Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02-03 / 1. szám

1993. január 2-3., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Az „egri Lili bárónő” Szécsényben Az operett ideje lejárt, a mű­faj elvesztette régi varázsát, hirdetik egyfelől. A másik olda­lon viszont azt hangoztatják, hogy reneszánszát éli, Kálmán Imre, Huszka Jenő és a többi operettszerző dalai ma is hódí­tanak. Egy biztos, a viták, érvek és ellenérvek között a műfaj él. Színházaink repertoárján szere­pel. Egy-egy előadás alkalmá­val megtelik a nézőtér. Szécsény színházi életében hagyomány, hogy évadonként egy-két előadással az egri Gár­donyi Géza Színház vendégsze­repei a városban. A helyi publi­kum megszerette a társulatot, mert bármilyen műfajjal is lép­nek a színre, az előadásukat mindig az igényesség jellemzi. így volt ez most is. Huszka Jenő Lili bárónő című nagyope­rettjét Horváth Zoltán rendező jó érzékkel állította színre. Nem esett bele a műfaj csapdáiba. Végig lendületes, dinamikus, életképeket „szőtt”, amelyek­ben megtalálhatók az érzelmek, de sohasem válnak érzelgőssé. Ezzel a felfogással teszi frissé, élvezhetővé Huszka művet. Az operett törvényei szerint a cselekmény több szálon fut, s keresztezi egymást. Félreérté­sek bonyolítják a cselekményt, de csak azért, hogy a végén minden tisztázódjon. M. Horváth József saját stílu­sát vitte az előadásba, ettől lett igazán jó. Köpés humorával, gazdagon átszőtt mozgásele­mekkel, mindent megtett a sike­rért. Élvezte a játékot. Sivók Irén a darab primadonnája énekben, játékban remekelt. Nem esett túlzásba, ettől volt jó. Pálfi Zoltán, a bonviván megje­lenésével, játékával meghódí­totta a női szíveket. Dimano- pulu Afrodite kellemes jelenség, nem éppen ugyanolyan szerep­ben. Ő a darab „Jágója”, azaz bajkeverője. A jó csapatmunká­ból az ő játéka külön is elisme­rést érdemel. Tunyogi Péter jól használta szép hangját, élettel, dinamikával töltötte meg a rá­osztott szerepet. Bókái Mária és Rihák Éva pompásan szórakoz­tató színeket kevertek ki művé­szi palettájukon. Vízi György teljes sikerrel formálta meg a tiszttartó szerepét. A többiek is jól szolgálták a darab sikerét. Különösen Hüse Csaba. A színházi stúdiós fiú szülővárosának közönsége, egykori tanárai, volt diáktársai előtt bizonyította tehetségét. Jól oldotta meg a rendező által rá­bízott feladatot. A zenekar Nádor László ve­zényletével jól együtt élt az elő­adással. Langnár András díszle­tei és Tóth Barna jelmezei szé­pen illeszkedtek az előadás stí­lusához. -szenográdi ­Bezárt Michel Gyarmati „színháza” Párizs híres revűszínházában, a Folies Bergere-ben december 20-án volt átmenetileg az utolsó előadás. Pedig a Moulin Rouge és a Lido mellett ez volt a fran­cia főváros leglátogatottabb szórakozóhelye. Valaha itt lé­pett fel legendás banánkosztüm­jében az amerikai táncosnő, Jo­sephine Baker, itt ünnepeltette magát Maurice Chevalier és Fernandel, a komikus. A színház története 1869-re nyúlik vissza, míg az itt sze­replő utólsó igazi világsztár 1986-ban Amanda Lear, a diszkókirálynő volt a revűszín- ház jubileumi gálaműsorán. A valaha oly kedvelt szóra­kozóhely fénye az elmúlt évek­ben alaposan megkopott. Hiába tett meg mindent a balassa­gyarmati származású művészeti vezető, Michel Gyarmati is Pá­rizs eme vonzerejének megmen­téséért. Hacsak nem lehet hinni a fo­gadkozásnak, hogy feltámaszt­ják poraiból a Folies Bergere-t, és rövid tetszhalál után 1993-ban ismét ott emelgetik a lányok a lábukat a színpadon. Csakhogy egy új revű finanszí­rozásához rengeteg pénzt kel­lene előteremteni, s kérdéses, sikerül—e. Rejtő Jenő kabaréja Éjfélkor nem rendel! címmel mutatta be majdnem hatvan esz­tendeje, pontosabban 1933.feb­ruár 22-én a Teréz körúti Szín­pad azt a jelenetet, amelyen elő­ször szerepelt Rejtő Jenő neve. Mi maradt a 95 pontból? - ez volt a címe a műnek, amit Rejtő kollégája, Nádasi László segít­ségével „követett el”. A Salamon Béla vezette tár­sulat a legnagyobb nevekkel dolgozott. Hamarosan kiderült, hogy Rejtő nagyszerűen meg­állja a helyét a nagyok között; nemcsak egyfelvonásossal, ha­nem filmforgatókönyvvel, sőt operettel is! A közelmúltban megjelent egy Rejtő-kötet, melyben 122 jelenet szerepel - bőven elég akár tíz kabaréestre is. Költőnek tartotta magát: „Igyekeztem, hogy humoron és drámán felül az életből is adjak valamit - írta egyik kései leve­lében -, nem sokat, csak annyit, amennyit az operettlibrettóban csempészáruként elhelyezhet a szerző...” A költő, aki valójában hiva­Ötven esztendővel ezelőtt, a Don-kanyari munkaszolgá­latban hunyt el Rejtő Jenő. tásos csavargó volt, még felfe­dezésre vár. (A TVR-Hét 1992. 53. szá­mából) Nóta és film Gaál Béla 1929-ben fogott hozzá a Csak egy kislány van a világon című némafilm forgatá­sához. Ekkor a világ fejlettebb részein már javában „hangos­ban” forgattak, ezért nem sok sikert lehetett jósolni az új ma­gyar filmnek. De ekkor a vélet­len az alkotók segítségére sie­tett. Budapesten forgatott a Fox hangos híradó, amelytől köl­csönkapták a technikai felszere­lést. így a Csak egy kislány 1930. május 12-ei bemutatója nemcsak a magyar film, hanem a nóta történetében is új fejeze­tet nyitott. A nóta és a film kapcsolatára épül a január 3-án induló televí­ziós sorozat Nótázik a mozi címmel. A műsor kalauza Gaál Gabriella, az ismert énekesnő lesz. Miközben ő igyekszik fel­fedni az egykori nótaszerzők (Lavotta, Dankó Pista stb.) és neves énekesek titkait, a képer­nyőn a zenés filmek sztárjait le­het majd viszontlátni. Köztük a magyar színházművészet olyan nagy alakjait is, mint Páger An­tal vagy Lukács Margit. Beszélgetőpartnerünk: Tolnai Klári Az egész életemmel elégedett vagyok” Május vége óta nem láthattuk színpadon. „A kis városunk,, és az „Aranytó” Mensáros László betegsége miatt nem tűzhető műsorra, ezért Tolnai Klári, aki most csak ebben a két darabban játszik, otthon tölti idejét. Főz, bevásárol, takarít. Szerencsére a szinkrongyárakban nem felejtik el, többé-kevésbé rendszeresen hívják, így, ha Mensáros ag­gódva kérdezi: Mondd, van pénzed? nyugodtan válaszolhat: Egyelőre még van, és a jövő hé­ten megint megyek szinkronba. Bár mindezeket derűsen közli, az ország egyik legnagyobb színésznője mégis máról hol­napra él.- Több mint ötven éve áll ref­lektorfényben, a harmincas években forgatott filmjeit a mai fiatalok is láthatták. Két nagy alakítását - a „ Vágy villa­mosa” Blanche és a „Rómeó és Júlia" Júliáját nem rögzítették. Nem sajnálja?- Akkoriban a minisztérium „illetékese” nem akarta. Például a Vágy villamosát azért, mert amerikai darab, meg az a nő, akit én ott játszottam, az egy fél világi „k” és azt mondta, hogy erre ő nem ad pénzt. Hogy a többit miért nem vették fel? Nem tudom. Sajnos hosszú a sor, Pécsi Sándor, Gábor Mik­lós, Kiss Manyi, Mezey Mária nagy alakításai, az akkori Ma- dách-gárda jobbnál jobb elő­adásai örökre elvesztek.- De megvannak a régi film­jei. . .- Ahogy elnézem az kis Tol- nayt, ahogy jön-megy a régi filmeken, hát megvan a véle­ményem róla! Hirtelen sztár lett belőlem. Mai szemmel nézve „Vállalni kell a buktatókat is' nagyon éretlen voltam. Persze lehet, hogy ma szigorúbban né­zek mindent, hiszen már tudom, hogy mi minden kell egy jó ala­kításhoz.-Sok buktatója van egy szí­nészi pályának?- A buktatót úgy érti, hogy a pályán kívül? Annyi buktatója egy privát asszonynak is van, mint egy színésznőnek. Nem is lehetne valaki jó színésznő, ha nem élné át mindazt az asszonyi sorsot, amit át kell élni. Tehát bátran vállalni kell az élet buk­tatóit, és azután felmutatni őket a színpadon.-Nem bánta meg, hogy szí­nésznő lett?- Nem, nem!-El tudna képzelni egy civil Tolnay Klárit?- Egészen fiatalon apáca akartam lenni. Ezen ma már ne­vetünk, de ha egészen belegon­dolok, nem érzem túl messze a színészi hivatástól. Én ugyanis nem elvonult apácára gondol­tam, hanem tanító, nevelő, ápoló apácára. Tevékeny életre vágytam. Ha jól belegondolok, nincs is messze attól, amit végül is csináltam, hiszen Thália pap­nője lettem.- Az apácaságba sok minden belefér, kivéve a szerelmet. De Tolnay a szerelmet is csodála­tosan alakította. . .- Nem tudom ... A szen­vedő szerelmet el tudom ját­szani, a kokett szerelmet soha nem tudtam. Az igen, ha ott­hagynak, szenvedek, ha öngyil­kos leszek tőle, azt el tudtam játszani. De a kacért azt nem. Talán, mert szemérmes voltam hozzá. Talán, mert az életben sem voltam olyan. Soha nem csábítottam el senkitől senkit, nem kacérkodtam senkivel. De szeretni azt tudtam.- Megkapott mindent, amire vágyott?- Igen. Általában az egész éleletemmel elégedett vagyok. Ez volt rám kiszabva, az én éle­tem rám illett. Biztosan ismeri azt a tanmesét, hogy meghal az öregember és fölmegy a meny­országba. Ott találkozik Szent Péterrel és azt mondja neki, nem érdemelte meg az életet, amit kapott, túl nehéz keresztet kellett cipelnie. Szeretne visz- szamenni a Földre, de valami könnyebb sorsot kér. Akkor Pé­ter apó bevezeti egy terembe, ahol sokféle kereszt található. Azt mondja az öregnek: No vá­lassz egyet fiam! Az öregember sorra próbálja a kereszteket, míg végre az egyik megfelel. Ez jobb lesz, mint ami volt, ezt vá­lasztom - mondja. Erre Péter apó: Fiam, ez volt a te keresz­ted. László Zsuzsa Példa nélküli vállalkozás József Attila mindennap az éter hullámain Mind a televízióban, mind pedig a rádióban manapság a politikáé a főszerep. Gyakran a körülmények arra kényszerítik a két médiumot, hogy önmagáról beszéljen, a saját berkein belül történtekről adjon hírt. De mindettől függetlenül is - főleg a tévében - egyre kevesebb az igazi művészet, túlsúlyba került a show-jellegű szórakoztatás. Megjegyzések a Nem Petőfi! című kötethez Nagy várakozás előzte meg e kötetet, hiszen közel két éve hirdeti a sajtó. Az ember - lai­kus és szakember egyaránt - azt várná e könyvtől, hogy va­lóban a kor tudományos szint­jén eloszlasson minden kételyt afelől, hogy a barguzini Meg- amorv Petőfi expedíció nem Petőfi Sándor földi maradvá­nyait találta meg. A kötetet elolvasva nagyot csalódtam. A Magyar Tudo­mányos Akadémia volt az, amely nem engedélyezte a probléma megoldását azzal, hogy elzárkózott a DNS-print- hez szükséges mintavételtől, tehát éppen e szervezet nem akarta sohasem e kérdést meg­oldani. Akkor mi jogon ítélke­zik élők és holtak fölött? Megütött a kötet hangneme is. Úgy gondoltam, hogy az előszót író akadémikus ez egy­szer félre teszi mag^ínérzelmeit, és valóban valami nemeset, lelkesítőt és tudományosat ír. Ezzel szemben a szibériai Pe- tőfi-problémát megoldani szándékozó két főszereplőt - Morvái Ferencet és e sorok író­ját - „érvénysóvár pszichopa­táknak” nevezi megfeledkezve saját magának a társadalomban betöltött szerepéről. Szerintem a szerzők között is csupa olyan ember szerepel, akiknek kevés a hitelük a mindennapi életben és a tudományban. Ennek ellenére - gondoltam - mégiscsak lehet, hogy na­gyot, nemeset alkottak az egy­szer. Olyat, amilyen a „Nemzet Akadémiájához” méltó. E he­lyett azonban vagy már itt—ott megjelent táskáikat idézgetik vagy másolják, vagy pedig itt— ott hiányos irodalomhoz jutva személyeskednek. Nem tudja -és a kötetből nem érzi - az ember, hogy ki­nek íródott e kötet? A szakem­bernek szakszerűtlen, a laikus­nak valóban lenyűgözőnek tű­nik mindazon „tudományos­ság”, ahogyan a kötet kinéz, de ezen karosszéria mellett ott ta­lálja a sekélyes személyeskedő megjegyzéseket és tudomány­talan leírásokat és olyan alap­vető tévedéseket, tudatlansá­gokat, amelyeket a napilapokat is többé-kevésbé nyomon kí­sérő ember is felismer. A ré­gész olyan feltárásról ír, ahol ott sem volt, az irodalomban tá­jékozatlan. A kémikus talaj­minta nélkül határoz nemet, amely nem más, mint felelőt­lenség. Pedig a Megamorv Pe- tőfi-bizottság felajánlotta a hi­hetetlen magas kovasav- és humuszvas-tartalmú talajmin­tát. így a nem-meghatározás­nak semmiféle hitele sincsen. Miről is szól e munka? A barguzini feltárás idején már kijelentő akadémiai vezető azon állításának megvédése, hogy „akit Morvaiék találtak az nem lehet Petőfi” és az előszót író személy azon véleményé­nek igazolása, hogy a talált le­let női. Persze ezt lehetne tu­dományosan, etikusan és sze­mélytelenül is megtenni, de a kötet ezen szerzői gárdája erre aligha lenne képes. Marad a témának akadémiai szinten való lezárása. Nem tudjuk még, hogy a Barguzinban megtalált személy Petőfi-e, vagy nem. Erre még a végső bizonyíték - éppen az Akadémia jóvoltából - hiány­zik. Lehet az - lehet nem az. Én a magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy Petőfit ta­láltuk meg, bármennyire is nem akartam, de eddig még a szak­mai részt nem írtuk le. Nem publikáltuk a természettudo­mányos eredményeket. Mi nem szoktuk aprózni mondaniva­lónkat, majd a végén, ha min­den bizonyíték a kezünkben lesz. Addig azonban igyek­szünk kutatóhoz méltó módon viselkedni és nem beleszólni olyan témákba, amelyhez nem értünk. E kötet szerzőiből hiányzik a szerénység, a tudományos tisz­tesség, pedig jól tudhatnák, hogy „a bizonyíték nem léte nem a nemlét bizonyítéka”. A kötetben találunk szép emberi csontmetszeteket, ilyen-amolyan irodalmat e té­mából, de arról nincs benne bi­zonyíték, amit a kötet címe a dölyfös felkiáltójellel sugal: akit a Megamorv Petőfi-bizott- ság 1989. július 17-én Bargu­zinban megtalált az „Nem Pe­tőfi!" (Akadémiai K. Bp., 1992.) Kiszely István Ezért is, meg egyáltalán Jó­zsef Attila értékeit tekintve, le­het, kell (!) üdvözölni a Bartók Rádió példa nélküli vállalkozá­sát. Ugyanis január elseje és áp­rilis tizenegyedike - a költő születésnapja - közötti idő­szakban minden nap elhangzik József Attila neve és néhány műve. A száz, egyenként tíz­perces adásban az összes - több mint hatszáz - vers megszólal a magyar színművészet klasszi­kusainak és élő mestereinek, szakavatott tolmácsainak hang­ján. Az újév napi első adásban az 1920-ban és 21 -ben írott ver­seket Jordán Tamás, Kaszás Gergő, Monyók Ildikó, Vallai Péter és Galkó Balázs tolmá­csolta. Az utóbbi név azért is fontos, mert Galkó megszállott József Attila rajongó, mely ak­kor derültki végérvényesen, amikor öt esztendővel ezelőtt tizenöt órán át megszakítás nél­kül mondta kedvenc költője verseit s e „produkcióval” nem véletlenül került be a Guin- ness-könyvbe. Ennek az újabb nagyszabású vállalkozásnak az útraindításá- ban is benne van a keze: Szebé- nyi Cecíliával társszerkeszti e „folyamatos” versműsort, amely a maga módján ismért pályázhat valamiféle rekord­döntésre. A lényeg azonban nem eb­ben, hanem a költészet jelenlé­tében, József Attila továbbélé­sében van. - csébé ­Jubiláló festőművész Füle Mihály festő- és grafikusművész fél évszázada dolgozik a pá­lyán. Tiszteletére a közelmúltban a budapesti bélyegmúzeumban nyílt „pazar” kiállítás. A látogatók a művész grafikáival, festmé­nyeivel, bélyeg- és bankjegyterveivel ismerkedhetnek meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom