Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-12 / 9. szám

1993. január 12., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Csendes munkásgyűlés a Glasunionban Cél: a nyereséges termelés Salgótarján. A hajdani sík­üveggyár, a Salgglas Rt. 1993-ban Glasunion Kft. néven, új tulajdonosokkal a háttérben kezdte meg működését. Mit várnak a tulajdonosok a dolgo­zóktól? Többek közt erről be­szélt a Glasunion alapító tagjai­nak nevében Felkai András, az Inter-Európa Bank vezérigazga­tója a tegnap délután megtartott munkásgyűlésen. A jelenlévők megtudhatták, hogy a termelés magas szintű irányítása mellett a nyugati piacoknak megfelelő minőségű termékek előállítása óriási szerepet kap majd, mert a legfontosabb cél a profitábilis fejlődés biztosítása. A mana­gement ezt szem előtt tartva dolgozza ki a gyár rövid és hosszú távú koncepcióját. A gazdasági talpon maradás­ról szólva megtudtuk, a korábbi időszakhoz képest ennek az esé­lyei jelentősen megnőttek, mi­vel a tulajdonosok egy rendkí­vüli hitelállomány tehétől sza­badították meg a gyárat. A Su- zuki-val való szorosabb, pers­pektivikus kapcsolat kiépítése, egyes keleti, előssorban ukraj­nai piacokon való előretörés pedig megteremtheti az alapját a fellendülésnek. A dolgozók helyzetéről szólva elhangzott, hogy szükség esetén átképzés­sel kívánják biztosítani a fogla- koztatottságot, bár hosszú távon nem zárják ki az elbocsátás le­hetőségét sem. A gyűlésen részt vevők han­gulatára utalt, hogy csak három kérdés vetődött fel, a bérekkel valamint az egyéni és a kollek­tív szerződésekkel kapcsolat­ban. A válaszokból kiderült: az ott dolgozóknak ezután még keményebben meg kell küzde­niük az egzisztenciájukért. Ismét üzemel a varroda Munkahelyteremtő beruházás keretében a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ támogatásával a rimóci önkormányzat újra megnyitotta a volt téeszvarrodát. A év első munkanapjától bér­munkában készülnek a Salgótarjáni Ruhagyár számára női szoknyák és blézerek, amelyek aztán német exportra kerülnek. Felvételünkön Percze Ibolya a varroda vezetője és Virágné Czupkó Erzsébet varrónő látható. Fotó: Gyurkó Péter A hét vége rendőrségi krónikája Tüzelőlopás, hivatalos személy elleni erőszak Meglepően csendes volt a hét vége - szerencsére. A rendőr­ségi jelentések néhány esetet regisztrálnak csupán. Horogra akadt két ittas vezető, s egy-két lopás történt ismert és ismeret­len tettessel. Előfordult közle­kedési baleset is, ámde szemé­lyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem jelentős. Lopás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást indí­tott a rendőrség ismeretlen tet­tes ellen, aki az év elején a var­sányi Új Kalász Mgtsz ugari er­dejében kitermelt és eltulajdoní­tott 20 köbméter tűzifát. A tol­vaj ezzel a cselekedetével 50 ezer forint kárt okozott. A következő eset szereplői azonban nem maradtak ismeret­lenek a rendőrség előtt. Ugyanis lopás vétségének alapos gya­núja miatt indul nyomozás Sz. Dániel salgótarjáni és Sz. Gé- záné bátonyterenyei lakos ellen, akik január 5-én délután 15 óra­kor a bátonyterenyei Elektro-Metál tulajdonát ké­pező szénkészletből öt mázsa orosz szenet eltulajdonítottak. A szenet egy személygépkocsi­val vitték el. Hivatalos személy elleni erő­szak bűntettének alapos gyanúja miatt rendeltek el nyomozást őrizetbevétel mellett G. Dezső, varsányi lakos ellen. A férfi ja­nuár 8-án, az esti órákban meg­jelent felesége nógrádmegyeri lakásán ahol a gyermekét és a feleségét tettleg bántalmazta. A helyszínre érkező rendőr tör­zsőrmester intézkedését akadá­lyozta, majd tettlegességre ra­gadtatta magát. A megtámadott rendőr törzsőrmester nyolc na­pon belül gyógyuló könnyű sé­rüléseket szevedett. G. Dezsőt csak gumibottal lehetett megfé­kezni.- a. h. ­Milyen könyvtárba járunk az új évben? Folytatás az 1. oldalról) Balassi Bálint Asztaltársaságot. Valószínű, hogy a megye tele­püléseinek könyvtárait sem tud­juk olyan mértékben gondozni, mint eddig. A módszertani tá­mogatás elmaradása a megye 150 közművelődési könytárát érinti hátrányosan. Salgótarján­ban a tíz fiókkönyvtár helyett hat működhet, a Beszterce lakó­telepi, zagyvarónai, zagyvapál- falvai az iskolákhoz csatoltan, a könyvtár szervezeti keretén be­lül pedig a Somoskőújfalui, so­moskői, salgóbányai állhat ren­delkezésre.- Hogyan alakulnak az úgy­nevezett dologi kiadások? Pél­dául mennyibe kerül a fűtés, a víz, a posta, vagy éppen a bér?- Nem tudjuk, hogy elég lesz-e erre a pénz. Csak egy példát mondok. 1992 októberé­ben kaptunk legutoljára fűtési számlát. Októberben a félhavi fűtés 466 ezer font volt. Múlt évre dologi kiadásra 13 millió 754 ezer, 1993-ra 13 millió 410 ezer forintunk volt, illetve talán lesz. Tekintettel a költségek drasztikus emelkedésére, ez ab­szolút mértékben is roppant sú­lyosan érint bennünket. Vagy például a bérre szintén nem elég a pénz. Havi 40 ezer 227 forint hiányunk van úgy, hogy azok a pótlékok, amelyeket előír a közalkalmazotti törvény, nin­csenek benne. Mindezek, s az itt nem említett sok más probléma következtében, szakmai munkát csak úgy tudunk végezni, ha te­vékenységünkhöz szponzorokat találunk, alapítványi támogatá­sokat tudunk szerezni és így to­vább. Természetesen, erre töreked­nünk is kell, pályázatokon dol­gozunk, s több más elképzelé­sünk is van. Mindazonáltal a je­lenlegi gazdasági környezetben egyáltalán nem látom megnyug­tatónak a megyei könyvtár jele­nét. Okkal merülhet föl a kérdés, a jelenlegi kedvezőtlen kilátá­sok hogyan érintik a lakossá­got? Viszonylag megnyugtatónak látszik, hogy a nyitva tartás és a beiratkozási díj egyelőre marad. (Ha nem lesz „szénszünet”.) Persze, már ez is csökkent nyitva tartás, hétfőtől péntekig délelőtt 10-től délután hatig lá­togatható a megyei könyvtár, szombaton és vasárnap zárva. Akik a zenei részleg rendsze­res látogatói, mondják, hogy a hat éve működő és népszerű szolgáltatás technikai eszközei bizony elavultak, már ki kellene cserélni őket. Egyébként, a beiratkozott ol­vasók száma 1992 végén 7886 fő volt, a megelőzőhöz képest csökkent. Ennek oka, hogy nincs szombati nyitva tartás (ez sokak bánata, hiszen a könyvek és az újságok, folyóiratok is megfizethetetlenekké válnak), egyéb napokon is kevesebbet vannak nyitva mint régen stb. Ugyanakkor a látogatások száma némileg nőtt, egy olvasó 14,7-szer jött a könyvtárba egy év alatt. S növekedett az egy ol­vasóra jutó kölcsönzött kötetek száma is, 24,4 kötetet kölcsön­zött egy esztendő alatt minden egyes beiratkozott olvasó. Igen érzékenyen érinti a la­kosságot a fiókkönyvtárak be­zárása. A peremkerületekből, a Baglyasaljáról, Somlyóról, a Fáy András körútrólmeg kell gondolni sokaknak, félszáz fo­rintot költsenek-e a buszra azért, hogy bejöjjenek-e a me­gyei könyvtárba. Hátrányosan érinti az olvasókat az is, hogy a könyvtár jóval kevesebbet tud költeni dokumentumbeszer­zésre, a példányszám csökken. Az olvasóknak tovább kell vá­rakozniuk az éppen őket ér­deklő kötetre, mert nem áll ren­delkezésre elegendő példány. Amikor 1988-ban itt nyílt meg az új megyei könyvtár, 800 féle folyóirat, újság állt rendel­kezésre, most 500, s várhatóan ez is csökken. Könyvtár tehát még van és lesz. A kérdés csak az, hogy milyen? (- tóth -) Az állami oktatás mellett voksoltak A szülők véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni Hét végén, szombaton és va­sárnap szavaztak a szülők Ba­lassagyarmaton. Pontosabban azok, akik a Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskolába járatják cseme­téiket. Arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy gyermekeik oktatását, nevelését állami vagy egyházi intézményben kívánják ellátni? Minderre azért volt szükség, mert a közelmúltban a balassagyarmati egyházközség visszaigényelte volt tulajdonát, amelyben többek között az em­lített iskola is működik. A titkos szavazás végered­ményéről érdeklődtünk Kalcsó Istvántól, a városháza oktatási főelőadójától:- Az egyház és az önkor­mányzat képviseletében egy há­romtagú bizottság fogadta a szavazni érkező szülőket, akik természetesen titkosan voksol­hattak. Igen szép számmal vol­tak azok, akik úgy érezték han­got kell adni véleményüknek. 250 leadott szavazatból 245 da­rab volt az érvényes. Közülük 226-an állami intézményben, míg 19-en egyházi intézmény­ben szeretnék járatni gyermeke­iket. Mindezek ismeretében, várhatóan január 28—i ülésén dönt majd az önkormányzati testület arról, hogy milyen vá­laszt adjon az egyház kérésére. Hogyan kommentálja az eredményt Sághy Ferenc kano­nok úr, aki egyik kezdeménye­zője annak, hogy kapja vissza jogos tulajdonát a katolikus egyház, s a Rákóczi egyházi is­kolaként működjék tovább:- Hozzám még nem érkezett el a hivatalos eredmény. Más csatornákból értesültem erről. Megmondom őszintén, az elő­zetes felméréseink azt mutatták, hogy igen sok szülő akarja a ke­resztény nevelést. A mostani szavazás eredménye után, azonban csalódott vagyok. Ilyen arányra nem gondoltam. Úgy érzem, hogy híveink cser­ben hagytak bennünket.- Mire számít? Milyen döntés születhet ezután?- Az önkormányzat január végi döntését nem tudom meg­jósolni, viszont azt természe­tesnek tartom, hogy a szülők ily módon kifejezett véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Fábián Gábor, a Rákóczi is­kola igazgatója úgy kommen­tálta a történteket, hogy nem, lepte meg a szavazás végered­ménye. - szgys ­Traffípax • Január 12-én, kedden 14 órá­tól 22 óráig Salgótarjánban a Bajcsy-Zsilinszky és a Füleki úton, ezen kívül a Bátonytere­nye - Vizslás - Újlakpuszta, valamint a Mátraszele - Nádúj­falu útvonalakon várhatók traf- fipaxos ellenőrzések. Tervek a gázra • Nőtincs. A községben meg­kezdődtek az előkészületek a gázellátás megvalósítására. Ké­szül a hálózat kiviteli terve, s pályázatot nyújtottak be címzett támogatás elnyerésére a beru­házás költségeinek csökkenté­sére is. Gazdacsere • Nemti-Dorogháza. Mivel az üzemeltetéshez Dorogházának fűződik érdeke, de területileg és tulajdonjogilag Nemtihez tarto­zik, az utóbbi község képviselői úgy döntöttek, hogy a Zagyva folyón lévő hidat és a bekötőu­tat átadják Dorogházának. E te­lepülés képviselő-testülete kö­vetkező ülésén tárgyal az aján­latról. Bővítik az iskolát • Nógrádsipek. Az általános iskola bővítése lesz az idei leg­fontosabb feladat a településen. Az erre fordítandó várható ösz- szeg három és fél millió forint, amit részben a múlt évben el­nyert minisztériumi támogatás­ból fedez az önkormányzat. A többit saját erőből próbálják előteremteni. A behatárolt anyagi lehetőségek miatt való­színű, hogy ebben az évben csak a fejlesztés egy részét tud­ják megvalósítani. Kondipadot vesznek • Karancsberény. A községi művelődési otthonban működő ifjúsági klub tagjai nemcsak a kultúra területén jeleskednek, de törődnek az egészségükkel is. Ezért elhatározták, hogy kondicionálótermet rendeznek be a fiatalok számára. Elhatáro­zásuk komolyságát bizonyítja, hogy a fiatalok saját pénzükből vásárolnak egy kondipadot. Fejlesztés • Őrhalom.A napokban fejez­ték be a Matáv szakemberei a leendő crossbar-telefonközpont klímaberendezésének szerelési munkálatait. Hamarosan meg­kezdődik a műszerek rendsze­rének telepítése is. Ha minden jó megy - ígérik a telefonos szameberek - márciusban a községet is bekapcsolják az or­szágos távhívóhálózatba. Nekem több okból is jár a A Suzuki nyereményautóm csak egy okkal Nógrád Megyei Hírlap! több, hogy ezentúl is előfizető legyek! A segélykoncert eredménye Önálló életkezdés előtt álló állami gondozottak javára ren­deztek segélykoncertet kará­csony előtt a salgótarjáni sport­csarnokban. Széles értelemben vett tehetséggondozásra hoznak létre alapítványt a befolyt pénz­ből, - tudtuk meg Gaál Ildikó­tól, a rendezvény menedzserétől és dr. Szondi Bélától, a salgótar­jáni GYIVI igazgatójától. A fel­lépők 160 ezer forinttal járultak hozzá az alapítványhoz, 32 szervezet és vállalkozás konkrét anyagi összeggel támogatta a rendezvényt. Ez a bevétel a be­lépőjegyek árával együtt 510 ezer forint volt. MEGRENDELŐLÁP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot Fogadónap Salgótarján. A városi önkormányzat vezetői ja­nuár hónapban a következő rend szerint fogadják a pa­naszosokat, illetve a lakos­sági meghallgatásra érke­zők állampolgárokat: 13-án: dr. Zsély András polgármester; 20-án: Ercsényi Ferenc alpolgármester; 27-én: Detre Jenő alpol­gármester. A tisztségviselők 8-12, valamint 14-16 óra között állnak az ügyfelek rendel­kezésére. Kíváncsiskodó Az időjárás késlelteti a végleges helyreállítást A salgótarjáni Ferenc-telep lakói örülnek a gáz bevezeté­sének, de szeretnék tudni, mi­kor hozzák rendbe a feltört utcát, tekintettel arra is, hogy sem a mentő, sem a szemetes nem tud behajtani. Kádasi Zoltán, a Gázláng Kft. ügyvezetője válaszol a kér­désre.- Az üzembe helyzés múlt év november 30-án történt meg. Utána még ideiglenes helyreál­lítási munkálatok folytak, a fagy beálltáig. A végleges hely­reállítást az időjárás késlelteti Erre március végéig kerül sor. Salgótarjáni olvasók kér dezik: az 1956. december 8-ai sortűz áldozatainak tisztele téré emelt emlékmű részekén található egy hasábszerű építmény. Mi ennek a funci ója? Kitüntetett vadászok A sportvadászat korszerűsí­téséért több évtizeden át kifej­tett eredményes munkáért, va­lamint a vadászati kultúra sike­res terjesztésének elismerése­ként Bobál Gyulát, a Nógrádi Vadász c. lap főszerkesztőjét, és Csízek Ferencet, az ipolyvecei VT gazdaságvezetőjét Nimród vadászéremmel tüntették ki. A vadászati körökben magas kitüntetést a közelmúltban Bu­dapesten Bánffy György, az Or­szágos Magyar Vadászati Vé­degylet elnöke, országgyűlési képviselő (MDF) adta át ünne­pélyes keretek között. példányban hónapra. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve: _______________ Cím e: (város, község, irányítószám) utca, házszám: Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évTe 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom