszólalásával megértetnék velem, hogy már megint, minden rosszul látok, félreértek. O? Szélsőjobb? Szélsőség? Szó nincs róla. Aztán ugyanebben a fóhíradóban még tárgyilagosab- ban szuggerálják nekem, hogy szeressem, akarjam még négy-öt éven át ennek a sok felől fenyegetett kormányzatnak az eredményeit, módszereit, amelyik különböző híresztelésekkel szemben egyáltalán nem akar rátenyerelni a televízióra, rádióra. Sőt. A sajtószabadság . .. Ámde és noha ... A látszatok. . . Ásítok. Jó éjszakát! Jó éjszakát Salgótarjánban. Berlinben és Budapesten, jó éjszakát felnőttek . .. Erdős István Tizenegyezer sorbanálló van, protekció nincs Ne költözzön Bili Clinton Etesre! Főállomásonként 90 ezer forintot kell fizetnie, és máris van telefonja. Ha ennyi pénze nincs, elégedjen meg a 60 ezer forintos ikerállomással. Ha 60 ezer forintja sincs, akkor nyilván ön is egyike a tizenegyezer sorbanállónak. Milyen beruházások lesznek az idén, mire készülnek hosz- szabb távon, mikor lesz kártyás rendszer, van-e még protekció, számít-e a beosztás az elosztásnál? Lőrincz Zoltánnal, a Nógrád Megyei Távközlési Üzem vezetőjével beszélgettünk.- Ha most kitöltők egy telefonigénylő lapot, mikor lesz telefonom?-A Matáv terjesztési programjában mindenképpen az a cél, hogy 1995-96-ban kínálati piacot kíván teremteni, az új távközlési törvény végleges kiadásával, a privatizációs törvény végrehajtásával. Tehát a jelenlegi keresletből kínálatot szeretne biztosítani. Ismert Nógrád megye gazdasági helyzete. A Matáv telefonellátás szempontjából gyakorlatilag kielégítette a fizetőképes keresletet. Nincsenek úgy felhalmozva a közületi igények, mint más országrészben. A lakossági igények megvannak, természetesen ...- Hányán állnak most sorban?- Tizenegyezer várakozót tartunk nyilván.- Milyen tarifái vannak a bekötésnek, attól függően, hogy hová kell bekötni?- Városban, ahol a lakótelepeken megvalósult a hálózatkiépítés, sőt, a lakóépület terhére minden lakásba bevitték a telefonvezetéket - ott nem jelent gondot a bekötés, tudunk adni telefont. Városban a jelenleg még érvényben lévő árutasítás szerint 8 ezer forint a belépési díj ikerállomásonként, és 17 ezer forint fővonalanként. Úgy tudom, hogy ezt meg akarják változtatni. Ezen felül van még a szerelési díj, ez változó. Lakótelepi lakásokban lehet 1500-2500-5000 forint, de kertes családi ház esetében elérheti a 10-15-20 ezer forintot. Sőt, vannak olyan területek, ahol a műszaki feltételek hiánya miatt nem is tudjuk ezt megoldani.- Mennyiért lehet azonnal telefonhoz jutni?- Amennyiben a magánelőfizető vállalja a közületi belépési díjat - ikerállomásonként 60 ezer, főállomásonként 90 ezer forintot -, és műszakilag ez megoldható, akkor ezt elsődleges igényként elégítjük ki.- Gyakoriak az ilyen igények?- Nagyon érdekes a megye vállalkozási struktúrája. Például Pásztón ez általános volt, ugyanezt tudom mondani Balassagyarmatra, Szécsényre, de Salgótarjánra és Rútságra nem jellemző.- Valamikor volt. Van-e ma protekció?- Soronkívüliség csak akkor van, ha közületi belépési díjat fizetnek. A XII/91-es kormány- rendelet alapján csak időrendi sorrend vehető figyelembe, ez számítógépen besorolásra került. A múltban volt, ma már sem beosztás, sem méltányosság, szociális helyzet, egészségi állapot nem határozhatja ezt meg. Tagadhatatlan, hogy akkor lesz teljesen igazságos az elosztás, amikor teljes kínálatot tudunk biztosítani. Előfordulhat, hogy a megye egyes részein nem tudunk kielégíteni 1970-es igényeket, míg másutt megvalósulnak az 1990-esek is.- Emelkedtek a telefontarifák. Jelent-e ez színvonalemelkedést? Kevésbé recsegnek-e attól a vonalak, hogy többet fizetünk?- A telefonvonal nem recseghet sem a régi, sem az új tarifával. Ez alapvetően a műszaki színvonaltól függ.-Mik a leggyakoribb panaszok a távközlési üzem felé?- A nyilvános állomások rongálása miatt szerződésünk van a rendőrséggel. Az utóbbi időben már nem csak a készüléket, de a fülkéket is tönkreteszik, ez nekünk abszolút gazdaságtalan. Ha durván fogalmaznék, az összes nyilvános fülkét le kellene szerelni. Jelentős előrelépést jelenthet a második félévben az úgynevezett kártyás telefonok bevezetése, ezt elsősorban a városközpontban helyeznénk üzembe, ahol ezek mellett pénzbedobós is működik. Ezeket egyrészt nem érdemes feltörni, mert pénz nincs benne, emellett pontosan annyiért fizet az állampolgár, ameny- nyit beszél. Számlapanaszok jelentkeznek még, de állítom, hogy ezek 98 százalékát családon belül kell keresni. Mondjuk, ha a gyereknek szünideje van, végighívja a telefonkönyvet.- Azt hiszem, mondhatjuk, hogy Nógrád megye elmaradott a telefonbekötések terén. Egyik kollégám ezt úgy kommentálta, hogy fel tudná hívni Bili Clintont Amerikában. De ha Clinton Etesre költözne, akkor nem tudna vele telefonon érintkezni. Mi várható?- Jelenleg két primer központ működik a megyében, Salgótarjánban és Balassagyarmaton, erre épül fel az egész alaphálózat, ezekre csatlakozik a két központ környéke Kállótól Gal- gagutáig, hogy a szélsőségeket említsem. A crossbarr annyit jelent, hogy mondjuk egy 50 éves távhívóközpontot digitális távhívóközponttal váltanak ki. 1994-ben Salgótarjánban is tervezünk egy négyezres digitális tranzitközpontot és egy hatezres digitális helyi központot. Az ehhez való csatlakozást biztosítja a Matáv. Ehhez tartozik, hogy rendelkezésre áll az úgynevezett faluprogramra adott hitel, ami az elmaradott megyékben az összes falu, tanya automatizálását biztosítja. Balassagyarmaton nem csak a városi központ fejlesztése történt meg, hiszen az országban ilyen még nem volt, hogy egy háromezres központot fél éven belül kétezerrel bővítettünk, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy hálózat nem épülj, mert az anyagi lehetőségekből erre nem futotta. Bátonyterenyén két éven belül ezerről kétezerre növeltük a kapacitást. Itt a régi bányavárosban és az új lakótelepen minden igényt ki tudunk elégíteni. A továbbiakat is. de ahhoz a polgármesteri hivatal és a lakosság hozzájárulása kell. Ez vonatkozik a Zagyva-parti területre és a kisterenyei Dó- zsa-telepre. 1993-ban nyolc Balassagyarmat környéki település automatizálását oldjuk meg. Ezek Őrhalom, Magyarnándor, Romhány, Rétság, Ersekvad- kert, Nagyoroszi, Nógrádkö- vesd, Mátraszele. Egy-egy település nem csak önmagában szerepel, három-négy más egységet foglal magában. De Rétság például önmagában is nagyot jelent. Ugyanakkor készítjük elő természetesen Salgótarján automatizálását, és ebben az évben szeretnénk még bevonni Kishartyánt és Sóshartyánt.- Mivel ezt a képet nem látják az olvasók, el kell mondanom, hogy ön előtt jókora újságcikkgyűjtemény fekszik az asztalon. Nyilván nem véletlenül, ezért legyen ez a zárókérdés: milyen a Matáv sajtóvisszhangja?- Tényleg kigyűjtöttem, a sajtó részéről nagyon sok támadás érte a Matávot. Alapvetően igyekszünk a szolgáltatást biztosítani, és fejleszteni úgy, ahogy nekünk biztosítják ezt. A Matáv-igazgatóság, a Buda- pest-Vidéki Távközlési Igazgatóság pénzügyi lehetőségeihez mérten. Az elmúlt két évben propagandajelleggel támadott bennünket a sajtó, ezt be tudom önnek bizonyítani.- Úgy látom, elég sok Nógrád van a kezében . . .- Nem csak Nógrád, van itt minden. De zárhatjuk jó érzéssel a beszélgetést: fél éve alábbhagyott a dolog. Dudellai Ildikó Valakiknek nem érdekük, hogy megszülessen Miért késik a kisebbségi törvény? Talárt nem is hozna lényeges változást így drágul az olcsóbb hús Egyre inkább hiányolják a kisebbségi törvényt a magyarországi nemzetiségi, etnikai kisebbségek. Bár a parlamentben időről-időre tárgyalnak róla a képviselők, a törvény késik. Különböző szervezeteket arról kérdeztünk, szerintük mikorra születik meg a törvény, mit várnak tőle, illetve milyen hátrányok adódnak abból, hogy jelenleg nincs? Náday Gyula, Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, Budapest: - Kezdeném azzal, hogy ha a nemzetiségi és etnikai kisebbségi törvényt elfogadják, nagy hátrányba kerül a cigányság, mert egzisztenciálisan lényegesen rosszabb helyzetben van, mint más kisebbségek. Ugyanez a kisebbségi önkormányzatok kialakítására is vonatkozik. Mert ha azt szeretnék elérni, hogy legyen művelődési háza, könyvtára, tanára a cigányságnak, ezekhez egyrészt népi tudunk elegendő saját forrást teremteni, másrészt hiába kérnénk hozzájárulást a cigányságtól. Ha például Mátraverebélyre gondolunk, ott nagy a létszámuk, de szegények. A kisebbségi önkormányzat másik megközelítése: tudomásul kell vennünk, hogy a cigányok műveltségi szintje alacsony. Ugyanakkor rengeteg cigányszervezet van, és ha választás elé állítják őket, ellentét alakulhat ki a cigányságon belül. Ha pedig arra gondolok, hogy vannak önkormányzatok, amelyekben egy-két cigány képviselő dolgozik, és sorra leszavazzák egyes kérdésekben őket, akkor tartok attól is, hogy a kisebbségi önkormányzat sem hoz lényeges változást, formális lesz. Mindezek ellenére alapvetően pozitív diszkriminációt várunk a törvénytől, azt, hogy csökkentené a nem cigányok jogi befolyását, azt a rákénysze- rítő befolyást, ami megint csak a cigányság műveletlenségéből adódik. A törvény kiépítené a követelményrendszert, és megadná a felzárkózás lehetőségét. Ilyen szempontból nagyon jó lenne, ha lenne. És hogy mikor lesz? Remélem, hogy még a következő választás előtt. Bármennyire is hangoztatják a képviselők, hogy minél előbb, annál jobb, az a tény. hogy máig sem született meg, azt mutatja, hogy a megosztott politikai erők valamelyikének nem érdeke, hogy elkészüljön a kisebbségi törvény. Paulik Antal, Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete, Budapest: - Miután legalább négy éve halogatják, én úgy gondolom, hogy még az idén sem fogadja el a parlament a törvényt. Esetleg majd akkor, ha az Európai Közösségben kidolgozzák a kisebbségvédelmi rendszabályt. Mit várunk tőle? Megoldhatná - feltételes módba teszem - a kisebbség képviseletét a legkülönbözőbb szinteken, a községi önkormányzatoktól kezdve a parlamenti képviselőségig. Nagyon fontos, hogy garanciát adhatna a kisebbségi önkormányzatok létrehozására, és erről az alapról már könnyű lenne elindulni. És a harmadik kérdésre is megadtam a választ, mert éppen ezek miatt hátrányos, hogy nincs kisebbségi törvény. — Ón szerint miért nem született még meg ez a törvény?- Nehéz kérdés, nem is igazán tudom a választ. De Magyarországon mindig a határon túli magyarok helyzetének függvénye volt a hazai kisebbségi kérdés, ezért azt hiszem, ha a határon túli magyarok helyzete indokolttá teszi, Magyarországon azonnal elkészül a törvény.-Nem tart attól, hogy a kisebbségi önkormányzat nem hoz lényeges változást ahhoz képest, hogy most is vannak egyes testületekben kisebbségi képviselők?-Többféle alternatívája van a kisebbségi önkormányzatnak, tervezet szintjén. Önálló kellene, hogy legyen, bár ez községekben nyilván nem valósítható meg. Én pesszimista vagyok, mert ha a nagy testület része lesz a kisebbségi önkormányzat, akkor azt az egy-két képviselőt ugyanúgy leszavazhatják továbbra is, mint eddig. Azt tudom még mondani a kisebbségi törvényről, hogy ha a kisebbségnek erős vezetőgárdája lenne, már régen ki lehetett, volna kényszeríteni. Dudellai I. o m A konkrét példa salgótarjáni, de az esetet, azt hiszem, általánosíthatjuk. Bizonyára mindannyian grimaszokat vágnak már ahhoz az idejétmúlt mondáshoz, hogy olcsó húsnak híg a leve. Olcsó hús ugyanis már nincs. De ahogyan a dolgok állnak, olcsó hús akkor sincs, ha egyébként lehetne. Ha nem is olcsó, de legalább olcsóbb. A napokban árat csökkentett a Karancshús Rt. Ez nem hangzik rosszul, de mi arra voltunk kíváncsiak, mi a vásárlók garanciája arra, hogy csökkentett áron jutnak hozzá a boltokban a Karancshús termékeihez?- A csökkentett áron való forgalmazás csak a salgótarjáni piacon lévő saját boltunkra nézve kötelező, illetve mi csak ott tudjuk elérni, hogy kötelező legyen - mondta Gyurcsákné Molnár Mária, az rt. kereskedelmi osztályának vezetője.- Ez azt jelenti, hogy az ösz- szes többi üzlet - rossz esetben -akár még drágábban továbbíthatja azokat a termékeket, amelyeket önöktől kedvezményesen vásárol fel?-Csak a saját boltjainkban tudjuk követni az árakat. A többieket nem kötelezhetjük ármegállapításra, ők döntik el, hogy milyen árréssel dolgoznak. A hús szabadáras, éppen ezért javasolt fogyasztói árat sem adunk meg.-Akkor ebből adódóan nem is kapnak olyan visszajelzést, hogy olcsóbb húsból többet vesznek a vásárlók?- Vannak olyan tapasztalataink, hogy a boltok nem adják tovább a kedvezményeket. Általában az a gyakorlat, hogy több helyről rendelnek árut a boltok, és középárat igazítanak ki, a vásárlók már ezekkel az árakkal találkoznak. Tehát mi csak a saját üzleteinkre hatunk, ott a kedvezményes árut kedvezményesen továbbítják, másoknál ez nem kifejezetten jellemző. (dudellai) Ez itten kérem, Magyarország Előkerülnek a ruhakefék? Már külügyminiszter volt, de még nem szidta senki, amikor Jeszenszky Géza ezt mondta a televízió egyik éjszakai műsorában: a történész sem jobb jós, mint bármely más kalandor. (Félre ne értsék, Antall József nyilván nem Jeszenszky Gézára gondolt, amikor az országos gyűlés utáni sajtótájékoztatón politikai miki egereknek nevezte az éjszakai műsorok szereplőit.) Jeszenszky akkor nem is jósolt. Majdnem három év telt el azóta, és mostanában egyre többen adják a fejüket erre a ténykedésre. Ki hangosan, ki csak úgy magában. Közelednek a választások. Csak tizennégy hónagot kell aludni, hogy kiderüljön, ki milyen lóra tett. Az utolsó időszakban szórakoztató lesz figyelemmel kísérni, hogyan reagálják le megérzéseiket a köz szereplői. Mozdul-e a párthűség a született kormánypártiaknál, akik legjellegzetesebb tulajdonsága a lojalitás? Kormányok változhatnak, ők mindig kitartanak az aktuális hatalom mellett. Megtudjuk-e az ébredés, és mondjuk a Kék Párt győzelme után, hogy ebben az országban tudat alatt és régóta tulajdonképpen többmillió magyar Kék Párt párti? Meginog-e a harcos kitartás az eszmék védelmében, ha veszni látszik a fejsze nyele? Előkerülnek-e a féltve őrzött ruhakefék a régi felöltőket (közkeletűbb néven köpönyegeket) leporolandó? Ha már öltözéket említettünk, álljunk meg egy gondolatra a kiegészítőknél. Mert nem kell mindenkit egy kalap alá venni, természetesen. Aki hiszi, amit vállalt, az tiszteletet érdemel, akkor is, ha tévedett. A rádió és a televízió időszerű sztárriportere nyilatkozata jut eszembe, itt a végén. Azokkal dolgozik szívesen, és azokban bízik, akik egynél többször még nem tévedtek látványosan. Lehet, hogy egyre kevesebben lesznek?- Dudellai -