Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02-03 / 1. szám
1993. január 2-3., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Az „egri Lili bárónő” Szécsényben Az operett ideje lejárt, a műfaj elvesztette régi varázsát, hirdetik egyfelől. A másik oldalon viszont azt hangoztatják, hogy reneszánszát éli, Kálmán Imre, Huszka Jenő és a többi operettszerző dalai ma is hódítanak. Egy biztos, a viták, érvek és ellenérvek között a műfaj él. Színházaink repertoárján szerepel. Egy-egy előadás alkalmával megtelik a nézőtér. Szécsény színházi életében hagyomány, hogy évadonként egy-két előadással az egri Gárdonyi Géza Színház vendégszerepei a városban. A helyi publikum megszerette a társulatot, mert bármilyen műfajjal is lépnek a színre, az előadásukat mindig az igényesség jellemzi. így volt ez most is. Huszka Jenő Lili bárónő című nagyoperettjét Horváth Zoltán rendező jó érzékkel állította színre. Nem esett bele a műfaj csapdáiba. Végig lendületes, dinamikus, életképeket „szőtt”, amelyekben megtalálhatók az érzelmek, de sohasem válnak érzelgőssé. Ezzel a felfogással teszi frissé, élvezhetővé Huszka művet. Az operett törvényei szerint a cselekmény több szálon fut, s keresztezi egymást. Félreértések bonyolítják a cselekményt, de csak azért, hogy a végén minden tisztázódjon. M. Horváth József saját stílusát vitte az előadásba, ettől lett igazán jó. Köpés humorával, gazdagon átszőtt mozgáselemekkel, mindent megtett a sikerért. Élvezte a játékot. Sivók Irén a darab primadonnája énekben, játékban remekelt. Nem esett túlzásba, ettől volt jó. Pálfi Zoltán, a bonviván megjelenésével, játékával meghódította a női szíveket. Dimano- pulu Afrodite kellemes jelenség, nem éppen ugyanolyan szerepben. Ő a darab „Jágója”, azaz bajkeverője. A jó csapatmunkából az ő játéka külön is elismerést érdemel. Tunyogi Péter jól használta szép hangját, élettel, dinamikával töltötte meg a ráosztott szerepet. Bókái Mária és Rihák Éva pompásan szórakoztató színeket kevertek ki művészi palettájukon. Vízi György teljes sikerrel formálta meg a tiszttartó szerepét. A többiek is jól szolgálták a darab sikerét. Különösen Hüse Csaba. A színházi stúdiós fiú szülővárosának közönsége, egykori tanárai, volt diáktársai előtt bizonyította tehetségét. Jól oldotta meg a rendező által rábízott feladatot. A zenekar Nádor László vezényletével jól együtt élt az előadással. Langnár András díszletei és Tóth Barna jelmezei szépen illeszkedtek az előadás stílusához. -szenográdi Bezárt Michel Gyarmati „színháza” Párizs híres revűszínházában, a Folies Bergere-ben december 20-án volt átmenetileg az utolsó előadás. Pedig a Moulin Rouge és a Lido mellett ez volt a francia főváros leglátogatottabb szórakozóhelye. Valaha itt lépett fel legendás banánkosztümjében az amerikai táncosnő, Josephine Baker, itt ünnepeltette magát Maurice Chevalier és Fernandel, a komikus. A színház története 1869-re nyúlik vissza, míg az itt szereplő utólsó igazi világsztár 1986-ban Amanda Lear, a diszkókirálynő volt a revűszín- ház jubileumi gálaműsorán. A valaha oly kedvelt szórakozóhely fénye az elmúlt években alaposan megkopott. Hiába tett meg mindent a balassagyarmati származású művészeti vezető, Michel Gyarmati is Párizs eme vonzerejének megmentéséért. Hacsak nem lehet hinni a fogadkozásnak, hogy feltámasztják poraiból a Folies Bergere-t, és rövid tetszhalál után 1993-ban ismét ott emelgetik a lányok a lábukat a színpadon. Csakhogy egy új revű finanszírozásához rengeteg pénzt kellene előteremteni, s kérdéses, sikerül—e. Rejtő Jenő kabaréja Éjfélkor nem rendel! címmel mutatta be majdnem hatvan esztendeje, pontosabban 1933.február 22-én a Teréz körúti Színpad azt a jelenetet, amelyen először szerepelt Rejtő Jenő neve. Mi maradt a 95 pontból? - ez volt a címe a műnek, amit Rejtő kollégája, Nádasi László segítségével „követett el”. A Salamon Béla vezette társulat a legnagyobb nevekkel dolgozott. Hamarosan kiderült, hogy Rejtő nagyszerűen megállja a helyét a nagyok között; nemcsak egyfelvonásossal, hanem filmforgatókönyvvel, sőt operettel is! A közelmúltban megjelent egy Rejtő-kötet, melyben 122 jelenet szerepel - bőven elég akár tíz kabaréestre is. Költőnek tartotta magát: „Igyekeztem, hogy humoron és drámán felül az életből is adjak valamit - írta egyik kései levelében -, nem sokat, csak annyit, amennyit az operettlibrettóban csempészáruként elhelyezhet a szerző...” A költő, aki valójában hivaÖtven esztendővel ezelőtt, a Don-kanyari munkaszolgálatban hunyt el Rejtő Jenő. tásos csavargó volt, még felfedezésre vár. (A TVR-Hét 1992. 53. számából) Nóta és film Gaál Béla 1929-ben fogott hozzá a Csak egy kislány van a világon című némafilm forgatásához. Ekkor a világ fejlettebb részein már javában „hangosban” forgattak, ezért nem sok sikert lehetett jósolni az új magyar filmnek. De ekkor a véletlen az alkotók segítségére sietett. Budapesten forgatott a Fox hangos híradó, amelytől kölcsönkapták a technikai felszerelést. így a Csak egy kislány 1930. május 12-ei bemutatója nemcsak a magyar film, hanem a nóta történetében is új fejezetet nyitott. A nóta és a film kapcsolatára épül a január 3-án induló televíziós sorozat Nótázik a mozi címmel. A műsor kalauza Gaál Gabriella, az ismert énekesnő lesz. Miközben ő igyekszik felfedni az egykori nótaszerzők (Lavotta, Dankó Pista stb.) és neves énekesek titkait, a képernyőn a zenés filmek sztárjait lehet majd viszontlátni. Köztük a magyar színházművészet olyan nagy alakjait is, mint Páger Antal vagy Lukács Margit. Beszélgetőpartnerünk: Tolnai Klári Az egész életemmel elégedett vagyok” Május vége óta nem láthattuk színpadon. „A kis városunk,, és az „Aranytó” Mensáros László betegsége miatt nem tűzhető műsorra, ezért Tolnai Klári, aki most csak ebben a két darabban játszik, otthon tölti idejét. Főz, bevásárol, takarít. Szerencsére a szinkrongyárakban nem felejtik el, többé-kevésbé rendszeresen hívják, így, ha Mensáros aggódva kérdezi: Mondd, van pénzed? nyugodtan válaszolhat: Egyelőre még van, és a jövő héten megint megyek szinkronba. Bár mindezeket derűsen közli, az ország egyik legnagyobb színésznője mégis máról holnapra él.- Több mint ötven éve áll reflektorfényben, a harmincas években forgatott filmjeit a mai fiatalok is láthatták. Két nagy alakítását - a „ Vágy villamosa” Blanche és a „Rómeó és Júlia" Júliáját nem rögzítették. Nem sajnálja?- Akkoriban a minisztérium „illetékese” nem akarta. Például a Vágy villamosát azért, mert amerikai darab, meg az a nő, akit én ott játszottam, az egy fél világi „k” és azt mondta, hogy erre ő nem ad pénzt. Hogy a többit miért nem vették fel? Nem tudom. Sajnos hosszú a sor, Pécsi Sándor, Gábor Miklós, Kiss Manyi, Mezey Mária nagy alakításai, az akkori Ma- dách-gárda jobbnál jobb előadásai örökre elvesztek.- De megvannak a régi filmjei. . .- Ahogy elnézem az kis Tol- nayt, ahogy jön-megy a régi filmeken, hát megvan a véleményem róla! Hirtelen sztár lett belőlem. Mai szemmel nézve „Vállalni kell a buktatókat is' nagyon éretlen voltam. Persze lehet, hogy ma szigorúbban nézek mindent, hiszen már tudom, hogy mi minden kell egy jó alakításhoz.-Sok buktatója van egy színészi pályának?- A buktatót úgy érti, hogy a pályán kívül? Annyi buktatója egy privát asszonynak is van, mint egy színésznőnek. Nem is lehetne valaki jó színésznő, ha nem élné át mindazt az asszonyi sorsot, amit át kell élni. Tehát bátran vállalni kell az élet buktatóit, és azután felmutatni őket a színpadon.-Nem bánta meg, hogy színésznő lett?- Nem, nem!-El tudna képzelni egy civil Tolnay Klárit?- Egészen fiatalon apáca akartam lenni. Ezen ma már nevetünk, de ha egészen belegondolok, nem érzem túl messze a színészi hivatástól. Én ugyanis nem elvonult apácára gondoltam, hanem tanító, nevelő, ápoló apácára. Tevékeny életre vágytam. Ha jól belegondolok, nincs is messze attól, amit végül is csináltam, hiszen Thália papnője lettem.- Az apácaságba sok minden belefér, kivéve a szerelmet. De Tolnay a szerelmet is csodálatosan alakította. . .- Nem tudom ... A szenvedő szerelmet el tudom játszani, a kokett szerelmet soha nem tudtam. Az igen, ha otthagynak, szenvedek, ha öngyilkos leszek tőle, azt el tudtam játszani. De a kacért azt nem. Talán, mert szemérmes voltam hozzá. Talán, mert az életben sem voltam olyan. Soha nem csábítottam el senkitől senkit, nem kacérkodtam senkivel. De szeretni azt tudtam.- Megkapott mindent, amire vágyott?- Igen. Általában az egész éleletemmel elégedett vagyok. Ez volt rám kiszabva, az én életem rám illett. Biztosan ismeri azt a tanmesét, hogy meghal az öregember és fölmegy a menyországba. Ott találkozik Szent Péterrel és azt mondja neki, nem érdemelte meg az életet, amit kapott, túl nehéz keresztet kellett cipelnie. Szeretne visz- szamenni a Földre, de valami könnyebb sorsot kér. Akkor Péter apó bevezeti egy terembe, ahol sokféle kereszt található. Azt mondja az öregnek: No válassz egyet fiam! Az öregember sorra próbálja a kereszteket, míg végre az egyik megfelel. Ez jobb lesz, mint ami volt, ezt választom - mondja. Erre Péter apó: Fiam, ez volt a te kereszted. László Zsuzsa Példa nélküli vállalkozás József Attila mindennap az éter hullámain Mind a televízióban, mind pedig a rádióban manapság a politikáé a főszerep. Gyakran a körülmények arra kényszerítik a két médiumot, hogy önmagáról beszéljen, a saját berkein belül történtekről adjon hírt. De mindettől függetlenül is - főleg a tévében - egyre kevesebb az igazi művészet, túlsúlyba került a show-jellegű szórakoztatás. Megjegyzések a Nem Petőfi! című kötethez Nagy várakozás előzte meg e kötetet, hiszen közel két éve hirdeti a sajtó. Az ember - laikus és szakember egyaránt - azt várná e könyvtől, hogy valóban a kor tudományos szintjén eloszlasson minden kételyt afelől, hogy a barguzini Meg- amorv Petőfi expedíció nem Petőfi Sándor földi maradványait találta meg. A kötetet elolvasva nagyot csalódtam. A Magyar Tudományos Akadémia volt az, amely nem engedélyezte a probléma megoldását azzal, hogy elzárkózott a DNS-print- hez szükséges mintavételtől, tehát éppen e szervezet nem akarta sohasem e kérdést megoldani. Akkor mi jogon ítélkezik élők és holtak fölött? Megütött a kötet hangneme is. Úgy gondoltam, hogy az előszót író akadémikus ez egyszer félre teszi mag^ínérzelmeit, és valóban valami nemeset, lelkesítőt és tudományosat ír. Ezzel szemben a szibériai Pe- tőfi-problémát megoldani szándékozó két főszereplőt - Morvái Ferencet és e sorok íróját - „érvénysóvár pszichopatáknak” nevezi megfeledkezve saját magának a társadalomban betöltött szerepéről. Szerintem a szerzők között is csupa olyan ember szerepel, akiknek kevés a hitelük a mindennapi életben és a tudományban. Ennek ellenére - gondoltam - mégiscsak lehet, hogy nagyot, nemeset alkottak az egyszer. Olyat, amilyen a „Nemzet Akadémiájához” méltó. E helyett azonban vagy már itt—ott megjelent táskáikat idézgetik vagy másolják, vagy pedig itt— ott hiányos irodalomhoz jutva személyeskednek. Nem tudja -és a kötetből nem érzi - az ember, hogy kinek íródott e kötet? A szakembernek szakszerűtlen, a laikusnak valóban lenyűgözőnek tűnik mindazon „tudományosság”, ahogyan a kötet kinéz, de ezen karosszéria mellett ott találja a sekélyes személyeskedő megjegyzéseket és tudománytalan leírásokat és olyan alapvető tévedéseket, tudatlanságokat, amelyeket a napilapokat is többé-kevésbé nyomon kísérő ember is felismer. A régész olyan feltárásról ír, ahol ott sem volt, az irodalomban tájékozatlan. A kémikus talajminta nélkül határoz nemet, amely nem más, mint felelőtlenség. Pedig a Megamorv Pe- tőfi-bizottság felajánlotta a hihetetlen magas kovasav- és humuszvas-tartalmú talajmintát. így a nem-meghatározásnak semmiféle hitele sincsen. Miről is szól e munka? A barguzini feltárás idején már kijelentő akadémiai vezető azon állításának megvédése, hogy „akit Morvaiék találtak az nem lehet Petőfi” és az előszót író személy azon véleményének igazolása, hogy a talált lelet női. Persze ezt lehetne tudományosan, etikusan és személytelenül is megtenni, de a kötet ezen szerzői gárdája erre aligha lenne képes. Marad a témának akadémiai szinten való lezárása. Nem tudjuk még, hogy a Barguzinban megtalált személy Petőfi-e, vagy nem. Erre még a végső bizonyíték - éppen az Akadémia jóvoltából - hiányzik. Lehet az - lehet nem az. Én a magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy Petőfit találtuk meg, bármennyire is nem akartam, de eddig még a szakmai részt nem írtuk le. Nem publikáltuk a természettudományos eredményeket. Mi nem szoktuk aprózni mondanivalónkat, majd a végén, ha minden bizonyíték a kezünkben lesz. Addig azonban igyekszünk kutatóhoz méltó módon viselkedni és nem beleszólni olyan témákba, amelyhez nem értünk. E kötet szerzőiből hiányzik a szerénység, a tudományos tisztesség, pedig jól tudhatnák, hogy „a bizonyíték nem léte nem a nemlét bizonyítéka”. A kötetben találunk szép emberi csontmetszeteket, ilyen-amolyan irodalmat e témából, de arról nincs benne bizonyíték, amit a kötet címe a dölyfös felkiáltójellel sugal: akit a Megamorv Petőfi-bizott- ság 1989. július 17-én Barguzinban megtalált az „Nem Petőfi!" (Akadémiai K. Bp., 1992.) Kiszely István Ezért is, meg egyáltalán József Attila értékeit tekintve, lehet, kell (!) üdvözölni a Bartók Rádió példa nélküli vállalkozását. Ugyanis január elseje és április tizenegyedike - a költő születésnapja - közötti időszakban minden nap elhangzik József Attila neve és néhány műve. A száz, egyenként tízperces adásban az összes - több mint hatszáz - vers megszólal a magyar színművészet klasszikusainak és élő mestereinek, szakavatott tolmácsainak hangján. Az újév napi első adásban az 1920-ban és 21 -ben írott verseket Jordán Tamás, Kaszás Gergő, Monyók Ildikó, Vallai Péter és Galkó Balázs tolmácsolta. Az utóbbi név azért is fontos, mert Galkó megszállott József Attila rajongó, mely akkor derültki végérvényesen, amikor öt esztendővel ezelőtt tizenöt órán át megszakítás nélkül mondta kedvenc költője verseit s e „produkcióval” nem véletlenül került be a Guin- ness-könyvbe. Ennek az újabb nagyszabású vállalkozásnak az útraindításá- ban is benne van a keze: Szebé- nyi Cecíliával társszerkeszti e „folyamatos” versműsort, amely a maga módján ismért pályázhat valamiféle rekorddöntésre. A lényeg azonban nem ebben, hanem a költészet jelenlétében, József Attila továbbélésében van. - csébé Jubiláló festőművész Füle Mihály festő- és grafikusművész fél évszázada dolgozik a pályán. Tiszteletére a közelmúltban a budapesti bélyegmúzeumban nyílt „pazar” kiállítás. A látogatók a művész grafikáival, festményeivel, bélyeg- és bankjegyterveivel ismerkedhetnek meg.