Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
4 HÍRT, AP LÁTÓHATÁR 1993. január 7., csütörtök Új taxióra világszínvonalon A legújabb követelményeknek is megfelelő világszínvonalú taxióra gyártását kezdte meg a szolnoki Elektro Soft Kft. A készülék minden bekapcsoláskor automatikusan ellenőrzi a dátum, a tarifák és a logikai áramkörök működésének helyességét. MTI Fotó „Jó szóval is oktasd .. Minősíthetetlen beszédstílus Emberemlékezet óta nem volt olyan hosszú a két év végi ünnep, mint az idén. Hét nap hivatalosan s még néhány azon felül is. Egy-két kemény, feszültségekkel, konfliktusokkal teli munkanap azonban máris elég ahhoz, hogy messzi távolba kerüljön az oly sok mindenre fátylat borító, kiengesztelő ünnepi hangulat. Paradox módon éppen ez az oka, hogy ezúttal mégis egy karácsony másnapi rádiós emlékemet elevenítem fel. Egy olyan műsor volt ez, amelynek hatása a zordabb köznapokon kell, hogy érvén) üljön. Domány András a Kossuth középhullámú adóján dr. Kis György nyugalmazott katolikus pappal, egy esperes-plébánossal beszélgetett Bakonyszentlász- lón. Ez azonban még nem lett volna garancia arra, hogy emlékezetes riport készüljön. Ehhez kellett egy különleges ember s egy általa írott érdekes könyv. Kis György ugyanis zsidó származású katolikus lelkész, aki Megjelölve Krisztus keresztjével és Dávid csillagával című - öt évvel ezelőtt magyarul, most néhány hete pedig németül Habsburg Ottó előszavával megjelent - kötetében arról ír, hogy miért oly nehezen elfogadható helyzet ez Európa közepén még évekkel a holocaust után is. Nem panaszkodós típus, néhány dolog azonban kikívánkozott belőle a mikrofon előtt is. Elmondta, hogy hiába vette fel a keresztény hitet, a zsidó szárA megelőzést szolgálja A génkutatóknak először sikerült az emberi öröklési anyag mintegy feléről pontos „térképet” készíteni. Ezzel a módszerrel lehetővé válik egyes öröklött betegségek megállapítása és gyógyítása még a betegség tüneteinek megjelenése előtt. Diabétesz, asztma, Alzheimer- kór, öröklött kövérség, sőt akár a rák is hamarabb lesz felismerhető és kezelhető. mazás ma is bélyegként van rajta. Idézte Hitlert, aki szerint „mindegy, hogy mit hisz a zsidó, mert a fajtájában van a disznóság.” Az ehhez hasonló felvetések miatt nagyon sok támadásban volt része a könyve miatt is, hiszen „darázsfészekbe” nyúlt. Pedig - s ennek a dokumentumszerű bemutatása már a műsor- szerkesztés érdeme - a Vatikáni Zsinat előírásai szerint a katolikus „egyház nem feledheti, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek a közvetítésével kapta, amellyel Isten kimondhatatlan nagy irgalmasságából megkötötte a régi szövetséget .. Az egyház evangéliumi szeretetből elítél minden üldözést, bárki ellen irányuljon is.” Hasonló szellemben nyilatkozott II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor és a hazai katolikus püspöki kar is fellépett már a faji megkülönböztetés ellen. Ennek ellenére a helyzet továbbra sem megnyugtató e téren. Kis György a megoldást az önkritikától sem félő rendszeres, tudatos párbeszédben látja. Az ő házának ajtaja mindig nyitva áll a keresztények és a zsidók találkozása előtt... * * * Jobb körökben manapság nem sikk a televízióról beszélni, mert nem divat nézni sem - mondta Érdi Sándor, a Stúdió 93. főszerkesztője a kulturális magazin idei első számának beköszöntőjében. Hát igen. Mesz- sze kerültünk már a hőskortól, A Magyar Rádió Ki nyer ma? című népszerű vetélkedősorozatának legközelebbi - pénteki - adását á Salgótarjáni Állami Zeneiskolából közvetítik. A játékra január 8-án, pénteken 12.30 óráig lehet jelentkezni az adás helyszínén, a zeneiskolában. Ugyancsak ezen a napon, 19 órakor lesz a zeneiskola hangamikor a „varázsdobozban” látottak egy egész ország számára jelentettek beszédtémát, s a családok élete (lásd Szakonyi Károly emlékezetes színművét, az Adáshibá-t) a tévé körül forgott. Most viszont ezzel ellentétes tendenciák érvényesülnek. Pedig kár ezért a közönyért, mert számos - műsor igenis megérdemli a figyelmet. Ezek közül való a Stúdió is, amellyel nem rangja, értékei szerint bánnak a szerkesztők. Közel másfél évtizedes múltja során sok helyen szerepelt már a TV 1 ill. a TV2 programjaiban, s a sugárzási időpontok sohasem a Stúdió előnyére változtak. Az új esztendő beköszönté- vel hétfőről keddre tették át, de nem ez a baj igazán. Hanem az, hogy rosszkor -húsz óra tíz perckor, azaz a legnézettebb híradóval, a Telesporttal egy időben - vetítik. Ki érti ezt? Pedig a bevezető riport is olyan dologgal foglalkozott, ami akár az ínyencek érdeklődését is felkelthette volna. Három rendező -Horváth Adám, Esztergályos Károly és Molnár György - az utóbbi időben igencsak mostohán kezelt, alaposan megritkult tévéjátékok, tévéfilmek helyzetéről mondta el véleményét Érdi mikrofonja előtt. Természetesen egyikük sem tudta megkerülni a pénzhiányt, mint az egyik okát a drasztikus csökkenésnek, de említettek más megszívlelendő szempontokat is. Csak direkt politizálással nem lehet jó tévéműsort csinálni - mondta Esztergályos Károly -, s mondandójának csattanójaként egy költői kérdést is megfogalmazott. Vajon Móricz korát a későbbi nemzedék miből ismeri meg jobban, átfogóbban: az író egy-egy művéből, vagy a korabeli parlamenti tudósításokból?- csongrády versenytermében a Mesterbérlet című sorozat második koncertje. Ekkor a Tomkins énekegyüttes lép fel s olasz, angol reneszánsz táncdallamokból, orosz liturgikus zenéből és néger spirituáléból összeállított műsorát mutatja be a zeneszerető közönségnek. Az együttes művészeti vezetője Dobra János. Bizonyára nem véletlenül lett szállóigévé Buffon, francia természettudós mondása, amely szerint „A stílus maga az ember.” Amiről szólni akarok nincs ugyan kapcsolatban a tudományokkal, a művészetekkel, de tágabban műveltségi és kulturális szintünk fokmérője. Középkorú, elegáns hölgy haladt az úton személyautójával, a külső sávban, egyszerre csak jobbra indexelt, majd elegánsan balra húzódott, s összeütközött a belső sávban szabályosan haladó taxival. A nő, mint egy fúria kipattant az autójából, azonnal letegezte a vele egyidős taxist, és minősíthetetlen stílusban elküldte úgynevezett melegebb ég- tájakra. A férfi azonban ennek ellenére sem vesztette el türelmét, sem méltóságát, egyszerűen csak a még mindig jobbra villogó indexre mutatott. Az asz- szony megadta magát sorsának, s most már panaszosan kérdezte, hogy ő most mit mondjon a férjének. A taxis a lehető legszellemesebb választ adta, amit csak ebben a helyzetben adhatott: Mondja ugyanazt a férjének, asszonyom, amit az előbb nekem. Vonaton, indulás előtt beszélgettünk kísérőmmel a peronon, közben felszállt egy fiatal korosztályhoz sorolható nő, akinek volt ugyan elegendő helye, hogy el tudjon menni mellettünk, de ő felháborodottan ránk kiáltott: A k ... a anyátokat, pont itt tudtok ugatni!” Ami nekem az említett esetekben fetűnt az a hang erőssége, durvasága. Vajon miért gondoljuk úgy, hogy nekünk feltétlenül kiabálni, káromkodni, kioktatni kell, nemre és korra való tekintet nélkül? Miért képzeljük azt, ha nem így járunk el, akkor mi leszünk a vesztesek, a legyőzőnek? Talán azért, mert sokunkat bántottak már meg olyan ügyekben, amikor nem tényekkel, tényeken kellett vitatkozni, hanem maga a közlési mód, vagyis a stílus volt minősíthetetlen. Ez sokkal jobban fáj az embernek, hiszen úgy érzi:, éppen emberi mivoltában sértették meg, s legközelebb már támad, nehogy ismét vereséget szenvedjen. Lehet, mindez talán azért van, mert má, a nehezebb élet- körülmények között, csak úgy lehet helytállni, ha ilyen „férfias” módon reagálónk az eseményekre. Ebben az időszakban nem jut idő az érzelmekre, meg ugyan kitől is lehetne megtanulni azokat a magatartásformákat, amelyek az ilyen helyzetekben követésre méltóak és a mai helyzetben alkalmazhatóak. Mintha ezekben a harsány vádaskodásokban éppen gyengeségünket bizonyítaná közönséges szóhasználatunk. Valójában Ugyanis nem támadunk, hanem védekezünk. Pedig talán igazán akkorra válnánk felnőtté, ha lenne hozzá elég erőnk, hogy megbecsüljük a másik ember értékeit, elismerjük azokat, és ugyanakkor megköveteljük, hogy velünk is hasonló tisztelettel, őszintén, ha kell: határozottan, de nem nyersen, bántóan beszéljenek. Szóval, míg erre nem ébredünk rá, és nem teremtődnek meg a feltételek az élet színpadán is, addig Buffon mondása nem előnyünkre, de elmarasztá- sunkra szól. Kazinczi Anikó Ki nyer ma? és hangverseny Zenei programok Salgótarjánban Szlovák népművészet A szarvasi szlovák nemzetiségű lakosság művészetét őrzi meg és fejleszti tovább Pesztránszki Károlyné népi iparművész. Az eredeti motívumok asztalterítőkön, ruhákon jelennek meg. Hej, vadászok, vadászok?! Az előző vadászati főidényben - szeptembertől januárig - többször volt alkalmam az ország különböző részeiből ösz- szegyűlt vadászokkal találkozni, beszélgetni. Némi dicsekvéssel -ez megbocsátható „szakmai ártalom”- mesélték örömeiket, sikereiket, s hom- lokráncolások, fejcsóválások közepette adtak számot gondjaikról. Számtalan problémát felsoroltak, egy azonban nagyon sok helyről „visszacsengett”. Aggódás fogta el őket, amikor a taglétszám rendkívül gyors ütemű növekedéséről szóltak. Különösen az ország keleti feléről hallatszottak olyan panaszok, hogy egyre több vadász- társaság szorítja lejjebb a színvonalat és srófolja egyre magasabbra a tagságért kiszabott összeget. Magyarul: akinek a kezében a tekintélyes summa - harmincezertől nyolcvanezerig szól a fáma - és tag akar lenni, az csekély szerencsével és ismeretséggel „szinte az utcáról is beeshet” némelyik társaságba. A vadászvizsgát és a kötelező hivatali procedúrát ugyan megkövetelik, de a ’’tagság” elő- és utóéletére alig-alig ügyelnek már az arra illetékesek. Beajánlják, megszavaztatják, az ötszámjegyű „belépőt” bevételezik - és az újsütetű „kolléga” majdhogynem azt tehet ettől kezdve, amit csak akar.' Dörögnek is szinte már a felvétel napjától az ily módon legálissá tett fegyverek, mondván, hogy „vissza kell szerezni” minél hamarabb azt a bizonyos befizetett pénzösszeget és - az egyébként ugyancsak méregdrága - felszerelés költségét. Ezért aztán lőnek mindenre, ami él és mozog. Nincs kegyelem egyetlen állatnak sem, legyen akár engedélyezett, vagy éppen tiltott időszak, lőhető vagy védett példány. Egy dolog a lényeges: vadhús, vadbőr, trófea legyen „dosztig” éjjel-nappal! A jelenlegi főidényben viszont már a megyehatáron belül is hallani - a Börzsönytől a Mátráig bizony több helyen is - hasonló híreket. Arrafelé is, ahol tavaly még ilyen gondokról senki sem szólt, és olyan társaságok házatájáról is, ahol eddig hosszú hónapokat, s gyakran éveket kellett kivárnia egy-egy újfelvételesnek. A messziről jött újságíró mellé oda-odasodródik valaki, hogy legalább a „lelkén könnyítsen”. Titoktartást kérve-várva mondanak bőségesen „cifra dolgokat”. Akad társaság, ahol olyan embert is felvesznek, akit előzőleg több közösség kizárt már viselt dolgai miatt. Máshol az új tag jószerivel csak aludni jár haza időnként, hallani is lövéseket jócskán az általa bejegyzett terület felől, de lőtt vadat hónapok óta egyet sem adott le. Mások - ismét máshol - „kalákában megvadásznak” egy-egy területet; összefognak hárman, négyen és egymásutáni beírással addig foglalják a helyet, amíg ki nem pusztítanak arrafelé minden „valamire való” vadat. Természetesen ott, ahol előtte mások szépen beetettek, hiszen az ilyen tevékenységtől ők következetesen távol tartják magukat. Pontosan persze nem deríthető ki, hogy hol mennyi az igazság az elmondottakból. De azt szokták mondani, hogy: „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.” És a másik oldalról közelítve a kérdést, az is elgondolkoztató, hogy Bánffy György színművész, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke több helyen - hírek szerint legutóbb még az egylet októberi elnökségi ülésén is - hangot adott aggódásának. Mondván, hogy az orrvadászat talán soha nem volt olyan mértékű, mint napjainkban. Márpedig az előbb említett példák is bőségesen kimerítik az orrvadászat fogalmát, mégha „finomított” is a helyzet. Őszintén szólva, megértem én a vadásztársaságok rendkívül nehéz gazdasági helyzetét. Annak a kevéske pénznek, ami in- nét-onnét csordogál, igen sok helye van, tehát nagyon is szükség van minden fillérre. De milyen áron? Hiszen a módszeresen kipusztításra ítélt vadak által több megy ki a réven, mint amennyi bejön a vámon. Másrészt hamarosan odavész a becsülete az ilyen közösségnek! Megértem a vádoszokat is, hiszen nem csupán az élmény kedvéért fáradoznak. Ámde mindennek van mértéke és határa. Beleértve a hivatalos előírásokat és az etikai normákat. Márpedig az, aki ezeket nem tartja be, nem közéjük való, tehát meg kell szabadulni tőle minél hamarább. Végül pedig egyetértek a vadakért okkal és joggal aggódókkal is, hiszen alapvető fontosságú az erdő- és vadvédelem! Meri a vadállomány nem is jelentéktelen nemzetgazdasági érték. Mondhatni, élő nemzeti kincs! Amelyekre vigyázni minden érdekeltnek kötelessége. Az elherdálását bármilyen módon is elősegíteni viszont bűncselekmény! Mi tehát a teendő? Egységes „recept” nincs és nem is lehet. Ahol indokolt, a felvételi feltételeket ismét szigorítani kell és a továbbra is „kompromisz- szumkész” vezetőktől meg kell válni. Máshol a vadőr legyen a vad és a társaság még következetesebb és lelkiismeretesebb őre. Különösen, hogy ez munkaköri kötelessége is. És mindenekelőtt a társaság tagjai az ilyen helyeken ne csak suttogjanak, morgolódjanak és egymásra mutogassanak, hanem bátran éljenek tagsági jogaikkal. Magyarán megmondva: tegyenek rendet a saját „portájukon”! Minél gyorsabban, annál jobb - a legalizált rabsico- kat kivéve - mindenkinek! G. Szűcs László
