Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
1993. január 7., csütörtök NŐI DOLGOK HÍRLAP 9 Evés előtt szabad beszélgetni! Tanácsok szülőknek „Egyet a mamáért, egyet a papáért?” Dán szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a szülők a legelképesztőbb eszközökhöz tudnak nyúlni, ha gyermekük nem óhajt enni. „Egyet a mamáért, egyet a papáért... ” — próbálják, de az ilyesfajta módszerek hosszú távon hasztalanok, és szükségtelenek. A dán egészségügyi hivatal most kiadott egy füzetet, teli jótanácsokkal a gondterhelt szülőknek. Ezek között efféle javaslatok lelhetőek fel:-Ne féljenek attól, hogy a gyermek éhen pusztul. Nincs rá példa, hogy a gyerek merő dacból éhezett volna.- Soha ne ígérjenek fagylaltot, cukorkát, vagy más nyalánkságot jutalom gyanánt;- Ne figyeljen rá, ha barátok, rokonok beleszólnak nevelésbe;-Hagyjanak fel azzal, hogy az „egyet a mamiért, egyet a papáért... ” címszó alatt szereplő módszerekkel próbálják rávenni evésre a gyermeket;-Hagyják békén a gyermeküket. Biztos oka van rá, hogy nem akar enni;- Kicsi adagokat tegyenek a tányérra, csak annyit amennyit a gyerek általában meg is eszik;- Ne főzzön külön a gyerek számára. Olyan nagy dolog lenne, ha olyat főzne mindenkinek, amit a gyerek se utál?- Ha a gyerek már elég nagy, hagyja, hogy az maga töltse meg a tányérját;- Próbáljon meg kellemes hangulatot teremteni az asztalnál. Grethe Andresen táplálkozáskutató úgy véli:- Rengeteg probléma adódik abból, hogy egy gyereknek változó az étvágyuk: egyszer keveset esznek, másszor többet. Marlene, te csodálatos! A gyerekeknek szükségük van szertartásokra: a közös ebéd, vagy az együttes kirándulás például segít összekötni a családokat és feloldja a feszültségeket. Ami első hallásra hagyománynak, sőt zagyvaságnak tűnik, az gyakran a valóságban az egészséges családi élet alappillére lehet.- Az a gyerek, aki olyan családban nő fel, ahol például szívesen ülnek meg különböző ünnepeket, felnőttként sokkal el- lenállóbb lesz - mutatta ki dr. Steven J. Wolin amerikai pszichológus.- Az viszont sajnálatos, hogy egyre több olyan család van, ahol ezt nem tehetik meg - állapította meg dr. Michael Lewis, a new brunswicki Robert Wood Johnson Medical School tudományos kutatója. Amerikában például már csak a családok egyharmada eszik rendszeresen együtt.- Az öt és hét év közötti gyerekek különösen igénylik a családi rituálékat. Ezek azt az érzést adják a gyereknek, hogy biztonságban és védett helyen van. Azt is látja, hogyan működik egy család. Ez döntő lehet személyiségük kialakulásában - mondja dr. Barbara Fiese, pszichológus. Példaképpen New Yorkban bemutattak egy ideális családot. Itt az estebédet csengővel jelzik, ima közben megfogják egymás kezét és evés előtt beszélgetnek. Ezt az alkalmat szánják arra, hogy beszéljenek egymással, nevetgéljenek, megtudják, mi történt aznap a másikkal vagy éppen megtárgyalják egymás problémáit. Ezeknek a szokásoknak rengeteg érzelmi előnye van. Sokéves vizsgálattal dr. Wolin és Linda Bennett a Memphis-i Állami Egyetemről bebizonyította, hogy az ilyen szertartásosnak tűnő alkalmak főként akkor igazán sikeresek, ha azok előkészítésénél és megvalósításánál az anyának fontos szerep jut. O szervez, megbeszél és mindent széppé akar tenni. Ez már a tavasz! Van ahol már a tavaszra készülnek. A felvételünkön látható Laroche kreáció - a hölgy gyönyörű „felsőrésze” csak plusz dísz - finom, fémszerü anyagból készült. FEB-fotó Hölgyekkel történt Ennek a vetélkedőnek nincsenek igazi győztesei Négy éves hadifogság után hazatér a férj. A feleség kedvesen fogadja, majd rövid beszélgetés után azt mondja:- Csókold meg a kisfiúnkat!- Hány éves ez a gyerek? - kérdi a férfi.- Kettő.- Értem. Hosszú volt a várakozás és a fényképem álmodban megerőszakolt - válaszolja frappánsan a férj. Hogyan öltöztessük gyermekünket? A koldus kéregét. Bemegy az egyik házba és alamizsnáért könyörög.- Kenyér nincs itthon, pénzem nincs. Mit adjak? - kérdi az asszony.- Adjon valamit, amit a férje már nem használ.- Rendben van, a fürdőszobában fürödjön meg és utána jöjjön a hálószobába - közli az as'szony igen kedvesen. Akit még mindig sokan és nosztalgiával csodálnak: Marlene Dietrich, aki állítólag a világ legszebb és legjobb lábú nője volt - a táncban is. FEB-fotó Nőnek a jövedelemkülönbségek, nő a veszélye annak, hogy a szegénység és a gazdagság jelképes falai a gyermekközösségeket is megosztják. Gyakorló pedagógusok a megmondhatói, mennyi konfliktus, rossz ízű rivalizálás forrása a tú- löltöztetés, az iskolai divatozás, a nyakló nélkül osztogatott zsebpénz. A tehetős szülők többségében talán föl sem merül a gondolat, hogy a méregdrága farmer, edzőcipő, vagy a jó osztályzatot honoráló gavalléros ajándék milyen kétes értékű versengést indíthat el. A meggondolatlan szülői bőkezűség egyik természetes következménye - az irigység. A társak, a kis barátok, barátnők érthető reakciója ez, hiszen nekik nincs olyan „menő cuccuk”, mint mondjuk X-nek, vagy Y-nak, nem futja naponként új szerelésre, mint például Z-nek... A „ha neki van - nekem miért nincs” kérdést bizony nehéz a kispénzű szülőnek megválaszolnia. Ha kesergő csemetéjének megveszi az olyannyira kért méregdrága márkás holmit, esetleg a kosztpénzből, a vil- lany-gázszámlára félretett tartalékból kell elvennie. Ha pedig Angliában nem divatolnak az iskolákban. Mindenkinek kötelező a köpeny. FEB-fotó az áldatlan versengés folytatódik, az ő gyereke a vert mezőnyben lesz... Dehát ez olyan sajátos vetélkedő, amelynek nincsenek igazi győztesei. A butikból öltöztetett gyerekek ugyanakkor úgy kárvallottak mint akik testvéreiktől örökölt viseletes ruhákban járnak. Az iskolai divatcsatákat megsínyli az egész gyerekközösség. A pedagógusok önmaguk keveset tehetnek azért, hogy a hiúság vására kívül maradjon az iskola falain. A megelőzés kulcsa a szülők kezében van. Sokat segíthetnek, ha például idejében tanítgatni kezdik fiúknak, lányuknak az igények és a lehetőségek összehangolásának tudományát. Ha az első pillanattól kezdve, amikor a gyerek fel tudja fogni, hogy mire való a pénz, beavatják a családi gazdálkodásba — magukkal viszik vásárolni, magyarázzák nekik, hogy mi mennyibe kerül, mennyit kell dolgozni érte. Hasznos, ha a nyíló eszű gyerekek előtt nem tabu téma a szülők munkája, fizetése, a pénz beosztásának napi gondja, azaz az otthoni gazdálkodás. A fokozatos beavatás nyomán azután maguktól is rájönnek, hogy zsebpénzükből, megtakarításaikból, esetleg önálló keresetükből mire költhetnek. Felismerik, hogy ruhának, játéknak, egyéb holminak elsősorban használati értékére, s annak megőrzésére érdemes ügyelniük. Megértik, hogy ők is, szüleik is csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takaró ér. S biztos, hogy a „menő cuccok”, az iskolai divatsikerek valódi értékét ezt követően helyesen tudják megítélni. Dr. Kecsmár Ilona Asszonysorsok • • Összetartozás A nap besütött a busz ablakán, lehunytam a szemem és egyszerűen élvezetem a meleget. Vártam, hogy végre induljunk, mielőbb Balassagyarmaton akartam már lenni. Ekkor azonban hirtelen egy hang kiszakított ebből a csöppnyi békéből. A bal szeme sarkából láttam, egy idős kalapos nénike ácsorog az ülés előtt. Leülhetek? - kérdezte. Természetesen, biccentettem és ismét fordultam volna kifelé, hogy élvezzem a napsugarakat, mikor az apró asszonyka megszólalt:-Tudja kedves, régebben más volt a világ. Ránéztem a nénikére. Drapp kabátkája alól kikandikált a horgolt csipkegallér, barna csizmája, régimódi fekete csa- tos retikülje, elegáns kesztyűje és faragott fejes esernyője olyan benyomást tett rám, mintha a század elejéről maradt volna itt. Az egész úgy festett, mint egy látomás. Ki lehet ez az asszony, és milyen tapasztalatok írták az arcára azt a néhány barázdát? - ezek a gondolatok egyetlen pillanat alatt, mint egy érzés villantak át rajtam, mert a néni már kezdte is mesélni a hajdan volt, talán meg sem történt életregényét.- Jóval a háború előtt történt, akkor még Kalondán laktunk (ma Szlovákia területén van - fá). Azt mondták, szép lány voltam, de mit törődtem én azzal! Igaz, sok legény szaladt utánam, volt egy lovász fiú, a Pócsik Józsi, hej de sokat bánkódott az miattam, de hiába, mert engem csak János úrfi éltetett. Szép, fess fiatal legény volt, jóképű, határozott, tudta mit akar. A falu összes lánya, még a szomszédos községbe valók is, mind a kegyeit keresték, bele voltak habarodva, ő meg nem restellt velük szórakozni. Megpróbálta az én fejemet is elcsavarni.- Jól emlékszem arra a nyárra. Olyan forróak voltak a nappalok, hogy még a legyeknek sem volt kedvük száll- dosni, így estére mindannyian a munkától és a melegtől fáradtan hajtottuk álomra fejünket. Az egyik éjjel azonban sehogyan sem tudtam elaludni, hiába forgolódtam, hiába voltam kimerült. Egyszer csak hallom, valaki a nevemet suttogja: Emma, Emma. Először azt hittem, csak képzelődök, de miután újból hallottam a hangot, hát kikászálódtam az ágyból, óvatosan, nehogy húgaim felébredjenek, és kimentem. Az ajtó előtt már várt Pócsik Józsi, ő szólongatott. Éppen mondani akartam neki, hogy jobban teszi, ha engem békén hagy, mikor a sötétből előlépett a fiatal János úr. Tudtam, hogy mit akar, hogyne tudtam volna, mikor széltében-hosszában másról sem hallott az ember, mit a János úrról és az ő „csínytevéseiről”. Csakhogy engem sem kellett ám büszkeségért a szomszédba szalajtani! Határozottan odaléptem elé, és megmondtam neki, nem olyan vagyok, mint a többi lány, engem ugyan nem szerez meg! - aztán sarkon fordultam, és otthagytam őt. Talán a visszutasítás, talán mert a hiúságát megsértettem, de attól a naptól fogva megváltozott. Már nem érdekelte őt más lány, csak nekem üzengetett nagy titokban, de én nem válaszoltam neki. Tudtam, nincs a mi szerelmünknek jövője, mert szegény lány vagyok. Tudtam ezt, mégis nagyon szíven ütött, mikor megnősült - azt beszélték az apja nógatására vette el azt a gazdag kisasszonyt. Szomorú lettem, de nem beszéltem senkinek bánatom okáról, eltitkoltam azt a világ szeme elől. Később aztán elköltöztünk a faluból, mert apám Balassagyarmaton talált munkát. Férjhez mentem, Gyarmaton telepedtünk le az urammal. Sok év telt el a házasságkötésem után, de a régi emlékek nem halványodtak, pedig hosszú ideig nem hallottam János úr felől. Végül teljesen váratlanul összetalálkoztam Pócsik Józsival. Tőle tudtam meg, hogy mikor eljutott hozzájuk a férjhez menetelem híre, János úr természete nagyon megváltozott, kötekedő, mogorva ember lett, meggyűlt a baja mindenkivel, aztán elköltöztek a vidékről. Azóta senki nem hallott felőlük. Akkor értettem meg, Jánost én már soha nem felejthetem el. Tudtam ez az én sorsom. Később - talán az idő, talán a megszokás -, a férjemet megkedveltem, de a szívem mindig Jánosé maradt. fenyvesi-
