Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-25 / 20. szám

NÓGRÁDI, HÍRLAP Rendőrmítosz 1993. január 25., hétfő A Nap kél: 7.19 órakor, nyugszik 16.35 órakor. A Hold kél: 8.05 órakor, nyugszik: 19.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PÁL nevű kedves olvasóinkat! A PÁL latin eredetű férfi név, jelentése: kis termetű. Legtíjabb- kori híres viselője volt Gyulai Pál irodalomtörténész, kritikus, költő, író. A katolikus liturgikus naptár­ban Szent Pál apostol megtérésé­nek ünnepe. A liturgikus szövegek elmondják, hogy a keresztényül­döző Saulból miként lett a damasz­kuszi úton — egy látomás hatására, amelyben Krisztussal találkozott — a kereszténység legnagyobb apostola. Időjárás Várható időjárás ma estig: Hazánkban sokfelé lesz felhős az ég, ám csapadék csupán néhány helyen várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul majd. Heti prognózis A hét elején az erős északi szél kíséretében felhőátvonulások lesz­nek futó hózáporral. A hét köze­pétől átmenetileg naposabb időre számíthatunk, majd a hét végén is­mét felhősebb, párásabb időre van kilátás, s kisebb havazás is lehet. A hőmérséklet hajnalban 0, -2, majd -4, -6 fok között lesz. A nappali hőmérséklet eleinte 4 és 7, később 0 és 4 fok között alakul. Orovsmeteorológia Végre visszatért az időjárás a megszokott medrébe: a hőmérsék­let most már a január végének megfelelően alakul. A hidegebb napokon alig lesz esélyük a bacilu- soknak, kórokozóknak a fertőzés­re. Jól fel kell azonban öltöznünk, különösen a szeles időszakokban, mert megfázni még ekkor is köny- nyen lehet. A hét eleji erősebb hi­degfront kéz- és lábfájást, szívszo­rulást okozhat. C mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor: Bumeráng Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték APOLLÓ KAMARA Du. 5 órakor: Az utolsó cserkész Színes, amerikai akciófilm Este 7 órakor: Találkozás Vénusszal Színes, angol-magvar film BALASSAGYARMATI MADÁCH Du. 5 és este fél 8 órakor: Boyes Színes, szinkronizált belga film 1993. január 25. 20.55 Műsorajánló 21.00 Erotikus kobra (olasz erotikus film) 22.33 Műsorzárás S | Lelkisegély telefonszolgálat 1 Salgótarján “BT : 32/11-600 | MU*nap 18 6&I «qqJ 6 I A hívás ingyenes! } Tudja Ón, miről híres a báurt nm Angolszász hiedelem szerint ezen a napon választanak párt maguknak a madarak. Sok országban ezen a napon hirdetés útján üzennek egymásnak a szerelmesek, általában névtelenül. Például így: Mici! Köszönöm a csodálatos éveket. Holnap te hozod el a gyereket az oviból. Ez az üzenet csupán 260 forintjába kerülne, mert apróhirdetésként adhatja fel hirdetés- felvevő irodánkban. A Bálint napi hirdetéseket februári 3- szombati számunkban jelentetjük meg. Talán Önnek is szól majd egy üzenet... Utazik a baba... Egyetemre, főiskolára készülőknek! Felvételi előkészítő leve­lező tanfolyamokat indít 17 tárgyból a TALENTUM STÚDIÓ. Részletes tájékoztató kér­hető levélben, a TALENTUM STÚDIÓ KFT címén: 1339 Budapest Pf.:70l/1090 vagy a 135-2061-es telefonszámon. Világ­rekorder lemezlovas Új világrekord született a „le­mezlovaglásban”: a minap egy Giuseppe „Eddy” Mancino ne­vű fiatalember 111 óra és 10 per­cig váltogatta a korongokat egy berni diszkóban. A Guinness Rekordok Könyvének megfele­lő címszavánál ezentúl az olasz származású autóeladó szerepel majd, kiütve az előző csúcstar­tót, aki alig 52 órát cserélgette egyfolytában a, lemezeket. Az AFP jelentése szerint az ese­mény szervezői elmondták: a korongbajnok inkább „halmoz­ta” az óránként engedélyezett öt perces pihenőidőket, és 72 óra eltelte után lepihent egy keveset. HALLO SZÍVPOSTA Keresem Sprochjózskát, aki a 145. sz. cserkészcsapat tagja volt. Jelentkezzen: Salgótarján, Medves krt. (volt Kilián krt) 92.1/5. -------Kovács András_____ H álás köszönetünket szeretnénk kifejezni a megyei kórház urológiai osztály főorvosának, Dr. Szabó Zoltánnak, valamint a gyermekosztály főorvosának, Dr. Oroszlán György úrnak és valamennyi dolgozójának, fiunk Adám ® kezeléséért. V^cscilád, Rimaszombat Előfizetőink I figyelmébe £ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 16-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótaiján, Erzsébet tér 6. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTEL A SAJTÓHÁZBAN Hétfőtől péntekig 8.00-tól 16.00 óráig a földszinti hirdetésfelvevő irodában. Szombaton és vasárnap zárva. Cím: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: 32/16-455.32/11-504 Telefax: 32/10-589 Kíváncsi vagyok, milyen fil­met lehetne készíteni a hazai nyomozók munkájáról. Egy-két erőtlen kísérlet született is, de jobbára némi iróniával örökítet­ték meg a magyar rendőr min­dennapjait. Nehezen lehetne egyelőre olyan „hőskölteménye­ket” alkotni, mint a Miami vice című amerikai sorozat. Főleg azért, mert még nem fogalma­zódtak meg az alapvető konflik­tusaik. Nincs meg az a ragyogó háttér sem, amely elvakítja a magyar nézőt, de főleg az a helyzet hi­ányzik, amely valósággal a vad­nyugati hősök mitikus életteré­vel er föl. Mert a szervezett bű­nözés, a kábítószer és a korrup­ció elleni küzdelem megteremti a maga megszállott harcosait, akik ellenfeleikkel szemben nem vá­logatnak az eszközökben. Az amerikai filmsorozat jóké­pű hőse, Sonny is ezek közé tar­tozik. Megtestesíti magában azt az ellentmondást, amit a közem­ber úgy fogalmaz meg: maga a törvény nehezíti a bűnüldözést. Hiába dolgozik megszállottan szegény rendőr, a bíróság kien­gedheti a gyanúsítottat, sót, ma­gát a nyomozót ültetheti le. A legutóbbi részben nagyon pon­tosan fogalmazódott meg ez szi­tuáció, Sonny a rács möge került, mert nem volt hajlandó megne­vezni az informátorát. Az amerikai demokrácia per­sze, ettől a kritikától nem rendül meg. Elsősorban azért, mert a „civil társadalom” igen érzéke­nyen reagál a törvénytelensé­gekre, ha egyenruhások követik is el. Emlékezetes, hogy Los An­f eles lángba borult a hatóságok rutalitása miatt: bántalmaztak egy négert, s ez elég volt, hogy el­szabaduljanak az indulatok. Az amerikai rendőr nincs könnyű helyzetben. Várják, kö­vetelik tőle a keménységet, de könnyen szembetalálja magát a közvéleménnyel, s a bírósággal, ha átlépi a határt. Erről a „kótél- táncróí” szólnak a Miami Vice részei, s ez teszi izgalmassá, drá­maivá azokat. S mert idealizált figurák vívják harcukat a bűnnel, a törvénnyel és önmagukkal, az eredmény nem lehet kétséges. Egy óra leforgása alatt győzni kell, megoldást találva az alapve­tő ellentmondásokra. Nehéz ügy, de a forgatókönyvírók és a rendezők eddig nem vallottak szégyent. (gábor) Elhunyt Abe Kobo Abe Kobo, a japán irodalomi élet kiemelkedő alakja meghalt egy tokiói kórházban. A tekinté­lyes regény- és drámaírót 68 esz­tendős korában érte a halál. Csa­ládja a halál okának titokban tar­tását kérte a kórháztól — jelen­tette az AP. Abe, aki régóta sze­repel az irodalmi Nobel-dijra je­löltek listáján, A homok asszo­nya és A másik arc című regé­nyeivel vívta ki magának a nem­zetközi elismerést. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP 9 az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ * Vezető szerkesztő: Vaskor István * Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője * Szerkesztőség és kiadóhivatal: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Pf. 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542, 32/10-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504 * Terjeszti: a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Bp. XIII., Lehel u. 10/a 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Posta­bank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft., Eger, Vincellériskola út. 3.------------- Felelős vezető: Kopka László igazgató. HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem ör/ünk meg és nem adunk vissza! ....................... — —— M AI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Házimurik. Bohumil Hra- bal regénye. 6. rész. 12.00 Déli krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Hitélet. Vallási kró­nika. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszi­kusok mindenkinek. 15.00 Hí­rek. 15.05 Kossuth-klub. 16.00 Délutáni krónika. 16.30 Zenefó­rum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyar- országról jövök... 18.00 Esti kró­nika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 „Szere­lem és halál egy ágy”. Szász Imre összeállítása. 20.00 Hírek. 20.05 A népzene hagyományőrzői. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hí­rek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 11.00 Nyelvemlékező, (ism.) 11.30 Ri­portműsor ism. 13.00 Az Ameri­ka Hangja magyar műsora. 14.00 Filmzene. 14.30 A Nyitnikék postája. 15.00-18.30 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Ro­mán nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyel­vű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. 12.00 Nótakalendárium. 13.00 Hírek. 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00-17.00 Kettőtől ötig. A Rá­dió kívánságműsora. 17.00 Hí­rek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Kapaszkodó. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Táncházi muzsika. 20.00 Tengerparti viperák. Vaszary Já­nos színműve. 20.44 Gerard Le- norman sanzonokat énekel. 21.00 Hírek. 21.05 Jazzmagazin. 22.00 Magyar lemezbemutató. 22.30 Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Újraolvasva. 10.15 Zenei ABC. 11.00 Puccini operáiból. 11.40 Draskóczy László népzenei fel­dolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 14.00 Hírek. 14.05 Őseink kertje: Erdély. Részletek Cseres Tibor regényéből. 1. rész. 14.43 Felfe­dező úton muzsikáló városokban. 15.12 A windsori víg nők. Részle­tek Nicolai operájából. 16.00 Hí­rek. 16.05 Kóruspódium. 16.35 Századunk fúvószenéjéből. 17.00 Új Hangoló. Zenei magazin. 18.00 Hírek. 18.05_ Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. (ÉLŐ) 19.05 A vé­ges végtelen. 19.35 Jevgenyij Nyesztyerenko operaáriákat éne­kel. 20.00 Hírek. 20.05 Kritika két hangra. 20.20 Zenekari mu­zsika. 21.55 Hírek. 22.00 Új Ze­nei Újság, (ism.) 22.45 Valle vár rám. Par Olov Énquist drámája. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsoris­mertetés, hírek, időjárás, utin- form 6.00 Reggeli krónika (Kos­suth) 6.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközei­ben 7.00 Reggeli krónika (Kos­suth) 7.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárásjelentés 7.40 Tá­jak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi krónika 8.10 Csak mondom 16.00-18.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35-12.05 NAPKÖZI. Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja, (ism.) 10.45 Játék. 12.00 Hírek. 12.05 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 Miért? 16.35 Ké­pújság. 16.45 Játék. Bűvös hatos. 17.00 Megveszem ezt a nőt. Me­xikóifilmsorozat. 140. rész. 17.30 NAPKÖZI. 17.50 Pénzvilág. 18.00 Kalendárium. 1993. Ism.teijesztő magazin. 18.45 Esti mese. 19.00 Az angol szépség. Francia filmsorozat. 20.00 Híra­dó. 20.35 AKTuális. 21.00 Ábra­hám Pál: Viktória. Operett két részben. 22.55 Krónika. A 2. ma­gyar hadsereg a Donnál. 23.45 Híradó. 23.50 BBC-Híradó. TV 2 15.00 Parlamenti Napló. 17.15 Természeti képek. Francia ism.terjesztő filmsorozat. 17.25 Gyerekeknek. 17.50 Elektor ka­landor. Számítógépes játék. 18.00 Híradó. 18.10 Regionális híradó. 18.30 Hatoslottó-sorso­lás. 18.40 Telesport. 19.05 Kor­kép. 20.00 Álomhajó. Német filmsorozat. 21.35 Napzárta előtt... 22.00 Esti egyenleg. 22.25 ENTER. Számítógépes műsor. 22.55 „Y” hadművelet. Francia­kanadai filmsorozat. SZLOVÁK 1 9.00 Időszerű események. 9.15 Napocska. Gyermekműsor. 9.35 Divatmagazin. (ism.) 10.15 Rhytmick. Videoklipek. 10.55 A Worldnet bemutatja... 11.25 Tele- text-hírek. 16.45 Sport Billy. Mo­nacói rajzfilmsorozat. 17.05 Fú­vószene. 17.40 Rozmaring Klub. 18.25 Grant kapitány gyermekei. Filmsorozat. 18.50 Was bedeutet das, Harvepíno? 19.00 Esti mese. 19.10 Barangolások Pozsony utcá­in. 19.30 Időszerű események 20.05 Az idegen. Tévéjáték. 21.20 A kezdet vagy a vég? Publicisztikai műsor. 21.53 Telegaléria. 22.00 Időszerű események. 22.30 Sport. 22.37 Windsor. Dok.film. 23.07 Teletext-hírek. SZLOVÁK 2 16.25 Regionális műsor. 16.35 Külföldi tudósítások. 17.05 A Mont Everest alatt. Dok.film. 17.35 American Business English. 17.45 Alles Gute! 18.00 Tudomá­nyos ism.terjesztő gyermekmaga­zin. 18.30 Rhytmick. 19.20 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 20.06 Az én Riviérám. Sylvia Krystel beszél önmagáról. 20.35 Extra sportmagazin. 21.35 Film és video. 22.00’ Lépések. Stűdióbe- szélgetés. 23.10 Események. 23.35 Teletext-hírek. TV 5 6.30 Telereggel 10.00 Riportok 11.00 Az igazság órája 12.00 Vari­etéműsor 13.15 Bátrak parkja (so­rozat) 13.40 Az évszázad haladása 15.30 Kulturális aktualitások 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencsé­gek 18.00 Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Információs ma­gazin 21.35 Varietéműsor 23.30 Dokumentumfilm Amerikáról 0.20 Éjféli társaság SUPER CHANNEL 12.30 Europerspektíva 13.00 Ja­pán üzleti élete 13.30 Belföldi tu­dósítások 14.00 Zenei hírmagazin 14.30 Egyveleg 17.00 Élő videos- how 18.30 Bonaza (sorozat) 19.30 Sport 20.00 Szélhámosok (soro­zat) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Környezetvédelmi magazin 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Éjszaka sétált (am.film) PRO 7 5.10 Fiú a másik bolygóról (ism.) 5.55 Vicki (am.sor.) 6.20 Rajzfil­mek (ism.) 8.20 Harttól Hartig (ism.) 9.10 Csillagember (ism.) 10.05 Starsky és Hutch (ism.) 11.45 Matiock (ism.) 12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.10 Doku­mentumfilm 13.30 A madárijesztő és Mrs. King (am.sor.) 14.15 Ördö­gi nő (ism.) 15.55 Harttól Hartig (am.sor.) 16.45 Rajzfilmek 18.35 Bili Cosby-show (am.sor.) 19.05 San Francisco utcáin (am.sor.) 20.00 Híradó 20.15 A jóért vagy a rosszért (am.filmvígjáték) 22.00 Ágyúgolyófutam (am.filmvígjá- ték) 23.25 Max Headroom (am.sor.) 0.15 Hírek 0.25 Johnny Guitar (ism.) 2.15 Hírek 2.25 Ma­gánnyomozók (ism.) 3.10 Hírek RTL 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00 Dr. Marcus Welby (am.sor.) 10.00 Gazdag és szép (am.sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Maga­zin 12.30 Tenisz — összefoglaló 13.20 Kalifornia klán (am.sor.) 14.15 A Springfield-sztori (am.sor.) 15.00 Gyilkosság a hob­bija (am.sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am.sor.) 17.30 Borzasztó kedves család (am.sor.) 18.00 Fiatalok magazin­ja 18.15 Tenisz- összefoglalók 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat) 20.15 Co- lumbo (am.krimisor.) 21.45 Quincy (am.sor.) 22.45 Kulturális magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Trópusi hőség (ism.) 1.05 Tenisz Melbourne-ből SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.50 Colbyék (ism.) 9.40 Fiatal és nyug­talan ((ism.) 10.25 Helyes döntés (ism.) 11.55 Herrmann — talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan (am.sor.) 14.40 Szomszédok (ausztrál sor.) 15.05 Colbyék (am.sor.) 16.00 A négyöklű trió (am.sor.) 16.55 5x5 — kvíz 17.25 Mindent vagy semmit — játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 A hegyi falu orvosa (német sorozat) 21.15 Kérlek, jelentkezz! 22.15 Akut (ism.) 23.00 Újdonsá­gok és történetek 23.45 A négyök­lű trió (ism.) 0.35 Szomszédok

Next

/
Oldalképek
Tartalom